12591.htm

CÍMSZÓ: Kilényi

SZEMÉLYNÉV: Kilényi Hugó

SZÓCIKK: Kilényi, 1. Hugó*, műgyűjtő és közgazdasági író, K. János fia, szül. Budapesten 1840 dec. 5., megh. u. o. 1924 dec. 27. Jogi tanulmányainak elvégzése után 1864. mint joggyakornok bírói pályára lépett, majd a földmívelési minisztérium tisztviselője lett. 1889-ben a kereskedelmi minisztériumba helyezték át, ahonnan mint miniszteri tanácsos nyugalomba vonult. Azóta élénk tevékenységet folytatott a közgazdasági életben, 1903 óta mint a Keleti Tenger hajózási Társaság elnöke és több jelentékenyebb közgazdasági vállalat igazgatója. Szakfolyóiratokba írt tanulmányai mellett főműve: Adatok Magyarország gabonakivitelének kérdéséhez az utolsó évtizedben, különös tekintettel a tarifa viszonyokra (1880). Ennek a munkának a Magyar Tud. Akadémia a Lévay-díjat ítélte oda. K. a magyar műértők és műgyűjtők legkiválóbbjai közé tartozott.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2591. címszó a lexikon => 479. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12591.htm

CÍMSZÓ: Kilényi

SZEMÉLYNÉV: Kilényi Hugó

SZÓCIKK: Kilényi, 1. Hugó*, műgyűjtő és közgazdasági író, K. János fia, szül. Budapesten 1840 dec. 5., megh. u. o. 1924 dec. 27. Jogi tanulmányainak elvégzése után 1864. mint joggyakornok bírói pályára lépett, majd a földmívelési minisztérium tisztviselője lett. 1889-ben a kereskedelmi minisztériumba helyezték át, ahonnan mint miniszteri tanácsos nyugalomba vonult. Azóta élénk tevékenységet folytatott a közgazdasági életben, 1903 óta mint a Keleti Tenger hajózási Társaság elnöke és több jelentékenyebb közgazdasági vállalat igazgatója. Szakfolyóiratokba írt tanulmányai mellett főműve: Adatok Magyarország gabonakivitelének kérdéséhez az utolsó évtizedben, különös tekintettel a tarifa viszonyokra 1880 . Ennek a munkának a Magyar Tud. Akadémia a Lévay-díjat ítélte oda. K. a magyar műértők és műgyűjtők legkiválóbbjai közé tartozott.

12591.ht

CÍMSZÓ Kilény

SZEMÉLYNÉV Kilény Hug

SZÓCIKK Kilényi 1 Hugó* műgyűjt é közgazdaság író K Jáno fia szül Budapeste 184 dec 5. megh u o 192 dec 27 Jog tanulmányaina elvégzés utá 1864 min joggyakorno bíró pályár lépett maj földmívelés minisztériu tisztviselőj lett 1889-be kereskedelm minisztériumb helyezté át ahonna min miniszter tanácso nyugalomb vonult Azót élén tevékenysége folytatot közgazdaság életben 190 ót min Kelet Tenge hajózás Társasá elnök é töb jelentékenyeb közgazdaság vállala igazgatója Szakfolyóiratokb ír tanulmánya mellet főműve Adato Magyarorszá gabonakiviteléne kérdéséhe a utols évtizedben különö tekintette tarif viszonyokr 188 Enne munkána Magya Tud Akadémi Lévay-díja ítélt oda K magya műértő é műgyűjtő legkiválóbbja köz tartozott

12591.h

CÍMSZ Kilén

SZEMÉLYNÉ Kilén Hu

SZÓCIK Kilény Hugó műgyűj közgazdasá ír Ján fi szü Budapest 18 de 5 meg 19 de 2 Jo tanulmányain elvégzé ut 186 mi joggyakorn bír pályá lépet ma földmívelé minisztéri tisztviselő let 1889-b kereskedel minisztérium helyezt á ahonn mi miniszte tanács nyugalom vonul Azó élé tevékenység folytato közgazdasá életbe 19 ó mi Kele Teng hajózá Társas elnö tö jelentékenye közgazdasá vállal igazgatój Szakfolyóiratok í tanulmány melle főműv Adat Magyarorsz gabonakivitelén kérdéséh utol évtizedbe külön tekintett tari viszonyok 18 Enn munkán Magy Tu Akadém Lévay-díj ítél od magy műért műgyűjt legkiválóbbj kö tartozot

12591.

CÍMS Kilé

SZEMÉLYN Kilé H

SZÓCI Kilén Hug műgyű közgazdas í Já f sz Budapes 1 d me 1 d J tanulmányai elvégz u 18 m joggyakor bí pály lépe m földmível minisztér tisztvisel le 1889- kereskede minisztériu helyez ahon m miniszt tanác nyugalo vonu Az él tevékenysé folytat közgazdas életb 1 m Kel Ten hajóz Társa eln t jelentékeny közgazdas válla igazgató Szakfolyóirato tanulmán mell főmű Ada Magyarors gabonakivitelé kérdésé uto évtizedb külö tekintet tar viszonyo 1 En munká Mag T Akadé Lévay-dí íté o mag műér műgyűj legkiválóbb k tartozo

12591

CÍM Kil

SZEMÉLY Kil

SZÓC Kilé Hu műgy közgazda J s Budape m tanulmánya elvég 1 joggyako b pál lép földmíve miniszté tisztvise l 1889 keresked minisztéri helye aho minisz taná nyugal von A é tevékenys folyta közgazda élet Ke Te hajó Társ el jelentéken közgazda váll igazgat Szakfolyóirat tanulmá mel főm Ad Magyaror gabonakivitel kérdés ut évtized kül tekinte ta viszony E munk Ma Akad Lévay-d ít ma műé műgyű legkiválób tartoz

1259

CÍ Ki

SZEMÉL Ki

SZÓ Kil H műg közgazd Budap tanulmány elvé joggyak pá lé földmív miniszt tisztvis 188 kereske minisztér hely ah minis tan nyuga vo tevékeny folyt közgazd éle K T haj Tár e jelentéke közgazd vál igazga Szakfolyóira tanulm me fő A Magyaro gabonakivite kérdé u évtize kü tekint t viszon mun M Aka Lévay- í m mű műgy legkiváló tarto