12417.htm

CÍMSZÓ: Kain

SZEMÉLYNÉV: Kain Dávid

SZÓCIKK: ". K. Dávid, orvos és hírlapíró, K. Albert öccse. szül. Debrecenben 1821., megh. Budapesten 1890. A szabadságharcban mint honvédorvos vett részt. 1850-ben Kassára költözött, ahol a hitközségnek 20 éven át elnöke volt. Megalapította a kassai zsidóiskolát. Közéleti működéséért a Ferenc József-rend lovagkeresztjét kapta, ő volt Tompa Mihály orvosa. Megalapította az Abauj-Torna megyei orvosok és gyógyszerészek egyesületét is és annak elnöke lett. Cikkei a szaksajtóban jelentek meg.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2417. címszó a lexikon => 446. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12417.htm

CÍMSZÓ: Kain

SZEMÉLYNÉV: Kain Dávid

SZÓCIKK: . K. Dávid, orvos és hírlapíró, K. Albert öccse. szül. Debrecenben 1821., megh. Budapesten 1890. A szabadságharcban mint honvédorvos vett részt. 1850-ben Kassára költözött, ahol a hitközségnek 20 éven át elnöke volt. Megalapította a kassai zsidóiskolát. Közéleti működéséért a Ferenc József-rend lovagkeresztjét kapta, ő volt Tompa Mihály orvosa. Megalapította az Abauj-Torna megyei orvosok és gyógyszerészek egyesületét is és annak elnöke lett. Cikkei a szaksajtóban jelentek meg.

12417.ht

CÍMSZÓ Kai

SZEMÉLYNÉV Kai Dávi

SZÓCIKK K Dávid orvo é hírlapíró K Alber öccse szül Debrecenbe 1821. megh Budapeste 1890 szabadságharcba min honvédorvo vet részt 1850-be Kassár költözött aho hitközségne 2 éve á elnök volt Megalapított kassa zsidóiskolát Közélet működéséér Feren József-ren lovagkeresztjé kapta vol Tomp Mihál orvosa Megalapított a Abauj-Torn megye orvoso é gyógyszerésze egyesületé i é anna elnök lett Cikke szaksajtóba jelente meg

12417.h

CÍMSZ Ka

SZEMÉLYNÉ Ka Dáv

SZÓCIK Dávi orv hírlapír Albe öccs szü Debrecenb 1821 meg Budapest 189 szabadságharcb mi honvédorv ve rész 1850-b Kassá költözöt ah hitközségn év elnö vol Megalapítot kass zsidóiskolá Közéle működéséé Fere József-re lovagkeresztj kapt vo Tom Mihá orvos Megalapítot Abauj-Tor megy orvos gyógyszerész egyesület ann elnö let Cikk szaksajtób jelent me

12417.

CÍMS K

SZEMÉLYN K Dá

SZÓCI Dáv or hírlapí Alb öcc sz Debrecen 182 me Budapes 18 szabadságharc m honvédor v rés 1850- Kass költözö a hitközség é eln vo Megalapíto kas zsidóiskol Közél működésé Fer József-r lovagkereszt kap v To Mih orvo Megalapíto Abauj-To meg orvo gyógyszerés egyesüle an eln le Cik szaksajtó jelen m

12417

CÍM

SZEMÉLY D

SZÓC Dá o hírlap Al öc s Debrece 18 m Budape 1 szabadsághar honvédo ré 1850 Kas költöz hitközsé el v Megalapít ka zsidóisko Közé működés Fe József- lovagkeresz ka T Mi orv Megalapít Abauj-T me orv gyógyszeré egyesül a el l Ci szaksajt jele

1241



SZEMÉL

SZÓ D hírla A ö Debrec 1 Budap szabadságha honvéd r 185 Ka költö hitközs e Megalapí k zsidóisk Köz működé F József lovagkeres k M or Megalapí Abauj- m or gyógyszer egyesü e C szaksaj jel