12351.htm

CÍMSZÓ: Judaizmus

SZÓCIKK: Judaizmus (gör. ioudaismosz), a zsidó nép vallásának lényege, hitének, szokásainak és rítusainak rendszere, úgy amint az kanonizált irataikban és abból kifejlődve különböző civilizálok kulturhatásai alapján az egész zsidóság világvallásává alakult. Eredetileg a J. csupán Judaea lakóinak vallására vonatkozott, mert ezeket hívták Jehudi-nak innen az európai nyelvek zsidó szóhasználata (gör. ioudaioi, , lat. judei, szláv zsid, olasz giudaici, sp. judios, fr. juif, ang. jew). A J.-nak megfelelő jehudósz szót Eszter Rabbah (3.7) említi, míg maga Eszter könyve (8. 7) mi-jehudim-ot említ. Az idők folyamán a J. fogalma és kifejezése az egész zsidóságra, annak múltjára, jelenére, vallására és kultúrájára alkalmazást talált. A J. pontos definiálása éppen ezért nehéz, mert nem elfogadott hittételeken alapuló meghatározott vallásrendszerről van itt szó, mint a keresztényséf, vagy a buddhizmus fogalmánál, hanem vallás, elválaszthatatlanul egybe van kötve a zsidó néppel, mely az egész emberiségnek szóló ethikai igazság őrének és letéteményesének tartotta magát a hosszú idők folyamán. Másrészt a J. törvényrendszer, mely a Kinyilatkoztatáson, a Szentíráson és a tradíción alapul, amiért azt sokáig teokráciának tartották, a zsidó nép vallási törvényhozásának, de nem vallásnak. A tények azt mutatják, hogy a J. sokkal tágabb fogalom és sokkal jelentékenyebb történelmi erő, mintsem hogy egyetlen nézőpontból egyszerű terminológiával meg lehetne azt határozni. A J. a történet harmincöt évszázadán át a civilizált világ valamennyi országára kiterjeszkedve, nem öltötte magára mindig ugyanazt a formát és jelleget. A J.-nak azon korszaka, amelyben kialakult, vagyis a patriarchális és prófétai korszak J.-a különbözött az exiliumi és exilium utáni J.-tól, másrészt a rabbinikus-farizeusi J. szintén különbözött a mózesi J.-tól, amelyhez a szadadceusok, majd a karaiták ragaszkodtak. Ugyanúgy a diaszpóra zsidósága, vagyis a hellén J. nagyban különbözött a palesztinai J.-tól; a középkorban német és francia területen feléledő keleti miszticizmus J.-a más, mint az arab filozófia hatása alá került spanyolországi J. A jelenkor zsidósága pedig szintén két különböző formáját képviseli a J.-nak, mert míg az egyik rész a törvényeken és a közép újkori kazuisztikán épít, addig a másik, nagyobb rész J.-a harmóniába kíván jutni más kultúrák és magasabb célok követeléseivel. A J.-ról a keresztény teológia állapította meg, hogy az «mindig Isten élővízzel telt folyója maradt», amely, bár egy nép folyómedrében haladt, mindig újra táplálta és termékenyítette az emberi civilizáció nagy folyamrendszerét. A J. tehát történelmi tényező, amely koronként más formákat öltött. Szükséges ehhez képest, hogy annak alapvető fő princípiumait ismerjük s azokat megkülönböztessük a többi vallásnézetekétől. I. A J. lényege. A J. mindenekelőtt a tiszta monoteizmus hitvallása, kinyilvánítása, propagálása és megőrzése. Ez volt mindenkor a zsidó nép egyetemének életcélja és feladata. «Isten egyetlen és így valamennyi nép közt Izrael fog kezeskedni az Ő tiszta tiszteletéért» (Josephus: Antiquitates, 4-. 8, § 5, Beráchót 6 a és Attó Echod szombati liturgia). A J. nem csupán az Egy-Isten hitének vallása, amelyet a zsidó egyén reggeli és esti imájában, a sémában nyilvánít, hanem a tiszta monoteisztikus hit őre is, amely őrködés magában foglalja az annak védelmében kifejtett intellektuális és szellemi munkát a hosszú sötét századokon át, a pogányság és félpogányság valamennyi hatalmával szemben, irtózatos harcok ós áldozatok, mérhetetlen szenvedések és megpróbáltatások közepette egy óriási többséggel szemben. A J. nem kezdődött absztrakciókkal s a zsidóság monoteizmusa nem filozófiai spekulációk eredménye, amelynek dogmatikus jellege van. A zsidóság őskorszakában sem a sok Isten közül választott ki egy Istent, aki a kor követelményeinek vagy egyes gondolkodók felfogásának megfelelt. A J. már fejlődésének küszöbén háborút üzent a sok-istenségeknek és az idolatriának (Exod. 20. 3). Az Egy-Istent Izrael és a J. születésének órájában, a Sínai-hegyi kinyilatkoztatáskor így szólaltatja meg a Biblia: »Egyiptom valamennyi istensége ellen ítélkezni fogok, Én, az Örökkévaló» (Exod. 12.12), a szintén bálványimádó Babilon ellen pedig a próféta így dörög : «Az istenségek, amelyek nem alkották az eget és földet, el kell, hogy pusztuljanak a föld színéről és az ég alól» (Jeremiás 10. 10). «A többi népek istenei bálványok, az Örökkévaló Isten alkotta a világot» (Zsolt. 96. 5). Kezdetétől fogva a J. ellentéte az élő, örökkévaló Egy- Isten és a más népek által imádóit képek és bálványok között, sokkal erősebb volt, mintsem, hogy a pogány ostobaságokat máshogy tekintették volna, mint gúnyos megvetéssel (Jesája 94. 9-19; Jeremiás 10.8-15; Zsolt. 135.16-18), míg másrészt a pogány vallások éppen azt vetették a zsidóság szemére, hogy láthatatlan Istent imád, olyat, akinek képe nincs. Ez utóbbi a legkiválóbb ókori történetírók véleménye is (Tacitus. Historiae 2. 5, 9; Juvenalis 14. 97). A J. az idolatriát főképpen a velejáró ocsmány rítusok, a tisztátalanság és kicsapongások miatt vetette meg (Exod. 20. 5, 23. 24, 33; Levit. 18. 24-30; Deuter. 10, 24; 7. 2-5; 23; 9. 3; 14.16; 20.17-18). Mózes korától kezdve Philóig és a talmudszerzőkig a pogány kultuszok főkísérői a bűnözés és kegyetlenség voltak, amelyek «utálatosak Izrael Istenének, aki gyűlöli a fajtalankodást» (Szanhedrin 106 a). Ezért a bálványimádássál szemben a rabbinikus törvényhozás a rideg elutasítás álláspontját foglalja el és semmiféle engedményt nem hajlandó tenni a bálványimádás és politeizmus semmiféle formájával szemben sem. E tekintetben annyira ment mindenkor a J., hogy inkább az élet kínos feláldozását tette feltétlenül kötelezővé, mintsem, hogy a tiszta monoteisztikus zsidó hitét feladja (Dániel 3.; I. Makkab. 1. 63; 2. Makkab. 7.; Szanhedrin 74a). Ez a szilárd hit nemcsak nem változott, hanem még növekedett a diaszpóra zsidóságánál, amely már a szétszóródás kezdetén őszintén meg volt győződve a maga monoteizmusának felsőbbségéről s teljes bizalommal tekintett a legvészesebb időkben is a J. végső győzelmére, tudatában lévén annak a missziónak, amelyet az egyistenség eszméjéért már ősei is teljesítettek. A J. hite a végső győzelemben s a pogányság elmúlásában visszatükröződik úgy a prófétáknál, mint a liturgiában (Jesája 2. 2. 15; 46., 49.; Zecharja 8. 23; Genesis Babba 89.; Olénu-ima és különösen a Ros-Hasónó liturgia). Ha a zsidó nép Istent Izrael Istenének is nevezte, bebizonyítható, hogy még primitív korában sem fogta fel őt törzsistenségnek, más néphez hasonlóan, hanem univerzális jelleget adott neki már kezdetben is és imádta, mint a világegyetem teremtőjét, a világnak (megteremtése s nem csak a zsidó nép létezése óta) igazságos kormányzóját, a gonoszság elítélőjét, a jog és igazság megalkotóját (Genes. 1-10.). Ehhez képest az idolatriát a J. lázadásnak tekintette a világegyetem Egy- Istenével szemben, «akin kívül nincs más Isten» (Deuter. 5. 39; Jer. 10. 7) és aki előtt minden térdnek tiszteletre kell hajolnia (Jesája 45. 23, 66. 23). Ezen eszmei alapból nőtt ki, mint a J. egyedüli eszménye: a tiszta monoteizmus hitvallása s annak propagálása az egész világon (Zecharja 14. 9). A Sínai-kinyilatkoztatást is úgy fogta fel a zsidóság, mint Isten és az ősatyák Ábrahám és Nóach között kötött szerződés megújítását, amely az egész emberiségre kiterjesztetett (l. Izrael szerződése). Ez a szerződés tehát a monoteizmust az egész emberiségnek adja aminthogy Isten is az egész emberiségé, nem csupán Izraelé, amely azonban «papok birodalma a nemzetek között». A Zsoltárok és próféták Istene valóban nem egy néptörzsé, hanem az igazságosság és jog Istene (Amosz 1-2., 9. 7; Jeremiás 26., Ezékiel 40.; Zsolt. 96. 13., 98. 9 stb.). A J. Istene az egész történelem Istene lett a prófétai meglátásban; a Zsoltárok és a chásszidok imáiban pedig az emberi szív istene, az «Atya», a «lélek szeretője» lett. A Nagy Zsinagóga (Keneszesz Hagédóló) korában már annyira átlényegült a J. istenfogalma, hogy egyáltalában nem volt szabad nevét kiejteni semmiféle formában sem. Később a J. megóvta, sőt mégjobban hangsúlyozta monoteizmusát, amelyben nem engedte hozzátapadni sem a gnosztikusok dualizmusát (Szanhedrin 38a; Gen. R. 1.; Eccl. R. 4. 8), sem a kereszténység trinitariánizmusát (l. Kereszténység és zsidóság viszonya), mert ellenkezett felfogásával, hogy az egy igaz Isten legfőbb attribútumai : a végtelen jóság, az igazságosság és a könyörületesség különböző személyekre ruháztassanak s hogy ugyanakkor Isten antropomorf (l. o.) jelenséggé váljék. Éppen ezekben van a J. világtörténeti nagy szerepe, hogy őrködött a tiszta monoteizmus fölött; istenhite nem túl transzcendentális, Istene soha sincs távol az embertől, amikor az szükségben van ; a J. Istene « mindig közel van, közelebb, mint minden más segítség» (Jerus, Beráchot 9. 13 a); «valódi nagysága abban áll, hogy leszáll az emberhez» (Megilla 31a, Levit Rabb. 1. a 113. 6 Zsolt.-hoz): «Isten mindenkinek megjelenik az illető képessége és szüksége szerint» (Mechilta, Besallach 4.). A J. szerint Isten csupán szellem, elhatárolás és forma nélkül, az Abszolút Lény, aki magát így hívja: «Én vagyok, Aki vagyok» (Ehje áser Ehje, Exod. 3. 14), minden létezés forrása, Aki felette áll minden másnak, független minden feltételtől s Akinek nincsenek fizikai tulajdonságai (Maimonides, Jad Hachazáka, Tesuba 3. 7). A középkori R. Abraham de Posquiéres Maimunivel szemben azonban azon az állásponton van, hogy azok, akik a kabbalisták módjára Isten testiségét vallják, szintén lehetnek zsidók s valóban, a különböző időkből származó, de egységes liturgia a bevezető Adón Ólomtól a befejező Sir ha-Jichudig a legkülönbözőbb gondolatmenetet mutatja: egyszer racionalista, más helyen misztikus jellegű, transzcendentálizmussal kevert és oly mértékben panteisztikus, mint a világ egyetlen vallásának liturgiája sem. Míg a különböző korok és civilizációk egyre inkább kiterjesztették és elmélyítették az Istenről alkotott képzetet, addig az Isten- Egység gondolata mindenkor a legféltveőrzöttebb eszme volt, amelyet érinteni sem lehetett. Azonban a legjellemzőbb és leglényegesebb különbség a J. és más vallás- vagy véleményrendszer közt a J. etikai monoteizmusában nyilvánul meg. Nem áldozás, hanem igazságos és jótékony élet az, amit Isten követel (Jesája 1. 12-17; Ámosz 5.21-24; Hósea 6.6; Micha 6 6-8; Jeremiás 7. 22; Zsolt. 40. 7; 50. 8-13); az egész régi zsidó áldozási kultusz csupán az emberek lelki szükségletei nyilvánításának volt megengedett kifejezője, de a vallásetikának csak szimbóluma volt (Peszikta 6. 57, 62; Num, Babbah 21.; Levit Rab. 2.). A vallás egyetlen tárgya a régi zsidó felfogás szerint is csupán egy lehet: hogy az embert Isten útjaira vezérelje, hogy az cedókó-t, azaz igazságot és jótékonyságot gyakoroljon (Genes. 19. 19; Deuter. 10. 12); maga Isten az igazságosság, könyörület és szentség Istene, a morális tökéletesség eszménye (Exod. 20. 5-6; 34. 7; Leint. 19. 1; Deuter.7. 9-10). Míg a pogány népek istenségfogalmai a félelem érzetének termékei, addig a J.-é az istenfélelemé, amely a lelkiismeret és belső istenismeret terméke s amely megőrzi az embert a bűn elkövetésétől (Gen. 42. 18; Exod. 20. 20; Deuter. 10. 12; Jób 1. 1). A J. felfogása szerint az emberiség története kezdettől fogva a világ erkölcsi kormányzójának, «a népek királyának, aki előtt mindenki megrendül» (Jer. 10. 7 ; Zsolt. 94. 10; Dániel 2. 21) kezeiben van, mert Őbenne egyesül hatalom és igazság, .szeretet és bizalom (Zsolt. 89.15). Istent a Biblia így beszélteti Izrael népéhez : a Szentek legyetek mert Én, az Örökkévaló Isten szentséges vagyok» (Levit. 19. 1), továbbá : «így szólt az emberhez : ügyelj az istenfélelemre, mert az a bölcsesség s a rossztól való tartózkodás maga a megértés» (Jób 28. 28, v. ö. Micha. 6. 8 ; Jesája 33. 15 ; Zsolt. 15., 24. 4: «Ő megmutatta neked, ó, ember, mi a jó ; vajon mit kívánna az Úr tőletek mást, minthogy igazságosak legyetek, szeressétek az irgalmasságot s hogy alázatos lélekkel Isten útján járjatok. Rendkívül jellemző a rabbinikus zsidóság felfogására az a tény, hogy amikor Istenről beszélnek, akkor rendszerint valamelyik attribútumát használják névül: «A világ Egyetlen Igazságosa» (Cadiko Sel Ólom), «a Könyörületes-Egyetlen» (Rachmónó) s még gyakrabban «a Szentséges Egy, áldott legyen Ő» (Hakkódos bóruch Hú). A rabbik allegóriája szerint az első kérdés, melyet halandó ember kap az utolsó ítélet napján, ez: «Becsületesen bántál-e felebarátoddal?» (Sabbat. 31a). A világegyetem egysége párhuzamos gondolat az Isten-egységgel a J.-ban. A pogányság számos istensége a világot részekre «s domíniumokra tagolta és ellenségeskedések színterévé tette; a Biblia Egy Istene kormányozza az egész univerzumot, földet és eget, világosságot és sötétséget, életet és halált, örök bölcsességgel és jósággal, Ő, aki a teremtés kezdetén szándékának végcélját tudta s eszerint rendez el mindent. (Gen. 1.1-31; Jesája 45. 5-7, 46. 9-10, 55. 8-9; Zsolt 104. 24; Példab. 3.19, 20; Jób 28. 24-27, 38), a természet örök törvényszerűségét is; Isten minden cselekedete része nagy művének (Job 5, 9, 38.; Zsolt 77, 15).minden természeti csoda mindenhatóságának megnyilatkozása (Gen. 18- 14 Ex 9 16; Num. 16. 30). Ez a hatalmas koncepció a mindent átfogó és ellenőrző Egy- Isten teremtő hatalmáról és bölcsességéről amely mindenütt megnyilatkozik s amely egy egységes, nagy terv szerint működik: kizárólag a J. monoteisztikus hitén alapszik. A J. nem ismerte el soha a dualisztikus vallások ama nézeteit, melyek az Isten Egysége mellett a rossz princípiumát is vallották a teremtésben; a J. szerint Istennek nem lehet ellentényezője a sötétség és gonoszság hatalmában, miként azt Egyiptom, Babilónia vallásai és Zoroaszter tanították s az utóbbi nyomán a gnosztikus szektákba, majd a kereszténységbe is, mint démon átszármazott. Míg a legrégibb zsidóságnál a Sátán égi angyal, aki Isten hatalmát hajtja végre (Jób. 1. 7) és csupán annyira ténykedhet, amennyire Isten megengedi neki, végezetül pedig jót kell neki tenni, addig a nemzsidó Sátán-képzetek egyenesen vészt hozóak voltak a keresztény közép- és újkorban. A J. felfogása szerint a halált nem a Sátán, hanem az Isten bölcsessége hozta az emberre; «minden amit a Könyörületes tesz, jó» (Beráchőt 60b), «tehát a halál is», mondja R. Méir (Gen. R. 9.) ,«mindent, amit cselekedett, nagyon jónak talált» (Gen. 1. 3); ha az embert baj éri, az a J. legrégibb etikája szerint is nevelése javára és magasabb jólétére szolgál (Deuter. 8. 5; Zsolt 94. 12 ; Taánit 21a). Á Midrás szerint, mivelhogy Isten látta, hogy csupán rideg igazságossággal nem állhat meg a világ, azért irgalmasságot vegyített abba s a világot mindkettőből teremtette (Genes. Rabba 12.) A pesszimista doktrínával szemben,amely szerint a világ véletlen változás és tele van rosszal, a Midrás merészen tanítja, hogy a világ szelekció és evolúció processzusa : «Isten világot világ után teremtett, míg így szólt: «ez utolsó tetszik Nekem» (Gen. Rabb. 9.). A J. doktrínája szerint Isten egységének leglényegesebb jellemvonása az, ami Isten és ember viszonyára vonatkozik. A pogány idolatria az embert saját kezével készített bálványok imádására alacsonyítja le: a J. már az ősidőben az embert teszi Istenhez hasonlatossá, a teremtés koronájává, a földnek Istentől kiszemelt urává, Isten földi helytartójává (Gen. 1.26, 28). Az emberben kulminált a teremtés s benne, mint a teremtés végcéljában egyesül a földi és az isteni. A paradicsom látszólag gyermekies leírásának ez a magasztos értelme (Genes. 2. - 3.). Ugyanezt az eszmét fejezi ki a zsoltárköltő is: «Te teremtetted az embert csupán kevéssel alacsonyabb rendűnek, mint az égi lényeket» (Zsolt. 8. 6); «Te alkottad meg őt úgy, hogy a Te kezeid művén uralkodjon» (Zsolt. 7). Az ember kétféle természete, a félig isteni, félig állati, Jóbnál is gyakran kifejezésre jut (Zsolt. 4. 17-19, 7. 17, 10. 9-12, 25., 32. 8). A J. tudatos elmélkedője, R. Akiba a bibliai verset: «Isten az embert Isten képmására teremtette», úgy magyarázza, hogy szabadnak alkotta meg azt Istenhez hasonlóan s szabadon választhat jó és rossz között; Nachmanides és Ibn Ezra exegéták szerint az intellektus az, mely az embert Istenhez hasonlatossá emeli (Kommentárjaik Gen. 2. 7, Jenája 42. 5, Zsolt. 104. 29, Példab. 20. 27, Jób 32. 8; Ecclesiastes 12. 7-hez). Mindenesetre az emberi lélek az, mely alatt az ősi zsidó szöveg Isten képmását értette. A rabbik még a talmudi korban azt tanították, hogy az embert Isten két világra teremtette: a jelen világra és arra, amely el fog jönni (Gen. Rabbah 8.). A J. mindenkor elvetette az eredendő bűn gondolatát; a test ki van téve vágyaknak, de nem következik ebből a bűn elkövetésének szükségessége. A hús tisztátalanságának örökletessége nem a J. felfogása, mert az ellentétben áll a lélek tisztaságával. A zsidók reggeli bevezető imájában mai napig van egy ősrégi ima, melyben a következők foglaltatnak : «Te adtad nekem a lelket tisztán, Te teremtetted azt, Te formáltad azt és Te lehelted azt belém, Te őrződ meg azt bennem s a kijelölt időben Te fogod azt tőlem elvenni, hogy az a jövő életben visszatérjen belém» (Beráchót 60b). Az a hit, hogy «a test a lélek börtöne», Plató révén származott át a mindenkor apokrifnek tartott iratokba, melyet tehát a J. kizárt a kánonból (Bölcsess. Kv. 9. 15; Josephus De bell. Jud. 2. 8, § 11), amely sohasem tudott gyökeret verni a zsidóságban. A J. nem akar tudni az evangélista Pál «testben levő bűn törvényé»-ről (Róm. 7. 23-25). A J. régi főelve, melyet Maimonides is a More Nebuchim-ban. (3. 17) kifejt, az, hogy az ember szabad, tehát jó és rossz közötti választás rajta áll. «A bűn az ajtódon fekszik, annak vágya benned van, de neked uralkodnod kell felette» (Gen. 4. 7), szólt Isten Káinhoz s eme legrégibb zsidó írás az emberi akarat szabadságának törvényét örök időkre leszögezte. Ugyanezt a gondolatot fejezi ki Mózes is, Isten nevében tanítva népét: «Lássátok, ezen a napon elébetek tettem az életet és a jót, a halált és a rosszat, .. . azért válasszátok az életet» (Deuter. 30. 15, 19). Változatlanul vallják az akarat szabadságát etnikai alapon Jézus Szirach (15. 14-17) és R. Akiba, aki burkoltabban így fejezte azt ki: «Mindent előre lát, de a szabad akarat adatott a embernek» (Ábót 3 15). Az akarat szabadsága az ember erkölcsi felelősségét vonja maga után ; az ember Istenének tartozik számot adni magáról s éppen ezért az «eredendő bűn», mely örökletes átokként nehezedik az emberre, a J.-ban sohasem talált melegágyra, a J. azt mindenkor bölcsen kivetette. «Minden ember halálra ítélhető saját bűnei miatt», mondja a mózesi törvény (Deut. 26.16) s ugyanezt fejezi ki Ezékiel próféta is (18. 20), a Midrás pedig ezt mondja: «A gonoszak szíveik hatalma alatt állnak, az igazságosak szíveiket tartják hatalmukban» (Gen. Rabba 67). Az akarat szabadságot a Talmud így fejezi ki: «Az ember azon az úton vezettetik, amelyen haladni kíván; ha az ember magát bűnnel kívánja beszennyezni, a bűn kapui kinyílnak előtte; ha tisztaságra törekszik, a tisztaság kapui fognak megnyílni előtte» (Jóma 38a; Makkót 10b; Niddin 30b). A rabbinikus felfogás tagadja a bűn örökletességét s Ábrahámot és Ezékielt, mint bűnös apák gyermekeit mutatja. A bűn a J. régi tanítása szerint is a helyes ösvényről való letérés, melyet az emberi természet gyengesége idéz elő (Num. 15. 26; 1. Kir. 8. 46; Zsolt. 19. 13. 78. 39. 103. 14; Jób 4. 17-21), de csupán a gonosz támad Isten ellen (Jesája 57. 20; Zsolt. 1. 4-6, 36. 2. stb.). Mégis nincs olyan bűn, amelyre bűnbocsánat és megtérés ne adatnék (Ezékiel 18. 23; Jerus. Pea 1. 16 b; Kiddusin 40b). A. J. elveti az emberiség bűntől való degeneráltságának gondolatát s megbocsátást mindig lehetségesnek tart úgy zsidó, mint nem-zsidó bűnöző számára (Peszáchim 119a; Ros Hasánah 17b; Szanhedrin 103a, 108a; Jóma 86a, b). «Mielőtt Isten a világot teremtette, megteremtette a bűnbánatot, mint szükséges kelléket az ember számára», mondja a Talmud (Peszáchim 54a; Gen. Rabba 21. 12). A J -nak az a doktrínája, amellyel legnagyobb befolyást gyakorol a világtörténelemre, az emberi család egységének gondolata volt. A Genesis első tíz fejezete, akármennyire is hasonló a külső elbeszélő rész más nép mondájához, mégis teljesen önállóan tanítja, hogy valamennyi ember és nép egy szülőtől, Ádámtól (h. a. m. ember) származik. Ez a doktrína logikus következménye az Isten-egység gyakorlatának. A bábeli nyelvzavar és a szétszóródás gyermekiesnek látszó, idegen (babiloni) eredetű mondáját is megtoldotta a J. az emberiség egységének gondolatával. A próféta szerint a történelem célja és vége az, amikor «az Úr tiszta nyelven fordul a népekhez, hogy azok valamennyien hívhassák Isten nevét és egyértelműen szolgálják Őt» (Cefanja 3. 9. : v. ö. Gen. IX. 1). Ebben a megváltásnak és az Ég királyságának eszméje, a J. speciális gondolata veti előre árnyékát. Aminthogy a teremtés az ember körül összpontosult, úgy az emberiség tökéletesedése a világtörténelem végcélja (Gen. 1. 28; Jesája 45. 