12367.htm

CÍMSZÓ: Jugoszláviai zsidóság.

SZÓCIKK: Jugoszláviai zsidóság. I. Általános viszonyok. A trianoni békeszerződés értelmében a Szerbek, Horvátok és Szlovének Királyságához csatolt területen (Bácska, Bánát és Muravidék) 22,250 főnyi zsidó lakosság került az új állam­alakulat fennhatósága alá; A Vajdaságban (Bácska, Bánát) 21,349, a Muravidéken (Prekomurje) 921 zsidó él,vagyis az ország egész zsidóságának (73,267 lélek) 30.5%-a,az átcsatolt területeknek kb.7, az ország egész lakosságának 1,8%-a. Az említett területen 35 zsidó hitközség van éspedig Bácskában 26, Bánátban 6 és a Muravidéken 3. Ezek közül 7 orthodox, a többi neológ irányzatú. Nagyobb hitközségek:, Szabadka (Subotica) 1400 taggal, 6000 lélekkel, Újvidék (Novisad) 800 taggal, 3500 lélekkel, Nagybecskerek (Velikibeckerek) 460 taggal, 1250 lélekkel, Zenta (Senta) 250 taggal, 974 lélekkel és Zombor (Sombor) 240 taggal, 1150 lélekkel. A többi hitközség taglétszáma 12-230 között váltakozik. Az Sz.H.Sz. Királyság valamennyi hitközségének központi szerve és képviselete a Zsidó Hitközségek Szövétsége (Szávez Jevrejszkih Veroiszpovednih Opstina), amely Belgrád (Beograd) székhellyel 1921 alakult. A Szövetség közvetít az egyes hitközségek és az állami központi hatóságok között, képviseli az egyetemes zsidó felekezeti érdekeket, hivatalos véleményt ad minden ügyben (törvénytervezetek készítésekor, rendeletek kibocsátásánál stb.), amely a hitközségek jogállását, vagy egyéb az állammal szemben való viszonyait tárgyalja és dönt az Sz. H. Sz. Királyság zsidóságának vallási ügyeit érintő kérdésekben. A rabbiszövetség egyidejűleg alakult meg a Szávezzel. Elnöke az országos főrabbi (vrhovni rabin). Az ország zsidóságának vallási feje, akit a vallásügyi miniszter javaslatára a király nevez ki a hitközségek szövetségének igazgatósága által választott 3 jelölt közül. Az orsz. főrabbit az állam fizeti és illetményei azonosak más felekezetek püspökeinek dotációival. Hitéleti ügyekben az orsz. főrabbi a rabbi-szinódussal együtt ad véleményt és a hitközségek szövetsége e véleményezés alapján hozza meg határozatát. A rabbi-szinódust a rabbiszövetség közgyűlése választja és 5 tagból és 3 helyettesből áll. Az általános gazdasági világválság nyomasztó, bénító hatását természetszerűleg a hitközségek, is nagyon érzik és így nagyobbszabású alkotó munka sehol sem folyik. A községek erőfeszítése oda irányul, hogy legalább a már elért nívót megtartsák és legjobb esetben a rajtuk átviharzott háborús évtized ütötte sebeket gyógyítsák. A vajdasági és muravidéki zsidóság magyar anyanyelvű és túlnyomóan asszimiláns irányzatú. A zsidó nemzeti gondolat idegen tőle, míg az Sz. H. Sz. Királyság többi zsidó lakosa legnagyobb részben cionista. Az impériumváltozás után a cionista gondolat erősen hódítani kezdett a Vajdaságban is, különösen az ifjúság körében. Ma már alig van hitközség (az orthodoxia kivételével, amely az Agudasz Jiszraellel rokonszenvez), amelynek területén ne alakult volna zsidó nemzeti szövetség. Ezek mint az Országos Cionista Szövetség helyi szervezetei működnek és így kapcsolódnak bele a Cionista Világszervezetbe. A palesztinai építő munka a nemcionista zsidó rétegek részéről jelentékeny anyagi támogatásban részesül. II. Iskolaügy. Az impériumváltozás előtt minden nagyobb hitközségnek megvolt a maga felekezeti zsidó elemi iskolája. Az impériumváltás után ez az állapot még egy ideig megmaradt, később azonban a hitközségek megrosszabbodott anyagi helyzetük nyomása alatt átadták iskolájukat az államnak, amely a zsidó tanerőket létszámába átvette és működési helyükön meghagyta. Így ezek az iskolák államiak lettek, a tanítás természetesen államnyelven történik, de az iskolák zsidó jellege változatlanul megmaradt, arra ennyiben másvallású tanulók azokban csak akkor kapnak helyet, ha zsidó tanuló már nem jelentkezik. Szombaton és minden zsidó ünnepen a tanítás teljesen szünetel és mivel zsidó tanítók tanítanak, a hitoktatás éppen olyan intenzív, mint a felekezeti iskolákban általában. Különben a felekezeti iskola felállítására, illetve visszaállítására mindenkor megvan a lehetőség, de a vázolt viszonyok folytán a hitközségek - főleg anyagi okok miatt - ezt szükségesnek nem találják. Feloszlatása előtt a nemzetgyűlés oly törvényjavaslat elfogadására készült, amely lehetővé tette volna a zsidó nemzeti iskolák létesítését oly módon, hogy a tanerőket az állam fizeti, az iskolaalapító csak a dologi kiadások fedezéséről tartozik gondoskodni. Nagybecskereken már működik is ilyen zsidó nemzetiségi elemi iskola. Az orthodox hitközségek mindenütt ú. n. «chedert» tartanak fenn, amelynek azonban tisztán vallásos jellege van. A Vajdaság és a Muravidék elemi iskoláiban 2574, a középiskolákban 1293 a zsidó tanulók száma. Az egyetemeket részint belföldön, részint külföldön kb. 200 zsidó hallgató látogatja. Belgrádban és Zágrábban zsidó egyetemi menza van. Rabbiszeminárium az országban nincs. A hitközségek orsz. szövetsége eleinte programjába vette a rabbikepző felállítását, de annak megvalósításától tekintettel a hitközségek kis számára, amely az utánpótlásról való rendszeres gondoskodást szeminárium útján feleslegessé teszi, egyelőre elállott és ezt a kérdést úgy kívánja megoldani, hogy egyes alkalmas jelentkezőket ösztöndíjjal valamely neves külföldi intézetben képeztet ki. A hitoktatók és zsidó tanítók képzése ezidő szerint még szintén megoldatlan, de ebben az irányban már folynak az előkészítő munkálatok. Modern szellemű tankönyvek államnyelven készülnek. A rabbiegyesület most készül új bibliafordítás és zsidó vallástanítás céljait szolgáló tankönyvek kiadására. A héber nyelv tanítására nagy gondot fordítanak az iskolákban. Több helyen zsidó óvoda van, ahol már héber nyelvre tanítják a gyermekeket és ez a tanítás rendszeresen folytatódik az elemi és középiskolákban. Felnőttek részére is próbálkoztak héber nyelvkurzussal, de eddig nem nagy eredménnyel. III. Jótékonyság, kultúra. A jótékonyság ügyét első sorban minden hitközségnél az erre hivatott ősi intézmény: a Chevra Kadisa látja el. Mellettük a nagyobb hitközségüknél a zsidó nőegyletek működnek. A szabadkai, újvidéki, , zombori stb. nőügyletek rendszeresen műsoros estélyeket, felolvasásokat, műkedvelői színházi előadásokat, amelyeknek úgy kulturális, mint anyagi sikere minden tekintetben kielégítő. Szabadkán Zsidó Patronázs Egylet működik,amely 1914.mint a budapesti orsz. izr. Patronázs fiókja létesült és 1920.önálló egyletté alakult.Kb.30 árva gyermek felnevelését végzi és működése kiterjed az egész Vajdaság területére. Újabban saját otthont épített, ahol a gondozása alatt lévő árvák közül tízet tud elhelyezni, a többit zsidó családoknak adja ki. Az egyesületet, amely kb. 400 tagból áll és évi költségvetése 120,000 dinár, Löbl Salamonné virágoztatta fel. Jelentős jótékonysági egyesület a szabadkai nőegylettel párosult Népkonyha, amely naponta kb. 100 embernek ad valláskülönbség nélkül ebédet. Az ikeregyletnek 600 tagja van és évi kiadása 300,000 dinár. Legnagyobb zsidó jótékonysági intézménye nemcsak a Vajdaságnak, de az egész országnak a Dr. Singer Bernát Zsidó Szeretetház Egyesület Szabadkán, amelyet Pollák Lajos szabadkai kereskedő (megh. 1925) példátlan önfeláldozással, hihetetlen erőfeszítéssel létesített. 