12731.htm

CÍMSZÓ: Korányi

SZEMÉLYNÉV: Korányi Frigyes

SZÓCIKK: Korányi, 1. Frigyes* (tolcsvai) báró, egyetemi tanár, hírneves belgyógyász, szül. Nagykállóban 1828 dec. 20., megh. Budapesten 1913 máj. 19. (Eredeti nevén Kronfeldnek hívták.) Résztvett a szabadságharcban, mint honvédfőorvos, miután előzőleg az ifjúsági mozgalmakban fontos szerepet játszott. 1851-ben Balassa tanár, majd Schuch bécsi tanár mellett volt asszisztens, de a rendőrség kitiltotta s kénytelen volt szülővárosában letelepedni. 1857- 58-ban külföldi tanulmányúton volt, 1863. a szabolcsmegyei kórház főorvosa lett. Magántanár 1864. lett, amikor Pestre költözött. Két év múlva a belgyógyászat rendes tanárává és a klinika igazgatójává, 1884. magyar nemessé, 1908. báróvá nevezték ki. Élethossziglan kinevezett tagja volt a főrendiháznak, az Akadémiának és rengeteg tudományos társaságnak. Kiváló előadó tanár volt, aki nemzedékeket nevelt, emellett nagyszerű organizátor és a tuberkulózis elleni mozgalom kezdeményezője Magyarországon. Rendkívül sokat írt magyar és német nyelven. A Nothnagel-féle Specielle Pathologie und Therapieba ő írta a lépfenéről, takonykórról és a zoonozisról szóló fejezeteket, az Eulenburg-féle Enciklopédiába a tüdőbajokat. Szerkesztette a Belgyógyászat Kézikönyvét.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2731. címszó a lexikon => 503. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12731.htm

CÍMSZÓ: Korányi

SZEMÉLYNÉV: Korányi Frigyes

SZÓCIKK: Korányi, 1. Frigyes* tolcsvai báró, egyetemi tanár, hírneves belgyógyász, szül. Nagykállóban 1828 dec. 20., megh. Budapesten 1913 máj. 19. Eredeti nevén Kronfeldnek hívták. Résztvett a szabadságharcban, mint honvédfőorvos, miután előzőleg az ifjúsági mozgalmakban fontos szerepet játszott. 1851-ben Balassa tanár, majd Schuch bécsi tanár mellett volt asszisztens, de a rendőrség kitiltotta s kénytelen volt szülővárosában letelepedni. 1857- 58-ban külföldi tanulmányúton volt, 1863. a szabolcsmegyei kórház főorvosa lett. Magántanár 1864. lett, amikor Pestre költözött. Két év múlva a belgyógyászat rendes tanárává és a klinika igazgatójává, 1884. magyar nemessé, 1908. báróvá nevezték ki. Élethossziglan kinevezett tagja volt a főrendiháznak, az Akadémiának és rengeteg tudományos társaságnak. Kiváló előadó tanár volt, aki nemzedékeket nevelt, emellett nagyszerű organizátor és a tuberkulózis elleni mozgalom kezdeményezője Magyarországon. Rendkívül sokat írt magyar és német nyelven. A Nothnagel-féle Specielle Pathologie und Therapieba ő írta a lépfenéről, takonykórról és a zoonozisról szóló fejezeteket, az Eulenburg-féle Enciklopédiába a tüdőbajokat. Szerkesztette a Belgyógyászat Kézikönyvét.

12731.ht

CÍMSZÓ Korány

SZEMÉLYNÉV Korány Frigye

SZÓCIKK Korányi 1 Frigyes tolcsva báró egyetem tanár hírneve belgyógyász szül Nagykállóba 182 dec 20. megh Budapeste 191 máj 19 Eredet nevé Kronfeldne hívták Résztvet szabadságharcban min honvédfőorvos miutá előzőle a ifjúság mozgalmakba fonto szerepe játszott 1851-be Balass tanár maj Schuc bécs taná mellet vol asszisztens d rendőrsé kitiltott kénytele vol szülővárosába letelepedni 1857 58-ba külföld tanulmányúto volt 1863 szabolcsmegye kórhá főorvos lett Magántaná 1864 lett amiko Pestr költözött Ké é múlv belgyógyásza rende tanáráv é klinik igazgatójává 1884 magya nemessé 1908 báróv nevezté ki Élethosszigla kinevezet tagj vol főrendiháznak a Akadémiána é rengete tudományo társaságnak Kivál előad taná volt ak nemzedékeke nevelt emellet nagyszer organizáto é tuberkulózi ellen mozgalo kezdeményezőj Magyarországon Rendkívü soka ír magya é néme nyelven Nothnagel-fél Speciell Pathologi un Therapieb írt lépfenéről takonykórró é zoonozisró szól fejezeteket a Eulenburg-fél Enciklopédiáb tüdőbajokat Szerkesztett Belgyógyásza Kézikönyvét

