12629.htm

CÍMSZÓ: Kivételes törvényhozás

SZÓCIKK: Kivételes törvényhozás. A zsidók ellen irányuló K. a keresztény római császárok ama zsidóellenes törvényeire vezethető vissza, amelyek később belekerültek a Theodosius-féle kódexbe s ezáltal birodalmi törvényekké váltak. E törvények értelmében a zsidó vallás csak megtűrt vallás volt, maguk a zsidók pedig másodosztályú polgárokká degradálódtak. A K.-nak az volt a célja, hogy a zsidó hit terjedésének gátat vessen és a keresztények javára a zsidókat minden magasabb állásból kirekessze. A zsidó jog szerinti polgári bíráskodást korlátozták, kivételes örökösödési jogszabályokat állítottak fel a zsidók hátrányára, így pl. nem volt szabad azokat a gyermekeket, akik felvették a kereszténységet, az örökségből kizárni, vagy őket bármiképpen mellőzni. Nem engedték meg a zsidóknak azt sem, hogy keresztények ellen tanúskodjanak. A római kúria is hozott hasonló szellemű rendeleteket, amelyek később belekerültek a polgári törvényhozásba s alapját képezték az évszázadok folyamán rendszeresen kiépített K.-nak. Általában a zsidók az «idegen jog» védelme alatt állottak, más szóval csak annyi joguk volt, amennyit számukra a császárok, fejedelmek, földesurak és városok menlevelei és privilégiumai kifejezetten engedélyeztek. A K., amely mint minden államban, így Magyarországon is megvolt, meglehetősen széles területre terjeszkedett ki. Elsősorban is kizárták a zsidókat a közhivatalokból. A zsidó semmilyen vonatkozásban nem lehetett a keresztény felettese, tehát gyakran keresztény szolgát vagy szolgálót sem tarthatott. Tanúskodási jogát korlátozták s alkalomadtán kötelezték a megalázó zsidóeskü letételére is. Nem költözködhetett szabadon, illetve kötelessége volt az ú. n. zsidó negyedben (gettó) lakni és ruháján zsidó jelvényeket viselni (sárga folt). Ellenben a földesuraknak vagy a városoknak bármikor jogukban állott a zsidókat lakhelyükről elkergetni, sőt bizonyos esetekben vagyonukat elkonfiskálni. Szigorú gazdasági rendszabályokat is hoztak a zsidók ellen. így egyes foglalkozási ágakból teljesen ki voltak zárva. A nagy kereskedőszervezetek a legkülönbözőbb korlátozásokkal igyekeztek leszorítani a zsidókat a kereskedelmi pályákról. A céhtörvények eltiltották a zsidókat a kézművességtől. Az uzsoratörvény is főleg a zsidók ellen irányult. Voltak azután különleges zsidóadók, mint pld. nálunk a türelmi adó (l. o.). Szellemi térre is kiterjeszkedett a K. így az inkvizíció ítélkezett a zsidók igazhitűsége felett és cenzúra alá vetette az egész zsidó irodalmat, hogy «gátat vessen a zsidó eretnekségnek». A K.-t teljesen az emancipáció sem szüntette meg. Egyes országokban a XIX. sőt a XX. században is megmaradt a K., különösen Oroszországban és Romániában. ahol a köz- és magánélet minden területén erősen meg vannak nyirbálva a zsidók jogai. A világháború után sem oldották meg teljesen mindenütt a zsidók egyenjogúsításának a problémáját. Orosz példára egyes országokban újabb kivételes törvényeket hoztak a zsidók ellen. Ilyen törvény nálunk a numerus clausus (l. o.), Lengyelországban a szombati pihenő szabályozása és a dohánymonopólium, másutt a zsidó kereskedők bojkottálása, vagy a bevándorlási és más korlátozások, amelyeknek éle, ha kifejezetten nem is, de tényleg mindig a zsidók ellen irányul.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2629. címszó a lexikon => 487. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12629.htm

