12965.htm

CÍMSZÓ: Lichtenstein

SZEMÉLYNÉV: Lichtenstein Hillel

SZÓCIKK: "L. Hillel, rabbi, szül. Vecsén 1815., megh Kolomeában (Galícia) 1891. máj. 18. Szófer Mózes pozsonyi főrabbi tanítványa. Előbb Szt.-Margit községben működött, 1854. pedig Kolozsváron választották meg, de nem foglalhatta el hivatalát, Friedmann Ábrahám erdélyi országos főrabbi ellenzése miatt. 1865-67-ig Szikszón működött, ekkor Kolomeába hívták meg, ahol nagy jesivát is tartott fenn. Magyarországon ő volt vezetője a túlzó orthodoxiának, nem tűrte meg az almemor elmozdítását és fanatikusan ellenezte a világi nevelést. 1868-69-ben élénk tevékenységet fejtett ki, mint az orsz. zsidó kongresszus ellenzője s főleg a Rabbiszeminárium felállítása ellen küzdött. E célból már 1865 rabbigyűlést hívott össze Nagymihályra s küldöttséget menesztett az uralkodóhoz, hogy a szeminárium felállításának elejét vegye. Vallási szigorúságban felülmúlta összes magyarországi orthodox kortársait. Számos irata jelent meg részint héber, részint jiddis nyelven Hébernyelvű művei közül fontosabbak: Maszkil el-Dol; Ész laászósz."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2965. címszó a lexikon => 534. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12965.htm

CÍMSZÓ: Lichtenstein

SZEMÉLYNÉV: Lichtenstein Hillel

SZÓCIKK: L. Hillel, rabbi, szül. Vecsén 1815., megh Kolomeában Galícia 1891. máj. 18. Szófer Mózes pozsonyi főrabbi tanítványa. Előbb Szt.-Margit községben működött, 1854. pedig Kolozsváron választották meg, de nem foglalhatta el hivatalát, Friedmann Ábrahám erdélyi országos főrabbi ellenzése miatt. 1865-67-ig Szikszón működött, ekkor Kolomeába hívták meg, ahol nagy jesivát is tartott fenn. Magyarországon ő volt vezetője a túlzó orthodoxiának, nem tűrte meg az almemor elmozdítását és fanatikusan ellenezte a világi nevelést. 1868-69-ben élénk tevékenységet fejtett ki, mint az orsz. zsidó kongresszus ellenzője s főleg a Rabbiszeminárium felállítása ellen küzdött. E célból már 1865 rabbigyűlést hívott össze Nagymihályra s küldöttséget menesztett az uralkodóhoz, hogy a szeminárium felállításának elejét vegye. Vallási szigorúságban felülmúlta összes magyarországi orthodox kortársait. Számos irata jelent meg részint héber, részint jiddis nyelven Hébernyelvű művei közül fontosabbak: Maszkil el-Dol; Ész laászósz.

12965.ht

CÍMSZÓ Lichtenstei

SZEMÉLYNÉV Lichtenstei Hille

SZÓCIKK L Hillel rabbi szül Vecsé 1815. meg Kolomeába Galíci 1891 máj 18 Szófe Móze pozsony főrabb tanítványa Előb Szt.-Margi községbe működött 1854 pedi Kolozsváro választottá meg d ne foglalhatt e hivatalát Friedman Ábrahá erdély országo főrabb ellenzés miatt 1865-67-i Szikszó működött ekko Kolomeáb hívtá meg aho nag jesivá i tartot fenn Magyarországo vol vezetőj túlz orthodoxiának ne tűrt me a almemo elmozdításá é fanatikusa ellenezt világ nevelést 1868-69-be élén tevékenysége fejtet ki min a orsz zsid kongresszu ellenzőj főle Rabbiszemináriu felállítás elle küzdött célbó má 186 rabbigyűlés hívot össz Nagymihályr küldöttsége menesztet a uralkodóhoz hog szemináriu felállításána elejé vegye Vallás szigorúságba felülmúlt össze magyarország orthodo kortársait Számo irat jelen me részin héber részin jiddi nyelve Hébernyelv műve közü fontosabbak Maszki el-Dol És laászósz

12965.h

CÍMSZ Lichtenste

SZEMÉLYNÉ Lichtenste Hill

SZÓCIK Hille rabb szü Vecs 1815 me Kolomeáb Galíc 189 má 1 Szóf Móz pozson főrab tanítvány Elő Szt.-Marg községb működöt 185 ped Kolozsvár választott me n foglalhat hivatalá Friedma Ábrah erdél ország főrab ellenzé miat 1865-67- Sziksz működöt ekk Kolomeá hívt me ah na jesiv tarto fen Magyarország vo vezető túl orthodoxiána n tűr m almem elmozdítás fanatikus ellenez vilá nevelés 1868-69-b élé tevékenység fejte k mi ors zsi kongressz ellenző fől Rabbiszeminári felállítá ell küzdöt célb m 18 rabbigyűlé hívo öss Nagymihály küldöttség meneszte uralkodóho ho szeminári felállításán elej vegy Vallá szigorúságb felülmúl össz magyarorszá orthod kortársai Szám ira jele m részi hébe részi jidd nyelv Hébernyel műv köz fontosabba Maszk el-Do É laászós

12965.

CÍMS Lichtenst

SZEMÉLYN Lichtenst Hil

SZÓCI Hill rab sz Vec 181 m Kolomeá Galí 18 m Szó Mó pozso főra tanítván El Szt.-Mar község működö 18 pe Kolozsvá választot m foglalha hivatal Friedm Ábra erdé orszá főra ellenz mia 1865-67 Sziks működö ek Kolome hív m a n jesi tart fe Magyarorszá v vezet tú orthodoxián tű alme elmozdítá fanatiku ellene vil nevelé 1868-69- él tevékenysé fejt m or zs kongress ellenz fő Rabbiszeminár felállít el küzdö cél 1 rabbigyűl hív ös Nagymihál küldöttsé meneszt uralkodóh h szeminár felállításá ele veg Vall szigorúság felülmú öss magyarorsz ortho kortársa Szá ir jel rész héb rész jid nyel Hébernye mű kö fontosabb Masz el-D laászó

12965

CÍM Lichtens

SZEMÉLY Lichtens Hi

SZÓC Hil ra s Ve 18 Kolome Gal 1 Sz M pozs főr tanítvá E Szt.-Ma közsé működ 1 p Kolozsv választo foglalh hivata Fried Ábr erd orsz főr ellen mi 1865-6 Szik működ e Kolom hí jes tar f Magyarorsz veze t orthodoxiá t alm elmozdít fanatik ellen vi nevel 1868-69 é tevékenys fej o z kongres ellen f Rabbiszeminá felállí e küzd cé rabbigyű hí ö Nagymihá küldötts menesz uralkodó szeminá felállítás el ve Val szigorúsá felülm ös magyarors orth kortárs Sz i je rés hé rés ji nye Héberny m k fontosab Mas el- laász

1296

CÍ Lichten

SZEMÉL Lichten H

SZÓ Hi r V 1 Kolom Ga S poz fő tanítv Szt.-M közs műkö Kolozs választ foglal hivat Frie Áb er ors fő elle m 1865- Szi műkö Kolo h je ta Magyarors vez orthodoxi al elmozdí fanati elle v neve 1868-6 tevékeny fe kongre elle Rabbiszemin feláll küz c rabbigy h Nagymih küldött menes uralkod szemin felállítá e v Va szigorús felül ö magyaror ort kortár S j ré h ré j ny Hébern fontosa Ma el laás