12706.htm

CÍMSZÓ: Komor

SZEMÉLYNÉV: Komor Gyula

SZÓCIKK: K. Gyula, hírlapíró, színműíró és dramaturg, szül. Budapesten 1867. A budapesti egyetemen jogi doktori diplomát szerzett. Hírlapírói pályáját az Egyetértésnél kezdte meg, majd éveken át a Pesti Hírlap szerkesztőségének kötelékébe tartozott. Ugyanakkor a képviselőház naplószerkesztősegédje volt, utóbb pedig országgyűlési gyorsíró lett. A parlament gyorsirodájából mint gyorsírótanácsos vonult nyugalomba. 1901-ben a Vígszínház művészeti titkára lett, jelenleg e műintézet dramaturg-igazgatója. Németből, franciából és angolból igen sok színművet fordított. Népszerű gyermekdarabjai eleinte gyermek színházakban, majd a Vígszínházban kerültek előadásra.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2706. címszó a lexikon => 499. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12706.htm

CÍMSZÓ: Komor

SZEMÉLYNÉV: Komor Gyula

SZÓCIKK: K. Gyula, hírlapíró, színműíró és dramaturg, szül. Budapesten 1867. A budapesti egyetemen jogi doktori diplomát szerzett. Hírlapírói pályáját az Egyetértésnél kezdte meg, majd éveken át a Pesti Hírlap szerkesztőségének kötelékébe tartozott. Ugyanakkor a képviselőház naplószerkesztősegédje volt, utóbb pedig országgyűlési gyorsíró lett. A parlament gyorsirodájából mint gyorsírótanácsos vonult nyugalomba. 1901-ben a Vígszínház művészeti titkára lett, jelenleg e műintézet dramaturg-igazgatója. Németből, franciából és angolból igen sok színművet fordított. Népszerű gyermekdarabjai eleinte gyermek színházakban, majd a Vígszínházban kerültek előadásra.

12706.ht

CÍMSZÓ Komo

SZEMÉLYNÉV Komo Gyul

SZÓCIKK K Gyula hírlapíró színműír é dramaturg szül Budapeste 1867 budapest egyeteme jog doktor diplomá szerzett Hírlapíró pályájá a Egyetértésné kezdt meg maj éveke á Pest Hírla szerkesztőségéne kötelékéb tartozott Ugyanakko képviselőhá naplószerkesztősegédj volt utób pedi országgyűlés gyorsír lett parlamen gyorsirodájábó min gyorsírótanácso vonul nyugalomba 1901-be Vígszínhá művészet titkár lett jelenle műintéze dramaturg-igazgatója Németből franciábó é angolbó ige so színműve fordított Népszer gyermekdarabja eleint gyerme színházakban maj Vígszínházba kerülte előadásra

12706.h

CÍMSZ Kom

SZEMÉLYNÉ Kom Gyu

SZÓCIK Gyul hírlapír színműí dramatur szü Budapest 186 budapes egyetem jo dokto diplom szerzet Hírlapír pályáj Egyetértésn kezd me ma évek Pes Hírl szerkesztőségén köteléké tartozot Ugyanakk képviselőh naplószerkesztősegéd vol utó ped országgyűlé gyorsí let parlame gyorsirodájáb mi gyorsírótanács vonu nyugalomb 1901-b Vígszính művésze titká let jelenl műintéz dramaturg-igazgatój Németbő franciáb angolb ig s színműv fordítot Népsze gyermekdarabj elein gyerm színházakba ma Vígszínházb került előadásr

12706.

CÍMS Ko

SZEMÉLYN Ko Gy

SZÓCI Gyu hírlapí színmű dramatu sz Budapes 18 budape egyete j dokt diplo szerze Hírlapí pályá Egyetértés kez m m éve Pe Hír szerkesztőségé kötelék tartozo Ugyanak képviselő naplószerkesztősegé vo ut pe országgyűl gyors le parlam gyorsirodájá m gyorsírótanác von nyugalom 1901- Vígszín művész titk le jelen műinté dramaturg-igazgató Németb franciá angol i színmű fordíto Népsz gyermekdarab elei gyer színházakb m Vígszínház kerül előadás

12706

CÍM K

SZEMÉLY K G

SZÓC Gy hírlap színm dramat s Budape 1 budap egyet dok dipl szerz Hírlap pály Egyetérté ke év P Hí szerkesztőség kötelé tartoz Ugyana képvisel naplószerkesztőseg v u p országgyű gyor l parla gyorsirodáj gyorsírótaná vo nyugalo 1901 Vígszí művés tit l jele műint dramaturg-igazgat Német franci ango színm fordít Néps gyermekdara ele gye színházak Vígszínhá kerü előadá

1270



SZEMÉL

SZÓ G hírla szín drama Budap buda egye do dip szer Hírla pál Egyetért k é H szerkesztősé kötel tarto Ugyan képvise naplószerkesztőse országgy gyo parl gyorsirodá gyorsírótan v nyugal 190 Vígsz művé ti jel műin dramaturg-igazga Néme franc ang szín fordí Nép gyermekdar el gy színháza Vígszính ker előad