12614.htm

CÍMSZÓ: Kiss

SZEMÉLYNÉV: Kiss Rezső

SZÓCIKK: "K. Rezső*, festő és grafikus, szül. Budapesten 1889. Tanulmányait Berlinben kezdte majd Budapesten, Nagybányán, végül Parisban tanult. Londonban telepedett le és 1909. főleg ott festett arcképeiből rendezett kiállítást. 1912-ben a Nemzeti Szalon ezüstérmét, a Műcsarnok 1916. tárlatán a Halmos-díjat, 1922. a Fészek díját nyerte el. Különösen mint arcképfestő az arisztokrácia és előkelő körök kedvelt reprezentatív festője; világítási hatásaikkal érdekes figurális képeivel és enteriőrjeivel tűnt fel. (Imádkozók; Szomorú hívek; Hollandi halász). Készít ezen kívül litográfiákat és rézkarcokat. Az utóbbi években Dél-Amerikában él."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2614. címszó a lexikon => 484. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12614.htm

CÍMSZÓ: Kiss

SZEMÉLYNÉV: Kiss Rezső

SZÓCIKK: K. Rezső*, festő és grafikus, szül. Budapesten 1889. Tanulmányait Berlinben kezdte majd Budapesten, Nagybányán, végül Parisban tanult. Londonban telepedett le és 1909. főleg ott festett arcképeiből rendezett kiállítást. 1912-ben a Nemzeti Szalon ezüstérmét, a Műcsarnok 1916. tárlatán a Halmos-díjat, 1922. a Fészek díját nyerte el. Különösen mint arcképfestő az arisztokrácia és előkelő körök kedvelt reprezentatív festője; világítási hatásaikkal érdekes figurális képeivel és enteriőrjeivel tűnt fel. Imádkozók; Szomorú hívek; Hollandi halász . Készít ezen kívül litográfiákat és rézkarcokat. Az utóbbi években Dél-Amerikában él.

12614.ht

CÍMSZÓ Kis

SZEMÉLYNÉV Kis Rezs

SZÓCIKK K Rezső* fest é grafikus szül Budapeste 1889 Tanulmányai Berlinbe kezdt maj Budapesten Nagybányán végü Parisba tanult Londonba telepedet l é 1909 főle ot festet arcképeibő rendezet kiállítást 1912-be Nemzet Szalo ezüstérmét Műcsarno 1916 tárlatá Halmos-díjat 1922 Fésze díjá nyert el Különöse min arcképfest a arisztokráci é előkel körö kedvel reprezentatí festője világítás hatásaikka érdeke figuráli képeive é enteriőrjeive tűn fel Imádkozók Szomor hívek Holland halás Készí eze kívü litográfiáka é rézkarcokat A utóbb évekbe Dél-Amerikába él

12614.h

CÍMSZ Ki

SZEMÉLYNÉ Ki Rez

SZÓCIK Rezső fes grafiku szü Budapest 188 Tanulmánya Berlinb kezd ma Budapeste Nagybányá vég Parisb tanul Londonb telepede 190 fől o feste arcképeib rendeze kiállítás 1912-b Nemze Szal ezüstérmé Műcsarn 191 tárlat Halmos-díja 192 Fész díj nyer e Különös mi arcképfes arisztokrác előke kör kedve reprezentat festőj világítá hatásaikk érdek figurál képeiv enteriőrjeiv tű fe Imádkozó Szomo híve Hollan halá Kész ez kív litográfiák rézkarcoka utób évekb Dél-Amerikáb é

12614.

CÍMS K

SZEMÉLYN K Re

SZÓCI Rezs fe grafik sz Budapes 18 Tanulmány Berlin kez m Budapest Nagybány vé Paris tanu London teleped 19 fő fest arcképei rendez kiállítá 1912- Nemz Sza ezüstérm Műcsar 19 tárla Halmos-díj 19 Fés dí nye Különö m arcképfe arisztokrá elők kö kedv reprezenta festő világít hatásaik érde figurá képei enteriőrjei t f Imádkoz Szom hív Holla hal Kés e kí litográfiá rézkarcok utó évek Dél-Ameriká

12614

CÍM

SZEMÉLY R

SZÓC Rez f grafi s Budape 1 Tanulmán Berli ke Budapes Nagybán v Pari tan Londo telepe 1 f fes arcképe rende kiállít 1912 Nem Sz ezüstér Műcsa 1 tárl Halmos-dí 1 Fé d ny Külön arcképf arisztokr elő k ked reprezent fest világí hatásai érd figur képe enteriőrje Imádko Szo hí Holl ha Ké k litográfi rézkarco ut éve Dél-Amerik

1261



SZEMÉL

SZÓ Re graf Budap Tanulmá Berl k Budape Nagybá Par ta Lond telep fe arckép rend kiállí 191 Ne S ezüsté Műcs tár Halmos-d F n Külö arckép arisztok el ke reprezen fes világ hatása ér figu kép enteriőrj Imádk Sz h Hol h K litográf rézkarc u év Dél-Ameri