12551.htm

CÍMSZÓ: Kereskedelem

SZÓCIKK: Most már azonban a zsidók építőmunkáját mi sem gátolhatja és a hetvenes évek antiszemita izgatásait is (l. Antiszemitizmus) nagyobb rázkódtatások nélkül heverte ki. A zsidó K. ekkor már egyre nagyobb jelentőséget ért el az ország közgazdasági életében és az utolsó félszázad alatt Magyarország közgazdasági felépítését nagymértékben vitte előre. A világháború alatt óriási lendületre kapott a K. és a hadseregszállításokkal kapcsolatban az antiszemitizmus számos vádat igyekezett kovácsolni a zsidó K. ellen. Az anomáliák azonban, amelyekre hivatkoztak, épp úgy fennállottak azokban a háborút viselt országokban, ahol a zsidóság nem vett részt, vagy pedig csak kismértékben volt részese a hadseregszállításoknak. A K.-re azonban még súlyos megpróbáltatások vártak. Az 1919-iki proletárdiktatúra teljesen megbénította a gazdasági forgalmat és a kereskedelmet a centralizálási, szövetkezeti, áruelosztási alapon igyekezett berendezni. A nagy kereskedelmi vállalatok szocializálása, de legelsősorban a kapitalizmus teljes letörése megakadályozta a magántőkék vállalkozását és a kommün fennállása alatt a K.-ben, mint a gazdasági élet minden ágában teljes volt a stagnáció. Az elkövetkező esztendők is súlyos nehézségek elé állították a kereskedelmet és az ország gazdasági leromlását a K. szenvedte meg legelsősorban. A gazdasági viszonyok stabilizációjával azonban újra visszanyerte szilárd és fejlődésképes bázisát. Az Országos Statisztikai Hivatal 1910-iki évről kiadott hivatalos kimutatása szerint a K. terén 98,150 önálló kereskedő közül 59,832 volt zsidó, 37,312 tisztviselői összlétszámból 20,475 zsidó és 89,426 segédszemélyzeti összlétszámból 29,637 volt zsidó. Az 1920 évi statisztika szerint kereskedelemmel és hitellel foglalkozik Magyarországon összesen 175,348 (75,148 önálló, 47,608 tisztviselő, 52,592 egyéb személyzet), ebből a zsidó felekezethez tartozik 81,263, vagyis 45.1 % az összességhez viszonyítva.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2551. címszó a lexikon => 471. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12551.htm

CÍMSZÓ: Kereskedelem

SZÓCIKK: Most már azonban a zsidók építőmunkáját mi sem gátolhatja és a hetvenes évek antiszemita izgatásait is l. Antiszemitizmus nagyobb rázkódtatások nélkül heverte ki. A zsidó K. ekkor már egyre nagyobb jelentőséget ért el az ország közgazdasági életében és az utolsó félszázad alatt Magyarország közgazdasági felépítését nagymértékben vitte előre. A világháború alatt óriási lendületre kapott a K. és a hadseregszállításokkal kapcsolatban az antiszemitizmus számos vádat igyekezett kovácsolni a zsidó K. ellen. Az anomáliák azonban, amelyekre hivatkoztak, épp úgy fennállottak azokban a háborút viselt országokban, ahol a zsidóság nem vett részt, vagy pedig csak kismértékben volt részese a hadseregszállításoknak. A K.-re azonban még súlyos megpróbáltatások vártak. Az 1919-iki proletárdiktatúra teljesen megbénította a gazdasági forgalmat és a kereskedelmet a centralizálási, szövetkezeti, áruelosztási alapon igyekezett berendezni. A nagy kereskedelmi vállalatok szocializálása, de legelsősorban a kapitalizmus teljes letörése megakadályozta a magántőkék vállalkozását és a kommün fennállása alatt a K.-ben, mint a gazdasági élet minden ágában teljes volt a stagnáció. Az elkövetkező esztendők is súlyos nehézségek elé állították a kereskedelmet és az ország gazdasági leromlását a K. szenvedte meg legelsősorban. A gazdasági viszonyok stabilizációjával azonban újra visszanyerte szilárd és fejlődésképes bázisát. Az Országos Statisztikai Hivatal 1910-iki évről kiadott hivatalos kimutatása szerint a K. terén 98,150 önálló kereskedő közül 59,832 volt zsidó, 37,312 tisztviselői összlétszámból 20,475 zsidó és 89,426 segédszemélyzeti összlétszámból 29,637 volt zsidó. Az 1920 évi statisztika szerint kereskedelemmel és hitellel foglalkozik Magyarországon összesen 175,348 75,148 önálló, 47,608 tisztviselő, 52,592 egyéb személyzet , ebből a zsidó felekezethez tartozik 81,263, vagyis 45.1 % az összességhez viszonyítva.

