12658.htm

CÍMSZÓ: Kner

SZEMÉLYNÉV: Kner Izidor

SZÓCIKK: "Kner Izidor, író és könyvkiadó, szül. Gyomán 1860 febr. 5. Már a nyolcvanas évek elején szülővárosában nagyarányú nyomdát állított fel, melyet később magas színvonalra emelt. Emellett a hazai nyomdászszaklapoknak állandó munkatársa és szakmájában elsőrendű tényező. Nyomdája a vidék legelső műintézete, és mint könyvkiadó is jelentékeny. Az általa kiadott Monumenta Litterarum művészi kiállítású sorozat a világirodalom külföldi, ókori és középkori remekeiből egyik legszebb terméke a hazai nyomdaiparnak. Kiadott azonkívül gazdag kiállításban hazai klasszikus költőket. Irodalmilag is működik önálló alakban megjelent kötetei: Eszmék és viaskodások (1904); Eszmék (1905); Kner Izidor agyafúrt alakjai (1913); Pajzán aforizmák (1920) stb. - Fia, K. Imre, szakíró, szül. Gyomán 1893-ban. 1916 óta atyja vállalatának művészeti vezetője és továbbfejlesztője. K. Albert, K. I. második fia, szül. 1899. Bécsben és Lipcsében végzett grafikai és könyvművészeti főiskolákat. Több nyomdavállalat vezetője volt, szakirodalmi működést fejt ki. K. Erzsébet, könyvkötő, K. I. leánya, szül. 1897. A lipcsei állami felsőiskolán végezte a könyvkötészet mesterosztályát. Műveivel több kiállításon vett részt és elnyerte az ezüstkoszorús könyvkötőmester címet."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2658. címszó a lexikon => 490. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12658.htm

CÍMSZÓ: Kner

SZEMÉLYNÉV: Kner Izidor

SZÓCIKK: Kner Izidor, író és könyvkiadó, szül. Gyomán 1860 febr. 5. Már a nyolcvanas évek elején szülővárosában nagyarányú nyomdát állított fel, melyet később magas színvonalra emelt. Emellett a hazai nyomdászszaklapoknak állandó munkatársa és szakmájában elsőrendű tényező. Nyomdája a vidék legelső műintézete, és mint könyvkiadó is jelentékeny. Az általa kiadott Monumenta Litterarum művészi kiállítású sorozat a világirodalom külföldi, ókori és középkori remekeiből egyik legszebb terméke a hazai nyomdaiparnak. Kiadott azonkívül gazdag kiállításban hazai klasszikus költőket. Irodalmilag is működik önálló alakban megjelent kötetei: Eszmék és viaskodások 1904 ; Eszmék 1905 ; Kner Izidor agyafúrt alakjai 1913 ; Pajzán aforizmák 1920 stb. - Fia, K. Imre, szakíró, szül. Gyomán 1893-ban. 1916 óta atyja vállalatának művészeti vezetője és továbbfejlesztője. K. Albert, K. I. második fia, szül. 1899. Bécsben és Lipcsében végzett grafikai és könyvművészeti főiskolákat. Több nyomdavállalat vezetője volt, szakirodalmi működést fejt ki. K. Erzsébet, könyvkötő, K. I. leánya, szül. 1897. A lipcsei állami felsőiskolán végezte a könyvkötészet mesterosztályát. Műveivel több kiállításon vett részt és elnyerte az ezüstkoszorús könyvkötőmester címet.

12658.ht

CÍMSZÓ Kne

SZEMÉLYNÉV Kne Izido

SZÓCIKK Kne Izidor ír é könyvkiadó szül Gyomá 186 febr 5 Má nyolcvana éve elejé szülővárosába nagyarány nyomdá állítot fel melye későb maga színvonalr emelt Emellet haza nyomdászszaklapokna álland munkatárs é szakmájába elsőrend tényező Nyomdáj vidé legels műintézete é min könyvkiad i jelentékeny A által kiadot Monument Litteraru művész kiállítás soroza világirodalo külföldi ókor é középkor remekeibő egyi legszeb termék haza nyomdaiparnak Kiadot azonkívü gazda kiállításba haza klassziku költőket Irodalmila i működi önáll alakba megjelen kötetei Eszmé é viaskodáso 190 Eszmé 190 Kne Izido agyafúr alakja 191 Pajzá aforizmá 192 stb Fia K Imre szakíró szül Gyomá 1893-ban 191 ót atyj vállalatána művészet vezetőj é továbbfejlesztője K Albert K I másodi fia szül 1899 Bécsbe é Lipcsébe végzet grafika é könyvművészet főiskolákat Töb nyomdavállala vezetőj volt szakirodalm működés fej ki K Erzsébet könyvkötő K I leánya szül 1897 lipcse állam felsőiskolá végezt könyvkötésze mesterosztályát Műveive töb kiállításo vet rész é elnyert a ezüstkoszorú könyvkötőmeste címet

