12397.htm

CÍMSZÓ: Kabos

SZEMÉLYNÉV: Kabos Ede

SZÓCIKK: "K. Ede, író és hírlapíró, szül. Nagykárolyban 1864, megh. Abbáziában 1923. Középiskolai tanulmányainak elvégzése után a budapesti tudományegyetem bölcsészeti karára iratkozott be. Csakhamar azonban hírlapíró lett és előbb az Egyetértésnek, majd a Pesti Naplónak, Mikszáth Kálmán Országos Hírlapjának és a Budapesti Naplónak volt egyéni stílusú, éleselméjű vezércikk- és tárcaírója. Később a Budapesti Napló szerkesztője volt és különösen az új modern magyar irodalom érdekében folytatott nagy sikerű harcot. 1913-ban megalapította és 1919-ig szerkesztette az Érdekes Újság c. képes hetilapot, ugyanakkor pedig a Pesti Hírlap vezércikkírója is volt. A Petőfi Társaság 1902. tagjai közé választotta. Élete végén Bécsben élt. Elbeszélései és regényei a magyar naturalizmus legjava munkái közé tartoznak. Művei közül, amelyek összegyűjtve is megjelentek, a legkiemelkedőbbek: Az elzüllöttek; Vásár; Harakiri; Koldusok; Fehér éjszakák; Por: Vándorok; A csengeri kalapok: A verebek; Két halott regénye; Akác virág; Az eleven kulcs; A szobor özvegye; Mária látogatói; Szivárvány; IV. Péter asszonyai; Az ékszerek; A Rubin-gyár: Egy óra története. A színpadnak is dolgozott kisebb sikerrel. Több regényében és novellájában zsidó környezetet fest természethű színekkel és jellegzetes zsidó alakokat szerepeltet a fővárosi és vidéki kispolgárság köréből"


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2397. címszó a lexikon => 444. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12397.htm

CÍMSZÓ: Kabos

SZEMÉLYNÉV: Kabos Ede

SZÓCIKK: K. Ede, író és hírlapíró, szül. Nagykárolyban 1864, megh. Abbáziában 1923. Középiskolai tanulmányainak elvégzése után a budapesti tudományegyetem bölcsészeti karára iratkozott be. Csakhamar azonban hírlapíró lett és előbb az Egyetértésnek, majd a Pesti Naplónak, Mikszáth Kálmán Országos Hírlapjának és a Budapesti Naplónak volt egyéni stílusú, éleselméjű vezércikk- és tárcaírója. Később a Budapesti Napló szerkesztője volt és különösen az új modern magyar irodalom érdekében folytatott nagy sikerű harcot. 1913-ban megalapította és 1919-ig szerkesztette az Érdekes Újság c. képes hetilapot, ugyanakkor pedig a Pesti Hírlap vezércikkírója is volt. A Petőfi Társaság 1902. tagjai közé választotta. Élete végén Bécsben élt. Elbeszélései és regényei a magyar naturalizmus legjava munkái közé tartoznak. Művei közül, amelyek összegyűjtve is megjelentek, a legkiemelkedőbbek: Az elzüllöttek; Vásár; Harakiri; Koldusok; Fehér éjszakák; Por: Vándorok; A csengeri kalapok: A verebek; Két halott regénye; Akác virág; Az eleven kulcs; A szobor özvegye; Mária látogatói; Szivárvány; IV. Péter asszonyai; Az ékszerek; A Rubin-gyár: Egy óra története. A színpadnak is dolgozott kisebb sikerrel. Több regényében és novellájában zsidó környezetet fest természethű színekkel és jellegzetes zsidó alakokat szerepeltet a fővárosi és vidéki kispolgárság köréből

12397.ht

CÍMSZÓ Kabo

SZEMÉLYNÉV Kabo Ed

SZÓCIKK K Ede ír é hírlapíró szül Nagykárolyba 1864 megh Abbáziába 1923 Középiskola tanulmányaina elvégzés utá budapest tudományegyete bölcsészet karár iratkozot be Csakhama azonba hírlapír let é előb a Egyetértésnek maj Pest Naplónak Mikszát Kálmá Országo Hírlapjána é Budapest Naplóna vol egyén stílusú éleselméj vezércikk é tárcaírója Későb Budapest Napl szerkesztőj vol é különöse a ú moder magya irodalo érdekébe folytatot nag siker harcot 1913-ba megalapított é 1919-i szerkesztett a Érdeke Újsá c képe hetilapot ugyanakko pedi Pest Hírla vezércikkírój i volt Petőf Társasá 1902 tagja köz választotta Élet végé Bécsbe élt Elbeszélése é regénye magya naturalizmu legjav munká köz tartoznak Műve közül amelye összegyűjtv i megjelentek legkiemelkedőbbek A elzüllöttek Vásár Harakiri Koldusok Fehé éjszakák Por Vándorok csenger kalapok verebek Ké halot regénye Aká virág A eleve kulcs szobo özvegye Mári látogatói Szivárvány IV Péte asszonyai A ékszerek Rubin-gyár Eg ór története színpadna i dolgozot kiseb sikerrel Töb regényébe é novellájába zsid környezete fes természeth színekke é jellegzete zsid alakoka szerepelte főváros é vidék kispolgársá körébő