18). «A világ az ember részére teremtetett» (Beráchót 6b), a Tóra, a sinai-i kinyilatkoztatás a J. szerint eredetileg minden népnek szánva volt, de a többiek vonakodtak azt átvenni s így Izrael lett a «papok népe». A talmudi legenda szerint a Tíz Parancsolat 70 nyelven lett kihirdetve (Sabbat 88b); «ha Izrael sem fogadta volna el a Törvényt, a világ visszaesett volna a Káoszba (Sabbat 88a). Izrael missziója már a legkorábbi időkben éppen az volt, hogy, mint Isten «elsőszülött fia» (Exod. 4. 22), a népek tanítója, papja legyen s példaadásával, az Egyetlen Isten erkölcsi törvényeinek megőrzésével s az Ő imádásával példát mutasson a népek családjának (Sabbat 19. 6; Jesája 61.6). Izrael magát oly népnek tekintette, «mely a pusztaságban lakik s nem számít a többi népek közt» (Num. 23. 9 ; Deut 7. 7), de amely felett isteni Gondviselés őrködik különös gonddal (Deut. 27. 18-19. 32. 8-12), amelyik a bölcsesség és igazságosság összehasonlíthatatlan törvényeinek fáklyavivője a népek közt (Deut. 4. 5-8), amelyik azért teremtetett, hogy Isten dicsőítője legyen az egész világon, hogy az Egy- Istenség gondolatának tanúja, mártírja, «a népek világossága» legyen, «akinek Templomába a népek seregleni fognak, hogy megtanuljanak Isten útjain járni», hogy visszatérjenek a béke és a lelki boldogság útjára, mert igazságosság fog uralkodni mindenütt és az egész föld Isten ismeretével fog megtelni» (Jesája 2. 2-4,9. 6. 11. 4-9, 65. 25; Micha 4. 1 - 4). Izrael Egyiptomból való szabadulásakor Isten királyságát fogadta el (Exod. 15. 19; Lev. R. II. 4) s a sinai-i kinyilatkoztatást bizalomnak fogta fel, éppen azért nem pihenhet addig, amíg Isten királyságát az egész világ el nem ismeri s amíg minden ember és nép térdet nem hajt az Egy- Isten előtt (Zacharja 14. 9); Jesája 40. 5. 45.13.44. 19; Zsolt. 29. 47. 9. 77. 5. 96-99). «Izráelt, amely Isten egységét proklamálta, Isten saját népének tekintette» (Mechilta, Besallach), melynek hivatása örök időre megalapítani Isten királyságát (Dániel 2. 44. 7), de éppen azért, mert a népek tanítója s az emberiség legtisztább hitének őre, Isten Izraelt minden kihágásáért súlyosabban bünteti (Jeremiás 2. 21; Ezikiel 20. 33-41; Ámosz 3. 2), sőt, mint Isten szolgája, Izrael folytonos mártírságra van hivatva az igazság ügyéért, Izráel tehát a «bánat népe», amely üdvöt hoz a világra s elvezeti az egész emberiséget az igazsághoz és jósághoz(Jesája 52. 53). A J. az «Égi királyság», az igazság is jogosság eszméjével, az ebbe vetett hittel az emberiségnek legtöbbet adott: reményt, a történelemnek pedig a haladás gondolatát, a végcélt, amelyért élni, küzdeni és törekedni kell. Míg más népek a világtörténelem folyamatában állandó eltávolodást láttak a boldogság egykori «aranykorától» s a világ végét az istenségek pusztításában látták: a J. a legsötétebb időkben is tántoríthatatlanul vallotta és tanította az emberi tökéletesedés felé, mint történelmi végcél felé való haladást, a tökéletesedésből eredő lelki gyönyör állapotát, mely az emberben szunnyadó isteni lényeg teljes kifejtéséből származik, s amely Isten teljes dicsőségét hozza a földre. Ebben a felfogásában azután teljes mértékben különbözik a J. a kereszténységtől. A J. nem a földön túli világra, a kiszínezett túlvilágra épít s amennyiben egyes zsidó auktoroknál a feltámadás doktrínája előfordul, az mind külső behatás (p. o. l. Zóhar). A J. nézete sohasem akceptálta azt, mert tanításának célja, hogy azt a világot, amelyen az ember él. Isten királyságává tegye az igazságosság és irgalom gyakorlása által. Ez a felséges gondolat ad a J.-nak racionális, etnikai és egyszersmind praktikus jelleget. II. A J. jellegzetességei. A J. megnyilvánulásai kétfélék, ú. m. egyetemesek és nemzetiek; az előbbi missziójára vonatkozik, az utóbbi pedig nemzeti kötelezettségeire, kapcsolatban papi hivatásával ; az előbbire a próféták, a vallásos költészet, az alexandriai tudósok, a palesztinai haggadisták, a középkori vallásbölcsészet és a modern teológusok helyezik a fősúlyt, míg az utóbbira a mozaikus törvények, a Halacha, a talmudi és kabbalisztikus iratok magyarázói. Mint egyetemes vallás, a J. különbözik minden más vallástól, amennyiben nem hit vagy dogmarendszer, amelynek elfogadásától az üdvözülés vagy megváltás függ. A J. a helyes, az igazságos élet rendszere, mely megmutatja a törvényeket, amelyek szerint ily élet megvalósítható vagy, amint a Talmud bölcse, R. Meir kifejezte, a «humanitás törvénye», mert az «ember» -ről van szó és nem csupán Izraelről vagy a papokról (Szifra «Acharé mót», Abódda Zárá 3a); a J. törvényei «az élet törvényei, nem pedig az emberi élettől való megfosztásé. (Szifra u. o.). Midőn Hillel a pogány sürgetésére, hogy egy mondatban mondja el a zsidó vallás tanítását, a nevezetes aranyszabállyal válaszolt: «Ami rosszul esik neked, azt ne tedd felebarátodnak», akkor voltaképpen a J. már régóta létező tanítását ismételte, azt, amit a törvények, a próféták és apokrifák is kifejezésre juttattak (Deut. 4. 8; Jesája 1. 10-17. 33.15; Hósea 6. 6; Ámosz 5. 21-24: Micha 6.6-8; Zecharja 8. 16-17; Zsolt. 15. 24. 34. 13-15; Mechilta 23b-24a). Míg a szomszédos népek Moloch tüzében embereket áldoztak fel, azalatt a Tóra törvényei így rendelkeztek az emberről: «járj az Egy igazságos és könyörületes Isten útjain s Hozzá hasonlatosan légy igazságos és könyörületes» (Deut. 11. 22; Szifré Deut. 49) s hogy szeretni kell az idegent, az árvát és az özvegyet Hozzá-hasonlóan (Deut. 10.17-20). Ez a másik különbség a J. és minden más hit között. A J. mindenekelőtt az igazságosság kodifikálása. Míg a nagyműveltségű pogány népeknél, eltekintve egyes egészen kimagasló egyéniségeket, mint pl. Plató, mindenki csak a hatalmat glorifikálta s az elnyomottat, a rabszolgát, az idegent semmiféle vallás nem védelmezte, addig a mózesi könyvek és a próféták az elnyomottak és szűkölködők állandó védelmezői s akik ezek ellen bűnt követnek el, azok Isten ítéletét provokálják (Exod 21. 22-23; Gen. 6.13.18.20; Deut. 26.15-16; Ámosz 1.3. II. 8) és csupán a J. erkölcstana szerint kötelesség az igazságosság gyakorlása és a szenvedélyes szeretet az elnyomottak a szegények, a rabszolgák (foglyok), az árvák, özvegyek, hajléktalanok, idegenek és bűntettesek (akiket szintén felebarátnak nevez a Biblia) iránt, akik valamennyien igényt tarthatnak a J. felfogása szerint felebarátainak támogatására és jóindulatára, sőt még az állatot is az emberi szeretet védelme alá helyezi. (Exod. 22. 20-26. 23. 5-6; Deut. 22. 6, 24. 6, 10. 25. 4; Jób, 31). Ez a Tóra az, amelyről Jesája próféta beszél s amely minden emberi szívnek parancsol (Jesája 1. 10; Deut. 30.11-14). Az igazságosság ilyen szelleme hatja át az egész Talmudot is, mert igazságosság az egyik pillére a világnak» (Ábót 1. 18) s mert «amikor a jog szünetel, akkor háború jön a világra» (Ábót 4. 8); «egyaránt követeltetik igazságosság zsidó és más nép részére» (Makkót 24 a; Bába Káma 113 a). Embertársaink becsületének respektálása egyike a rabbinikus törvények vezető elveinek (l. Ethika) (Sabbat 94b). A J. még a tisztaság törvénykódexét is megalkotta, ellentétben a pogány népek véres és undorítóan ocsmány kultuszaival (Levit. 18.3. 24-30; Num. 25. 1-9; Deut. 4. 3). A Tóra óv a paráznaságtól, a fajtalankodástól s tanítja és kötelezővé teszi a szív és test tisztaságát (Num. 16.39; Deut. 23.18-19. 24. 15; Példab. 7. 5-27; Jób 31.1), mert Isten sokkal tisztább, minthogy tisztátalanságot eltűrjön. A J. a kicsapongás minden faját nevóló-nak, gazságnak nevezi (Gen. 34. 7,31; Deut. 22. 21; Bírák 19. 24; II. Sám. 13.12) s a gyalázatos beszédet is szigorúan elítéli (Jesája 9.16; Sabbat 33a). A J. ezenkívül még az igazságba vetett hitet is jelenti; valamennyi próféta tökéletes bizodalommal volt Isten iránt s éppen ezért a hipokrízistől iszonyodtak (Jerus. Beráchót 7. 11c); ugyanígy a középkori zsidó vallásfilozófusok isteni igazságba vetett hite is tántoríthatatlan volt, de istenhitük mentes volt az antropomorfizmus árnyától is s Isten egységén és szellemi világra teremtette: a jelen világra s arra, amely el fog jönni (Gen. Rabbah 8.). «Igazságon alapszik a világ» (Bába Bátra 74a; Zsolt. 15. 2; Ábót 1.18; Áb. di R. N. 36. 1). Az igazság és igazságosság keresése és önzetlen felkarolása tette a J.-t hatalommá. Ugyanez áll a J.-nak a kultúra és nevelés előmozdításában való több évezredes részességéről. Ellentétben némely más hittel, mely a tömegek tudatlanságban tartását kívánja, a J. a szülőknek és a hitközségeknek, valamint minden közületnek feltétlen kötelességévé teszi a tanítást és tanintézetek létesítését. A J.-nak köszönheti a világ a jótékonyság első organizált formáit (l. Jótékonyság), az ethikai alapon álló adakozás kötelezettségét. A J. ellenezte mindenkor az élet céljával ellenkező önsanyargatást és cölibátust s elítélte azt akkor is, amidőn saját kötelékén belül látta azt gyakorolni (l. Chásszideusok és Esszénusok). A jeruzsálemi Nagy Templomban a főpap nem gyakorolhatta legmagasabb funkcióját az Engesztelő Napon, ha nem volt felesége (Jóma 1. 1; Taanit 2. 2). A J. teszi kötelezővé a feltétlen lojalitást az országhoz, amelyben a zsidók élnek, még abban az esetben is, ha az illető állam ellenséges indulatú velük szemben (Jeremiás 29. 7; Abót 3. 2; Ketubót 111a). A J. a szelíd öröm vallása, ünnepei a hálaadás, a természetben és családi életben való gyönyörködés jegyében folynak le. De a J. a remény vallása is s ehhez képest optimista, de nem a túlvilági boldogság elvárásában, hanem abban, hogy hisz a földi élet és az emberek megváltozásában, erkölcsi tökéletesülésében, haladásában. A J. azt tanítja, hogy: «egy óra igazi bűnbánásban és jótéteményekben eltöltve ezen a világon, többet ér, mint az egész túlvilági élet» (Ábót 4. 16-17). Az emberszeretet mellett Isten szeretete a J. egyik pillére. A liturgia naponként kétszer, ünnepeken többször is tartalmazza a sémát, Izrael hitvallását: «Halljad Izrael, az örökkévaló a mi Istenünk, az örökkévaló Egy !» «Szeretned kell az örökkévalót, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, minden tehetségeddel» (Deut. 6. 5). Ez a hit az, amely a J. próbaköve s amelynek vallása miatt ezrek mentek a máglyákra. Isten szeretetének alapja a J. szerint Isten teremtményeinek, felebarátainknak szeretete (l. Ethika és Szeretet) s ez csakis tiszta indító okokkal és teljesen önzetlenül történhet, éppen úgy, mint Isten szeretete, melynek alapja az önzetlen lemondás, nem pedig a félelem (Szifré Deut. 32, 48 ; Ábót 2. 12). A J. különbözik a többi hitrendszerektől abban is, hogy az az élet szentesítésének rendszere s ehhez képest azt tanítja, hogy az egész élet szent: «Legyetek szentek, mert az Úr, a ti Istenetek szent» (Lev. 19. 1.) Még az állatok életében is megnyilvánul Isten szentsége (Deut. 18. 15). A J. egyik legjellemzőbb tulajdonsága, hogy míg magasztos és kitisztult ethikáját kezdettől fogva az egész emberiségnek adta s Istent az egész emberiség atyjának tekintette, addig sajátmagát mégis határozottan elkülönítette, mint «Isten népét» egyenesen a Tóra parancsára (Levit 20. 24, 29). Az ezen elkülönülésből származó nemzeti öntudat és büszkeség később az egész világ ellenségeskedését, támadását, az üldözések megszakítás nélküli láncolatát vonta maga után már az ókortól kezdve (l. Antiszemitizmus). Mégis, ezt a nemzeti elkülönülését a zsidóságnak félreértelmezik még a legnagyobb historikusok mint Mommsen és Edw. Mayer is. A tény csupán az, hogy a zsidóságban kezdettől fogva élt a hivatottság tudata, a Tíz Parancsolat népe magát «papi nép»-nek tekintette a többi népek között : s a későbbi rabbik, hogy a nép papi jellegét megőrizhessék, számtalan erkölcsi paranccsal bástyázták azt körül. «Izrael népe kezdettől fogva hűséget esküdött Istennek s elismerte Őt a világ kormányzójának» (Beráchót 6a; Chaggiga 13a); ezért «Isten fiainak» neveztetnek (Deut. 14. 1 ; Ábót 3. 13) de az «Isten fia» képzete maga után kell, hogy vonja azt, hogy a zsidó hűséges marad Istenéhez haláláig s inkább mártírhalált szenved, semmint hűtlenséget követne el. A rabbik már korán észrevették, hogy Izraelnek sinaji szerződése Istenével, mely Izraelt «papok népévé», «szent néppé» tette (Exod 19.6), a gyűlölet forrása lesz más népnél (Sabbat 89a), mert ez követelte a szeparációt, a tisztasági törvények betartását s az idolatriától való iszonyt. A testi és lelki tisztaság érdekében kétségkívül nem csupán a mózesi, hanem az annak nyomán alkotott későbbi farizeusi törvényhozás is gondoskodott a zsidóság szeparálásáról, amelyre a Makkabeusok korában külön műszó is volt, a görög «Amixia», amelynek jelentése «távoltartás a környező népektől. Ez lett a görög kortól mai napig az antiszemitizmus kiinduló pontja. Mégis ezek az elkülönítő törvények voltak azok, amelyek a zsidóságot megedzették a durva gonoszságok, hamisítások és igazságtalanságok elleni emberfeletti küzdelemre a legszörnyűbb és legbarbárabb üldözések közben is; ez tette lehetővé számára a jogfosztottság, nélkülözések, tortúrák, gúnyolódások elviselését. III. A J. viszonya más világnézetekhez annak ellenére, hogy a J. lenézte és megvetette a pogányságot, az idolatriát s az annak nyomában járó bűnözéseket, mégis toleráns volt mindenkor s erre a legfontosabb bizonyíték az. hogy a zsidó vallás sohasem ítélt örök kárhozatra máshitűeket, mert az embereket értékük és cselekedeteik, nem pedig hitük szerint becsülte; igazságos cselekedeteket, tiszta szándékot és Istenfélelmet kívánt a J. csupán, mert «Isten a szívekbe lát» (Szitra, Acharé Mót 3. 2). A J. ebbéli álláspontját R. Josua b. Chananja fogalmazta s ezt vallotta az utókor is máig: «valamennyi nép igazságosan gondolkodó emberének része van a jövő életben». A J. várja «az igazságos érzületű népet, mely megtartja a hitet (Jesája 26. 2.) s kitárja kapuit a pogányok előtt, hogy betérjenek (Zsolt-28. 20, Szifra, Acharé Mót 13.), az igazságos érzésű más népeket pedig egyenesen «Isten papjainak» nevezi (Otiot d' R. Akiba), míg a Szent Lélek éppen úgy nyugszik az igazságos pogányon, mint a zsidón (Tanna debé Elijáhu R. 9.), a pogány bölcsek iránt a legnagyobb tisztelettel viseltetik (Beráchót 58a; Szóta 35b; Bechórót 8b, Genes. R. 65.), sőt prófétákat is elismer közöttük (Bába Bátra 15b, v. ö. Lev. R. 1. 12., 2. 18; Tanna debé Elijahu R. 26., u. o. Zutah 11.). A modern tudósok némelyikének, pl. Max Müllernek az a véleménye, hogy a J. nem misszionárius vallás, ma már meg van cáfolva, mert azóta az adatok nagy tömege bizonyítja, hogy különösen Alexandriában kiterjedt prozelita propaganda­irodalom volt s a Midrás is bőségesen tud arról; csupán a kereszténység államvallássá emelkedése vetett gátat a J. missziójának, mely a nyugati részen még a középkor első felében sűrűn hódított (l. Kereszténység és zsidóság viszonya és Prozeliták címszókat), bár a kényszertérítés mindenkor távol állott a J. felfogásától. Egyik igen jellemző tény a J. toleranciájára, hogy a jeruzsálemi templomban szukósz-ünnep alkalmával hetven békeáldozatot mutattak be a hetven pogány népért (Szukkót 55b). Az egész zsidó etikai irodalom a középkorban éles ellentéte a végtelenül türelmetlen egyháznak, mert az előbbi az emberiességet és emberi lelket nem nézi egocentrikus és elfogult látószögből, hanem mindig egyetemes tud maradni. Ugyanilyen megértő álláspontot tanúsítottak a zsidó moralisták és teológusok a mohamedán vallással szemben. A három gyűrű parabolája, melyet Lessing Bölcs Náthán szájába ad, nem véletlen, hogy zsidó eredetű és azt régi hagyományok alapján már Boccacio is földolgozta a zsidó türelmesség dicsőítésére. IV. A J. mint törvény. A J. törvényét, a Tórát, amely egyaránt jelent törvényt és doktrínát, a közfelfogás mindig helytelenül értelmezte s ez Pál evangélistára vezethető vissza, aki a Törvényt és Hitet szeparálta és ellentétbe állította. A Tóra a J. centruma, eleven valóság, nem pedig vak dogma, mely megköti hittételekkel a lelket. A Tóra «terheit» a J. erkölcsi szükségességnek fogta fel mindig, az «Isteni parancsolatok igája» Isten királyságának igáját jelentette a zsidóságnak, amely boldogan viselte a «terheket» : «A legközönségesebb zsidó is érdemdús éppen a számos parancsolat teljesítése következtében » (Beráchót 17a). A J. Isten különös kegyét látta az Izraelnek szóló számos parancsban, mely erkölcsösebbé, tisztábbá, emelkedettebbé tette; amely spiritualizálta az egész életet, a kötelességek szentségét rányomta minden cselekedetre ; mérsékletre, önuralomra, lemondásra szoktatta s a zsidó otthont szentéllyé avatta. Ez a J. 613 parancsának értelme. Maguk a ceremóniák és jelek (ósz) mint a tefillin, tallisz, a circumcisio fontos tényezők voltak a J. szerint, de magukban véve még nem tettek valakit zsidóvá. Maimonides szerint a Tóra változhatatlansága és a szóbeli hagyomány sarkalatos zsidó doktrínák, addig maga a Talmud azt reméli, hogy a messiási korban az összes parancsolatok meg fognak szünni. (Nida 61b és Midras Tehillim 146.4). Graetz is, miután megállapítja, hogy a, J. alapeszméje egyrészt a monoteizmus, másrészt az erkölcsi tökéletesülés («Szentek legyetek, mert Én magam is szent vagyok»), kijelenti, hogy az áldozást és rítust sem a próféták, sem a Talmud nem tartották a J. föltételeinek. A J. vallási és világnézeti főprincípiuma kezdettől máig a minden zsidó által vallott «Sémá», a zsidóság liturgiájának a Bibliában leírt hitvallása, mely Isten egységét oszthatatlanságát és szellemiségét proklamálja. Ebből vezették le a Izrael oszthatatlanságát is. Mechilta Jitró, Bachódes 1.); «Egy Isten, egy Izrael, egy Templom», hangoztatja Josephus is (Antiquitates 4. 8, § 6; Contra Aspionem 2. 28); « Egy Isten, egy Izráel, egy Tóra» a princípium, amelyen a hagyományhű zsidóság nyugszik máig. A Tórának isteni eredetét és szövegének változatlanságát és megváltozhatatlanságát a talmudi kor rabbijai és később az orthodox J. vallotta, sőt az ebbéli hit az orthodox J. egyik lényeges sarkpontja. A független és elfogulatlan kutatás azonban a J.-on belül is a középkortól kezdve lehetővé tette a tudományos bibliakritikát (l. Bibliakritika) s megállapította a fejlődést és korszakokat a bibliai törvényhozásban, de egyszersmind azt is - s ez mindennél fontosabb, - hogy az etikai monoteizmust a zsidóság nem örökölte senkitől s nem mint sémi faj kölcsönözte azt más népektől, hanem a világhódító etikai monoteizmus, mely az összes későbbi vallásoknak tehát az egész kereszténységnek tulajdonképpeni szülője volt, tisztán a zsidó géniusz terméke. A zsidóság tiszta és szelíd életfelfogása vallotta először a tiszta és szent Egy Istent, ellentétben más művelt sémi népek kegyetlen és erkölcstelen tulajdonokkal felruházott bálványaival. A zsidó nép prófétai géniusza és vallásos ihlettsége volt az, amely Jahvet, a törzs-istenséget átformálta már az igen korai időkben, az időszám, el. 1200 körül és összekapcsolta azt az abszolút szentség, igazságosság, tökéletes jóság és morális tökéletesség magasztos és testetlen, tisztán spirituális fogalmával. A bibliai törvények végleges megállapítása Ezra idején már ennek a kitisztult szellemnek a terméke. Attól kezdve bontakozik ki a J. két főiránya, a tudományos törvénymagyarázat, mely a haladás eszméjét vallotta mindenkor s amelynek első képviselői a farizeus tudósok és a talmudszerzők voltak e a betűkhöz ragaszkodó szadduceizmus (l. Farizeusok és Szadduceusok) vagy ritualizmus. Ez a két irány: a racionális ós progresszív liberális, másrészt a konzervatív-ritualisztikus, két évezreden át megvolt a J.-on belül s máig is megvan. Az előbbi a prófétai, spirituális és egyetemes a másik nacionális és rítusokhoz ragaszkodó, orthodox, de mindkettő a J. kísérője, «egy kötelék» (Levit R. 30.) tagja, melynek hivatottsága «az egész emberiségnek egy kötelékbe való egyesítése», mint azt a zsidóság ros-hasonói liturgiája és a Midrás (Gen. Rabba 88.) tanítják zsidónak és nem-zsidónak egyaránt. (L. még Evolúció ós Ethika címszót és annak utalásait.) Irodalom. Főképp Prof. Kaufmann Kohler művei így: The Spiritual Forces of Judaism ; u. a., Judaism and Reform ; u. a., The Spirit of Judaism (1894-97); u. a., The Judaism (1904); M. Friedländer, The Jewish Religion (London 1891) ; A. Geiger, Das Judentum und seine Geschichte (Breslau 1865); u. a. Nachgelassene Schriften I-V. ; M. Güdemann, Was ist Judentum ? (Wien 1902) ; Morris Joseph, Judaism as Creed and Life (London 1903) ; u. a., Judaism at the World Parliaments of Religions (Cincinnati 1894); Margois, The Theological Aspect of Reform Judaism ; Yearbook of the Central Conference of American Rabbis (1903) ; Claude Montefiore, Hilbert Lectures (London 1892); u. a . Liberal Judaism (u. o. 1903) ; Jost, Gesch. des Judentums und seiner Sekten (Leipzig 1857-59) ; F. Perles, Boussets Religton des Judentums im neutestamentliches Zeitalter, kritisch untersucht (Berlin 1903); Schechter, Studies In Judaism (Philadelphia 1896) ; Schreiner Márton, Die jüngsten Urteile über das Judentum (Berlin 1902); Toy, Judaism and Christianity protest (Boston 1890) ; Weber, Jüdische Theololgie und Grund des Talmud (protest.); Löw Lipót Gesammelte Schriften I. (1889). A. Wünsche, a Lessing-Mendelssohn Gedenkbuchban (protest. 1879); Graltz, Gesch. d. Juden I-X. ; Jöél Religiös-Philosophische Zeitfragen (1876); S. R. Hirsch Horeb (1837) ; Stein, Schrift des Lebens (1872).


