12451.htm

CÍMSZÓ: Kanitz

SZEMÉLYNÉV: Kanitz Dezső

SZÓCIKK: K. Dezső (nagyecséri), pénzintézeti elnökigazgató, az egri hitközség elnöke, szül. Egerben 1856. Tanulmányai elvégzése után társtulajdonosa lett az apja, K. Lipót borsod- és heves megyei földbirtokos által 1870. alapított Kánitz Lipót és fiai nagykereskedő cégnek. Megalapította 1894. az Agrár Takarékpénztár r.-t.-ot, melynek alapítása óta elnökigazgatója. Az intézetet a vidék egyik legnagyobb kereskedelmi hitelintézetévé fejlesztette. 13 kereskedelmi, ipari és mezőgazdasági vállalatot létesített és ezzel nagyban hozzájárult Eger város és Hevesmegye közgazdasági életének fellendítéséhez. Résztvesz a megye és város gazdasági, politikai, kulturális és jótékonysági mozgalmaiban. Közéleti érdemei elismeréséül a királytól 1910. nagyecséri előnévvel magyar nemességet kapott. Kezdeményezésére épült Egerben 1913. a hitközség díszes és monumentális temploma. A régi templomot kultúrházzá alakíttatta és Eger zsidóságának kulturális és társadalmi központjává tette. A Chevra Kadisának is elnöke.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2451. címszó a lexikon => 450. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12451.htm

CÍMSZÓ: Kanitz

SZEMÉLYNÉV: Kanitz Dezső

SZÓCIKK: K. Dezső nagyecséri , pénzintézeti elnökigazgató, az egri hitközség elnöke, szül. Egerben 1856. Tanulmányai elvégzése után társtulajdonosa lett az apja, K. Lipót borsod- és heves megyei földbirtokos által 1870. alapított Kánitz Lipót és fiai nagykereskedő cégnek. Megalapította 1894. az Agrár Takarékpénztár r.-t.-ot, melynek alapítása óta elnökigazgatója. Az intézetet a vidék egyik legnagyobb kereskedelmi hitelintézetévé fejlesztette. 13 kereskedelmi, ipari és mezőgazdasági vállalatot létesített és ezzel nagyban hozzájárult Eger város és Hevesmegye közgazdasági életének fellendítéséhez. Résztvesz a megye és város gazdasági, politikai, kulturális és jótékonysági mozgalmaiban. Közéleti érdemei elismeréséül a királytól 1910. nagyecséri előnévvel magyar nemességet kapott. Kezdeményezésére épült Egerben 1913. a hitközség díszes és monumentális temploma. A régi templomot kultúrházzá alakíttatta és Eger zsidóságának kulturális és társadalmi központjává tette. A Chevra Kadisának is elnöke.

12451.ht

CÍMSZÓ Kanit

SZEMÉLYNÉV Kanit Dezs

SZÓCIKK K Dezs nagyecsér pénzintézet elnökigazgató a egr hitközsé elnöke szül Egerbe 1856 Tanulmánya elvégzés utá társtulajdonos let a apja K Lipó borsod é heve megye földbirtoko álta 1870 alapítot Kánit Lipó é fia nagykeresked cégnek Megalapított 1894 a Agrá Takarékpénztá r.-t.-ot melyne alapítás ót elnökigazgatója A intézete vidé egyi legnagyob kereskedelm hitelintézetév fejlesztette 1 kereskedelmi ipar é mezőgazdaság vállalato létesítet é ezze nagyba hozzájárul Ege váro é Hevesmegy közgazdaság életéne fellendítéséhez Résztves megy é váro gazdasági politikai kulturáli é jótékonyság mozgalmaiban Közélet érdeme elismeréséü királytó 1910 nagyecsér előnévve magya nemessége kapott Kezdeményezésér épül Egerbe 1913 hitközsé dísze é monumentáli temploma rég templomo kultúrházz alakíttatt é Ege zsidóságána kulturáli é társadalm központjáv tette Chevr Kadisána i elnöke

12451.h

CÍMSZ Kani

SZEMÉLYNÉ Kani Dez

SZÓCIK Dez nagyecsé pénzintéze elnökigazgat eg hitközs elnök szü Egerb 185 Tanulmány elvégzé ut társtulajdono le apj Lip borso hev megy földbirtok ált 187 alapíto Káni Lip fi nagykereske cégne Megalapítot 189 Agr Takarékpénzt r.-t.-o melyn alapítá ó elnökigazgatój intézet vid egy legnagyo kereskedel hitelintézeté fejlesztett kereskedelm ipa mezőgazdasá vállalat létesíte ezz nagyb hozzájáru Eg vár Hevesmeg közgazdasá életén fellendítéséhe Résztve meg vár gazdaság politika kulturál jótékonysá mozgalmaiba Közéle érdem elismerésé királyt 191 nagyecsé előnévv magy nemesség kapot Kezdeményezésé épü Egerb 191 hitközs dísz monumentál templom ré templom kultúrház alakíttat Eg zsidóságán kulturál társadal központjá tett Chev Kadisán elnök

12451.

CÍMS Kan

SZEMÉLYN Kan De

SZÓCI De nagyecs pénzintéz elnökigazga e hitköz elnö sz Eger 18 Tanulmán elvégz u társtulajdon l ap Li bors he meg földbirto ál 18 alapít Kán Li f nagykeresk cégn Megalapíto 18 Ag Takarékpénz r.-t.- mely alapít elnökigazgató intéze vi eg legnagy kereskede hitelintézet fejlesztet kereskedel ip mezőgazdas vállala létesít ez nagy hozzájár E vá Hevesme közgazdas életé fellendítéséh Résztv me vá gazdasá politik kulturá jótékonys mozgalmaib Közél érde elismerés király 19 nagyecs előnév mag nemessé kapo Kezdeményezés ép Eger 19 hitköz dís monumentá templo r templo kultúrhá alakítta E zsidóságá kulturá társada központj tet Che Kadisá elnö

12451

CÍM Ka

SZEMÉLY Ka D

SZÓC D nagyec pénzinté elnökigazg hitkö eln s Ege 1 Tanulmá elvég társtulajdo a L bor h me földbirt á 1 alapí Ká L nagykeres cég Megalapít 1 A Takarékpén r.-t. mel alapí elnökigazgat intéz v e legnag keresked hitelintéze fejleszte kereskede i mezőgazda vállal létesí e nag hozzájá v Hevesm közgazda élet fellendítésé Részt m v gazdas politi kultur jótékony mozgalmai Közé érd elismeré királ 1 nagyec előné ma nemess kap Kezdeményezé é Ege 1 hitkö dí monument templ templ kultúrh alakítt zsidóság kultur társad központ te Ch Kadis eln

1245

CÍ K

SZEMÉL K

SZÓ nagye pénzint elnökigaz hitk el Eg Tanulm elvé társtulajd bo m földbir alap K nagykere cé Megalapí Takarékpé r.-t me alap elnökigazga inté legna kereske hitelintéz fejleszt keresked mezőgazd válla létes na hozzáj Heves közgazd éle fellendítés Rész gazda polit kultu jótékon mozgalma Köz ér elismer kirá nagye előn m nemes ka Kezdeményez Eg hitk d monumen temp temp kultúr alakít zsidósá kultu társa közpon t C Kadi el