12376.htm

CÍMSZÓ: Jugoszláviai zsidóság.

SZÓCIKK: Zsidó sajtóról beszélni alig lehet. Néhány hetilap rövidéletű próbálkozás után megszűnt. Egyetlen hetilap jelenik meg német nyelven Keller Pinkász bácskatopolyai főrabbi szerkesztésében Israel címen. A lap cionista irányzatú és IV. évfolyamában van. IV. Gazdasági élet és politikai helyzet. Jugoszlávia a világháború befejezése után nem érezte a forradalmak és ellenforradalmak romboló hatásait és bár az impériumváltozással elkerülhetetlenül együttjáró politikai és gazdasági izgalmak hatásai itt is nyilvánultak, a rend és a fegyelem kedvező előfeltételei mellett azonban a konszolidáció nehéz munkája már megindult és sikeresnek ígérkezik. Míg az agrárreform a földbirtokosok vagyoni helyzetében kedvezőtlen változást idézett elő, addig az infláció a kereskedők részére erős konjunkturális fellendülést hozott. A bekövetkezett defláció folytán aztán a kereskedők helyzete aggasztóan megromlott és gyakori csődök és fizetésképtelenségek között ez az osztály igen kritikus válságba jutott. A szabadpályán lévők, különösen az ügyvédek a nyelvi nehézségek miatt eleinte igen nehéz időket éltek át, de helyzetük lényegesen javult, miután az államnyelvet sikerült oly mértékben elsajátítaniuk, hogy hivatásukat akadálytalanul elláthatják. Az Sz. H. Sz. Királyság több jogterületből alakult és így az egyes vidékeken különböző törvények voltak és vannak érvényben. Különösen a Vajdaságot sújtották erősen az itt érvényben levő ú. n. Wekerle-féle adótörvények, amelyeknek alkalmazása még ma is veszélyezteti a kereskedelem és ipar boldogulását. Az adóegységesítési törvény most készült el és ez lesz hivatva ezeken a bajokon és aránytalanságokon segíteni. Az elmondottak a volt magyarországi területekre vonatkoznak általában és ebben a tekintetben zsidó és nemzsidó között semmi különbség nincs. A zsidó lakosság többsége kiskereskedelemmel foglalkozván, természetes, hogy a válságot ők sínylik meg legjobban. A zsidóság társadalmi elhelyezkedése, miután a Vajdaság lakossága ugyanaz, mint a háború előtt és alatt volt, lényegében nem változott. Az Sz.H.Sz. Királyság alkotmányának felfüggesztése előtt az állam minden polgárának nemzetiségi és felekezeti különbség nélkül teljes jogegyenlőséget biztosított. Antiszemitizmust nem ismertek a régi Szerbiában sem. Péter király kormánya a Balfour-deklarációt magáévá tette, elismerte és az ország zsidóságát ez alkalomból hivatalosan üdvözölte. Az új jugoszláv állam átvette a régi liberális tradíciót és így a zsidók jogegyenlősége élő valóság, amely a gyakorlatban is megvan. A magyar területekkel együtt újimpérium alá került zsidóság ugyan eleinte bizalmatlansággal és némi idegenkedéssel találkozott, de ez az érzés nem annyira zsidóságának, mint magyarságának szólt. Az állampolgársági helyzet rendezetlenségét a zsidók éppen úgy megszenvedték, mint a többi lakosság. A hitközségek országos szövetsége ezen a téren is nagy segítségére volt az érdekelteknek és egyébként is eredményesen működött, hogy a zsidósággal szemben a bizalmatlanság megszűnjék. Állami szolgálatban kevés a zsidó, a közigazgatás, pénzügy és a vasutak nacionalizálása folyamán a magyar tisztviselőkkel együtt sok zsidót is nyugdíjaztak. vagy elbocsátottak, de ha figyelembe vesszük a zsidóság kis arányszámát, azt mondhatjuk, hogy aránylag ugyanannyi zsidó van állami szolgálatban, mint más országokban. Mint önálló politikai párt a zsidóság sehol sincs megszervezve. Egyes helyeken - Újvidéken, Becskereken - a községi választások alkalmával zsidó párt alakult, amelynek sikerült is jelöltjeit a községi képviselőtestületbe behozni. Általában a zsidók egyéni felfogásuk szerint helyezkedtek el az egyes politikai pártok keretében és sokan igen jelentékeny vezető pozíciókat töltenek ott be. A nemzetgyűlésben a volt magyar területekről való zsidó képviselő nem volt - az egész országból is csak egyetlen ilyen volt - a tartományi képviselők sorába azonban beválasztottak egy zsidót: Klein Adolfot, a szabadkai hitközség elnökét.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2376. címszó a lexikon => 438. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12376.htm

