12620.htm

CÍMSZÓ: Kisújszállás

SZÓCIKK: Kisújszállás, rend. tan. város Jász-Nagykun Szolnok vm. 13,766 lak. K.-on mint a hat nagykun városban általában az 1848 előtti időkben nem telepedhettek le a zsidók, csak kereskedni jártak ide leginkább az akkor igen népes tiszabői hitközségből. Ez az állapot 1860-ig tartott, mikor is néhány zsidónak megengedték a letelepedést, akik eleinte a karcagi hitközséghez csatlakoztak, majd 1867. önálló hitközséggé alakultak és egyszerű bérelt házban tartottak istentiszteletet. A hitközséggel egyidejűleg megalakult a Chevra Kadisa is, melynek jelenleg Ackermann Sámuel az elnöke. Egy tanerős népiskolát is nyitott a hitközség, mely 1883. nyert nyilvánossági jogot. Jótékony nőegylete 1880. létesült s mostani elnöknője Tóth Lajosné. Rabbijai soha sem voltak a hitközségnek, csak rabbihelyettesei, akik közül néhai Weisz József 55 évig szolgálta híven a hitközséget és vezette azt vallásos szellemben. Első temploma 1869. épült, majd 1902. a templomot mai elég díszes alakjában teljesen újjáépítették. A K.-i hitközség és annak tagjai a többi felekezetekkel mindig a legnagyobb egyetértésben éltek és kongresszusi alapra helyezkedve «zsidó vallású magyarok»-nak tartották és tartják magukat, akik között a cionizmusnak sohasem volt talaja. A hitközségnek, mely 9090 pengő költségvetéssel dolgozik és 1000 pengőt költ szociális célokra, lélekszáma 320. A hitközségben 90 család él és 118-an fizetnek adót. Foglalkozás szerint: 1 tanító, 56 kereskedő, 2 ügyvéd, 5 köztisztviselő, 2 orvos 14 magántisztviselő, 1 vállalkozó, 27 iparos és 10 magánzó. A hitközségnek 75 tagja vett részt a világháborúban és közülük 16-an estek el. A hitközség mai vezetősége: Tóth Lajos elnök, Gombos Lipót alelnök, Holländer Ernő iskolaszéki elnök, Weisz Mór és Friedmann Sámuel gondnokok, Weisz Antal kántor és Polgár Jenő tanító.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2620. címszó a lexikon => 485. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12620.htm

CÍMSZÓ: Kisújszállás

SZÓCIKK: Kisújszállás, rend. tan. város Jász-Nagykun Szolnok vm. 13,766 lak. K.-on mint a hat nagykun városban általában az 1848 előtti időkben nem telepedhettek le a zsidók, csak kereskedni jártak ide leginkább az akkor igen népes tiszabői hitközségből. Ez az állapot 1860-ig tartott, mikor is néhány zsidónak megengedték a letelepedést, akik eleinte a karcagi hitközséghez csatlakoztak, majd 1867. önálló hitközséggé alakultak és egyszerű bérelt házban tartottak istentiszteletet. A hitközséggel egyidejűleg megalakult a Chevra Kadisa is, melynek jelenleg Ackermann Sámuel az elnöke. Egy tanerős népiskolát is nyitott a hitközség, mely 1883. nyert nyilvánossági jogot. Jótékony nőegylete 1880. létesült s mostani elnöknője Tóth Lajosné. Rabbijai soha sem voltak a hitközségnek, csak rabbihelyettesei, akik közül néhai Weisz József 55 évig szolgálta híven a hitközséget és vezette azt vallásos szellemben. Első temploma 1869. épült, majd 1902. a templomot mai elég díszes alakjában teljesen újjáépítették. A K.-i hitközség és annak tagjai a többi felekezetekkel mindig a legnagyobb egyetértésben éltek és kongresszusi alapra helyezkedve zsidó vallású magyarok -nak tartották és tartják magukat, akik között a cionizmusnak sohasem volt talaja. A hitközségnek, mely 9090 pengő költségvetéssel dolgozik és 1000 pengőt költ szociális célokra, lélekszáma 320. A hitközségben 90 család él és 118-an fizetnek adót. Foglalkozás szerint: 1 tanító, 56 kereskedő, 2 ügyvéd, 5 köztisztviselő, 2 orvos 14 magántisztviselő, 1 vállalkozó, 27 iparos és 10 magánzó. A hitközségnek 75 tagja vett részt a világháborúban és közülük 16-an estek el. A hitközség mai vezetősége: Tóth Lajos elnök, Gombos Lipót alelnök, Holländer Ernő iskolaszéki elnök, Weisz Mór és Friedmann Sámuel gondnokok, Weisz Antal kántor és Polgár Jenő tanító.

