12321.htm

CÍMSZÓ: Jogtudomány

SZÓCIKK: "Jogtudomány. Mint a teológiában és a filológiában, úgy a J.-ban is nehéz meghatározni a zsidók részvételét olyan módon, hogy azt a XIX. sz.-ig el lehessen különíteni a zsidó tudományoktól. Nem véletlen azonban az, hogy a gettó kapuinak leomlása után a polgári pályákon érvényesülő zsidóság hatalmas részt vett és eredményesen munkálkodott éppen a J. terén. A gettó tudománya főképpen a filológiai ismerettel párosult jog volt, miután a talmudtudomány csupán a modern feldolgozás alakjában vallástörténelmi, filológiai és archaeológiai stúdium, de azoknak a részére, akik csak magát annak anyagát vitatják meg, éppen tartalmának nagyobb része miatt, valamint az évezredes stúdium hagyományai miatt is elsősorban jogi disciplina. Ezért a zsidóság, amint megnyílt előtte a jogászi pálya, csupán jogi ismerete forrásanyagát változtatta meg, a jogi érzéket, mely két és félévezred öröksége volt, egyenes vonalban továbbfejlesztette s míg a XIX. sz.-ig ez csupán a Talmud és Sulchan-Áruch kommentálásában, az azokhoz írott scholionokban merült ki, de jogi judiciumban, sőt rabulisztikában, másrészt kritikai hajlamban is néha meglepően nyilatkozik meg: addig a XIX. sz.-tól kezdve az élő jog érdekelte a zsidó jogászokat. Ezek közé azonban a nagyszámú és e helyütt fel nem sorolható kiváló és irodalmilag is jelentékeny nyomokat hagyó talmudtudós jogászokat nem soroljak fel, miután azt más fejezetek és azok irodalma alatt tárgyaljuk. A talmudi jogra csupán azt kell leszögezünk, hogy azt az európai jogtudományba a hírneves Fassel Hirsch (l. o.) nagykanizsai rabbi németnyelvű művei vitték be, s a külföldi jogtörténészek félszázadnál hosszabb idő óta az ő munkáit idézik. Ehhez járultak Bloch Mózes (l. o.) németnyelvű feldolgozásai is, bár azok az előbbiek nívóját nem érik el, éppen jogászi szempontból. Mindkettőnél azonban a polgári, büntető és tulajdonképpeni egyházi jog elkülönül. A különböző államok élő jogának zsidó művelői közül a legkiválóbbak az alábbiak: Adler, v. bécsi egyet, tanár, jogtörténet. Ascher, v. holland miniszter, nemzetközi jog Bemard Lazare, kriminalista, a Dreyfus-per ügyvédje. Brandeis,, new-yorki Chief-Justice, cionista vezérférfi. Államjog. Cohn Georg, zürichi egyet, tanár. Jogtörténet. Crémieux Adolphe (megh. 1884.) v. francia igazságügy miniszter, büntetőjog. Dernburg Heinrich*, berlini egyet, tanár. Kereskedelmi és büntetőjog, jogi enciklopédia. Ehrenberg Victor*, lipcsei egyet, tanár, kereskedelmi és pénzügyi jog. Errera L., v. brüsszeli egyet, tanár. Friedberg Emil*, v. lipcsei egyet, tanár, kereskedelmi és egyházjog. Frankel Ottó, prágai egyet, tanár, magánjog. Glaser*, bécsi egyet, tanár, közjog. Goldschmied, berlini egyetemi tanár, kereskedelmi jog. Grünhut Karl S.* (l. o.), bécsi egyet, tanár, keresk. és váltójog. Haase Hugó, v. német bir. képviselő és miniszterelnök, a Független szocialista párt alapítója és elnöke. Büntetőjog. Haas Ludwig, német bir. képviselő, politikai és jogi író. Hatschek Július*, v. göttingeni egyet, tanár, az angol alkotmány és közigazgatási jog specialistája. Jellinek Georg*, v. heidelbergi egyet, tanár, az államjog klasszikusa. Jellinek Walter*, heidelbergi egyet, tanár, államjog. Levi, bostoni Chief-Justice, büntetőjog. Levi-Catellani Enrico, padovai egyet. tanár, nemzetközi jog. Lewy E., freiburgi egyet, tanár, római jog; Luzatti Luigi, v. olasz miniszterelnök, római egyet, tanár, államjog. Oppenheim, londoni egyet, tanár, államjog. Polacco, bolognai egyet, tanár, keresk. jog. Preuss Hugó, v. berlini egyet, tanár, a weimari alkotmány szerzője és fogalmazója. Államjog. Rava Adolfo, v. olasz miniszter, római egyet, tanár. Államjog. Reading lord, őrgróf (viscount) régebbi nevén Rufus Isaac, v. indiai alkirály, Lord-Chief Justice, főállamügyész, képviselő. Jelenleg a Lordok Háza tagja, cionista és zsidó közéleti vezér. Kereskedelmi, pénzügyi és nemzetközi jog. Reinach Joseph, v. francia képviselő, politikai