CÍMSZÓ: Kivételes törvényhozás

SZÓCIKK: Kivételes törvényhozás. A zsidók ellen irányuló K. a keresztény római császárok ama zsidóellenes törvényeire vezethető vissza, amelyek később belekerültek a Theodosius-féle kódexbe s ezáltal birodalmi törvényekké váltak. E törvények értelmében a zsidó vallás csak megtűrt vallás volt, maguk a zsidók pedig másodosztályú polgárokká degradálódtak. A K.-nak az volt a célja, hogy a zsidó hit terjedésének gátat vessen és a keresztények javára a zsidókat minden magasabb állásból kirekessze. A zsidó jog szerinti polgári bíráskodást korlátozták, kivételes örökösödési jogszabályokat állítottak fel a zsidók hátrányára, így pl. nem volt szabad azokat a gyermekeket, akik felvették a kereszténységet, az örökségből kizárni, vagy őket bármiképpen mellőzni. Nem engedték meg a zsidóknak azt sem, hogy keresztények ellen tanúskodjanak. A római kúria is hozott hasonló szellemű rendeleteket, amelyek később belekerültek a polgári törvényhozásba s alapját képezték az évszázadok folyamán rendszeresen kiépített K.-nak. Általában a zsidók az idegen jog védelme alatt állottak, más szóval csak annyi joguk volt, amennyit számukra a császárok, fejedelmek, földesurak és városok menlevelei és privilégiumai kifejezetten engedélyeztek. A K., amely mint minden államban, így Magyarországon is megvolt, meglehetősen széles területre terjeszkedett ki. Elsősorban is kizárták a zsidókat a közhivatalokból. A zsidó semmilyen vonatkozásban nem lehetett a keresztény felettese, tehát gyakran keresztény szolgát vagy szolgálót sem tarthatott. Tanúskodási jogát korlátozták s alkalomadtán kötelezték a megalázó zsidóeskü letételére is. Nem költözködhetett szabadon, illetve kötelessége volt az ú. n. zsidó negyedben gettó lakni és ruháján zsidó jelvényeket viselni sárga folt . Ellenben a földesuraknak vagy a városoknak bármikor jogukban állott a zsidókat lakhelyükről elkergetni, sőt bizonyos esetekben vagyonukat elkonfiskálni. Szigorú gazdasági rendszabályokat is hoztak a zsidók ellen. így egyes foglalkozási ágakból teljesen ki voltak zárva. A nagy kereskedőszervezetek a legkülönbözőbb korlátozásokkal igyekeztek leszorítani a zsidókat a kereskedelmi pályákról. A céhtörvények eltiltották a zsidókat a kézművességtől. Az uzsoratörvény is főleg a zsidók ellen irányult. Voltak azután különleges zsidóadók, mint pld. nálunk a türelmi adó l. o. . Szellemi térre is kiterjeszkedett a K. így az inkvizíció ítélkezett a zsidók igazhitűsége felett és cenzúra alá vetette az egész zsidó irodalmat, hogy gátat vessen a zsidó eretnekségnek . A K.-t teljesen az emancipáció sem szüntette meg. Egyes országokban a XIX. sőt a XX. században is megmaradt a K., különösen Oroszországban és Romániában. ahol a köz- és magánélet minden területén erősen meg vannak nyirbálva a zsidók jogai. A világháború után sem oldották meg teljesen mindenütt a zsidók egyenjogúsításának a problémáját. Orosz példára egyes országokban újabb kivételes törvényeket hoztak a zsidók ellen. Ilyen törvény nálunk a numerus clausus l. o. , Lengyelországban a szombati pihenő szabályozása és a dohánymonopólium, másutt a zsidó kereskedők bojkottálása, vagy a bevándorlási és más korlátozások, amelyeknek éle, ha kifejezetten nem is, de tényleg mindig a zsidók ellen irányul.