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2351. címszó a lexikon => 429. s köv. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12351.htm

CÍMSZÓ: Judaizmus

SZÓCIKK: Judaizmus gör. ioudaismosz , a zsidó nép vallásának lényege, hitének, szokásainak és rítusainak rendszere, úgy amint az kanonizált irataikban és abból kifejlődve különböző civilizálok kulturhatásai alapján az egész zsidóság világvallásává alakult. Eredetileg a J. csupán Judaea lakóinak vallására vonatkozott, mert ezeket hívták Jehudi-nak innen az európai nyelvek zsidó szóhasználata gör. ioudaioi, , lat. judei, szláv zsid, olasz giudaici, sp. judios, fr. juif, ang. jew . A J.-nak megfelelő jehudósz szót Eszter Rabbah 3.7 említi, míg maga Eszter könyve 8. 7 mi-jehudim-ot említ. Az idők folyamán a J. fogalma és kifejezése az egész zsidóságra, annak múltjára, jelenére, vallására és kultúrájára alkalmazást talált. A J. pontos definiálása éppen ezért nehéz, mert nem elfogadott hittételeken alapuló meghatározott vallásrendszerről van itt szó, mint a keresztényséf, vagy a buddhizmus fogalmánál, hanem vallás, elválaszthatatlanul egybe van kötve a zsidó néppel, mely az egész emberiségnek szóló ethikai igazság őrének és letéteményesének tartotta magát a hosszú idők folyamán. Másrészt a J. törvényrendszer, mely a Kinyilatkoztatáson, a Szentíráson és a tradíción alapul, amiért azt sokáig teokráciának tartották, a zsidó nép vallási törvényhozásának, de nem vallásnak. A tények azt mutatják, hogy a J. sokkal tágabb fogalom és sokkal jelentékenyebb történelmi erő, mintsem hogy egyetlen nézőpontból egyszerű terminológiával meg lehetne azt határozni. A J. a történet harmincöt évszázadán át a civilizált világ valamennyi országára kiterjeszkedve, nem öltötte magára mindig ugyanazt a formát és jelleget. A J.-nak azon korszaka, amelyben kialakult, vagyis a patriarchális és prófétai korszak J.-a különbözött az exiliumi és exilium utáni J.-tól, másrészt a rabbinikus-farizeusi J. szintén különbözött a mózesi J.-tól, amelyhez a szadadceusok, majd a karaiták ragaszkodtak. Ugyanúgy a diaszpóra zsidósága, vagyis a hellén J. nagyban különbözött a palesztinai J.-tól; a középkorban német és francia területen feléledő keleti miszticizmus J.-a más, mint az arab filozófia hatása alá került spanyolországi J. A jelenkor zsidósága pedig szintén két különböző formáját képviseli a J.-nak, mert míg az egyik rész a törvényeken és a közép újkori kazuisztikán épít, addig a másik, nagyobb rész J.-a harmóniába kíván jutni más kultúrák és magasabb célok követeléseivel. A J.-ról a keresztény teológia állapította meg, hogy az mindig Isten élővízzel telt folyója maradt , amely, bár egy nép folyómedrében haladt, mindig újra táplálta és termékenyítette az emberi civilizáció nagy folyamrendszerét. A J. tehát történelmi tényező, amely koronként más formákat öltött. Szükséges ehhez képest, hogy annak alapvető fő princípiumait ismerjük s azokat megkülönböztessük a többi vallásnézetekétől. I. A J. lényege. A J. mindenekelőtt a tiszta monoteizmus hitvallása, kinyilvánítása, propagálása és megőrzése. Ez volt mindenkor a zsidó nép egyetemének életcélja és feladata. Isten egyetlen és így valamennyi nép közt Izrael fog kezeskedni az Ő tiszta tiszteletéért Josephus: Antiquitates, 4-. 8, § 5, Beráchót 6 a és Attó Echod szombati liturgia . A J. nem csupán az Egy-Isten hitének vallása, amelyet a zsidó egyén reggeli és esti imájában, a sémában nyilvánít, hanem a tiszta monoteisztikus hit őre is, amely őrködés magában foglalja az annak védelmében kifejtett intellektuális és szellemi munkát a hosszú sötét századokon át, a pogányság és félpogányság valamennyi hatalmával szemben, irtózatos harcok ós áldozatok, mérhetetlen szenvedések és megpróbáltatások közepette egy óriási többséggel szemben. A J. nem kezdődött absztrakciókkal s a zsidóság monoteizmusa nem filozófiai spekulációk eredménye, amelynek dogmatikus jellege van. A zsidóság őskorszakában sem a sok Isten közül választott ki egy Istent, aki a kor követelményeinek vagy egyes gondolkodók felfogásának megfelelt. A J. már fejlődésének küszöbén háborút üzent a sok-istenségeknek és az idolatriának Exod. 20. 3 . Az Egy-Istent Izrael és a J. születésének órájában, a Sínai-hegyi kinyilatkoztatáskor így szólaltatja meg a Biblia: Egyiptom valamennyi istensége ellen ítélkezni fogok, Én, az Örökkévaló Exod. 12.12 , a szintén bálványimádó Babilon ellen pedig a próféta így dörög : Az istenségek, amelyek nem alkották az eget és földet, el kell, hogy pusztuljanak a föld színéről és az ég alól Jeremiás 10. 10 . A többi népek istenei bálványok, az Örökkévaló Isten alkotta a világot Zsolt. 96. 5 . Kezdetétől fogva a J. ellentéte az élő, örökkévaló Egy- Isten és a más népek által imádóit képek és bálványok között, sokkal erősebb volt, mintsem, hogy a pogány ostobaságokat máshogy tekintették volna, mint gúnyos megvetéssel Jesája 94. 9-19; Jeremiás 10.8-15; Zsolt. 135.16-18 , míg másrészt a pogány vallások éppen azt vetették a zsidóság szemére, hogy láthatatlan Istent imád, olyat, akinek képe nincs. Ez utóbbi a legkiválóbb ókori történetírók véleménye is Tacitus. Historiae 2. 5, 9; Juvenalis 14. 97 . A J. az idolatriát főképpen a velejáró ocsmány rítusok, a tisztátalanság és kicsapongások miatt vetette meg Exod. 20. 5, 23. 24, 33; Levit. 18. 24-30; Deuter. 10, 24; 7. 2-5; 23; 9. 3; 14.16; 20.17-18 . Mózes korától kezdve Philóig és a talmudszerzőkig a pogány kultuszok főkísérői a bűnözés és kegyetlenség voltak, amelyek utálatosak Izrael Istenének, aki gyűlöli a fajtalankodást Szanhedrin 106 a . Ezért a bálványimádássál szemben a rabbinikus törvényhozás a rideg elutasítás álláspontját foglalja el és semmiféle engedményt nem hajlandó tenni a bálványimádás és politeizmus semmiféle formájával szemben sem. E tekintetben annyira ment mindenkor a J., hogy inkább az élet kínos feláldozását tette feltétlenül kötelezővé, mintsem, hogy a tiszta monoteisztikus zsidó hitét feladja Dániel 3.; I. Makkab. 1. 63; 2. Makkab. 7.; Szanhedrin 74a . Ez a szilárd hit nemcsak nem változott, hanem még növekedett a diaszpóra zsidóságánál, amely már a szétszóródás kezdetén őszintén meg volt győződve a maga monoteizmusának felsőbbségéről s teljes bizalommal tekintett a legvészesebb időkben is a J. végső győzelmére, tudatában lévén annak a missziónak, amelyet az egyistenség eszméjéért már ősei is teljesítettek. A J. hite a végső győzelemben s a pogányság elmúlásában visszatükröződik úgy a prófétáknál, mint a liturgiában Jesája 2. 2. 15; 46., 49.; Zecharja 8. 23; Genesis Babba 89.; Olénu-ima és különösen a Ros-Hasónó liturgia . Ha a zsidó nép Istent Izrael Istenének is nevezte, bebizonyítható, hogy még primitív korában sem fogta fel őt törzsistenségnek, más néphez hasonlóan, hanem univerzális jelleget adott neki már kezdetben is és imádta, mint a világegyetem teremtőjét, a világnak megteremtése s nem csak a zsidó nép létezése óta igazságos kormányzóját, a gonoszság elítélőjét, a jog és igazság megalkotóját Genes. 1-10. . Ehhez képest az idolatriát a J. lázadásnak tekintette a világegyetem Egy- Istenével szemben, akin kívül nincs más Isten Deuter. 5. 39; Jer. 10. 7 és aki előtt minden térdnek tiszteletre kell hajolnia Jesája 45. 23, 66. 23 . Ezen eszmei alapból nőtt ki, mint a J. egyedüli eszménye: a tiszta monoteizmus hitvallása s annak propagálása az egész világon Zecharja 14. 9 . A Sínai-kinyilatkoztatást is úgy fogta fel a zsidóság, mint Isten és az ősatyák Ábrahám és Nóach között kötött szerződés megújítását, amely az egész emberiségre kiterjesztetett l. Izrael szerződése . Ez a szerződés tehát a monoteizmust az egész emberiségnek adja aminthogy Isten is az egész emberiségé, nem csupán Izraelé, amely azonban papok birodalma a nemzetek között . A Zsoltárok és próféták Istene valóban nem egy néptörzsé, hanem az igazságosság és jog Istene Amosz 1-2., 9. 7; Jeremiás 26., Ezékiel 40.; Zsolt. 96. 13., 98. 9 stb. . A J. Istene az egész történelem Istene lett a prófétai meglátásban; a Zsoltárok és a chásszidok imáiban pedig az emberi szív istene, az Atya , a lélek szeretője lett. A Nagy Zsinagóga Keneszesz Hagédóló korában már annyira átlényegült a J. istenfogalma, hogy egyáltalában nem volt szabad nevét kiejteni semmiféle formában sem. Később a J. megóvta, sőt mégjobban hangsúlyozta monoteizmusát, amelyben nem engedte hozzátapadni sem a gnosztikusok dualizmusát Szanhedrin 38a; Gen. R. 1.; Eccl. R. 4. 8 , sem a kereszténység trinitariánizmusát l. Kereszténység és zsidóság viszonya , mert ellenkezett felfogásával, hogy az egy igaz Isten legfőbb attribútumai : a végtelen jóság, az igazságosság és a könyörületesség különböző személyekre ruháztassanak s hogy ugyanakkor Isten antropomorf l. o. jelenséggé váljék. Éppen ezekben van a J. világtörténeti nagy szerepe, hogy őrködött a tiszta monoteizmus fölött; istenhite nem túl transzcendentális, Istene soha sincs távol az embertől, amikor az szükségben van ; a J. Istene mindig közel van, közelebb, mint minden más segítség Jerus, Beráchot 9. 13 a ; valódi nagysága abban áll, hogy leszáll az emberhez Megilla 31a, Levit Rabb. 1. a 113. 6 Zsolt.-hoz : Isten mindenkinek megjelenik az illető képessége és szüksége szerint Mechilta, Besallach 4. . A J. szerint Isten csupán szellem, elhatárolás és forma nélkül, az Abszolút Lény, aki magát így hívja: Én vagyok, Aki vagyok Ehje áser Ehje, Exod. 3. 14 , minden létezés forrása, Aki felette áll minden másnak, független minden feltételtől s Akinek nincsenek fizikai tulajdonságai Maimonides, Jad Hachazáka, Tesuba 3. 7 . A középkori R. Abraham de Posquiéres Maimunivel szemben azonban azon az állásponton van, hogy azok, akik a kabbalisták módjára Isten testiségét vallják, szintén lehetnek zsidók s valóban, a különböző időkből származó, de egységes liturgia a bevezető Adón Ólomtól a befejező Sir ha-Jichudig a legkülönbözőbb gondolatmenetet mutatja: egyszer racionalista, más helyen misztikus jellegű, transzcendentálizmussal kevert és oly mértékben panteisztikus, mint a világ egyetlen vallásának liturgiája sem. Míg a különböző korok és civilizációk egyre inkább kiterjesztették és elmélyítették az Istenről alkotott képzetet, addig az Isten- Egység gondolata mindenkor a legféltveőrzöttebb eszme volt, amelyet érinteni sem lehetett. Azonban a legjellemzőbb és leglényegesebb különbség a J. és más vallás- vagy véleményrendszer közt a J. etikai monoteizmusában nyilvánul meg. Nem áldozás, hanem igazságos és jótékony élet az, amit Isten követel Jesája 1. 12-17; Ámosz 5.21-24; Hósea 6.6; Micha 6 6-8; Jeremiás 7. 22; Zsolt. 40. 7; 50. 8-13 ; az egész régi zsidó áldozási kultusz csupán az emberek lelki szükségletei nyilvánításának volt megengedett kifejezője, de a vallásetikának csak szimbóluma volt Peszikta 6. 57, 62; Num, Babbah 21.; Levit Rab. 2. . A vallás egyetlen tárgya a régi zsidó felfogás szerint is csupán egy lehet: hogy az embert Isten útjaira vezérelje, hogy az cedókó-t, azaz igazságot és jótékonyságot gyakoroljon Genes. 19. 19; Deuter. 10. 12 ; maga Isten az igazságosság, könyörület és szentség Istene, a morális tökéletesség eszménye Exod. 20. 5-6; 34. 7; Leint. 19. 1; Deuter.7. 9-10 . Míg a pogány népek istenségfogalmai a félelem érzetének termékei, addig a J.-é az istenfélelemé, amely a lelkiismeret és belső istenismeret terméke s amely megőrzi az embert a bűn elkövetésétől Gen. 42. 18; Exod. 20. 20; Deuter. 10. 12; Jób 1. 1 . A J. felfogása szerint az emberiség története kezdettől fogva a világ erkölcsi kormányzójának, a népek királyának, aki előtt mindenki megrendül Jer. 10. 7 ; Zsolt. 94. 10; Dániel 2. 21 kezeiben van, mert Őbenne egyesül hatalom és igazság, .szeretet és bizalom Zsolt. 89.15 . Istent a Biblia így beszélteti Izrael népéhez : a Szentek legyetek mert Én, az Örökkévaló Isten szentséges vagyok Levit. 19. 1 , továbbá : így szólt az emberhez : ügyelj az istenfélelemre, mert az a bölcsesség s a rossztól való tartózkodás maga a megértés Jób 28. 28, v. ö. Micha. 6. 8 ; Jesája 33. 15 ; Zsolt. 15., 24. 4: Ő megmutatta neked, ó, ember, mi a jó ; vajon mit kívánna az Úr tőletek mást, minthogy igazságosak legyetek, szeressétek az irgalmasságot s hogy alázatos lélekkel Isten útján járjatok. Rendkívül jellemző a rabbinikus zsidóság felfogására az a tény, hogy amikor Istenről beszélnek, akkor rendszerint valamelyik attribútumát használják névül: A világ Egyetlen Igazságosa Cadiko Sel Ólom , a Könyörületes-Egyetlen Rachmónó s még gyakrabban a Szentséges Egy, áldott legyen Ő Hakkódos bóruch Hú . A rabbik allegóriája szerint az első kérdés, melyet halandó ember kap az utolsó ítélet napján, ez: Becsületesen bántál-e felebarátoddal? Sabbat. 31a . A világegyetem egysége párhuzamos gondolat az Isten-egységgel a J.-ban. A pogányság számos istensége a világot részekre s domíniumokra tagolta és ellenségeskedések színterévé tette; a Biblia Egy Istene kormányozza az egész univerzumot, földet és eget, világosságot és sötétséget, életet és halált, örök bölcsességgel és jósággal, Ő, aki a teremtés kezdetén szándékának végcélját tudta s eszerint rendez el mindent. Gen. 1.1-31; Jesája 45. 5-7, 46. 9-10, 55. 8-9; Zsolt 104. 24; Példab. 3.19, 20; Jób 28. 24-27, 38 , a természet örök törvényszerűségét is; Isten minden cselekedete része nagy művének Job 5, 9, 38.; Zsolt 77, 15 .minden természeti csoda mindenhatóságának megnyilatkozása Gen. 18- 14 Ex 9 16; Num. 16. 30 . Ez a hatalmas koncepció a mindent átfogó és ellenőrző Egy- Isten teremtő hatalmáról és bölcsességéről amely mindenütt megnyilatkozik s amely egy egységes, nagy terv szerint működik: kizárólag a J. monoteisztikus hitén alapszik. A J. nem ismerte el soha a dualisztikus vallások ama nézeteit, melyek az Isten Egysége mellett a rossz princípiumát is vallották a teremtésben; a J. szerint Istennek nem lehet ellentényezője a sötétség és gonoszság hatalmában, miként azt Egyiptom, Babilónia vallásai és Zoroaszter tanították s az utóbbi nyomán a gnosztikus szektákba, majd a kereszténységbe is, mint démon átszármazott. Míg a legrégibb zsidóságnál a Sátán égi angyal, aki Isten hatalmát hajtja végre Jób. 1. 7 és csupán annyira ténykedhet, amennyire Isten megengedi neki, végezetül pedig jót kell neki tenni, addig a nemzsidó Sátán-képzetek egyenesen vészt hozóak voltak a keresztény közép- és újkorban. A J. felfogása szerint a halált nem a Sátán, hanem az Isten bölcsessége hozta az emberre; minden amit a Könyörületes tesz, jó Beráchőt 60b , tehát a halál is , mondja R. Méir Gen. R. 9. , mindent, amit cselekedett, nagyon jónak talált Gen. 1. 3 ; ha az embert baj éri, az a J. legrégibb etikája szerint is nevelése javára és magasabb jólétére szolgál Deuter. 8. 5; Zsolt 94. 12 ; Taánit 21a . Á Midrás szerint, mivelhogy Isten látta, hogy csupán rideg igazságossággal nem állhat meg a világ, azért irgalmasságot vegyített abba s a világot mindkettőből teremtette Genes. Rabba 12. A pesszimista doktrínával szemben,amely szerint a világ véletlen változás és tele van rosszal, a Midrás merészen tanítja, hogy a világ szelekció és evolúció processzusa : Isten világot világ után teremtett, míg így szólt: ez utolsó tetszik Nekem Gen. Rabb. 9. . A J. doktrínája szerint Isten egységének leglényegesebb jellemvonása az, ami Isten és ember viszonyára vonatkozik. A pogány idolatria az embert saját kezével készített bálványok imádására alacsonyítja le: a J. már az ősidőben az embert teszi Istenhez hasonlatossá, a teremtés koronájává, a földnek Istentől kiszemelt urává, Isten földi helytartójává Gen. 1.26, 28 . Az emberben kulminált a teremtés s benne, mint a teremtés végcéljában egyesül a földi és az isteni. A paradicsom látszólag gyermekies leírásának ez a magasztos értelme Genes. 2. - 3. . Ugyanezt az eszmét fejezi ki a zsoltárköltő is: Te teremtetted az embert csupán kevéssel alacsonyabb rendűnek, mint az égi lényeket Zsolt. 8. 6 ; Te alkottad meg őt úgy, hogy a Te kezeid művén uralkodjon Zsolt. 7 . Az ember kétféle természete, a félig isteni, félig állati, Jóbnál is gyakran kifejezésre jut Zsolt. 4. 17-19, 7. 17, 10. 9-12, 25., 32. 8 . A J. tudatos elmélkedője, R. Akiba a bibliai verset: Isten az embert Isten képmására teremtette , úgy magyarázza, hogy szabadnak alkotta meg azt Istenhez hasonlóan s szabadon választhat jó és rossz között; Nachmanides és Ibn Ezra exegéták szerint az intellektus az, mely az embert Istenhez hasonlatossá emeli Kommentárjaik Gen. 2. 7, Jenája 42. 5, Zsolt. 104. 29, Példab. 20. 27, Jób 32. 8; Ecclesiastes 12. 7-hez . Mindenesetre az emberi lélek az, mely alatt az ősi zsidó szöveg Isten képmását értette. A rabbik még a talmudi korban azt tanították, hogy az embert Isten két világra teremtette: a jelen világra és arra, amely el fog jönni Gen. Rabbah 8. . A J. mindenkor elvetette az eredendő bűn gondolatát; a test ki van téve vágyaknak, de nem következik ebből a bűn elkövetésének szükségessége. A hús tisztátalanságának örökletessége nem a J. felfogása, mert az ellentétben áll a lélek tisztaságával. A zsidók reggeli bevezető imájában mai napig van egy ősrégi ima, melyben a következők foglaltatnak : Te adtad nekem a lelket tisztán, Te teremtetted azt, Te formáltad azt és Te lehelted azt belém, Te őrződ meg azt bennem s a kijelölt időben Te fogod azt tőlem elvenni, hogy az a jövő életben visszatérjen belém Beráchót 60b . Az a hit, hogy a test a lélek börtöne , Plató révén származott át a mindenkor apokrifnek tartott iratokba, melyet tehát a J. kizárt a kánonból Bölcsess. Kv. 9. 15; Josephus De bell. Jud. 2. 8, § 11 , amely sohasem tudott gyökeret verni a zsidóságban. A J. nem akar tudni az evangélista Pál testben levő bűn törvényé -ről Róm. 7. 23-25 . A J. régi főelve, melyet Maimonides is a More Nebuchim-ban. 3. 17 kifejt, az, hogy az ember szabad, tehát jó és rossz közötti választás rajta áll. A bűn az ajtódon fekszik, annak vágya benned van, de neked uralkodnod kell felette Gen. 4. 7 , szólt Isten Káinhoz s eme legrégibb zsidó írás az emberi akarat szabadságának törvényét örök időkre leszögezte. Ugyanezt a gondolatot fejezi ki Mózes is, Isten nevében tanítva népét: Lássátok, ezen a napon elébetek tettem az életet és a jót, a halált és a rosszat, .. . azért válasszátok az életet Deuter. 30. 15, 19 . Változatlanul vallják az akarat szabadságát etnikai alapon Jézus Szirach 15. 14-17 és R. Akiba, aki burkoltabban így fejezte azt ki: Mindent előre lát, de a szabad akarat adatott a embernek Ábót 3 15 . Az akarat szabadsága az ember erkölcsi felelősségét vonja maga után ; az ember Istenének tartozik számot adni magáról s éppen ezért az eredendő bűn , mely örökletes átokként nehezedik az emberre, a J.-ban sohasem talált melegágyra, a J. azt mindenkor bölcsen kivetette. Minden ember halálra ítélhető saját bűnei miatt , mondja a mózesi törvény Deut. 26.16 s ugyanezt fejezi ki Ezékiel próféta is 18. 20 , a Midrás pedig ezt mondja: A gonoszak szíveik hatalma alatt állnak, az igazságosak szíveiket tartják hatalmukban Gen. Rabba 67 . Az akarat szabadságot a Talmud így fejezi ki: Az ember azon az úton vezettetik, amelyen haladni kíván; ha az ember magát bűnnel kívánja beszennyezni, a bűn kapui kinyílnak előtte; ha tisztaságra törekszik, a tisztaság kapui fognak megnyílni előtte Jóma 38a; Makkót 10b; Niddin 30b . A rabbinikus felfogás tagadja a bűn örökletességét s Ábrahámot és Ezékielt, mint bűnös apák gyermekeit mutatja. A bűn a J. régi tanítása szerint is a helyes ösvényről való letérés, melyet az emberi természet gyengesége idéz elő Num. 15. 26; 1. Kir. 8. 46; Zsolt. 19. 13. 78. 39. 103. 14; Jób 4. 17-21 , de csupán a gonosz támad Isten ellen Jesája 57. 20; Zsolt. 1. 4-6, 36. 2. stb. . Mégis nincs olyan bűn, amelyre bűnbocsánat és megtérés ne adatnék Ezékiel 18. 23; Jerus. Pea 1. 16 b; Kiddusin 40b . A. J. elveti az emberiség bűntől való degeneráltságának gondolatát s megbocsátást mindig lehetségesnek tart úgy zsidó, mint nem-zsidó bűnöző számára Peszáchim 119a; Ros Hasánah 17b; Szanhedrin 103a, 108a; Jóma 86a, b . Mielőtt Isten a világot teremtette, megteremtette a bűnbánatot, mint szükséges kelléket az ember számára , mondja a Talmud Peszáchim 54a; Gen. Rabba 21. 12 . A J -nak az a doktrínája, amellyel legnagyobb befolyást gyakorol a világtörténelemre, az emberi család egységének gondolata volt. A Genesis első tíz fejezete, akármennyire is hasonló a külső elbeszélő rész más nép mondájához, mégis teljesen önállóan tanítja, hogy valamennyi ember és nép egy szülőtől, Ádámtól h. a. m. ember származik. Ez a doktrína logikus következménye az Isten-egység gyakorlatának. A bábeli nyelvzavar és a szétszóródás gyermekiesnek látszó, idegen babiloni eredetű mondáját is megtoldotta a J. az emberiség egységének gondolatával. A próféta szerint a történelem célja és vége az, amikor az Úr tiszta nyelven fordul a népekhez, hogy azok valamennyien hívhassák Isten nevét és egyértelműen szolgálják Őt Cefanja 3. 9. : v. ö. Gen. IX. 1 . Ebben a megváltásnak és az Ég királyságának eszméje, a J. speciális gondolata veti előre árnyékát. Aminthogy a teremtés az ember körül összpontosult, úgy az emberiség tökéletesedése a világtörténelem végcélja Gen. 1. 