12751.htm

CÍMSZÓ: Kőrösy

SZEMÉLYNÉV: Kőrösy József

SZÓCIKK: "Kőrösy, 1. József, (szántói), a legjelentékenyebb magyar statisztikusok egyike, szül. Pesten 1844., megh. Budapesten 1906. Széleskörű tudását autodidaktikus úton szerezte. 1866-ban a Pesti Napló, majd a Reform közgazdasági rovatának vezetője lett. 1870-ben, amikor a főváros megszervezte a maga statisztikai hivatalát, őt választották az új intézmény főnökévé. Holtáig megmaradt ebben az állásában és nagy képességeivel európai színvonalra fejlesztette a fővárosi statisztikai hivatalt. Tudományos érdemeit a M. Tud. Akadémián kívül, amely 1879. levelező és 1904. rendes tagjává választotta, számos külföldi tudományos társaság is méltányolta. Sok nemzetközi szakkongresszuson vett részt, ahol őrá bízták a nagyvárosok nemzetközi statisztikájának szerkesztését. Idevágó gyűjteményes munkái: Statistique internationale, (2 k.); Bulletin annuel des finances, (10 évf.) ; Bulletin hebdomadaire de statistique internationale. (18 évf.). Nemzetközileg is elismerést szerzett a lakáskérdésnek és a halálozási problémáknak új szempontokból való statisztikai feldolgozásával. A nemzetközi statisztikában polgárjogot szereztek a relatív intenzitás elméletére és az indexszámításra vonatkozó módszeres újításai. A születési statisztikában új korszakot jelent az általa a budapesti statisztikai adatok alapján összeállított natalítási tábla. Magyar, német, francia és angol nyelven megjelent statisztikai és nemzetgazdasági munkái közül a legjelentékenyebbek : Plán einer Mortalitäts-Statistik für Gross-städte (1873); Az emberi élettartam és halandóság kiszámításáról (1874); Projet d'un recensement du monde (1881); Hontmegye nemzetiségi állapota (1883); Place de la démographie (1884); Armut und Todesursachen (1886); Demológiai tanulmányok (1889); Kritik der Vaccination-Statistik (1890); Neue Beiträge zur Frage des Impfschutzes (1891); Demologische Beiträge (1892); Über den Zusammenhang zwischen Armut und infectiösen Krankheiten (1894); Maass und Gesetze der ehelichen Fruchtbarkeit (1894); Die säculäre Weltzählung vom Jahre 1900 (1897); An estimate of the degree of legitimate natality (1895); A Felvidék eltótosodása (1899); Budapest székesfőváros közoktatásügyi statisztikája (1900); A részvénytársulati statisztika reformja (1900); Az 1900 és 1901 évi népszámlálás (1901). A Nemzetgazdasági Írók Tára és a Megyei monográfiák szerkesztője volt."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2751. címszó a lexikon => 505. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12751.htm

CÍMSZÓ: Kőrösy

SZEMÉLYNÉV: Kőrösy József

SZÓCIKK: Kőrösy, 1. József, szántói , a legjelentékenyebb magyar statisztikusok egyike, szül. Pesten 1844., megh. Budapesten 1906. Széleskörű tudását autodidaktikus úton szerezte. 1866-ban a Pesti Napló, majd a Reform közgazdasági rovatának vezetője lett. 1870-ben, amikor a főváros megszervezte a maga statisztikai hivatalát, őt választották az új intézmény főnökévé. Holtáig megmaradt ebben az állásában és nagy képességeivel európai színvonalra fejlesztette a fővárosi statisztikai hivatalt. Tudományos érdemeit a M. Tud. Akadémián kívül, amely 1879. levelező és 1904. rendes tagjává választotta, számos külföldi tudományos társaság is méltányolta. Sok nemzetközi szakkongresszuson vett részt, ahol őrá bízták a nagyvárosok nemzetközi statisztikájának szerkesztését. Idevágó gyűjteményes munkái: Statistique internationale, 2 k. ; Bulletin annuel des finances, 10 évf. ; Bulletin hebdomadaire de statistique internationale. 18 évf. . Nemzetközileg is elismerést szerzett a lakáskérdésnek és a halálozási problémáknak új szempontokból való statisztikai feldolgozásával. A nemzetközi statisztikában polgárjogot szereztek a relatív intenzitás elméletére és az indexszámításra vonatkozó módszeres újításai. A születési statisztikában új korszakot jelent az általa a budapesti statisztikai adatok alapján összeállított natalítási tábla. Magyar, német, francia és angol nyelven megjelent statisztikai és nemzetgazdasági munkái közül a legjelentékenyebbek : Plán einer Mortalitäts-Statistik für Gross-städte 1873 ; Az emberi élettartam és halandóság kiszámításáról 1874 ; Projet d'un recensement du monde 1881 ; Hontmegye nemzetiségi állapota 1883 ; Place de la démographie 1884 ; Armut und Todesursachen 1886 ; Demológiai tanulmányok 1889 ; Kritik der Vaccination-Statistik 1890 ; Neue Beiträge zur Frage des Impfschutzes 1891 ; Demologische Beiträge 1892 ; Über den Zusammenhang zwischen Armut und infectiösen Krankheiten 1894 ; Maass und Gesetze der ehelichen Fruchtbarkeit 1894 ; Die säculäre Weltzählung vom Jahre 1900 1897 ; An estimate of the degree of legitimate natality 1895 ; A Felvidék eltótosodása 1899 ; Budapest székesfőváros közoktatásügyi statisztikája 1900 ; A részvénytársulati statisztika reformja 1900 ; Az 1900 és 1901 évi népszámlálás 1901 . A Nemzetgazdasági Írók Tára és a Megyei monográfiák szerkesztője volt.