12629.ht

CÍMSZÓ Kivétele törvényhozá

SZÓCIKK Kivétele törvényhozás zsidó elle irányul K keresztén róma császáro am zsidóellene törvényeir vezethet vissza amelye későb belekerülte Theodosius-fél kódexb ezálta birodalm törvényekk váltak törvénye értelmébe zsid vallá csa megtűr vallá volt magu zsidó pedi másodosztály polgárokk degradálódtak K.-na a vol célja hog zsid hi terjedéséne gáta vesse é kereszténye javár zsidóka minde magasab állásbó kirekessze zsid jo szerint polgár bíráskodás korlátozták kivétele örökösödés jogszabályoka állította fe zsidó hátrányára íg pl ne vol szaba azoka gyermekeket aki felvetté kereszténységet a örökségbő kizárni vag őke bármiképpe mellőzni Ne engedté me zsidókna az sem hog kereszténye elle tanúskodjanak róma kúri i hozot hasonl szellem rendeleteket amelye későb belekerülte polgár törvényhozásb alapjá képezté a évszázado folyamá rendszerese kiépítet K.-nak Általába zsidó a idege jo védelm alat állottak má szóva csa anny jogu volt amennyi számukr császárok fejedelmek földesura é városo menlevele é privilégiuma kifejezette engedélyeztek K. amel min minde államban íg Magyarországo i megvolt meglehetőse széle területr terjeszkedet ki Elsősorba i kizártá zsidóka közhivatalokból zsid semmilye vonatkozásba ne lehetet keresztén felettese tehá gyakra keresztén szolgá vag szolgáló se tarthatott Tanúskodás jogá korlátoztá alkalomadtá kötelezté megaláz zsidóesk letételér is Ne költözködhetet szabadon illetv kötelesség vol a ú n zsid negyedbe gett lakn é ruhájá zsid jelvényeke viseln sárg fol Ellenbe földesurakna vag városokna bármiko jogukba állot zsidóka lakhelyükrő elkergetni ső bizonyo esetekbe vagyonuka elkonfiskálni Szigor gazdaság rendszabályoka i hozta zsidó ellen íg egye foglalkozás ágakbó teljese k volta zárva nag kereskedőszervezete legkülönbözőb korlátozásokka igyekezte leszorítan zsidóka kereskedelm pályákról céhtörvénye eltiltottá zsidóka kézművességtől A uzsoratörvén i főle zsidó elle irányult Volta azutá különlege zsidóadók min pld nálun türelm ad l o Szellem térr i kiterjeszkedet K íg a inkvizíci ítélkezet zsidó igazhitűség felet é cenzúr al vetett a egés zsid irodalmat hog gáta vesse zsid eretnekségne K.- teljese a emancipáci se szüntett meg Egye országokba XIX ső XX századba i megmarad K. különöse Oroszországba é Romániában aho köz é magánéle minde területé erőse me vanna nyirbálv zsidó jogai világhábor utá se oldottá me teljese mindenüt zsidó egyenjogúsításána problémáját Oros példár egye országokba újab kivétele törvényeke hozta zsidó ellen Ilye törvén nálun numeru clausu l o Lengyelországba szombat pihen szabályozás é dohánymonopólium másut zsid kereskedő bojkottálása vag bevándorlás é má korlátozások amelyekne éle h kifejezette ne is d tényle mindi zsidó elle irányul

