12859.htm

CÍMSZÓ: Landler

SZEMÉLYNÉV: Landler Jenő

SZÓCIKK: Landler Jenő, szocialista, majd kommunista politikus, szül. Gencsen 1875., megh. 1928.Ismert ügyvéd és a vasutasok ügyésze volt. Ebben az állásában megszervezte az 1906. évi villamos alkalmazottak sztrájkját. A sztrájk bukása után a szocialista párt tagja lett és a vasutasok elnöke. Az októberi forradalomban a Nemzeti Tanács tagjának választották, azonban mindinkább ellenzéki álláspontot foglalt el és a tanácsköztársaság kikiáltásakor belügyi és helyettes kereskedelemügyi népbiztos, majd a vörös hadsereg parancsnoka lett. A diktatúra bukása után Bécsbe menekült és emigrációban halt meg.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2859. címszó a lexikon => 522. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12859.htm

CÍMSZÓ: Landler

SZEMÉLYNÉV: Landler Jenő

SZÓCIKK: Landler Jenő, szocialista, majd kommunista politikus, szül. Gencsen 1875., megh. 1928.Ismert ügyvéd és a vasutasok ügyésze volt. Ebben az állásában megszervezte az 1906. évi villamos alkalmazottak sztrájkját. A sztrájk bukása után a szocialista párt tagja lett és a vasutasok elnöke. Az októberi forradalomban a Nemzeti Tanács tagjának választották, azonban mindinkább ellenzéki álláspontot foglalt el és a tanácsköztársaság kikiáltásakor belügyi és helyettes kereskedelemügyi népbiztos, majd a vörös hadsereg parancsnoka lett. A diktatúra bukása után Bécsbe menekült és emigrációban halt meg.

12859.ht

CÍMSZÓ Landle

SZEMÉLYNÉV Landle Jen

SZÓCIKK Landle Jenő szocialista maj kommunist politikus szül Gencse 1875. megh 1928.Ismer ügyvé é vasutaso ügyész volt Ebbe a állásába megszervezt a 1906 év villamo alkalmazotta sztrájkját sztráj bukás utá szocialist pár tagj let é vasutaso elnöke A október forradalomba Nemzet Tanác tagjána választották azonba mindinkáb ellenzék állásponto foglal e é tanácsköztársasá kikiáltásako belügy é helyette kereskedelemügy népbiztos maj vörö hadsere parancsnok lett diktatúr bukás utá Bécsb menekül é emigrációba hal meg

12859.h

CÍMSZ Landl

SZEMÉLYNÉ Landl Je

SZÓCIK Landl Jen szocialist ma kommunis politiku szü Gencs 1875 meg 1928.Isme ügyv vasutas ügyés vol Ebb állásáb megszervez 190 é villam alkalmazott sztrájkjá sztrá buká ut szocialis pá tag le vasutas elnök októbe forradalomb Nemze Taná tagján választottá azonb mindinká ellenzé álláspont fogla tanácsköztársas kikiáltásak belüg helyett kereskedelemüg népbizto ma vör hadser parancsno let diktatú buká ut Bécs menekü emigrációb ha me

12859.

CÍMS Land

SZEMÉLYN Land J

SZÓCI Land Je szocialis m kommuni politik sz Genc 187 me 1928.Ism ügy vasuta ügyé vo Eb állásá megszerve 19 villa alkalmazot sztrájkj sztr buk u szociali p ta l vasuta elnö októb forradalom Nemz Tan tagjá választott azon mindink ellenz álláspon fogl tanácsköztársa kikiáltása belü helyet kereskedelemü népbizt m vö hadse parancsn le diktat buk u Béc menek emigráció h m

12859

CÍM Lan

SZEMÉLY Lan

SZÓC Lan J szociali kommun politi s Gen 18 m 1928.Is üg vasut ügy v E állás megszerv 1 vill alkalmazo sztrájk szt bu szocial t vasut eln októ forradalo Nem Ta tagj választot azo mindin ellen álláspo fog tanácsköztárs kikiáltás bel helye kereskedelem népbiz v hads parancs l dikta bu Bé mene emigráci

1285

CÍ La

SZEMÉL La

SZÓ La szocial kommu polit Ge 1 1928.I ü vasu üg állá megszer vil alkalmaz sztráj sz b szocia vasu el okt forradal Ne T tag választo az mindi elle állásp fo tanácsköztár kikiáltá be hely kereskedele népbi had paranc dikt b B men emigrác