és jogi író. Riesser Jacob, R. Gábrielnek, a német zsidó emancipáció előharcosának unokája. A német néppárt egyik alapítója és vezetője. A Reichsratnak 1918 óta állandóan első alelnöke, a berlini egyet. tanára, a Hansabund alapítója, kereskedelmi jog. Rosenthal Eduárd, jénai egyet, tanár, jogtörténet és nemzetközi jog. Rosin H., volt berlini egyet, tanár Schücking Walter, müncheni egyet, tanár, nemzetközi jog. Schwartz Berthold* (l. o.), baseli egyet, tanár. Római jog. Simson Eduárd*, von, az 1848. frankfurti parlament elnöke, majd a legfelsőbb Birod. Törvényszék elnöke, német közjog. Sonnenfels Joseph*. A büntetőjog egyik megalapítója. Stahl Julius*,berlini egyet, tanár, a konzervatív Kreuzzeitung alapítója. Stammler Rudolf*, berlini egyet, tanár. Jogbölcselet, jogi enciklopédia. Stier-Somló Félix*, bonni és kölni egyet, tanár. Jogbölcselet, nemzetközi jog és államjogr. Unger Joseph*, bécsi egyet, tanár. Állam- és keresk. jog. Arias Gino, genovai egyet, tanár, a fascista alkotmány szerzője és fogalmazója. Jog- és alkotmánytörténész. Vinaver, v. orosz dumaképviselő, büntető- és kereskedelmi jog. Wollemborg Leone, v. olasz miniszter, egyet, tanár, pénzügyi jog és szociálpolitika. Worms Emilé, v. párisi egyet, tanár, pénzügyi jog. S. R. II. A J. és államtudomány Magyarországon ugyancsak jelentős módon juttatta szerephez a magyar zsidóságot. E tudománykör szakirodalmában tekintélyes a névsora azoknak, akik még el nem évült forrásműveket alkottak, vagy figyelemreméltó munkásságot fejtettek ki, mint Bamberger Béla, Baumgarten Izidor, Baumgarten Nándor, Darvai Fülöp, Fayer László, Földiák Gyula, Friedmann Bernát, Horn Ede, Lőw Tivadar, Lőw Tóbiás, Márkus Dezső, Mezei Ernő, Neumann Ármin, Pollák Illés, Vázsonyi Vilmos, Visontai Soma stb. A J.-i irodalom e művelőihez sorakoznak azok, akik mint jogi folyóiratok szerkesztői szolgálták a magyar jogtudományt: Balog Arnold, Wolf Vilmos, Grünhut Ármin, Újlaki József, Schwartz Izidor, Lévy Béla, Szende Lajos és Márkus Dezső. A gyakorlati jogi élet terén is számosan jutottak el a legelsők közé, így : Vázsonyi Vilmos volt igazságügy miniszter, Vadász Lipót volt igazságügyi államtitkár, Fayer László egyetemi tanár, a magyar büntetőjog reformátora, Neumann Ármin egyetemi tanár, a kereskedelmi jog egyik legnagyobb magyarázója; Baumgarten Izidor koronaügyész-helyettes, Horowitz Lipót Jogakadémiai tanár, Fodor Ármin Kúriai bíró, Kovács Marcel kúriai bíró, Szántó Mihály miniszteri tanácsos, Baumgarten Nándor közigazgatási bíró, valamint Márkus Dezső, Dévai Ignác, Grün József, Neuberger Ignác, Baumgarten Károly, Barna Ignác, Beck Hugó, Rósa Kálmán, Pataki Gyula, Kelemen Mór, Décsey Zsigmond, Szegő Ignác kúriai bírák és tanácselnökök, akik mellett méltóan szerepelnek az ügyvédi gyakorlat legmarkánsabb képviselői közül: Schreyer Jakab, Sichermann Bernát, Dombovári-Schulhof Géza, Wittmann Ernő, Medgyes Simon, Fazekas Oszkár, Mózes László, Friedmann Bernát, Visontai Soma, Vaisz Sándor, Bátaszéki Lajos, Brüll Ignác, a pesti ügyvédi kamara volt elnöke, Pollák Illés, Baracs Marcell, Gál Jenő, Grünhut Ármin, Mezei Mór, Stiller Mór, Darvai Fülöp, Chorin Ferenc, Neumann Rafael, Rósa Izsó stb. E névsor kiegészítéséül fel kell említeni a zsidó származású, de más hitre tért tényezőit is a magyar J.-i életnek, mert csak így egészül teljessé mindaz, amit a zsidó alkotótehetség produkált a J. terén. Csemegi Károlyt, a halhatatlan kodifikátort kell első helyen említeni; igen kiváló munkásságot fejtettek még ki: Teleszky István volt igazságügyi államtitkár, Szászi-Schwarcz Gusztáv egyetemi tanár, Földes Béla egyetemi tanár, Somló Bódog egyetemi tanár, Pikler Gyula egyetemi tanár, Lengyel Aurél miniszteri tanácsos, Almási Antal, Meszlényi Arthur, Schwarcz Bertalan stb. (V. ö. Venetianer L. «A magyar zsidóság története.»)."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2321. címszó a lexikon => 420. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12321.htm