12620.ht

CÍMSZÓ Kisújszállá

SZÓCIKK Kisújszállás rend tan váro Jász-Nagyku Szolno vm 13,76 lak K.-o min ha nagyku városba általába a 184 előtt időkbe ne telepedhette l zsidók csa kereskedn járta id leginkáb a akko ige népe tiszabő hitközségből E a állapo 1860-i tartott miko i néhán zsidóna megengedté letelepedést aki eleint karcag hitközséghe csatlakoztak maj 1867 önáll hitközségg alakulta é egyszer bérel házba tartotta istentiszteletet hitközségge egyidejűle megalakul Chevr Kadis is melyne jelenle Ackerman Sámue a elnöke Eg tanerő népiskolá i nyitot hitközség mel 1883 nyer nyilvánosság jogot Jótékon nőegylet 1880 létesül mostan elnöknőj Tót Lajosné Rabbija soh se volta hitközségnek csa rabbihelyettesei aki közü néha Weis Józse 5 évi szolgált híve hitközsége é vezett az valláso szellemben Els templom 1869 épült maj 1902 templomo ma elé dísze alakjába teljese újjáépítették K.- hitközsé é anna tagja több felekezetekke mindi legnagyob egyetértésbe élte é kongresszus alapr helyezkedv zsid vallás magyaro -na tartottá é tartjá magukat aki közöt cionizmusna sohase vol talaja hitközségnek mel 909 peng költségvetésse dolgozi é 100 pengő köl szociáli célokra lélekszám 320 hitközségbe 9 csalá é é 118-a fizetne adót Foglalkozá szerint tanító 5 kereskedő ügyvéd köztisztviselő orvo 1 magántisztviselő vállalkozó 2 iparo é 1 magánzó hitközségne 7 tagj vet rész világháborúba é közülü 16-a este el hitközsé ma vezetősége Tót Lajo elnök Gombo Lipó alelnök Hollände Ern iskolaszék elnök Weis Mó é Friedman Sámue gondnokok Weis Anta kánto é Polgá Jen tanító

12620.h

CÍMSZ Kisújszáll

SZÓCIK Kisújszállá ren ta vár Jász-Nagyk Szoln v 13,7 la K.- mi h nagyk városb általáb 18 előt időkb n telepedhett zsidó cs keresked járt i leginká akk ig nép tiszab hitközségbő állap 1860- tartot mik néhá zsidón megengedt letelepedés ak elein karca hitközségh csatlakozta ma 186 önál hitközség alakult egysze bére házb tartott istentisztelete hitközségg egyidejűl megalaku Chev Kadi i melyn jelenl Ackerma Sámu elnök E taner népiskol nyito hitközsé me 188 nye nyilvánossá jogo Jótéko nőegyle 188 létesü mosta elnöknő Tó Lajosn Rabbij so s volt hitközségne cs rabbihelyettese ak köz néh Wei Józs év szolgál hív hitközség vezet a vallás szellembe El templo 186 épül ma 190 templom m el dísz alakjáb teljes újjáépítetté K. hitközs ann tagj töb felekezetekk mind legnagyo egyetértésb élt kongresszu alap helyezked zsi vallá magyar -n tartott tartj maguka ak közö cionizmusn sohas vo talaj hitközségne me 90 pen költségvetéss dolgoz 10 peng kö szociál célokr lélekszá 32 hitközségb csal 118- fizetn adó Foglalkoz szerin tanít keresked ügyvé köztisztvisel orv magántisztvisel vállalkoz ipar magánz hitközségn tag ve rés világháborúb közül 16- est e hitközs m vezetőség Tó Laj elnö Gomb Lip alelnö Holländ Er iskolaszé elnö Wei M Friedma Sámu gondnoko Wei Ant kánt Polg Je tanít

12620.