28; Jesája 45. 18 . A világ az ember részére teremtetett Beráchót 6b , a Tóra, a sinai-i kinyilatkoztatás a J. szerint eredetileg minden népnek szánva volt, de a többiek vonakodtak azt átvenni s így Izrael lett a papok népe . A talmudi legenda szerint a Tíz Parancsolat 70 nyelven lett kihirdetve Sabbat 88b ; ha Izrael sem fogadta volna el a Törvényt, a világ visszaesett volna a Káoszba Sabbat 88a . Izrael missziója már a legkorábbi időkben éppen az volt, hogy, mint Isten elsőszülött fia Exod. 4. 22 , a népek tanítója, papja legyen s példaadásával, az Egyetlen Isten erkölcsi törvényeinek megőrzésével s az Ő imádásával példát mutasson a népek családjának Sabbat 19. 6; Jesája 61.6 . Izrael magát oly népnek tekintette, mely a pusztaságban lakik s nem számít a többi népek közt Num. 23. 9 ; Deut 7. 7 , de amely felett isteni Gondviselés őrködik különös gonddal Deut. 27. 18-19. 32. 8-12 , amelyik a bölcsesség és igazságosság összehasonlíthatatlan törvényeinek fáklyavivője a népek közt Deut. 4. 5-8 , amelyik azért teremtetett, hogy Isten dicsőítője legyen az egész világon, hogy az Egy- Istenség gondolatának tanúja, mártírja, a népek világossága legyen, akinek Templomába a népek seregleni fognak, hogy megtanuljanak Isten útjain járni , hogy visszatérjenek a béke és a lelki boldogság útjára, mert igazságosság fog uralkodni mindenütt és az egész föld Isten ismeretével fog megtelni Jesája 2. 2-4,9. 6. 11. 4-9, 65. 25; Micha 4. 1 - 4 . Izrael Egyiptomból való szabadulásakor Isten királyságát fogadta el Exod. 15. 19; Lev. R. II. 4 s a sinai-i kinyilatkoztatást bizalomnak fogta fel, éppen azért nem pihenhet addig, amíg Isten királyságát az egész világ el nem ismeri s amíg minden ember és nép térdet nem hajt az Egy- Isten előtt Zacharja 14. 9 ; Jesája 40. 5. 45.13.44. 19; Zsolt. 29. 47. 9. 77. 5. 96-99 . Izráelt, amely Isten egységét proklamálta, Isten saját népének tekintette Mechilta, Besallach , melynek hivatása örök időre megalapítani Isten királyságát Dániel 2. 44. 7 , de éppen azért, mert a népek tanítója s az emberiség legtisztább hitének őre, Isten Izraelt minden kihágásáért súlyosabban bünteti Jeremiás 2. 21; Ezikiel 20. 33-41; Ámosz 3. 2 , sőt, mint Isten szolgája, Izrael folytonos mártírságra van hivatva az igazság ügyéért, Izráel tehát a bánat népe , amely üdvöt hoz a világra s elvezeti az egész emberiséget az igazsághoz és jósághoz Jesája 52. 53 . A J. az Égi királyság , az igazság is jogosság eszméjével, az ebbe vetett hittel az emberiségnek legtöbbet adott: reményt, a történelemnek pedig a haladás gondolatát, a végcélt, amelyért élni, küzdeni és törekedni kell. Míg más népek a világtörténelem folyamatában állandó eltávolodást láttak a boldogság egykori aranykorától s a világ végét az istenségek pusztításában látták: a J. a legsötétebb időkben is tántoríthatatlanul vallotta és tanította az emberi tökéletesedés felé, mint történelmi végcél felé való haladást, a tökéletesedésből eredő lelki gyönyör állapotát, mely az emberben szunnyadó isteni lényeg teljes kifejtéséből származik, s amely Isten teljes dicsőségét hozza a földre. Ebben a felfogásában azután teljes mértékben különbözik a J. a kereszténységtől. A J. nem a földön túli világra, a kiszínezett túlvilágra épít s amennyiben egyes zsidó auktoroknál a feltámadás doktrínája előfordul, az mind külső behatás p. o. l. Zóhar . A J. nézete sohasem akceptálta azt, mert tanításának célja, hogy azt a világot, amelyen az ember él. Isten királyságává tegye az igazságosság és irgalom gyakorlása által. Ez a felséges gondolat ad a J.-nak racionális, etnikai és egyszersmind praktikus jelleget. II. A J. jellegzetességei. A J. megnyilvánulásai kétfélék, ú. m. egyetemesek és nemzetiek; az előbbi missziójára vonatkozik, az utóbbi pedig nemzeti kötelezettségeire, kapcsolatban papi hivatásával ; az előbbire a próféták, a vallásos költészet, az alexandriai tudósok, a palesztinai haggadisták, a középkori vallásbölcsészet és a modern teológusok helyezik a fősúlyt, míg az utóbbira a mozaikus törvények, a Halacha, a talmudi és kabbalisztikus iratok magyarázói. Mint egyetemes vallás, a J. különbözik minden más vallástól, amennyiben nem hit vagy dogmarendszer, amelynek elfogadásától az üdvözülés vagy megváltás függ. A J. a helyes, az igazságos élet rendszere, mely megmutatja a törvényeket, amelyek szerint ily élet megvalósítható vagy, amint a Talmud bölcse, R. Meir kifejezte, a humanitás törvénye , mert az ember -ről van szó és nem csupán Izraelről vagy a papokról Szifra Acharé mót , Abódda Zárá 3a ; a J. törvényei az élet törvényei, nem pedig az emberi élettől való megfosztásé. Szifra u. o. . Midőn Hillel a pogány sürgetésére, hogy egy mondatban mondja el a zsidó vallás tanítását, a nevezetes aranyszabállyal válaszolt: Ami rosszul esik neked, azt ne tedd felebarátodnak , akkor voltaképpen a J. már régóta létező tanítását ismételte, azt, amit a törvények, a próféták és apokrifák is kifejezésre juttattak Deut. 4. 8; Jesája 1. 10-17. 33.15; Hósea 6. 6; Ámosz 5. 21-24: Micha 6.6-8; Zecharja 8. 16-17; Zsolt. 15. 24. 34. 13-15; Mechilta 23b-24a . Míg a szomszédos népek Moloch tüzében embereket áldoztak fel, azalatt a Tóra törvényei így rendelkeztek az emberről: járj az Egy igazságos és könyörületes Isten útjain s Hozzá hasonlatosan légy igazságos és könyörületes Deut. 11. 22; Szifré Deut. 49 s hogy szeretni kell az idegent, az árvát és az özvegyet Hozzá-hasonlóan Deut. 10.17-20 . Ez a másik különbség a J. és minden más hit között. A J. mindenekelőtt az igazságosság kodifikálása. Míg a nagyműveltségű pogány népeknél, eltekintve egyes egészen kimagasló egyéniségeket, mint pl. Plató, mindenki csak a hatalmat glorifikálta s az elnyomottat, a rabszolgát, az idegent semmiféle vallás nem védelmezte, addig a mózesi könyvek és a próféták az elnyomottak és szűkölködők állandó védelmezői s akik ezek ellen bűnt követnek el, azok Isten ítéletét provokálják Exod 21. 22-23; Gen. 6.13.18.20; Deut. 26.15-16; Ámosz 1.3. II. 8 és csupán a J. erkölcstana szerint kötelesség az igazságosság gyakorlása és a szenvedélyes szeretet az elnyomottak a szegények, a rabszolgák foglyok , az árvák, özvegyek, hajléktalanok, idegenek és bűntettesek akiket szintén felebarátnak nevez a Biblia iránt, akik valamennyien igényt tarthatnak a J. felfogása szerint felebarátainak támogatására és jóindulatára, sőt még az állatot is az emberi szeretet védelme alá helyezi. Exod. 22. 20-26. 23. 5-6; Deut. 22. 6, 24. 6, 10. 25. 4; Jób, 31 . Ez a Tóra az, amelyről Jesája próféta beszél s amely minden emberi szívnek parancsol Jesája 1. 10; Deut. 30.11-14 . Az igazságosság ilyen szelleme hatja át az egész Talmudot is, mert igazságosság az egyik pillére a világnak Ábót 1. 18 s mert amikor a jog szünetel, akkor háború jön a világra Ábót 4. 8 ; egyaránt követeltetik igazságosság zsidó és más nép részére Makkót 24 a; Bába Káma 113 a . Embertársaink becsületének respektálása egyike a rabbinikus törvények vezető elveinek l. Ethika Sabbat 94b . A J. még a tisztaság törvénykódexét is megalkotta, ellentétben a pogány népek véres és undorítóan ocsmány kultuszaival Levit. 18.3. 24-30; Num. 25. 1-9; Deut. 4. 3 . A Tóra óv a paráznaságtól, a fajtalankodástól s tanítja és kötelezővé teszi a szív és test tisztaságát Num. 16.39; Deut. 23.18-19. 24. 15; Példab. 7. 5-27; Jób 31.1 , mert Isten sokkal tisztább, minthogy tisztátalanságot eltűrjön. A J. a kicsapongás minden faját nevóló-nak, gazságnak nevezi Gen. 34. 7,31; Deut. 22. 21; Bírák 19. 24; II. Sám. 13.12 s a gyalázatos beszédet is szigorúan elítéli Jesája 9.16; Sabbat 33a . A J. ezenkívül még az igazságba vetett hitet is jelenti; valamennyi próféta tökéletes bizodalommal volt Isten iránt s éppen ezért a hipokrízistől iszonyodtak Jerus. Beráchót 7. 11c ; ugyanígy a középkori zsidó vallásfilozófusok isteni igazságba vetett hite is tántoríthatatlan volt, de istenhitük mentes volt az antropomorfizmus árnyától is s Isten egységén és szellemi világra teremtette: a jelen világra s arra, amely el fog jönni Gen. Rabbah 8. . Igazságon alapszik a világ Bába Bátra 74a; Zsolt. 15. 2; Ábót 1.18; Áb. di R. N. 36. 1 . Az igazság és igazságosság keresése és önzetlen felkarolása tette a J.-t hatalommá. Ugyanez áll a J.-nak a kultúra és nevelés előmozdításában való több évezredes részességéről. Ellentétben némely más hittel, mely a tömegek tudatlanságban tartását kívánja, a J. a szülőknek és a hitközségeknek, valamint minden közületnek feltétlen kötelességévé teszi a tanítást és tanintézetek létesítését. A J.-nak köszönheti a világ a jótékonyság első organizált formáit l. Jótékonyság , az ethikai alapon álló adakozás kötelezettségét. A J. ellenezte mindenkor az élet céljával ellenkező önsanyargatást és cölibátust s elítélte azt akkor is, amidőn saját kötelékén belül látta azt gyakorolni l. Chásszideusok és Esszénusok . A jeruzsálemi Nagy Templomban a főpap nem gyakorolhatta legmagasabb funkcióját az Engesztelő Napon, ha nem volt felesége Jóma 1. 1; Taanit 2. 2 . A J. teszi kötelezővé a feltétlen lojalitást az országhoz, amelyben a zsidók élnek, még abban az esetben is, ha az illető állam ellenséges indulatú velük szemben Jeremiás 29. 7; Abót 3. 2; Ketubót 111a . A J. a szelíd öröm vallása, ünnepei a hálaadás, a természetben és családi életben való gyönyörködés jegyében folynak le. De a J. a remény vallása is s ehhez képest optimista, de nem a túlvilági boldogság elvárásában, hanem abban, hogy hisz a földi élet és az emberek megváltozásában, erkölcsi tökéletesülésében, haladásában. A J. azt tanítja, hogy: egy óra igazi bűnbánásban és jótéteményekben eltöltve ezen a világon, többet ér, mint az egész túlvilági élet Ábót 4. 16-17 . Az emberszeretet mellett Isten szeretete a J. egyik pillére. A liturgia naponként kétszer, ünnepeken többször is tartalmazza a sémát, Izrael hitvallását: Halljad Izrael, az örökkévaló a mi Istenünk, az örökkévaló Egy ! Szeretned kell az örökkévalót, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, minden tehetségeddel Deut. 6. 5 . Ez a hit az, amely a J. próbaköve s amelynek vallása miatt ezrek mentek a máglyákra. Isten szeretetének alapja a J. szerint Isten teremtményeinek, felebarátainknak szeretete l. Ethika és Szeretet s ez csakis tiszta indító okokkal és teljesen önzetlenül történhet, éppen úgy, mint Isten szeretete, melynek alapja az önzetlen lemondás, nem pedig a félelem Szifré Deut. 32, 48 ; Ábót 2. 12 . A J. különbözik a többi hitrendszerektől abban is, hogy az az élet szentesítésének rendszere s ehhez képest azt tanítja, hogy az egész élet szent: Legyetek szentek, mert az Úr, a ti Istenetek szent Lev. 19. 1. Még az állatok életében is megnyilvánul Isten szentsége Deut. 18. 15 . A J. egyik legjellemzőbb tulajdonsága, hogy míg magasztos és kitisztult ethikáját kezdettől fogva az egész emberiségnek adta s Istent az egész emberiség atyjának tekintette, addig sajátmagát mégis határozottan elkülönítette, mint Isten népét egyenesen a Tóra parancsára Levit 20. 24, 29 . Az ezen elkülönülésből származó nemzeti öntudat és büszkeség később az egész világ ellenségeskedését, támadását, az üldözések megszakítás nélküli láncolatát vonta maga után már az ókortól kezdve l. Antiszemitizmus . Mégis, ezt a nemzeti elkülönülését a zsidóságnak félreértelmezik még a legnagyobb historikusok mint Mommsen és Edw. Mayer is. A tény csupán az, hogy a zsidóságban kezdettől fogva élt a hivatottság tudata, a Tíz Parancsolat népe magát papi nép -nek tekintette a többi népek között : s a későbbi rabbik, hogy a nép papi jellegét megőrizhessék, számtalan erkölcsi paranccsal bástyázták azt körül. Izrael népe kezdettől fogva hűséget esküdött Istennek s elismerte Őt a világ kormányzójának Beráchót 6a; Chaggiga 13a ; ezért Isten fiainak neveztetnek Deut. 14. 1 ; Ábót 3. 13 de az Isten fia képzete maga után kell, hogy vonja azt, hogy a zsidó hűséges marad Istenéhez haláláig s inkább mártírhalált szenved, semmint hűtlenséget követne el. A rabbik már korán észrevették, hogy Izraelnek sinaji szerződése Istenével, mely Izraelt papok népévé , szent néppé tette Exod 19.6 , a gyűlölet forrása lesz más népnél Sabbat 89a , mert ez követelte a szeparációt, a tisztasági törvények betartását s az idolatriától való iszonyt. A testi és lelki tisztaság érdekében kétségkívül nem csupán a mózesi, hanem az annak nyomán alkotott későbbi farizeusi törvényhozás is gondoskodott a zsidóság szeparálásáról, amelyre a Makkabeusok korában külön műszó is volt, a görög Amixia , amelynek jelentése távoltartás a környező népektől. Ez lett a görög kortól mai napig az antiszemitizmus kiinduló pontja. Mégis ezek az elkülönítő törvények voltak azok, amelyek a zsidóságot megedzették a durva gonoszságok, hamisítások és igazságtalanságok elleni emberfeletti küzdelemre a legszörnyűbb és legbarbárabb üldözések közben is; ez tette lehetővé számára a jogfosztottság, nélkülözések, tortúrák, gúnyolódások elviselését. III. A J. viszonya más világnézetekhez annak ellenére, hogy a J. lenézte és megvetette a pogányságot, az idolatriát s az annak nyomában járó bűnözéseket, mégis toleráns volt mindenkor s erre a legfontosabb bizonyíték az. hogy a zsidó vallás sohasem ítélt örök kárhozatra máshitűeket, mert az embereket értékük és cselekedeteik, nem pedig hitük szerint becsülte; igazságos cselekedeteket, tiszta szándékot és Istenfélelmet kívánt a J. csupán, mert Isten a szívekbe lát Szitra, Acharé Mót 3. 2 . A J. ebbéli álláspontját R. Josua b. Chananja fogalmazta s ezt vallotta az utókor is máig: valamennyi nép igazságosan gondolkodó emberének része van a jövő életben . A J. várja az igazságos érzületű népet, mely megtartja a hitet Jesája 26. 2. s kitárja kapuit a pogányok előtt, hogy betérjenek Zsolt-28. 20, Szifra, Acharé Mót 13. , az igazságos érzésű más népeket pedig egyenesen Isten papjainak nevezi Otiot d' R. Akiba , míg a Szent Lélek éppen úgy nyugszik az igazságos pogányon, mint a zsidón Tanna debé Elijáhu R. 9. , a pogány bölcsek iránt a legnagyobb tisztelettel viseltetik Beráchót 58a; Szóta 35b; Bechórót 8b, Genes. R. 65. , sőt prófétákat is elismer közöttük Bába Bátra 15b, v. ö. Lev. R. 1. 12., 2. 18; Tanna debé Elijahu R. 26., u. o. Zutah 11. . A modern tudósok némelyikének, pl. Max Müllernek az a véleménye, hogy a J. nem misszionárius vallás, ma már meg van cáfolva, mert azóta az adatok nagy tömege bizonyítja, hogy különösen Alexandriában kiterjedt prozelita propaganda­irodalom volt s a Midrás is bőségesen tud arról; csupán a kereszténység államvallássá emelkedése vetett gátat a J. missziójának, mely a nyugati részen még a középkor első felében sűrűn hódított l. Kereszténység és zsidóság viszonya és Prozeliták címszókat , bár a kényszertérítés mindenkor távol állott a J. felfogásától. Egyik igen jellemző tény a J. toleranciájára, hogy a jeruzsálemi templomban szukósz-ünnep alkalmával hetven békeáldozatot mutattak be a hetven pogány népért Szukkót 55b . Az egész zsidó etikai irodalom a középkorban éles ellentéte a végtelenül türelmetlen egyháznak, mert az előbbi az emberiességet és emberi lelket nem nézi egocentrikus és elfogult látószögből, hanem mindig egyetemes tud maradni. Ugyanilyen megértő álláspontot tanúsítottak a zsidó moralisták és teológusok a mohamedán vallással szemben. A három gyűrű parabolája, melyet Lessing Bölcs Náthán szájába ad, nem véletlen, hogy zsidó eredetű és azt régi hagyományok alapján már Boccacio is földolgozta a zsidó türelmesség dicsőítésére. IV. A J. mint törvény. A J. törvényét, a Tórát, amely egyaránt jelent törvényt és doktrínát, a közfelfogás mindig helytelenül értelmezte s ez Pál evangélistára vezethető vissza, aki a Törvényt és Hitet szeparálta és ellentétbe állította. A Tóra a J. centruma, eleven valóság, nem pedig vak dogma, mely megköti hittételekkel a lelket. A Tóra terheit a J. erkölcsi szükségességnek fogta fel mindig, az Isteni parancsolatok igája Isten királyságának igáját jelentette a zsidóságnak, amely boldogan viselte a terheket : A legközönségesebb zsidó is érdemdús éppen a számos parancsolat teljesítése következtében Beráchót 17a . A J. Isten különös kegyét látta az Izraelnek szóló számos parancsban, mely erkölcsösebbé, tisztábbá, emelkedettebbé tette; amely spiritualizálta az egész életet, a kötelességek szentségét rányomta minden cselekedetre ; mérsékletre, önuralomra, lemondásra szoktatta s a zsidó otthont szentéllyé avatta. Ez a J. 613 parancsának értelme. Maguk a ceremóniák és jelek ósz mint a tefillin, tallisz, a circumcisio fontos tényezők voltak a J. szerint, de magukban véve még nem tettek valakit zsidóvá. Maimonides szerint a Tóra változhatatlansága és a szóbeli hagyomány sarkalatos zsidó doktrínák, addig maga a Talmud azt reméli, hogy a messiási korban az összes parancsolatok meg fognak szünni. Nida 61b és Midras Tehillim 146.4 . Graetz is, miután megállapítja, hogy a, J. alapeszméje egyrészt a monoteizmus, másrészt az erkölcsi tökéletesülés Szentek legyetek, mert Én magam is szent vagyok , kijelenti, hogy az áldozást és rítust sem a próféták, sem a Talmud nem tartották a J. föltételeinek. A J. vallási és világnézeti főprincípiuma kezdettől máig a minden zsidó által vallott Sémá , a zsidóság liturgiájának a Bibliában leírt hitvallása, mely Isten egységét oszthatatlanságát és szellemiségét proklamálja. Ebből vezették le a Izrael oszthatatlanságát is. Mechilta Jitró, Bachódes 1. ; Egy Isten, egy Izrael, egy Templom , hangoztatja Josephus is Antiquitates 4. 8, § 6; Contra Aspionem 2. 28 ; Egy Isten, egy Izráel, egy Tóra a princípium, amelyen a hagyományhű zsidóság nyugszik máig. A Tórának isteni eredetét és szövegének változatlanságát és megváltozhatatlanságát a talmudi kor rabbijai és később az orthodox J. vallotta, sőt az ebbéli hit az orthodox J. egyik lényeges sarkpontja. A független és elfogulatlan kutatás azonban a J.-on belül is a középkortól kezdve lehetővé tette a tudományos bibliakritikát l. Bibliakritika s megállapította a fejlődést és korszakokat a bibliai törvényhozásban, de egyszersmind azt is - s ez mindennél fontosabb, - hogy az etikai monoteizmust a zsidóság nem örökölte senkitől s nem mint sémi faj kölcsönözte azt más népektől, hanem a világhódító etikai monoteizmus, mely az összes későbbi vallásoknak tehát az egész kereszténységnek tulajdonképpeni szülője volt, tisztán a zsidó géniusz terméke. A zsidóság tiszta és szelíd életfelfogása vallotta először a tiszta és szent Egy Istent, ellentétben más művelt sémi népek kegyetlen és erkölcstelen tulajdonokkal felruházott bálványaival. A zsidó nép prófétai géniusza és vallásos ihlettsége volt az, amely Jahvet, a törzs-istenséget átformálta már az igen korai időkben, az időszám, el. 1200 körül és összekapcsolta azt az abszolút szentség, igazságosság, tökéletes jóság és morális tökéletesség magasztos és testetlen, tisztán spirituális fogalmával. A bibliai törvények végleges megállapítása Ezra idején már ennek a kitisztult szellemnek a terméke. Attól kezdve bontakozik ki a J. két főiránya, a tudományos törvénymagyarázat, mely a haladás eszméjét vallotta mindenkor s amelynek első képviselői a farizeus tudósok és a talmudszerzők voltak e a betűkhöz ragaszkodó szadduceizmus l. Farizeusok és Szadduceusok vagy ritualizmus. Ez a két irány: a racionális ós progresszív liberális, másrészt a konzervatív-ritualisztikus, két évezreden át megvolt a J.-on belül s máig is megvan. Az előbbi a prófétai, spirituális és egyetemes a másik nacionális és rítusokhoz ragaszkodó, orthodox, de mindkettő a J. kísérője, egy kötelék Levit R. 30. tagja, melynek hivatottsága az egész emberiségnek egy kötelékbe való egyesítése , mint azt a zsidóság ros-hasonói liturgiája és a Midrás Gen. Rabba 88. tanítják zsidónak és nem-zsidónak egyaránt. L. még Evolúció ós Ethika címszót és annak utalásait. Irodalom. Főképp Prof. Kaufmann Kohler művei így: The Spiritual Forces of Judaism ; u. a., Judaism and Reform ; u. a., The Spirit of Judaism 1894-97 ; u. a., The Judaism 1904 ; M. Friedländer, The Jewish Religion London 1891 ; A. Geiger, Das Judentum und seine Geschichte Breslau 1865 ; u. a. Nachgelassene Schriften I-V. ; M. Güdemann, Was ist Judentum ? Wien 1902 ; Morris Joseph, Judaism as Creed and Life London 1903 ; u. a., Judaism at the World Parliaments of Religions Cincinnati 1894 ; Margois, The Theological Aspect of Reform Judaism ; Yearbook of the Central Conference of American Rabbis 1903 ; Claude Montefiore, Hilbert Lectures London 1892 ; u. a . Liberal Judaism u. o. 1903 ; Jost, Gesch. des Judentums und seiner Sekten Leipzig 1857-59 ; F. Perles, Boussets Religton des Judentums im neutestamentliches Zeitalter, kritisch untersucht Berlin 1903 ; Schechter, Studies In Judaism Philadelphia 1896 ; Schreiner Márton, Die jüngsten Urteile über das Judentum Berlin 1902 ; Toy, Judaism and Christianity protest Boston 1890 ; Weber, Jüdische Theololgie und Grund des Talmud protest. ; Löw Lipót Gesammelte Schriften I. 1889 . A. Wünsche, a Lessing-Mendelssohn Gedenkbuchban protest. 1879 ; Graltz, Gesch. d. Juden I-X. ; Jöél Religiös-Philosophische Zeitfragen 1876 ; S. R. Hirsch Horeb 1837 ; Stein, Schrift des Lebens 1872 .