1923-ban nyitotta meg az egyesület kórházát belgyógyászati és sebészeti osztállyal. 1924-ben a kórház szülészeti és nőgyógyászati osztállyal bővült, majd szemészeti, orr-, fül- és gégegyógyászati ambulanciát rendezett be, legújabban pedig külön gyermekgyógyászati osztály felállításán dolgozik az egyesület. A modernül felszerelt 50 ágyas kórház Török Béla igazgató szakavatott vezetése alatt áldása az egész Vajdaságnak és az ország egyetlen zsidó kórháza. Az egyesületnek a Vajdaság hitközségeinél kórházi bizottsága van, amely a szegény betegeket beutalja. Évi költségvetése 700,000 dinár és tagjainak száma 3000. Legutóbbi zárszámadása szerint 371 fizető, 52 kedvezményes és 334 ingyenes beteget ápolt. Újvidéken most épül a zsidó Szegény- és Árvaház szintén az egész Vajdaság részére. Ennek a humánus intézménynek életrehívója Hajós Gyula újvidéki kereskedő. A zsidó ifjúság a nagyobb hitközségekben zsidó sportegyesületeket, cserkészcsapatokat alakított. Ezek az egyesületek tagjai a Zágráb székhellyel bíró Zsidó Ifjúsági Egyesületek Szövetségének és saját mérkőzéseiken és versenyeiken kívül évente az ország nagyobb városaiban kongresszust tartanak tornaversennyel és egyéb sportszerű gyakorlatokkal és versenyekkel. Jelentősebb ilyen egyletek: az újvidéki Juda Makkabi és Jonija ifj. sportegylet, a szabadkai Hakoach és a zentai Devojacsko leánysportegylet. A Vajdaság sohasem volt valami erős kultúrforrás, irodalmi és művészeti élet mégis kezd már itt is kialakulni. A Vajdaságban Szabadkán jelenik meg Jugoszlávia egyik legnagyobb és legjobban szerkesztett magyarnyelvű napilapja, a Bácsmegyei Napló, amelyet Fenyves Ferenc főszerkesztő emelt a mai fővárosi nívóra. A B. N. köré a vajdasági magyar írók és költők egész kis tábora sereglett. A vajdasági magyar irodalom művelői között sok zsidót találunk. Milkó Izidoron kívül, akinek neve a Vajdaság szűk határain túl is ismert és becsült, Ambrus Balázs (Dr. Hermann Károly), Borsodi Lajos. Bródi Mihály, Debreczeni József, P. Gergely Boriska, Havas Emil, Havas Károly, Radó Imre, Tamás István, Török Béláné (Lucia) és Vidor Imre a jelentősek. A szakirodalomban Boros Mihály (cionizmus), Dohány Gyula (szociológia, cionizmus), Fischer Jákó (jogtudomány), Graber László (publicisztika), Handler Zsigmond és Keller Pinkász (cionizmus) tűnnek ki. Lenkei Lajos a festészet, F. Geréb Klári az iparművészet terén értek el nagyobb sikereket. Zsidó sajtóról beszélni alig lehet. Néhány hetilap rövidéletű próbálkozás után megszűnt. Egyetlen hetilap jelenik meg német nyelven Keller Pinkász bácskatopolyai főrabbi szerkesztésében Israel címen. A lap cionista irányzatú és IV. évfolyamában van. IV. Gazdasági élet és politikai helyzet. Jugoszlávia a világháború befejezése után nem érezte a forradalmak és ellenforradalmak romboló hatásait és bár az impériumváltozással elkerülhetetlenül együttjáró politikai és gazdasági izgalmak hatásai itt is nyilvánultak, a rend és a fegyelem kedvező előfeltételei mellett azonban a konszolidáció nehéz munkája már megindult és sikeresnek ígérkezik. Míg az agrárreform a földbirtokosok vagyoni helyzetében kedvezőtlen változást idézett elő, addig az infláció a kereskedők részére erős konjunkturális fellendülést hozott. A bekövetkezett defláció folytán aztán a kereskedők helyzete aggasztóan megromlott és gyakori csődök és fizetésképtelenségek között ez az osztály igen kritikus válságba jutott. A szabadpályán lévők, különösen az ügyvédek a nyelvi nehézségek miatt eleinte igen nehéz időket éltek át, de helyzetük lényegesen javult, miután az államnyelvet sikerült oly mértékben elsajátítaniuk, hogy hivatásukat akadálytalanul elláthatják. Az Sz. H. Sz. Királyság több jogterületből alakult és így az egyes vidékeken különböző törvények voltak és vannak érvényben. Különösen a Vajdaságot sújtották erősen az itt érvényben levő ú. n. Wekerle-féle adótörvények, amelyeknek alkalmazása még ma is veszélyezteti a kereskedelem és ipar boldogulását. Az adóegységesítési törvény most készült el és ez lesz hivatva ezeken a bajokon és aránytalanságokon segíteni. Az elmondottak a volt magyarországi területekre vonatkoznak általában és ebben a tekintetben zsidó és nemzsidó között semmi különbség nincs. A zsidó lakosság többsége kiskereskedelemmel foglalkozván, természetes, hogy a válságot ők sínylik meg legjobban. A zsidóság társadalmi elhelyezkedése, miután a Vajdaság lakossága ugyanaz, mint a háború előtt és alatt volt, lényegében nem változott. Az Sz.H.Sz. Királyság alkotmányának felfüggesztése előtt az állam minden polgárának nemzetiségi és felekezeti különbség nélkül teljes jogegyenlőséget biztosított. Antiszemitizmust nem ismertek a régi Szerbiában sem. Péter király kormánya a Balfour-deklarációt magáévá tette, elismerte és az ország zsidóságát ez alkalomból hivatalosan üdvözölte. Az új jugoszláv állam átvette a régi liberális tradíciót és így a zsidók jogegyenlősége élő valóság, amely a gyakorlatban is megvan. A magyar területekkel együtt újimpérium alá került zsidóság ugyan eleinte bizalmatlansággal és némi idegenkedéssel találkozott, de ez az érzés nem annyira zsidóságának, mint magyarságának szólt. Az állampolgársági helyzet rendezetlenségét a zsidók éppen úgy megszenvedték, mint a többi lakosság. A hitközségek országos szövetsége ezen a téren is nagy segítségére volt az érdekelteknek és egyébként is eredményesen működött, hogy a zsidósággal szemben a bizalmatlanság megszűnjék. Állami szolgálatban kevés a zsidó, a közigazgatás, pénzügy és a vasutak nacionalizálása folyamán a magyar tisztviselőkkel együtt sok zsidót is nyugdíjaztak. vagy elbocsátottak, de ha figyelembe vesszük a zsidóság kis arányszámát, azt mondhatjuk, hogy aránylag ugyanannyi zsidó van állami szolgálatban, mint más országokban. Mint önálló politikai párt a zsidóság sehol sincs megszervezve. Egyes helyeken - Újvidéken, Becskereken - a községi választások alkalmával zsidó párt alakult, amelynek sikerült is jelöltjeit a községi képviselőtestületbe behozni. Általában a zsidók egyéni felfogásuk szerint helyezkedtek el az egyes politikai pártok keretében és sokan igen jelentékeny vezető pozíciókat töltenek ott be. A nemzetgyűlésben a volt magyar területekről való zsidó képviselő nem volt - az egész országból is csak egyetlen ilyen volt - a tartományi képviselők sorába azonban beválasztottak egy zsidót: Klein Adolfot, a szabadkai hitközség elnökét.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2367. címszó a lexikon => 436. s köv. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12367.htm

