12935.htm

CÍMSZÓ: Lenkei

SZEMÉLYNÉV: Lenkei Henrik

SZÓCIKK: "Lenkei, 1. Henrik, tanár, író, szül. Pécsett 1868. jún. 26. A gimnáziumot szülővárosában, az egyetem bölcsészeti fakultását Budapesten végezte s itt szerezte tanári oklevelét. Előbb Pozsonyban működött, 1888 óta a budapesti áll. V. ker. főreáliskola tanára. Sokáig szerkesztette az Élet c. ifjú írók lapját, írt drámákat, de főleg nagyszámú költeményt, melyek filozófiájukkal és finom lírájukkal tűntek ki. Vannak szép számmal vallásos költeményei is. 1918. elnyerte a M. Tud. Akadémia Teleki-díját Kató bosszúja c vígjátékával. Sokáig titkára volt az IMIT- nek is. Önálló kötetei: Versek; Petőfi és a természet; Újabb költemények; Kain halála; Csetepaté (vígjáték, Nemzeti Színház 1904); Új versek; Meister Claron (vígjáték, német nyelven); Az én hőseim; Májusi fagy (Szilágyi Gézával együtt, Nemzeti Színház); Évgyűrűk; Leáldozás (tragédia, 1910), mely utóbbi az Akadémia Teleki-díját nyerte el"


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2935. címszó a lexikon => 531. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12935.htm

CÍMSZÓ: Lenkei

SZEMÉLYNÉV: Lenkei Henrik

SZÓCIKK: Lenkei, 1. Henrik, tanár, író, szül. Pécsett 1868. jún. 26. A gimnáziumot szülővárosában, az egyetem bölcsészeti fakultását Budapesten végezte s itt szerezte tanári oklevelét. Előbb Pozsonyban működött, 1888 óta a budapesti áll. V. ker. főreáliskola tanára. Sokáig szerkesztette az Élet c. ifjú írók lapját, írt drámákat, de főleg nagyszámú költeményt, melyek filozófiájukkal és finom lírájukkal tűntek ki. Vannak szép számmal vallásos költeményei is. 1918. elnyerte a M. Tud. Akadémia Teleki-díját Kató bosszúja c vígjátékával. Sokáig titkára volt az IMIT- nek is. Önálló kötetei: Versek; Petőfi és a természet; Újabb költemények; Kain halála; Csetepaté vígjáték, Nemzeti Színház 1904 ; Új versek; Meister Claron vígjáték, német nyelven ; Az én hőseim; Májusi fagy Szilágyi Gézával együtt, Nemzeti Színház ; Évgyűrűk; Leáldozás tragédia, 1910 , mely utóbbi az Akadémia Teleki-díját nyerte el

12935.ht

CÍMSZÓ Lenke

SZEMÉLYNÉV Lenke Henri

SZÓCIKK Lenkei 1 Henrik tanár író szül Pécset 1868 jún 26 gimnáziumo szülővárosában a egyete bölcsészet fakultásá Budapeste végezt it szerezt tanár oklevelét Előb Pozsonyba működött 188 ót budapest áll V ker főreáliskol tanára Sokái szerkesztett a Éle c ifj író lapját ír drámákat d főle nagyszám költeményt melye filozófiájukka é fino lírájukka tűnte ki Vanna szé számma valláso költeménye is 1918 elnyert M Tud Akadémi Teleki-díjá Kat bosszúj vígjátékával Sokái titkár vol a IMIT ne is Önáll kötetei Versek Petőf é természet Újab költemények Kai halála Csetepat vígjáték Nemzet Színhá 190 Ú versek Meiste Claro vígjáték néme nyelve A é hőseim Május fag Szilágy Gézáva együtt Nemzet Színhá Évgyűrűk Leáldozá tragédia 191 mel utóbb a Akadémi Teleki-díjá nyert e

12935.h

CÍMSZ Lenk

SZEMÉLYNÉ Lenk Henr

SZÓCIK Lenke Henri taná ír szü Pécse 186 jú 2 gimnázium szülővárosába egyet bölcsésze fakultás Budapest végez i szerez taná oklevelé Elő Pozsonyb működöt 18 ó budapes ál ke főreálisko tanár Soká szerkesztet Él if ír lapjá í drámáka fől nagyszá költemény mely filozófiájukk fin lírájukk tűnt k Vann sz számm vallás költemény i 191 elnyer Tu Akadém Teleki-díj Ka bosszú vígjátékáva Soká titká vo IMI n i Önál kötete Verse Pető természe Úja költeménye Ka halál Csetepa vígjáté Nemze Szính 19 verse Meist Clar vígjáté ném nyelv hősei Máju fa Szilág Gézáv együt Nemze Szính Évgyűrű Leáldoz tragédi 19 me utób Akadém Teleki-díj nyer

12935.

CÍMS Len

SZEMÉLYN Len Hen

SZÓCI Lenk Henr tan í sz Pécs 18 j gimnáziu szülővárosáb egye bölcsész fakultá Budapes vége szere tan oklevel El Pozsony működö 1 budape á k főreálisk taná Sok szerkeszte É i í lapj drámák fő nagysz költemén mel filozófiájuk fi lírájuk tűn Van s szám vallá költemén 19 elnye T Akadé Teleki-dí K bossz vígjátékáv Sok titk v IM Öná kötet Vers Pet termész Új költemény K halá Csetep vígját Nemz Szín 1 vers Meis Cla vígját né nyel hőse Máj f Szilá Gézá együ Nemz Szín Évgyűr Leáldo tragéd 1 m utó Akadé Teleki-dí nye

12935

CÍM Le

SZEMÉLY Le He

SZÓC Len Hen ta s Péc 1 gimnázi szülővárosá egy bölcsés fakult Budape vég szer ta okleve E Pozson működ budap főreális tan So szerkeszt lap drámá f nagys költemé me filozófiáju f líráju tű Va szá vall költemé 1 elny Akad Teleki-d boss vígjátéká So tit I Ön köte Ver Pe termés Ú költemén hal Csete vígjá Nem Szí ver Mei Cl vígjá n nye hős Má Szil Géz egy Nem Szí Évgyű Leáld tragé ut Akad Teleki-d ny

1293

CÍ L

SZEMÉL L H

SZÓ Le He t Pé gimnáz szülőváros eg bölcsé fakul Budap vé sze t oklev Pozso műkö buda főreáli ta S szerkesz la drám nagy költem m filozófiáj líráj t V sz val költem eln Aka Teleki- bos vígjáték S ti Ö köt Ve P termé költemé ha Cset vígj Ne Sz ve Me C vígj ny hő M Szi Gé eg Ne Sz Évgy Leál trag u Aka Teleki- n