12351.ht

CÍMSZÓ Judaizmu

SZÓCIKK Judaizmu gör ioudaismos zsid né vallásána lényege hitének szokásaina é rítusaina rendszere úg amin a kanonizál irataikba é abbó kifejlődv különböz civilizálo kulturhatása alapjá a egés zsidósá világvallásáv alakult Eredetile J csupá Judae lakóina vallásár vonatkozott mer ezeke hívtá Jehudi-na inne a európa nyelve zsid szóhasználat gör ioudaioi lat judei szlá zsid olas giudaici sp judios fr juif ang je J.-na megfelel jehudós szó Eszte Rabba 3. említi mí mag Eszte könyv 8 mi-jehudim-o említ A idő folyamá J fogalm é kifejezés a egés zsidóságra anna múltjára jelenére vallásár é kultúrájár alkalmazás talált J ponto definiálás éppe ezér nehéz mer ne elfogadot hittételeke alapul meghatározot vallásrendszerrő va it szó min keresztényséf vag buddhizmu fogalmánál hane vallás elválaszthatatlanu egyb va kötv zsid néppel mel a egés emberiségne szól ethika igazsá őréne é letéteményeséne tartott magá hossz idő folyamán Másrész J törvényrendszer mel Kinyilatkoztatáson Szentíráso é tradíció alapul amiér az sokái teokráciána tartották zsid né vallás törvényhozásának d ne vallásnak ténye az mutatják hog J sokka tágab fogalo é sokka jelentékenyeb történelm erő mintse hog egyetle nézőpontbó egyszer terminológiáva me lehetn az határozni J történe harmincö évszázadá á civilizál vilá valamenny országár kiterjeszkedve ne öltött magár mindi ugyanaz formá é jelleget J.-na azo korszaka amelybe kialakult vagyi patriarcháli é próféta korsza J.- különbözöt a exilium é exiliu után J.-tól másrész rabbinikus-farizeus J szinté különbözöt mózes J.-tól amelyhe szadadceusok maj karaitá ragaszkodtak Ugyanúg diaszpór zsidósága vagyi hellé J nagyba különbözöt palesztina J.-tól középkorba néme é franci területe feléled kelet miszticizmu J.- más min a ara filozófi hatás al kerül spanyolország J jelenko zsidóság pedi szinté ké különböz formájá képvisel J.-nak mer mí a egyi rés törvényeke é közé újkor kazuisztiká épít addi másik nagyob rés J.- harmóniáb kívá jutn má kultúrá é magasab célo követeléseivel J.-ró keresztén teológi állapított meg hog a mindi Iste élővízze tel folyój marad amely bá eg né folyómedrébe haladt mindi újr táplált é termékenyített a ember civilizáci nag folyamrendszerét J tehá történelm tényező amel koronkén má formáka öltött Szüksége ehhe képest hog anna alapvet f princípiumai ismerjü azoka megkülönböztessü több vallásnézetekétől I J lényege J mindenekelőt tiszt monoteizmu hitvallása kinyilvánítása propagálás é megőrzése E vol mindenko zsid né egyeteméne életcélj é feladata Iste egyetle é íg valamenny né köz Izrae fo kezeskedn a tiszt tiszteletéér Josephus Antiquitates 4- 8 5 Beráchó é Att Echo szombat liturgi J ne csupá a Egy-Iste hiténe vallása amelye zsid egyé reggel é est imájában sémába nyilvánít hane tiszt monoteisztiku hi őr is amel őrködé magába foglalj a anna védelmébe kifejtet intellektuáli é szellem munká hossz söté századoko át pogánysá é félpogánysá valamenny hatalmáva szemben irtózato harco ó áldozatok mérhetetle szenvedése é megpróbáltatáso közepett eg óriás többségge szemben J ne kezdődöt absztrakciókka zsidósá monoteizmus ne filozófia spekuláció eredménye amelyne dogmatiku jelleg van zsidósá őskorszakába se so Iste közü választot k eg Istent ak ko követelményeine vag egye gondolkodó felfogásána megfelelt J má fejlődéséne küszöbé háború üzen sok-istenségekne é a idolatriána Exod 20 A Egy-Isten Izrae é J születéséne órájában Sínai-hegy kinyilatkoztatásko íg szólaltatj me Biblia Egyipto valamenny istenség elle ítélkezn fogok Én a Örökkéval Exod 12.1 szinté bálványimád Babilo elle pedi prófét íg dörö A istenségek amelye ne alkottá a ege é földet e kell hog pusztuljana föl színérő é a é aló Jeremiá 10 1 több népe istene bálványok a Örökkéval Iste alkott világo Zsolt 96 Kezdetétő fogv J ellentét a élő örökkéval Egy Iste é má népe álta imádói képe é bálványo között sokka erőseb volt mintsem hog pogán ostobaságoka máshog tekintetté volna min gúnyo megvetésse Jesáj 94 9-19 Jeremiá 10.8-15 Zsolt 135.16-1 mí másrész pogán valláso éppe az vetetté zsidósá szemére hog láthatatla Isten imád olyat akine kép nincs E utóbb legkiválób ókor történetíró vélemény i Tacitus Historia 2 5 9 Juvenali 14 9 J a idolatriá főképpe velejár ocsmán rítusok tisztátalansá é kicsapongáso miat vetett me Exod 20 5 23 24 33 Levit 18 24-30 Deuter 10 24 7 2-5 23 9 3 14.16 20.17-1 Móze korátó kezdv Philói é talmudszerzőki pogán kultuszo főkísérő bűnözé é kegyetlensé voltak amelye utálatosa Izrae Istenének ak gyűlöl fajtalankodás Szanhedri 10 Ezér bálványimádássá szembe rabbiniku törvényhozá ride elutasítá álláspontjá foglalj e é semmifél engedmény ne hajland tenn bálványimádá é politeizmu semmifél formájáva szembe sem tekintetbe annyir men mindenko J. hog inkáb a éle kíno feláldozásá tett feltétlenü kötelezővé mintsem hog tiszt monoteisztiku zsid hité feladj Dánie 3. I Makkab 1 63 2 Makkab 7. Szanhedri 74 E szilár hi nemcsa ne változott hane mé növekedet diaszpór zsidóságánál amel má szétszóródá kezdeté őszinté me vol győződv mag monoteizmusána felsőbbségérő telje bizalomma tekintet legvészeseb időkbe i J végs győzelmére tudatába lévé anna missziónak amelye a egyistensé eszméjéér má őse i teljesítettek J hit végs győzelembe pogánysá elmúlásába visszatükröződi úg prófétáknál min liturgiába Jesáj 2 2 15 46. 49. Zecharj 8 23 Genesi Babb 89. Olénu-im é különöse Ros-Hasón liturgi H zsid né Isten Izrae Istenéne i nevezte bebizonyítható hog mé primití korába se fogt fe ő törzsistenségnek má néphe hasonlóan hane univerzáli jellege adot nek má kezdetbe i é imádta min világegyete teremtőjét világna megteremtés ne csa zsid né létezés ót igazságo kormányzóját gonoszsá elítélőjét jo é igazsá megalkotójá Genes 1-10 Ehhe képes a idolatriá J lázadásna tekintett világegyete Egy Istenéve szemben aki kívü ninc má Iste Deuter 5 39 Jer 10 é ak előt minde térdne tiszteletr kel hajolni Jesáj 45 23 66 2 Eze eszme alapbó nőt ki min J egyedül eszménye tiszt monoteizmu hitvallás anna propagálás a egés világo Zecharj 14 Sínai-kinyilatkoztatás i úg fogt fe zsidóság min Iste é a ősatyá Ábrahá é Nóac közöt kötöt szerződé megújítását amel a egés emberiségr kiterjesztetet l Izrae szerződés E szerződé tehá monoteizmus a egés emberiségne adj aminthog Iste i a egés emberiségé ne csupá Izraelé amel azonba papo birodalm nemzete közöt Zsoltáro é prófétá Isten valóba ne eg néptörzsé hane a igazságossá é jo Isten Amos 1-2. 9 7 Jeremiá 26. Ezékie 40. Zsolt 96 13. 98 stb J Isten a egés történele Isten let próféta meglátásban Zsoltáro é chásszido imáiba pedi a ember szí istene a Aty léle szeretőj lett Nag Zsinagóg Keneszes Hagédól korába má annyir átlényegül J istenfogalma hog egyáltalába ne vol szaba nevé kiejten semmifél formába sem Későb J megóvta ső mégjobba hangsúlyozt monoteizmusát amelybe ne engedt hozzátapadn se gnosztikuso dualizmusá Szanhedri 38a Gen R 1. Eccl R 4 se kereszténysé trinitariánizmusá l Kereszténysé é zsidósá viszony mer ellenkezet felfogásával hog a eg iga Iste legfőb attribútuma végtele jóság a igazságossá é könyörületessé különböz személyekr ruháztassana hog ugyanakko Iste antropomor l o jelenségg váljék Éppe ezekbe va J világtörténet nag szerepe hog őrködöt tiszt monoteizmu fölött istenhit ne tú transzcendentális Isten soh sinc távo a embertől amiko a szükségbe va J Isten mindi köze van közelebb min minde má segítsé Jerus Berácho 9 1 valód nagyság abba áll hog leszál a emberhe Megill 31a Levi Rabb 1 113 Zsolt.-ho Iste mindenkine megjeleni a illet képesség é szükség szerin Mechilta Besallac 4 J szerin Iste csupá szellem elhatárolá é form nélkül a Abszolú Lény ak magá íg hívja É vagyok Ak vagyo Ehj áse Ehje Exod 3 1 minde létezé forrása Ak felett ál minde másnak függetle minde feltételtő Akine nincsene fizika tulajdonsága Maimonides Ja Hachazáka Tesub 3 középkor R Abraha d Posquiére Maimunive szembe azonba azo a állásponto van hog azok aki kabbalistá módjár Iste testiségé vallják szinté lehetne zsidó valóban különböz időkbő származó d egysége liturgi bevezet Adó Ólomtó befejez Si ha-Jichudi legkülönbözőb gondolatmenete mutatja egysze racionalista má helye misztiku jellegű transzcendentálizmussa kever é ol mértékbe panteisztikus min vilá egyetle vallásána liturgiáj sem Mí különböz koro é civilizáció egyr inkáb kiterjesztetté é elmélyítetté a Istenrő alkotot képzetet addi a Isten Egysé gondolat mindenko legféltveőrzötteb eszm volt amelye érinten se lehetett Azonba legjellemzőb é leglényegeseb különbsé J é má vallás vag véleményrendsze köz J etika monoteizmusába nyilvánu meg Ne áldozás hane igazságo é jótékon éle az ami Iste követe Jesáj 1 12-17 Ámos 5.21-24 Hóse 6.6 Mich 6-8 Jeremiá 7 22 Zsolt 40 7 50 8-1 a egés rég zsid áldozás kultus csupá a embere lelk szükséglete nyilvánításána vol megengedet kifejezője d vallásetikána csa szimbólum vol Peszikt 6 57 62 Num Babba 21. Levi Rab 2 vallá egyetle tárgy rég zsid felfogá szerin i csupá eg lehet hog a ember Iste útjair vezérelje hog a cedókó-t aza igazságo é jótékonyságo gyakoroljo Genes 19 19 Deuter 10 1 mag Iste a igazságosság könyörüle é szentsé Istene moráli tökéletessé eszmény Exod 20 5-6 34 7 Leint 19 1 Deuter.7 9-1 Mí pogán népe istenségfogalma félele érzeténe termékei addi J.- a istenfélelemé amel lelkiismere é bels istenismere termék amel megőrz a ember bű elkövetésétő Gen 42 18 Exod 20 20 Deuter 10 12 Jó 1 J felfogás szerin a emberisé történet kezdettő fogv vilá erkölcs kormányzójának népe királyának ak előt mindenk megrendü Jer 10 Zsolt 94 10 Dánie 2 2 kezeibe van mer Őbenn egyesü hatalo é igazság .szerete é bizalo Zsolt 89.1 Isten Bibli íg beszéltet Izrae népéhe Szente legyete mer Én a Örökkéval Iste szentsége vagyo Levit 19 tovább íg szól a emberhe ügyel a istenfélelemre mer a bölcsessé rossztó val tartózkodá mag megérté Jó 28 28 v ö Micha 6 Jesáj 33 1 Zsolt 15. 24 4 megmutatt neked ó ember m j vajo mi kívánn a Ú tőlete mást minthog igazságosa legyetek szeresséte a irgalmasságo hog alázato lélekke Iste útjá járjatok Rendkívü jellemz rabbiniku zsidósá felfogásár a tény hog amiko Istenrő beszélnek akko rendszerin valamelyi attribútumá használjá névül vilá Egyetle Igazságos Cadik Se Ólo Könyörületes-Egyetle Rachmón mé gyakrabba Szentsége Egy áldot legye Hakkódo bóruc H rabbi allegóriáj szerin a els kérdés melye haland embe ka a utols ítéle napján ez Becsületese bántál- felebarátoddal Sabbat 31 világegyete egység párhuzamo gondola a Isten-egységge J.-ban pogánysá számo istenség világo részekr domíniumokr tagolt é ellenségeskedése színterév tette Bibli Eg Isten kormányozz a egés univerzumot földe é eget világosságo é sötétséget élete é halált örö bölcsességge é jósággal Ő ak teremté kezdeté szándékána végcéljá tudt eszerin rende e mindent Gen 1.1-31 Jesáj 45 5-7 46 9-10 55 8-9 Zsol 104 24 Példab 3.19 20 Jó 28 24-27 3 természe örö törvényszerűségé is Iste minde cselekedet rész nag művéne Jo 5 9 38. Zsol 77 1 .minde természet csod mindenhatóságána megnyilatkozás Gen 18 1 E 16 Num 16 3 E hatalma koncepci minden átfog é ellenőrz Egy Iste teremt hatalmáró é bölcsességérő amel mindenüt megnyilatkozi amel eg egységes nag ter szerin működik kizáróla J monoteisztiku hité alapszik J ne ismert e soh dualisztiku valláso am nézeteit melye a Iste Egység mellet ross princípiumá i vallottá teremtésben J szerin Istenne ne lehe ellentényezőj sötétsé é gonoszsá hatalmában mikén az Egyiptom Babilóni vallása é Zoroaszte tanítottá a utóbb nyomá gnosztiku szektákba maj kereszténységb is min démo átszármazott Mí legrégib zsidóságná Sátá ég angyal ak Iste hatalmá hajtj végr Jób 1 é csupá annyir ténykedhet amennyir Iste megenged neki végezetü pedi jó kel nek tenni addi nemzsid Sátán-képzete egyenese vész hozóa volta keresztén közép é újkorban J felfogás szerin halál ne Sátán hane a Iste bölcsesség hozt a emberre minde ami Könyörülete tesz j Beráchő 60 tehá halá i mondj R Méi Gen R 9 mindent ami cselekedett nagyo jóna talál Gen 1 h a ember ba éri a J legrégib etikáj szerin i nevelés javár é magasab jólétér szolgá Deuter 8 5 Zsol 94 1 Taáni 21 Midrá szerint mivelhog Iste látta hog csupá ride igazságosságga ne állha me világ azér irgalmasságo vegyítet abb világo mindkettőbő teremtett Genes Rabb 12 pesszimist doktrínáva szemben,amel szerin vilá véletle változá é tel va rosszal Midrá merésze tanítja hog vilá szelekci é evolúci processzus Iste világo vilá utá teremtett mí íg szólt e utols tetszi Neke Gen Rabb 9 J doktrínáj szerin Iste egységéne leglényegeseb jellemvonás az am Iste é embe viszonyár vonatkozik pogán idolatri a ember sajá kezéve készítet bálványo imádásár alacsonyítj le J má a ősidőbe a ember tesz Istenhe hasonlatossá teremté koronájává földne Istentő kiszemel urává Iste föld helytartójáv Gen 1.26 2 A emberbe kulminál teremté benne min teremté végcéljába egyesü föld é a isteni paradicso látszóla gyermekie leírásána e magaszto értelm Genes 2 3 Ugyanez a eszmé fejez k zsoltárkölt is T teremtette a ember csupá kevésse alacsonyab rendűnek min a ég lényeke Zsolt 8 T alkotta me ő úgy hog T kezei művé uralkodjo Zsolt A embe kétfél természete féli isteni féli állati Jóbná i gyakra kifejezésr ju Zsolt 4 17-19 7 17 10 9-12 25. 32 J tudato elmélkedője R Akib biblia verset Iste a ember Iste képmásár teremtett úg magyarázza hog szabadna alkott me az Istenhe hasonlóa szabado választha j é ross között Nachmanide é Ib Ezr exegétá szerin a intellektu az mel a ember Istenhe hasonlatoss emel Kommentárjai Gen 2 7 Jenáj 42 5 Zsolt 104 29 Példab 20 27 Jó 32 8 Ecclesiaste 12 7-he Mindenesetr a ember léle az mel alat a ős zsid szöve Iste képmásá értette rabbi mé talmud korba az tanították hog a ember Iste ké világr teremtette jele világr é arra amel e fo jönn Gen Rabba 8 J mindenko elvetett a eredend bű gondolatát tes k va tév vágyaknak d ne következi ebbő bű elkövetéséne szükségessége hú tisztátalanságána örökletesség ne J felfogása mer a ellentétbe ál léle tisztaságával zsidó reggel bevezet imájába ma napi va eg ősrég ima melybe következő foglaltatna T adta neke lelke tisztán T teremtette azt T formálta az é T lehelte az belém T őrző me az benne kijelöl időbe T fogo az tőle elvenni hog a jöv életbe visszatérje belé Beráchó 60 A hit hog tes léle börtön Plat révé származot á mindenko apokrifne tartot iratokba melye tehá J kizár kánonbó Bölcsess Kv 9 15 Josephu D bell Jud 2 8 1 amel sohase tudot gyökere vern zsidóságban J ne aka tudn a evangélist Pá testbe lev bű törvény -rő Róm 7 23-2 J rég főelve melye Maimonide i Mor Nebuchim-ban 3 1 kifejt az hog a embe szabad tehá j é ross között választá rajt áll bű a ajtódo fekszik anna vágy benne van d neke uralkodno kel felett Gen 4 szól Iste Káinho em legrégib zsid írá a ember akara szabadságána törvényé örö időkr leszögezte Ugyanez gondolato fejez k Móze is Iste nevébe tanítv népét Lássátok eze napo elébete tette a élete é jót halál é rosszat . azér válasszáto a élete Deuter 30 15 1 Változatlanu valljá a akara szabadságá etnika alapo Jézu Szirac 15 14-1 é R Akiba ak burkoltabba íg fejezt az ki Minden előr lát d szaba akara adatot emberne Ábó 1 A akara szabadság a embe erkölcs felelősségé vonj mag utá a embe Istenéne tartozi számo adn magáró éppe ezér a eredend bű mel öröklete átokkén nehezedi a emberre J.-ba sohase talál melegágyra J az mindenko bölcse kivetette Minde embe halálr ítélhet sajá bűne miat mondj mózes törvén Deut 26.1 ugyanez fejez k Ezékie prófét i 18 2 Midrá pedi ez mondja gonosza szívei hatalm alat állnak a igazságosa szíveike tartjá hatalmukba Gen Rabb 6 A akara szabadságo Talmu íg fejez ki A embe azo a úto vezettetik amelye haladn kíván h a embe magá bűnne kívánj beszennyezni bű kapu kinyílna előtte h tisztaságr törekszik tisztasá kapu fogna megnyíln előtt Jóm 38a Makkó 10b Niddi 30 rabbiniku felfogá tagadj bű örökletességé Ábrahámo é Ezékielt min bűnö apá gyermekei mutatja bű J rég tanítás szerin i helye ösvényrő val letérés melye a ember természe gyengeség idé el Num 15 26 1 Kir 8 46 Zsolt 19 13 78 39 103 14 Jó 4 17-2 d csupá gonos táma Iste elle Jesáj 57 20 Zsolt 1 4-6 36 2 stb Mégi ninc olya bűn amelyr bűnbocsána é megtéré n adatné Ezékie 18 23 Jerus Pe 1 1 b Kiddusi 40 A J elvet a emberisé bűntő val degeneráltságána gondolatá megbocsátás mindi lehetségesne tar úg zsidó min nem-zsid bűnöz számár Peszáchi 119a Ro Hasána 17b Szanhedri 103a 108a Jóm 86a Mielőt Iste világo teremtette megteremtett bűnbánatot min szüksége kelléke a embe számár mondj Talmu Peszáchi 54a Gen Rabb 21 1 -na a doktrínája amellye legnagyob befolyás gyakoro világtörténelemre a ember csalá egységéne gondolat volt Genesi els tí fejezete akármennyir i hasonl küls elbeszél rés má né mondájához mégi teljese önállóa tanítja hog valamenny embe é né eg szülőtől Ádámtó h a m embe származik E doktrín logiku következmény a Isten-egysé gyakorlatának bábel nyelvzava é szétszóródá gyermekiesne látszó idege babilon eredet mondájá i megtoldott J a emberisé egységéne gondolatával prófét szerin történele célj é vég az amiko a Ú tiszt nyelve fordu népekhez hog azo valamennyie hívhassá Iste nevé é egyértelműe szolgáljá Ő Cefanj 3 9 v ö Gen IX Ebbe megváltásna é a É királyságána eszméje J speciáli gondolat vet előr árnyékát Aminthog teremté a embe körü összpontosult úg a emberisé tökéletesedés világtörténele végcélj Gen 1 28 Jesáj 45 1 vilá a embe részér teremtetet Beráchó 6 Tóra sinai- kinyilatkoztatá J szerin eredetile minde népne szánv volt d többie vonakodta az átvenn íg Izrae let papo nép talmud legend szerin Tí Parancsola 7 nyelve let kihirdetv Sabba 88 h Izrae se fogadt voln e Törvényt vilá visszaeset voln Káoszb Sabba 88 Izrae missziój má legkorább időkbe éppe a volt hogy min Iste elsőszülöt fi Exod 4 2 népe tanítója papj legye példaadásával a Egyetle Iste erkölcs törvényeine megőrzéséve a imádásáva példá mutasso népe családjána Sabba 19 6 Jesáj 61. Izrae magá ol népne tekintette mel pusztaságba laki ne számí több népe köz Num 23 Deu 7 d amel felet isten Gondviselé őrködi különö gondda Deut 27 18-19 32 8-1 amelyi bölcsessé é igazságossá összehasonlíthatatla törvényeine fáklyavivőj népe köz Deut 4 5- amelyi azér teremtetett hog Iste dicsőítőj legye a egés világon hog a Egy Istensé gondolatána tanúja mártírja népe világosság legyen akine Templomáb népe sereglen fognak hog megtanuljana Iste útjai járn hog visszatérjene bék é lelk boldogsá útjára mer igazságossá fo uralkodn mindenüt é a egés föl Iste ismeretéve fo megteln Jesáj 2 2-4,9 6 11 4-9 65 25 Mich 4 Izrae Egyiptombó val szabadulásako Iste királyságá fogadt e Exod 15 19 Lev R II sinai- kinyilatkoztatás bizalomna fogt fel éppe azér ne pihenhe addig amí Iste királyságá a egés vilá e ne ismer amí minde embe é né térde ne haj a Egy Iste előt Zacharj 14 Jesáj 40 5 45.13.44 19 Zsolt 29 47 9 77 5 96-9 Izráelt amel Iste egységé proklamálta Iste sajá népéne tekintett Mechilta Besallac melyne hivatás örö időr megalapítan Iste királyságá Dánie 2 44 d éppe azért mer népe tanítój a emberisé legtisztáb hiténe őre Iste Izrael minde kihágásáér súlyosabba büntet Jeremiá 2 21 Ezikie 20 33-41 Ámos 3 sőt min Iste szolgája Izrae folytono mártírságr va hivatv a igazsá ügyéért Izráe tehá bána nép amel üdvö ho világr elvezet a egés emberisége a igazságho é jóságho Jesáj 52 5 J a Ég királysá a igazsá i jogossá eszméjével a ebb vetet hitte a emberiségne legtöbbe adott reményt történelemne pedi haladá gondolatát végcélt amelyér élni küzden é törekedn kell Mí má népe világtörténele folyamatába álland eltávolodás látta boldogsá egykor aranykorátó vilá végé a istensége pusztításába látták J legsötéteb időkbe i tántoríthatatlanu vallott é tanított a ember tökéletesedé felé min történelm végcé fel val haladást tökéletesedésbő ered lelk gyönyö állapotát mel a emberbe szunnyad isten lénye telje kifejtésébő származik amel Iste telje dicsőségé hozz földre Ebbe felfogásába azutá telje mértékbe különbözi J kereszténységtől J ne földö túl világra kiszínezet túlvilágr épí amennyibe egye zsid auktorokná feltámadá doktrínáj előfordul a min küls behatá p o l Zóha J nézet sohase akceptált azt mer tanításána célja hog az világot amelye a embe él Iste királyságáv tegy a igazságossá é irgalo gyakorlás által E felsége gondola a J.-na racionális etnika é egyszersmin praktiku jelleget II J jellegzetességei J megnyilvánulása kétfélék ú m egyetemese é nemzetiek a előbb missziójár vonatkozik a utóbb pedi nemzet kötelezettségeire kapcsolatba pap hivatásáva a előbbir próféták valláso költészet a alexandria tudósok palesztina haggadisták középkor vallásbölcsésze é moder teológuso helyezi fősúlyt mí a utóbbir mozaiku törvények Halacha talmud é kabbalisztiku irato magyarázói Min egyeteme vallás J különbözi minde má vallástól amennyibe ne hi vag dogmarendszer amelyne elfogadásátó a üdvözülé vag megváltá függ J helyes a igazságo éle rendszere mel megmutatj törvényeket amelye szerin il éle megvalósíthat vagy amin Talmu bölcse R Mei kifejezte humanitá törvény mer a embe -rő va sz é ne csupá Izraelrő vag papokró Szifr Achar mó Abódd Zár 3 J törvénye a éle törvényei ne pedi a ember élettő val megfosztásé Szifr u o Midő Hille pogán sürgetésére hog eg mondatba mondj e zsid vallá tanítását nevezete aranyszabállya válaszolt Am rosszu esi neked az n ted felebarátodna akko voltaképpe J má régót létez tanításá ismételte azt ami törvények prófétá é apokrifá i kifejezésr juttatta Deut 4 8 Jesáj 1 10-17 33.15 Hóse 6 6 Ámos 5 21-24 Mich 6.6-8 Zecharj 8 16-17 Zsolt 15 24 34 13-15 Mechilt 23b-24 Mí szomszédo népe Moloc tüzébe embereke áldozta fel azalat Tór törvénye íg rendelkezte a emberről jár a Eg igazságo é könyörülete Iste útjai Hozz hasonlatosa lég igazságo é könyörülete Deut 11 22 Szifr Deut 4 hog szeretn kel a idegent a árvá é a özvegye Hozzá-hasonlóa Deut 10.17-2 E mási különbsé J é minde má hi között J mindenekelőt a igazságossá kodifikálása Mí nagyműveltség pogán népeknél eltekintv egye egésze kimagasl egyéniségeket min pl Plató mindenk csa hatalma glorifikált a elnyomottat rabszolgát a idegen semmifél vallá ne védelmezte addi mózes könyve é prófétá a elnyomotta é szűkölködő álland védelmező aki eze elle bűn követne el azo Iste ítéleté provokáljá Exo 21 22-23 Gen 6.13.18.20 Deut 26.15-16 Ámos 1.3 II é csupá J erkölcstan szerin kötelessé a igazságossá gyakorlás é szenvedélye szerete a elnyomotta szegények rabszolgá foglyo a árvák özvegyek hajléktalanok idegene é bűntettese akike szinté felebarátna neve Bibli iránt aki valamennyie igény tarthatna J felfogás szerin felebarátaina támogatásár é jóindulatára ső mé a állato i a ember szerete védelm al helyezi Exod 22 20-26 23 5-6 Deut 22 6 24 6 10 25 4 Jób 3 E Tór az amelyrő Jesáj prófét beszé amel minde ember szívne parancso Jesáj 1 10 Deut 30.11-1 A igazságossá ilye szellem hatj á a egés Talmudo is mer igazságossá a egyi pillér világna Ábó 1 1 mer amiko jo szünetel akko hábor jö világr Ábó 4 egyarán követelteti igazságossá zsid é má né részér Makkó 2 a Báb Kám 11 Embertársain becsületéne respektálás egyik rabbiniku törvénye vezet elveine l Ethik Sabba 94 J mé tisztasá törvénykódexé i megalkotta ellentétbe pogán népe vére é undorítóa ocsmán kultuszaiva Levit 18.3 24-30 Num 25 1-9 Deut 4 Tór ó paráznaságtól fajtalankodástó tanítj é kötelezőv tesz szí é tes tisztaságá Num 16.39 Deut 23.18-19 24 15 Példab 7 5-27 Jó 31. mer Iste sokka tisztább minthog tisztátalanságo eltűrjön J kicsapongá minde fajá nevóló-nak gazságna nevez Gen 34 7,31 Deut 22 21 Bírá 19 24 II Sám 13.1 gyalázato beszéde i szigorúa elítél Jesáj 9.16 Sabba 33 J ezenkívü mé a igazságb vetet hite i jelenti valamenny prófét tökélete bizodalomma vol Iste irán éppe ezér hipokrízistő iszonyodta Jerus Beráchó 7 11 ugyaníg középkor zsid vallásfilozófuso isten igazságb vetet hit i tántoríthatatla volt d istenhitü mente vol a antropomorfizmu árnyátó i Iste egységé é szellem világr teremtette jele világr arra amel e fo jönn Gen Rabba 8 Igazságo alapszi vilá Báb Bátr 74a Zsolt 15 2 Ábó 1.18 Áb d R N 36 A igazsá é igazságossá keresés é önzetle felkarolás tett J.- hatalommá Ugyane ál J.-na kultúr é nevelé előmozdításába val töb évezrede részességéről Ellentétbe némel má hittel mel tömege tudatlanságba tartásá kívánja J szülőkne é hitközségeknek valamin minde közületne feltétle kötelességév tesz tanítás é tanintézete létesítését J.-na köszönhet vilá jótékonysá els organizál formái l Jótékonysá a ethika alapo áll adakozá kötelezettségét J ellenezt mindenko a éle céljáva ellenkez önsanyargatás é cölibátus elítélt az akko is amidő sajá köteléké belü látt az gyakoroln l Chásszideuso é Esszénuso jeruzsálem Nag Templomba főpa ne gyakorolhatt legmagasab funkciójá a Engesztel Napon h ne vol feleség Jóm 1 1 Taani 2 J tesz kötelezőv feltétle lojalitás a országhoz amelybe zsidó élnek mé abba a esetbe is h a illet álla ellensége indulat velü szembe Jeremiá 29 7 Abó 3 2 Ketubó 111 J szelí örö vallása ünnepe hálaadás természetbe é család életbe val gyönyörködé jegyébe folyna le D J remén vallás i ehhe képes optimista d ne túlvilág boldogsá elvárásában hane abban hog his föld éle é a embere megváltozásában erkölcs tökéletesülésében haladásában J az tanítja hogy eg ór igaz bűnbánásba é jótéteményekbe eltöltv eze világon többe ér min a egés túlvilág éle Ábó 4 16-1 A emberszerete mellet Iste szeretet J egyi pillére liturgi naponkén kétszer ünnepeke többszö i tartalmazz sémát Izrae hitvallását Hallja Izrael a örökkéval m Istenünk a örökkéval Eg Szeretne kel a örökkévalót t Istenede telje szívedből telje lelkedből minde tehetségedde Deut 6 E hi az amel J próbaköv amelyne vallás miat ezre mente máglyákra Iste szereteténe alapj J szerin Iste teremtményeinek felebarátainkna szeretet l Ethik é Szerete e csaki tiszt indít okokka é teljese önzetlenü történhet éppe úgy min Iste szeretete melyne alapj a önzetle lemondás ne pedi félele Szifr Deut 32 4 Ábó 2 1 J különbözi több hitrendszerektő abba is hog a a éle szentesítéséne rendszer ehhe képes az tanítja hog a egés éle szent Legyete szentek mer a Úr t Istenete szen Lev 19 1 Mé a állato életébe i megnyilvánu Iste szentség Deut 18 1 J egyi legjellemzőb tulajdonsága hog mí magaszto é kitisztul ethikájá kezdettő fogv a egés emberiségne adt Isten a egés emberisé atyjána tekintette addi sajátmagá mégi határozotta elkülönítette min Iste népé egyenese Tór parancsár Levi 20 24 2 A eze elkülönülésbő származ nemzet öntuda é büszkesé későb a egés vilá ellenségeskedését támadását a üldözése megszakítá nélkül láncolatá vont mag utá má a ókortó kezdv l Antiszemitizmu Mégis ez nemzet elkülönülésé zsidóságna félreértelmezi mé legnagyob historikuso min Mommse é Edw Maye is tén csupá az hog zsidóságba kezdettő fogv él hivatottsá tudata Tí Parancsola nép magá pap né -ne tekintett több népe közöt később rabbik hog né pap jellegé megőrizhessék számtala erkölcs paranccsa bástyáztá az körül Izrae nép kezdettő fogv hűsége esküdöt Istenne elismert Ő vilá kormányzójána Beráchó 6a Chaggig 13 ezér Iste fiaina neveztetne Deut 14 Ábó 3 1 d a Iste fi képzet mag utá kell hog vonj azt hog zsid hűsége mara Istenéhe halálái inkáb mártírhalál szenved semmin hűtlensége követn el rabbi má korá észrevették hog Izraelne sinaj szerződés Istenével mel Izrael papo népév szen népp tett Exo 19. gyűlöle forrás les má népné Sabba 89 mer e követelt szeparációt tisztaság törvénye betartásá a idolatriátó val iszonyt test é lelk tisztasá érdekébe kétségkívü ne csupá mózesi hane a anna nyomá alkotot később farizeus törvényhozá i gondoskodot zsidósá szeparálásáról amelyr Makkabeuso korába külö műsz i volt görö Amixi amelyne jelentés távoltartá környez népektől E let görö kortó ma napi a antiszemitizmu kiindul pontja Mégi eze a elkülönít törvénye volta azok amelye zsidóságo megedzetté durv gonoszságok hamisításo é igazságtalanságo ellen emberfelett küzdelemr legszörnyűb é legbarbárab üldözése közbe is e tett lehetőv számár jogfosztottság nélkülözések tortúrák gúnyolódáso elviselését III J viszony má világnézetekhe anna ellenére hog J lenézt é megvetett pogányságot a idolatriá a anna nyomába jár bűnözéseket mégi tolerán vol mindenko err legfontosab bizonyíté az hog zsid vallá sohase ítél örö kárhozatr máshitűeket mer a embereke értékü é cselekedeteik ne pedi hitü szerin becsülte igazságo cselekedeteket tiszt szándéko é Istenfélelme kíván J csupán mer Iste szívekb lá Szitra Achar Mó 3 J ebbél álláspontjá R Josu b Chananj fogalmazt ez vallott a utóko i máig valamenny né igazságosa gondolkod emberéne rész va jöv életbe J várj a igazságo érzület népet mel megtartj hite Jesáj 26 2 kitárj kapui pogányo előtt hog betérjene Zsolt-28 20 Szifra Achar Mó 13 a igazságo érzés má népeke pedi egyenese Iste papjaina nevez Otio d R Akib mí Szen Léle éppe úg nyugszi a igazságo pogányon min zsidó Tann deb Elijáh R 9 pogán bölcse irán legnagyob tisztelette viselteti Beráchó 58a Szót 35b Bechóró 8b Genes R 65 ső prófétáka i elisme közöttü Báb Bátr 15b v ö Lev R 1 12. 2 18 Tann deb Elijah R 26. u o Zuta 11 moder tudóso némelyikének pl Ma Müllerne a véleménye hog J ne misszionáriu vallás m má me va cáfolva mer azót a adato nag tömeg bizonyítja hog különöse Alexandriába kiterjed prozelit propaganda­irodalo vol Midrá i bőségese tu arról csupá kereszténysé államvalláss emelkedés vetet gáta J missziójának mel nyugat része mé középko els felébe sűrű hódítot l Kereszténysé é zsidósá viszony é Prozelitá címszóka bá kényszertéríté mindenko távo állot J felfogásától Egyi ige jellemz tén J toleranciájára hog jeruzsálem templomba szukósz-ünne alkalmáva hetve békeáldozato mutatta b hetve pogán népér Szukkó 55 A egés zsid etika irodalo középkorba éle ellentét végtelenü türelmetle egyháznak mer a előbb a emberiessége é ember lelke ne néz egocentriku é elfogul látószögből hane mindi egyeteme tu maradni Ugyanilye megért állásponto tanúsította zsid moralistá é teológuso mohamedá vallássa szemben háro gyűr parabolája melye Lessin Bölc Náthá szájáb ad ne véletlen hog zsid eredet é az rég hagyományo alapjá má Boccaci i földolgozt zsid türelmessé dicsőítésére IV J min törvény J törvényét Tórát amel egyarán jelen törvény é doktrínát közfelfogá mindi helytelenü értelmezt e Pá evangélistár vezethet vissza ak Törvény é Hite szeparált é ellentétb állította Tór J centruma eleve valóság ne pedi va dogma mel megköt hittételekke lelket Tór terhei J erkölcs szükségességne fogt fe mindig a Isten parancsolato igáj Iste királyságána igájá jelentett zsidóságnak amel boldoga viselt terheke legközönségeseb zsid i érdemdú éppe számo parancsola teljesítés következtébe Beráchó 17 J Iste különö kegyé látt a Izraelne szól számo parancsban mel erkölcsösebbé tisztábbá emelkedettebb tette amel spiritualizált a egés életet kötelessége szentségé rányomt minde cselekedetr mérsékletre önuralomra lemondásr szoktatt zsid otthon szentélly avatta E J 61 parancsána értelme Magu ceremóniá é jele ós min tefillin tallisz circumcisi fonto tényező volta J szerint d magukba vév mé ne tette valaki zsidóvá Maimonide szerin Tór változhatatlanság é szóbel hagyomán sarkalato zsid doktrínák addi mag Talmu az reméli hog messiás korba a össze parancsolato me fogna szünni Nid 61 é Midra Tehilli 146. Graet is miutá megállapítja hog a J alapeszméj egyrész monoteizmus másrész a erkölcs tökéletesülé Szente legyetek mer É maga i szen vagyo kijelenti hog a áldozás é rítus se próféták se Talmu ne tartottá J föltételeinek J vallás é világnézet főprincípium kezdettő mái minde zsid álta vallot Sém zsidósá liturgiájána Bibliába leír hitvallása mel Iste egységé oszthatatlanságá é szellemiségé proklamálja Ebbő vezetté l Izrae oszthatatlanságá is Mechilt Jitró Bachóde 1 Eg Isten eg Izrael eg Templo hangoztatj Josephu i Antiquitate 4 8 6 Contr Aspione 2 2 Eg Isten eg Izráel eg Tór princípium amelye hagyományh zsidósá nyugszi máig Tórána isten eredeté é szövegéne változatlanságá é megváltozhatatlanságá talmud ko rabbija é későb a orthodo J vallotta ső a ebbél hi a orthodo J egyi lényege sarkpontja függetle é elfogulatla kutatá azonba J.-o belü i középkortó kezdv lehetőv tett tudományo bibliakritiká l Bibliakritik megállapított fejlődés é korszakoka biblia törvényhozásban d egyszersmin az i e mindenné fontosabb hog a etika monoteizmus zsidósá ne örökölt senkitő ne min sém fa kölcsönözt az má népektől hane világhódít etika monoteizmus mel a össze később vallásokna tehá a egés kereszténységne tulajdonképpen szülőj volt tisztá zsid génius terméke zsidósá tiszt é szelí életfelfogás vallott előszö tiszt é szen Eg Istent ellentétbe má művel sém népe kegyetle é erkölcstele tulajdonokka felruházot bálványaival zsid né próféta géniusz é valláso ihlettség vol az amel Jahvet törzs-istensége átformált má a ige kora időkben a időszám el 120 körü é összekapcsolt az a abszolú szentség igazságosság tökélete jósá é moráli tökéletessé magaszto é testetlen tisztá spirituáli fogalmával biblia törvénye véglege megállapítás Ezr idejé má enne kitisztul szellemne terméke Attó kezdv bontakozi k J ké főiránya tudományo törvénymagyarázat mel haladá eszméjé vallott mindenko amelyne els képviselő farizeu tudóso é talmudszerző volta betűkhö ragaszkod szadduceizmu l Farizeuso é Szadduceuso vag ritualizmus E ké irány racionáli ó progresszí liberális másrész konzervatív-ritualisztikus ké évezrede á megvol J.-o belü mái i megvan A előbb prófétai spirituáli é egyeteme mási nacionáli é rítusokho ragaszkodó orthodox d mindkett J kísérője eg kötelé Levi R 30 tagja melyne hivatottság a egés emberiségne eg kötelékb val egyesítés min az zsidósá ros-hasonó liturgiáj é Midrá Gen Rabb 88 tanítjá zsidóna é nem-zsidóna egyaránt L mé Evolúci ó Ethik címszó é anna utalásait Irodalom Főkép Prof Kaufman Kohle műve így Th Spiritua Force o Judais u a. Judais an Refor u a. Th Spiri o Judais 1894-9 u a. Th Judais 190 M Friedländer Th Jewis Religio Londo 189 A Geiger Da Judentu un sein Geschicht Bresla 186 u a Nachgelassen Schrifte I-V M Güdemann Wa is Judentu Wie 190 Morri Joseph Judais a Cree an Lif Londo 190 u a. Judais a th Worl Parliament o Religion Cincinnat 189 Margois Th Theologica Aspec o Refor Judais Yearboo o th Centra Conferenc o America Rabbi 190 Claud Montefiore Hilber Lecture Londo 189 u Libera Judais u o 190 Jost Gesch de Judentum un seine Sekte Leipzi 1857-5 F Perles Bousset Religto de Judentum i neutestamentliche Zeitalter kritisc untersuch Berli 190 Schechter Studie I Judais Philadelphi 189 Schreine Márton Di jüngste Urteil übe da Judentu Berli 190 Toy Judais an Christianit protes Bosto 189 Weber Jüdisch Theololgi un Grun de Talmu protest Lö Lipó Gesammelt Schrifte I 188 A Wünsche Lessing-Mendelssoh Gedenkbuchba protest 187 Graltz Gesch d Jude I-X Jöé Religiös-Philosophisch Zeitfrage 187 S R Hirsc Hore 183 Stein Schrif de Leben 187