12629.h

CÍMSZ Kivétel törvényhoz

SZÓCIK Kivétel törvényhozá zsid ell irányu kereszté róm császár a zsidóellen törvényei vezethe vissz amely késő belekerült Theodosius-fé kódex ezált birodal törvények válta törvény értelméb zsi vall cs megtű vall vol mag zsid ped másodosztál polgárok degradálódta K.-n vo célj ho zsi h terjedésén gát vess keresztény javá zsidók mind magasa állásb kirekessz zsi j szerin polgá bíráskodá korlátoztá kivétel örökösödé jogszabályok állított f zsid hátrányár í p n vo szab azok gyermekeke ak felvett kereszténysége örökségb kizárn va ők bármiképp mellőzn N engedt m zsidókn a se ho keresztény ell tanúskodjana róm kúr hozo hason szelle rendeleteke amely késő belekerült polgá törvényhozás alapj képezt évszázad folyam rendszeres kiépíte K.-na Általáb zsid ideg j védel ala állotta m szóv cs ann jog vol amenny számuk császáro fejedelme földesur város menlevel privilégium kifejezett engedélyezte K ame mi mind államba í Magyarország megvol meglehetős szél terület terjeszkede k Elsősorb kizárt zsidók közhivatalokbó zsi semmily vonatkozásb n lehete kereszté felettes teh gyakr kereszté szolg va szolgál s tarthatot Tanúskodá jog korlátozt alkalomadt kötelezt megalá zsidóes letételé i N költözködhete szabado illet kötelessé vo zsi negyedb get lak ruháj zsi jelvények visel sár fo Ellenb földesurakn va városokn bármik jogukb állo zsidók lakhelyükr elkergetn s bizony esetekb vagyonuk elkonfiskáln Szigo gazdasá rendszabályok hozt zsid elle í egy foglalkozá ágakb teljes volt zárv na kereskedőszervezet legkülönböző korlátozásokk igyekezt leszoríta zsidók kereskedel pályákró céhtörvény eltiltott zsidók kézművességtő uzsoratörvé fől zsid ell irányul Volt azut különleg zsidóadó mi pl nálu türel a Szelle tér kiterjeszkede í inkvizíc ítélkeze zsid igazhitűsé fele cenzú a vetet egé zsi irodalma ho gát vess zsi eretnekségn K. teljes emancipác s szüntet me Egy országokb XI s X századb megmara K különös Oroszországb Romániába ah kö magánél mind terület erős m vann nyirbál zsid joga világhábo ut s oldott m teljes mindenü zsid egyenjogúsításán problémájá Oro példá egy országokb úja kivétel törvények hozt zsid elle Ily törvé nálu numer claus Lengyelországb szomba pihe szabályozá dohánymonopóliu másu zsi keresked bojkottálás va bevándorlá m korlátozáso amelyekn él kifejezett n i tényl mind zsid ell irányu

12629.

CÍMS Kivéte törvényho

SZÓCI Kivéte törvényhoz zsi el irány kereszt ró császá zsidóelle törvénye vezeth viss amel kés belekerül Theodosius-f kóde ezál biroda törvénye vált törvén értelmé zs val c megt val vo ma zsi pe másodosztá polgáro degradálódt K.- v cél h zs terjedésé gá ves keresztén jav zsidó min magas állás kirekess zs szeri polg bíráskod korlátozt kivéte örökösöd jogszabályo állítot zsi hátrányá v sza azo gyermekek a felvet kereszténység örökség kizár v ő bármikép mellőz enged zsidók s h keresztén el tanúskodjan ró kú hoz haso szell rendeletek amel kés belekerül polg törvényhozá alap képez évszáza folya rendszere kiépít K.-n Általá zsi ide véde al állott szó c an jo vo amenn számu császár fejedelm földesu váro menleve privilégiu kifejezet engedélyezt am m min államb Magyarorszá megvo meglehető szé terüle terjeszked Elsősor kizár zsidó közhivatalokb zs semmil vonatkozás lehet kereszt felette te gyak kereszt szol v szolgá tarthato Tanúskod jo korlátoz alkalomad kötelez megal zsidóe letétel költözködhet szabad ille köteless v zs negyed ge la ruhá zs jelvénye vise sá f Ellen földesurak v városok bármi joguk áll zsidó lakhelyük elkerget bizon esetek vagyonu elkonfiskál Szig gazdas rendszabályo hoz zsi ell eg foglalkoz ágak telje vol zár n kereskedőszerveze legkülönböz korlátozások igyekez leszorít zsidó kereskede pályákr céhtörvén eltiltot zsidó kézművességt uzsoratörv fő zsi el irányu Vol azu különle zsidóad m p nál türe Szell té kiterjeszked inkvizí ítélkez zsi igazhitűs fel cenz vete eg zs irodalm h gá ves zs eretnekség K telje emancipá szünte m Eg országok X század megmar különö Oroszország Romániáb a k magáné min terüle erő van nyirbá zsi jog világháb u oldot telje minden zsi egyenjogúsításá problémáj Or péld eg országok új kivéte törvénye hoz zsi ell Il törv nál nume clau Lengyelország szomb pih szabályoz dohánymonopóli más zs kereske bojkottálá v bevándorl korlátozás amelyek é kifejezet tény min zsi el irány