CÍMSZÓ: Jugoszláviai zsidóság.

SZÓCIKK: Jugoszláviai zsidóság. I. Általános viszonyok. A trianoni békeszerződés értelmében a Szerbek, Horvátok és Szlovének Királyságához csatolt területen Bácska, Bánát és Muravidék 22,250 főnyi zsidó lakosság került az új állam­alakulat fennhatósága alá; A Vajdaságban Bácska, Bánát 21,349, a Muravidéken Prekomurje 921 zsidó él,vagyis az ország egész zsidóságának 73,267 lélek 30.5%-a,az átcsatolt területeknek kb.7, az ország egész lakosságának 1,8%-a. Az említett területen 35 zsidó hitközség van éspedig Bácskában 26, Bánátban 6 és a Muravidéken 3. Ezek közül 7 orthodox, a többi neológ irányzatú. Nagyobb hitközségek:, Szabadka Subotica 1400 taggal, 6000 lélekkel, Újvidék Novisad 800 taggal, 3500 lélekkel, Nagybecskerek Velikibeckerek 460 taggal, 1250 lélekkel, Zenta Senta 250 taggal, 974 lélekkel és Zombor Sombor 240 taggal, 1150 lélekkel. A többi hitközség taglétszáma 12-230 között váltakozik. Az Sz.H.Sz. Királyság valamennyi hitközségének központi szerve és képviselete a Zsidó Hitközségek Szövétsége Szávez Jevrejszkih Veroiszpovednih Opstina , amely Belgrád Beograd székhellyel 1921 alakult. A Szövetség közvetít az egyes hitközségek és az állami központi hatóságok között, képviseli az egyetemes zsidó felekezeti érdekeket, hivatalos véleményt ad minden ügyben törvénytervezetek készítésekor, rendeletek kibocsátásánál stb. , amely a hitközségek jogállását, vagy egyéb az állammal szemben való viszonyait tárgyalja és dönt az Sz. H. Sz. Királyság zsidóságának vallási ügyeit érintő kérdésekben. A rabbiszövetség egyidejűleg alakult meg a Szávezzel. Elnöke az országos főrabbi vrhovni rabin . Az ország zsidóságának vallási feje, akit a vallásügyi miniszter javaslatára a király nevez ki a hitközségek szövetségének igazgatósága által választott 3 jelölt közül. Az orsz. főrabbit az állam fizeti és illetményei azonosak más felekezetek püspökeinek dotációival. Hitéleti ügyekben az orsz. főrabbi a rabbi-szinódussal együtt ad véleményt és a hitközségek szövetsége e véleményezés alapján hozza meg határozatát. A rabbi-szinódust a rabbiszövetség közgyűlése választja és 5 tagból és 3 helyettesből áll. Az általános gazdasági világválság nyomasztó, bénító hatását természetszerűleg a hitközségek, is nagyon érzik és így nagyobbszabású alkotó munka sehol sem folyik. A községek erőfeszítése oda irányul, hogy legalább a már elért nívót megtartsák és legjobb esetben a rajtuk átviharzott háborús évtized ütötte sebeket gyógyítsák. A vajdasági és muravidéki zsidóság magyar anyanyelvű és túlnyomóan asszimiláns irányzatú. A zsidó nemzeti gondolat idegen tőle, míg az Sz. H. Sz. Királyság többi zsidó lakosa legnagyobb részben cionista. Az impériumváltozás után a cionista gondolat erősen hódítani kezdett a Vajdaságban is, különösen az ifjúság körében. Ma már alig van hitközség az orthodoxia kivételével, amely az Agudasz Jiszraellel rokonszenvez , amelynek területén ne alakult volna zsidó nemzeti szövetség. Ezek mint az Országos Cionista Szövetség helyi szervezetei működnek és így kapcsolódnak bele a Cionista Világszervezetbe. A palesztinai építő munka a nemcionista zsidó rétegek részéről jelentékeny anyagi támogatásban részesül. II. Iskolaügy. Az impériumváltozás előtt minden nagyobb hitközségnek megvolt a maga felekezeti zsidó elemi iskolája. Az impériumváltás után ez az állapot még egy ideig megmaradt, később azonban a hitközségek megrosszabbodott anyagi helyzetük nyomása alatt átadták iskolájukat az államnak, amely a zsidó tanerőket létszámába átvette és működési helyükön meghagyta. Így ezek az iskolák államiak lettek, a tanítás természetesen államnyelven történik, de az iskolák zsidó jellege változatlanul megmaradt, arra ennyiben másvallású tanulók azokban csak akkor kapnak helyet, ha zsidó tanuló már nem jelentkezik. Szombaton és minden zsidó ünnepen a tanítás teljesen szünetel és mivel zsidó tanítók tanítanak, a hitoktatás éppen olyan intenzív, mint a felekezeti iskolákban általában. Különben a felekezeti iskola felállítására, illetve visszaállítására mindenkor megvan a lehetőség, de a vázolt viszonyok folytán a hitközségek - főleg anyagi okok miatt - ezt szükségesnek nem találják. Feloszlatása előtt a nemzetgyűlés oly törvényjavaslat elfogadására készült, amely lehetővé tette volna a zsidó nemzeti iskolák létesítését oly módon, hogy a tanerőket az állam fizeti, az iskolaalapító csak a dologi kiadások fedezéséről tartozik gondoskodni. Nagybecskereken már működik is ilyen zsidó nemzetiségi elemi iskola. Az orthodox hitközségek mindenütt ú. n. chedert tartanak fenn, amelynek azonban tisztán vallásos jellege van. A Vajdaság és a Muravidék elemi iskoláiban 2574, a középiskolákban 1293 a zsidó tanulók száma. Az egyetemeket részint belföldön, részint külföldön kb. 200 zsidó hallgató látogatja. Belgrádban és Zágrábban zsidó egyetemi menza van. Rabbiszeminárium az országban nincs. A hitközségek orsz. szövetsége eleinte programjába vette a rabbikepző felállítását, de annak megvalósításától tekintettel a hitközségek kis számára, amely az utánpótlásról való rendszeres gondoskodást szeminárium útján feleslegessé teszi, egyelőre elállott és ezt a kérdést úgy kívánja megoldani, hogy egyes alkalmas jelentkezőket ösztöndíjjal valamely neves külföldi intézetben képeztet ki. A hitoktatók és zsidó tanítók képzése ezidő szerint még szintén megoldatlan, de ebben az irányban már folynak az előkészítő munkálatok. Modern szellemű tankönyvek államnyelven készülnek. A rabbiegyesület most készül új bibliafordítás és zsidó vallástanítás céljait szolgáló tankönyvek kiadására. A héber nyelv tanítására nagy gondot fordítanak az iskolákban. Több helyen zsidó óvoda van, ahol már héber nyelvre tanítják a gyermekeket és ez a tanítás rendszeresen folytatódik az elemi és középiskolákban. Felnőttek részére is próbálkoztak héber nyelvkurzussal, de eddig nem nagy eredménnyel. III. Jótékonyság, kultúra. A jótékonyság ügyét első sorban minden hitközségnél az erre hivatott ősi intézmény: a Chevra Kadisa látja el. Mellettük a nagyobb hitközségüknél a zsidó nőegyletek működnek. A szabadkai, újvidéki, , zombori stb. nőügyletek rendszeresen műsoros estélyeket, felolvasásokat, műkedvelői színházi előadásokat, amelyeknek úgy kulturális, mint anyagi sikere minden tekintetben kielégítő. Szabadkán Zsidó Patronázs Egylet működik,amely 1914.mint a budapesti orsz. izr. Patronázs fiókja létesült és 1920.önálló egyletté alakult.Kb.30 árva gyermek felnevelését végzi és működése kiterjed az egész Vajdaság területére. Újabban saját otthont épített, ahol a gondozása alatt lévő árvák közül tízet tud elhelyezni, a többit zsidó családoknak adja ki. Az egyesületet, amely kb. 400 tagból áll és évi költségvetése 120,000 dinár, Löbl Salamonné virágoztatta fel. Jelentős jótékonysági egyesület a szabadkai nőegylettel párosult Népkonyha, amely naponta kb. 100 embernek ad valláskülönbség nélkül ebédet. Az ikeregyletnek 600 tagja van és évi kiadása 300,000 dinár. Legnagyobb zsidó jótékonysági intézménye nemcsak a Vajdaságnak, de az egész országnak a Dr. Singer Bernát Zsidó Szeretetház Egyesület Szabadkán, amelyet Pollák Lajos szabadkai kereskedő megh. 1925 példátlan önfeláldozással, hihetetlen erőfeszítéssel létesített. 1923-ban nyitotta meg az egyesület kórházát belgyógyászati és sebészeti osztállyal. 1924-ben a kórház szülészeti és nőgyógyászati osztállyal bővült, majd szemészeti, orr-, fül- és gégegyógyászati ambulanciát rendezett be, legújabban pedig külön gyermekgyógyászati osztály felállításán dolgozik az egyesület. A modernül felszerelt 50 ágyas kórház Török Béla igazgató szakavatott vezetése alatt áldása az egész Vajdaságnak és az ország egyetlen zsidó kórháza. Az egyesületnek a Vajdaság hitközségeinél kórházi bizottsága van, amely a szegény betegeket beutalja. Évi költségvetése 700,000 dinár és tagjainak száma 3000. Legutóbbi zárszámadása szerint 371 fizető, 52 kedvezményes és 334 ingyenes beteget ápolt. Újvidéken most épül a zsidó Szegény- és Árvaház szintén az egész Vajdaság részére. Ennek a humánus intézménynek életrehívója Hajós Gyula újvidéki kereskedő. A zsidó ifjúság a nagyobb hitközségekben zsidó sportegyesületeket, cserkészcsapatokat alakított. Ezek az egyesületek tagjai a Zágráb székhellyel bíró Zsidó Ifjúsági Egyesületek Szövetségének és saját mérkőzéseiken és versenyeiken kívül évente az ország nagyobb városaiban kongresszust tartanak tornaversennyel és egyéb sportszerű gyakorlatokkal és versenyekkel. Jelentősebb ilyen egyletek: az újvidéki Juda Makkabi és Jonija ifj. sportegylet, a szabadkai Hakoach és a zentai Devojacsko leánysportegylet. A Vajdaság sohasem volt valami erős kultúrforrás, irodalmi és művészeti élet mégis kezd már itt is kialakulni. A Vajdaságban Szabadkán jelenik meg Jugoszlávia egyik legnagyobb és legjobban szerkesztett magyarnyelvű napilapja, a Bácsmegyei Napló, amelyet Fenyves Ferenc főszerkesztő emelt a mai fővárosi nívóra. A B. N. köré a vajdasági magyar írók és költők egész kis tábora sereglett. A vajdasági magyar irodalom művelői között sok zsidót találunk. Milkó Izidoron kívül, akinek neve a Vajdaság szűk határain túl is ismert és becsült, Ambrus Balázs Dr. Hermann Károly , Borsodi Lajos. Bródi Mihály, Debreczeni József, P. Gergely Boriska, Havas Emil, Havas Károly, Radó Imre, Tamás István, Török Béláné Lucia és Vidor Imre a jelentősek. A szakirodalomban Boros Mihály cionizmus , Dohány Gyula szociológia, cionizmus , Fischer Jákó jogtudomány , Graber László publicisztika , Handler Zsigmond és Keller Pinkász cionizmus tűnnek ki. Lenkei Lajos a festészet, F. Geréb Klári az iparművészet terén értek el nagyobb sikereket. Zsidó sajtóról beszélni alig lehet. Néhány hetilap rövidéletű próbálkozás után megszűnt. Egyetlen hetilap jelenik meg német nyelven Keller Pinkász bácskatopolyai főrabbi szerkesztésében Israel címen. A lap cionista irányzatú és IV. évfolyamában van. IV. Gazdasági élet és politikai helyzet. Jugoszlávia a világháború befejezése után nem érezte a forradalmak és ellenforradalmak romboló hatásait és bár az impériumváltozással elkerülhetetlenül együttjáró politikai és gazdasági izgalmak hatásai itt is nyilvánultak, a rend és a fegyelem kedvező előfeltételei mellett azonban a konszolidáció nehéz munkája már megindult és sikeresnek ígérkezik. Míg az agrárreform a földbirtokosok vagyoni helyzetében kedvezőtlen változást idézett elő, addig az infláció a kereskedők részére erős konjunkturális fellendülést hozott. A bekövetkezett defláció folytán aztán a kereskedők helyzete aggasztóan megromlott és gyakori csődök és fizetésképtelenségek között ez az osztály igen kritikus válságba jutott. A szabadpályán lévők, különösen az ügyvédek a nyelvi nehézségek miatt eleinte igen nehéz időket éltek át, de helyzetük lényegesen javult, miután az államnyelvet sikerült oly mértékben elsajátítaniuk, hogy hivatásukat akadálytalanul elláthatják. Az Sz. H. Sz. Királyság több jogterületből alakult és így az egyes vidékeken különböző törvények voltak és vannak érvényben. Különösen a Vajdaságot sújtották erősen az itt érvényben levő ú. n. Wekerle-féle adótörvények, amelyeknek alkalmazása még ma is veszélyezteti a kereskedelem és ipar boldogulását. Az adóegységesítési törvény most készült el és ez lesz hivatva ezeken a bajokon és aránytalanságokon segíteni. Az elmondottak a volt magyarországi területekre vonatkoznak általában és ebben a tekintetben zsidó és nemzsidó között semmi különbség nincs. A zsidó lakosság többsége kiskereskedelemmel foglalkozván, természetes, hogy a válságot ők sínylik meg legjobban. A zsidóság társadalmi elhelyezkedése, miután a Vajdaság lakossága ugyanaz, mint a háború előtt és alatt volt, lényegében nem változott. Az Sz.H.Sz. Királyság alkotmányának felfüggesztése előtt az állam minden polgárának nemzetiségi és felekezeti különbség nélkül teljes jogegyenlőséget biztosított. Antiszemitizmust nem ismertek a régi Szerbiában sem. Péter király kormánya a Balfour-deklarációt magáévá tette, elismerte és az ország zsidóságát ez alkalomból hivatalosan üdvözölte. Az új jugoszláv állam átvette a régi liberális tradíciót és így a zsidók jogegyenlősége élő valóság, amely a gyakorlatban is megvan. A magyar területekkel együtt újimpérium alá került zsidóság ugyan eleinte bizalmatlansággal és némi idegenkedéssel találkozott, de ez az érzés nem annyira zsidóságának, mint magyarságának szólt. Az állampolgársági helyzet rendezetlenségét a zsidók éppen úgy megszenvedték, mint a többi lakosság. A hitközségek országos szövetsége ezen a téren is nagy segítségére volt az érdekelteknek és egyébként is eredményesen működött, hogy a zsidósággal szemben a bizalmatlanság megszűnjék. Állami szolgálatban kevés a zsidó, a közigazgatás, pénzügy és a vasutak nacionalizálása folyamán a magyar tisztviselőkkel együtt sok zsidót is nyugdíjaztak. vagy elbocsátottak, de ha figyelembe vesszük a zsidóság kis arányszámát, azt mondhatjuk, hogy aránylag ugyanannyi zsidó van állami szolgálatban, mint más országokban. Mint önálló politikai párt a zsidóság sehol sincs megszervezve. Egyes helyeken - Újvidéken, Becskereken - a községi választások alkalmával zsidó párt alakult, amelynek sikerült is jelöltjeit a községi képviselőtestületbe behozni. Általában a zsidók egyéni felfogásuk szerint helyezkedtek el az egyes politikai pártok keretében és sokan igen jelentékeny vezető pozíciókat töltenek ott be. A nemzetgyűlésben a volt magyar területekről való zsidó képviselő nem volt - az egész országból is csak egyetlen ilyen volt - a tartományi képviselők sorába azonban beválasztottak egy zsidót: Klein Adolfot, a szabadkai hitközség elnökét.