12351.h

CÍMSZ Judaizm

SZÓCIK Judaizm gö ioudaismo zsi n vallásán lényeg hiténe szokásain rítusain rendszer ú ami kanonizá irataikb abb kifejlőd különbö civilizál kulturhatás alapj egé zsidós világvallásá alakul Eredetil csup Juda lakóin vallásá vonatkozot me ezek hívt Jehudi-n inn európ nyelv zsi szóhasznála gö ioudaio la jude szl zsi ola giudaic s judio f jui an j J.-n megfele jehudó sz Eszt Rabb 3 említ m ma Eszt köny mi-jehudim- emlí id folyam fogal kifejezé egé zsidóságr ann múltjár jelenér vallásá kultúrájá alkalmazá talál pont definiálá épp ezé nehé me n elfogado hittételek alapu meghatározo vallásrendszerr v i sz mi kereszténysé va buddhizm fogalmáná han vallá elválaszthatatlan egy v köt zsi néppe me egé emberiségn szó ethik igazs őrén letéteményesén tartot mag hoss id folyamá Másrés törvényrendsze me Kinyilatkoztatáso Szentírás tradíci alapu amié a soká teokrácián tartottá zsi n vallá törvényhozásána n vallásna tény a mutatjá ho sokk tága fogal sokk jelentékenye történel er mints ho egyetl nézőpontb egysze terminológiáv m lehet a határozn történ harminc évszázad civilizá vil valamenn országá kiterjeszkedv n öltöt magá mind ugyana form jellege J.-n az korszak amelyb kialakul vagy patriarchál prófét korsz J. különbözö exiliu exili utá J.-tó másrés rabbinikus-farizeu szint különbözö móze J.-tó amelyh szadadceuso ma karait ragaszkodta Ugyanú diaszpó zsidóság vagy hell nagyb különbözö palesztin J.-tó középkorb ném franc terület feléle kele miszticizm J. má mi ar filozóf hatá a kerü spanyolorszá jelenk zsidósá ped szint k különbö formáj képvise J.-na me m egy ré törvények köz újko kazuisztik épí add mási nagyo ré J. harmóniá kív jut m kultúr magasa cél követeléseive J.-r kereszté teológ állapítot me ho mind Ist élővízz te folyó mara amel b e n folyómedréb halad mind új táplál termékenyítet embe civilizác na folyamrendszeré teh történel tényez ame koronké m formák öltöt Szükség ehh képes ho ann alapve princípiuma ismerj azok megkülönböztess töb vallásnézetekétő lényeg mindenekelő tisz monoteizm hitvallás kinyilvánítás propagálá megőrzés vo mindenk zsi n egyetemén életcél feladat Ist egyetl í valamenn n kö Izra f kezesked tisz tiszteletéé Josephu Antiquitate 4 Berách At Ech szomba liturg n csup Egy-Ist hitén vallás amely zsi egy regge es imájába sémáb nyilvání han tisz monoteisztik h ő i ame őrköd magáb foglal ann védelméb kifejte intellektuál szelle munk hoss söt századok á pogánys félpogánys valamenn hatalmáv szembe irtózat harc áldozato mérhetetl szenvedés megpróbáltatás közepet e óriá többségg szembe n kezdődö absztrakciókk zsidós monoteizmu n filozófi spekuláci eredmény amelyn dogmatik jelle va zsidós őskorszakáb s s Ist köz választo e Isten a k követelményein va egy gondolkod felfogásán megfelel m fejlődésén küszöb hábor üze sok-istenségekn idolatrián Exo 2 Egy-Iste Izra születésén órájába Sínai-heg kinyilatkoztatásk í szólaltat m Bibli Egyipt valamenn istensé ell ítélkez fogo É Örökkéva Exo 12. szint bálványimá Babil ell ped prófé í dör istensége amely n alkott eg földe kel ho pusztuljan fö színér al Jeremi 1 töb nép isten bálványo Örökkéva Ist alkot világ Zsol 9 Kezdetét fog ellenté él örökkéva Eg Ist m nép ált imádó kép bálvány közöt sokk erőse vol mintse ho pogá ostobaságok másho tekintett voln mi gúny megvetéss Jesá 9 9-1 Jeremi 10.8-1 Zsol 135.16- m másrés pogá vallás épp a vetett zsidós szemér ho láthatatl Iste imá olya akin ké ninc utób legkiváló óko történetír vélemén Tacitu Histori Juvenal 1 idolatri főképp velejá ocsmá rítuso tisztátalans kicsapongás mia vetet m Exo 2 2 2 3 Levi 1 24-3 Deute 1 2 2- 2 14.1 20.17- Móz korát kezd Philó talmudszerzők pogá kultusz főkísér bűnöz kegyetlens volta amely utálatos Izra Istenéne a gyűlö fajtalankodá Szanhedr 1 Ezé bálványimádáss szemb rabbinik törvényhoz rid elutasít álláspontj foglal semmifé engedmén n hajlan ten bálványimád politeizm semmifé formájáv szemb se tekintetb annyi me mindenk J ho inká él kín feláldozás tet feltétlen kötelezőv mintse ho tisz monoteisztik zsi hit felad Dáni 3 Makka 6 Makka 7 Szanhedr 7 szilá h nemcs n változot han m növekede diaszpó zsidóságáná ame m szétszóród kezdet őszint m vo győződ ma monoteizmusán felsőbbségér telj bizalomm tekinte legvészese időkb vég győzelmér tudatáb lév ann misszióna amely egyistens eszméjéé m ős teljesítette hi vég győzelemb pogánys elmúlásáb visszatükröződ ú prófétákná mi liturgiáb Jesá 1 46 49 Zechar 2 Genes Bab 89 Olénu-i különös Ros-Hasó liturg zsi n Iste Izra Istenén nevezt bebizonyíthat ho m primit koráb s fog f törzsistenségne m néph hasonlóa han univerzál jelleg ado ne m kezdetb imádt mi világegyet teremtőjé világn megteremté n cs zsi n létezé ó igazság kormányzójá gonoszs elítélőjé j igazs megalkotój Gene 1-1 Ehh képe idolatri lázadásn tekintet világegyet Eg Istenév szembe ak kív nin m Ist Deute 3 Je 1 a elő mind térdn tisztelet ke hajoln Jesá 4 2 6 Ez eszm alapb nő k mi egyedü eszmény tisz monoteizm hitvallá ann propagálá egé világ Zechar 1 Sínai-kinyilatkoztatá ú fog f zsidósá mi Ist ősaty Ábrah Nóa közö kötö szerződ megújításá ame egé emberiség kiterjesztete Izra szerződé szerződ teh monoteizmu egé emberiségn ad amintho Ist egé emberiség n csup Izrael ame azonb pap birodal nemzet közö Zsoltár prófét Iste valób n e néptörzs han igazságoss j Iste Amo 1-2 Jeremi 26 Ezéki 40 Zsol 9 13 9 st Iste egé történel Iste le prófét meglátásba Zsoltár chásszid imáib ped embe sz isten At lél szerető let Na Zsinagó Kenesze Hagédó koráb m annyi átlényegü istenfogalm ho egyáltaláb n vo szab nev kiejte semmifé formáb se Késő megóvt s mégjobb hangsúlyoz monoteizmusá amelyb n enged hozzátapad s gnosztikus dualizmus Szanhedr 38 Ge 1 Ecc s kereszténys trinitariánizmus Kereszténys zsidós viszon me ellenkeze felfogásáva ho e ig Ist legfő attribútum végtel jósá igazságoss könyörületess különbö személyek ruháztassan ho ugyanakk Ist antropomo jelenség váljé Épp ezekb v világtörténe na szerep ho őrködö tisz monoteizm fölöt istenhi n t transzcendentáli Iste so sin táv embertő amik szükségb v Iste mind köz va közeleb mi mind m segíts Jeru Berách való nagysá abb ál ho leszá emberh Megil 31 Lev Rab 11 Zsolt.-h Ist mindenkin megjelen ille képessé szüksé szeri Mechilt Besalla szeri Ist csup szelle elhatárol for nélkü Abszol Lén a mag í hívj vagyo A vagy Eh ás Ehj Exo mind létez forrás A felet á mind másna függetl mind feltételt Akin nincsen fizik tulajdonság Maimonide J Hachazák Tesu középko Abrah Posquiér Maimuniv szemb azonb az álláspont va ho azo ak kabbalist módjá Ist testiség valljá szint lehetn zsid valóba különbö időkb származ egység liturg beveze Ad Ólomt befeje S ha-Jichud legkülönböző gondolatmenet mutatj egysz racionalist m hely misztik jelleg transzcendentálizmuss keve o mértékb panteisztiku mi vil egyetl vallásán liturgiá se M különbö kor civilizáci egy inká kiterjesztett elmélyített Istenr alkoto képzete add Iste Egys gondola mindenk legféltveőrzötte esz vol amely érinte s lehetet Azonb legjellemző leglényegese különbs m vallá va véleményrendsz kö etik monoteizmusáb nyilván me N áldozá han igazság jótéko él a am Ist követ Jesá 12-1 Ámo 5.21-2 Hós 6. Mic 6- Jeremi 2 Zsol 4 5 8- egé ré zsi áldozá kultu csup ember lel szükséglet nyilvánításán vo megengede kifejezőj vallásetikán cs szimbólu vo Peszik 5 6 Nu Babb 21 Lev Ra vall egyetl tárg ré zsi felfog szeri csup e lehe ho embe Ist útjai vezérelj ho cedókó- az igazság jótékonyság gyakorolj Gene 1 1 Deute 1 ma Ist igazságossá könyörül szents Isten morál tökéletess eszmén Exo 2 5- 3 Lein 1 Deuter. 9- M pogá nép istenségfogalm félel érzetén terméke add J. istenfélelem ame lelkiismer bel istenismer termé ame megőr embe b elkövetését Ge 4 1 Exo 2 2 Deute 1 1 J felfogá szeri emberis történe kezdett fog vil erkölc kormányzójána nép királyána a elő minden megrend Je 1 Zsol 9 1 Dáni kezeib va me Őben egyes hatal igazsá .szeret bizal Zsol 89. Iste Bibl í beszélte Izra népéh Szent legyet me É Örökkéva Ist szentség vagy Levi 1 továb í szó emberh ügye istenfélelemr me bölcsess rosszt va tartózkod ma megért J 2 2 Mich Jesá 3 Zsol 15 2 megmutat neke embe vaj m kíván tőlet más mintho igazságos legyete szeressét irgalmasság ho alázat lélekk Ist útj járjato Rendkív jellem rabbinik zsidós felfogásá tén ho amik Istenr beszélne akk rendszeri valamely attribútum használj névü vil Egyetl Igazságo Cadi S Ól Könyörületes-Egyetl Rachmó m gyakrabb Szentség Eg áldo legy Hakkód bóru rabb allegóriá szeri el kérdé mely halan emb k utol ítél napjá e Becsületes bántál felebarátodda Sabba 3 világegyet egysé párhuzam gondol Isten-egységg J.-ba pogánys szám istensé világ részek domíniumok tagol ellenségeskedés színteré tett Bibl E Iste kormányoz egé univerzumo föld ege világosság sötétsége élet halál ör bölcsességg jóságga a teremt kezdet szándékán végcélj tud eszeri rend minden Ge 1.1-3 Jesá 4 5- 4 9-1 5 8- Zso 10 2 Példa 3.1 2 J 2 24-2 termész ör törvényszerűség i Ist mind cselekede rés na művén J 38 Zso 7 .mind természe cso mindenhatóságán megnyilatkozá Ge 1 1 Nu 1 hatalm koncepc minde átfo ellenőr Eg Ist terem hatalmár bölcsességér ame mindenü megnyilatkoz ame e egysége na te szeri működi kizáról monoteisztik hit alapszi n ismer so dualisztik vallás a nézetei mely Ist Egysé melle ros princípium vallott teremtésbe szeri Istenn n leh ellentényező sötéts gonoszs hatalmába miké a Egyipto Babilón vallás Zoroaszt tanított utób nyom gnosztik szektákb ma kereszténység i mi dém átszármazot M legrégi zsidóságn Sát é angya a Ist hatalm hajt vég Jó csup annyi ténykedhe amennyi Ist megenge nek végezet ped j ke ne tenn add nemzsi Sátán-képzet egyenes vés hozó volt kereszté közé újkorba felfogá szeri halá n Sátá han Ist bölcsessé hoz emberr mind am Könyörület tes Berách 6 teh hal mond Mé Ge minden am cselekedet nagy jón talá Ge embe b ér legrégi etiká szeri nevelé javá magasa jólété szolg Deute Zso 9 Taán 2 Midr szerin mivelho Ist látt ho csup rid igazságosságg n állh m vilá azé irgalmasság vegyíte ab világ mindkettőb teremtet Gene Rab 1 pesszimis doktrínáv szemben,ame szeri vil véletl változ te v rossza Midr merész tanítj ho vil szelekc evolúc processzu Ist világ vil ut teremtet m í szól utol tetsz Nek Ge Rab doktríná szeri Ist egységén leglényegese jellemvoná a a Ist emb viszonyá vonatkozi pogá idolatr embe saj kezév készíte bálvány imádásá alacsonyít l m ősidőb embe tes Istenh hasonlatoss teremt koronájáv földn Istent kiszeme uráv Ist föl helytartójá Ge 1.2 emberb kulminá teremt benn mi teremt végcéljáb egyes föl isten paradics látszól gyermeki leírásán magaszt értel Gene Ugyane eszm feje zsoltárköl i teremtett embe csup kevéss alacsonya rendűne mi é lények Zsol alkott m úg ho keze műv uralkodj Zsol emb kétfé természet fél isten fél állat Jóbn gyakr kifejezés j Zsol 17-1 1 1 9-1 25 3 tudat elmélkedőj Aki bibli verse Ist embe Ist képmásá teremtet ú magyarázz ho szabadn alkot m a Istenh hasonló szabad választh ros közöt Nachmanid I Ez exegét szeri intellekt a me embe Istenh hasonlatos eme Kommentárja Ge Jená 4 Zsol 10 2 Példa 2 2 J 3 Ecclesiast 1 7-h Mindeneset embe lél a me ala ő zsi szöv Ist képmás értett rabb m talmu korb a tanítottá ho embe Ist k világ teremtett jel világ arr ame f jön Ge Rabb mindenk elvetet ereden b gondolatá te v té vágyakna n következ ebb b elkövetésén szükségesség h tisztátalanságán örökletessé n felfogás me ellentétb á lél tisztaságáva zsid regge beveze imájáb m nap v e ősré im melyb következ foglaltatn adt nek lelk tisztá teremtett az formált a lehelt a belé őrz m a benn kijelö időb fog a től elvenn ho jö életb visszatérj bel Berách 6 hi ho te lél börtö Pla rév származo mindenk apokrifn tarto iratokb mely teh kizá kánonb Bölcses K 1 Joseph bel Ju ame sohas tudo gyöker ver zsidóságba n ak tud evangélis P testb le b törvén -r Ró 23- ré főelv mely Maimonid Mo Nebuchim-ba kifej a ho emb szaba teh ros közöt választ raj ál b ajtód fekszi ann vág benn va nek uralkodn ke felet Ge szó Ist Káinh e legrégi zsi ír embe akar szabadságán törvény ör idők leszögezt Ugyane gondolat feje Móz i Ist nevéb tanít népé Lássáto ez nap elébet tett élet jó halá rossza azé válasszát élet Deute 3 1 Változatlan vallj akar szabadság etnik alap Jéz Szira 1 14- Akib a burkoltabb í fejez a k Minde elő lá szab akar adato embern Áb akar szabadsá emb erkölc felelősség von ma ut emb Istenén tartoz szám ad magár épp ezé ereden b me öröklet átokké nehezed emberr J.-b sohas talá melegágyr a mindenk bölcs kivetett Mind emb halál ítélhe saj bűn mia mond móze törvé Deu 26. ugyane feje Ezéki prófé 1 Midr ped e mondj gonosz szíve hatal ala állna igazságos szíveik tartj hatalmukb Ge Rab akar szabadság Talm í feje k emb az út vezetteti amely halad kívá emb mag bűnn kíván beszennyezn b kap kinyíln előtt tisztaság törekszi tisztas kap fogn megnyíl előt Jó 38 Makk 10 Nidd 3 rabbinik felfog tagad b örökletesség Ábrahám Ezékiel mi bűn ap gyermeke mutatj b ré tanítá szeri hely ösvényr va letéré mely embe termész gyengesé id e Nu 1 2 Ki 4 Zsol 1 1 7 3 10 1 J 17- csup gono tám Ist ell Jesá 5 2 Zsol 4- 3 st Még nin oly bű amely bűnbocsán megtér adatn Ezéki 1 2 Jeru P Kiddus 4 elve emberis bűnt va degeneráltságán gondolat megbocsátá mind lehetségesn ta ú zsid mi nem-zsi bűnö számá Peszách 119 R Hasán 17 Szanhedr 103 108 Jó 86 Mielő Ist világ teremtett megteremtet bűnbánato mi szükség kellék emb számá mond Talm Peszách 54 Ge Rab 2 -n doktrínáj amelly legnagyo befolyá gyakor világtörténelemr embe csal egységén gondola vol Genes el t fejezet akármennyi hason kül elbeszé ré m n mondájáho még teljes önálló tanítj ho valamenn emb n e szülőtő Ádámt emb származi doktrí logik következmén Isten-egys gyakorlatána bábe nyelvzav szétszóród gyermekiesn látsz ideg babilo erede mondáj megtoldot emberis egységén gondolatáva prófé szeri történel cél vé a amik tisz nyelv ford népekhe ho az valamennyi hívhass Ist nev egyértelmű szolgálj Cefan Ge I Ebb megváltásn királyságán eszméj speciál gondola ve elő árnyéká Amintho teremt emb kör összpontosul ú emberis tökéletesedé világtörténel végcél Ge 2 Jesá 4 vil emb részé teremtete Berách Tór sinai kinyilatkoztat szeri eredetil mind népn szán vol többi vonakodt a átven í Izra le pap né talmu legen szeri T Parancsol nyelv le kihirdet Sabb 8 Izra s fogad vol Törvény vil visszaese vol Káosz Sabb 8 Izra misszió m legkoráb időkb épp vol hog mi Ist elsőszülö f Exo nép tanítój pap legy példaadásáva Egyetl Ist erkölc törvényein megőrzésév imádásáv péld mutass nép családján Sabb 1 Jesá 61 Izra mag o népn tekintett me pusztaságb lak n szám töb nép kö Nu 2 De ame fele iste Gondvisel őrköd külön gondd Deu 2 18-1 3 8- amely bölcsess igazságoss összehasonlíthatatl törvényein fáklyavivő nép kö Deu 5 amely azé teremtetet ho Ist dicsőítő legy egé világo ho Eg Istens gondolatán tanúj mártírj nép világossá legye akin Templomá nép seregle fogna ho megtanuljan Ist útja jár ho visszatérjen bé lel boldogs útjár me igazságoss f uralkod mindenü egé fö Ist ismeretév f megtel Jesá 2-4, 1 4- 6 2 Mic Izra Egyiptomb va szabadulásak Ist királyság fogad Exo 1 1 Le I sinai kinyilatkoztatá bizalomn fog fe épp azé n pihenh addi am Ist királyság egé vil n isme am mind emb n térd n ha Eg Ist elő Zachar 1 Jesá 4 45.13.4 1 Zsol 2 4 7 96- Izráel ame Ist egység proklamált Ist saj népén tekintet Mechilt Besalla melyn hivatá ör idő megalapíta Ist királyság Dáni 4 épp azér me nép tanító emberis legtisztá hitén őr Ist Izrae mind kihágásáé súlyosabb bünte Jeremi 2 Eziki 2 33-4 Ámo ső mi Ist szolgáj Izra folyton mártírság v hivat igazs ügyéér Izrá teh bán né ame üdv h világ elveze egé emberiség igazságh jóságh Jesá 5 É királys igazs jogoss eszméjéve eb vete hitt emberiségn legtöbb adot remény történelemn ped halad gondolatá végcél amelyé éln küzde töreked kel M m nép világtörténel folyamatáb állan eltávolodá látt boldogs egyko aranykorát vil vég istenség pusztításáb láttá legsötéte időkb tántoríthatatlan vallot tanítot embe tökéletesed fel mi történel végc fe va haladás tökéletesedésb ere lel gyöny állapotá me emberb szunnya iste lény telj kifejtéséb származi ame Ist telj dicsőség hoz földr Ebb felfogásáb azut telj mértékb különböz kereszténységtő n föld tú világr kiszíneze túlvilág ép amennyib egy zsi auktorokn feltámad doktríná előfordu mi kül behat Zóh néze sohas akceptál az me tanításán célj ho a világo amely emb é Ist királyságá teg igazságoss irgal gyakorlá álta felség gondol J.-n racionáli etnik egyszersmi praktik jellege I jellegzetessége megnyilvánulás kétfélé egyetemes nemzetie előb missziójá vonatkozi utób ped nemze kötelezettségeir kapcsolatb pa hivatásáv előbbi prófétá vallás költésze alexandri tudóso palesztin haggadistá középko vallásbölcsész mode teológus helyez fősúly m utóbbi mozaik törvénye Halach talmu kabbalisztik irat magyarázó Mi egyetem vallá különböz mind m vallástó amennyib n h va dogmarendsze amelyn elfogadását üdvözül va megvált füg helye igazság él rendszer me megmutat törvényeke amely szeri i él megvalósítha vag ami Talm bölcs Me kifejezt humanit törvén me emb -r v s n csup Izraelr va papokr Szif Acha m Abód Zá törvény él törvénye n ped embe élett va megfosztás Szif Mid Hill pogá sürgetésér ho e mondatb mond zsi vall tanításá nevezet aranyszabálly válaszol A rossz es neke a te felebarátodn akk voltaképp m régó léte tanítás ismételt az am törvénye prófét apokrif kifejezés juttatt Deu Jesá 10-1 33.1 Hós Ámo 21-2 Mic 6.6- Zechar 16-1 Zsol 1 2 3 13-1 Mechil 23b-2 M szomszéd nép Molo tüzéb emberek áldozt fe azala Tó törvény í rendelkezt emberrő já E igazság könyörület Ist útja Hoz hasonlatos lé igazság könyörület Deu 1 2 Szif Deu ho szeret ke idegen árv özvegy Hozzá-hasonló Deu 10.17- más különbs mind m h közöt mindenekelő igazságoss kodifikálás M nagyműveltsé pogá népekné eltekint egy egész kimagas egyéniségeke mi p Plat minden cs hatalm glorifikál elnyomotta rabszolgá idege semmifé vall n védelmezt add móze könyv prófét elnyomott szűkölköd állan védelmez ak ez ell bű követn e az Ist ítélet provokálj Ex 2 22-2 Ge 6.13.18.2 Deu 26.15-1 Ámo 1. I csup erkölcsta szeri köteless igazságoss gyakorlá szenvedély szeret elnyomott szegénye rabszolg fogly árvá özvegye hajléktalano idegen bűntettes akik szint felebarátn nev Bibl irán ak valamennyi igén tarthatn felfogá szeri felebarátain támogatásá jóindulatár s m állat embe szeret védel a helyez Exo 2 20-2 2 5- Deu 2 2 1 2 Jó Tó a amelyr Jesá prófé besz ame mind embe szívn parancs Jesá 1 Deu 30.11- igazságoss ily szelle hat egé Talmud i me igazságoss egy pillé világn Áb me amik j szünete akk hábo j világ Áb egyará követeltet igazságoss zsi m n részé Makk Bá Ká 1 Embertársai becsületén respektálá egyi rabbinik törvény veze elvein Ethi Sabb 9 m tisztas törvénykódex megalkott ellentétb pogá nép vér undorító ocsmá kultuszaiv Levi 18. 24-3 Nu 2 1- Deu Tó paráznaságtó fajtalankodást tanít kötelező tes sz te tisztaság Nu 16.3 Deu 23.18-1 2 1 Példa 5-2 J 31 me Ist sokk tisztáb mintho tisztátalanság eltűrjö kicsapong mind faj nevóló-na gazságn neve Ge 3 7,3 Deu 2 2 Bír 1 2 I Sá 13. gyalázat beszéd szigorú elíté Jesá 9.1 Sabb 3 ezenkív m igazság vete hit jelent valamenn prófé tökélet bizodalomm vo Ist irá épp ezé hipokrízist iszonyodt Jeru Berách 1 ugyaní középko zsi vallásfilozófus iste igazság vete hi tántoríthatatl vol istenhit ment vo antropomorfizm árnyát Ist egység szelle világ teremtett jel világ arr ame f jön Ge Rabb Igazság alapsz vil Bá Bát 74 Zsol 1 Áb 1.1 Á 3 igazs igazságoss keresé önzetl felkarolá tet J. hatalomm Ugyan á J.-n kultú nevel előmozdításáb va tö évezred részességérő Ellentétb néme m hitte me tömeg tudatlanságb tartás kívánj szülőkn hitközségekne valami mind közületn feltétl kötelességé tes tanítá tanintézet létesítésé J.-n köszönhe vil jótékonys el organizá formá Jótékonys ethik alap ál adakoz kötelezettségé ellenez mindenk él céljáv ellenke önsanyargatá cölibátu elítél a akk i amid saj kötelék bel lát a gyakorol Chásszideus Esszénus jeruzsále Na Templomb főp n gyakorolhat legmagasa funkciój Engeszte Napo n vo felesé Jó Taan tes kötelező feltétl lojalitá országho amelyb zsid élne m abb esetb i ille áll ellenség indula vel szemb Jeremi 2 Ab Ketub 11 szel ör vallás ünnep hálaadá természetb csalá életb va gyönyörköd jegyéb folyn l remé vallá ehh képe optimist n túlvilá boldogs elvárásába han abba ho hi föl él ember megváltozásába erkölc tökéletesülésébe haladásába a tanítj hog e ó iga bűnbánásb jótéteményekb eltölt ez világo több é mi egé túlvilá él Áb 16- emberszeret melle Ist szerete egy pillér liturg naponké kétsze ünnepek többsz tartalmaz sémá Izra hitvallásá Hallj Izrae örökkéva Istenün örökkéva E Szeretn ke örökkévaló Istened telj szívedbő telj lelkedbő mind tehetségedd Deu h a ame próbakö amelyn vallá mia ezr ment máglyákr Ist szeretetén alap szeri Ist teremtményeine felebarátainkn szerete Ethi Szeret csak tisz indí okokk teljes önzetlen történhe épp úg mi Ist szeretet melyn alap önzetl lemondá n ped félel Szif Deu 3 Áb különböz töb hitrendszerekt abb i ho él szentesítésén rendsze ehh képe a tanítj ho egé él szen Legyet szente me Ú Istenet sze Le 1 M állat életéb megnyilván Ist szentsé Deu 1 egy legjellemző tulajdonság ho m magaszt kitisztu ethikáj kezdett fog egé emberiségn ad Iste egé emberis atyján tekintett add sajátmag még határozott elkülönített mi Ist nép egyenes Tó parancsá Lev 2 2 ez elkülönülésb szárma nemze öntud büszkes késő egé vil ellenségeskedésé támadásá üldözés megszakít nélkü láncolat von ma ut m ókort kezd Antiszemitizm Mégi e nemze elkülönülés zsidóságn félreértelmez m legnagyo historikus mi Momms Ed May i té csup a ho zsidóságb kezdett fog é hivatotts tudat T Parancsol né mag pa n -n tekintet töb nép közö későb rabbi ho n pa jelleg megőrizhessé számtal erkölc paranccs bástyázt a körü Izra né kezdett fog hűség esküdö Istenn elismer vil kormányzóján Berách 6 Chaggi 1 ezé Ist fiain neveztetn Deu 1 Áb Ist f képze ma ut kel ho von az ho zsi hűség mar Istenéh halálá inká mártírhalá szenve semmi hűtlenség követ e rabb m kor észrevetté ho Izraeln sina szerződé Istenéve me Izrae pap népé sze nép tet Ex 19 gyűlöl forrá le m népn Sabb 8 me követel szeparáció tisztasá törvény betartás idolatriát va iszony tes lel tisztas érdekéb kétségkív n csup mózes han ann nyom alkoto későb farizeu törvényhoz gondoskodo zsidós szeparálásáró amely Makkabeus koráb kül műs vol gör Amix amelyn jelenté távoltart környe népektő le gör kort m nap antiszemitizm kiindu pontj Még ez elkülöní törvény volt azo amely zsidóság megedzett dur gonoszságo hamisítás igazságtalanság elle emberfelet küzdelem legszörnyű legbarbára üldözés közb i tet lehető számá jogfosztottsá nélkülözése tortúrá gúnyolódás elviselésé II viszon m világnézetekh ann ellenér ho lenéz megvetet pogányságo idolatri ann nyomáb já bűnözéseke még tolerá vo mindenk er legfontosa bizonyít a ho zsi vall sohas íté ör kárhozat máshitűeke me emberek érték cselekedetei n ped hit szeri becsült igazság cselekedeteke tisz szándék Istenfélelm kívá csupá me Ist szívek l Szitr Acha M ebbé álláspontj Jos Chanan fogalmaz e vallot utók mái valamenn n igazságos gondolko emberén rés v jö életb vár igazság érzüle népe me megtart hit Jesá 2 kitár kapu pogány előt ho betérjen Zsolt-2 2 Szifr Acha M 1 igazság érzé m népek ped egyenes Ist papjain neve Oti Aki m Sze Lél épp ú nyugsz igazság pogányo mi zsid Tan de Elijá pogá bölcs irá legnagyo tisztelett viseltet Berách 58 Szó 35 Bechór 8 Gene 6 s próféták elism között Bá Bát 15 Le 12 1 Tan de Elija 26 Zut 1 mode tudós némelyikéne p M Müllern vélemény ho n misszionári vallá m m v cáfolv me azó adat na töme bizonyítj ho különös Alexandriáb kiterje prozeli propaganda­irodal vo Midr bőséges t arró csup kereszténys államvallás emelkedé vete gát missziójána me nyuga rész m középk el feléb sűr hódíto Kereszténys zsidós viszon Prozelit címszók b kényszertérít mindenk táv állo felfogásátó Egy ig jellem té toleranciájár ho jeruzsále templomb szukósz-ünn alkalmáv hetv békeáldozat mutatt hetv pogá népé Szukk 5 egé zsi etik irodal középkorb él ellenté végtelen türelmetl egyházna me előb emberiesség embe lelk n né egocentrik elfogu látószögbő han mind egyetem t maradn Ugyanily megér álláspont tanúsított zsi moralist teológus mohamed valláss szembe hár gyű paraboláj mely Lessi Böl Náth szájá a n véletle ho zsi erede a ré hagyomány alapj m Boccac földolgoz zsi türelmess dicsőítésér I mi törvén törvényé Tórá ame egyará jele törvén doktríná közfelfog mind helytelen értelmez P evangélistá vezethe vissz a Törvén Hit szeparál ellentét állított Tó centrum elev valósá n ped v dogm me megkö hittételekk lelke Tó terhe erkölc szükségességn fog f mindi Iste parancsolat igá Ist királyságán igáj jelentet zsidóságna ame boldog visel terhek legközönségese zsi érdemd épp szám parancsol teljesíté következtéb Berách 1 Ist külön kegy lát Izraeln szó szám parancsba me erkölcsösebb tisztább emelkedetteb tett ame spiritualizál egé élete kötelesség szentség rányom mind cselekedet mérsékletr önuralomr lemondás szoktat zsi ottho szentéll avatt 6 parancsán értelm Mag ceremóni jel ó mi tefilli tallis circumcis font tényez volt szerin magukb vé m n tett valak zsidóv Maimonid szeri Tó változhatatlansá szóbe hagyomá sarkalat zsi doktríná add ma Talm a remél ho messiá korb össz parancsolat m fogn szünn Ni 6 Midr Tehill 146 Grae i miut megállapítj ho alapeszmé egyrés monoteizmu másrés erkölc tökéletesül Szent legyete me mag sze vagy kijelent ho áldozá rítu s prófétá s Talm n tartott föltételeine vallá világnéze főprincípiu kezdett má mind zsi ált vallo Sé zsidós liturgiáján Bibliáb leí hitvallás me Ist egység oszthatatlanság szellemiség proklamálj Ebb vezett Izra oszthatatlanság i Mechil Jitr Bachód E Iste e Izrae e Templ hangoztat Joseph Antiquitat Cont Aspion E Iste e Izráe e Tó princípiu amely hagyomány zsidós nyugsz mái Tórán iste eredet szövegén változatlanság megváltozhatatlanság talmu k rabbij késő orthod vallott s ebbé h orthod egy lényeg sarkpontj függetl elfogulatl kutat azonb J.- bel középkort kezd lehető tet tudomány bibliakritik Bibliakriti megállapítot fejlődé korszakok bibli törvényhozásba egyszersmi a mindenn fontosab ho etik monoteizmu zsidós n örököl senkit n mi sé f kölcsönöz a m népektő han világhódí etik monoteizmu me össz későb vallásokn teh egé kereszténységn tulajdonképpe szülő vol tiszt zsi géniu termék zsidós tisz szel életfelfogá vallot elősz tisz sze E Isten ellentétb m műve sé nép kegyetl erkölcstel tulajdonokk felruházo bálványaiva zsi n prófét génius vallás ihlettsé vo a ame Jahve törzs-istenség átformál m ig kor időkbe időszá e 12 kör összekapcsol a abszol szentsé igazságossá tökélet jós morál tökéletess magaszt testetle tiszt spirituál fogalmáva bibli törvény végleg megállapítá Ez idej m enn kitisztu szellemn termék Att kezd bontakoz k főirány tudomány törvénymagyaráza me halad eszméj vallot mindenk amelyn el képvisel farize tudós talmudszerz volt betűkh ragaszko szadduceizm Farizeus Szadduceus va ritualizmu k irán racionál progressz liberáli másrés konzervatív-ritualisztiku k évezred megvo J.- bel má megva előb próféta spirituál egyetem más nacionál rítusokh ragaszkod orthodo mindket kísérőj e kötel Lev 3 tagj melyn hivatottsá egé emberiségn e kötelék va egyesíté mi a zsidós ros-hason liturgiá Midr Ge Rab 8 tanítj zsidón nem-zsidón egyarán m Evolúc Ethi címsz ann utalásai Irodalo Főké Pro Kaufma Kohl műv íg T Spiritu Forc Judai a Judai a Refo a T Spir Judai 1894- a T Judai 19 Friedlände T Jewi Religi Lond 18 Geige D Judent u sei Geschich Bresl 18 Nachgelasse Schrift I- Güdeman W i Judent Wi 19 Morr Josep Judai Cre a Li Lond 19 a Judai t Wor Parliamen Religio Cincinna 18 Margoi T Theologic Aspe Refo Judai Yearbo t Centr Conferen Americ Rabb 19 Clau Montefior Hilbe Lectur Lond 18 Liber Judai 19 Jos Gesc d Judentu u sein Sekt Leipz 1857- Perle Bousse Religt d Judentu neutestamentlich Zeitalte kritis untersuc Berl 19 Schechte Studi Judai Philadelph 18 Schrein Márto D jüngst Urtei üb d Judent Berl 19 To Judai a Christiani prote Bost 18 Webe Jüdisc Theololg u Gru d Talm protes L Lip Gesammel Schrift 18 Wünsch Lessing-Mendelsso Gedenkbuchb protes 18 Gralt Gesc Jud I- Jö Religiös-Philosophisc Zeitfrag 18 Hirs Hor 18 Stei Schri d Lebe 18

12351.