CÍMSZÓ: Jugoszláviai zsidóság.

SZÓCIKK: Zsidó sajtóról beszélni alig lehet. Néhány hetilap rövidéletű próbálkozás után megszűnt. Egyetlen hetilap jelenik meg német nyelven Keller Pinkász bácskatopolyai főrabbi szerkesztésében Israel címen. A lap cionista irányzatú és IV. évfolyamában van. IV. Gazdasági élet és politikai helyzet. Jugoszlávia a világháború befejezése után nem érezte a forradalmak és ellenforradalmak romboló hatásait és bár az impériumváltozással elkerülhetetlenül együttjáró politikai és gazdasági izgalmak hatásai itt is nyilvánultak, a rend és a fegyelem kedvező előfeltételei mellett azonban a konszolidáció nehéz munkája már megindult és sikeresnek ígérkezik. Míg az agrárreform a földbirtokosok vagyoni helyzetében kedvezőtlen változást idézett elő, addig az infláció a kereskedők részére erős konjunkturális fellendülést hozott. A bekövetkezett defláció folytán aztán a kereskedők helyzete aggasztóan megromlott és gyakori csődök és fizetésképtelenségek között ez az osztály igen kritikus válságba jutott. A szabadpályán lévők, különösen az ügyvédek a nyelvi nehézségek miatt eleinte igen nehéz időket éltek át, de helyzetük lényegesen javult, miután az államnyelvet sikerült oly mértékben elsajátítaniuk, hogy hivatásukat akadálytalanul elláthatják. Az Sz. H. Sz. Királyság több jogterületből alakult és így az egyes vidékeken különböző törvények voltak és vannak érvényben. Különösen a Vajdaságot sújtották erősen az itt érvényben levő ú. n. Wekerle-féle adótörvények, amelyeknek alkalmazása még ma is veszélyezteti a kereskedelem és ipar boldogulását. Az adóegységesítési törvény most készült el és ez lesz hivatva ezeken a bajokon és aránytalanságokon segíteni. Az elmondottak a volt magyarországi területekre vonatkoznak általában és ebben a tekintetben zsidó és nemzsidó között semmi különbség nincs. A zsidó lakosság többsége kiskereskedelemmel foglalkozván, természetes, hogy a válságot ők sínylik meg legjobban. A zsidóság társadalmi elhelyezkedése, miután a Vajdaság lakossága ugyanaz, mint a háború előtt és alatt volt, lényegében nem változott. Az Sz.H.Sz. Királyság alkotmányának felfüggesztése előtt az állam minden polgárának nemzetiségi és felekezeti különbség nélkül teljes jogegyenlőséget biztosított. Antiszemitizmust nem ismertek a régi Szerbiában sem. Péter király kormánya a Balfour-deklarációt magáévá tette, elismerte és az ország zsidóságát ez alkalomból hivatalosan üdvözölte. Az új jugoszláv állam átvette a régi liberális tradíciót és így a zsidók jogegyenlősége élő valóság, amely a gyakorlatban is megvan. A magyar területekkel együtt újimpérium alá került zsidóság ugyan eleinte bizalmatlansággal és némi idegenkedéssel találkozott, de ez az érzés nem annyira zsidóságának, mint magyarságának szólt. Az állampolgársági helyzet rendezetlenségét a zsidók éppen úgy megszenvedték, mint a többi lakosság. A hitközségek országos szövetsége ezen a téren is nagy segítségére volt az érdekelteknek és egyébként is eredményesen működött, hogy a zsidósággal szemben a bizalmatlanság megszűnjék. Állami szolgálatban kevés a zsidó, a közigazgatás, pénzügy és a vasutak nacionalizálása folyamán a magyar tisztviselőkkel együtt sok zsidót is nyugdíjaztak. vagy elbocsátottak, de ha figyelembe vesszük a zsidóság kis arányszámát, azt mondhatjuk, hogy aránylag ugyanannyi zsidó van állami szolgálatban, mint más országokban. Mint önálló politikai párt a zsidóság sehol sincs megszervezve. Egyes helyeken - Újvidéken, Becskereken - a községi választások alkalmával zsidó párt alakult, amelynek sikerült is jelöltjeit a községi képviselőtestületbe behozni. Általában a zsidók egyéni felfogásuk szerint helyezkedtek el az egyes politikai pártok keretében és sokan igen jelentékeny vezető pozíciókat töltenek ott be. A nemzetgyűlésben a volt magyar területekről való zsidó képviselő nem volt - az egész országból is csak egyetlen ilyen volt - a tartományi képviselők sorába azonban beválasztottak egy zsidót: Klein Adolfot, a szabadkai hitközség elnökét.