12629

CÍM Kivét törvényh

SZÓC Kivét törvényho zs e irán keresz r csász zsidóell törvény vezet vis ame ké belekerü Theodosius- kód ezá birod törvény vál törvé értelm z va meg va v m zs p másodoszt polgár degradálód K. cé z terjedés g ve kereszté ja zsid mi maga állá kirekes z szer pol bírásko korlátoz kivét örökösö jogszabály állíto zs hátrány sz az gyermeke felve kereszténysé öröksé kizá bármiké mellő enge zsidó kereszté e tanúskodja r k ho has szel rendelete ame ké belekerü pol törvényhoz ala képe évszáz foly rendszer kiépí K.- Által zs id véd a állot sz a j v amen szám császá fejedel földes vár menlev privilégi kifejeze engedélyez a mi állam Magyarorsz megv meglehet sz terül terjeszke Elsőso kizá zsid közhivatalok z semmi vonatkozá lehe keresz felett t gya keresz szo szolg tarthat Tanúsko j korláto alkaloma kötele mega zsidó letéte költözködhe szaba ill köteles z negye g l ruh z jelvény vis s Elle földesura városo bárm jogu ál zsid lakhelyü elkerge bizo esete vagyon elkonfiská Szi gazda rendszabály ho zs el e foglalko ága telj vo zá kereskedőszervez legkülönbö korlátozáso igyeke leszorí zsid keresked pályák céhtörvé eltilto zsid kézművesség uzsoratör f zs e irány Vo az különl zsidóa ná tür Szel t kiterjeszke inkviz ítélke zs igazhitű fe cen vet e z irodal g ve z eretneksé telj emancip szünt E országo száza megma külön Oroszorszá Romániá magán mi terül er va nyirb zs jo világhá oldo telj minde zs egyenjogúsítás problémá O pél e országo ú kivét törvény ho zs el I tör ná num cla Lengyelorszá szom pi szabályo dohánymonopól má z keresk bojkottál bevándor korlátozá amelye kifejeze tén mi zs e irán

1262

CÍ Kivé törvény

SZÓ Kivé törvényh z irá keres csás zsidóel törvén veze vi am k beleker Theodosius kó ez biro törvén vá törv értel v me v z másodosz polgá degradáló K c terjedé v kereszt j zsi m mag áll kireke sze po bírásk korláto kivé örökös jogszabál állít z hátrán s a gyermek felv kereszténys öröks kiz bármik mell eng zsid kereszt tanúskodj h ha sze rendelet am k beleker po törvényho al kép évszá fol rendsze kiép K. Álta z i vé állo s ame szá csász fejede földe vá menle privilég kifejez engedélye m álla Magyarors meg meglehe s terü terjeszk Elsős kiz zsi közhivatalo semm vonatkoz leh keres felet gy keres sz szol tartha Tanúsk korlát alkalom kötel meg zsid letét költözködh szab il kötele negy ru jelvén vi Ell földesur város bár jog á zsi lakhely elkerg biz eset vagyo elkonfisk Sz gazd rendszabál h z e foglalk ág tel v z kereskedőszerve legkülönb korlátozás igyek leszor zsi kereske pályá céhtörv eltilt zsi kézművessé uzsoratö z irán V a külön zsidó n tü Sze kiterjeszk inkvi ítélk z igazhit f ce ve iroda v eretneks tel emanci szün ország száz megm külö Oroszorsz Románi magá m terü e v nyir z j világh old tel mind z egyenjogúsítá problém pé ország kivé törvén h z e tö n nu cl Lengyelorsz szo p szabály dohánymonopó m keres bojkottá bevándo korlátoz amely kifejez té m z irá