12611.htm

CÍMSZÓ: Kiss

SZEMÉLYNÉV: Kiss Arnold

SZÓCIKK: "K. Arnold, budai vezető főrabbi, jeles egyházi szónok, író, költő és műfordító, szül. Ungváron 1869. nov. 2. Gimnáziumi tanulmányait Nagybecskereken és az Orsz. Rabbiképző Intézetben végezte. 1894-ben avatták doktorrá, 1895. rabbivá. Még ebben az esztendőben a zsolnai hitközség rabbija lett. 1897 óta Veszprémben működött. 1901 óta a budai hitközség rabbija. A Rabbiképző-intézet vezérlőbizottságának, a Pro Palesztina szövetség elnöki tanácsának, az Imit választmányának tagja, a Juda Halevi társaság társelnöke. Ünnepi beszédei kiváló szónoki alkotások (Gilead 1900). Imakönyvei számos kiadást értek meg: Mirjam (eredeti magyarnyelvű imádságok nők számára 1908); Noémi (imakönyv leányok számára 1909); Echod (imádságok gyermekek számára 1913). Költészete mélyérzésű líra, melyben ború és humor vegyül. Költői munkásságával irodalomtörténeti helyet vívott ki magának. Mint műfordító a középkori és újkori héber és jiddis költők alkotásainak tolmácsa. Morris Rosenfeld verseit ő mutatta be a Petőfi-Társaságban. Prózai műveiben igaz, reális zsidó életet rajzol. A zsidó alakokat és történeteket kiemelte a hagyományos, álromantikus miliőből. Tudományos cikkei, vallásirodalmi tanulmányai a Magyar Zsidó Szemlében, az Imit Évkönyveiben, szépirodalmi dolgozatai és versei a fővárosi napilapokban (Pesti Napló, Budapesti Hírlap, Magyar Hírlap) és szépirodalmi folyóiratokban (A Hét, Új Idők, Múlt és Jövő) jelentek meg. Verses művei: A pap hárfája (1904), Jób (1904); Getto-dalok (1908); Köd és napsugár (1911); Elborult csillagok alatt. Prózai művei: Ifjak és öregek (1909); Álom és valóság (1913); A fekete Horovitz (1923), stb. Monográfiák: Samuel Hanágid élete és munkái (1893); Gabirol élete és költészete. (Népszerű zsidó könyvtár 4. sz.) A zsidó hitéletre vonatkozó és tudományos cikkei a magyarnyelvű felekezeti lapokban és az Imit Évkönyveiben jelentek meg. E lexikon elnöki tanácsának tagja."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2611. címszó a lexikon => 483. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12611.htm

CÍMSZÓ: Kiss

SZEMÉLYNÉV: Kiss Arnold

SZÓCIKK: K. Arnold, budai vezető főrabbi, jeles egyházi szónok, író, költő és műfordító, szül. Ungváron 1869. nov. 2. Gimnáziumi tanulmányait Nagybecskereken és az Orsz. Rabbiképző Intézetben végezte. 1894-ben avatták doktorrá, 1895. rabbivá. Még ebben az esztendőben a zsolnai hitközség rabbija lett. 1897 óta Veszprémben működött. 1901 óta a budai hitközség rabbija. A Rabbiképző-intézet vezérlőbizottságának, a Pro Palesztina szövetség elnöki tanácsának, az Imit választmányának tagja, a Juda Halevi társaság társelnöke. Ünnepi beszédei kiváló szónoki alkotások Gilead 1900 . Imakönyvei számos kiadást értek meg: Mirjam eredeti magyarnyelvű imádságok nők számára 1908 ; Noémi imakönyv leányok számára 1909 ; Echod imádságok gyermekek számára 1913 . Költészete mélyérzésű líra, melyben ború és humor vegyül. Költői munkásságával irodalomtörténeti helyet vívott ki magának. Mint műfordító a középkori és újkori héber és jiddis költők alkotásainak tolmácsa. Morris Rosenfeld verseit ő mutatta be a Petőfi-Társaságban. Prózai műveiben igaz, reális zsidó életet rajzol. A zsidó alakokat és történeteket kiemelte a hagyományos, álromantikus miliőből. Tudományos cikkei, vallásirodalmi tanulmányai a Magyar Zsidó Szemlében, az Imit Évkönyveiben, szépirodalmi dolgozatai és versei a fővárosi napilapokban Pesti Napló, Budapesti Hírlap, Magyar Hírlap és szépirodalmi folyóiratokban A Hét, Új Idők, Múlt és Jövő jelentek meg. Verses művei: A pap hárfája 1904 , Jób 1904 ; Getto-dalok 1908 ; Köd és napsugár 1911 ; Elborult csillagok alatt. Prózai művei: Ifjak és öregek 1909 ; Álom és valóság 1913 ; A fekete Horovitz 1923 , stb. Monográfiák: Samuel Hanágid élete és munkái 1893 ; Gabirol élete és költészete. Népszerű zsidó könyvtár 4. sz. A zsidó hitéletre vonatkozó és tudományos cikkei a magyarnyelvű felekezeti lapokban és az Imit Évkönyveiben jelentek meg. E lexikon elnöki tanácsának tagja.