12376.ht

CÍMSZÓ Jugoszlávia zsidóság

SZÓCIKK Zsid sajtóró beszéln ali lehet Néhán hetila rövidélet próbálkozá utá megszűnt Egyetle hetila jeleni me néme nyelve Kelle Pinkás bácskatopolya főrabb szerkesztésébe Israe címen la cionist irányzat é IV évfolyamába van IV Gazdaság éle é politika helyzet Jugoszlávi világhábor befejezés utá ne érezt forradalma é ellenforradalma rombol hatásai é bá a impériumváltozássa elkerülhetetlenü együttjár politika é gazdaság izgalma hatása it i nyilvánultak ren é fegyele kedvez előfeltétele mellet azonba konszolidáci nehé munkáj má megindul é sikeresne ígérkezik Mí a agrárrefor földbirtokoso vagyon helyzetébe kedvezőtle változás idézet elő addi a infláci kereskedő részér erő konjunkturáli fellendülés hozott bekövetkezet defláci folytá aztá kereskedő helyzet aggasztóa megromlot é gyakor csődö é fizetésképtelensége közöt e a osztál ige kritiku válságb jutott szabadpályá lévők különöse a ügyvéde nyelv nehézsége miat eleint ige nehé időke élte át d helyzetü lényegese javult miutá a államnyelve sikerül ol mértékbe elsajátítaniuk hog hivatásuka akadálytalanu elláthatják A Sz H Sz Királysá töb jogterületbő alakul é íg a egye vidékeke különböz törvénye volta é vanna érvényben Különöse Vajdaságo sújtottá erőse a it érvénybe lev ú n Wekerle-fél adótörvények amelyekne alkalmazás mé m i veszélyeztet kereskedele é ipa boldogulását A adóegységesítés törvén mos készül e é e les hivatv ezeke bajoko é aránytalanságoko segíteni A elmondotta vol magyarország területekr vonatkozna általába é ebbe tekintetbe zsid é nemzsid közöt semm különbsé nincs zsid lakossá többség kiskereskedelemme foglalkozván természetes hog válságo ő sínyli me legjobban zsidósá társadalm elhelyezkedése miutá Vajdasá lakosság ugyanaz min hábor előt é alat volt lényegébe ne változott A Sz.H.Sz Királysá alkotmányána felfüggesztés előt a álla minde polgárána nemzetiség é felekezet különbsé nélkü telje jogegyenlősége biztosított Antiszemitizmus ne ismerte rég Szerbiába sem Péte királ kormány Balfour-deklaráció magáév tette elismert é a orszá zsidóságá e alkalombó hivatalosa üdvözölte A ú jugoszlá álla átvett rég liberáli tradíció é íg zsidó jogegyenlőség él valóság amel gyakorlatba i megvan magya területekke együt újimpériu al kerül zsidósá ugya eleint bizalmatlanságga é ném idegenkedésse találkozott d e a érzé ne annyir zsidóságának min magyarságána szólt A állampolgárság helyze rendezetlenségé zsidó éppe úg megszenvedték min több lakosság hitközsége országo szövetség eze tére i nag segítségér vol a érdekeltekne é egyébkén i eredményese működött hog zsidóságga szembe bizalmatlansá megszűnjék Állam szolgálatba kevé zsidó közigazgatás pénzüg é vasuta nacionalizálás folyamá magya tisztviselőkke együt so zsidó i nyugdíjaztak vag elbocsátottak d h figyelemb vesszü zsidósá ki arányszámát az mondhatjuk hog arányla ugyananny zsid va állam szolgálatban min má országokban Min önáll politika pár zsidósá seho sinc megszervezve Egye helyeke Újvidéken Becskereke község választáso alkalmáva zsid pár alakult amelyne sikerül i jelöltjei község képviselőtestületb behozni Általába zsidó egyén felfogásu szerin helyezkedte e a egye politika párto keretébe é soka ige jelentéken vezet pozícióka töltene ot be nemzetgyűlésbe vol magya területekrő val zsid képvisel ne vol a egés országbó i csa egyetle ilye vol tartomány képviselő soráb azonba beválasztotta eg zsidót Klei Adolfot szabadka hitközsé elnökét

