12870.htm

CÍMSZÓ: Lasz

SZEMÉLYNÉV: Lasz Samu

SZÓCIKK: "Lasz Samu, földrajzi író, szül. Szergényben 1859. dec. 18. A budapesti egyetemen tanult és 1882 óta főreál-, majd budapesti áll. főgimnáziumi tanár volt. 1920-ban nyugalomba vonult és a Pesti Izr. Hitközség józsefvárosi polg. fiúiskolájának igazgatója lett. Számos értekezést írt szaklapokba és újságokba, emellett földrajzi tankönyveket középiskolák számára. Önállóan megjelent művei: A győri m. kir. főreáliskola monográfiája (1895); A magmamozgások. Vulkanológiai tanulmány (1896); Szövőfonó mesterek (1866, a Magyar Szalon első díjával kitüntetve); Vulkanizmus (1883, a Magy. Földrajzi Társaság díjával kitüntetve); Egy átkos kis légyről (1894. a Köztelek díját, nyerte el)."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2870. címszó a lexikon => 523. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12870.htm

CÍMSZÓ: Lasz

SZEMÉLYNÉV: Lasz Samu

SZÓCIKK: Lasz Samu, földrajzi író, szül. Szergényben 1859. dec. 18. A budapesti egyetemen tanult és 1882 óta főreál-, majd budapesti áll. főgimnáziumi tanár volt. 1920-ban nyugalomba vonult és a Pesti Izr. Hitközség józsefvárosi polg. fiúiskolájának igazgatója lett. Számos értekezést írt szaklapokba és újságokba, emellett földrajzi tankönyveket középiskolák számára. Önállóan megjelent művei: A győri m. kir. főreáliskola monográfiája 1895 ; A magmamozgások. Vulkanológiai tanulmány 1896 ; Szövőfonó mesterek 1866, a Magyar Szalon első díjával kitüntetve ; Vulkanizmus 1883, a Magy. Földrajzi Társaság díjával kitüntetve ; Egy átkos kis légyről 1894. a Köztelek díját, nyerte el .

12870.ht

CÍMSZÓ Las

SZEMÉLYNÉV Las Sam

SZÓCIKK Las Samu földrajz író szül Szergénybe 1859 dec 18 budapest egyeteme tanul é 188 ót főreál- maj budapest áll főgimnázium taná volt 1920-ba nyugalomb vonul é Pest Izr Hitközsé józsefváros polg fiúiskolájána igazgatój lett Számo értekezés ír szaklapokb é újságokba emellet földrajz tankönyveke középiskolá számára Önállóa megjelen művei győr m kir főreáliskol monográfiáj 189 magmamozgások Vulkanológia tanulmán 189 Szövőfon mestere 1866 Magya Szalo els díjáva kitüntetv Vulkanizmu 1883 Magy Földrajz Társasá díjáva kitüntetv Eg átko ki légyrő 1894 Köztele díját nyert e

12870.h

CÍMSZ La

SZEMÉLYNÉ La Sa

SZÓCIK La Sam földraj ír szü Szergényb 185 de 1 budapes egyetem tanu 18 ó főreál ma budapes ál főgimnáziu tan vol 1920-b nyugalom vonu Pes Iz Hitközs józsefváro pol fiúiskoláján igazgató let Szám értekezé í szaklapok újságokb emelle földraj tankönyvek középiskol számár Önálló megjele műve győ ki főreálisko monográfiá 18 magmamozgáso Vulkanológi tanulmá 18 Szövőfo mester 186 Magy Szal el díjáv kitüntet Vulkanizm 188 Mag Földraj Társas díjáv kitüntet E átk k légyr 189 Köztel díjá nyer

12870.

CÍMS L

SZEMÉLYN L S

SZÓCI L Sa földra í sz Szergény 18 d budape egyete tan 1 főreá m budape á főgimnázi ta vo 1920- nyugalo von Pe I Hitköz józsefvár po fiúiskolájá igazgat le Szá értekez szaklapo újságok emell földra tankönyve középisko számá Önáll megjel műv gy k főreálisk monográfi 1 magmamozgás Vulkanológ tanulm 1 Szövőf meste 18 Mag Sza e díjá kitünte Vulkaniz 18 Ma Földra Társa díjá kitünte át légy 18 Közte díj nye

12870

CÍM

SZEMÉLY

SZÓC S földr s Szergén 1 budap egyet ta főre budap főgimnáz t v 1920 nyugal vo P Hitkö józsefvá p fiúiskoláj igazga l Sz érteke szaklap újságo emel földr tankönyv középisk szám Önál megje mű g főreális monográf magmamozgá Vulkanoló tanul Szövő mest 1 Ma Sz díj kitünt Vulkani 1 M Földr Társ díj kitünt á lég 1 Közt dí ny

1287



SZEMÉL

SZÓ föld Szergé buda egye t főr buda főgimná 192 nyuga v Hitk józsefv fiúiskolá igazg S értek szakla újság eme föld tanköny középis szá Öná megj m főreáli monográ magmamozg Vulkanol tanu Szöv mes M S dí kitün Vulkan Föld Tár dí kitün lé Köz d n