12504.htm

CÍMSZÓ: Kazuisztika

SZÓCIKK: Kazuisztika, a törvény fejtegetésnek oly módja, amelynek során az életben elő nem forduló kérdéseket vetnek fel, hogy egy jogi tételt arra is alkalmazzanak. Ilyen K. jellemzi a Talmudot is. A Talmud K.-ja a Biblia iránt való határtalan kegyeletben gyökerezik. Az írásmagyarázók, akik az állami és társadalmi élet legnemesebb formáit a Bibliából bontották ki, de azokból az állam összeomlása következtében kiestek, abban kerestek vigasztalást, hogy a Bibliában éljék ki magukat és veszteségükért a szellemi életben találjanak kárpótlást. A betűkben és szavakban való nagy gyönyörűség, a nyilvánvaló szépségek és az elrejtett célzatok szenvedélyes feltárása teremtette meg a K.-t, mert már nem maradt a nemzeti életből semmise, csak a Tóra maradóka, (veló nisor lonu rak sijur hatóró hazósz).


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2504. címszó a lexikon => 458. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12504.htm

CÍMSZÓ: Kazuisztika

SZÓCIKK: Kazuisztika, a törvény fejtegetésnek oly módja, amelynek során az életben elő nem forduló kérdéseket vetnek fel, hogy egy jogi tételt arra is alkalmazzanak. Ilyen K. jellemzi a Talmudot is. A Talmud K.-ja a Biblia iránt való határtalan kegyeletben gyökerezik. Az írásmagyarázók, akik az állami és társadalmi élet legnemesebb formáit a Bibliából bontották ki, de azokból az állam összeomlása következtében kiestek, abban kerestek vigasztalást, hogy a Bibliában éljék ki magukat és veszteségükért a szellemi életben találjanak kárpótlást. A betűkben és szavakban való nagy gyönyörűség, a nyilvánvaló szépségek és az elrejtett célzatok szenvedélyes feltárása teremtette meg a K.-t, mert már nem maradt a nemzeti életből semmise, csak a Tóra maradóka, veló nisor lonu rak sijur hatóró hazósz .

12504.ht

CÍMSZÓ Kazuisztik

SZÓCIKK Kazuisztika törvén fejtegetésne ol módja amelyne sorá a életbe el ne fordul kérdéseke vetne fel hog eg jog tétel arr i alkalmazzanak Ilye K jellemz Talmudo is Talmu K.-j Bibli irán val határtala kegyeletbe gyökerezik A írásmagyarázók aki a állam é társadalm éle legnemeseb formái Bibliábó bontottá ki d azokbó a álla összeomlás következtébe kiestek abba kereste vigasztalást hog Bibliába éljé k maguka é veszteségükér szellem életbe találjana kárpótlást betűkbe é szavakba val nag gyönyörűség nyilvánval szépsége é a elrejtet célzato szenvedélye feltárás teremtett me K.-t mer má ne marad nemzet életbő semmise csa Tór maradóka vel niso lon ra siju hatór hazós

12504.h

CÍMSZ Kazuiszti

SZÓCIK Kazuisztik törvé fejtegetésn o módj amelyn sor életb e n fordu kérdések vetn fe ho e jo téte ar alkalmazzana Ily jellem Talmud i Talm K.- Bibl irá va határtal kegyeletb gyökerezi írásmagyarázó ak álla társadal él legnemese formá Bibliáb bontott k azokb áll összeomlá következtéb kieste abb kerest vigasztalás ho Bibliáb élj maguk veszteségüké szelle életb találjan kárpótlás betűkb szavakb va na gyönyörűsé nyilvánva szépség elrejte célzat szenvedély feltárá teremtet m K.- me m n mara nemze életb semmis cs Tó maradók ve nis lo r sij ható hazó

12504.

CÍMS Kazuiszt

SZÓCI Kazuiszti törv fejtegetés mód amely so élet ford kérdése vet f h j tét a alkalmazzan Il jelle Talmu Tal K. Bib ir v határta kegyelet gyökerez írásmagyaráz a áll társada é legnemes form Bibliá bontot azok ál összeoml következté kiest ab keres vigasztalá h Bibliá él magu veszteségük szell élet találja kárpótlá betűk szavak v n gyönyörűs nyilvánv szépsé elrejt célza szenvedél feltár teremte K. m mar nemz élet semmi c T maradó v ni l si hat haz

12504

CÍM Kazuisz

SZÓC Kazuiszt tör fejtegeté mó amel s éle for kérdés ve té alkalmazza I jell Talm Ta K Bi i határt kegyele gyökere írásmagyará ál társad legneme for Bibli bonto azo á összeom következt kies a kere vigasztal Bibli é mag veszteségü szel éle találj kárpótl betű szava gyönyörű nyilván széps elrej célz szenvedé feltá teremt K ma nem éle semm marad n s ha ha

1250

CÍ Kazuis

SZÓ Kazuisz tö fejteget m ame él fo kérdé v t alkalmazz jel Tal T B határ kegyel gyöker írásmagyar á társa legnem fo Bibl bont az összeo következ kie ker vigaszta Bibl ma veszteség sze él talál kárpót bet szav gyönyör nyilvá szép elre cél szenved felt terem m ne él sem mara h h