12551.ht

CÍMSZÓ Kereskedele

SZÓCIKK Mos má azonba zsidó építőmunkájá m se gátolhatj é hetvene éve antiszemit izgatásai i l Antiszemitizmu nagyob rázkódtatáso nélkü hevert ki zsid K ekko má egyr nagyob jelentősége ér e a orszá közgazdaság életébe é a utols félszáza alat Magyarorszá közgazdaság felépítésé nagymértékbe vitt előre világhábor alat óriás lendületr kapot K é hadseregszállításokka kapcsolatba a antiszemitizmu számo váda igyekezet kovácsoln zsid K ellen A anomáliá azonban amelyekr hivatkoztak ép úg fennállotta azokba háború visel országokban aho zsidósá ne vet részt vag pedi csa kismértékbe vol részes hadseregszállításoknak K.-r azonba mé súlyo megpróbáltatáso vártak A 1919-ik proletárdiktatúr teljese megbénított gazdaság forgalma é kereskedelme centralizálási szövetkezeti áruelosztás alapo igyekezet berendezni nag kereskedelm vállalato szocializálása d legelsősorba kapitalizmu telje letörés megakadályozt magántőké vállalkozásá é kommü fennállás alat K.-ben min gazdaság éle minde ágába telje vol stagnáció A elkövetkez esztendő i súlyo nehézsége el állítottá kereskedelme é a orszá gazdaság leromlásá K szenvedt me legelsősorban gazdaság viszonyo stabilizációjáva azonba újr visszanyert szilár é fejlődésképe bázisát A Országo Statisztika Hivata 1910-ik évrő kiadot hivatalo kimutatás szerin K teré 98,15 önáll keresked közü 59,83 vol zsidó 37,31 tisztviselő összlétszámbó 20,47 zsid é 89,42 segédszemélyzet összlétszámbó 29,63 vol zsidó A 192 év statisztik szerin kereskedelemme é hitelle foglalkozi Magyarországo összese 175,34 75,14 önálló 47,60 tisztviselő 52,59 egyé személyze ebbő zsid felekezethe tartozi 81,263 vagyi 45. a összességhe viszonyítva

12551.h

CÍMSZ Kereskedel

SZÓCIK Mo m azonb zsid építőmunkáj s gátolhat hetven év antiszemi izgatása Antiszemitizm nagyo rázkódtatás nélk hever k zsi ekk m egy nagyo jelentőség é orsz közgazdasá életéb utol félszáz ala Magyarorsz közgazdasá felépítés nagymértékb vit előr világhábo ala óriá lendület kapo hadseregszállításokk kapcsolatb antiszemitizm szám vád igyekeze kovácsol zsi elle anomáli azonba amelyek hivatkozta é ú fennállott azokb hábor vise országokba ah zsidós n ve rész va ped cs kismértékb vo része hadseregszállításokna K.- azonb m súly megpróbáltatás várta 1919-i proletárdiktatú teljes megbénítot gazdasá forgalm kereskedelm centralizálás szövetkezet áruelosztá alap igyekeze berendezn na kereskedel vállalat szocializálás legelsősorb kapitalizm telj letöré megakadályoz magántők vállalkozás komm fennállá ala K.-be mi gazdasá él mind ágáb telj vo stagnáci elkövetke esztend súly nehézség e állított kereskedelm orsz gazdasá leromlás szenved m legelsősorba gazdasá viszony stabilizációjáv azonb új visszanyer szilá fejlődéskép bázisá Ország Statisztik Hivat 1910-i évr kiado hivatal kimutatá szeri ter 98,1 önál kereske köz 59,8 vo zsid 37,3 tisztvisel összlétszámb 20,4 zsi 89,4 segédszemélyze összlétszámb 29,6 vo zsid 19 é statiszti szeri kereskedelemm hitell foglalkoz Magyarország összes 175,3 75,1 önáll 47,6 tisztvisel 52,5 egy személyz ebb zsi felekezeth tartoz 81,26 vagy 45 összességh viszonyítv

12551.

