12387.htm

CÍMSZÓ: Kaba

SZÓCIKK: Kaba, nagyk. Hajdú vm. 6815 lak. A zsidó hitközséget 1862. alapították Mandel Jakab, Rosenfeld Ignác, Kohn Ábrahám, Kohn Áron és Kurczer Simon. Az elöljáróság a következő volt: Mandel Jakab elnök, Rosenfeld Ignác gondnok és Kurczer Simon jegyző. Az első rabbi a jelenleg is működő Teitelbaum Heiman, aki 1918. jesivát létesített. 1870-ben létesült a Chevra Kadisa, amelynek élén Rosenfeld Tóbiás áll. 1886-ban építették a templomot. 1900-ban rituális fürdőt létesítettek. Ekkor kútfúrás alkalmával földgázra bukkantak, amelyet a templom világítására és a fürdő melegítésére használnak fel. 1903-ban megalakult a Nőegylet. 1906-ban megnyitották az elemi iskolát, amelynek 16 tanítványa van. A tantestület tagjai: özv. Róna Árminné és Grosz Samu hitoktató. 1925-ben megalakult a Sasz-Chevra, amelynek célja a Tóratanulás kimélyítése. A hitközség orthodox alapon áll. Lélekszáma 250, családszám 77, adófizető tag 70. Foglalkozásuk: 60 kereskedő, 11 iparos, 5 gazdálkodó, 1 orvos. A világháborúban 38-an vettek részt. A hősi halottak száma 11, akik közül ketten a román invázió idején estek el. A hitközség évi költségvetése 12,000 pengő. Vezetősége: Teitelbaum Heiman rabbi, Rosenfeld Gyula elnök, Löwinger Sámuel gondnok, Stern József pénztárnok és Weisz József jegyző.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2387. címszó a lexikon => 439. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12387.htm

CÍMSZÓ: Kaba

SZÓCIKK: Kaba, nagyk. Hajdú vm. 6815 lak. A zsidó hitközséget 1862. alapították Mandel Jakab, Rosenfeld Ignác, Kohn Ábrahám, Kohn Áron és Kurczer Simon. Az elöljáróság a következő volt: Mandel Jakab elnök, Rosenfeld Ignác gondnok és Kurczer Simon jegyző. Az első rabbi a jelenleg is működő Teitelbaum Heiman, aki 1918. jesivát létesített. 1870-ben létesült a Chevra Kadisa, amelynek élén Rosenfeld Tóbiás áll. 1886-ban építették a templomot. 1900-ban rituális fürdőt létesítettek. Ekkor kútfúrás alkalmával földgázra bukkantak, amelyet a templom világítására és a fürdő melegítésére használnak fel. 1903-ban megalakult a Nőegylet. 1906-ban megnyitották az elemi iskolát, amelynek 16 tanítványa van. A tantestület tagjai: özv. Róna Árminné és Grosz Samu hitoktató. 1925-ben megalakult a Sasz-Chevra, amelynek célja a Tóratanulás kimélyítése. A hitközség orthodox alapon áll. Lélekszáma 250, családszám 77, adófizető tag 70. Foglalkozásuk: 60 kereskedő, 11 iparos, 5 gazdálkodó, 1 orvos. A világháborúban 38-an vettek részt. A hősi halottak száma 11, akik közül ketten a román invázió idején estek el. A hitközség évi költségvetése 12,000 pengő. Vezetősége: Teitelbaum Heiman rabbi, Rosenfeld Gyula elnök, Löwinger Sámuel gondnok, Stern József pénztárnok és Weisz József jegyző.

12387.ht

CÍMSZÓ Kab

SZÓCIKK Kaba nagyk Hajd vm 681 lak zsid hitközsége 1862 alapítottá Mande Jakab Rosenfel Ignác Koh Ábrahám Koh Áro é Kurcze Simon A elöljárósá következ volt Mande Jaka elnök Rosenfel Igná gondno é Kurcze Simo jegyző A els rabb jelenle i működ Teitelbau Heiman ak 1918 jesivá létesített 1870-be létesül Chevr Kadisa amelyne élé Rosenfel Tóbiá áll 1886-ba építetté templomot 1900-ba rituáli fürdő létesítettek Ekko kútfúrá alkalmáva földgázr bukkantak amelye templo világításár é fürd melegítésér használna fel 1903-ba megalakul Nőegylet 1906-ba megnyitottá a elem iskolát amelyne 1 tanítvány van tantestüle tagjai özv Rón Árminn é Gros Sam hitoktató 1925-be megalakul Sasz-Chevra amelyne célj Tóratanulá kimélyítése hitközsé orthodo alapo áll Lélekszám 250 családszá 77 adófizet ta 70 Foglalkozásuk 6 kereskedő 1 iparos gazdálkodó orvos világháborúba 38-a vette részt hős halotta szám 11 aki közü kette romá invázi idejé este el hitközsé év költségvetés 12,00 pengő Vezetősége Teitelbau Heima rabbi Rosenfel Gyul elnök Löwinge Sámue gondnok Ster Józse pénztárno é Weis Józse jegyző