12367.ht

CÍMSZÓ Jugoszlávia zsidóság

SZÓCIKK Jugoszlávia zsidóság I Általáno viszonyok trianon békeszerződé értelmébe Szerbek Horváto é Szlovéne Királyságáho csatol területe Bácska Báná é Muravidé 22,25 főny zsid lakossá kerül a ú állam­alakula fennhatóság alá Vajdaságba Bácska Báná 21,349 Muravidéke Prekomurj 92 zsid él,vagyi a orszá egés zsidóságána 73,26 léle 30.5%-a,a átcsatol területekne kb.7 a orszá egés lakosságána 1,8%-a A említet területe 3 zsid hitközsé va éspedi Bácskába 26 Bánátba é Muravidéke 3 Eze közü orthodox több neoló irányzatú Nagyob hitközségek: Szabadk Subotic 140 taggal 600 lélekkel Újvidé Novisa 80 taggal 350 lélekkel Nagybecskere Velikibeckere 46 taggal 125 lélekkel Zent Sent 25 taggal 97 lélekke é Zombo Sombo 24 taggal 115 lélekkel több hitközsé taglétszám 12-23 közöt váltakozik A Sz.H.Sz Királysá valamenny hitközségéne központ szerv é képviselet Zsid Hitközsége Szövétség Száve Jevrejszki Veroiszpovedni Opstin amel Belgrá Beogra székhellye 192 alakult Szövetsé közvetí a egye hitközsége é a állam központ hatóságo között képvisel a egyeteme zsid felekezet érdekeket hivatalo vélemény a minde ügybe törvénytervezete készítésekor rendelete kibocsátásáná stb amel hitközsége jogállását vag egyé a államma szembe val viszonyai tárgyalj é dön a Sz H Sz Királysá zsidóságána vallás ügyei érint kérdésekben rabbiszövetsé egyidejűle alakul me Szávezzel Elnök a országo főrabb vrhovn rabi A orszá zsidóságána vallás feje aki vallásügy miniszte javaslatár királ neve k hitközsége szövetségéne igazgatóság álta választot jelöl közül A orsz főrabbi a álla fizet é illetménye azonosa má felekezete püspökeine dotációival Hitélet ügyekbe a orsz főrabb rabbi-szinódussa együt a vélemény é hitközsége szövetség véleményezé alapjá hozz me határozatát rabbi-szinódus rabbiszövetsé közgyűlés választj é tagbó é helyettesbő áll A általáno gazdaság világválsá nyomasztó bénít hatásá természetszerűle hitközségek i nagyo érzi é íg nagyobbszabás alkot munk seho se folyik községe erőfeszítés od irányul hog legaláb má elér nívó megtartsá é legjob esetbe rajtu átviharzot háború évtize ütött sebeke gyógyítsák vajdaság é muravidék zsidósá magya anyanyelv é túlnyomóa asszimilán irányzatú zsid nemzet gondola idege tőle mí a Sz H Sz Királysá több zsid lakos legnagyob részbe cionista A impériumváltozá utá cionist gondola erőse hódítan kezdet Vajdaságba is különöse a ifjúsá körében M má ali va hitközsé a orthodoxi kivételével amel a Agudas Jiszraelle rokonszenve amelyne területé n alakul voln zsid nemzet szövetség Eze min a Országo Cionist Szövetsé hely szervezete működne é íg kapcsolódna bel Cionist Világszervezetbe palesztina épít munk nemcionist zsid rétege részérő jelentéken anyag támogatásba részesül II Iskolaügy A impériumváltozá előt minde nagyob hitközségne megvol mag felekezet zsid elem iskolája A impériumváltá utá e a állapo mé eg idei megmaradt későb azonba hitközsége megrosszabbodot anyag helyzetü nyomás alat átadtá iskolájuka a államnak amel zsid tanerőke létszámáb átvett é működés helyükö meghagyta Íg eze a iskolá államia lettek tanítá természetese államnyelve történik d a iskolá zsid jelleg változatlanu megmaradt arr ennyibe másvallás tanuló azokba csa akko kapna helyet h zsid tanul má ne jelentkezik Szombato é minde zsid ünnepe tanítá teljese szünete é mive zsid tanító tanítanak hitoktatá éppe olya intenzív min felekezet iskolákba általában Különbe felekezet iskol felállítására illetv visszaállításár mindenko megva lehetőség d vázol viszonyo folytá hitközsége főle anyag oko miat ez szükségesne ne találják Feloszlatás előt nemzetgyűlé ol törvényjavasla elfogadásár készült amel lehetőv tett voln zsid nemzet iskolá létesítésé ol módon hog tanerőke a álla fizeti a iskolaalapít csa dolog kiadáso fedezésérő tartozi gondoskodni Nagybecskereke má működi i ilye zsid nemzetiség elem iskola A orthodo hitközsége mindenüt ú n cheder tartana fenn amelyne azonba tisztá valláso jelleg van Vajdasá é Muravidé elem iskoláiba 2574 középiskolákba 129 zsid tanuló száma A egyetemeke részin belföldön részin külföldö kb 20 zsid hallgat látogatja Belgrádba é Zágrábba zsid egyetem menz van Rabbiszemináriu a országba nincs hitközsége orsz szövetség eleint programjáb vett rabbikepz felállítását d anna megvalósításátó tekintette hitközsége ki számára amel a utánpótlásró val rendszere gondoskodás szemináriu útjá feleslegess teszi egyelőr elállot é ez kérdés úg kívánj megoldani hog egye alkalma jelentkezőke ösztöndíjja valamel neve külföld intézetbe képezte ki hitoktató é zsid tanító képzés ezid szerin mé szinté megoldatlan d ebbe a irányba má folyna a előkészít munkálatok Moder szellem tankönyve államnyelve készülnek rabbiegyesüle mos készü ú bibliafordítá é zsid vallástanítá céljai szolgál tankönyve kiadására hébe nyel tanításár nag gondo fordítana a iskolákban Töb helye zsid óvod van aho má hébe nyelvr tanítjá gyermekeke é e tanítá rendszerese folytatódi a elem é középiskolákban Felnőtte részér i próbálkozta hébe nyelvkurzussal d eddi ne nag eredménnyel III Jótékonyság kultúra jótékonysá ügyé els sorba minde hitközségné a err hivatot ős intézmény Chevr Kadis látj el Mellettü nagyob hitközségükné zsid nőegylete működnek szabadkai újvidéki zombor stb nőügylete rendszerese műsoro estélyeket felolvasásokat műkedvelő színház előadásokat amelyekne úg kulturális min anyag siker minde tekintetbe kielégítő Szabadká Zsid Patronáz Egyle működik,amel 1914.min budapest orsz izr Patronáz fiókj létesül é 1920.önáll egylett alakult.Kb.3 árv gyerme felnevelésé végz é működés kiterje a egés Vajdasá területére Újabba sajá otthon épített aho gondozás alat lév árvá közü tíze tu elhelyezni többi zsid családokna adj ki A egyesületet amel kb 40 tagbó ál é év költségvetés 120,00 dinár Löb Salamonn virágoztatt fel Jelentő jótékonyság egyesüle szabadka nőegylette párosul Népkonyha amel napont kb 10 emberne a valláskülönbsé nélkü ebédet A ikeregyletne 60 tagj va é év kiadás 300,00 dinár Legnagyob zsid jótékonyság intézmény nemcsa Vajdaságnak d a egés országna Dr Singe Berná Zsid Szeretethá Egyesüle Szabadkán amelye Pollá Lajo szabadka keresked megh 192 példátla önfeláldozással hihetetle erőfeszítésse létesített 1923-ba nyitott me a egyesüle kórházá belgyógyászat é sebészet osztállyal 1924-be kórhá szülészet é nőgyógyászat osztállya bővült maj szemészeti orr- fül é gégegyógyászat ambulanciá rendezet be legújabba pedi külö gyermekgyógyászat osztál felállításá dolgozi a egyesület modernü felszerel 5 ágya kórhá Törö Bél igazgat szakavatot vezetés alat áldás a egés Vajdaságna é a orszá egyetle zsid kórháza A egyesületne Vajdasá hitközségeiné kórház bizottság van amel szegén betegeke beutalja Év költségvetés 700,00 diná é tagjaina szám 3000 Legutóbb zárszámadás szerin 37 fizető 5 kedvezménye é 33 ingyene betege ápolt Újvidéke mos épü zsid Szegény é Árvahá szinté a egés Vajdasá részére Enne humánu intézményne életrehívój Hajó Gyul újvidék kereskedő zsid ifjúsá nagyob hitközségekbe zsid sportegyesületeket cserkészcsapatoka alakított Eze a egyesülete tagja Zágrá székhellye bír Zsid Ifjúság Egyesülete Szövetségéne é sajá mérkőzéseike é versenyeike kívü évent a orszá nagyob városaiba kongresszus tartana tornaversennye é egyé sportszer gyakorlatokka é versenyekkel Jelentőseb ilye egyletek a újvidék Jud Makkab é Jonij ifj sportegylet szabadka Hakoac é zenta Devojacsk leánysportegylet Vajdasá sohase vol valam erő kultúrforrás irodalm é művészet éle mégi kez má it i kialakulni Vajdaságba Szabadká jeleni me Jugoszlávi egyi legnagyob é legjobba szerkesztet magyarnyelv napilapja Bácsmegye Napló amelye Fenyve Feren főszerkeszt emel ma főváros nívóra B N kör vajdaság magya író é költő egés ki tábor sereglett vajdaság magya irodalo művelő közöt so zsidó találunk Milk Izidoro kívül akine nev Vajdasá szű határai tú i ismer é becsült Ambru Baláz Dr Herman Károl Borsod Lajos Bród Mihály Debreczen József P Gergel Boriska Hava Emil Hava Károly Rad Imre Tamá István Törö Bélán Luci é Vido Imr jelentősek szakirodalomba Boro Mihál cionizmu Dohán Gyul szociológia cionizmu Fische Ják jogtudomán Grabe Lászl publicisztik Handle Zsigmon é Kelle Pinkás cionizmu tűnne ki Lenke Lajo festészet F Geré Klár a iparművésze teré érte e nagyob sikereket Zsid sajtóró beszéln ali lehet Néhán hetila rövidélet próbálkozá utá megszűnt Egyetle hetila jeleni me néme nyelve Kelle Pinkás bácskatopolya főrabb szerkesztésébe Israe címen la cionist irányzat é IV évfolyamába van IV Gazdaság éle é politika helyzet Jugoszlávi világhábor befejezés utá ne érezt forradalma é ellenforradalma rombol hatásai é bá a impériumváltozássa elkerülhetetlenü együttjár politika é gazdaság izgalma hatása it i nyilvánultak ren é fegyele kedvez előfeltétele mellet azonba konszolidáci nehé munkáj má megindul é sikeresne ígérkezik Mí a agrárrefor földbirtokoso vagyon helyzetébe kedvezőtle változás idézet elő addi a infláci kereskedő részér erő konjunkturáli fellendülés hozott bekövetkezet defláci folytá aztá kereskedő helyzet aggasztóa megromlot é gyakor csődö é fizetésképtelensége közöt e a osztál ige kritiku válságb jutott szabadpályá lévők különöse a ügyvéde nyelv nehézsége miat eleint ige nehé időke élte át d helyzetü lényegese javult miutá a államnyelve sikerül ol mértékbe elsajátítaniuk hog hivatásuka akadálytalanu elláthatják A Sz H Sz Királysá töb jogterületbő alakul é íg a egye vidékeke különböz törvénye volta é vanna érvényben Különöse Vajdaságo sújtottá erőse a it érvénybe lev ú n Wekerle-fél adótörvények amelyekne alkalmazás mé m i veszélyeztet kereskedele é ipa boldogulását A adóegységesítés törvén mos készül e é e les hivatv ezeke bajoko é aránytalanságoko segíteni A elmondotta vol magyarország területekr vonatkozna általába é ebbe tekintetbe zsid é nemzsid közöt semm különbsé nincs zsid lakossá többség kiskereskedelemme foglalkozván természetes hog válságo ő sínyli me legjobban zsidósá társadalm elhelyezkedése miutá Vajdasá lakosság ugyanaz min hábor előt é alat volt lényegébe ne változott A Sz.H.Sz Királysá alkotmányána felfüggesztés előt a álla minde polgárána nemzetiség é felekezet különbsé nélkü telje jogegyenlősége biztosított Antiszemitizmus ne ismerte rég Szerbiába sem Péte királ kormány Balfour-deklaráció magáév tette elismert é a orszá zsidóságá e alkalombó hivatalosa üdvözölte A ú jugoszlá álla átvett rég liberáli tradíció é íg zsidó jogegyenlőség él valóság amel gyakorlatba i megvan magya területekke együt újimpériu al kerül zsidósá ugya eleint bizalmatlanságga é ném idegenkedésse találkozott d e a érzé ne annyir zsidóságának min magyarságána szólt A állampolgárság helyze rendezetlenségé zsidó éppe úg megszenvedték min több lakosság hitközsége országo szövetség eze tére i nag segítségér vol a érdekeltekne é egyébkén i eredményese működött hog zsidóságga szembe bizalmatlansá megszűnjék Állam szolgálatba kevé zsidó közigazgatás pénzüg é vasuta nacionalizálás folyamá magya tisztviselőkke együt so zsidó i nyugdíjaztak vag elbocsátottak d h figyelemb vesszü zsidósá ki arányszámát az mondhatjuk hog arányla ugyananny zsid va állam szolgálatban min má országokban Min önáll politika pár zsidósá seho sinc megszervezve Egye helyeke Újvidéken Becskereke község választáso alkalmáva zsid pár alakult amelyne sikerül i jelöltjei község képviselőtestületb behozni Általába zsidó egyén felfogásu szerin helyezkedte e a egye politika párto keretébe é soka ige jelentéken vezet pozícióka töltene ot be nemzetgyűlésbe vol magya területekrő val zsid képvisel ne vol a egés országbó i csa egyetle ilye vol tartomány képviselő soráb azonba beválasztotta eg zsidót Klei Adolfot szabadka hitközsé elnökét

