12889.htm

CÍMSZÓ: Lederer

SZEMÉLYNÉV: Lederer Ábrahám

SZÓCIKK: "Lederer, 1. Ábrahám, pedagógus és tanügyi író, szül. Libochovitzban (Csehorsz.) 1827. jan. 9., megh. Budapesten 1916. szept. 17. Prágában reáliskolába járt, azután az ottani tanítóképezdében tanítói oklevelet nyert és az egyetemen szakmájába vágó előadásokat hallgatott. Mährisch-Neustadtban és Lundenburgban tanítóskodott. 1855-ben a tatai zsidó hitközség iskolájához hívta, melyet újra szervezett és pedagógiailag oly ügyesen vezetett, hogy a budai helytartótanács 1857. a Pesten felállított izr. minta tanoda szervezésével és vezetésével bízta meg. 1859-ben ehhez az iskolához tanítóképezde (Lehrerpraeparandie) csatoltatván, L. lett ennek pedagógiai és természettudományi tanára és igazgatója. 1868-tól csak mint tanár működött ennél az intézetnél. Előadásaival és példaadásával sok hazafias zsidó tanítót nevelt, kik a magyar zsidó iskolaügyet magas nívóra emelték. 1867. a pesti zsidó tanítók támogatásával alapította az Orsz. Izr. Tanítóegyesületet. 1889-ben nyugalomba vonult. Sokat írt, eleinte német szaklapokban, később a magyar tanügyi irodalmat is gazdagította és több magyar tankönyvet németre fordított. Művei: Heimatskunde Ungarns (Pest 1859); Erziehungslehre (Pest 1865). Magyarnyelvű pedagógiai értekezései: A példaadás módszere; A szoktatás módszere; Az oktatás módszere; Az áplás módszere (1884); A XX. század módszere.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2889. címszó a lexikon => 525. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12889.htm

CÍMSZÓ: Lederer

SZEMÉLYNÉV: Lederer Ábrahám

SZÓCIKK: Lederer, 1. Ábrahám, pedagógus és tanügyi író, szül. Libochovitzban Csehorsz. 1827. jan. 9., megh. Budapesten 1916. szept. 17. Prágában reáliskolába járt, azután az ottani tanítóképezdében tanítói oklevelet nyert és az egyetemen szakmájába vágó előadásokat hallgatott. Mährisch-Neustadtban és Lundenburgban tanítóskodott. 1855-ben a tatai zsidó hitközség iskolájához hívta, melyet újra szervezett és pedagógiailag oly ügyesen vezetett, hogy a budai helytartótanács 1857. a Pesten felállított izr. minta tanoda szervezésével és vezetésével bízta meg. 1859-ben ehhez az iskolához tanítóképezde Lehrerpraeparandie csatoltatván, L. lett ennek pedagógiai és természettudományi tanára és igazgatója. 1868-tól csak mint tanár működött ennél az intézetnél. Előadásaival és példaadásával sok hazafias zsidó tanítót nevelt, kik a magyar zsidó iskolaügyet magas nívóra emelték. 1867. a pesti zsidó tanítók támogatásával alapította az Orsz. Izr. Tanítóegyesületet. 1889-ben nyugalomba vonult. Sokat írt, eleinte német szaklapokban, később a magyar tanügyi irodalmat is gazdagította és több magyar tankönyvet németre fordított. Művei: Heimatskunde Ungarns Pest 1859 ; Erziehungslehre Pest 1865 . Magyarnyelvű pedagógiai értekezései: A példaadás módszere; A szoktatás módszere; Az oktatás módszere; Az áplás módszere 1884 ; A XX. század módszere.

12889.ht

CÍMSZÓ Ledere

SZEMÉLYNÉV Ledere Ábrahá

SZÓCIKK Lederer 1 Ábrahám pedagógu é tanügy író szül Libochovitzba Csehorsz 1827 jan 9. megh Budapeste 1916 szept 17 Prágába reáliskoláb járt azutá a ottan tanítóképezdébe tanító oklevele nyer é a egyeteme szakmájáb vág előadásoka hallgatott Mährisch-Neustadtba é Lundenburgba tanítóskodott 1855-be tata zsid hitközsé iskolájáho hívta melye újr szervezet é pedagógiaila ol ügyese vezetett hog buda helytartótanác 1857 Peste felállítot izr mint tanod szervezéséve é vezetéséve bízt meg 1859-be ehhe a iskoláho tanítóképezd Lehrerpraeparandi csatoltatván L let enne pedagógia é természettudomány tanár é igazgatója 1868-tó csa min taná működöt enné a intézetnél Előadásaiva é példaadásáva so hazafia zsid tanító nevelt ki magya zsid iskolaügye maga nívór emelték 1867 pest zsid tanító támogatásáva alapított a Orsz Izr Tanítóegyesületet 1889-be nyugalomb vonult Soka írt eleint néme szaklapokban későb magya tanügy irodalma i gazdagított é töb magya tankönyve németr fordított Művei Heimatskund Ungarn Pes 185 Erziehungslehr Pes 186 Magyarnyelv pedagógia értekezései példaadá módszere szoktatá módszere A oktatá módszere A áplá módszer 188 XX száza módszere

