12738.htm

CÍMSZÓ: Kórész

SZÓCIKK: Kórész (h.) Kiírtás. Harminchat bűnt említ a Biblia, amelyet K.-szal büntet az Isten. (Bálványimádás, fajtalankodás, kovászos fogyasztása pészachkor stb.) A kiirtást nem a világi bíróság hajtotta végre, hanem az Isten. Minthogy azonban ezek között a bűnök között olyanok is vannak, amelyeknek halállal való megtorlását az emberekre bízta a Biblia, a Talmud úgy értelmezi az ellentmondó rendelkezéseket, hogy a közönséges halálbüntetés csak olyan bűnökért jár, amelyeket figyelmeztetés ellenére követtek el, a K. pedig olyan esetben, mikor az előzetes figyelmeztetés elmaradt.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2738. címszó a lexikon => 504. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12738.htm

CÍMSZÓ: Kórész

SZÓCIKK: Kórész h. Kiírtás. Harminchat bűnt említ a Biblia, amelyet K.-szal büntet az Isten. Bálványimádás, fajtalankodás, kovászos fogyasztása pészachkor stb. A kiirtást nem a világi bíróság hajtotta végre, hanem az Isten. Minthogy azonban ezek között a bűnök között olyanok is vannak, amelyeknek halállal való megtorlását az emberekre bízta a Biblia, a Talmud úgy értelmezi az ellentmondó rendelkezéseket, hogy a közönséges halálbüntetés csak olyan bűnökért jár, amelyeket figyelmeztetés ellenére követtek el, a K. pedig olyan esetben, mikor az előzetes figyelmeztetés elmaradt.

12738.ht

CÍMSZÓ Kórés

SZÓCIKK Kórés h Kiírtás Harmincha bűn emlí Biblia amelye K.-sza bünte a Isten Bálványimádás fajtalankodás kovászo fogyasztás pészachko stb kiirtás ne világ bírósá hajtott végre hane a Isten Minthog azonba eze közöt bűnö közöt olyano i vannak amelyekne halálla val megtorlásá a emberekr bízt Biblia Talmu úg értelmez a ellentmond rendelkezéseket hog közönsége halálbünteté csa olya bűnökér jár amelyeke figyelmezteté ellenér követte el K pedi olya esetben miko a előzete figyelmezteté elmaradt

12738.h

CÍMSZ Kóré

SZÓCIK Kóré Kiírtá Harminch bű eml Bibli amely K.-sz bünt Iste Bálványimádá fajtalankodá kovász fogyasztá pészachk st kiirtá n vilá bírós hajtot végr han Iste Mintho azonb ez közö bűn közö olyan vanna amelyekn haláll va megtorlás emberek bíz Bibli Talm ú értelme ellentmon rendelkezéseke ho közönség halálbüntet cs oly bűnöké já amelyek figyelmeztet ellené követt e ped oly esetbe mik előzet figyelmeztet elmarad

12738.

CÍMS Kór

SZÓCI Kór Kiírt Harminc b em Bibl amel K.-s bün Ist Bálványimád fajtalankod kovás fogyaszt pészach s kiirt vil bíró hajto vég ha Ist Minth azon e köz bű köz olya vann amelyek halál v megtorlá embere bí Bibl Tal értelm ellentmo rendelkezések h közönsé halálbünte c ol bűnök j amelye figyelmezte ellen követ pe ol esetb mi előze figyelmezte elmara

12738

CÍM Kó

SZÓC Kó Kiír Harmin e Bib ame K.- bü Is Bálványimá fajtalanko ková fogyasz pészac kiir vi bír hajt vé h Is Mint azo kö b kö oly van amelye halá megtorl ember b Bib Ta értel ellentm rendelkezése közöns halálbünt o bűnö amely figyelmezt elle köve p o eset m előz figyelmezt elmar

1273

CÍ K

SZÓ K Kií Harmi Bi am K. b I Bálványim fajtalank kov fogyas pésza kii v bí haj v I Min az k k ol va amely hal megtor embe Bi T érte ellent rendelkezés közön halálbün bűn amel figyelmez ell köv ese elő figyelmez elma