12367.h

CÍMSZ Jugoszlávi zsidósá

SZÓCIK Jugoszlávi zsidósá Általán viszonyo triano békeszerződ értelméb Szerbe Horvát Szlovén Királyságáh csato terület Bácsk Bán Muravid 22,2 főn zsi lakoss kerü állam­alakul fennhatósá al Vajdaságb Bácsk Bán 21,34 Muravidék Prekomur 9 zsi él,vagy orsz egé zsidóságán 73,2 lél 30.5%-a, átcsato területekn kb. orsz egé lakosságán 1,8%- említe terület zsi hitközs v ésped Bácskáb 2 Bánátb Muravidék Ez köz orthodo töb neol irányzat Nagyo hitközségek Szabad Suboti 14 tagga 60 lélekke Újvid Novis 8 tagga 35 lélekke Nagybecsker Velikibecker 4 tagga 12 lélekke Zen Sen 2 tagga 9 lélekk Zomb Somb 2 tagga 11 lélekke töb hitközs taglétszá 12-2 közö váltakozi Sz.H.S Királys valamenn hitközségén közpon szer képvisele Zsi Hitközség Szövétsé Száv Jevrejszk Veroiszpovedn Opsti ame Belgr Beogr székhelly 19 alakul Szövets közvet egy hitközség álla közpon hatóság közöt képvise egyetem zsi felekeze érdekeke hivatal vélemén mind ügyb törvénytervezet készítéseko rendelet kibocsátásán st ame hitközség jogállásá va egy államm szemb va viszonya tárgyal dö S S Királys zsidóságán vallá ügye érin kérdésekbe rabbiszövets egyidejűl alaku m Szávezze Elnö ország főrab vrhov rab orsz zsidóságán vallá fej ak vallásüg miniszt javaslatá kirá nev hitközség szövetségén igazgatósá ált választo jelö közü ors főrabb áll fize illetmény azonos m felekezet püspökein dotációiva Hitéle ügyekb ors főrab rabbi-szinóduss együ vélemén hitközség szövetsé véleményez alapj hoz m határozatá rabbi-szinódu rabbiszövets közgyűlé választ tagb helyettesb ál általán gazdasá világváls nyomaszt béní hatás természetszerűl hitközsége nagy érz í nagyobbszabá alko mun seh s folyi község erőfeszíté o irányu ho legalá m elé nív megtarts legjo esetb rajt átviharzo hábor évtiz ütöt sebek gyógyítsá vajdasá muravidé zsidós magy anyanyel túlnyomó asszimilá irányzat zsi nemze gondol ideg től m S S Királys töb zsi lako legnagyo részb cionist impériumváltoz ut cionis gondol erős hódíta kezde Vajdaságb i különös ifjús körébe m al v hitközs orthodox kivételéve ame Aguda Jiszraell rokonszenv amelyn terület alaku vol zsi nemze szövetsé Ez mi Ország Cionis Szövets hel szervezet működn í kapcsolódn be Cionis Világszervezetb palesztin épí mun nemcionis zsi réteg részér jelentéke anya támogatásb részesü I Iskolaüg impériumváltoz elő mind nagyo hitközségn megvo ma felekeze zsi ele iskoláj impériumvált ut állap m e ide megmarad késő azonb hitközség megrosszabbodo anya helyzet nyomá ala átadt iskolájuk államna ame zsi tanerők létszámá átvet működé helyük meghagyt Í ez iskol állami lette tanít természetes államnyelv történi iskol zsi jelle változatlan megmarad ar ennyib másvallá tanul azokb cs akk kapn helye zsi tanu m n jelentkezi Szombat mind zsi ünnep tanít teljes szünet miv zsi tanít tanítana hitoktat épp oly intenzí mi felekeze iskolákb általába Különb felekeze isko felállításár illet visszaállításá mindenk megv lehetősé vázo viszony folyt hitközség fől anya ok mia e szükségesn n találjá Feloszlatá elő nemzetgyűl o törvényjavasl elfogadásá készül ame lehető tet vol zsi nemze iskol létesítés o módo ho tanerők áll fizet iskolaalapí cs dolo kiadás fedezésér tartoz gondoskodn Nagybecskerek m működ ily zsi nemzetisé ele iskol orthod hitközség mindenü chede tartan fen amelyn azonb tiszt vallás jelle va Vajdas Muravid ele iskoláib 257 középiskolákb 12 zsi tanul szám egyetemek részi belföldö részi külföld k 2 zsi hallga látogatj Belgrádb Zágrább zsi egyete men va Rabbiszeminári országb ninc hitközség ors szövetsé elein programjá vet rabbikep felállításá ann megvalósítását tekintett hitközség k számár ame utánpótlásr va rendszer gondoskodá szeminári útj felesleges tesz egyelő elállo e kérdé ú kíván megoldan ho egy alkalm jelentkezők ösztöndíjj valame nev külföl intézetb képezt k hitoktat zsi tanít képzé ezi szeri m szint megoldatla ebb irányb m folyn előkészí munkálato Mode szelle tankönyv államnyelv készülne rabbiegyesül mo kész bibliafordít zsi vallástanít célja szolgá tankönyv kiadásár héb nye tanításá na gond fordítan iskolákba Tö hely zsi óvo va ah m héb nyelv tanítj gyermekek tanít rendszeres folytatód ele középiskolákba Felnőtt részé próbálkozt héb nyelvkurzussa edd n na eredménnye II Jótékonysá kultúr jótékonys ügy el sorb mind hitközségn er hivato ő intézmén Chev Kadi lát e Mellett nagyo hitközségükn zsi nőegylet működne szabadka újvidék zombo st nőügylet rendszeres műsor estélyeke felolvasásoka műkedvel színhá előadásoka amelyekn ú kulturáli mi anya sike mind tekintetb kielégít Szabadk Zsi Patroná Egyl működik,ame 1914.mi budapes ors iz Patroná fiók létesü 1920.önál egylet alakult.Kb. ár gyerm felnevelés vég működé kiterj egé Vajdas területér Újabb saj ottho építet ah gondozá ala lé árv köz tíz t elhelyezn több zsi családokn ad k egyesülete ame k 4 tagb á é költségveté 120,0 diná Lö Salamon virágoztat fe Jelent jótékonysá egyesül szabadk nőegylett párosu Népkonyh ame napon k 1 embern valláskülönbs nélk ebéde ikeregyletn 6 tag v é kiadá 300,0 diná Legnagyo zsi jótékonysá intézmén nemcs Vajdaságna egé országn D Sing Bern Zsi Szereteth Egyesül Szabadká amely Poll Laj szabadk kereske meg 19 példátl önfeláldozássa hihetetl erőfeszítéss létesítet 1923-b nyitot m egyesül kórház belgyógyásza sebésze osztállya 1924-b kórh szülésze nőgyógyásza osztálly bővül ma szemészet orr fü gégegyógyásza ambulanci rendeze b legújabb ped kül gyermekgyógyásza osztá felállítás dolgoz egyesüle modern felszere ágy kórh Tör Bé igazga szakavato vezeté ala áldá egé Vajdaságn orsz egyetl zsi kórház egyesületn Vajdas hitközségein kórhá bizottsá va ame szegé betegek beutalj É költségveté 700,0 din tagjain szá 300 Legutób zárszámadá szeri 3 fizet kedvezmény 3 ingyen beteg ápol Újvidék mo ép zsi Szegén Árvah szint egé Vajdas részér Enn humán intézményn életrehívó Haj Gyu újvidé keresked zsi ifjús nagyo hitközségekb zsi sportegyesületeke cserkészcsapatok alakítot Ez egyesület tagj Zágr székhelly bí Zsi Ifjúsá Egyesület Szövetségén saj mérkőzéseik versenyeik kív éven orsz nagyo városaib kongresszu tartan tornaversenny egy sportsze gyakorlatokk versenyekke Jelentőse ily egylete újvidé Ju Makka Joni if sportegyle szabadk Hakoa zent Devojacs leánysportegyle Vajdas sohas vo vala er kultúrforrá irodal művésze él még ke m i kialakuln Vajdaságb Szabadk jelen m Jugoszláv egy legnagyo legjobb szerkeszte magyarnyel napilapj Bácsmegy Napl amely Fenyv Fere főszerkesz eme m főváro nívór kö vajdasá magy ír költ egé k tábo sereglet vajdasá magy irodal művel közö s zsid találun Mil Izidor kívü akin ne Vajdas sz határa t isme becsül Ambr Balá D Herma Káro Borso Lajo Bró Mihál Debrecze Józse Gerge Borisk Hav Emi Hav Károl Ra Imr Tam Istvá Tör Bélá Luc Vid Im jelentőse szakirodalomb Bor Mihá cionizm Dohá Gyu szociológi cionizm Fisch Já jogtudomá Grab Lász publiciszti Handl Zsigmo Kell Pinká cionizm tűnn k Lenk Laj festésze Ger Klá iparművész ter ért nagyo sikereke Zsi sajtór beszél al lehe Néhá hetil rövidéle próbálkoz ut megszűn Egyetl hetil jelen m ném nyelv Kell Pinká bácskatopoly főrab szerkesztéséb Isra címe l cionis irányza I évfolyamáb va I Gazdasá él politik helyze Jugoszláv világhábo befejezé ut n érez forradalm ellenforradalm rombo hatása b impériumváltozáss elkerülhetetlen együttjá politik gazdasá izgalm hatás i nyilvánulta re fegyel kedve előfeltétel melle azonb konszolidác neh munká m megindu sikeresn ígérkezi M agrárrefo földbirtokos vagyo helyzetéb kedvezőtl változá idéze el add inflác keresked részé er konjunkturál fellendülé hozot bekövetkeze deflác folyt azt keresked helyze aggasztó megromlo gyako csőd fizetésképtelenség közö osztá ig kritik válság jutot szabadpály lévő különös ügyvéd nyel nehézség mia elein ig neh idők élt á helyzet lényeges javul miut államnyelv sikerü o mértékb elsajátítaniu ho hivatásuk akadálytalan elláthatjá S S Királys tö jogterületb alaku í egy vidékek különbö törvény volt vann érvénybe Különös Vajdaság sújtott erős i érvényb le Wekerle-fé adótörvénye amelyekn alkalmazá m veszélyezte kereskedel ip boldogulásá adóegységesíté törvé mo készü le hivat ezek bajok aránytalanságok segíten elmondott vo magyarorszá területek vonatkozn általáb ebb tekintetb zsi nemzsi közö sem különbs ninc zsi lakoss többsé kiskereskedelemm foglalkozvá természete ho válság sínyl m legjobba zsidós társadal elhelyezkedés miut Vajdas lakossá ugyana mi hábo elő ala vol lényegéb n változot Sz.H.S Királys alkotmányán felfüggeszté elő áll mind polgárán nemzetisé felekeze különbs nélk telj jogegyenlőség biztosítot Antiszemitizmu n ismert ré Szerbiáb se Pét kirá kormán Balfour-deklaráci magáé tett elismer orsz zsidóság alkalomb hivatalos üdvözölt jugoszl áll átvet ré liberál tradíci í zsid jogegyenlősé é valósá ame gyakorlatb megva magy területekk együ újimpéri a kerü zsidós ugy elein bizalmatlanságg né idegenkedéss találkozot érz n annyi zsidóságána mi magyarságán szól állampolgársá helyz rendezetlenség zsid épp ú megszenvedté mi töb lakossá hitközség ország szövetsé ez tér na segítségé vo érdekeltekn egyébké eredményes működöt ho zsidóságg szemb bizalmatlans megszűnjé Álla szolgálatb kev zsid közigazgatá pénzü vasut nacionalizálá folyam magy tisztviselőkk együ s zsid nyugdíjazta va elbocsátotta figyelem vessz zsidós k arányszámá a mondhatju ho arányl ugyanann zsi v álla szolgálatba mi m országokba Mi önál politik pá zsidós seh sin megszervezv Egy helyek Újvidéke Becskerek közsé választás alkalmáv zsi pá alakul amelyn sikerü jelöltje közsé képviselőtestület behozn Általáb zsid egyé felfogás szeri helyezkedt egy politik párt keretéb sok ig jelentéke veze pozíciók tölten o b nemzetgyűlésb vo magy területekr va zsi képvise n vo egé országb cs egyetl ily vo tartomán képvisel sorá azonb beválasztott e zsidó Kle Adolfo szabadk hitközs elnöké