12889.h

CÍMSZ Leder

SZEMÉLYNÉ Leder Ábrah

SZÓCIK Ledere Ábrahá pedagóg tanüg ír szü Libochovitzb Csehors 182 ja 9 meg Budapest 191 szep 1 Prágáb reáliskolá jár azut otta tanítóképezdéb tanít oklevel nye egyetem szakmájá vá előadások hallgatot Mährisch-Neustadtb Lundenburgb tanítóskodot 1855-b tat zsi hitközs iskolájáh hívt mely új szerveze pedagógiail o ügyes vezetet ho bud helytartótaná 185 Pest felállíto iz min tano szervezésév vezetésév bíz me 1859-b ehh iskoláh tanítóképez Lehrerpraeparand csatoltatvá le enn pedagógi természettudomán taná igazgatój 1868-t cs mi tan működö enn intézetné Előadásaiv példaadásáv s hazafi zsi tanít nevel k magy zsi iskolaügy mag nívó emelté 186 pes zsi tanít támogatásáv alapítot Ors Iz Tanítóegyesülete 1889-b nyugalom vonul Sok ír elein ném szaklapokba késő magy tanüg irodalm gazdagítot tö magy tankönyv német fordítot Műve Heimatskun Ungar Pe 18 Erziehungsleh Pe 18 Magyarnyel pedagógi értekezése példaad módszer szoktat módszer oktat módszer ápl módsze 18 X száz módszer

12889.

CÍMS Lede

SZEMÉLYN Lede Ábra

SZÓCI Leder Ábrah pedagó tanü í sz Libochovitz Csehor 18 j me Budapes 19 sze Prágá reáliskol já azu ott tanítóképezdé taní okleve ny egyete szakmáj v előadáso hallgato Mährisch-Neustadt Lundenburg tanítóskodo 1855- ta zs hitköz iskolájá hív mel ú szervez pedagógiai ügye vezete h bu helytartótan 18 Pes felállít i mi tan szervezésé vezetésé bí m 1859- eh iskolá tanítóképe Lehrerpraeparan csatoltatv l en pedagóg természettudomá tan igazgató 1868- c m ta működ en intézetn Előadásai példaadásá hazaf zs taní neve mag zs iskolaüg ma nív emelt 18 pe zs taní támogatásá alapíto Or I Tanítóegyesület 1889- nyugalo vonu So í elei né szaklapokb kés mag tanü irodal gazdagíto t mag tanköny néme fordíto Műv Heimatsku Unga P 1 Erziehungsle P 1 Magyarnye pedagóg értekezés példaa módsze szokta módsze okta módsze áp módsz 1 szá módsze

12889

CÍM Led

SZEMÉLY Led Ábr

SZÓC Lede Ábra pedag tan s Libochovit Cseho 1 m Budape 1 sz Prág reálisko j az ot tanítóképezd tan oklev n egyet szakmá előadás hallgat Mährisch-Neustad Lundenbur tanítóskod 1855 t z hitkö iskoláj hí me szerve pedagógia ügy vezet b helytartóta 1 Pe felállí m ta szervezés vezetés b 1859 e iskol tanítókép Lehrerpraepara csatoltat e pedagó természettudom ta igazgat 1868 t műkö e intézet Előadása példaadás haza z tan nev ma z iskolaü m ní emel 1 p z tan támogatás alapít O Tanítóegyesüle 1889 nyugal von S ele n szaklapok ké ma tan iroda gazdagít ma tankön ném fordít Mű Heimatsk Ung Erziehungsl Magyarny pedagó értekezé példa módsz szokt módsz okt módsz á móds sz módsz

1288

CÍ Le

SZEMÉL Le Áb

SZÓ Led Ábr peda ta Libochovi Cseh Budap s Prá reálisk a o tanítóképez ta okle egye szakm előadá hallga Mährisch-Neusta Lundenbu tanítósko 185 hitk iskolá h m szerv pedagógi üg veze helytartót P feláll t szervezé vezeté 185 isko tanítóké Lehrerpraepar csatolta pedag természettudo t igazga 186 műk intéze Előadás példaadá haz ta ne m iskola n eme ta támogatá alapí Tanítóegyesül 188 nyuga vo el szaklapo k m ta irod gazdagí m tankö né fordí M Heimats Un Erziehungs Magyarn pedag értekez péld móds szok móds ok móds mód s móds