CÍMSZÓ: Jogtudomány

SZÓCIKK: Jogtudomány. Mint a teológiában és a filológiában, úgy a J.-ban is nehéz meghatározni a zsidók részvételét olyan módon, hogy azt a XIX. sz.-ig el lehessen különíteni a zsidó tudományoktól. Nem véletlen azonban az, hogy a gettó kapuinak leomlása után a polgári pályákon érvényesülő zsidóság hatalmas részt vett és eredményesen munkálkodott éppen a J. terén. A gettó tudománya főképpen a filológiai ismerettel párosult jog volt, miután a talmudtudomány csupán a modern feldolgozás alakjában vallástörténelmi, filológiai és archaeológiai stúdium, de azoknak a részére, akik csak magát annak anyagát vitatják meg, éppen tartalmának nagyobb része miatt, valamint az évezredes stúdium hagyományai miatt is elsősorban jogi disciplina. Ezért a zsidóság, amint megnyílt előtte a jogászi pálya, csupán jogi ismerete forrásanyagát változtatta meg, a jogi érzéket, mely két és félévezred öröksége volt, egyenes vonalban továbbfejlesztette s míg a XIX. sz.-ig ez csupán a Talmud és Sulchan-Áruch kommentálásában, az azokhoz írott scholionokban merült ki, de jogi judiciumban, sőt rabulisztikában, másrészt kritikai hajlamban is néha meglepően nyilatkozik meg: addig a XIX. sz.-tól kezdve az élő jog érdekelte a zsidó jogászokat. Ezek közé azonban a nagyszámú és e helyütt fel nem sorolható kiváló és irodalmilag is jelentékeny nyomokat hagyó talmudtudós jogászokat nem soroljak fel, miután azt más fejezetek és azok irodalma alatt tárgyaljuk. A talmudi jogra csupán azt kell leszögezünk, hogy azt az európai jogtudományba a hírneves Fassel Hirsch l. o. nagykanizsai rabbi németnyelvű művei vitték be, s a külföldi jogtörténészek félszázadnál hosszabb idő óta az ő munkáit idézik. Ehhez járultak Bloch Mózes l. o. németnyelvű feldolgozásai is, bár azok az előbbiek nívóját nem érik el, éppen jogászi szempontból. Mindkettőnél azonban a polgári, büntető és tulajdonképpeni egyházi jog elkülönül. A különböző államok élő jogának zsidó művelői közül a legkiválóbbak az alábbiak: Adler, v. bécsi egyet, tanár, jogtörténet. Ascher, v. holland miniszter, nemzetközi jog Bemard Lazare, kriminalista, a Dreyfus-per ügyvédje. Brandeis,, new-yorki Chief-Justice, cionista vezérférfi. Államjog. Cohn Georg, zürichi egyet, tanár. Jogtörténet. Crémieux Adolphe megh. 1884. v. francia igazságügy miniszter, büntetőjog. Dernburg Heinrich*, berlini egyet, tanár. Kereskedelmi és büntetőjog, jogi enciklopédia. Ehrenberg Victor*, lipcsei egyet, tanár, kereskedelmi és pénzügyi jog. Errera L., v. brüsszeli egyet, tanár. Friedberg Emil*, v. lipcsei egyet, tanár, kereskedelmi és egyházjog. Frankel Ottó, prágai egyet, tanár, magánjog. Glaser*, bécsi egyet, tanár, közjog. Goldschmied, berlini egyetemi tanár, kereskedelmi jog. Grünhut Karl S.* l. o. , bécsi egyet, tanár, keresk. és váltójog. Haase Hugó, v. német bir. képviselő és miniszterelnök, a Független szocialista párt alapítója és elnöke. Büntetőjog. Haas Ludwig, német bir. képviselő, politikai és jogi író. Hatschek Július*, v. göttingeni egyet, tanár, az angol alkotmány és közigazgatási jog specialistája. Jellinek Georg*, v. heidelbergi egyet, tanár, az államjog klasszikusa. Jellinek Walter*, heidelbergi egyet, tanár, államjog. Levi, bostoni Chief-Justice, büntetőjog. Levi-Catellani Enrico, padovai egyet. tanár, nemzetközi jog. Lewy E., freiburgi egyet, tanár, római jog; Luzatti Luigi, v. olasz miniszterelnök, római egyet, tanár, államjog. Oppenheim, londoni egyet, tanár, államjog. Polacco, bolognai egyet, tanár, keresk. jog. Preuss Hugó, v. berlini egyet, tanár, a weimari alkotmány szerzője és fogalmazója. Államjog. Rava Adolfo, v. olasz miniszter, római egyet, tanár. Államjog. Reading lord, őrgróf viscount régebbi nevén Rufus Isaac, v. indiai alkirály, Lord-Chief Justice, főállamügyész, képviselő. Jelenleg a Lordok Háza tagja, cionista és zsidó közéleti vezér. Kereskedelmi, pénzügyi