12438.htm

CÍMSZÓ: Kálmán

SZEMÉLYNÉV: Kálmán Ödön

SZÓCIKK: " K. Ödön, ügyvéd és bankigazgató, szül. Gyöngyösön 1869. Iskoláit Gyöngyösön, Besztercebányán és Budapesten végezte. Az ügyvédi vizsga letétele után Újpesten telepedett le és csakhamar bekapcsolódott a hitközségi életbe. 26 év óta elöljárója, 9 év óta elnöke a hitközségnek. Mint városi képviselő és megyebizottsági tag a városi és megyei életben is tevékenykedik és részt vesz a jótékonycélú és emberbaráti egyesületek minden mozgalmában. Az egyetemes zsidóság érdekében is jelentékeny munkásságot fejtett ki. Tagja volt az amerikai Joint segítő bizottságnak, az Országos Iroda vezetésére alakított kuratóriumnak és elnöke a Mezey Ferenc emlékbizottságnak. A VI. - izr. községkerületben tekintélyes szerepe van. Neje: Schwarcz Riza, az Újpesti Izr. Nőegylet jótékonyságáról ismert elnöke.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2438. címszó a lexikon => 448. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12438.htm

CÍMSZÓ: Kálmán

SZEMÉLYNÉV: Kálmán Ödön

SZÓCIKK: K. Ödön, ügyvéd és bankigazgató, szül. Gyöngyösön 1869. Iskoláit Gyöngyösön, Besztercebányán és Budapesten végezte. Az ügyvédi vizsga letétele után Újpesten telepedett le és csakhamar bekapcsolódott a hitközségi életbe. 26 év óta elöljárója, 9 év óta elnöke a hitközségnek. Mint városi képviselő és megyebizottsági tag a városi és megyei életben is tevékenykedik és részt vesz a jótékonycélú és emberbaráti egyesületek minden mozgalmában. Az egyetemes zsidóság érdekében is jelentékeny munkásságot fejtett ki. Tagja volt az amerikai Joint segítő bizottságnak, az Országos Iroda vezetésére alakított kuratóriumnak és elnöke a Mezey Ferenc emlékbizottságnak. A VI. - izr. községkerületben tekintélyes szerepe van. Neje: Schwarcz Riza, az Újpesti Izr. Nőegylet jótékonyságáról ismert elnöke.

12438.ht

CÍMSZÓ Kálmá

SZEMÉLYNÉV Kálmá Ödö

SZÓCIKK K Ödön ügyvé é bankigazgató szül Gyöngyösö 1869 Iskolái Gyöngyösön Besztercebányá é Budapeste végezte A ügyvéd vizsg letétel utá Újpeste telepedet l é csakhama bekapcsolódot hitközség életbe 2 é ót elöljárója é ót elnök hitközségnek Min város képvisel é megyebizottság ta város é megye életbe i tevékenykedi é rész ves jótékonycél é emberbarát egyesülete minde mozgalmában A egyeteme zsidósá érdekébe i jelentéken munkásságo fejtet ki Tagj vol a amerika Join segít bizottságnak a Országo Irod vezetésér alakítot kuratóriumna é elnök Meze Feren emlékbizottságnak VI izr községkerületbe tekintélye szerep van Neje Schwarc Riza a Újpest Izr Nőegyle jótékonyságáró ismer elnöke

12438.h

CÍMSZ Kálm

SZEMÉLYNÉ Kálm Öd

SZÓCIK Ödö ügyv bankigazgat szü Gyöngyös 186 Iskolá Gyöngyösö Besztercebány Budapest végezt ügyvé vizs letéte ut Újpest telepede csakham bekapcsolódo hitközsé életb ó elöljárój ó elnö hitközségne Mi váro képvise megyebizottsá t váro megy életb tevékenyked rés ve jótékonycé emberbará egyesület mind mozgalmába egyetem zsidós érdekéb jelentéke munkásság fejte k Tag vo amerik Joi segí bizottságna Ország Iro vezetésé alakíto kuratóriumn elnö Mez Fere emlékbizottságna V iz községkerületb tekintély szere va Nej Schwar Riz Újpes Iz Nőegyl jótékonyságár isme elnök

12438.

CÍMS Kál

SZEMÉLYN Kál Ö

SZÓCI Öd ügy bankigazga sz Gyöngyö 18 Iskol Gyöngyös Besztercebán Budapes végez ügyv viz letét u Újpes teleped csakha bekapcsolód hitközs élet elöljáró eln hitközségn M vár képvis megyebizotts vár meg élet tevékenyke ré v jótékonyc emberbar egyesüle min mozgalmáb egyete zsidó érdeké jelenték munkássá fejt Ta v ameri Jo seg bizottságn Orszá Ir vezetés alakít kuratórium eln Me Fer emlékbizottságn i községkerület tekintél szer v Ne Schwa Ri Újpe I Nőegy jótékonyságá ism elnö

12438

CÍM Ká

SZEMÉLY Ká

SZÓC Ö üg bankigazg s Gyöngy 1 Isko Gyöngyö Besztercebá Budape vége ügy vi leté Újpe telepe csakh bekapcsoló hitköz éle elöljár el hitközség vá képvi megyebizott vá me éle tevékenyk r jótékony emberba egyesül mi mozgalmá egyet zsid érdek jelenté munkáss fej T amer J se bizottság Orsz I vezeté alakí kuratóriu el M Fe emlékbizottság községkerüle tekinté sze N Schw R Újp Nőeg jótékonyság is eln

1243

CÍ K

SZEMÉL K

SZÓ ü bankigaz Gyöng Isk Gyöngy Beszterceb Budap vég üg v let Újp telep csak bekapcsol hitkö él elöljá e hitközsé v képv megyebizot v m él tevékeny jótékon emberb egyesü m mozgalm egye zsi érde jelent munkás fe ame s bizottsá Ors vezet alak kuratóri e F emlékbizottsá községkerül tekint sz Sch Új Nőe jótékonysá i el