12933.htm

CÍMSZÓ: Lengyeltóti

SZÓCIKK: Lengyeltóti, kisk. Somogy vm., 2791 lak. A (statusquo) bitközség - mint a régi jegyzőkönyvekből megállapítható - 1768. alakult. A hitközséget Wilheim Jakab, Hoffmann Ábrahám, Simon József és Schwarcenberg József kereskedők alapították, akik egyben a hitközség első elöljárói is voltak. Volt a hitközségnek egy nagyon régi temploma, melyet 1903. közadakozásból építettek újjá. 1848-ban létesített a hitközség elemi iskolát, mely azonban részint a tanulók számának lecsökkenése, részint pedig az anyagi eszközök hiánya miatt megszűnt. Van még a hitközségnek Chevra Kadisája. A hitközség évi költségvetése 1800 pengő, melyet teljes összegében szociális és fllantrópikus célokra fordít. Anyakönyvi területéhez Balatonboglár, Szemes, Látrány, Szőllősgyörök, Buzsák, Somogyvár és Oszitopán községek tartoznak. Lélekszáma 487, a családok száma 138. Foglalkozás szerint: 68 kereskedő, 34 iparos, 2 gazdálkodó, 27 magánzó és 2 egyéb. A világháborúban résztvett tagjai közül 21-en haltak hősi halált. A hitközség mai vezetősége: Wilheim Gyula elnök, Szabadi Vilmos alelnök és Goldmann Henrik jegyző.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2933. címszó a lexikon => 531. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12933.htm

CÍMSZÓ: Lengyeltóti

SZÓCIKK: Lengyeltóti, kisk. Somogy vm., 2791 lak. A statusquo bitközség - mint a régi jegyzőkönyvekből megállapítható - 1768. alakult. A hitközséget Wilheim Jakab, Hoffmann Ábrahám, Simon József és Schwarcenberg József kereskedők alapították, akik egyben a hitközség első elöljárói is voltak. Volt a hitközségnek egy nagyon régi temploma, melyet 1903. közadakozásból építettek újjá. 1848-ban létesített a hitközség elemi iskolát, mely azonban részint a tanulók számának lecsökkenése, részint pedig az anyagi eszközök hiánya miatt megszűnt. Van még a hitközségnek Chevra Kadisája. A hitközség évi költségvetése 1800 pengő, melyet teljes összegében szociális és fllantrópikus célokra fordít. Anyakönyvi területéhez Balatonboglár, Szemes, Látrány, Szőllősgyörök, Buzsák, Somogyvár és Oszitopán községek tartoznak. Lélekszáma 487, a családok száma 138. Foglalkozás szerint: 68 kereskedő, 34 iparos, 2 gazdálkodó, 27 magánzó és 2 egyéb. A világháborúban résztvett tagjai közül 21-en haltak hősi halált. A hitközség mai vezetősége: Wilheim Gyula elnök, Szabadi Vilmos alelnök és Goldmann Henrik jegyző.

12933.ht

CÍMSZÓ Lengyeltót

SZÓCIKK Lengyeltóti kisk Somog vm. 279 lak statusqu bitközsé min rég jegyzőkönyvekbő megállapíthat 1768 alakult hitközsége Wilhei Jakab Hoffman Ábrahám Simo Józse é Schwarcenber Józse kereskedő alapították aki egybe hitközsé els elöljáró i voltak Vol hitközségne eg nagyo rég temploma melye 1903 közadakozásbó építette újjá 1848-ba létesítet hitközsé elem iskolát mel azonba részin tanuló számána lecsökkenése részin pedi a anyag eszközö hiány miat megszűnt Va mé hitközségne Chevr Kadisája hitközsé év költségvetés 180 pengő melye telje összegébe szociáli é fllantrópiku célokr fordít Anyakönyv területéhe Balatonboglár Szemes Látrány Szőllősgyörök Buzsák Somogyvá é Oszitopá községe tartoznak Lélekszám 487 családo szám 138 Foglalkozá szerint 6 kereskedő 3 iparos gazdálkodó 2 magánz é egyéb világháborúba résztvet tagja közü 21-e halta hős halált hitközsé ma vezetősége Wilhei Gyul elnök Szabad Vilmo alelnö é Goldman Henri jegyző