és nemzetközi jog. Reinach Joseph, v. francia képviselő, politikai és jogi író. Riesser Jacob, R. Gábrielnek, a német zsidó emancipáció előharcosának unokája. A német néppárt egyik alapítója és vezetője. A Reichsratnak 1918 óta állandóan első alelnöke, a berlini egyet. tanára, a Hansabund alapítója, kereskedelmi jog. Rosenthal Eduárd, jénai egyet, tanár, jogtörténet és nemzetközi jog. Rosin H., volt berlini egyet, tanár Schücking Walter, müncheni egyet, tanár, nemzetközi jog. Schwartz Berthold* l. o. , baseli egyet, tanár. Római jog. Simson Eduárd*, von, az 1848. frankfurti parlament elnöke, majd a legfelsőbb Birod. Törvényszék elnöke, német közjog. Sonnenfels Joseph*. A büntetőjog egyik megalapítója. Stahl Julius*,berlini egyet, tanár, a konzervatív Kreuzzeitung alapítója. Stammler Rudolf*, berlini egyet, tanár. Jogbölcselet, jogi enciklopédia. Stier-Somló Félix*, bonni és kölni egyet, tanár. Jogbölcselet, nemzetközi jog és államjogr. Unger Joseph*, bécsi egyet, tanár. Állam- és keresk. jog. Arias Gino, genovai egyet, tanár, a fascista alkotmány szerzője és fogalmazója. Jog- és alkotmánytörténész. Vinaver, v. orosz dumaképviselő, büntető- és kereskedelmi jog. Wollemborg Leone, v. olasz miniszter, egyet, tanár, pénzügyi jog és szociálpolitika. Worms Emilé, v. párisi egyet, tanár, pénzügyi jog. S. R. II. A J. és államtudomány Magyarországon ugyancsak jelentős módon juttatta szerephez a magyar zsidóságot. E tudománykör szakirodalmában tekintélyes a névsora azoknak, akik még el nem évült forrásműveket alkottak, vagy figyelemreméltó munkásságot fejtettek ki, mint Bamberger Béla, Baumgarten Izidor, Baumgarten Nándor, Darvai Fülöp, Fayer László, Földiák Gyula, Friedmann Bernát, Horn Ede, Lőw Tivadar, Lőw Tóbiás, Márkus Dezső, Mezei Ernő, Neumann Ármin, Pollák Illés, Vázsonyi Vilmos, Visontai Soma stb. A J.-i irodalom e művelőihez sorakoznak azok, akik mint jogi folyóiratok szerkesztői szolgálták a magyar jogtudományt: Balog Arnold, Wolf Vilmos, Grünhut Ármin, Újlaki József, Schwartz Izidor, Lévy Béla, Szende Lajos és Márkus Dezső. A gyakorlati jogi élet terén is számosan jutottak el a legelsők közé, így : Vázsonyi Vilmos volt igazságügy miniszter, Vadász Lipót volt igazságügyi államtitkár, Fayer László egyetemi tanár, a magyar büntetőjog reformátora, Neumann Ármin egyetemi tanár, a kereskedelmi jog egyik legnagyobb magyarázója; Baumgarten Izidor koronaügyész-helyettes, Horowitz Lipót Jogakadémiai tanár, Fodor Ármin Kúriai bíró, Kovács Marcel kúriai bíró, Szántó Mihály miniszteri tanácsos, Baumgarten Nándor közigazgatási bíró, valamint Márkus Dezső, Dévai Ignác, Grün József, Neuberger Ignác, Baumgarten Károly, Barna Ignác, Beck Hugó, Rósa Kálmán, Pataki Gyula, Kelemen Mór, Décsey Zsigmond, Szegő Ignác kúriai bírák és tanácselnökök, akik mellett méltóan szerepelnek az ügyvédi gyakorlat legmarkánsabb képviselői közül: Schreyer Jakab, Sichermann Bernát, Dombovári-Schulhof Géza, Wittmann Ernő, Medgyes Simon, Fazekas Oszkár, Mózes László, Friedmann Bernát, Visontai Soma, Vaisz Sándor, Bátaszéki Lajos, Brüll Ignác, a pesti ügyvédi kamara volt elnöke, Pollák Illés, Baracs Marcell, Gál Jenő, Grünhut Ármin, Mezei Mór, Stiller Mór, Darvai Fülöp, Chorin Ferenc, Neumann Rafael, Rósa Izsó stb. E névsor kiegészítéséül fel kell említeni a zsidó származású, de más hitre tért tényezőit is a magyar J.-i életnek, mert csak így egészül teljessé mindaz, amit a zsidó alkotótehetség produkált a J. terén. Csemegi Károlyt, a halhatatlan kodifikátort kell első helyen említeni; igen kiváló munkásságot fejtettek még ki: Teleszky István volt igazságügyi államtitkár, Szászi-Schwarcz Gusztáv egyetemi tanár, Földes Béla egyetemi tanár, Somló Bódog egyetemi tanár, Pikler Gyula egyetemi tanár, Lengyel Aurél miniszteri tanácsos, Almási Antal, Meszlényi Arthur, Schwarcz Bertalan stb. V. ö. Venetianer L. A magyar zsidóság története. .