12367.

CÍMS Jugoszláv zsidós

SZÓCI Jugoszláv zsidós Általá viszony trian békeszerző értelmé Szerb Horvá Szlové Királyságá csat terüle Bács Bá Muravi 22, fő zs lakos ker állam­alaku fennhatós a Vajdaság Bács Bá 21,3 Muravidé Prekomu zs él,vag ors eg zsidóságá 73, lé 30.5%-a átcsat területek kb ors eg lakosságá 1,8% említ terüle zs hitköz éspe Bácská Bánát Muravidé E kö orthod tö neo irányza Nagy hitközsége Szaba Subot 1 tagg 6 lélekk Újvi Novi tagg 3 lélekk Nagybecske Velikibecke tagg 1 lélekk Ze Se tagg lélek Zom Som tagg 1 lélekk tö hitköz taglétsz 12- köz váltakoz Sz.H. Király valamen hitközségé közpo sze képvisel Zs Hitközsé Szövéts Szá Jevrejsz Veroiszpoved Opst am Belg Beog székhell 1 alaku Szövet közve eg hitközsé áll közpo hatósá közö képvis egyete zs felekez érdekek hivata vélemé min ügy törvényterveze készítések rendele kibocsátásá s am hitközsé jogállás v eg állam szem v viszony tárgya d Király zsidóságá vall ügy éri kérdésekb rabbiszövet egyidejű alak Szávezz Eln orszá főra vrho ra ors zsidóságá vall fe a vallásü minisz javaslat kir ne hitközsé szövetségé igazgatós ál választ jel köz or főrab ál fiz illetmén azono felekeze püspökei dotációiv Hitél ügyek or főra rabbi-szinódus egy vélemé hitközsé szövets véleménye alap ho határozat rabbi-szinód rabbiszövet közgyűl válasz tag helyettes á általá gazdas világvál nyomasz bén hatá természetszerű hitközség nag ér nagyobbszab alk mu se foly közsé erőfeszít irány h legal el ní megtart legj eset raj átviharz hábo évti ütö sebe gyógyíts vajdas muravid zsidó mag anyanye túlnyom asszimil irányza zs nemz gondo ide tő Király tö zs lak legnagy rész cionis impériumválto u cioni gondo erő hódít kezd Vajdaság különö ifjú köréb a hitköz orthodo kivételév am Agud Jiszrael rokonszen amely terüle alak vo zs nemz szövets E m Orszá Cioni Szövet he szerveze működ kapcsolód b Cioni Világszervezet paleszti ép mu nemcioni zs réte részé jelenték any támogatás részes Iskolaü impériumválto el min nagy hitközség megv m felekez zs el iskolá impériumvál u álla id megmara kés azon hitközsé megrosszabbod any helyze nyom al átad iskoláju államn am zs tanerő létszám átve működ helyü meghagy e isko állam lett taní természete államnyel történ isko zs jell változatla megmara a ennyi másvall tanu azok c ak kap hely zs tan jelentkez Szomba min zs ünne taní telje szüne mi zs taní tanítan hitokta ép ol intenz m felekez iskolák általáb Külön felekez isk felállításá ille visszaállítás minden meg lehetős váz viszon foly hitközsé fő any o mi szükséges találj Feloszlat el nemzetgyű törvényjavas elfogadás készü am lehet te vo zs nemz isko létesíté mód h tanerő ál fize iskolaalap c dol kiadá fedezésé tarto gondoskod Nagybecskere műkö il zs nemzetis el isko ortho hitközsé minden ched tarta fe amely azon tisz vallá jell v Vajda Muravi el iskolái 25 középiskolák 1 zs tanu szá egyeteme rész belföld rész külföl zs hallg látogat Belgrád Zágráb zs egyet me v Rabbiszeminár ország nin hitközsé or szövets elei programj ve rabbike felállítás an megvalósításá tekintet hitközsé számá am utánpótlás v rendsze gondoskod szeminár út feleslege tes egyel eláll kérd kívá megolda h eg alkal jelentkező ösztöndíj valam ne külfö intézet képez hitokta zs taní képz ez szer szin megoldatl eb irány foly előkész munkálat Mod szell tanköny államnyel készüln rabbiegyesü m kés bibliafordí zs vallástaní célj szolg tanköny kiadásá hé ny tanítás n gon fordíta iskolákb T hel zs óv v a hé nyel tanít gyermeke taní rendszere folytató el középiskolákb Felnőt rész próbálkoz hé nyelvkurzuss ed n eredménny I Jótékonys kultú jótékony üg e sor min hitközség e hivat intézmé Che Kad lá Mellet nagy hitközségük zs nőegyle működn szabadk újvidé zomb s nőügyle rendszere műso estélyek felolvasások műkedve szính előadások amelyek kulturál m any sik min tekintet kielégí Szabad Zs Patron Egy működik,am 1914.m budape or i Patron fió létes 1920.öná egyle alakult.Kb á gyer felnevelé vé működ kiter eg Vajda területé Újab sa otth építe a gondoz al l ár kö tí elhelyez töb zs családok a egyesület am tag költségvet 120, din L Salamo virágozta f Jelen jótékonys egyesü szabad nőegylet páros Népkony am napo ember valláskülönb nél ebéd ikeregylet ta kiad 300, din Legnagy zs jótékonys intézmé nemc Vajdaságn eg ország Sin Ber Zs Szeretet Egyesü Szabadk amel Pol La szabad keresk me 1 példát önfeláldozáss hihetet erőfeszítés létesíte 1923- nyito egyesü kórhá belgyógyász sebész osztálly 1924- kór szülész nőgyógyász osztáll bővü m szemésze or f gégegyógyász ambulanc rendez legújab pe kü gyermekgyógyász oszt felállítá dolgo egyesül moder felszer ág kór Tö B igazg szakavat vezet al áld eg Vajdaság ors egyet zs kórhá egyesület Vajda hitközségei kórh bizotts v am szeg betege beutal költségvet 700, di tagjai sz 30 Legutó zárszámad szer fize kedvezmén ingye bete ápo Újvidé m é zs Szegé Árva szin eg Vajda részé En humá intézmény életrehív Ha Gy újvid kereske zs ifjú nagy hitközségek zs sportegyesületek cserkészcsapato alakíto E egyesüle tag Zág székhell b Zs Ifjús Egyesüle Szövetségé sa mérkőzései versenyei kí éve ors nagy városai kongressz tarta tornaversenn eg sportsz gyakorlatok versenyekk Jelentős il egylet újvid J Makk Jon i sportegyl szabad Hako zen Devojac leánysportegyl Vajda soha v val e kultúrforr iroda művész é mé k kialakul Vajdaság Szabad jele Jugoszlá eg legnagy legjob szerkeszt magyarnye napilap Bácsmeg Nap amel Feny Fer főszerkes em fővár nívó k vajdas mag í köl eg táb seregle vajdas mag iroda műve köz zsi találu Mi Izido kív aki n Vajda s határ ism becsü Amb Bal Herm Kár Bors Laj Br Mihá Debrecz Józs Gerg Boris Ha Em Ha Káro R Im Ta Istv Tö Bél Lu Vi I jelentős szakirodalom Bo Mih cioniz Doh Gy szociológ cioniz Fisc J jogtudom Gra Lás publiciszt Hand Zsigm Kel Pink cioniz tűn Len La festész Ge Kl iparművés te ér nagy sikerek Zs sajtó beszé a leh Néh heti rövidél próbálko u megszű Egyet heti jele né nyel Kel Pink bácskatopol főra szerkesztésé Isr cím cioni irányz évfolyamá v Gazdas é politi helyz Jugoszlá világháb befejez u ére forradal ellenforradal romb hatás impériumváltozás elkerülhetetle együttj politi gazdas izgal hatá nyilvánult r fegye kedv előfeltéte mell azon konszolidá ne munk megind sikeres ígérkez agrárref földbirtoko vagy helyzeté kedvezőt változ idéz e ad inflá kereske rész e konjunkturá fellendül hozo bekövetkez deflá foly az kereske helyz aggaszt megroml gyak cső fizetésképtelensé köz oszt i kriti válsá juto szabadpál lév különö ügyvé nye nehézsé mi elei i ne idő él helyze lényege javu miu államnyel siker mérték elsajátítani h hivatásu akadálytala elláthatj Király t jogterület alak eg vidéke különb törvén vol van érvényb Különö Vajdasá sújtot erő érvény l Wekerle-f adótörvény amelyek alkalmaz veszélyezt kereskede i boldogulás adóegységesít törv m kész l hiva eze bajo aránytalanságo segíte elmondot v magyarorsz területe vonatkoz általá eb tekintet zs nemzs köz se különb nin zs lakos többs kiskereskedelem foglalkozv természet h válsá síny legjobb zsidó társada elhelyezkedé miu Vajda lakoss ugyan m háb el al vo lényegé változo Sz.H. Király alkotmányá felfüggeszt el ál min polgárá nemzetis felekez különb nél tel jogegyenlősé biztosíto Antiszemitizm ismer r Szerbiá s Pé kir kormá Balfour-deklarác magá tet elisme ors zsidósá alkalom hivatalo üdvözöl jugosz ál átve r liberá tradíc zsi jogegyenlős valós am gyakorlat megv mag területek egy újimpér ker zsidó ug elei bizalmatlanság n idegenkedés találkozo ér anny zsidóságán m magyarságá szó állampolgárs hely rendezetlensé zsi ép megszenvedt m tö lakoss hitközsé orszá szövets e té n segítség v érdekeltek egyébk eredménye működö h zsidóság szem bizalmatlan megszűnj Áll szolgálat ke zsi közigazgat pénz vasu nacionalizál folya mag tisztviselők egy zsi nyugdíjazt v elbocsátott figyele vess zsidó arányszám mondhatj h arány ugyanan zs áll szolgálatb m országokb M öná politi p zsidó se si megszervez Eg helye Újvidék Becskere közs választá alkalmá zs p alaku amely siker jelöltj közs képviselőtestüle behoz Általá zsi egy felfogá szer helyezked eg politi pár kereté so i jelenték vez pozíció tölte nemzetgyűlés v mag területek v zs képvis v eg ország c egyet il v tartomá képvise sor azon beválasztot zsid Kl Adolf szabad hitköz elnök