12933.h

CÍMSZ Lengyeltó

SZÓCIK Lengyeltót kis Somo vm 27 la statusq bitközs mi ré jegyzőkönyvekb megállapítha 176 alakul hitközség Wilhe Jaka Hoffma Ábrahá Sim Józs Schwarcenbe Józs keresked alapítottá ak egyb hitközs el elöljár volta Vo hitközségn e nagy ré templom mely 190 közadakozásb épített újj 1848-b létesíte hitközs ele iskolá me azonb részi tanul számán lecsökkenés részi ped anya eszköz hián mia megszűn V m hitközségn Chev Kadisáj hitközs é költségveté 18 peng mely telj összegéb szociál fllantrópik célok fordí Anyaköny területéh Balatonboglá Szeme Látrán Szőllősgyörö Buzsá Somogyv Oszitop község tartozna Lélekszá 48 család szá 13 Foglalkoz szerin keresked iparo gazdálkod magán egyé világháborúb résztve tagj köz 21- halt hő halál hitközs m vezetőség Wilhe Gyu elnö Szaba Vilm aleln Goldma Henr jegyz

12933.

CÍMS Lengyelt

SZÓCI Lengyeltó ki Som v 2 l status bitköz m r jegyzőkönyvek megállapíth 17 alaku hitközsé Wilh Jak Hoffm Ábrah Si Józ Schwarcenb Józ kereske alapított a egy hitköz e elöljá volt V hitközség nag r templo mel 19 közadakozás építet új 1848- létesít hitköz el iskol m azon rész tanu számá lecsökkené rész pe any eszkö hiá mi megszű hitközség Che Kadisá hitköz költségvet 1 pen mel tel összegé szociá fllantrópi célo ford Anyakön területé Balatonbogl Szem Látrá Szőllősgyör Buzs Somogy Oszito közsé tartozn Léleksz 4 csalá sz 1 Foglalko szeri kereske ipar gazdálko magá egy világháború résztv tag kö 21 hal h halá hitköz vezetősé Wilh Gy eln Szab Vil alel Goldm Hen jegy

12933

CÍM Lengyel

SZÓC Lengyelt k So statu bitkö jegyzőkönyve megállapít 1 alak hitközs Wil Ja Hoff Ábra S Jó Schwarcen Jó keresk alapítot eg hitkö elölj vol hitközsé na templ me 1 közadakozá építe ú 1848 létesí hitkö e isko azo rés tan szám lecsökken rés p an eszk hi m megsz hitközsé Ch Kadis hitkö költségve pe me te összeg szoci fllantróp cél for Anyakö terület Balatonbog Sze Látr Szőllősgyö Buz Somog Oszit közs tartoz Léleks csal s Foglalk szer keresk ipa gazdálk mag eg világhábor részt ta k 2 ha hal hitkö vezetős Wil G el Sza Vi ale Gold He jeg

1293

CÍ Lengye

SZÓ Lengyel S stat bitk jegyzőkönyv megállapí ala hitköz Wi J Hof Ábr J Schwarce J keres alapíto e hitk elöl vo hitközs n temp m közadakoz épít 184 létes hitk isk az ré ta szá lecsökke ré a esz h megs hitközs C Kadi hitk költségv p m t össze szoc fllantró cé fo Anyak terüle Balatonbo Sz Lát Szőllősgy Bu Somo Oszi köz tarto Lélek csa Foglal sze keres ip gazdál ma e világhábo rész t h ha hitk vezető Wi e Sz V al Gol H je