12397.h

CÍMSZ Kab

SZEMÉLYNÉ Kab E

SZÓCIK Ed í hírlapír szü Nagykárolyb 186 meg Abbáziáb 192 Középiskol tanulmányain elvégzé ut budapes tudományegyet bölcsésze kará iratkozo b Csakham azonb hírlapí le elő Egyetértésne ma Pes Naplóna Mikszá Kálm Ország Hírlapján Budapes Naplón vo egyé stílus éleselmé vezércik tárcaírój Késő Budapes Nap szerkesztő vo különös mode magy irodal érdekéb folytato na sike harco 1913-b megalapítot 1919- szerkesztet Érdek Újs kép hetilapo ugyanakk ped Pes Hírl vezércikkíró vol Pető Társas 190 tagj kö választott Éle vég Bécsb él Elbeszélés regény magy naturalizm legja munk kö tartozna Műv közü amely összegyűjt megjelente legkiemelkedőbbe elzüllötte Vásá Harakir Kolduso Feh éjszaká Po Vándoro csenge kalapo verebe K halo regény Ak virá elev kulc szob özvegy Már látogató Szivárván I Pét asszonya ékszere Rubin-gyá E ó történet színpadn dolgozo kise sikerre Tö regényéb novellájáb zsi környezet fe természet színekk jellegzet zsi alakok szerepelt főváro vidé kispolgárs köréb

12397.

CÍMS Ka

SZEMÉLYN Ka

SZÓCI E hírlapí sz Nagykároly 18 me Abbáziá 19 Középisko tanulmányai elvégz u budape tudományegye bölcsész kar iratkoz Csakha azon hírlap l el Egyetértésn m Pe Naplón Miksz Kál Orszá Hírlapjá Budape Napló v egy stílu éleselm vezérci tárcaíró Kés Budape Na szerkeszt v különö mod mag iroda érdeké folytat n sik harc 1913- megalapíto 1919 szerkeszte Érde Új ké hetilap ugyanak pe Pe Hír vezércikkír vo Pet Társa 19 tag k választot Él vé Bécs é Elbeszélé regén mag naturaliz legj mun k tartozn Mű köz amel összegyűj megjelent legkiemelkedőbb elzüllött Vás Haraki Koldus Fe éjszak P Vándor cseng kalap vereb hal regén A vir ele kul szo özveg Má látogat Szivárvá Pé asszony ékszer Rubin-gy történe színpad dolgoz kis sikerr T regényé novellájá zs környeze f természe színek jellegze zs alako szerepel fővár vid kispolgár köré

12397

CÍM K

SZEMÉLY K

SZÓC hírlap s Nagykárol 1 m Abbázi 1 Középisk tanulmánya elvég budap tudományegy bölcsés ka iratko Csakh azo hírla e Egyetértés P Napló Miks Ká Orsz Hírlapj Budap Napl eg stíl élesel vezérc tárcaír Ké Budap N szerkesz külön mo ma irod érdek folyta si har 1913 megalapít 191 szerkeszt Érd Ú k hetila ugyana p P Hí vezércikkí v Pe Társ 1 ta választo É v Béc Elbeszél regé ma naturali leg mu tartoz M kö ame összegyű megjelen legkiemelkedőb elzüllöt Vá Harak Koldu F éjsza Vándo csen kala vere ha regé vi el ku sz özve M látoga Szivárv P asszon éksze Rubin-g történ színpa dolgo ki siker regény novelláj z környez termész színe jellegz z alak szerepe fővá vi kispolgá kör

1239



SZEMÉL

SZÓ hírla Nagykáro Abbáz Középis tanulmány elvé buda tudományeg bölcsé k iratk Csak az hírl Egyetérté Napl Mik K Ors Hírlap Buda Nap e stí élese vezér tárcaí K Buda szerkes külö m m iro érde folyt s ha 191 megalapí 19 szerkesz Ér hetil ugyan H vezércikk P Tár t választ Bé Elbeszé reg m natural le m tarto k am összegy megjele legkiemelkedő elzüllö V Hara Kold éjsz Vánd cse kal ver h reg v e k s özv látog Szivár asszo éksz Rubin- törté színp dolg k sike regén novellá környe termés szín jelleg ala szerep főv v kispolg kö