12611.ht

CÍMSZÓ Kis

SZEMÉLYNÉV Kis Arnol

SZÓCIKK K Arnold buda vezet főrabbi jele egyház szónok író költ é műfordító szül Ungváro 1869 nov 2 Gimnázium tanulmányai Nagybecskereke é a Orsz Rabbiképz Intézetbe végezte 1894-be avattá doktorrá 1895 rabbivá Mé ebbe a esztendőbe zsolna hitközsé rabbij lett 189 ót Veszprémbe működött 190 ót buda hitközsé rabbija Rabbiképző-intéze vezérlőbizottságának Pr Palesztin szövetsé elnök tanácsának a Imi választmányána tagja Jud Halev társasá társelnöke Ünnep beszéde kivál szónok alkotáso Gilea 190 Imakönyve számo kiadás érte meg Mirja eredet magyarnyelv imádságo nő számár 190 Noém imaköny leányo számár 190 Echo imádságo gyermeke számár 191 Költészet mélyérzés líra melybe bor é humo vegyül Költő munkásságáva irodalomtörténet helye vívot k magának Min műfordít középkor é újkor hébe é jiddi költő alkotásaina tolmácsa Morri Rosenfel versei mutatt b Petőfi-Társaságban Próza műveibe igaz reáli zsid élete rajzol zsid alakoka é történeteke kiemelt hagyományos álromantiku miliőből Tudományo cikkei vallásirodalm tanulmánya Magya Zsid Szemlében a Imi Évkönyveiben szépirodalm dolgozata é verse főváros napilapokba Pest Napló Budapest Hírlap Magya Hírla é szépirodalm folyóiratokba Hét Ú Idők Múl é Jöv jelente meg Verse művei pa hárfáj 190 Jó 190 Getto-dalo 190 Kö é napsugá 191 Elborul csillago alatt Próza művei Ifja é örege 190 Álo é valósá 191 feket Horovit 192 stb Monográfiák Samue Hanági élet é munká 189 Gabiro élet é költészete Népszer zsid könyvtá 4 sz zsid hitéletr vonatkoz é tudományo cikke magyarnyelv felekezet lapokba é a Imi Évkönyveibe jelente meg lexiko elnök tanácsána tagja

12611.h

CÍMSZ Ki

SZEMÉLYNÉ Ki Arno

SZÓCIK Arnol bud veze főrabb jel egyhá szóno ír köl műfordít szü Ungvár 186 no Gimnáziu tanulmánya Nagybecskerek Ors Rabbikép Intézetb végezt 1894-b avatt doktorr 189 rabbiv M ebb esztendőb zsoln hitközs rabbi let 18 ó Veszprémb működöt 19 ó bud hitközs rabbij Rabbiképző-intéz vezérlőbizottságána P Paleszti szövets elnö tanácsána Im választmányán tagj Ju Hale társas társelnök Ünne beszéd kivá szóno alkotás Gile 19 Imakönyv szám kiadá ért me Mirj erede magyarnyel imádság n számá 19 Noé imakön leány számá 19 Ech imádság gyermek számá 19 Költésze mélyérzé lír melyb bo hum vegyü Költ munkásságáv irodalomtörténe hely vívo magána Mi műfordí középko újko héb jidd költ alkotásain tolmács Morr Rosenfe verse mutat Petőfi-Társaságba Próz műveib iga reál zsi élet rajzo zsi alakok történetek kiemel hagyományo álromantik miliőbő Tudomány cikke vallásirodal tanulmány Magy Zsi Szemlébe Im Évkönyveibe szépirodal dolgozat vers főváro napilapokb Pes Napl Budapes Hírla Magy Hírl szépirodal folyóiratokb Hé Idő Mú Jö jelent me Vers műve p hárfá 19 J 19 Getto-dal 19 K napsug 19 Elboru csillag alat Próz műve Ifj öreg 19 Ál valós 19 feke Horovi 19 st Monográfiá Samu Hanág éle munk 18 Gabir éle költészet Népsze zsi könyvt s zsi hitélet vonatko tudomány cikk magyarnyel felekeze lapokb Im Évkönyveib jelent me lexik elnö tanácsán tagj

12611.