12751.ht

CÍMSZÓ Kőrös

SZEMÉLYNÉV Kőrös Józse

SZÓCIKK Kőrösy 1 József szántó legjelentékenyeb magya statisztikuso egyike szül Peste 1844. megh Budapeste 1906 Széleskör tudásá autodidaktiku úto szerezte 1866-ba Pest Napló maj Refor közgazdaság rovatána vezetőj lett 1870-ben amiko főváro megszervezt mag statisztika hivatalát ő választottá a ú intézmén főnökévé Holtái megmarad ebbe a állásába é nag képességeive európa színvonalr fejlesztett főváros statisztika hivatalt Tudományo érdemei M Tud Akadémiá kívül amel 1879 levelez é 1904 rende tagjáv választotta számo külföld tudományo társasá i méltányolta So nemzetköz szakkongresszuso vet részt aho őr bíztá nagyvároso nemzetköz statisztikájána szerkesztését Idevág gyűjteménye munkái Statistiqu internationale k Bulleti annue de finances 1 évf Bulleti hebdomadair d statistiqu internationale 1 évf Nemzetközile i elismerés szerzet lakáskérdésne é halálozás problémákna ú szempontokbó val statisztika feldolgozásával nemzetköz statisztikába polgárjogo szerezte relatí intenzitá elméletér é a indexszámításr vonatkoz módszere újításai születés statisztikába ú korszako jelen a által budapest statisztika adato alapjá összeállítot natalítás tábla Magyar német franci é ango nyelve megjelen statisztika é nemzetgazdaság munká közü legjelentékenyebbe Plá eine Mortalitäts-Statisti fü Gross-städt 187 A ember élettarta é halandósá kiszámításáró 187 Proje d'u recensemen d mond 188 Hontmegy nemzetiség állapot 188 Plac d l démographi 188 Armu un Todesursache 188 Demológia tanulmányo 188 Kriti de Vaccination-Statisti 189 Neu Beiträg zu Frag de Impfschutze 189 Demologisch Beiträg 189 Übe de Zusammenhan zwische Armu un infectiöse Krankheite 189 Maas un Gesetz de eheliche Fruchtbarkei 189 Di säculär Weltzählun vo Jahr 190 189 A estimat o th degre o legitimat natalit 189 Felvidé eltótosodás 189 Budapes székesfőváro közoktatásügy statisztikáj 190 részvénytársulat statisztik reformj 190 A 190 é 190 év népszámlálá 190 Nemzetgazdaság Író Tár é Megye monográfiá szerkesztőj volt

12751.h

CÍMSZ Kőrö

SZEMÉLYNÉ Kőrö Józs

SZÓCIK Kőrös Józse szánt legjelentékenye magy statisztikus egyik szü Pest 1844 meg Budapest 190 Széleskö tudás autodidaktik út szerezt 1866-b Pes Napl ma Refo közgazdasá rovatán vezető let 1870-be amik fővár megszervez ma statisztik hivatalá választott intézmé főnökév Holtá megmara ebb állásáb na képességeiv európ színvonal fejlesztet főváro statisztik hivatal Tudomány érdeme Tu Akadémi kívü ame 187 levele 190 rend tagjá választott szám külföl tudomány társas méltányolt S nemzetkö szakkongresszus ve rész ah ő bízt nagyváros nemzetkö statisztikáján szerkesztésé Idevá gyűjtemény munká Statistiq international Bullet annu d finance év Bullet hebdomadai statistiq international év Nemzetközil elismeré szerze lakáskérdésn halálozá problémákn szempontokb va statisztik feldolgozásáva nemzetkö statisztikáb polgárjog szerezt relat intenzit elméleté indexszámítás vonatko módszer újítása születé statisztikáb korszak jele álta budapes statisztik adat alapj összeállíto natalítá tábl Magya néme franc ang nyelv megjele statisztik nemzetgazdasá munk köz legjelentékenyebb Pl ein Mortalitäts-Statist f Gross-städ 18 embe élettart halandós kiszámításár 18 Proj d' recenseme mon 18 Hontmeg nemzetisé állapo 18 Pla démograph 18 Arm u Todesursach 18 Demológi tanulmány 18 Krit d Vaccination-Statist 18 Ne Beiträ z Fra d Impfschutz 18 Demologisc Beiträ 18 Üb d Zusammenha zwisch Arm u infectiös Krankheit 18 Maa u Geset d ehelich Fruchtbarke 18 D säculä Weltzählu v Jah 19 18 estima t degr legitima natali 18 Felvid eltótosodá 18 Budape székesfővár közoktatásüg statisztiká 19 részvénytársula statiszti reform 19 19 19 é népszámlál 19 Nemzetgazdasá Ír Tá Megy monográfi szerkesztő vol

12751.

