12644.htm

CÍMSZÓ: Klein

SZEMÉLYNÉV: Klein Gyula

SZÓCIKK: K. Julius Leopold*, német irodalomtörténész és dramaturg, szül. Miskolcon 1804., megh, Berlinben 1876 aug. 2. Szülővárosában és Pesten a piaristáknál tanult s az ókori és modern nyelveket korán elsajátította, különösen latinul és görögül kitűnően tudott. A bécsi egyetemen orvostudományt hallgatott és diplomát szerzett. Disszertációja elegáns latinságával általánosan feltűnt 1828-ban Reviczky Ádám grófot borsodi főispánná iktatásakor kilenc nyelven (magyar, német, angol, francia, olasz, spanyol, latin, görög és héber) írt költeményben üdvözölte. Azután Olaszországban folytatott műtörténeti tanulmányokat s kezdet könyvdrámákat írni. Élhetetlensége közismert volt, bár tudását mindenki elismerte. Áttérése után grófi és hercegi családoknál volt nevelő. Midőn anyja. K. kikeresztelkedése miatt való bánatában meghalt, K. Berlinbe költözött, de orvosi praxist nem folytatott, hanem írói pályára lépett és teljesen visszavonult életet élt folytonos nélkülözések közt. Tagja volt a Magyar Tud. Akadémiának, ahol Heinrich G. tartott felette emlékbeszédet 1881. K. nevét örökre beírta az esztétika történetébe hatalmas méretű főművével, melynek címe: Geschichte des Dramas (15 kötet, 1865-76). Drámai művei J. L. Klein, Dramatische werke címen 7 kötetben jelentek meg (1871 - 72). Verseket is írt e címen: Auf den Tod meiner gelobten Mutter Barbara Klein (Sieben Sonette. Miskolc 1830).


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2644. címszó a lexikon => 489. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12644.htm

CÍMSZÓ: Klein

SZEMÉLYNÉV: Klein Gyula

SZÓCIKK: K. Julius Leopold*, német irodalomtörténész és dramaturg, szül. Miskolcon 1804., megh, Berlinben 1876 aug. 2. Szülővárosában és Pesten a piaristáknál tanult s az ókori és modern nyelveket korán elsajátította, különösen latinul és görögül kitűnően tudott. A bécsi egyetemen orvostudományt hallgatott és diplomát szerzett. Disszertációja elegáns latinságával általánosan feltűnt 1828-ban Reviczky Ádám grófot borsodi főispánná iktatásakor kilenc nyelven magyar, német, angol, francia, olasz, spanyol, latin, görög és héber írt költeményben üdvözölte. Azután Olaszországban folytatott műtörténeti tanulmányokat s kezdet könyvdrámákat írni. Élhetetlensége közismert volt, bár tudását mindenki elismerte. Áttérése után grófi és hercegi családoknál volt nevelő. Midőn anyja. K. kikeresztelkedése miatt való bánatában meghalt, K. Berlinbe költözött, de orvosi praxist nem folytatott, hanem írói pályára lépett és teljesen visszavonult életet élt folytonos nélkülözések közt. Tagja volt a Magyar Tud. Akadémiának, ahol Heinrich G. tartott felette emlékbeszédet 1881. K. nevét örökre beírta az esztétika történetébe hatalmas méretű főművével, melynek címe: Geschichte des Dramas 15 kötet, 1865-76 . Drámai művei J. L. Klein, Dramatische werke címen 7 kötetben jelentek meg 1871 - 72 . Verseket is írt e címen: Auf den Tod meiner gelobten Mutter Barbara Klein Sieben Sonette. Miskolc 1830 .

12644.ht

CÍMSZÓ Klei

SZEMÉLYNÉV Klei Gyul

SZÓCIKK K Juliu Leopold* néme irodalomtörténés é dramaturg szül Miskolco 1804. megh Berlinbe 187 aug 2 Szülővárosába é Peste piaristákná tanul a ókor é moder nyelveke korá elsajátította különöse latinu é görögü kitűnőe tudott bécs egyeteme orvostudomány hallgatot é diplomá szerzett Disszertációj elegán latinságáva általánosa feltűn 1828-ba Reviczk Ádá grófo borsod főispánn iktatásako kilen nyelve magyar német angol francia olasz spanyol latin görö é hébe ír költeménybe üdvözölte Azutá Olaszországba folytatot műtörténet tanulmányoka kezde könyvdrámáka írni Élhetetlenség közismer volt bá tudásá mindenk elismerte Áttérés utá gróf é herceg családokná vol nevelő Midő anyja K kikeresztelkedés miat val bánatába meghalt K Berlinb költözött d orvos praxis ne folytatott hane író pályár lépet é teljese visszavonul élete él folytono nélkülözése közt Tagj vol Magya Tud Akadémiának aho Heinric G tartot felett emlékbeszéde 1881 K nevé örökr beírt a esztétik történetéb hatalma méret főművével melyne címe Geschicht de Drama 1 kötet 1865-7 Dráma műve J L Klein Dramatisch werk címe kötetbe jelente me 187 7 Verseke i ír címen Au de To meine gelobte Mutte Barbar Klei Siebe Sonette Miskol 183

