12964.htm

CÍMSZÓ: Lichtenstein

SZEMÉLYNÉV: Lichtenstein Ferenc

SZÓCIKK: "L. Ferenc Lajos, szerkesztő, Kossuth futára, szül. Szigetváron (Somogy vm.) 1828. Az 1848-iki szabadságharcban, mint a kormány futára, fontos szerepet játszott. Többek között őt küldte Kossuth Görgeyhez azzal az üzenettel, hogy azonnal egyesüljön Dembinszkyvel s működjenek együtt. Megbízatásának olyan határozott formában tett eleget, hogy Görgey főbe akarta lövetni s csak Görgey adjutánsa, Bager mentette meg. A függetlenségi nyilatkozat után külföldi megbízatást kapott. A szabadságharc leverése után Aradon elfogták, de sikerült megszöknie. Külföldre került s itt hírlapírással foglalkozott; e miatt a bécsi kormány kiadatását követelte, de nem adták ki. 1863-ban hazajött s részt vett az Első Magyar Földhitelintézet megalapításában, 1864 megindította Pester Correspondenz címmel kőnyomatos lapját, melynek magyar és francia nyelvű kiadása is volt. Kiadta az Ungarischer Actionär c. közgazdasági lapot. A magyarországi szabadkőművesség mozgalmaiban élénk tevékenységet fejtett ki"


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2964. címszó a lexikon => 534. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12964.htm

CÍMSZÓ: Lichtenstein

SZEMÉLYNÉV: Lichtenstein Ferenc

SZÓCIKK: L. Ferenc Lajos, szerkesztő, Kossuth futára, szül. Szigetváron Somogy vm. 1828. Az 1848-iki szabadságharcban, mint a kormány futára, fontos szerepet játszott. Többek között őt küldte Kossuth Görgeyhez azzal az üzenettel, hogy azonnal egyesüljön Dembinszkyvel s működjenek együtt. Megbízatásának olyan határozott formában tett eleget, hogy Görgey főbe akarta lövetni s csak Görgey adjutánsa, Bager mentette meg. A függetlenségi nyilatkozat után külföldi megbízatást kapott. A szabadságharc leverése után Aradon elfogták, de sikerült megszöknie. Külföldre került s itt hírlapírással foglalkozott; e miatt a bécsi kormány kiadatását követelte, de nem adták ki. 1863-ban hazajött s részt vett az Első Magyar Földhitelintézet megalapításában, 1864 megindította Pester Correspondenz címmel kőnyomatos lapját, melynek magyar és francia nyelvű kiadása is volt. Kiadta az Ungarischer Actionär c. közgazdasági lapot. A magyarországi szabadkőművesség mozgalmaiban élénk tevékenységet fejtett ki

12964.ht

CÍMSZÓ Lichtenstei

SZEMÉLYNÉV Lichtenstei Feren

SZÓCIKK L Feren Lajos szerkesztő Kossut futára szül Szigetváro Somog vm 1828 A 1848-ik szabadságharcban min kormán futára fonto szerepe játszott Többe közöt ő küldt Kossut Görgeyhe azza a üzenettel hog azonna egyesüljö Dembinszkyve működjene együtt Megbízatásána olya határozot formába tet eleget hog Görge főb akart lövetn csa Görge adjutánsa Bage mentett meg függetlenség nyilatkoza utá külföld megbízatás kapott szabadsághar leverés utá Arado elfogták d sikerül megszöknie Külföldr kerül it hírlapírássa foglalkozott miat bécs kormán kiadatásá követelte d ne adtá ki 1863-ba hazajöt rész vet a Els Magya Földhitelintéze megalapításában 186 megindított Peste Corresponden címme kőnyomato lapját melyne magya é franci nyelv kiadás i volt Kiadt a Ungarische Actionä c közgazdaság lapot magyarország szabadkőművessé mozgalmaiba élén tevékenysége fejtet k

12964.h

CÍMSZ Lichtenste

SZEMÉLYNÉ Lichtenste Fere

SZÓCIK Fere Lajo szerkeszt Kossu futár szü Szigetvár Somo v 182 1848-i szabadságharcba mi kormá futár font szerep játszot Több közö küld Kossu Görgeyh azz üzenette ho azonn egyesülj Dembinszkyv működjen együt Megbízatásán oly határozo formáb te elege ho Görg fő akar lövet cs Görg adjutáns Bag mentet me függetlensé nyilatkoz ut külföl megbízatá kapot szabadságha leveré ut Arad elfogtá sikerü megszökni Külföld kerü i hírlapíráss foglalkozot mia béc kormá kiadatás követelt n adt k 1863-b hazajö rés ve El Magy Földhitelintéz megalapításába 18 megindítot Pest Corresponde címm kőnyomat lapjá melyn magy franc nyel kiadá vol Kiad Ungarisch Action közgazdasá lapo magyarorszá szabadkőművess mozgalmaib élé tevékenység fejte

12964.

CÍMS Lichtenst

SZEMÉLYN Lichtenst Fer

SZÓCI Fer Laj szerkesz Koss futá sz Szigetvá Som 18 1848- szabadságharcb m korm futá fon szere játszo Töb köz kül Koss Görgey az üzenett h azon egyesül Dembinszky működje együ Megbízatásá ol határoz formá t eleg h Gör f aka löve c Gör adjután Ba mente m függetlens nyilatko u külfö megbízat kapo szabadságh lever u Ara elfogt siker megszökn Külföl ker hírlapírás foglalkozo mi bé korm kiadatá követel ad 1863- hazaj ré v E Mag Földhitelinté megalapításáb 1 megindíto Pes Correspond cím kőnyoma lapj mely mag fran nye kiad vo Kia Ungarisc Actio közgazdas lap magyarorsz szabadkőműves mozgalmai él tevékenysé fejt

12964

CÍM Lichtens

SZEMÉLY Lichtens Fe

SZÓC Fe La szerkes Kos fut s Szigetv So 1 1848 szabadságharc kor fut fo szer játsz Tö kö kü Kos Görge a üzenet azo egyesü Dembinszk működj egy Megbízatás o határo form ele Gö ak löv Gö adjutá B ment független nyilatk külf megbíza kap szabadság leve Ar elfog sike megszök Külfö ke hírlapírá foglalkoz m b kor kiadat követe a 1863 haza r Ma Földhitelint megalapításá megindít Pe Correspon cí kőnyom lap mel ma fra ny kia v Ki Ungaris Acti közgazda la magyarors szabadkőműve mozgalma é tevékenys fej

1296

CÍ Lichten

SZEMÉL Lichten F

SZÓ F L szerke Ko fu Sziget S 184 szabadsághar ko fu f sze játs T k k Ko Görg üzene az egyes Dembinsz működ eg Megbízatá határ for el G a lö G adjut men függetle nyilat kül megbíz ka szabadsá lev A elfo sik megszö Külf k hírlapír foglalko ko kiada követ 186 haz M Földhitelin megalapítás megindí P Correspo c kőnyo la me m fr n ki K Ungari Act közgazd l magyaror szabadkőműv mozgalm tevékeny fe