CÍMS Kereskede

SZÓCI M azon zsi építőmunká gátolha hetve é antiszem izgatás Antiszemitiz nagy rázkódtatá nél heve zs ek eg nagy jelentősé ors közgazdas életé uto félszá al Magyarors közgazdas felépíté nagymérték vi elő világháb al óri lendüle kap hadseregszállítások kapcsolat antiszemitiz szá vá igyekez kovácso zs ell anomál azonb amelye hivatkozt fennállot azok hábo vis országokb a zsidó v rés v pe c kismérték v rész hadseregszállításokn K. azon súl megpróbáltatá várt 1919- proletárdiktat telje megbéníto gazdas forgal kereskedel centralizálá szövetkeze árueloszt ala igyekez berendez n kereskede vállala szocializálá legelsősor kapitaliz tel letör megakadályo magántő vállalkozá kom fennáll al K.-b m gazdas é min ágá tel v stagnác elkövetk eszten súl nehézsé állítot kereskedel ors gazdas leromlá szenve legelsősorb gazdas viszon stabilizációjá azon ú visszanye szil fejlődéské bázis Orszá Statiszti Hiva 1910- év kiad hivata kimutat szer te 98, öná keresk kö 59, v zsi 37, tisztvise összlétszám 20, zs 89, segédszemélyz összlétszám 29, v zsi 1 statiszt szer kereskedelem hitel foglalko Magyarorszá össze 175, 75, önál 47, tisztvise 52, eg személy eb zs felekezet tarto 81,2 vag 4 összesség viszonyít

12551

CÍM Keresked

SZÓC azo zs építőmunk gátolh hetv antisze izgatá Antiszemiti nag rázkódtat né hev z e e nag jelentős or közgazda élet ut félsz a Magyaror közgazda felépít nagymérté v el világhá a ór lendül ka hadseregszállításo kapcsola antiszemiti sz v igyeke kovács z el anomá azon amely hivatkoz fennállo azo háb vi országok zsid ré p kismérté rés hadseregszállítások K azo sú megpróbáltat vár 1919 proletárdikta telj megbénít gazda forga kereskede centralizál szövetkez áruelosz al igyeke berende keresked vállal szocializál legelsőso kapitali te letö megakadály magánt vállalkoz ko fennál a K.- gazda mi ág te stagná elkövet eszte sú nehézs állíto kereskede or gazda leroml szenv legelsősor gazda viszo stabilizációj azo visszany szi fejlődésk bázi Orsz Statiszt Hiv 1910 é kia hivat kimuta sze t 98 ön keres k 59 zs 37 tisztvis összlétszá 20 z 89 segédszemély összlétszá 29 zs statisz sze kereskedele hite foglalk Magyarorsz össz 175 75 öná 47 tisztvis 52 e személ e z felekeze tart 81, va összessé viszonyí

1255

CÍ Kereske

SZÓ az z építőmun gátol het antisz izgat Antiszemit na rázkódta n he na jelentő o közgazd éle u féls Magyaro közgazd felépí nagymért e világh ó lendü k hadseregszállítás kapcsol antiszemit s igyek kovác e anom azo amel hivatko fennáll az há v országo zsi r kismért ré hadseregszállításo az s megpróbálta vá 191 proletárdikt tel megbéní gazd forg keresked centralizá szövetke áruelos a igyek berend kereske válla szocializá legelsős kapital t let megakadál magán vállalko k fenná K. gazd m á t stagn elköve eszt s nehéz állít keresked o gazd lerom szen legelsőso gazd visz stabilizáció az visszan sz fejlődés báz Ors Statisz Hi 191 ki hiva kimut sz 9 ö kere 5 z 3 tisztvi összlétsz 2 8 segédszemél összlétsz 2 z statis sz kereskedel hit foglal Magyarors öss 17 7 ön 4 tisztvi 5 szemé felekez tar 81 v összess viszony