12882.htm

CÍMSZÓ: Lazarus

SZEMÉLYNÉV: Lazarus Adolf

SZÓCIKK: Lazarus Adolf, kántor, szül. Stomfán (Pozsony vm.) 1855. febr. 20., megh. Budapesten 1925. febr. 18. A pozsonyi jesiván tanult, majd Bécsben az énekművészeiben képeztette ki magát. Tanulmányai befejezése után Lundenburgban, Krommauban és Ostrauban működött, innen került Hannoverbe. Itt érte a Pesti Izraelita Hitközség meghívása a Dohány-utcai templom főkántori állásába. Harmincöt éven át töltötte be hivatását pályáján elismert tekintélyt szerzett. 1891-től haláláig a Rabbiképző Intézetnek tanára volt, az alsó tanfolyamon tanította az éneket.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2882. címszó a lexikon => 524. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12882.htm

CÍMSZÓ: Lazarus

SZEMÉLYNÉV: Lazarus Adolf

SZÓCIKK: Lazarus Adolf, kántor, szül. Stomfán Pozsony vm. 1855. febr. 20., megh. Budapesten 1925. febr. 18. A pozsonyi jesiván tanult, majd Bécsben az énekművészeiben képeztette ki magát. Tanulmányai befejezése után Lundenburgban, Krommauban és Ostrauban működött, innen került Hannoverbe. Itt érte a Pesti Izraelita Hitközség meghívása a Dohány-utcai templom főkántori állásába. Harmincöt éven át töltötte be hivatását pályáján elismert tekintélyt szerzett. 1891-től haláláig a Rabbiképző Intézetnek tanára volt, az alsó tanfolyamon tanította az éneket.

12882.ht

CÍMSZÓ Lazaru

SZEMÉLYNÉV Lazaru Adol

SZÓCIKK Lazaru Adolf kántor szül Stomfá Pozson vm 1855 febr 20. megh Budapeste 1925 febr 18 pozsony jesivá tanult maj Bécsbe a énekművészeibe képeztett k magát Tanulmánya befejezés utá Lundenburgban Krommauba é Ostrauba működött inne kerül Hannoverbe It ért Pest Izraelit Hitközsé meghívás Dohány-utca templo főkántor állásába Harmincö éve á töltött b hivatásá pályájá elismer tekintély szerzett 1891-tő halálái Rabbiképz Intézetne tanár volt a als tanfolyamo tanított a éneket

12882.h

CÍMSZ Lazar

SZEMÉLYNÉ Lazar Ado

SZÓCIK Lazar Adol kánto szü Stomf Pozso v 185 feb 20 meg Budapest 192 feb 1 pozson jesiv tanul ma Bécsb énekművészeib képeztet magá Tanulmány befejezé ut Lundenburgba Krommaub Ostraub működöt inn kerü Hannoverb I ér Pes Izraeli Hitközs meghívá Dohány-utc templ főkánto állásáb Harminc év töltöt hivatás pályáj elisme tekintél szerzet 1891-t halálá Rabbikép Intézetn taná vol al tanfolyam tanítot éneke

12882.

CÍMS Laza

SZEMÉLYN Laza Ad

SZÓCI Laza Ado kánt sz Stom Pozs 18 fe 2 me Budapes 19 fe pozso jesi tanu m Bécs énekművészei képezte mag Tanulmán befejez u Lundenburgb Krommau Ostrau működö in ker Hannover é Pe Izrael Hitköz meghív Dohány-ut temp főkánt állásá Harmin é töltö hivatá pályá elism tekinté szerze 1891- halál Rabbiké Intézet tan vo a tanfolya taníto ének

12882

CÍM Laz

SZEMÉLY Laz A

SZÓC Laz Ad kán s Sto Poz 1 f m Budape 1 f pozs jes tan Béc énekművésze képezt ma Tanulmá befeje Lundenburg Kromma Ostra működ i ke Hannove P Izrae Hitkö meghí Dohány-u tem főkán állás Harmi tölt hivat pály elis tekint szerz 1891 halá Rabbik Intéze ta v tanfoly tanít éne

1288

CÍ La

SZEMÉL La

SZÓ La A ká St Po Budap poz je ta Bé énekművész képez m Tanulm befej Lundenbur Kromm Ostr műkö k Hannov Izra Hitk megh Dohány- te főká állá Harm töl hiva pál eli tekin szer 189 hal Rabbi Intéz t tanfol taní én