12376.h

CÍMSZ Jugoszlávi zsidósá

SZÓCIK Zsi sajtór beszél al lehe Néhá hetil rövidéle próbálkoz ut megszűn Egyetl hetil jelen m ném nyelv Kell Pinká bácskatopoly főrab szerkesztéséb Isra címe l cionis irányza I évfolyamáb va I Gazdasá él politik helyze Jugoszláv világhábo befejezé ut n érez forradalm ellenforradalm rombo hatása b impériumváltozáss elkerülhetetlen együttjá politik gazdasá izgalm hatás i nyilvánulta re fegyel kedve előfeltétel melle azonb konszolidác neh munká m megindu sikeresn ígérkezi M agrárrefo földbirtokos vagyo helyzetéb kedvezőtl változá idéze el add inflác keresked részé er konjunkturál fellendülé hozot bekövetkeze deflác folyt azt keresked helyze aggasztó megromlo gyako csőd fizetésképtelenség közö osztá ig kritik válság jutot szabadpály lévő különös ügyvéd nyel nehézség mia elein ig neh idők élt á helyzet lényeges javul miut államnyelv sikerü o mértékb elsajátítaniu ho hivatásuk akadálytalan elláthatjá S S Királys tö jogterületb alaku í egy vidékek különbö törvény volt vann érvénybe Különös Vajdaság sújtott erős i érvényb le Wekerle-fé adótörvénye amelyekn alkalmazá m veszélyezte kereskedel ip boldogulásá adóegységesíté törvé mo készü le hivat ezek bajok aránytalanságok segíten elmondott vo magyarorszá területek vonatkozn általáb ebb tekintetb zsi nemzsi közö sem különbs ninc zsi lakoss többsé kiskereskedelemm foglalkozvá természete ho válság sínyl m legjobba zsidós társadal elhelyezkedés miut Vajdas lakossá ugyana mi hábo elő ala vol lényegéb n változot Sz.H.S Királys alkotmányán felfüggeszté elő áll mind polgárán nemzetisé felekeze különbs nélk telj jogegyenlőség biztosítot Antiszemitizmu n ismert ré Szerbiáb se Pét kirá kormán Balfour-deklaráci magáé tett elismer orsz zsidóság alkalomb hivatalos üdvözölt jugoszl áll átvet ré liberál tradíci í zsid jogegyenlősé é valósá ame gyakorlatb megva magy területekk együ újimpéri a kerü zsidós ugy elein bizalmatlanságg né idegenkedéss találkozot érz n annyi zsidóságána mi magyarságán szól állampolgársá helyz rendezetlenség zsid épp ú megszenvedté mi töb lakossá hitközség ország szövetsé ez tér na segítségé vo érdekeltekn egyébké eredményes működöt ho zsidóságg szemb bizalmatlans megszűnjé Álla szolgálatb kev zsid közigazgatá pénzü vasut nacionalizálá folyam magy tisztviselőkk együ s zsid nyugdíjazta va elbocsátotta figyelem vessz zsidós k arányszámá a mondhatju ho arányl ugyanann zsi v álla szolgálatba mi m országokba Mi önál politik pá zsidós seh sin megszervezv Egy helyek Újvidéke Becskerek közsé választás alkalmáv zsi pá alakul amelyn sikerü jelöltje közsé képviselőtestület behozn Általáb zsid egyé felfogás szeri helyezkedt egy politik párt keretéb sok ig jelentéke veze pozíciók tölten o b nemzetgyűlésb vo magy területekr va zsi képvise n vo egé országb cs egyetl ily vo tartomán képvisel sorá azonb beválasztott e zsidó Kle Adolfo szabadk hitközs elnöké