12644.h

CÍMSZ Kle

SZEMÉLYNÉ Kle Gyu

SZÓCIK Juli Leopold ném irodalomtörténé dramatur szü Miskolc 1804 meg Berlinb 18 au Szülővárosáb Pest piaristákn tanu óko mode nyelvek kor elsajátított különös latin görög kitűnő tudot béc egyetem orvostudomán hallgato diplom szerzet Disszertáció elegá latinságáv általános feltű 1828-b Revicz Ád gróf borso főispán iktatásak kile nyelv magya néme ango franci olas spanyo lati gör héb í költeményb üdvözölt Azut Olaszországb folytato műtörténe tanulmányok kezd könyvdrámák írn Élhetetlensé közisme vol b tudás minden elismert Áttéré ut gró herce családokn vo nevel Mid anyj kikeresztelkedé mia va bánatáb meghal Berlin költözöt orvo praxi n folytatot han ír pályá lépe teljes visszavonu élet é folyton nélkülözés köz Tag vo Magy Tu Akadémiána ah Heinri tarto felet emlékbeszéd 188 nev örök beír esztéti történeté hatalm mére főművéve melyn cím Geschich d Dram köte 1865- Drám műv Klei Dramatisc wer cím kötetb jelent m 18 Versek í címe A d T mein gelobt Mutt Barba Kle Sieb Sonett Misko 18

12644.

CÍMS Kl

SZEMÉLYN Kl Gy

SZÓCI Jul Leopol né irodalomtörtén dramatu sz Miskol 180 me Berlin 1 a Szülővárosá Pes piaristák tan ók mod nyelve ko elsajátítot különö lati görö kitűn tudo bé egyete orvostudomá hallgat diplo szerze Disszertáci eleg latinságá általáno felt 1828- Revic Á gró bors főispá iktatása kil nyel magy ném ang franc ola spany lat gö hé költemény üdvözöl Azu Olaszország folytat műtörtén tanulmányo kez könyvdrámá ír Élhetetlens közism vo tudá minde elismer Áttér u gr herc családok v neve Mi any kikeresztelked mi v bánatá megha Berli költözö orv prax folytato ha í pály lép telje visszavon éle folyto nélkülözé kö Ta v Mag T Akadémián a Heinr tart fele emlékbeszé 18 ne örö beí esztét történet hatal mér főművév mely cí Geschic Dra köt 1865 Drá mű Kle Dramatis we cí kötet jelen 1 Verse cím mei gelob Mut Barb Kl Sie Sonet Misk 1

12644

CÍM K

SZEMÉLY K G

SZÓC Ju Leopo n irodalomtörté dramat s Misko 18 m Berli Szülőváros Pe piaristá ta ó mo nyelv k elsajátíto külön lat gör kitű tud b egyet orvostudom hallga dipl szerz Disszertác ele latinság általán fel 1828 Revi gr bor főisp iktatás ki nye mag né an fran ol span la g h költemén üdvözö Az Olaszorszá folyta műtörté tanulmány ke könyvdrám í Élhetetlen közis v tud mind elisme Átté g her családo nev M an kikeresztelke m bánat megh Berl költöz or pra folytat h pál lé telj visszavo él folyt nélkülöz k T Ma Akadémiá Hein tar fel emlékbesz 1 n ör be eszté történe hata mé főművé mel c Geschi Dr kö 186 Dr m Kl Dramati w c köte jele Vers cí me gelo Mu Bar K Si Sone Mis

1264



SZEMÉL

SZÓ J Leop irodalomtört drama Misk 1 Berl Szülőváro P piarist t m nyel elsajátít külö la gö kit tu egye orvostudo hallg dip szer Disszertá el latinsá általá fe 182 Rev g bo főis iktatá k ny ma n a fra o spa l költemé üdvöz A Olaszorsz folyt műtört tanulmán k könyvdrá Élhetetle közi tu min elism Átt he család ne a kikeresztelk bána meg Ber költö o pr folyta pá l tel visszav é foly nélkülö M Akadémi Hei ta fe emlékbes ö b eszt történ hat m főműv me Gesch D k 18 D K Dramat köt jel Ver c m gel M Ba S Son Mi