CÍMS Judaiz

SZÓCI Judaiz g ioudaism zs vallásá lénye hitén szokásai rítusai rendsze am kanoniz irataik ab kifejlő különb civilizá kulturhatá alap eg zsidó világvallás alaku Eredeti csu Jud lakói vallás vonatkozo m eze hív Jehudi- in euró nyel zs szóhasznál g ioudai l jud sz zs ol giudai judi ju a J.- megfel jehud s Esz Rab emlí m Esz kön mi-jehudim eml i folya foga kifejez eg zsidóság an múltjá jelené vallás kultúráj alkalmaz talá pon definiál ép ez neh m elfogad hittétele alap meghatároz vallásrendszer s m kereszténys v buddhiz fogalmán ha vall elválaszthatatla eg kö zs népp m eg emberiség sz ethi igaz őré letéteményesé tarto ma hos i folyam Másré törvényrendsz m Kinyilatkoztatás Szentírá tradíc alap ami sok teokráciá tartott zs vall törvényhozásán vallásn tén mutatj h sok tág foga sok jelentékeny történe e mint h egyet nézőpont egysz terminológiá lehe határoz törté harmin évszáza civiliz vi valamen ország kiterjeszked öltö mag min ugyan for jelleg J.- a korsza amely kialaku vag patriarchá prófé kors J különböz exili exil ut J.-t másré rabbinikus-farize szin különböz móz J.-t amely szadadceus m karai ragaszkodt Ugyan diaszp zsidósá vag hel nagy különböz paleszti J.-t középkor né fran terüle felél kel miszticiz J m m a filozó hat ker spanyolorsz jelen zsidós pe szin különb formá képvis J.-n m eg r törvénye kö újk kazuiszti ép ad más nagy r J harmóni kí ju kultú magas cé követeléseiv J.- kereszt teoló állapíto m h min Is élővíz t foly mar ame folyómedré hala min ú táplá termékenyíte emb civilizá n folyamrendszer te történe ténye am koronk formá öltö Szüksé eh képe h an alapv princípium ismer azo megkülönböztes tö vallásnézetekét lénye mindenekel tis monoteiz hitvallá kinyilvánítá propagál megőrzé v minden zs egyetemé életcé felada Is egyet valamen k Izr kezeske tis tiszteleté Joseph Antiquitat Berác A Ec szomb litur csu Egy-Is hité vallá amel zs eg regg e imájáb sémá nyilván ha tis monoteiszti am őrkö magá fogla an védelmé kifejt intellektuá szell mun hos sö százado pogány félpogány valamen hatalmá szemb irtóza har áldozat mérhetet szenvedé megpróbáltatá közepe óri többség szemb kezdőd absztrakciók zsidó monoteizm filozóf spekulác eredmén amely dogmati jell v zsidó őskorszaká Is kö választ Iste követelményei v eg gondolko felfogásá megfele fejlődésé küszö hábo üz sok-istenségek idolatriá Ex Egy-Ist Izr születésé órájáb Sínai-he kinyilatkoztatás szólalta Bibl Egyip valamen istens el ítélke fog Örökkév Ex 12 szin bálványim Babi el pe próf dö istenség amel alkot e föld ke h pusztulja f színé a Jerem tö né iste bálvány Örökkév Is alko vilá Zso Kezdeté fo ellent é örökkév E Is né ál imád ké bálván közö sok erős vo mints h pog ostobaságo másh tekintet vol m gún megvetés Jes 9- Jerem 10.8- Zso 135.16 másré pog vallá ép vetet zsidó szemé h láthatat Ist im oly aki k nin utó legkivál ók történetí vélemé Tacit Histor Juvena idolatr főkép velej ocsm rítus tisztátalan kicsapongá mi vete Ex Lev 24- Deut 2 14. 20.17 Mó korá kez Phil talmudszerző pog kultus főkísé bűnö kegyetlen volt amel utálato Izr Istenén gyűl fajtalankod Szanhed Ez bálványimádás szem rabbini törvényho ri elutasí álláspont fogla semmif engedmé hajla te bálványimá politeiz semmif formájá szem s tekintet anny m minden h ink é kí feláldozá te feltétle kötelező mints h tis monoteiszti zs hi fela Dán Makk Makk Szanhed szil nemc változo ha növeked diaszp zsidóságán am szétszóró kezde őszin v győző m monoteizmusá felsőbbségé tel bizalom tekint legvészes idők vé győzelmé tudatá lé an misszión amel egyisten eszméjé ő teljesített h vé győzelem pogány elmúlásá visszatükröző prófétákn m liturgiá Jes 4 4 Zecha Gene Ba 8 Olénu- különö Ros-Has litur zs Ist Izr Istené nevez bebizonyítha h primi korá fo törzsistenségn nép hasonló ha univerzá jelle ad n kezdet imád m világegye teremtőj világ megteremt c zs létez igazsá kormányzój gonosz elítélőj igaz megalkotó Gen 1- Eh kép idolatr lázadás tekinte világegye E Istené szemb a kí ni Is Deut J el min térd tisztele k hajol Jes E esz alap n m egyed eszmén tis monoteiz hitvall an propagál eg vilá Zecha Sínai-kinyilatkoztat fo zsidós m Is ősat Ábra Nó köz köt szerző megújítás am eg emberisé kiterjesztet Izr szerződ szerző te monoteizm eg emberiség a aminth Is eg emberisé csu Izrae am azon pa biroda nemze köz Zsoltá prófé Ist való néptörz ha igazságos Ist Am 1- Jerem 2 Ezék 4 Zso 1 s Ist eg történe Ist l prófé meglátásb Zsoltá chásszi imái pe emb s iste A lé szeret le N Zsinag Kenesz Hagéd korá anny átlényeg istenfogal h egyáltalá v sza ne kiejt semmif formá s Kés megóv mégjob hangsúlyo monoteizmus amely enge hozzátapa gnosztiku dualizmu Szanhed 3 G Ec keresztény trinitariánizmu Keresztény zsidó viszo m ellenkez felfogásáv h i Is legf attribútu végte jós igazságos könyörületes különb személye ruháztassa h ugyanak Is antropom jelensé válj Ép ezek világtörtén n szere h őrköd tis monoteiz fölö istenh transzcendentál Ist s si tá embert ami szükség Ist min kö v közele m min segít Jer Berác val nagys ab á h lesz ember Megi 3 Le Ra 1 Zsolt.- Is mindenki megjele ill képess szüks szer Mechil Besall szer Is csu szell elhatáro fo nélk Abszo Lé ma hív vagy vag E á Eh Ex min léte forrá fele min másn függet min feltétel Aki nincse fizi tulajdonsá Maimonid Hachazá Tes középk Abra Posquié Maimuni szem azon a álláspon v h az a kabbalis módj Is testisé vallj szin lehet zsi valób különb idők szárma egysé litur bevez A Ólom befej ha-Jichu legkülönböz gondolatmene mutat egys racionalis hel miszti jelle transzcendentálizmus kev mérték panteisztik m vi egyet vallásá liturgi s különb ko civilizác eg ink kiterjesztet elmélyítet Isten alkot képzet ad Ist Egy gondol minden legféltveőrzött es vo amel érint lehete Azon legjellemz leglényeges különb vall v véleményrends k eti monoteizmusá nyilvá m áldoz ha igazsá jóték é a Is köve Jes 12- Ám 5.21- Hó 6 Mi 6 Jerem Zso 8 eg r zs áldoz kult csu embe le szükségle nyilvánításá v megenged kifejező vallásetiká c szimból v Peszi N Bab 2 Le R val egyet tár r zs felfo szer csu leh h emb Is útja vezérel h cedókó a igazsá jótékonysá gyakorol Gen Deut m Is igazságoss könyörü szent Iste morá tökéletes eszmé Ex 5 Lei Deuter 9 pog né istenségfogal féle érzeté termék ad J istenfélele am lelkiisme be istenisme term am megő emb elkövetésé G Ex Deut felfog szer emberi történ kezdet fo vi erköl kormányzóján né királyán el minde megren J Zso Dán kezei v m Őbe egye hata igazs .szere biza Zso 89 Ist Bib beszélt Izr népé Szen legye m Örökkév Is szentsé vag Lev tová sz ember ügy istenfélelem m bölcses rossz v tartózko m megér Mic Jes Zso 1 megmuta nek emb va kívá tőle má minth igazságo legyet szeressé irgalmassá h aláza lélek Is út járjat Rendkí jelle rabbini zsidó felfogás té h ami Isten beszéln ak rendszer valamel attribútu használ név vi Egyet Igazság Cad Ó Könyörületes-Egyet Rachm gyakrab Szentsé E áld leg Hakkó bór rab allegóri szer e kérd mel hala em uto íté napj Becsülete bántá felebarátodd Sabb világegye egys párhuza gondo Isten-egység J.-b pogány szá istens vilá része domíniumo tago ellenségeskedé színter tet Bib Ist kormányo eg univerzum föl eg világossá sötétség éle halá ö bölcsesség jóságg terem kezde szándéká végcél tu eszer ren minde G 1.1- Jes 5 9- 8 Zs 1 Péld 3. 24- termés ö törvényszerűsé Is min cseleked ré n művé 3 Zs .min termész cs mindenhatóságá megnyilatkoz G N hatal koncep mind átf ellenő E Is tere hatalmá bölcsességé am minden megnyilatko am egység n t szer működ kizáró monoteiszti hi alapsz isme s dualiszti vallá nézete mel Is Egys mell ro princípiu vallot teremtésb szer Isten le ellentényez sötét gonosz hatalmáb mik Egyipt Babiló vallá Zoroasz tanítot utó nyo gnoszti szekták m kereszténysé m dé átszármazo legrég zsidóság Sá angy Is hatal haj vé J csu anny ténykedh amenny Is megeng ne végeze pe k n ten ad nemzs Sátán-képze egyene vé hoz vol kereszt köz újkorb felfog szer hal Sát ha Is bölcsess ho ember min a Könyörüle te Berác te ha mon M G minde a cselekede nag jó tal G emb é legrég etik szer nevel jav magas jólét szol Deut Zs Taá Mid szeri mivelh Is lát h csu ri igazságosság áll vil az irgalmassá vegyít a vilá mindkettő teremte Gen Ra pesszimi doktríná szemben,am szer vi vélet válto t rossz Mid merés tanít h vi szelek evolú processz Is vilá vi u teremte szó uto tets Ne G Ra doktrín szer Is egységé leglényeges jellemvon Is em viszony vonatkoz pog idolat emb sa kezé készít bálván imádás alacsonyí ősidő emb te Isten hasonlatos terem koronájá föld Isten kiszem urá Is fö helytartój G 1. ember kulmin terem ben m terem végcéljá egye fö iste paradic látszó gyermek leírásá magasz érte Gen Ugyan esz fej zsoltárkö teremtet emb csu kevés alacsony rendűn m lénye Zso alkot ú h kez mű uralkod Zso em kétf természe fé iste fé álla Jób gyak kifejezé Zso 17- 9- 2 tuda elmélkedő Ak bibl vers Is emb Is képmás teremte magyaráz h szabad alko Isten hasonl szaba választ ro közö Nachmani E exegé szer intellek m emb Isten hasonlato em Kommentárj G Jen Zso 1 Péld Ecclesias 7- Mindenese emb lé m al zs szö Is képmá értet rab talm kor tanított h emb Is vilá teremtet je vilá ar am jö G Rab minden elvete erede gondolat t t vágyakn követke eb elkövetésé szükségessé tisztátalanságá örökletess felfogá m ellentét lé tisztaságáv zsi regg bevez imájá na ősr i mely követke foglaltat ad ne lel tiszt teremtet a formál lehel bel őr ben kijel idő fo tő elven h j élet visszatér be Berác h h t lé bört Pl ré származ minden apokrif tart iratok mel te kiz kánon Bölcse Josep be J am soha tud gyöke ve zsidóságb a tu evangéli test l törvé - R 23 r főel mel Maimoni M Nebuchim-b kife h em szab te ro közö válasz ra á ajtó feksz an vá ben v ne uralkod k fele G sz Is Káin legrég zs í emb aka szabadságá törvén ö idő leszögez Ugyan gondola fej Mó Is nevé taní nép Lássát e na elébe tet éle j hal rossz az válasszá éle Deut Változatla vall aka szabadsá etni ala Jé Szir 14 Aki burkoltab feje Mind el l sza aka adat ember Á aka szabads em erköl felelőssé vo m u em Istené tarto szá a magá ép ez erede m örökle átokk neheze ember J.- soha tal melegágy minden bölc kivetet Min em halá ítélh sa bű mi mon móz törv De 26 ugyan fej Ezék próf Mid pe mond gonos szív hata al álln igazságo szívei tart hatalmuk G Ra aka szabadsá Tal fej em a ú vezettet amel hala kív em ma bűn kívá beszennyez ka kinyíl előt tisztasá töreksz tiszta ka fog megnyí elő J 3 Mak 1 Nid rabbini felfo taga örökletessé Ábrahá Ezékie m bű a gyermek mutat r tanít szer hel ösvény v letér mel emb termés gyenges i N K Zso 1 17 csu gon tá Is el Jes Zso 4 s Mé ni ol b amel bűnbocsá megté adat Ezék Jer Kiddu elv emberi bűn v degeneráltságá gondola megbocsát min lehetséges t zsi m nem-zs bűn szám Peszác 11 Hasá 1 Szanhed 10 10 J 8 Miel Is vilá teremtet megteremte bűnbánat m szüksé kellé em szám mon Tal Peszác 5 G Ra - doktríná amell legnagy befoly gyako világtörténelem emb csa egységé gondol vo Gene e fejeze akármenny haso kü elbesz r mondájáh mé telje önáll tanít h valamen em szülőt Ádám em származ doktr logi következmé Isten-egy gyakorlatán báb nyelvza szétszóró gyermekies láts ide babil ered mondá megtoldo emberi egységé gondolatáv próf szer történe cé v ami tis nyel for népekh h a valamenny hívhas Is ne egyértelm szolgál Cefa G Eb megváltás királyságá eszmé speciá gondol v el árnyék Aminth terem em kö összpontosu emberi tökéletesed világtörténe végcé G Jes vi em rész teremtet Berác Tó sina kinyilatkozta szer eredeti min nép szá vo több vonakod átve Izr l pa n talm lege szer Parancso nyel l kihirde Sab Izr foga vo Törvén vi visszaes vo Káos Sab Izr misszi legkorá idők ép vo ho m Is elsőszül Ex né tanító pa leg példaadásáv Egyet Is erköl törvényei megőrzésé imádásá pél mutas né családjá Sab Jes 6 Izr ma nép tekintet m pusztaság la szá tö né k N D am fel ist Gondvise őrkö külö gond De 18- 8 amel bölcses igazságos összehasonlíthatat törvényei fáklyaviv né k De amel az teremtete h Is dicsőít leg eg világ h E Isten gondolatá tanú mártír né világoss legy aki Templom né seregl fogn h megtanulja Is útj já h visszatérje b le boldog útjá m igazságos uralko minden eg f Is ismereté megte Jes 2-4 4 Mi Izr Egyiptom v szabadulása Is királysá foga Ex L sina kinyilatkoztat bizalom fo f ép az pihen add a Is királysá eg vi ism a min em tér h E Is el Zacha Jes 45.13. Zso 96 Izráe am Is egysé proklamál Is sa népé tekinte Mechil Besall mely hivat ö id megalapít Is királysá Dán ép azé m né tanít emberi legtiszt hité ő Is Izra min kihágásá súlyosab bünt Jerem Ezik 33- Ám s m Is szolgá Izr folyto mártírsá hiva igaz ügyéé Izr te bá n am üd vilá elvez eg emberisé igazság jóság Jes király igaz jogos eszméjév e vet hit emberiség legtöb ado remén történelem pe hala gondolat végcé amely él küzd töreke ke né világtörténe folyamatá álla eltávolod lát boldog egyk aranykorá vi vé istensé pusztításá látt legsötét idők tántoríthatatla vallo taníto emb tökéletese fe m történe vég f v haladá tökéletesedés er le gyön állapot m ember szunny ist lén tel kifejtésé származ am Is tel dicsősé ho föld Eb felfogásá azu tel mérték különbö kereszténységt föl t világ kiszínez túlvilá é amennyi eg zs auktorok feltáma doktrín előford m kü beha Zó néz soha akceptá a m tanításá cél h világ amel em Is királyság te igazságos irga gyakorl ált felsé gondo J.- racionál etni egyszersm prakti jelleg jellegzetesség megnyilvánulá kétfél egyeteme nemzeti elő missziój vonatkoz utó pe nemz kötelezettségei kapcsolat p hivatásá előbb prófét vallá költész alexandr tudós paleszti haggadist középk vallásbölcsés mod teológu helye fősúl utóbb mozai törvény Halac talm kabbaliszti ira magyaráz M egyete vall különbö min vallást amennyi v dogmarendsz amely elfogadásá üdvözü v megvál fü hely igazsá é rendsze m megmuta törvények amel szer é megvalósíth va am Tal bölc M kifejez humani törvé m em - csu Izrael v papok Szi Ach Abó Z törvén é törvény pe emb élet v megfosztá Szi Mi Hil pog sürgetésé h mondat mon zs val tanítás neveze aranyszabáll válaszo ross e nek t felebarátod ak voltakép rég lét tanítá ismétel a a törvény prófé apokri kifejezé juttat De Jes 10- 33. Hó Ám 21- Mi 6.6 Zecha 16- Zso 13- Mechi 23b- szomszé né Mol tüzé embere áldoz f azal T törvén rendelkez emberr j igazsá könyörüle Is útj Ho hasonlato l igazsá könyörüle De Szi De h szere k idege ár özveg Hozzá-hasonl De 10.17 má különb min közö mindenekel igazságos kodifikálá nagyművelts pog népekn eltekin eg egés kimaga egyéniségek m Pla minde c hatal glorifiká elnyomott rabszolg ideg semmif val védelmez ad móz köny prófé elnyomot szűkölkö álla védelme a e el b követ a Is ítéle provokál E 22- G 6.13.18. De 26.15- Ám 1 csu erkölcst szer köteles igazságos gyakorl szenvedél szere elnyomot szegény rabszol fogl árv özvegy hajléktalan idege bűntette aki szin felebarát ne Bib irá a valamenny igé tarthat felfog szer felebarátai támogatás jóindulatá álla emb szere véde helye Ex 20- 5 De J T amely Jes próf bes am min emb szív paranc Jes De 30.11 igazságos il szell ha eg Talmu m igazságos eg pill világ Á m ami szünet ak háb vilá Á egyar követelte igazságos zs rész Mak B K Embertársa becsületé respektál egy rabbini törvén vez elvei Eth Sab tiszta törvénykóde megalkot ellentét pog né vé undorít ocsm kultuszai Lev 18 24- N 1 De T paráznaságt fajtalankodás taní kötelez te s t tisztasá N 16. De 23.18- Péld 5- 3 m Is sok tisztá minth tisztátalansá eltűrj kicsapon min fa nevóló-n gazság nev G 7, De Bí S 13 gyaláza beszé szigor elít Jes 9. Sab ezenkí igazsá vet hi jelen valamen próf tökéle bizodalom v Is ir ép ez hipokrízis iszonyod Jer Berác ugyan középk zs vallásfilozófu ist igazsá vet h tántoríthatat vo istenhi men v antropomorfiz árnyá Is egysé szell vilá teremtet je vilá ar am jö G Rab Igazsá alaps vi B Bá 7 Zso Á 1. igaz igazságos keres önzet felkarol te J hatalom Ugya J.- kult neve előmozdításá v t évezre részességér Ellentét ném hitt m töme tudatlanság tartá kíván szülők hitközségekn valam min közület feltét kötelesség te tanít tanintéze létesítés J.- köszönh vi jótékony e organiz form Jótékony ethi ala á adako kötelezettség ellene minden é céljá ellenk önsanyargat cölibát elíté ak ami sa kötelé be lá gyakoro Chásszideu Esszénu jeruzsál N Templom fő gyakorolha legmagas funkció Engeszt Nap v feles J Taa te kötelez feltét lojalit országh amely zsi éln ab eset ill ál ellensé indul ve szem Jerem A Ketu 1 sze ö vallá ünne hálaad természet csal élet v gyönyörkö jegyé foly rem vall eh kép optimis túlvil boldog elvárásáb ha abb h h fö é embe megváltozásáb erköl tökéletesüléséb haladásáb tanít ho ig bűnbánás jótétemények eltöl e világ töb m eg túlvil é Á 16 emberszere mell Is szeret eg pillé litur naponk kétsz ünnepe többs tartalma sém Izr hitvallás Hall Izra örökkév Istenü örökkév Szeret k örökkéval Istene tel szívedb tel lelkedb min tehetséged De am próbak amely vall mi ez men máglyák Is szereteté ala szer Is teremtményein felebarátaink szeret Eth Szere csa tis ind okok telje önzetle történh ép ú m Is szerete mely ala önzet lemond pe féle Szi De Á különbö tö hitrendszerek ab h é szentesítésé rendsz eh kép tanít h eg é sze Legye szent m Istene sz L álla életé megnyilvá Is szents De eg legjellemz tulajdonsá h magasz kitiszt ethiká kezdet fo eg emberiség a Ist eg emberi atyjá tekintet ad sajátma mé határozot elkülönítet m Is né egyene T parancs Le e elkülönülés szárm nemz öntu büszke kés eg vi ellenségeskedés támadás üldözé megszakí nélk láncola vo m u ókor kez Antiszemitiz Még nemz elkülönülé zsidóság félreértelme legnagy historiku m Momm E Ma t csu h zsidóság kezdet fo hivatott tuda Parancso n ma p - tekinte tö né köz késő rabb h p jelle megőrizhess számta erköl parancc bástyáz kör Izr n kezdet fo hűsé esküd Isten elisme vi kormányzójá Berác Chagg ez Is fiai neveztet De Á Is képz m u ke h vo a h zs hűsé ma Istené halál ink mártírhal szenv semm hűtlensé köve rab ko észrevett h Izrael sin szerződ Istenév m Izra pa nép sz né te E 1 gyűlö forr l nép Sab m követe szeparáci tisztas törvén betartá idolatriá v iszon te le tiszta érdeké kétségkí csu móze ha an nyo alkot késő farize törvényho gondoskod zsidó szeparálásár amel Makkabeu korá kü mű vo gö Ami amely jelent távoltar körny népekt l gö kor na antiszemitiz kiind pont Mé e elkülön törvén vol az amel zsidósá megedzet du gonoszság hamisítá igazságtalansá ell emberfele küzdele legszörny legbarbár üldözé köz te lehet szám jogfosztotts nélkülözés tortúr gúnyolódá elviselés I viszo világnézetek an ellené h lené megvete pogányság idolatr an nyomá j bűnözések mé toler v minden e legfontos bizonyí h zs val soha ít ö kárhoza máshitűek m embere érté cselekedete pe hi szer becsül igazsá cselekedetek tis szándé Istenfélel kív csup m Is szíve Szit Ach ebb álláspont Jo Chana fogalma vallo utó má valamen igazságo gondolk emberé ré j élet vá igazsá érzül nép m megtar hi Jes kitá kap pogán elő h betérje Zsolt- Szif Ach igazsá érz népe pe egyene Is papjai nev Ot Ak Sz Lé ép nyugs igazsá pogány m zsi Ta d Elij pog bölc ir legnagy tisztelet viselte Berác 5 Sz 3 Bechó Gen prófétá elis közöt B Bá 1 L 1 Ta d Elij 2 Zu mod tudó némelyikén Müller vélemén h misszionár vall cáfol m az ada n töm bizonyít h különö Alexandriá kiterj prozel propaganda­iroda v Mid bősége arr csu keresztény államvallá emelked vet gá misszióján m nyug rés közép e felé sű hódít Keresztény zsidó viszo Prozeli címszó kényszertérí minden tá áll felfogását Eg i jelle t toleranciájá h jeruzsál templom szukósz-ün alkalmá het békeáldoza mutat het pog nép Szuk eg zs eti iroda középkor é ellent végtele türelmet egyházn m elő emberiessé emb lel n egocentri elfog látószögb ha min egyete marad Ugyanil megé álláspon tanúsítot zs moralis teológu mohame vallás szemb há gy parabolá mel Less Bö Nát száj véletl h zs ered r hagyomán alap Bocca földolgo zs türelmes dicsőítésé m törvé törvény Tór am egyar jel törvé doktrín közfelfo min helytele értelme evangélist vezeth viss Törvé Hi szepará ellenté állítot T centru ele valós pe dog m megk hittételek lelk T terh erköl szükségesség fo mind Ist parancsola ig Is királyságá igá jelente zsidóságn am boldo vise terhe legközönséges zs érdem ép szá parancso teljesít következté Berác Is külö keg lá Izrael sz szá parancsb m erkölcsöseb tisztáb emelkedette tet am spiritualizá eg élet kötelessé szentsé rányo min cselekede mérséklet önuralom lemondá szokta zs otth szentél avat parancsá értel Ma ceremón je m tefill talli circumci fon ténye vol szeri maguk v tet vala zsidó Maimoni szer T változhatatlans szób hagyom sarkala zs doktrín ad m Tal remé h messi kor öss parancsola fog szün N Mid Tehil 14 Gra miu megállapít h alapeszm egyré monoteizm másré erköl tökéletesü Szen legyet m ma sz vag kijelen h áldoz rít prófét Tal tartot föltételein vall világnéz főprincípi kezdet m min zs ál vall S zsidó liturgiájá Bibliá le hitvallá m Is egysé oszthatatlansá szellemisé proklamál Eb vezet Izr oszthatatlansá Mechi Jit Bachó Ist Izra Temp hangozta Josep Antiquita Con Aspio Ist Izrá T princípi amel hagyomán zsidó nyugs má Tórá ist erede szövegé változatlansá megváltozhatatlansá talm rabbi kés ortho vallot ebb ortho eg lénye sarkpont függet elfogulat kuta azon J. be középkor kez lehet te tudomán bibliakriti Bibliakrit megállapíto fejlőd korszako bibl törvényhozásb egyszersm minden fontosa h eti monoteizm zsidó örökö senki m s kölcsönö népekt ha világhód eti monoteizm m öss késő vallások te eg kereszténység tulajdonképp szül vo tisz zs géni termé zsidó tis sze életfelfog vallo elős tis sz Iste ellentét műv s né kegyet erkölcste tulajdonok felruház bálványaiv zs prófé géniu vallá ihletts v am Jahv törzs-istensé átformá i ko időkb idősz 1 kö összekapcso abszo szents igazságoss tökéle jó morá tökéletes magasz testetl tisz spirituá fogalmáv bibl törvén végle megállapít E ide en kitiszt szellem termé At kez bontako főirán tudomán törvénymagyaráz m hala eszmé vallo minden amely e képvise fariz tudó talmudszer vol betűk ragaszk szadduceiz Farizeu Szadduceu v ritualizm irá racioná progress liberál másré konzervatív-ritualisztik évezre megv J. be m megv elő prófét spirituá egyete má nacioná rítusok ragaszko orthod mindke kísérő köte Le tag mely hivatotts eg emberiség kötelé v egyesít m zsidó ros-haso liturgi Mid G Ra tanít zsidó nem-zsidó egyará Evolú Eth címs an utalása Irodal Fők Pr Kaufm Koh mű í Spirit For Juda Juda Ref Spi Juda 1894 Juda 1 Friedländ Jew Relig Lon 1 Geig Juden se Geschic Bres 1 Nachgelass Schrif I Güdema Juden W 1 Mor Jose Juda Cr L Lon 1 Juda Wo Parliame Religi Cincinn 1 Margo Theologi Asp Ref Juda Yearb Cent Confere Ameri Rab 1 Cla Montefio Hilb Lectu Lon 1 Libe Juda 1 Jo Ges Judent sei Sek Leip 1857 Perl Bouss Relig Judent neutestamentlic Zeitalt kriti untersu Ber 1 Schecht Stud Juda Philadelp 1 Schrei Márt jüngs Urte ü Juden Ber 1 T Juda Christian prot Bos 1 Web Jüdis Theolol Gr Tal prote Li Gesamme Schrif 1 Wünsc Lessing-Mendelss Gedenkbuch prote 1 Gral Ges Ju I J Religiös-Philosophis Zeitfra 1 Hir Ho 1 Ste Schr Leb 1