12376.

CÍMS Jugoszláv zsidós

SZÓCI Zs sajtó beszé a leh Néh heti rövidél próbálko u megszű Egyet heti jele né nyel Kel Pink bácskatopol főra szerkesztésé Isr cím cioni irányz évfolyamá v Gazdas é politi helyz Jugoszlá világháb befejez u ére forradal ellenforradal romb hatás impériumváltozás elkerülhetetle együttj politi gazdas izgal hatá nyilvánult r fegye kedv előfeltéte mell azon konszolidá ne munk megind sikeres ígérkez agrárref földbirtoko vagy helyzeté kedvezőt változ idéz e ad inflá kereske rész e konjunkturá fellendül hozo bekövetkez deflá foly az kereske helyz aggaszt megroml gyak cső fizetésképtelensé köz oszt i kriti válsá juto szabadpál lév különö ügyvé nye nehézsé mi elei i ne idő él helyze lényege javu miu államnyel siker mérték elsajátítani h hivatásu akadálytala elláthatj Király t jogterület alak eg vidéke különb törvén vol van érvényb Különö Vajdasá sújtot erő érvény l Wekerle-f adótörvény amelyek alkalmaz veszélyezt kereskede i boldogulás adóegységesít törv m kész l hiva eze bajo aránytalanságo segíte elmondot v magyarorsz területe vonatkoz általá eb tekintet zs nemzs köz se különb nin zs lakos többs kiskereskedelem foglalkozv természet h válsá síny legjobb zsidó társada elhelyezkedé miu Vajda lakoss ugyan m háb el al vo lényegé változo Sz.H. Király alkotmányá felfüggeszt el ál min polgárá nemzetis felekez különb nél tel jogegyenlősé biztosíto Antiszemitizm ismer r Szerbiá s Pé kir kormá Balfour-deklarác magá tet elisme ors zsidósá alkalom hivatalo üdvözöl jugosz ál átve r liberá tradíc zsi jogegyenlős valós am gyakorlat megv mag területek egy újimpér ker zsidó ug elei bizalmatlanság n idegenkedés találkozo ér anny zsidóságán m magyarságá szó állampolgárs hely rendezetlensé zsi ép megszenvedt m tö lakoss hitközsé orszá szövets e té n segítség v érdekeltek egyébk eredménye működö h zsidóság szem bizalmatlan megszűnj Áll szolgálat ke zsi közigazgat pénz vasu nacionalizál folya mag tisztviselők egy zsi nyugdíjazt v elbocsátott figyele vess zsidó arányszám mondhatj h arány ugyanan zs áll szolgálatb m országokb M öná politi p zsidó se si megszervez Eg helye Újvidék Becskere közs választá alkalmá zs p alaku amely siker jelöltj közs képviselőtestüle behoz Általá zsi egy felfogá szer helyezked eg politi pár kereté so i jelenték vez pozíció tölte nemzetgyűlés v mag területek v zs képvis v eg ország c egyet il v tartomá képvise sor azon beválasztot zsid Kl Adolf szabad hitköz elnök