CÍMS K

SZEMÉLYN K Arn

SZÓCI Arno bu vez főrab je egyh szón í kö műfordí sz Ungvá 18 n Gimnázi tanulmány Nagybecskere Or Rabbiké Intézet végez 1894- avat doktor 18 rabbi eb esztendő zsol hitköz rabb le 1 Veszprém működö 1 bu hitköz rabbi Rabbiképző-inté vezérlőbizottságán Paleszt szövet eln tanácsán I választmányá tag J Hal társa társelnö Ünn beszé kiv szón alkotá Gil 1 Imaköny szá kiad ér m Mir ered magyarnye imádsá szám 1 No imakö leán szám 1 Ec imádsá gyerme szám 1 Költész mélyérz lí mely b hu vegy Köl munkásságá irodalomtörtén hel vív magán M műford középk újk hé jid köl alkotásai tolmác Mor Rosenf vers muta Petőfi-Társaságb Pró művei ig reá zs éle rajz zs alako története kieme hagyomány álromanti miliőb Tudomán cikk vallásiroda tanulmán Mag Zs Szemléb I Évkönyveib szépiroda dolgoza ver fővár napilapok Pe Nap Budape Hírl Mag Hír szépiroda folyóiratok H Id M J jelen m Ver műv hárf 1 1 Getto-da 1 napsu 1 Elbor csilla ala Pró műv If öre 1 Á való 1 fek Horov 1 s Monográfi Sam Haná él mun 1 Gabi él költésze Népsz zs könyv zs hitéle vonatk tudomán cik magyarnye felekez lapok I Évkönyvei jelen m lexi eln tanácsá tag

12611

CÍM

SZEMÉLY Ar

SZÓC Arn b ve főra j egy szó k műford s Ungv 1 Gimnáz tanulmán Nagybecsker O Rabbik Intéze vége 1894 ava dokto 1 rabb e esztend zso hitkö rab l Veszpré működ b hitkö rabb Rabbiképző-int vezérlőbizottságá Palesz szöve el tanácsá választmány ta Ha társ társeln Ün besz ki szó alkot Gi Imakön sz kia é Mi ere magyarny imáds szá N imak leá szá E imáds gyerm szá Költés mélyér l mel h veg Kö munkásság irodalomtörté he ví magá műfor közép új h ji kö alkotása tolmá Mo Rosen ver mut Petőfi-Társaság Pr műve i re z él raj z alak történet kiem hagyomán álromant miliő Tudomá cik vallásirod tanulmá Ma Z Szemlé Évkönyvei szépirod dolgoz ve fővá napilapo P Na Budap Hír Ma Hí szépirod folyóirato I jele Ve mű hár Getto-d naps Elbo csill al Pr mű I ör val fe Horo Monográf Sa Han é mu Gab é költész Néps z köny z hitél vonat tudomá ci magyarny feleke lapo Évkönyve jele lex el tanács ta

1261



SZEMÉL A

SZÓ Ar v főr eg sz műfor Ung Gimná tanulmá Nagybecske Rabbi Intéz vég 189 av dokt rab eszten zs hitk ra Veszpr műkö hitk rab Rabbiképző-in vezérlőbizottság Pales szöv e tanács választmán t H tár társel Ü bes k sz alko G Imakö s ki M er magyarn imád sz ima le sz imád gyer sz Költé mélyé me ve K munkássá irodalomtört h v mag műfo közé ú j k alkotás tolm M Rose ve mu Petőfi-Társasá P műv r é ra ala történe kie hagyomá álroman mili Tudom ci vallásiro tanulm M Szeml Évkönyve szépiro dolgo v főv napilap N Buda Hí M H szépiro folyóirat jel V m há Getto- nap Elb csil a P m ö va f Hor Monográ S Ha m Ga költés Nép kön hité vona tudom c magyarn felek lap Évkönyv jel le e tanác t