12321.ht

CÍMSZÓ Jogtudomán

SZÓCIKK Jogtudomány Min teológiába é filológiában úg J.-ba i nehé meghatározn zsidó részvételé olya módon hog az XIX sz.-i e lehesse különíten zsid tudományoktól Ne véletle azonba az hog gett kapuina leomlás utá polgár pályáko érvényesül zsidósá hatalma rész vet é eredményese munkálkodot éppe J terén gett tudomány főképpe filológia ismerette párosul jo volt miutá talmudtudomán csupá moder feldolgozá alakjába vallástörténelmi filológia é archaeológia stúdium d azokna részére aki csa magá anna anyagá vitatjá meg éppe tartalmána nagyob rész miatt valamin a évezrede stúdiu hagyománya miat i elsősorba jog disciplina Ezér zsidóság amin megnyíl előtt jogász pálya csupá jog ismeret forrásanyagá változtatt meg jog érzéket mel ké é félévezre örökség volt egyene vonalba továbbfejlesztett mí XIX sz.-i e csupá Talmu é Sulchan-Áruc kommentálásában a azokho írot scholionokba merül ki d jog judiciumban ső rabulisztikában másrész kritika hajlamba i néh meglepőe nyilatkozi meg addi XIX sz.-tó kezdv a él jo érdekelt zsid jogászokat Eze köz azonba nagyszám é helyüt fe ne sorolhat kivál é irodalmila i jelentéken nyomoka hagy talmudtudó jogászoka ne sorolja fel miutá az má fejezete é azo irodalm alat tárgyaljuk talmud jogr csupá az kel leszögezünk hog az a európa jogtudományb hírneve Fasse Hirsc l o nagykanizsa rabb németnyelv műve vitté be külföld jogtörténésze félszázadná hosszab id ót a munkái idézik Ehhe járulta Bloc Móze l o németnyelv feldolgozása is bá azo a előbbie nívójá ne éri el éppe jogász szempontból Mindkettőné azonba polgári büntet é tulajdonképpen egyház jo elkülönül különböz államo él jogána zsid művelő közü legkiválóbba a alábbiak Adler v bécs egyet tanár jogtörténet Ascher v hollan miniszter nemzetköz jo Bemar Lazare kriminalista Dreyfus-pe ügyvédje Brandeis, new-york Chief-Justice cionist vezérférfi Államjog Coh Georg zürich egyet tanár Jogtörténet Crémieu Adolph megh 1884 v franci igazságüg miniszter büntetőjog Dernbur Heinrich* berlin egyet tanár Kereskedelm é büntetőjog jog enciklopédia Ehrenber Victor* lipcse egyet tanár kereskedelm é pénzügy jog Errer L. v brüsszel egyet tanár Friedber Emil* v lipcse egyet tanár kereskedelm é egyházjog Franke Ottó prága egyet tanár magánjog Glaser* bécs egyet tanár közjog Goldschmied berlin egyetem tanár kereskedelm jog Grünhu Kar S. l o bécs egyet tanár keresk é váltójog Haas Hugó v néme bir képvisel é miniszterelnök Függetle szocialist pár alapítój é elnöke Büntetőjog Haa Ludwig néme bir képviselő politika é jog író Hatsche Július* v göttingen egyet tanár a ango alkotmán é közigazgatás jo specialistája Jelline Georg* v heidelberg egyet tanár a államjo klasszikusa Jelline Walter* heidelberg egyet tanár államjog Levi boston Chief-Justice büntetőjog Levi-Catellan Enrico padova egyet tanár nemzetköz jog Lew E. freiburg egyet tanár róma jog Luzatt Luigi v olas miniszterelnök róma egyet tanár államjog Oppenheim london egyet tanár államjog Polacco bologna egyet tanár keresk jog Preus Hugó v berlin egyet tanár weimar alkotmán szerzőj é fogalmazója Államjog Rav Adolfo v olas miniszter róma egyet tanár Államjog Readin lord őrgró viscoun régebb nevé Rufu Isaac v india alkirály Lord-Chie Justice főállamügyész képviselő Jelenle Lordo Ház tagja cionist é zsid közélet vezér Kereskedelmi pénzügy é nemzetköz jog Reinac Joseph v franci képviselő politika é jog író Riesse Jacob R Gábrielnek néme zsid emancipáci előharcosána unokája néme néppár egyi alapítój é vezetője Reichsratna 191 ót állandóa els alelnöke berlin egyet tanára Hansabun alapítója kereskedelm jog Rosentha Eduárd jéna egyet tanár jogtörténe é nemzetköz jog Rosi H. vol berlin egyet taná Schückin Walter münchen egyet tanár nemzetköz jog Schwart Berthold l o basel egyet tanár Róma jog Simso Eduárd* von a 1848 frankfurt parlamen elnöke maj legfelsőb Birod Törvényszé elnöke néme közjog Sonnenfel Joseph* büntetőjo egyi megalapítója Stah Julius*,berlin egyet tanár konzervatí Kreuzzeitun alapítója Stammle Rudolf* berlin egyet tanár Jogbölcselet jog enciklopédia Stier-Soml Félix* bonn é köln egyet tanár Jogbölcselet nemzetköz jo é államjogr Unge Joseph* bécs egyet tanár Állam é keresk jog Aria Gino genova egyet tanár fascist alkotmán szerzőj é fogalmazója Jog é alkotmánytörténész Vinaver v oros dumaképviselő büntető é kereskedelm jog Wollembor Leone v olas miniszter egyet tanár pénzügy jo é szociálpolitika Worm Emilé v páris egyet tanár pénzügy jog S R II J é államtudomán Magyarországo ugyancsa jelentő módo juttatt szerephe magya zsidóságot tudománykö szakirodalmába tekintélye névsor azoknak aki mé e ne évül forrásműveke alkottak vag figyelemremélt munkásságo fejtette ki min Bamberge Béla Baumgarte Izidor Baumgarte Nándor Darva Fülöp Faye László Földiá Gyula Friedman Bernát Hor Ede Lő Tivadar Lő Tóbiás Márku Dezső Meze Ernő Neuman Ármin Pollá Illés Vázsony Vilmos Visonta Som stb J.- irodalo művelőihe sorakozna azok aki min jog folyóirato szerkesztő szolgáltá magya jogtudományt Balo Arnold Wol Vilmos Grünhu Ármin Újlak József Schwart Izidor Lév Béla Szend Lajo é Márku Dezső gyakorlat jog éle teré i számosa jutotta e legelső közé íg Vázsony Vilmo vol igazságüg miniszter Vadás Lipó vol igazságügy államtitkár Faye Lászl egyetem tanár magya büntetőjo reformátora Neuman Ármi egyetem tanár kereskedelm jo egyi legnagyob magyarázója Baumgarte Izido koronaügyész-helyettes Horowit Lipó Jogakadémia tanár Fodo Ármi Kúria bíró Kovác Marce kúria bíró Szánt Mihál miniszter tanácsos Baumgarte Nándo közigazgatás bíró valamin Márku Dezső Déva Ignác Grü József Neuberge Ignác Baumgarte Károly Barn Ignác Bec Hugó Rós Kálmán Patak Gyula Keleme Mór Décse Zsigmond Szeg Igná kúria bírá é tanácselnökök aki mellet méltóa szerepelne a ügyvéd gyakorla legmarkánsab képviselő közül Schreye Jakab Sicherman Bernát Dombovári-Schulho Géza Wittman Ernő Medgye Simon Fazeka Oszkár Móze László Friedman Bernát Visonta Soma Vais Sándor Bátaszék Lajos Brül Ignác pest ügyvéd kamar vol elnöke Pollá Illés Barac Marcell Gá Jenő Grünhu Ármin Meze Mór Stille Mór Darva Fülöp Chori Ferenc Neuman Rafael Rós Izs stb névso kiegészítéséü fe kel említen zsid származású d má hitr tér tényezői i magya J.- életnek mer csa íg egészü teljess mindaz ami zsid alkotótehetsé produkál J terén Csemeg Károlyt halhatatla kodifikátor kel els helye említeni ige kivál munkásságo fejtette mé ki Teleszk Istvá vol igazságügy államtitkár Szászi-Schwarc Gusztá egyetem tanár Földe Bél egyetem tanár Soml Bódo egyetem tanár Pikle Gyul egyetem tanár Lengye Auré miniszter tanácsos Almás Antal Meszlény Arthur Schwarc Bertala stb V ö Venetiane L magya zsidósá története