12351

CÍM Judai

SZÓC Judai ioudais z vallás lény hité szokása rítusa rendsz a kanoni iratai a kifejl külön civiliz kulturhat ala e zsid világvallá alak Eredet cs Ju lakó vallá vonatkoz ez hí Jehudi i eur nye z szóhaszná iouda ju s z o giuda jud j J. megfe jehu Es Ra eml Es kö mi-jehudi em foly fog kifeje e zsidósá a múltj jelen vallá kultúrá alkalma tal po definiá é e ne elfoga hittétel ala meghatáro vallásrendsze keresztény buddhi fogalmá h val elválaszthatatl e k z nép e emberisé s eth iga őr letéteményes tart m ho folya Másr törvényrends Kinyilatkoztatá Szentír tradí ala am so teokráci tartot z val törvényhozásá vallás té mutat so tá fog so jelentéken történ min egye nézőpon egys terminológi leh határo tört harmi évszáz civili v valame orszá kiterjeszke ölt ma mi ugya fo jelle J. korsz amel kialak va patriarch próf kor különbö exil exi u J.- másr rabbinikus-fariz szi különbö mó J.- amel szadadceu kara ragaszkod Ugya diasz zsidós va he nag különbö paleszt J.- középko n fra terül felé ke misztici filoz ha ke spanyolors jele zsidó p szi külön form képvi J.- e törvény k új kazuiszt é a má nag harmón k j kult maga c követelései J. keresz teol állapít mi I élőví fol ma am folyómedr hal mi tápl termékenyít em civiliz folyamrendsze t történ tény a koron form ölt Szüks e kép a alap princípiu isme az megkülönbözte t vallásnézeteké lény mindeneke ti monotei hitvall kinyilvánít propagá megőrz minde z egyetem életc felad I egye valame Iz kezesk ti tisztelet Josep Antiquita Berá E szom litu cs Egy-I hit vall ame z e reg imájá sém nyilvá h ti monoteiszt a őrk mag fogl a védelm kifej intellektu szel mu ho s század pogán félpogán valame hatalm szem irtóz ha áldoza mérhete szenved megpróbáltat közep ór többsé szem kezdő absztrakció zsid monoteiz filozó spekulá eredmé amel dogmat jel zsid őskorszak I k válasz Ist követelménye e gondolk felfogás megfel fejlődés küsz háb ü sok-istensége idolatri E Egy-Is Iz születés órájá Sínai-h kinyilatkoztatá szólalt Bib Egyi valame isten e ítélk fo Örökké E 1 szi bálványi Bab e p pró d istensé ame alko föl k pusztulj szín Jere t n ist bálván Örökké I alk vil Zs Kezdet f ellen örökké I n á imá k bálvá köz so erő v mint po ostobaság más tekinte vo gú megveté Je 9 Jere 10.8 Zs 135.1 másr po vall é vete zsid szem láthata Is i ol ak ni ut legkivá ó történet vélem Taci Histo Juven idolat főké vele ocs rítu tisztátala kicsapong m vet E Le 24 Deu 14 20.1 M kor ke Phi talmudszerz po kultu főkís bűn kegyetle vol ame utálat Iz Istené gyű fajtalanko Szanhe E bálványimádá sze rabbin törvényh r elutas álláspon fogl semmi engedm hajl t bálványim politei semmi formáj sze tekinte ann minde in k feláldoz t feltétl kötelez mint ti monoteiszt z h fel Dá Mak Mak Szanhe szi nem változ h növeke diasz zsidóságá a szétszór kezd őszi győz monoteizmus felsőbbség te bizalo tekin legvésze idő v győzelm tudat l a misszió ame egyiste eszméj teljesítet v győzele pogán elmúlás visszatükröz próféták liturgi Je Zech Gen B Olénu külön Ros-Ha litu z Is Iz Isten neve bebizonyíth prim kor f törzsistenség né hasonl h univerz jell a kezde imá világegy teremtő vilá megterem z léte igazs kormányzó gonos elítélő iga megalkot Ge 1 E ké idolat lázadá tekint világegy Isten szem k n I Deu e mi tér tisztel hajo Je es ala egye eszmé ti monotei hitval a propagá e vil Zech Sínai-kinyilatkozta f zsidó I ősa Ábr N kö kö szerz megújítá a e emberis kiterjeszte Iz szerző szerz t monoteiz e emberisé amint I e emberis cs Izra a azo p birod nemz kö Zsolt próf Is val néptör h igazságo Is A 1 Jere Ezé Zs Is e történ Is próf meglátás Zsolt chássz imá p em ist l szere l Zsina Kenes Hagé kor ann átlénye istenfoga egyáltal sz n kiej semmi form Ké megó mégjo hangsúly monoteizmu amel eng hozzátap gnosztik dualizm Szanhe E keresztén trinitariánizm Keresztén zsid visz ellenke felfogásá I leg attribút végt jó igazságo könyörülete külön személy ruháztass ugyana I antropo jelens vál É eze világtörté szer őrkö ti monotei föl isten transzcendentá Is s t ember am szüksé Is mi k közel mi segí Je Berá va nagy a les embe Meg L R Zsolt. I mindenk megjel il képes szük sze Mechi Besal sze I cs szel elhatár f nél Absz L m hí vag va E E mi lét forr fel mi más függe mi feltéte Ak nincs fiz tulajdons Maimoni Hachaz Te közép Abr Posqui Maimun sze azo álláspo a kabbali mód I testis vall szi lehe zs való külön idő szárm egys litu beve Ólo befe ha-Jich legkülönbö gondolatmen muta egy racionali he miszt jell transzcendentálizmu ke mérté panteiszti v egye vallás liturg külön k civilizá e in kiterjeszte elmélyíte Iste alko képze a Is Eg gondo minde legféltveőrzöt e v ame érin lehet Azo legjellem leglényege külön val véleményrend et monoteizmus nyilv áldo h igazs jóté I köv Je 12 Á 5.21 H M Jere Zs e z áldo kul cs emb l szükségl nyilvánítás megenge kifejez vallásetik szimbó Pesz Ba L va egye tá z felf sze cs le em I útj vezére cedók igazs jótékonys gyakoro Ge Deu I igazságos könyör szen Ist mor tökélete eszm E Le Deute po n istenségfoga fél érzet termé a istenfélel a lelkiism b istenism ter a meg em elkövetés E Deu felfo sze ember törté kezde f v erkö kormányzójá n királyá e mind megre Zs Dá keze Őb egy hat igaz .szer biz Zs 8 Is Bi beszél Iz nép Sze legy Örökké I szents va Le tov s embe üg istenfélele bölcse ross tartózk megé Mi Je Zs megmut ne em v kív től m mint igazság legye szeress irgalmass aláz léle I ú járja Rendk jell rabbin zsid felfogá t am Iste beszél a rendsze valame attribút haszná né v Egye Igazsá Ca Könyörületes-Egye Rach gyakra Szents ál le Hakk bó ra allegór sze kér me hal e ut ít nap Becsület bánt felebarátod Sab világegy egy párhuz gond Isten-egysé J.- pogán sz isten vil rész domínium tag ellenségesked színte te Bi Is kormány e univerzu fö e világoss sötétsé él hal bölcsessé jóság tere kezd szándék végcé t esze re mind 1.1 Je 9 Z Pél 3 24 termé törvényszerűs I mi cseleke r műv Z .mi termés c mindenhatóság megnyilatko hata konce min át ellen I ter hatalm bölcsesség a minde megnyilatk a egysé sze műkö kizár monoteiszt h alaps ism dualiszt vall nézet me I Egy mel r princípi vallo teremtés sze Iste l ellenténye söté gonos hatalmá mi Egyip Babil vall Zoroas taníto ut ny gnoszt szektá kereszténys d átszármaz legré zsidósá S ang I hata ha v cs ann tényked amenn I megen n végez p te a nemz Sátán-képz egyen v ho vo keresz kö újkor felfo sze ha Sá h I bölcses h embe mi Könyörül t Berá t h mo mind cseleked na j ta em legré eti sze neve ja maga jólé szo Deu Z Ta Mi szer mivel I lá cs r igazságossá ál vi a irgalmass vegyí vil mindkett teremt Ge R pesszim doktrín szemben,a sze v véle vált ross Mi meré taní v szele evol process I vil v teremt sz ut tet N R doktrí sze I egység leglényege jellemvo I e viszon vonatko po idola em s kez készí bálvá imádá alacsony ősid em t Iste hasonlato tere koronáj föl Iste kisze ur I f helytartó 1 embe kulmi tere be tere végcélj egy f ist paradi látsz gyerme leírás magas ért Ge Ugya es fe zsoltárk teremte em cs kevé alacson rendű lény Zs alko ke m uralko Zs e két termész f ist f áll Jó gya kifejez Zs 17 9 tud elmélked A bib ver I em I képmá teremt magyará szaba alk Iste hason szab válasz r köz Nachman exeg sze intelle em Iste hasonlat e Kommentár Je Zs Pél Ecclesia 7 Mindenes em l a z sz I képm érte ra tal ko tanítot em I vil teremte j vil a a j Ra minde elvet ered gondola vágyak követk e elkövetés szükségess tisztátalanság örökletes felfog ellenté l tisztaságá zs reg beve imáj n ős mel követk foglalta a n le tisz teremte formá lehe be ő be kije id f t elve éle visszaté b Berá l bör P r szárma minde apokri tar irato me t ki káno Bölcs Jose b a soh tu gyök v zsidóság t evangél tes törv 2 főe me Maimon Nebuchim- kif e sza t r köz válas r ajt feks a v be n uralko fel s I Kái legré z em ak szabadság törvé id leszöge Ugya gondol fe M I nev tan né Lássá n eléb te él ha ross a válassz él Deu Változatl val ak szabads etn al J Szi 1 Ak burkolta fej Min e sz ak ada embe ak szabad e erkö felelőss v e Isten tart sz mag é e ered örökl átok nehez embe J. soh ta melegág minde böl kivete Mi e hal ítél s b m mo mó tör D 2 ugya fe Ezé pró Mi p mon gono szí hat a áll igazság szíve tar hatalmu R ak szabads Ta fe e vezette ame hal kí e m bű kív beszennye k kinyí elő tisztas töreks tiszt k fo megny el Ma Ni rabbin felf tag örökletess Ábrah Ezéki b gyerme muta taní sze he ösvén leté me em termé gyenge Zs 1 cs go t I e Je Zs M n o ame bűnbocs megt ada Ezé Je Kidd el ember bű degeneráltság gondol megbocsá mi lehetsége zs nem-z bű szá Peszá 1 Has Szanhe 1 1 Mie I vil teremte megteremt bűnbána szüks kell e szá mo Ta Peszá R doktrín amel legnag befol gyak világtörténele em cs egység gondo v Gen fejez akármenn has k elbes mondájá m telj önál taní valame e szülő Ádá e szárma dokt log következm Isten-eg gyakorlatá bá nyelvz szétszór gyermekie lát id babi ere mond megtold ember egység gondolatá pró sze történ c am ti nye fo népek valamenn hívha I n egyértel szolgá Cef E megváltá királyság eszm speci gondo e árnyé Amint tere e k összpontos ember tökéletese világtörtén végc Je v e rés teremte Berá T sin kinyilatkozt sze eredet mi né sz v töb vonako átv Iz p tal leg sze Parancs nye kihird Sa Iz fog v Törvé v visszae v Káo Sa Iz missz legkor idő é v h I elsőszü E n tanít p le példaadásá Egye I erkö törvénye megőrzés imádás pé muta n családj Sa Je Iz m né tekinte pusztasá l sz t n a fe is Gondvis őrk kül gon D 18 ame bölcse igazságo összehasonlíthata törvénye fáklyavi n D ame a teremtet I dicsőí le e vilá Iste gondolat tan mártí n világos leg ak Templo n sereg fog megtanulj I út j visszatérj l boldo útj igazságo uralk minde e I ismeret megt Je 2- M Iz Egyipto szabadulás I királys fog E sin kinyilatkozta bizalo f é a pihe ad I királys e v is mi e té I e Zach Je 45.13 Zs 9 Izrá a I egys proklamá I s nép tekint Mechi Besal mel hiva i megalapí I királys Dá é az n taní ember legtisz hit I Izr mi kihágás súlyosa bün Jere Ezi 33 Á I szolg Iz folyt mártírs hiv iga ügyé Iz t b a ü vil elve e emberis igazsá jósá Je királ iga jogo eszméjé ve hi emberisé legtö ad remé történele p hal gondola végc amel é küz törek k n világtörtén folyamat áll eltávolo lá boldo egy aranykor v v istens pusztítás lát legsöté idő tántoríthatatl vall tanít em tökéletes f történ vé halad tökéletesedé e l gyö állapo embe szunn is lé te kifejtés szárma a I te dicsős h föl E felfogás az te mérté különb kereszténység fö vilá kiszíne túlvil amenny e z auktoro feltám doktrí előfor k beh Z né soh akcept tanítás cé vilá ame e I királysá t igazságo irg gyakor ál fels gond J. racioná etn egyszers prakt jelle jellegzetessé megnyilvánul kétfé egyetem nemzet el misszió vonatko ut p nem kötelezettsége kapcsola hivatás előb prófé vall költés alexand tudó paleszt haggadis közép vallásbölcsé mo teológ hely fősú utób moza törvén Hala tal kabbaliszt ir magyará egyet val különb mi vallás amenny dogmarends amel elfogadás üdvöz megvá f hel igazs rendsz megmut törvénye ame sze megvalósít v a Ta böl kifeje human törv e cs Izrae papo Sz Ac Ab törvé törvén p em éle megfoszt Sz M Hi po sürgetés monda mo z va tanítá nevez aranyszabál válasz ros ne felebaráto a voltaké ré lé tanít isméte törvén próf apokr kifejez jutta D Je 10 33 H Á 21 M 6. Zech 16 Zs 13 Mech 23b szomsz n Mo tüz ember áldo aza törvé rendelke ember igazs könyörül I út H hasonlat igazs könyörül D Sz D szer ideg á özve Hozzá-hason D 10.1 m külön mi köz mindeneke igazságo kodifikál nagyművelt po népek elteki e egé kimag egyénisége Pl mind hata glorifik elnyomot rabszol ide semmi va védelme a mó kön próf elnyomo szűkölk áll védelm e köve I ítél provoká 22 6.13.18 D 26.15 Á cs erkölcs sze kötele igazságo gyakor szenvedé szer elnyomo szegén rabszo fog ár özveg hajléktala ideg bűntett ak szi felebará n Bi ir valamenn ig tartha felfo sze felebaráta támogatá jóindulat áll em szer véd hely E 20 D amel Je pró be a mi em szí paran Je D 30.1 igazságo i szel h e Talm igazságo e pil vilá am szüne a há vil egya követelt igazságo z rés Ma Embertárs becsület respektá eg rabbin törvé ve elve Et Sa tiszt törvénykód megalko ellenté po n v undorí ocs kultusza Le 1 24 D paráznaság fajtalankodá tan kötele t tisztas 16 D 23.18 Pél 5 I so tiszt mint tisztátalans eltűr kicsapo mi f nevóló- gazsá ne 7 D B 1 gyaláz besz szigo elí Je 9 Sa ezenk igazs ve h jele valame pró tökél bizodalo I i é e hipokrízi iszonyo Je Berá ugya közép z vallásfilozóf is igazs ve tántoríthata v istenh me antropomorfi árny I egys szel vil teremte j vil a a j Ra Igazs alap v B Zs 1 iga igazságo kere önze felkaro t hatalo Ugy J. kul nev előmozdítás évezr részességé Ellenté né hit töm tudatlansá tart kívá szülő hitközségek vala mi közüle felté kötelessé t taní tanintéz létesíté J. köszön v jótékon organi for Jótékon eth al adak kötelezettsé ellen minde célj ellen önsanyarga cölibá elít a am s kötel b l gyakor Chásszide Esszén jeruzsá Templo f gyakorolh legmaga funkci Engesz Na fele Ta t kötele felté lojali ország amel zs él a ese il á ellens indu v sze Jere Ket sz vall ünn hálaa természe csa éle gyönyörk jegy fol re val e ké optimi túlvi boldo elvárásá h ab f emb megváltozásá erkö tökéletesülésé haladásá taní h i bűnbáná jótéteménye eltö vilá tö e túlvi 1 emberszer mel I szere e pill litu napon kéts ünnep több tartalm sé Iz hitvallá Hal Izr örökké Isten örökké Szere örökkéva Isten te szíved te lelked mi tehetsége D a próba amel val m e me máglyá I szeretet al sze I teremtményei felebarátain szere Et Szer cs ti in oko telj önzetl történ é I szeret mel al önze lemon p fél Sz D különb t hitrendszere a szentesítés rends e ké taní e sz Legy szen Isten s áll élet megnyilv I szent D e legjellem tulajdons magas kitisz ethik kezde f e emberisé Is e ember atyj tekinte a sajátm m határozo elkülöníte I n egyen paranc L elkülönülé szár nem önt büszk ké e v ellenségeskedé támadá üldöz megszak nél láncol v óko ke Antiszemiti Mé nem elkülönül zsidósá félreértelm legnag historik Mom M cs zsidósá kezde f hivatot tud Parancs m tekint t n kö kés rab jell megőrizhes számt erkö paranc bástyá kö Iz kezde f hűs eskü Iste elism v kormányzój Berá Chag e I fia nevezte D I kép k v z hűs m Isten halá in mártírha szen sem hűtlens köv ra k észrevet Izrae si szerző Istené Izr p né s n t gyűl for né Sa követ szeparác tiszta törvé betart idolatri iszo t l tiszt érdek kétségk cs móz h a ny alko kés fariz törvényh gondosko zsid szeparálásá ame Makkabe kor k m v g Am amel jelen távolta körn népek g ko n antiszemiti kiin pon M elkülö törvé vo a ame zsidós megedze d gonoszsá hamisít igazságtalans el emberfel küzdel legszörn legbarbá üldöz kö t lehe szá jogfosztott nélkülözé tortú gúnyolód elviselé visz világnézete a ellen len megvet pogánysá idolat a nyom bűnözése m tole minde legfonto bizony z va soh í kárhoz máshitűe ember ért cselekedet p h sze becsü igazs cselekedete ti szánd Istenféle kí csu I szív Szi Ac eb álláspon J Chan fogalm vall ut m valame igazság gondol ember r éle v igazs érzü né megta h Je kit ka pogá el betérj Zsolt Szi Ac igazs ér nép p egyen I papja ne O A S L é nyug igazs pogán zs T Eli po böl i legnag tisztele viselt Berá S Bech Ge prófét eli közö B T Eli Z mo tud némelyiké Mülle vélemé misszioná val cáfo a ad tö bizonyí külön Alexandri kiter proze propaganda­irod Mi bőség ar cs keresztén államvall emelke ve g missziójá nyu ré közé fel s hódí Keresztén zsid visz Prozel címsz kényszertér minde t ál felfogásá E jell toleranciáj jeruzsá templo szukósz-ü alkalm he békeáldoz muta he po né Szu e z et irod középko ellen végtel türelme egyház el emberiess em le egocentr elfo látószög h mi egyet mara Ugyani meg álláspo tanúsíto z morali teológ moham vallá szem h g parabol me Les B Ná szá vélet z ere hagyomá ala Bocc földolg z türelme dicsőítés törv törvén Tó a egya je törv doktrí közfelf mi helytel értelm evangélis vezet vis Törv H szepar ellent állíto centr el való p do meg hittétele lel ter erkö szükségessé f min Is parancsol i I királyság ig jelent zsidóság a bold vis terh legközönsége z érde é sz parancs teljesí következt Berá I kül ke l Izrae s sz parancs erkölcsöse tisztá emelkedett te a spiritualiz e éle köteless szents rány mi cseleked mérsékle önuralo lemond szokt z ott szenté ava parancs érte M ceremó j tefil tall circumc fo tény vo szer magu te val zsid Maimon sze változhatatlan szó hagyo sarkal z doktrí a Ta rem mess ko ös parancsol fo szü Mi Tehi 1 Gr mi megállapí alapesz egyr monoteiz másr erkö tökéletes Sze legye m s va kijele áldo rí prófé Ta tarto föltételei val világné főprincíp kezde mi z á val zsid liturgiáj Bibli l hitvall I egys oszthatatlans szellemis proklamá E veze Iz oszthatatlans Mech Ji Bach Is Izr Tem hangozt Jose Antiquit Co Aspi Is Izr princíp ame hagyomá zsid nyug m Tór is ered szöveg változatlans megváltozhatatlans tal rabb ké orth vallo eb orth e lény sarkpon függe elfogula kut azo J b középko ke lehe t tudomá bibliakrit Bibliakri megállapít fejlő korszak bib törvényhozás egyszers minde fontos et monoteiz zsid örök senk kölcsön népek h világhó et monoteiz ös kés valláso t e kereszténysé tulajdonkép szü v tis z gén term zsid ti sz életfelfo vall elő ti s Ist ellenté mű n kegye erkölcst tulajdono felruhá bálványai z próf géni vall ihlett a Jah törzs-istens átform k idők idős k összekapcs absz szent igazságos tökél j mor tökélete magas testet tis spiritu fogalmá bib törvé végl megállapí id e kitisz szelle term A ke bontak főirá tudomá törvénymagyará hal eszm vall minde amel képvis fari tud talmudsze vo betű ragasz szadducei Farize Szadduce ritualiz ir racion progres liberá másr konzervatív-ritualiszti évezr meg J b meg el prófé spiritu egyet m nacion rítuso ragaszk ortho mindk kísér köt L ta mel hivatott e emberisé kötel egyesí zsid ros-has liturg Mi R taní zsid nem-zsid egyar Evol Et cím a utalás Iroda Fő P Kauf Ko m Spiri Fo Jud Jud Re Sp Jud 189 Jud Friedlän Je Reli Lo Gei Jude s Geschi Bre Nachgelas Schri Güdem Jude Mo Jos Jud C Lo Jud W Parliam Relig Cincin Marg Theolog As Re Jud Year Cen Confer Amer Ra Cl Montefi Hil Lect Lo Lib Jud J Ge Juden se Se Lei 185 Per Bous Reli Juden neutestamentli Zeital krit unters Be Schech Stu Jud Philadel Schre Már jüng Urt Jude Be Jud Christia pro Bo We Jüdi Theolo G Ta prot L Gesamm Schri Wüns Lessing-Mendels Gedenkbuc prot Gra Ge J Religiös-Philosophi Zeitfr Hi H St Sch Le

1235

CÍ Juda

SZÓ Juda ioudai vallá lén hit szokás rítus rends kanon irata kifej külö civili kulturha al zsi világvall ala Erede c J lak vall vonatko e h Jehud eu ny szóhaszn ioud j giud ju J megf jeh E R em E k mi-jehud e fol fo kifej zsidós múlt jele vall kultúr alkalm ta p defini n elfog hittéte al meghatár vallásrendsz keresztén buddh fogalm va elválaszthatat né emberis et ig ő letéteménye tar h foly Más törvényrend Kinyilatkoztat Szentí trad al a s teokrác tarto va törvényhozás vallá t muta s t fo s jelentéke törté mi egy nézőpo egy terminológ le határ tör harm évszá civil valam orsz kiterjeszk öl m m ugy f jell J kors ame kiala v patriarc pró ko különb exi ex J. más rabbinikus-fari sz különb m J. ame szadadce kar ragaszko Ugy dias zsidó v h na különb palesz J. középk fr terü fel k misztic filo h k spanyolor jel zsid sz külö for képv J. törvén ú kazuisz m na harmó kul mag követelése J keres teo állapí m élőv fo m a folyómed ha m táp termékenyí e civili folyamrendsz törté tén koro for öl Szük ké ala princípi ism a megkülönbözt vallásnézetek lén mindenek t monote hitval kinyilvání propag megőr mind egyete élet fela egy valam I kezes t tisztele Jose Antiquit Ber szo lit c Egy- hi val am re imáj sé nyilv t monoteisz őr ma fog védel kife intellekt sze m h száza pogá félpogá valam hatal sze irtó h áldoz mérhet szenve megpróbálta köze ó többs sze kezd absztrakci zsi monotei filoz spekul eredm ame dogma je zsi őskorsza válas Is követelmény gondol felfogá megfe fejlődé küs há sok-istenség idolatr Egy-I I születé óráj Sínai- kinyilatkoztat szólal Bi Egy valam iste ítél f Örökk sz bálvány Ba pr istens am alk fö pusztul szí Jer is bálvá Örökk al vi Z Kezde elle örökk im bálv kö s er min p ostobasá má tekint v g megvet J Jer 10. Z 135. más p val vet zsi sze láthat I o a n u legkiv történe véle Tac Hist Juve idola fők vel oc rít tisztátal kicsapon ve L 2 De 1 20. ko k Ph talmudszer p kult főkí bű kegyetl vo am utála I Isten gy fajtalank Szanh bálványimád sz rabbi törvény eluta álláspo fog semm enged haj bálványi polite semm formá sz tekint an mind i feláldo feltét kötele min t monoteisz fe D Ma Ma Szanh sz ne válto növek dias zsidóság szétszó kez ősz győ monoteizmu felsőbbsé t bizal teki legvész id győzel tuda misszi am egyist eszmé teljesíte győzel pogá elmúlá visszatükrö prófétá liturg J Zec Ge Olén külö Ros-H lit I I Iste nev bebizonyít pri ko törzsistensé n hason univer jel kezd im világeg teremt vil megtere lét igaz kormányz gono elítél ig megalko G k idola lázad tekin világeg Iste sze De m té tiszte haj J e al egy eszm t monote hitva propag vi Zec Sínai-kinyilatkozt zsid ős Áb k k szer megújít emberi kiterjeszt I szerz szer monotei emberis amin emberi c Izr az biro nem k Zsol pró I va néptö igazság I Jer Ez Z I törté I pró meglátá Zsol cháss im e is szer Zsin Kene Hag ko an átlény istenfog egyálta s kie semm for K meg mégj hangsúl monoteizm ame en hozzáta gnoszti dualiz Szanh kereszté trinitariániz Kereszté zsi vis ellenk felfogás le attribú vég j igazság könyörület külö személ ruháztas ugyan antrop jelen vá ez világtört sze őrk t monote fö iste transzcendent I embe a szüks I m köze m seg J Ber v nag le emb Me Zsolt minden megje i képe szü sz Mech Besa sz c sze elhatá né Abs h va v m lé for fe m má függ m feltét A ninc fi tulajdon Maimon Hacha T közé Ab Posqu Maimu sz az állásp kabbal mó testi val sz leh z val külö id szár egy lit bev Ól bef ha-Jic legkülönb gondolatme mut eg racional h misz jel transzcendentálizm k mért panteiszt egy vallá litur külö civiliz i kiterjeszt elmélyít Ist alk képz I E gond mind legféltveőrzö am éri lehe Az legjelle leglényeg külö va véleményren e monoteizmu nyil áld igaz jót kö J 1 5.2 Jer Z áld ku c em szükség nyilvánítá megeng kifeje valláseti szimb Pes B v egy t fel sz c l e út vezér cedó igaz jótékony gyakor G De igazságo könyö sze Is mo tökélet esz L Deut p istenségfog fé érze term istenféle lelkiis istenis te me e elköveté De felf sz embe tört kezd erk kormányzój király min megr Z D kez Ő eg ha iga .sze bi Z I B beszé I né Sz leg Örökk szent v L to emb ü istenfélel bölcs ros tartóz meg M J Z megmu n e kí tő min igazsá legy szeres irgalmas alá lél járj Rend jel rabbi zsi felfog a Ist beszé rendsz valam attribú haszn n Egy Igazs C Könyörületes-Egy Rac gyakr Szent á l Hak b r allegó sz ké m ha u í na Becsüle bán felebaráto Sa világeg eg párhu gon Isten-egys J. pogá s iste vi rés domíniu ta ellenségeske színt t B I kormán univerz f világos sötéts é ha bölcsess jósá ter kez szándé végc esz r min 1. J Pé 2 term törvényszerű m cselek mű .m termé mindenhatósá megnyilatk hat konc mi á elle te hatal bölcsessé mind megnyilat egys sz műk kizá monoteisz alap is dualisz val néze m Eg me princíp vall teremté sz Ist ellentény söt gono hatalm m Egyi Babi val Zoroa tanít u n gnosz szekt keresztény átszárma legr zsidós an hat h c an tényke amen mege vége t nem Sátán-kép egye h v keres k újko felf sz h S bölcse emb m Könyörü Ber m min cseleke n t e legr et sz nev j mag jól sz De T M sze mive l c igazságoss á v irgalmas vegy vi mindket terem G pesszi doktrí szemben, sz vél vál ros M mer tan szel evo proces vi terem s u te doktr sz egysé leglényeg jellemv viszo vonatk p idol e ke kész bálv imád alacson ősi e Ist hasonlat ter koroná fö Ist kisz u helytart emb kulm ter b ter végcél eg is parad láts gyerm leírá maga ér G Ugy e f zsoltár teremt e c kev alacso rend lén Z alk k uralk Z ké termés is ál J gy kifeje Z 1 tu elmélke bi ve e képm terem magyar szab al Ist haso sza válas kö Nachma exe sz intell e Ist hasonla Kommentá J Z Pé Ecclesi Mindene e s kép ért r ta k taníto e vi teremt vi R mind elve ere gondol vágya követ elköveté szükséges tisztátalansá öröklete felfo ellent tisztaság z re bev imá ő me követ foglalt l tis teremt form leh b b kij i elv él visszat Ber bö szárm mind apokr ta irat m k kán Bölc Jos so t gyö zsidósá evangé te tör fő m Maimo Nebuchim ki sz kö vála aj fek b uralk fe Ká legr e a szabadsá törv i leszög Ugy gondo f ne ta n Láss elé t é h ros válass é De Változat va a szabad et a Sz A burkolt fe Mi s a ad emb a szaba erk felelős Iste tar s ma ere örök áto nehe emb J so t melegá mind bö kivet M ha íté m m tö ugy f Ez pr M mo gon sz ha ál igazsá szív ta hatalm a szabad T f vezett am ha k b kí beszenny kiny el tiszta törek tisz f megn e M N rabbi fel ta örökletes Ábra Ezék gyerm mut tan sz h ösvé let m e term gyeng Z c g J Z am bűnboc meg ad Ez J Kid e embe b degeneráltsá gondo megbocs m lehetség z nem- b sz Pesz Ha Szanh Mi vi teremt megterem bűnbán szük kel sz m T Pesz doktrí ame legna befo gya világtörténel e c egysé gond Ge feje akármen ha elbe mondáj tel öná tan valam szül Ád szárm dok lo következ Isten-e gyakorlat b nyelv szétszó gyermeki lá i bab er mon megtol embe egysé gondolat pr sz törté a t ny f népe valamen hívh egyérte szolg Ce megvált királysá esz spec gond árny Amin ter összponto embe tökéletes világtörté vég J ré teremt Ber si kinyilatkoz sz erede m n s tö vonak át I ta le sz Paranc ny kihir S I fo Törv vissza Ká S I miss legko id elsősz taní l példaadás Egy erk törvény megőrzé imádá p mut család S J I n tekint pusztas s f i Gondvi őr kü go 1 am bölcs igazság összehasonlíthat törvény fáklyav am teremte dicső l vil Ist gondola ta márt világo le a Templ sere fo megtanul ú visszatér bold út igazság ural mind ismere meg J 2 I Egyipt szabadulá király fo si kinyilatkozt bizal pih a király i m t Zac J 45.1 Z Izr egy proklam né tekin Mech Besa me hiv megalap király D a tan embe legtis hi Iz m kihágá súlyos bü Jer Ez 3 szol I foly mártír hi ig ügy I vi elv emberi igazs jós J kirá ig jog eszméj v h emberis legt a rem történel ha gondol vég ame kü töre világtörté folyama ál eltávol l bold eg aranyko isten pusztítá lá legsöt id tántoríthatat val taní e tökélete törté v hala tökéletesed gy állap emb szun i l t kifejté szárm t dicső fö felfogá a t mért külön kereszténysé f vil kiszín túlvi amenn auktor feltá doktr előfo be n so akcep tanítá c vil am királys igazság ir gyako á fel gon J racion et egyszer prak jell jellegzetess megnyilvánu kétf egyete nemze e misszi vonatk u ne kötelezettség kapcsol hivatá elő próf val költé alexan tud palesz haggadi közé vallásbölcs m teoló hel fős utó moz törvé Hal ta kabbalisz i magyar egye va külön m vallá amenn dogmarend ame elfogadá üdvö megv he igaz rends megmu törvény am sz megvalósí T bö kifej huma tör c Izra pap S A A törv törvé e él megfosz S H p sürgeté mond m v tanít neve aranyszabá válas ro n felebarát voltak r l taní ismét törvé pró apok kifeje jutt J 1 3 2 6 Zec 1 Z 1 Mec 23 szoms M tü embe áld az törv rendelk embe igaz könyörü ú hasonla igaz könyörü S sze ide özv Hozzá-haso 10. külö m kö mindenek igazság kodifiká nagyművel p népe eltek eg kima egyéniség P min hat glorifi elnyomo rabszo id semm v védelm m kö pró elnyom szűköl ál védel köv íté provok 2 6.13.1 26.1 c erkölc sz kötel igazság gyako szenved sze elnyom szegé rabsz fo á özve hajléktal ide bűntet a sz felebar B i valamen i tarth felf sz felebarát támogat jóindula ál e sze vé hel 2 ame J pr b m e sz para J 30. igazság sze Tal igazság pi vil a szün h vi egy követel igazság ré M Embertár becsüle respekt e rabbi törv v elv E S tisz törvénykó megalk ellent p undor oc kultusz L 2 paráznasá fajtalankod ta kötel tiszta 1 23.1 Pé s tisz min tisztátalan eltű kicsap m nevóló gazs n gyalá bes szig el J S ezen igaz v jel valam pr töké bizodal hipokríz iszony J Ber ugy közé vallásfilozó i igaz v tántoríthat isten m antropomorf árn egy sze vi teremt vi R Igaz ala Z ig igazság ker önz felkar hatal Ug J ku ne előmozdítá évez részesség Ellent n hi tö tudatlans tar kív szül hitközsége val m közül felt köteless tan taninté létesít J köszö jótéko organ fo Jótéko et a ada kötelezetts elle mind cél elle önsanyarg cölib elí a köte gyako Chásszid Esszé jeruzs Templ gyakorol legmag funkc Enges N fel T kötel felt lojal orszá ame z é es i ellen ind sz Jer Ke s val ün hála termész cs él gyönyör jeg fo r va k optim túlv bold elvárás a em megváltozás erk tökéletesülés haladás tan bűnbán jótétemény elt vil t túlv embersze me szer pil lit napo két ünne töb tartal s I hitvall Ha Iz örökk Iste örökk Szer örökkév Iste t szíve t lelke m tehetség prób ame va m mágly szerete a sz teremtménye felebarátai szer E Sze c t i ok tel önzet törté szere me a önz lemo fé S külön hitrendszer szentesíté rend k tan s Leg sze Iste ál éle megnyil szen legjelle tulajdon maga kitis ethi kezd emberis I embe aty tekint saját határoz elkülönít egye paran elkülönül szá ne ön büsz k ellenségesked támad üldö megsza né lánco ók k Antiszemit M ne elkülönü zsidós félreértel legna histori Mo c zsidós kezd hivato tu Paranc tekin k ké ra jel megőrizhe szám erk paran básty k I kezd hű esk Ist elis kormányzó Ber Cha fi nevezt ké hű Iste hal i mártírh sze se hűtlen kö r észreve Izra s szerz Isten Iz n gyű fo n S köve szepará tiszt törv betar idolatr isz tisz érde kétség c mó n alk ké fari törvény gondosk zsi szeparálás am Makkab ko A ame jele távolt kör népe k antiszemit kii po elkül törv v am zsidó megedz gonoszs hamisí igazságtalan e emberfe küzde legször legbarb üldö k leh sz jogfosztot nélkülöz tort gúnyoló elvisel vis világnézet elle le megve pogánys idola nyo bűnözés tol mind legfont bizon v so kárho máshitű embe ér cselekede sz becs igaz cselekedet t szán Istenfél k cs szí Sz A e álláspo Cha fogal val u valam igazsá gondo embe él igaz érz n megt J ki k pog e betér Zsol Sz A igaz é né egye papj n nyu igaz pogá z El p bö legna tisztel visel Ber Bec G prófé el köz El m tu némelyik Müll vélem misszion va cáf a t bizony külö Alexandr kite proz propaganda­iro M bősé a c kereszté államval emelk v missziój ny r köz fe hód Kereszté zsi vis Proze címs kényszerté mind á felfogás jel toleranciá jeruzs templ szukósz- alkal h békeáldo mut h p n Sz e iro középk elle végte türelm egyhá e emberies e l egocent elf látószö m egye mar Ugyan me állásp tanúsít moral teoló moha vall sze parabo m Le N sz véle er hagyom al Boc földol türelm dicsőíté tör törvé T egy j tör doktr közfel m helyte értel evangéli veze vi Tör szepa ellen állít cent e val d me hittétel le te erk szükségess mi I parancso királysá i jelen zsidósá bol vi ter legközönség érd s paranc teljes következ Ber kü k Izra s paranc erkölcsös tiszt emelkedet t spirituali él köteles szent rán m cseleke mérsékl önural lemon szok ot szent av paranc ért cerem tefi tal circum f tén v sze mag t va zsi Maimo sz változhatatla sz hagy sarka doktr T re mes k ö parancso f sz M Teh G m megállap alapes egy monotei más erk tökélete Sz legy v kijel áld r próf T tart föltétele va világn főprincí kezd m va zsi liturgiá Bibl hitval egy oszthatatlan szellemi proklam vez I oszthatatlan Mec J Bac I Iz Te hangoz Jos Antiqui C Asp I Iz princí am hagyom zsi nyu Tó i ere szöve változatlan megváltozhatatlan ta rab k ort vall e ort lén sarkpo függ elfogul ku az középk k leh tudom bibliakri Bibliakr megállapí fejl korsza bi törvényhozá egyszer mind fonto e monotei zsi örö sen kölcsö népe világh e monotei ö ké vallás kereszténys tulajdonké sz ti gé ter zsi t s életfelf val el t Is ellent m kegy erkölcs tulajdon felruh bálványa pró gén val ihlet Ja törzs-isten átfor idő idő összekapc abs szen igazságo töké mo tökélet maga teste ti spirit fogalm bi törv vég megállap i kitis szell ter k bonta főir tudom törvénymagyar ha esz val mind ame képvi far tu talmudsz v bet ragas szadduce Fariz Szadduc rituali i racio progre liber más konzervatív-ritualiszt évez me me e próf spirit egye nacio rítus ragasz orth mind kísé kö t me hivatot emberis köte egyes zsi ros-ha litur M tan zsi nem-zsi egya Evo E cí utalá Irod F Kau K Spir F Ju Ju R S Ju 18 Ju Friedlä J Rel L Ge Jud Gesch Br Nachgela Schr Güde Jud M Jo Ju L Ju Parlia Reli Cinci Mar Theolo A R Ju Yea Ce Confe Ame R C Montef Hi Lec L Li Ju G Jude s S Le 18 Pe Bou Rel Jude neutestamentl Zeita kri unter B Schec St Ju Philade Schr Má jün Ur Jud B Ju Christi pr B W Jüd Theol T pro Gesam Schr Wün Lessing-Mendel Gedenkbu pro Gr G Religiös-Philosoph Zeitf H S Sc L