12660.htm

CÍMSZÓ: Knopp

SZEMÉLYNÉV: Knopp József

SZÓCIKK: 2. K. József, festő, szül. Pesten 1825., megh. u. o. 1899. K. Imre festő atyja. Korán került a bécsi akadémiára, majd 1847 óta a müncheni akadémián tanult. A 48-as események haza hozták, hol a honvédség zászlaira Mária-képeket festett. Lefestette a Kossuth-minisztérium több tagjának arcképét. A forradalom után arcképeket és csendéleteket festett. Három önarcképéről is tudunk. A pesti Műegylet Diana fürdőbeli kiállításain ismételten szerepelt (Szőlők, Tanulmányfej). Kiállított Bécsben is (Önarckép, Imádkozó remete). Később cégfestéssel foglalkozott.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2660. címszó a lexikon => 491. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12660.htm

CÍMSZÓ: Knopp

SZEMÉLYNÉV: Knopp József

SZÓCIKK: 2. K. József, festő, szül. Pesten 1825., megh. u. o. 1899. K. Imre festő atyja. Korán került a bécsi akadémiára, majd 1847 óta a müncheni akadémián tanult. A 48-as események haza hozták, hol a honvédség zászlaira Mária-képeket festett. Lefestette a Kossuth-minisztérium több tagjának arcképét. A forradalom után arcképeket és csendéleteket festett. Három önarcképéről is tudunk. A pesti Műegylet Diana fürdőbeli kiállításain ismételten szerepelt Szőlők, Tanulmányfej . Kiállított Bécsben is Önarckép, Imádkozó remete . Később cégfestéssel foglalkozott.

12660.ht

CÍMSZÓ Knop

SZEMÉLYNÉV Knop Józse

SZÓCIKK 2 K József festő szül Peste 1825. megh u o 1899 K Imr fest atyja Korá kerül bécs akadémiára maj 184 ót münchen akadémiá tanult 48-a eseménye haz hozták ho honvédsé zászlair Mária-képeke festett Lefestett Kossuth-minisztériu töb tagjána arcképét forradalo utá arcképeke é csendéleteke festett Háro önarcképérő i tudunk pest Műegyle Dian fürdőbel kiállításai ismételte szerepel Szőlők Tanulmányfe Kiállítot Bécsbe i Önarckép Imádkoz remet Későb cégfestésse foglalkozott

12660.h

CÍMSZ Kno

SZEMÉLYNÉ Kno Józs

SZÓCIK Józse fest szü Pest 1825 meg 189 Im fes atyj Kor kerü béc akadémiár ma 18 ó münche akadémi tanul 48- esemény ha hoztá h honvéds zászlai Mária-képek festet Lefestet Kossuth-minisztéri tö tagján arcképé forradal ut arcképek csendéletek festet Hár önarcképér tudun pes Műegyl Dia fürdőbe kiállítása ismételt szerepe Szőlő Tanulmányf Kiállíto Bécsb Önarcké Imádko reme Késő cégfestéss foglalkozot

12660.

CÍMS Kn

SZEMÉLYN Kn Józ

SZÓCI Józs fes sz Pes 182 me 18 I fe aty Ko ker bé akadémiá m 1 münch akadém tanu 48 esemén h hozt honvéd zászla Mária-képe feste Lefeste Kossuth-minisztér t tagjá arckép forrada u arcképe csendélete feste Há önarcképé tudu pe Műegy Di fürdőb kiállítás ismétel szerep Szől Tanulmány Kiállít Bécs Önarck Imádk rem Kés cégfestés foglalkozo

12660

CÍM K

SZEMÉLY K Jó

SZÓC Józ fe s Pe 18 m 1 f at K ke b akadémi münc akadé tan 4 esemé hoz honvé zászl Mária-kép fest Lefest Kossuth-miniszté tagj arcké forrad arckép csendélet fest H önarckép tud p Műeg D fürdő kiállítá isméte szere Sző Tanulmán Kiállí Béc Önarc Imád re Ké cégfesté foglalkoz

1266



SZEMÉL J

SZÓ Jó f P 1 a k akadém mün akad ta esem ho honv zász Mária-ké fes Lefes Kossuth-miniszt tag arck forra arcké csendéle fes önarcké tu Műe fürd kiállít ismét szer Sz Tanulmá Kiáll Bé Önar Imá r K cégfest foglalko