12387.h

CÍMSZ Ka

SZÓCIK Kab nagy Haj v 68 la zsi hitközség 186 alapított Mand Jaka Rosenfe Igná Ko Ábrahá Ko Ár Kurcz Simo elöljárós követke vol Mand Jak elnö Rosenfe Ign gondn Kurcz Sim jegyz el rab jelenl műkö Teitelba Heima a 191 jesiv létesítet 1870-b létesü Chev Kadis amelyn él Rosenfe Tóbi ál 1886-b épített templomo 1900-b rituál fürd létesítette Ekk kútfúr alkalmáv földgáz bukkanta amely templ világításá für melegítésé használn fe 1903-b megalaku Nőegyle 1906-b megnyitott ele iskolá amelyn tanítván va tantestül tagja öz Ró Ármin Gro Sa hitoktat 1925-b megalaku Sasz-Chevr amelyn cél Tóratanul kimélyítés hitközs orthod alap ál Lélekszá 25 családsz 7 adófize t 7 Foglalkozásu keresked iparo gazdálkod orvo világháborúb 38- vett rész hő halott szá 1 ak köz kett rom inváz idej est e hitközs é költségveté 12,0 peng Vezetőség Teitelba Heim rabb Rosenfe Gyu elnö Löwing Sámu gondno Ste Józs pénztárn Wei Józs jegyz

12387.

CÍMS K

SZÓCI Ka nag Ha 6 l zs hitközsé 18 alapítot Man Jak Rosenf Ign K Ábrah K Á Kurc Sim elöljáró követk vo Man Ja eln Rosenf Ig gond Kurc Si jegy e ra jelen műk Teitelb Heim 19 jesi létesíte 1870- létes Che Kadi amely é Rosenf Tób á 1886- építet templom 1900- rituá für létesített Ek kútfú alkalmá földgá bukkant amel temp világítás fü melegítés használ f 1903- megalak Nőegyl 1906- megnyitot el iskol amely tanítvá v tantestü tagj ö R Ármi Gr S hitokta 1925- megalak Sasz-Chev amely cé Tóratanu kimélyíté hitköz ortho ala á Léleksz 2 családs adófiz Foglalkozás kereske ipar gazdálko orv világháború 38 vet rés h halot sz a kö ket ro invá ide es hitköz költségvet 12, pen Vezetősé Teitelb Hei rab Rosenf Gy eln Löwin Sám gondn St Józ pénztár We Józ jegy

12387

CÍM

SZÓC K na H z hitközs 1 alapíto Ma Ja Rosen Ig Ábra Kur Si elöljár követ v Ma J el Rosen I gon Kur S jeg r jele mű Teitel Hei 1 jes létesít 1870 léte Ch Kad amel Rosen Tó 1886 építe templo 1900 ritu fü létesítet E kútf alkalm földg bukkan ame tem világítá f melegíté haszná 1903 megala Nőegy 1906 megnyito e isko amel tanítv tantest tag Árm G hitokt 1925 megala Sasz-Che amel c Tóratan kimélyít hitkö orth al Léleks család adófi Foglalkozá keresk ipa gazdálk or világhábor 3 ve ré halo s k ke r inv id e hitkö költségve 12 pe Vezetős Teitel He ra Rosen G el Löwi Sá gond S Jó pénztá W Jó jeg

1238



SZÓ n hitköz alapít M J Rose I Ábr Ku S elöljá köve M e Rose go Ku je jel m Teite He je létesí 187 lét C Ka ame Rose T 188 épít templ 190 rit f létesíte kút alkal föld bukka am te világít melegít haszn 190 megal Nőeg 190 megnyit isk ame tanít tantes ta Ár hitok 192 megal Sasz-Ch ame Tórata kimélyí hitk ort a Lélek csalá adóf Foglalkoz keres ip gazdál o világhábo v r hal k in i hitk költségv 1 p Vezető Teite H r Rose e Löw S gon J pénzt J je