12367

CÍM Jugoszlá zsidó

SZÓC Jugoszlá zsidó Által viszon tria békeszerz értelm Szer Horv Szlov Királyság csa terül Bác B Murav 22 f z lako ke állam­alak fennható Vajdasá Bác B 21, Muravid Prekom z él,va or e zsidóság 73 l 30.5%- átcsa területe k or e lakosság 1,8 emlí terül z hitkö ésp Bácsk Báná Muravid k ortho t ne irányz Nag hitközség Szab Subo tag lélek Újv Nov tag lélek Nagybecsk Velikibeck tag lélek Z S tag léle Zo So tag lélek t hitkö tagléts 12 kö váltako Sz.H Királ valame hitközség közp sz képvise Z Hitközs Szövét Sz Jevrejs Veroiszpove Ops a Bel Beo székhel alak Szöve közv e hitközs ál közp hatós köz képvi egyet z feleke érdeke hivat vélem mi üg törvénytervez készítése rendel kibocsátás a hitközs jogállá e álla sze viszon tárgy Királ zsidóság val üg ér kérdések rabbiszöve egyidej ala Szávez El orsz főr vrh r or zsidóság val f vallás minis javasla ki n hitközs szövetség igazgató á válasz je kö o főra á fi illetmé azon felekez püspöke dotációi Hité ügye o főr rabbi-szinódu eg vélem hitközs szövet vélemény ala h határoza rabbi-szinó rabbiszöve közgyű válas ta helyette által gazda világvá nyomas bé hat természetszer hitközsé na é nagyobbsza al m s fol közs erőfeszí irán lega e n megtar leg ese ra átvihar háb évt üt seb gyógyít vajda muravi zsid ma anyany túlnyo asszimi irányz z nem gond id t Királ t z la legnag rés cioni impériumvált cion gond er hódí kez Vajdasá külön ifj köré hitkö orthod kivételé a Agu Jiszrae rokonsze amel terül ala v z nem szövet Orsz Cion Szöve h szervez műkö kapcsoló Cion Világszerveze paleszt é m nemcion z rét rész jelenté an támogatá része Iskola impériumvált e mi nag hitközsé meg feleke z e iskol impériumvá áll i megmar ké azo hitközs megrosszabbo an helyz nyo a áta iskoláj állam a z taner létszá átv műkö hely meghag isk álla let tan természet államnye törté isk z jel változatl megmar enny másval tan azo a ka hel z ta jelentke Szomb mi z ünn tan telj szün m z tan taníta hitokt é o inten feleke iskolá általá Külö feleke is felállítás ill visszaállítá minde me lehető vá viszo fol hitközs f an m szüksége talál Feloszla e nemzetgy törvényjava elfogadá kész a lehe t v z nem isk létesít mó taner á fiz iskolaala do kiad fedezés tart gondosko Nagybecsker műk i z nemzeti e isk orth hitközs minde che tart f amel azo tis vall jel Vajd Murav e iskolá 2 középiskolá z tan sz egyetem rés belföl rés külfö z hall látoga Belgrá Zágrá z egye m Rabbiszeminá orszá ni hitközs o szövet ele program v rabbik felállítá a megvalósítás tekinte hitközs szám a utánpótlá rendsz gondosko szeminá ú felesleg te egye elál kér kív megold e alka jelentkez ösztöndí vala n külf intéze képe hitokt z tan kép e sze szi megoldat e irán fol előkés munkála Mo szel tankön államnye készül rabbiegyes ké bibliaford z vallástan cél szol tankön kiadás h n tanítá go fordít iskolák he z ó h nye taní gyermek tan rendszer folytat e középiskolák Felnő rés próbálko h nyelvkurzus e eredménn Jótékony kult jótékon ü so mi hitközsé hiva intézm Ch Ka l Melle nag hitközségü z nőegyl működ szabad újvid zom nőügyl rendszer műs estélye felolvasáso műkedv szín előadáso amelye kulturá an si mi tekinte kielég Szaba Z Patro Eg működik,a 1914. budap o Patro fi léte 1920.ön egyl alakult.K gye felnevel v műkö kite e Vajd terület Úja s ott épít gondo a á k t elhelye tö z családo egyesüle a ta költségve 120 di Salam virágozt Jele jótékony egyes szaba nőegyle páro Népkon a nap embe valláskülön né ebé ikeregyle t kia 300 di Legnag z jótékony intézm nem Vajdaság e orszá Si Be Z Szerete Egyes Szabad ame Po L szaba keres m példá önfeláldozás hihete erőfeszíté létesít 1923 nyit egyes kórh belgyógyás sebés osztáll 1924 kó szülés nőgyógyás osztál bőv szemész o gégegyógyás ambulan rende legúja p k gyermekgyógyás osz felállít dolg egyesü mode felsze á kó T igaz szakava veze a ál e Vajdasá or egye z kórh egyesüle Vajd hitközsége kór bizott a sze beteg beuta költségve 700 d tagja s 3 Legut zárszáma sze fiz kedvezmé ingy bet áp Újvid z Szeg Árv szi e Vajd rész E hum intézmén életrehí H G újvi keresk z ifj nag hitközsége z sportegyesülete cserkészcsapat alakít egyesül ta Zá székhel Z Ifjú Egyesül Szövetség s mérkőzése versenye k év or nag városa kongress tart tornaversen e sports gyakorlato versenyek Jelentő i egyle újvi Mak Jo sportegy szaba Hak ze Devoja leánysportegy Vajd soh va kultúrfor irod művés m kialaku Vajdasá Szaba jel Jugoszl e legnag legjo szerkesz magyarny napila Bácsme Na ame Fen Fe főszerke e fővá nív vajda ma kö e tá seregl vajda ma irod műv kö zs talál M Izid kí ak Vajd hatá is becs Am Ba Her Ká Bor La B Mih Debrec Józ Ger Bori H E H Kár I T Ist T Bé L V jelentő szakirodalo B Mi cioni Do G szocioló cioni Fis jogtudo Gr Lá publicisz Han Zsig Ke Pin cioni tű Le L festés G K iparművé t é nag sikere Z sajt besz le Né het rövidé próbálk megsz Egye het jel n nye Ke Pin bácskatopo főr szerkesztés Is cí cion irány évfolyam Gazda polit hely Jugoszl világhá befeje ér forrada ellenforrada rom hatá impériumváltozá elkerülhetetl együtt polit gazda izga hat nyilvánul fegy ked előfeltét mel azo konszolid n mun megin sikere ígérke agrárre földbirtok vag helyzet kedvező válto idé a infl keresk rés konjunktur fellendü hoz bekövetke defl fol a keresk hely aggasz megrom gya cs fizetésképtelens kö osz krit váls jut szabadpá lé külön ügyv ny nehézs m ele n id é helyz lényeg jav mi államnye sike mérté elsajátítan hivatás akadálytal elláthat Királ jogterüle ala e vidék külön törvé vo va érvény Külön Vajdas sújto er érvén Wekerle- adótörvén amelye alkalma veszélyez keresked boldogulá adóegységesí tör kés hiv ez baj aránytalanság segít elmondo magyarors terület vonatko által e tekinte z nemz kö s külön ni z lako több kiskereskedele foglalkoz természe váls sín legjob zsid társad elhelyezked mi Vajd lakos ugya há e a v lényeg változ Sz.H Királ alkotmány felfüggesz e á mi polgár nemzeti feleke külön né te jogegyenlős biztosít Antiszemitiz isme Szerbi P ki korm Balfour-deklará mag te elism or zsidós alkalo hivatal üdvözö jugos á átv liber tradí zs jogegyenlő való a gyakorla meg ma területe eg újimpé ke zsid u ele bizalmatlansá idegenkedé találkoz é ann zsidóságá magyarság sz állampolgár hel rendezetlens zs é megszenved t lakos hitközs orsz szövet t segítsé érdekelte egyéb eredmény működ zsidósá sze bizalmatla megszűn Ál szolgála k zs közigazga pén vas nacionalizá foly ma tisztviselő eg zs nyugdíjaz elbocsátot figyel ves zsid arányszá mondhat arán ugyana z ál szolgálat országok ön polit zsid s s megszerve E hely Újvidé Becsker köz választ alkalm z alak amel sike jelölt köz képviselőtestül beho Által zs eg felfog sze helyezke e polit pá keret s jelenté ve pozíci tölt nemzetgyűlé ma területe z képvi e orszá egye i tartom képvis so azo beválaszto zsi K Adol szaba hitkö elnö

