12516.htm

CÍMSZÓ: Kelemen

SZEMÉLYNÉV: Kelemen Samu

SZÓCIKK: K. Samu, politikus, szül. Nagyváradon 1862 okt. 23., megh. Budapesten 1916 aug. 11. A budapesti egyetemen végezte a jogot és ügyvéd lett Szatmáron, ahol főleg, mint a Pap Béla bűnper védőügyvédje tűnt fel. A megyei törvényhatóságban is vezetőszerepet töltött be. 1905-ben függetlenségi programmal Hieronymi miniszterrel szemben Szatmáron országgyűlési képviselőnek választották meg s a parlamentben élénk politikai tevékenységet fejtett ki. Része volt a koalíció létrehozásában s valamennyi nemzeti függetlenségi küzdelemben. A függetlenségi párt kettészakadása után a Justh-frakcióhoz tartozott s ezen programm alapján 1910. újból képviselővé választották meg.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2516. címszó a lexikon => 460. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12516.htm

CÍMSZÓ: Kelemen

SZEMÉLYNÉV: Kelemen Samu

SZÓCIKK: K. Samu, politikus, szül. Nagyváradon 1862 okt. 23., megh. Budapesten 1916 aug. 11. A budapesti egyetemen végezte a jogot és ügyvéd lett Szatmáron, ahol főleg, mint a Pap Béla bűnper védőügyvédje tűnt fel. A megyei törvényhatóságban is vezetőszerepet töltött be. 1905-ben függetlenségi programmal Hieronymi miniszterrel szemben Szatmáron országgyűlési képviselőnek választották meg s a parlamentben élénk politikai tevékenységet fejtett ki. Része volt a koalíció létrehozásában s valamennyi nemzeti függetlenségi küzdelemben. A függetlenségi párt kettészakadása után a Justh-frakcióhoz tartozott s ezen programm alapján 1910. újból képviselővé választották meg.

12516.ht

CÍMSZÓ Keleme

SZEMÉLYNÉV Keleme Sam

SZÓCIKK K Samu politikus szül Nagyvárado 186 okt 23. megh Budapeste 191 aug 11 budapest egyeteme végezt jogo é ügyvé let Szatmáron aho főleg min Pa Bél bűnpe védőügyvédj tűn fel megye törvényhatóságba i vezetőszerepe töltöt be 1905-be függetlenség programma Hieronym miniszterre szembe Szatmáro országgyűlés képviselőne választottá me parlamentbe élén politika tevékenysége fejtet ki Rész vol koalíci létrehozásába valamenny nemzet függetlenség küzdelemben függetlenség pár kettészakadás utá Justh-frakcióho tartozot eze program alapjá 1910 újbó képviselőv választottá meg

12516.h

CÍMSZ Kelem

SZEMÉLYNÉ Kelem Sa

SZÓCIK Sam politiku szü Nagyvárad 18 ok 23 meg Budapest 19 au 1 budapes egyetem végez jog ügyv le Szatmáro ah főle mi P Bé bűnp védőügyvéd tű fe megy törvényhatóságb vezetőszerep töltö b 1905-b függetlensé programm Hierony miniszterr szemb Szatmár országgyűlé képviselőn választott m parlamentb élé politik tevékenység fejte k Rés vo koalíc létrehozásáb valamenn nemze függetlensé küzdelembe függetlensé pá kettészakadá ut Justh-frakcióh tartozo ez progra alapj 191 újb képviselő választott me

12516.

CÍMS Kele

SZEMÉLYN Kele S

SZÓCI Sa politik sz Nagyvára 1 o 2 me Budapes 1 a budape egyete vége jo ügy l Szatmár a fől m B bűn védőügyvé t f meg törvényhatóság vezetőszere tölt 1905- függetlens program Hieron miniszter szem Szatmá országgyűl képviselő választot parlament él politi tevékenysé fejt Ré v koalí létrehozásá valamen nemz függetlens küzdelemb függetlens p kettészakad u Justh-frakció tartoz e progr alap 19 új képvisel választot m

12516

CÍM Kel

SZEMÉLY Kel

SZÓC S politi s Nagyvár m Budape budap egyet vég j üg Szatmá fő bű védőügyv me törvényhatósá vezetőszer töl 1905 független progra Hiero miniszte sze Szatm országgyű képvisel választo parlamen é polit tevékenys fej R koal létrehozás valame nem független küzdelem független kettészaka Justh-frakci tarto prog ala 1 ú képvise választo

1251

CÍ Ke

SZEMÉL Ke

SZÓ polit Nagyvá Budap buda egye vé ü Szatm f b védőügy m törvényhatós vezetősze tö 190 függetle progr Hier miniszt sz Szat országgy képvise választ parlame poli tevékeny fe koa létrehozá valam ne függetle küzdele függetle kettészak Justh-frakc tart pro al képvis választ