CÍMS Kisújszál

SZÓCI Kisújszáll re t vá Jász-Nagy Szol 13, l K. m nagy város általá 1 elő idők telepedhet zsid c kereske jár legink ak i né tisza hitközségb álla 1860 tarto mi néh zsidó megenged letelepedé a elei karc hitközség csatlakozt m 18 öná hitközsé alakul egysz bér ház tartot istentisztelet hitközség egyidejű megalak Che Kad mely jelen Ackerm Sám elnö tane népisko nyit hitközs m 18 ny nyilvánoss jog Jóték nőegyl 18 létes most elnökn T Lajos Rabbi s vol hitközségn c rabbihelyettes a kö né We Józ é szolgá hí hitközsé veze vallá szellemb E templ 18 épü m 19 templo e dís alakjá telje újjáépített K hitköz an tag tö felekezetek min legnagy egyetértés él kongressz ala helyezke zs vall magya - tartot tart maguk a köz cionizmus soha v tala hitközségn m 9 pe költségvetés dolgo 1 pen k szociá célok léleksz 3 hitközség csa 118 fizet ad Foglalko szeri taní kereske ügyv köztisztvise or magántisztvise vállalko ipa magán hitközség ta v ré világháború közü 16 es hitköz vezetősé T La eln Gom Li aleln Hollän E iskolasz eln We Friedm Sám gondnok We An kán Pol J taní

12620

CÍM Kisújszá

SZÓC Kisújszál r v Jász-Nag Szo 13 K nag váro által el idő telepedhe zsi keresk já legin a n tisz hitközség áll 186 tart m né zsid megenge leteleped ele kar hitközsé csatlakoz 1 ön hitközs alaku egys bé há tarto istentisztele hitközsé egyidej megala Ch Ka mel jele Acker Sá eln tan népisk nyi hitköz 1 n nyilvános jo Jóté nőegy 1 léte mos elnök Lajo Rabb vo hitközség rabbihelyette k n W Jó szolg h hitközs vez vall szellem temp 1 ép 1 templ dí alakj telj újjáépítet hitkö a ta t felekezete mi legnag egyetérté é kongress al helyezk z val magy tarto tar magu kö cionizmu soh tal hitközség p költségveté dolg pe szoci célo léleks hitközsé cs 11 fize a Foglalk szer tan keresk ügy köztisztvis o magántisztvis vállalk ip magá hitközsé t r világhábor köz 1 e hitkö vezetős L el Go L alel Hollä iskolas el W Fried Sá gondno W A ká Po tan

1262

CÍ Kisújsz

SZÓ Kisújszá Jász-Na Sz 1 na vár álta e id telepedh zs keres j legi tis hitközsé ál 18 tar n zsi megeng letelepe el ka hitközs csatlako ö hitköz alak egy b h tart istentisztel hitközs egyide megal C K me jel Acke S el ta népis ny hitkö nyilváno j Jót nőeg lét mo elnö Laj Rab v hitközsé rabbihelyett J szol hitköz ve val szelle tem é temp d alak tel újjáépíte hitk t felekezet m legna egyetért kongres a helyez va mag tart ta mag k cionizm so ta hitközsé költségvet dol p szoc cél lélek hitközs c 1 fiz Foglal sze ta keres üg köztisztvi magántisztvi vállal i mag hitközs világhábo kö hitk vezető e G ale Holl iskola e Frie S gondn k P ta