1236

CÍ Jugoszl zsid

SZÓ Jugoszl zsid Álta viszo tri békeszer értel Sze Hor Szlo Királysá cs terü Bá Mura 2 lak k állam­ala fennhat Vajdas Bá 21 Muravi Preko él,v o zsidósá 7 30.5% átcs terület o lakossá 1, eml terü hitk és Bács Bán Muravi orth n irány Na hitközsé Sza Sub ta léle Új No ta léle Nagybecs Velikibec ta léle ta lél Z S ta léle hitk taglét 1 k váltak Sz. Kirá valam hitközsé köz s képvis Hitköz Szövé S Jevrej Veroiszpov Op Be Be székhe ala Szöv köz hitköz á köz ható kö képv egye felek érdek hiva véle m ü törvényterve készítés rende kibocsátá hitköz jogáll áll sz viszo tárg Kirá zsidósá va ü é kérdése rabbiszöv egyide al Száve E ors fő vr o zsidósá va vallá mini javasl k hitköz szövetsé igazgat válas j k főr f illetm azo feleke püspök dotáció Hit ügy fő rabbi-szinód e véle hitköz szöve vélemén al határoz rabbi-szin rabbiszöv közgy vála t helyett álta gazd világv nyoma b ha természetsze hitközs n nagyobbsz a fo köz erőfesz irá leg megta le es r átviha há év ü se gyógyí vajd murav zsi m anyan túlny asszim irány ne gon i Kirá l legna ré cion impériumvál cio gon e hód ke Vajdas külö if kör hitk ortho kivétel Ag Jiszra rokonsz ame terü al ne szöve Ors Cio Szöv szerve műk kapcsol Cio Világszervez palesz nemcio ré rés jelent a támogat rész Iskol impériumvál m na hitközs me felek isko impériumv ál megma k az hitköz megrosszabb a hely ny át iskolá álla tane létsz át műk hel megha is áll le ta természe államny tört is je változat megma enn másva ta az k he t jelentk Szom m ün ta tel szü ta tanít hitok inte felek iskol által Kül felek i felállítá il visszaállít mind m lehet v visz fo hitköz a szükség talá Feloszl nemzetg törvényjav elfogad kés leh ne is létesí m tane fi iskolaal d kia fedezé tar gondosk Nagybecske mű nemzet is ort hitköz mind ch tar ame az ti val je Vaj Mura iskol középiskol ta s egyete ré belfö ré külf hal látog Belgr Zágr egy Rabbiszemin orsz n hitköz szöve el progra rabbi felállít megvalósítá tekint hitköz szá utánpótl rends gondosk szemin felesle t egy elá ké kí megol alk jelentke ösztönd val kül intéz kép hitok ta ké sz sz megolda irá fo előké munkál M sze tankö államny készü rabbiegye k bibliafor vallásta cé szo tankö kiadá tanít g fordí iskolá h ny tan gyerme ta rendsze folyta középiskolá Feln ré próbálk nyelvkurzu eredmén Jótékon kul jótéko s m hitközs hiv intéz C K Mell na hitközség nőegy műkö szaba újvi zo nőügy rendsze mű estély felolvasás műked szí előadás amely kultur a s m tekint kielé Szab Patr E működik, 1914 buda Patr f lét 1920.ö egy alakult. gy felneve műk kit Vaj terüle Új ot épí gond elhely t család egyesül t költségv 12 d Sala virágoz Jel jótékon egye szab nőegyl pár Népko na emb valláskülö n eb ikeregyl ki 30 d Legna jótékon intéz ne Vajdasá orsz S B Szeret Egye Szaba am P szab kere péld önfeláldozá hihet erőfeszít létesí 192 nyi egye kór belgyógyá sebé osztál 192 k szülé nőgyógyá osztá bő szemés gégegyógyá ambula rend legúj gyermekgyógyá os felállí dol egyes mod felsz k iga szakav vez á Vajdas o egy kór egyesül Vaj hitközség kó bizot sz bete beut költségv 70 tagj Legu zárszám sz fi kedvezm ing be á Újvi Sze Ár sz Vaj rés hu intézmé életreh újv keres if na hitközség sportegyesület cserkészcsapa alakí egyesü t Z székhe Ifj Egyesü Szövetsé mérkőzés verseny é o na város kongres tar tornaverse sport gyakorlat versenye Jelent egyl újv Ma J sporteg szab Ha z Devoj leánysporteg Vaj so v kultúrfo iro művé kialak Vajdas Szab je Jugosz legna legj szerkes magyarn napil Bácsm N am Fe F főszerk főv ní vajd m k t sereg vajd m iro mű k z talá Izi k a Vaj hat i bec A B He K Bo L Mi Debre Jó Ge Bor Ká Is B jelent szakirodal M cion D szociol cion Fi jogtud G L publicis Ha Zsi K Pi cion t L festé iparműv na siker saj bes l N he rövid próbál megs Egy he je ny K Pi bácskatop fő szerkeszté I c cio irán évfolya Gazd poli hel Jugosz világh befej é forrad ellenforrad ro hat impériumváltoz elkerülhetet együt poli gazd izg ha nyilvánu feg ke előfelté me az konszoli mu megi siker ígérk agrárr földbirto va helyze kedvez vált id inf keres ré konjunktu fellend ho bekövetk def fo keres hel aggas megro gy c fizetésképtelen k os kri vál ju szabadp l külö ügy n nehéz el i hely lénye ja m államny sik mért elsajátíta hivatá akadályta ellátha Kirá jogterül al vidé külö törv v v érvén Külö Vajda sújt e érvé Wekerle adótörvé amely alkalm veszélye kereske boldogul adóegységes tö ké hi e ba aránytalansá segí elmond magyaror terüle vonatk álta tekint nem k külö n lak töb kiskereskedel foglalko termész vál sí legjo zsi társa elhelyezke m Vaj lako ugy h lénye válto Sz. Kirá alkotmán felfügges m polgá nemzet felek külö n t jogegyenlő biztosí Antiszemiti ism Szerb k kor Balfour-deklar ma t elis o zsidó alkal hivata üdvöz jugo át libe trad z jogegyenl val gyakorl me m terület e újimp k zsi el bizalmatlans idegenked találko an zsidóság magyarsá s állampolgá he rendezetlen z megszenve lako hitköz ors szöve segíts érdekelt egyé eredmén műkö zsidós sz bizalmatl megszű Á szolgál z közigazg pé va nacionaliz fol m tisztvisel e z nyugdíja elbocsáto figye ve zsi aránysz mondha ará ugyan á szolgála országo ö poli zsi megszerv hel Újvid Becske kö válasz alkal ala ame sik jelöl kö képviselőtestü beh Álta z e felfo sz helyezk poli p kere jelent v pozíc töl nemzetgyűl m terület képv orsz egy tarto képvi s az beválaszt zs Ado szab hitk eln