12658.h

CÍMSZ Kn

SZEMÉLYNÉ Kn Izid

SZÓCIK Kn Izido í könyvkiad szü Gyom 18 feb M nyolcvan év elej szülővárosáb nagyarán nyomd állíto fe mely késő mag színvonal emel Emelle haz nyomdászszaklapokn állan munkatár szakmájáb elsőren tényez Nyomdá vid legel műintézet mi könyvkia jelentéken álta kiado Monumen Litterar művés kiállítá soroz világirodal külföld óko középko remekeib egy legsze termé haz nyomdaiparna Kiado azonkív gazd kiállításb haz klasszik költőke Irodalmil működ önál alakb megjele kötete Eszm viaskodás 19 Eszm 19 Kn Izid agyafú alakj 19 Pajz aforizm 19 st Fi Imr szakír szü Gyom 1893-ba 19 ó aty vállalatán művésze vezető továbbfejlesztőj Alber másod fi szü 189 Bécsb Lipcséb végze grafik könyvművésze főiskoláka Tö nyomdavállal vezető vol szakirodal működé fe k Erzsébe könyvköt leány szü 189 lipcs álla felsőiskol végez könyvkötész mesterosztályá Műveiv tö kiállítás ve rés elnyer ezüstkoszor könyvkötőmest címe

12658.

CÍMS K

SZEMÉLYN K Izi

SZÓCI K Izid könyvkia sz Gyo 1 fe nyolcva é ele szülővárosá nagyará nyom állít f mel kés ma színvona eme Emell ha nyomdászszaklapok álla munkatá szakmájá elsőre ténye Nyomd vi lege műintéze m könyvki jelentéke ált kiad Monume Littera művé kiállít soro világiroda külföl ók középk remekei eg legsz term ha nyomdaiparn Kiad azonkí gaz kiállítás ha klasszi költők Irodalmi műkö öná alak megjel kötet Esz viaskodá 1 Esz 1 K Izi agyaf alak 1 Paj aforiz 1 s F Im szakí sz Gyo 1893-b 1 at vállalatá művész vezet továbbfejlesztő Albe máso f sz 18 Bécs Lipcsé végz grafi könyvművész főiskolák T nyomdaválla vezet vo szakiroda működ f Erzséb könyvkö leán sz 18 lipc áll felsőisko vége könyvkötés mesterosztály Művei t kiállítá v ré elnye ezüstkoszo könyvkötőmes cím

12658

CÍM

SZEMÉLY Iz

SZÓC Izi könyvki s Gy f nyolcv el szülőváros nagyar nyo állí me ké m színvon em Emel h nyomdászszaklapo áll munkat szakmáj elsőr tény Nyom v leg műintéz könyvk jelenték ál kia Monum Litter műv kiállí sor világirod külfö ó közép remeke e legs ter h nyomdaipar Kia azonk ga kiállítá h klassz költő Irodalm műk ön ala megje köte Es viaskod Es Iz agya ala Pa afori I szak s Gy 1893- a vállalat művés veze továbbfejleszt Alb más s 1 Béc Lipcs vég graf könyvművés főiskolá nyomdaváll veze v szakirod műkö Erzsé könyvk leá s 1 lip ál felsőisk vég könyvköté mesterosztál Műve kiállít r elny ezüstkosz könyvkötőme cí

1265



SZEMÉL I

SZÓ Iz könyvk G nyolc e szülőváro nagya ny áll m k színvo e Eme nyomdászszaklap ál munka szakmá első tén Nyo le műinté könyv jelenté á ki Monu Litte mű kiáll so világiro külf közé remek leg te nyomdaipa Ki azon g kiállít klass költ Irodal mű ö al megj köt E viasko E I agy al P afor sza G 1893 vállala művé vez továbbfejlesz Al má Bé Lipc vé gra könyvművé főiskol nyomdavál vez szakiro műk Erzs könyv le li á felsőis vé könyvköt mesterosztá Műv kiállí eln ezüstkos könyvkötőm c