12802.htm

CÍMSZÓ: Krisztushivő Zsidók Szövetsége

SZÓCIKK: Krisztushivő Zsidók Szövetsége. A szövetség célja, hogy összekötő hidat verjen a mai zsidóság és kereszténység között. Tagjai a Názáreti Jézust a zsidó nép legnagyobb fiának ismerik el anélkül, hogy ezt zsidó mivoltukkal összeférhetetlennek tartanák. Számukra Jézus - meghami- sítatlan, bibliai alakjában - az a Messiás, akinek eljövetelét a zsidóság prófétái hirdették és jövendölték. A szövetség tagjai minden szombat este összejövetelt tartanak a methodista egyház helyiségében és imádkozással, az Ó- és az Ujtestamentum olvasásával és vallásos természetű előadások tartásával töltik idejüket. Az eszme legszenvedélyesebb propagálója Fischer Árpád (l.o.) budapesti orvos. A szövetség - melynek elnöke Földes Dezső budapesti ügyvéd - összeköttetést tart fenn hasonló vidéki és külföldi alakulatokkal. A szövetség tagjainak létszáma nem nagy, alapszabályait a belügyminiszter ezideig még nem hagyta jóvá.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2802. címszó a lexikon => 515. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12802.htm

CÍMSZÓ: Krisztushivő Zsidók Szövetsége

SZÓCIKK: Krisztushivő Zsidók Szövetsége. A szövetség célja, hogy összekötő hidat verjen a mai zsidóság és kereszténység között. Tagjai a Názáreti Jézust a zsidó nép legnagyobb fiának ismerik el anélkül, hogy ezt zsidó mivoltukkal összeférhetetlennek tartanák. Számukra Jézus - meghami- sítatlan, bibliai alakjában - az a Messiás, akinek eljövetelét a zsidóság prófétái hirdették és jövendölték. A szövetség tagjai minden szombat este összejövetelt tartanak a methodista egyház helyiségében és imádkozással, az Ó- és az Ujtestamentum olvasásával és vallásos természetű előadások tartásával töltik idejüket. Az eszme legszenvedélyesebb propagálója Fischer Árpád l.o. budapesti orvos. A szövetség - melynek elnöke Földes Dezső budapesti ügyvéd - összeköttetést tart fenn hasonló vidéki és külföldi alakulatokkal. A szövetség tagjainak létszáma nem nagy, alapszabályait a belügyminiszter ezideig még nem hagyta jóvá.

12802.ht

CÍMSZÓ Krisztushiv Zsidó Szövetség

SZÓCIKK Krisztushiv Zsidó Szövetsége szövetsé célja hog összeköt hida verje ma zsidósá é kereszténysé között Tagja Názáret Jézus zsid né legnagyob fiána ismeri e anélkül hog ez zsid mivoltukka összeférhetetlenne tartanák Számukr Jézu meghami sítatlan biblia alakjába a Messiás akine eljövetelé zsidósá prófétá hirdetté é jövendölték szövetsé tagja minde szomba est összejövetel tartana methodist egyhá helyiségébe é imádkozással a Ó é a Ujtestamentu olvasásáva é valláso természet előadáso tartásáva tölti idejüket A eszm legszenvedélyeseb propagálój Fische Árpá l.o budapest orvos szövetsé melyne elnök Földe Dezs budapest ügyvé összeköttetés tar fen hasonl vidék é külföld alakulatokkal szövetsé tagjaina létszám ne nagy alapszabályai belügyminiszte ezidei mé ne hagyt jóvá

12802.h

CÍMSZ Krisztushi Zsid Szövetsé

SZÓCIK Krisztushi Zsid Szövetség szövets célj ho összekö hid verj m zsidós kereszténys közöt Tagj Názáre Jézu zsi n legnagyo fián ismer anélkü ho e zsi mivoltukk összeférhetetlenn tartaná Számuk Jéz megham sítatla bibli alakjáb Messiá akin eljövetel zsidós prófét hirdett jövendölté szövets tagj mind szomb es összejövete tartan methodis egyh helyiségéb imádkozássa Ujtestament olvasásáv vallás természe előadás tartásáv tölt idejüke esz legszenvedélyese propagáló Fisch Árp l. budapes orvo szövets melyn elnö Föld Dez budapes ügyv összekötteté ta fe hason vidé külföl alakulatokka szövets tagjain létszá n nag alapszabálya belügyminiszt ezide m n hagy jóv

12802.

CÍMS Krisztush Zsi Szövets

SZÓCI Krisztush Zsi Szövetsé szövet cél h összek hi ver zsidó keresztény közö Tag Názár Jéz zs legnagy fiá isme anélk h zs mivoltuk összeférhetetlen tartan Számu Jé megha sítatl bibl alakjá Messi aki eljövete zsidó prófé hirdet jövendölt szövet tag min szom e összejövet tarta methodi egy helyiségé imádkozáss Ujtestamen olvasásá vallá termész előadá tartásá töl idejük es legszenvedélyes propagál Fisc Ár l budape orv szövet mely eln Föl De budape ügy összeköttet t f haso vid külfö alakulatokk szövet tagjai létsz na alapszabály belügyminisz ezid hag jó

12802

CÍM Krisztus Zs Szövet

SZÓC Krisztus Zs Szövets szöve cé össze h ve zsid keresztén köz Ta Názá Jé z legnag fi ism anél z mivoltu összeférhetetle tarta Szám J megh sítat bib alakj Mess ak eljövet zsid próf hirde jövendöl szöve ta mi szo összejöve tart method eg helyiség imádkozás Ujtestame olvasás vall termés előad tartás tö idejü e legszenvedélye propagá Fis Á budap or szöve mel el Fö D budap üg összekötte has vi külf alakulatok szöve tagja léts n alapszabál belügyminis ezi ha j

1280

CÍ Krisztu Z Szöve

SZÓ Krisztu Z Szövet szöv c össz v zsi kereszté kö T Náz J legna f is ané mivolt összeférhetetl tart Szá meg síta bi alak Mes a eljöve zsi pró hird jövendö szöv t m sz összejöv tar metho e helyisé imádkozá Ujtestam olvasá val termé előa tartá t idej legszenvedély propag Fi buda o szöv me e F buda ü összekött ha v kül alakulato szöv tagj lét alapszabá belügymini ez h