CÍMS Kőr

SZEMÉLYN Kőr Józ

SZÓCI Kőrö Józs szán legjelentékeny mag statisztiku egyi sz Pes 184 me Budapes 19 Szélesk tudá autodidakti ú szerez 1866- Pe Nap m Ref közgazdas rovatá vezet le 1870-b ami fővá megszerve m statiszti hivatal választot intézm főnöké Holt megmar eb állásá n képességei euró színvona fejleszte fővár statiszti hivata Tudomán érdem T Akadém kív am 18 level 19 ren tagj választot szá külfö tudomán társa méltányol nemzetk szakkongresszu v rés a bíz nagyváro nemzetk statisztikájá szerkesztés Idev gyűjtemén munk Statisti internationa Bulle ann financ é Bulle hebdomada statisti internationa é Nemzetközi elismer szerz lakáskérdés haláloz problémák szempontok v statiszti feldolgozásáv nemzetk statisztiká polgárjo szerez rela intenzi elmélet indexszámítá vonatk módsze újítás szület statisztiká korsza jel ált budape statiszti ada alap összeállít natalít táb Magy ném fran an nyel megjel statiszti nemzetgazdas mun kö legjelentékenyeb P ei Mortalitäts-Statis Gross-stä 1 emb élettar halandó kiszámításá 1 Pro d recensem mo 1 Hontme nemzetis állap 1 Pl démograp 1 Ar Todesursac 1 Demológ tanulmán 1 Kri Vaccination-Statis 1 N Beitr Fr Impfschut 1 Demologis Beitr 1 Ü Zusammenh zwisc Ar infectiö Krankhei 1 Ma Gese ehelic Fruchtbark 1 säcul Weltzähl Ja 1 1 estim deg legitim natal 1 Felvi eltótosod 1 Budap székesfővá közoktatásü statisztik 1 részvénytársul statiszt refor 1 1 1 népszámlá 1 Nemzetgazdas Í T Meg monográf szerkeszt vo

12751

CÍM Kő

SZEMÉLY Kő Jó

SZÓC Kőr Józ szá legjelentéken ma statisztik egy s Pe 18 m Budape 1 Széles tud autodidakt szere 1866 P Na Re közgazda rovat veze l 1870- am főv megszerv statiszt hivata választo intéz főnök Hol megma e állás képessége eur színvon fejleszt fővá statiszt hivat Tudomá érde Akadé kí a 1 leve 1 re tag választo sz külf tudomá társ méltányo nemzet szakkongressz ré bí nagyvár nemzet statisztikáj szerkeszté Ide gyűjtemé mun Statist internation Bull an finan Bull hebdomad statist internation Nemzetköz elisme szer lakáskérdé halálo problémá szemponto statiszt feldolgozásá nemzet statisztik polgárj szere rel intenz elméle indexszámít vonat módsz újítá szüle statisztik korsz je ál budap statiszt ad ala összeállí natalí tá Mag né fra a nye megje statiszt nemzetgazda mu k legjelentékenye e Mortalitäts-Stati Gross-st em életta haland kiszámítás Pr recense m Hontm nemzeti álla P démogra A Todesursa Demoló tanulmá Kr Vaccination-Stati Beit F Impfschu Demologi Beit Zusammen zwis A infecti Krankhe M Ges eheli Fruchtbar säcu Weltzäh J esti de legiti nata Felv eltótoso Buda székesfőv közoktatás statiszti részvénytársu statisz refo népszáml Nemzetgazda Me monográ szerkesz v

1275

CÍ K

SZEMÉL K J

SZÓ Kő Jó sz legjelentéke m statiszti eg P 1 Budap Széle tu autodidak szer 186 N R közgazd rova vez 1870 a fő megszer statisz hivat választ inté főnö Ho megm állá képesség eu színvo fejlesz főv statisz hiva Tudom érd Akad k lev r ta választ s kül tudom tár méltány nemze szakkongress r b nagyvá nemze statisztiká szerkeszt Id gyűjtem mu Statis internatio Bul a fina Bul hebdoma statis internatio Nemzetkö elism sze lakáskérd halál problém szempont statisz feldolgozás nemze statiszti polgár szer re inten elmél indexszámí vona móds újít szül statiszti kors j á buda statisz a al összeáll natal t Ma n fr ny megj statisz nemzetgazd m legjelentékeny Mortalitäts-Stat Gross-s e élett halan kiszámítá P recens Hont nemzet áll démogr Todesurs Demol tanulm K Vaccination-Stat Bei Impfsch Demolog Bei Zusamme zwi infect Krankh Ge ehel Fruchtba säc Weltzä est d legit nat Fel eltótos Bud székesfő közoktatá statiszt részvénytárs statis ref népszám Nemzetgazd M monogr szerkes