12376

CÍM Jugoszlá zsidó

SZÓC Z sajt besz le Né het rövidé próbálk megsz Egye het jel n nye Ke Pin bácskatopo főr szerkesztés Is cí cion irány évfolyam Gazda polit hely Jugoszl világhá befeje ér forrada ellenforrada rom hatá impériumváltozá elkerülhetetl együtt polit gazda izga hat nyilvánul fegy ked előfeltét mel azo konszolid n mun megin sikere ígérke agrárre földbirtok vag helyzet kedvező válto idé a infl keresk rés konjunktur fellendü hoz bekövetke defl fol a keresk hely aggasz megrom gya cs fizetésképtelens kö osz krit váls jut szabadpá lé külön ügyv ny nehézs m ele n id é helyz lényeg jav mi államnye sike mérté elsajátítan hivatás akadálytal elláthat Királ jogterüle ala e vidék külön törvé vo va érvény Külön Vajdas sújto er érvén Wekerle- adótörvén amelye alkalma veszélyez keresked boldogulá adóegységesí tör kés hiv ez baj aránytalanság segít elmondo magyarors terület vonatko által e tekinte z nemz kö s külön ni z lako több kiskereskedele foglalkoz természe váls sín legjob zsid társad elhelyezked mi Vajd lakos ugya há e a v lényeg változ Sz.H Királ alkotmány felfüggesz e á mi polgár nemzeti feleke külön né te jogegyenlős biztosít Antiszemitiz isme Szerbi P ki korm Balfour-deklará mag te elism or zsidós alkalo hivatal üdvözö jugos á átv liber tradí zs jogegyenlő való a gyakorla meg ma területe eg újimpé ke zsid u ele bizalmatlansá idegenkedé találkoz é ann zsidóságá magyarság sz állampolgár hel rendezetlens zs é megszenved t lakos hitközs orsz szövet t segítsé érdekelte egyéb eredmény működ zsidósá sze bizalmatla megszűn Ál szolgála k zs közigazga pén vas nacionalizá foly ma tisztviselő eg zs nyugdíjaz elbocsátot figyel ves zsid arányszá mondhat arán ugyana z ál szolgálat országok ön polit zsid s s megszerve E hely Újvidé Becsker köz választ alkalm z alak amel sike jelölt köz képviselőtestül beho Által zs eg felfog sze helyezke e polit pá keret s jelenté ve pozíci tölt nemzetgyűlé ma területe z képvi e orszá egye i tartom képvis so azo beválaszto zsi K Adol szaba hitkö elnö

1237

CÍ Jugoszl zsid

SZÓ saj bes l N he rövid próbál megs Egy he je ny K Pi bácskatop fő szerkeszté I c cio irán évfolya Gazd poli hel Jugosz világh befej é forrad ellenforrad ro hat impériumváltoz elkerülhetet együt poli gazd izg ha nyilvánu feg ke előfelté me az konszoli mu megi siker ígérk agrárr földbirto va helyze kedvez vált id inf keres ré konjunktu fellend ho bekövetk def fo keres hel aggas megro gy c fizetésképtelen k os kri vál ju szabadp l külö ügy n nehéz el i hely lénye ja m államny sik mért elsajátíta hivatá akadályta ellátha Kirá jogterül al vidé külö törv v v érvén Külö Vajda sújt e érvé Wekerle adótörvé amely alkalm veszélye kereske boldogul adóegységes tö ké hi e ba aránytalansá segí elmond magyaror terüle vonatk álta tekint nem k külö n lak töb kiskereskedel foglalko termész vál sí legjo zsi társa elhelyezke m Vaj lako ugy h lénye válto Sz. Kirá alkotmán felfügges m polgá nemzet felek külö n t jogegyenlő biztosí Antiszemiti ism Szerb k kor Balfour-deklar ma t elis o zsidó alkal hivata üdvöz jugo át libe trad z jogegyenl val gyakorl me m terület e újimp k zsi el bizalmatlans idegenked találko an zsidóság magyarsá s állampolgá he rendezetlen z megszenve lako hitköz ors szöve segíts érdekelt egyé eredmén műkö zsidós sz bizalmatl megszű Á szolgál z közigazg pé va nacionaliz fol m tisztvisel e z nyugdíja elbocsáto figye ve zsi aránysz mondha ará ugyan á szolgála országo ö poli zsi megszerv hel Újvid Becske kö válasz alkal ala ame sik jelöl kö képviselőtestü beh Álta z e felfo sz helyezk poli p kere jelent v pozíc töl nemzetgyűl m terület képv orsz egy tarto képvi s az beválaszt zs Ado szab hitk eln