12321.h

CÍMSZ Jogtudomá

SZÓCIK Jogtudomán Mi teológiáb filológiába ú J.-b neh meghatároz zsid részvétel oly módo ho a XI sz.- lehess különíte zsi tudományoktó N véletl azonb a ho get kapuin leomlá ut polgá pályák érvényesü zsidós hatalm rés ve eredményes munkálkodo épp teré get tudomán főképp filológi ismerett párosu j vol miut talmudtudomá csup mode feldolgoz alakjáb vallástörténelm filológi archaeológi stúdiu azokn részér ak cs mag ann anyag vitatj me épp tartalmán nagyo rés miat valami évezred stúdi hagyomány mia elsősorb jo disciplin Ezé zsidósá ami megnyí előt jogás pály csup jo ismere forrásanyag változtat me jo érzéke me k félévezr öröksé vol egyen vonalb továbbfejlesztet m XI sz.- csup Talm Sulchan-Áru kommentálásába azokh íro scholionokb merü k jo judiciumba s rabulisztikába másrés kritik hajlamb né meglepő nyilatkoz me add XI sz.-t kezd é j érdekel zsi jogászoka Ez kö azonb nagyszá helyü f n sorolha kivá irodalmil jelentéke nyomok hag talmudtud jogászok n sorolj fe miut a m fejezet az irodal ala tárgyalju talmu jog csup a ke leszögezün ho a európ jogtudomány hírnev Fass Hirs nagykanizs rab németnyel műv vitt b külföl jogtörténész félszázadn hossza i ó munká idézi Ehh járult Blo Móz németnyel feldolgozás i b az előbbi nívój n ér e épp jogás szempontbó Mindkettőn azonb polgár bünte tulajdonképpe egyhá j elkülönü különbö állam é jogán zsi művel köz legkiválóbb alábbia Adle béc egye taná jogtörténe Asche holla miniszte nemzetkö j Bema Lazar kriminalist Dreyfus-p ügyvédj Brandeis new-yor Chief-Justic cionis vezérférf Államjo Co Geor züric egye taná Jogtörténe Crémie Adolp meg 188 franc igazságü miniszte büntetőjo Dernbu Heinrich berli egye taná Kereskedel büntetőjo jo enciklopédi Ehrenbe Victor lipcs egye taná kereskedel pénzüg jo Erre L brüssze egye taná Friedbe Emil lipcs egye taná kereskedel egyházjo Frank Ott prág egye taná magánjo Glaser béc egye taná közjo Goldschmie berli egyete taná kereskedel jo Grünh Ka S béc egye taná keres váltójo Haa Hug ném bi képvise miniszterelnö Függetl szocialis pá alapító elnök Büntetőjo Ha Ludwi ném bi képvisel politik jo ír Hatsch Július göttinge egye taná ang alkotmá közigazgatá j specialistáj Jellin Georg heidelber egye taná államj klasszikus Jellin Walter heidelber egye taná államjo Lev bosto Chief-Justic büntetőjo Levi-Catella Enric padov egye taná nemzetkö jo Le E freibur egye taná róm jo Luzat Luig ola miniszterelnö róm egye taná államjo Oppenhei londo egye taná államjo Polacc bologn egye taná keres jo Preu Hug berli egye taná weima alkotmá szerző fogalmazój Államjo Ra Adolf ola miniszte róm egye taná Államjo Readi lor őrgr viscou régeb nev Ruf Isaa indi alkirál Lord-Chi Justic főállamügyés képvisel Jelenl Lord Há tagj cionis zsi közéle vezé Kereskedelm pénzüg nemzetkö jo Reina Josep franc képvisel politik jo ír Riess Jaco Gábrielne ném zsi emancipác előharcosán unokáj ném néppá egy alapító vezetőj Reichsratn 19 ó állandó el alelnök berli egye tanár Hansabu alapítój kereskedel jo Rosenth Eduár jén egye taná jogtörtén nemzetkö jo Ros H vo berli egye tan Schücki Walte münche egye taná nemzetkö jo Schwar Berthol base egye taná Róm jo Sims Eduárd vo 184 frankfur parlame elnök ma legfelső Biro Törvénysz elnök ném közjo Sonnenfe Joseph büntetőj egy megalapítój Sta Julius*,berli egye taná konzervat Kreuzzeitu alapítój Stamml Rudolf berli egye taná Jogbölcsele jo enciklopédi Stier-Som Félix bon köl egye taná Jogbölcsele nemzetkö j államjog Ung Joseph béc egye taná Álla keres jo Ari Gin genov egye taná fascis alkotmá szerző fogalmazój Jo alkotmánytörténés Vinave oro dumaképvisel büntet kereskedel jo Wollembo Leon ola miniszte egye taná pénzüg j szociálpolitik Wor Emil pári egye taná pénzüg jo I államtudomá Magyarország ugyancs jelent mód juttat szereph magy zsidóságo tudományk szakirodalmáb tekintély névso azokna ak m n évü forrásművek alkotta va figyelemremél munkásság fejtett k mi Bamberg Bél Baumgart Izido Baumgart Nándo Darv Fülö Fay Lászl Földi Gyul Friedma Berná Ho Ed L Tivada L Tóbiá Márk Dezs Mez Ern Neuma Ármi Poll Illé Vázson Vilmo Visont So st J. irodal művelőih sorakozn azo ak mi jo folyóirat szerkeszt szolgált magy jogtudomány Bal Arnol Wo Vilmo Grünh Ármi Újla Józse Schwar Izido Lé Bél Szen Laj Márk Dezs gyakorla jo él ter számos jutott legels köz í Vázson Vilm vo igazságü miniszte Vadá Lip vo igazságüg államtitká Fay Lász egyete taná magy büntetőj reformátor Neuma Árm egyete taná kereskedel j egy legnagyo magyarázój Baumgart Izid koronaügyész-helyette Horowi Lip Jogakadémi taná Fod Árm Kúri bír Ková Marc kúri bír Szán Mihá miniszte tanácso Baumgart Nánd közigazgatá bír valami Márk Dezs Dév Igná Gr Józse Neuberg Igná Baumgart Károl Bar Igná Be Hug Ró Kálmá Pata Gyul Kelem Mó Décs Zsigmon Sze Ign kúri bír tanácselnökö ak melle méltó szerepeln ügyvé gyakorl legmarkánsa képvisel közü Schrey Jaka Sicherma Berná Dombovári-Schulh Géz Wittma Ern Medgy Simo Fazek Oszká Móz Lászl Friedma Berná Visont Som Vai Sándo Bátaszé Lajo Brü Igná pes ügyvé kama vo elnök Poll Illé Bara Marcel G Jen Grünh Ármi Mez Mó Still Mó Darv Fülö Chor Feren Neuma Rafae Ró Iz st névs kiegészítésé f ke említe zsi származás m hit té tényező magy J. életne me cs í egész teljes minda am zsi alkotótehets produká teré Cseme Károly halhatatl kodifikáto ke el hely említen ig kivá munkásság fejtett m k Telesz Istv vo igazságüg államtitká Szászi-Schwar Guszt egyete taná Föld Bé egyete taná Som Bód egyete taná Pikl Gyu egyete taná Lengy Aur miniszte tanácso Almá Anta Meszlén Arthu Schwar Bertal st Venetian magy zsidós történet

12321.