12731.h

CÍMSZ Korán

SZEMÉLYNÉ Korán Frigy

SZÓCIK Korány Frigye tolcsv bár egyete taná hírnev belgyógyás szü Nagykállób 18 de 20 meg Budapest 19 má 1 Erede nev Kronfeldn hívtá Résztve szabadságharcba mi honvédfőorvo miut előzől ifjúsá mozgalmakb font szerep játszot 1851-b Balas taná ma Schu béc tan melle vo assziszten rendőrs kitiltot kénytel vo szülővárosáb letelepedn 185 58-b külföl tanulmányút vol 186 szabolcsmegy kórh főorvo let Magántan 186 let amik Pest költözöt K múl belgyógyász rend tanárá klini igazgatójáv 188 magy nemess 190 báró nevezt k Élethosszigl kineveze tag vo főrendiházna Akadémián renget tudomány társaságna Kivá előa tan vol a nemzedékek nevel emelle nagysze organizát tuberkulóz elle mozgal kezdeményező Magyarországo Rendkív sok í magy ném nyelve Nothnagel-fé Speciel Patholog u Therapie ír lépfenérő takonykórr zoonozisr szó fejezeteke Eulenburg-fé Enciklopédiá tüdőbajoka Szerkesztet Belgyógyász Kézikönyvé

12731.

CÍMS Korá

SZEMÉLYN Korá Frig

SZÓCI Korán Frigy tolcs bá egyet tan hírne belgyógyá sz Nagykálló 1 d 2 me Budapes 1 m Ered ne Kronfeld hívt Résztv szabadságharcb m honvédfőorv miu előző ifjús mozgalmak fon szere játszo 1851- Bala tan m Sch bé ta mell v assziszte rendőr kitilto kényte v szülővárosá leteleped 18 58- külfö tanulmányú vo 18 szabolcsmeg kór főorv le Magánta 18 le ami Pes költözö mú belgyógyás ren tanár klin igazgatójá 18 mag nemes 19 bár nevez Élethosszig kinevez ta v főrendiházn Akadémiá renge tudomán társaságn Kiv elő ta vo nemzedéke neve emell nagysz organizá tuberkuló ell mozga kezdeményez Magyarország Rendkí so mag né nyelv Nothnagel-f Specie Patholo Therapi í lépfenér takonykór zoonozis sz fejezetek Eulenburg-f Enciklopédi tüdőbajok Szerkeszte Belgyógyás Kézikönyv

12731

CÍM Kor

SZEMÉLY Kor Fri

SZÓC Korá Frig tolc b egye ta hírn belgyógy s Nagykáll m Budape Ere n Kronfel hív Részt szabadságharc honvédfőor mi előz ifjú mozgalma fo szer játsz 1851 Bal ta Sc b t mel assziszt rendő kitilt kényt szülőváros letelepe 1 58 külf tanulmány v 1 szabolcsme kó főor l Magánt 1 l am Pe költöz m belgyógyá re taná kli igazgatój 1 ma neme 1 bá neve Élethosszi kineve t főrendiház Akadémi reng tudomá társaság Ki el t v nemzedék nev emel nagys organiz tuberkul el mozg kezdeménye Magyarorszá Rendk s ma n nyel Nothnagel- Speci Pathol Therap lépfené takonykó zoonozi s fejezete Eulenburg- Enciklopéd tüdőbajo Szerkeszt Belgyógyá Kéziköny

1273

CÍ Ko

SZEMÉL Ko Fr

SZÓ Kor Fri tol egy t hír belgyóg Nagykál Budap Er Kronfe hí Rész szabadsághar honvédfőo m elő ifj mozgalm f sze játs 185 Ba t S me asszisz rend kitil kény szülőváro letelep 5 kül tanulmán szabolcsm k főo Magán a P költö belgyógy r tan kl igazgató m nem b nev Élethossz kinev főrendihá Akadém ren tudom társasá K e nemzedé ne eme nagy organi tuberku e moz kezdemény Magyarorsz Rend m nye Nothnagel Spec Patho Thera lépfen takonyk zoonoz fejezet Eulenburg Enciklopé tüdőbaj Szerkesz Belgyógy Kézikön