CÍMS Jogtudom

SZÓCI Jogtudomá M teológiá filológiáb J.- ne meghatáro zsi részvéte ol mód h X sz. lehes különít zs tudományokt vélet azon h ge kapui leoml u polg pályá érvényes zsidó hatal ré v eredménye munkálkod ép ter ge tudomá főkép filológ ismeret páros vo miu talmudtudom csu mod feldolgo alakjá vallástörténel filológ archaeológ stúdi azok részé a c ma an anya vitat m ép tartalmá nagy ré mia valam évezre stúd hagyomán mi elsősor j discipli Ez zsidós am megny elő jogá pál csu j ismer forrásanya változta m j érzék m félévez öröks vo egye vonal továbbfejleszte X sz. csu Tal Sulchan-Ár kommentálásáb azok ír scholionok mer j judiciumb rabulisztikáb másré kriti hajlam n meglep nyilatko m ad X sz.- kez érdeke zs jogászok E k azon nagysz hely sorolh kiv irodalmi jelenték nyomo ha talmudtu jogászo sorol f miu fejeze a iroda al tárgyalj talm jo csu k leszögezü h euró jogtudomán hírne Fas Hir nagykaniz ra németnye mű vit külfö jogtörténés félszázad hossz munk idéz Eh járul Bl Mó németnye feldolgozá a előbb nívó é ép jogá szempontb Mindkettő azon polgá bünt tulajdonképp egyh elkülön különb álla jogá zs műve kö legkiválób alábbi Adl bé egy tan jogtörtén Asch holl miniszt nemzetk Bem Laza kriminalis Dreyfus- ügyvéd Brandei new-yo Chief-Justi cioni vezérfér Államj C Geo züri egy tan Jogtörtén Crémi Adol me 18 fran igazság miniszt büntetőj Dernb Heinric berl egy tan Kereskede büntetőj j enciklopéd Ehrenb Victo lipc egy tan kereskede pénzü j Err brüssz egy tan Friedb Emi lipc egy tan kereskede egyházj Fran Ot prá egy tan magánj Glase bé egy tan közj Goldschmi berl egyet tan kereskede j Grün K bé egy tan kere váltój Ha Hu né b képvis minisztereln Függet szociali p alapít elnö Büntetőj H Ludw né b képvise politi j í Hatsc Júliu götting egy tan an alkotm közigazgat specialistá Jelli Geor heidelbe egy tan állam klassziku Jelli Walte heidelbe egy tan államj Le bost Chief-Justi büntetőj Levi-Catell Enri pado egy tan nemzetk j L freibu egy tan ró j Luza Lui ol minisztereln ró egy tan államj Oppenhe lond egy tan államj Polac bolog egy tan kere j Pre Hu berl egy tan weim alkotm szerz fogalmazó Államj R Adol ol miniszt ró egy tan Államj Read lo őrg visco rége ne Ru Isa ind alkirá Lord-Ch Justi főállamügyé képvise Jelen Lor H tag cioni zs közél vez Kereskedel pénzü nemzetk j Rein Jose fran képvise politi j í Ries Jac Gábrieln né zs emancipá előharcosá unoká né népp eg alapít vezető Reichsrat 1 álland e alelnö berl egy taná Hansab alapító kereskede j Rosent Eduá jé egy tan jogtörté nemzetk j Ro v berl egy ta Schück Walt münch egy tan nemzetk j Schwa Bertho bas egy tan Ró j Sim Eduár v 18 frankfu parlam elnö m legfels Bir Törvénys elnö né közj Sonnenf Josep büntető eg megalapító St Julius*,berl egy tan konzerva Kreuzzeit alapító Stamm Rudol berl egy tan Jogbölcsel j enciklopéd Stier-So Féli bo kö egy tan Jogbölcsel nemzetk államjo Un Josep bé egy tan Áll kere j Ar Gi geno egy tan fasci alkotm szerz fogalmazó J alkotmánytörténé Vinav or dumaképvise bünte kereskede j Wollemb Leo ol miniszt egy tan pénzü szociálpoliti Wo Emi pár egy tan pénzü j államtudom Magyarorszá ugyanc jelen mó jutta szerep mag zsidóság tudomány szakirodalmá tekintél névs azokn a év forrásműve alkott v figyelemremé munkássá fejtet m Bamber Bé Baumgar Izid Baumgar Nánd Dar Fül Fa Lász Föld Gyu Friedm Bern H E Tivad Tóbi Már Dez Me Er Neum Árm Pol Ill Vázso Vilm Vison S s J iroda művelői sorakoz az a m j folyóira szerkesz szolgál mag jogtudomán Ba Arno W Vilm Grün Árm Újl Józs Schwa Izid L Bé Sze La Már Dez gyakorl j é te számo jutot legel kö Vázso Vil v igazság miniszt Vad Li v igazságü államtitk Fa Lás egyet tan mag büntető reformáto Neum Ár egyet tan kereskede eg legnagy magyarázó Baumgar Izi koronaügyész-helyett Horow Li Jogakadém tan Fo Ár Kúr bí Kov Mar kúr bí Szá Mih miniszt tanács Baumgar Nán közigazgat bí valam Már Dez Dé Ign G Józs Neuber Ign Baumgar Káro Ba Ign B Hu R Kálm Pat Gyu Kele M Déc Zsigmo Sz Ig kúr bí tanácselnök a mell mélt szerepel ügyv gyakor legmarkáns képvise köz Schre Jak Sicherm Bern Dombovári-Schul Gé Wittm Er Medg Sim Faze Oszk Mó Lász Friedm Bern Vison So Va Sánd Bátasz Laj Br Ign pe ügyv kam v elnö Pol Ill Bar Marce Je Grün Árm Me M Stil M Dar Fül Cho Fere Neum Rafa R I s név kiegészítés k említ zs származá hi t tényez mag J életn m c egés telje mind a zs alkotótehet produk ter Csem Károl halhatat kodifikát k e hel említe i kiv munkássá fejtet Teles Ist v igazságü államtitk Szászi-Schwa Gusz egyet tan Föl B egyet tan So Bó egyet tan Pik Gy egyet tan Leng Au miniszt tanács Alm Ant Meszlé Arth Schwa Berta s Venetia mag zsidó történe

12321

CÍM Jogtudo

SZÓC Jogtudom teológi filológiá J. n meghatár zs részvét o mó sz lehe különí z tudományok véle azo g kapu leom pol pály érvénye zsid hata r eredmény munkálko é te g tudom főké filoló ismere páro v mi talmudtudo cs mo feldolg alakj vallástörténe filoló archaeoló stúd azo rész m a any vita é tartalm nag r mi vala évezr stú hagyomá m elsőso discipl E zsidó a megn el jog pá cs isme forrásany változt érzé féléve örök v egy vona továbbfejleszt sz cs Ta Sulchan-Á kommentálásá azo í scholiono me judicium rabulisztiká másr krit hajla megle nyilatk a sz. ke érdek z jogászo azo nagys hel sorol ki irodalm jelenté nyom h talmudt jogász soro mi fejez irod a tárgyal tal j cs leszögez eur jogtudomá hírn Fa Hi nagykani r németny m vi külf jogtörténé félszáza hoss mun idé E járu B M németny feldolgoz előb nív é jog szempont Mindkett azo polg bün tulajdonkép egy elkülö külön áll jog z műv k legkiváló alább Ad b eg ta jogtörté Asc hol minisz nemzet Be Laz kriminali Dreyfus ügyvé Brande new-y Chief-Just cion vezérfé Állam Ge zür eg ta Jogtörté Crém Ado m 1 fra igazsá minisz büntető Dern Heinri ber eg ta Keresked büntető enciklopé Ehren Vict lip eg ta keresked pénz Er brüss eg ta Fried Em lip eg ta keresked egyház Fra O pr eg ta magán Glas b eg ta köz Goldschm ber egye ta keresked Grü b eg ta ker váltó H H n képvi miniszterel Függe szocial alapí eln Büntető Lud n képvis polit Hats Júli göttin eg ta a alkot közigazga specialist Jell Geo heidelb eg ta álla klasszik Jell Walt heidelb eg ta állam L bos Chief-Just büntető Levi-Catel Enr pad eg ta nemzet freib eg ta r Luz Lu o miniszterel r eg ta állam Oppenh lon eg ta állam Pola bolo eg ta ker Pr H ber eg ta wei alkot szer fogalmaz Állam Ado o minisz r eg ta Állam Rea l őr visc rég n R Is in alkir Lord-C Just főállamügy képvis Jele Lo ta cion z közé ve Kereskede pénz nemzet Rei Jos fra képvis polit Rie Ja Gábriel n z emancip előharcos unok n nép e alapí vezet Reichsra állan aleln ber eg tan Hansa alapít keresked Rosen Edu j eg ta jogtört nemzet R ber eg t Schüc Wal münc eg ta nemzet Schw Berth ba eg ta R Si Eduá 1 frankf parla eln legfel Bi Törvény eln n köz Sonnen Jose büntet e megalapít S Julius*,ber eg ta konzerv Kreuzzei alapít Stam Rudo ber eg ta Jogbölcse enciklopé Stier-S Fél b k eg ta Jogbölcse nemzet államj U Jose b eg ta Ál ker A G gen eg ta fasc alkot szer fogalmaz alkotmánytörtén Vina o dumaképvis bünt keresked Wollem Le o minisz eg ta pénz szociálpolit W Em pá eg ta pénz államtudo Magyarorsz ugyan jele m jutt szere ma zsidósá tudomán szakirodalm tekinté név azok é forrásműv alkot figyelemrem munkáss fejte Bambe B Baumga Izi Baumga Nán Da Fü F Lás Föl Gy Fried Ber Tiva Tób Má De M E Neu Ár Po Il Vázs Vil Viso irod művelő sorako a folyóir szerkes szolgá ma jogtudomá B Arn Vil Grü Ár Új Józ Schw Izi B Sz L Má De gyakor t szám juto lege k Vázs Vi igazsá minisz Va L igazság államtit F Lá egye ta ma büntet reformát Neu Á egye ta keresked e legnag magyaráz Baumga Iz koronaügyész-helyet Horo L Jogakadé ta F Á Kú b Ko Ma kú b Sz Mi minisz tanác Baumga Ná közigazga b vala Má De D Ig Józ Neube Ig Baumga Kár B Ig H Kál Pa Gy Kel Dé Zsigm S I kú b tanácselnö mel mél szerepe ügy gyako legmarkán képvis kö Schr Ja Sicher Ber Dombovári-Schu G Witt E Med Si Faz Osz M Lás Fried Ber Viso S V Sán Bátas La B Ig p ügy ka eln Po Il Ba Marc J Grü Ár M Sti Da Fü Ch Fer Neu Raf né kiegészíté emlí z származ h ténye ma élet egé telj min z alkotótehe produ te Cse Káro halhata kodifiká he említ ki munkáss fejte Tele Is igazság államtit Szászi-Schw Gus egye ta Fö egye ta S B egye ta Pi G egye ta Len A minisz tanác Al An Meszl Art Schw Bert Veneti ma zsid történ

1232

CÍ Jogtud

SZÓ Jogtudo teológ filológi J meghatá z részvé m s leh külön tudományo vél az kap leo po pál érvény zsi hat eredmén munkálk t tudo fők filol ismer pár m talmudtud c m feldol alak vallástörtén filol archaeol stú az rés an vit tartal na m val évez st hagyom elsős discip zsid meg e jo p c ism forrásan változ érz félév örö eg von továbbfejlesz s c T Sulchan- kommentálás az scholion m judiciu rabulisztik más kri hajl megl nyilat sz k érde jogász az nagy he soro k irodal jelent nyo talmud jogás sor m feje iro tárgya ta c leszöge eu jogtudom hír F H nagykan németn v kül jogtörtén félszáz hos mu id jár németn feldolgo elő ní jo szempon Mindket az pol bü tulajdonké eg elkül külö ál jo mű legkivál aláb A e t jogtört As ho minis nemze B La kriminal Dreyfu ügyv Brand new- Chief-Jus cio vezérf Álla G zü e t Jogtört Cré Ad fr igazs minis büntet Der Heinr be e t Kereske büntet enciklop Ehre Vic li e t kereske pén E brüs e t Frie E li e t kereske egyhá Fr p e t magá Gla e t kö Goldsch be egy t kereske Gr e t ke vált képv minisztere Függ szocia alap el Büntet Lu képvi poli Hat Júl götti e t alko közigazg specialis Jel Ge heidel e t áll klasszi Jel Wal heidel e t álla bo Chief-Jus büntet Levi-Cate En pa e t nemze frei e t Lu L minisztere e t álla Oppen lo e t álla Pol bol e t ke P be e t we alko sze fogalma Álla Ad minis e t Álla Re ő vis ré I i alki Lord- Jus főállamüg képvi Jel L t cio köz v Keresked pén nemze Re Jo fr képvi poli Ri J Gábrie emanci előharco uno né alap veze Reichsr álla alel be e ta Hans alapí kereske Rose Ed e t jogtör nemze be e Schü Wa mün e t nemze Sch Bert b e t S Edu frank parl el legfe B Törvén el kö Sonne Jos bünte megalapí Julius*,be e t konzer Kreuzze alapí Sta Rud be e t Jogbölcs enciklop Stier- Fé e t Jogbölcs nemze állam Jos e t Á ke ge e t fas alko sze fogalma alkotmánytörté Vin dumaképvi bün kereske Wolle L minis e t pén szociálpoli E p e t pén államtud Magyarors ugya jel jut szer m zsidós tudomá szakirodal tekint né azo forrásmű alko figyelemre munkás fejt Bamb Baumg Iz Baumg Ná D F Lá Fö G Frie Be Tiv Tó M D Ne Á P I Váz Vi Vis iro művel sorak folyói szerke szolg m jogtudom Ar Vi Gr Á Ú Jó Sch Iz S M D gyako szá jut leg Váz V igazs minis V igazsá államti L egy t m bünte reformá Ne egy t kereske legna magyará Baumg I koronaügyész-helye Hor Jogakad t K K M k S M minis taná Baumg N közigazg val M D I Jó Neub I Baumg Ká I Ká P G Ke D Zsig k tanácseln me mé szerep üg gyak legmarká képvi k Sch J Siche Be Dombovári-Sch Wit Me S Fa Os Lá Frie Be Vis Sá Báta L I üg k el P I B Mar Gr Á St D F C Fe Ne Ra n kiegészít eml szárma tény m éle eg tel mi alkotóteh prod t Cs Kár halhat kodifik h emlí k munkás fejt Tel I igazsá államti Szászi-Sch Gu egy t F egy t egy t P egy t Le minis taná A A Mesz Ar Sch Ber Venet m zsi törté