12982.htm

CÍMSZÓ: Lindner

SZEMÉLYNÉV: Lindner Ármin

SZÓCIKK: Lindner Ármin, közgazdász, szül. Temesváron 1870. szept. 22. és u.o. végezte középiskoláit is. Államtudományi vizsgát Budapesten tett. Tanulmányainak befejezése után. 1891. Temesvár város szolgálatába lépett. 1902-ben már gazdasági és pénzügyi tanácsnokká választották meg. 1919-ben nyugdíjba vonult és átvette a Városi Takarékpénztár igazgatását és tőkeerős intézetté fejlesztette. Első igazgatója a temesvári Lloyd- Társulatnak, amely kezdeményezésére létesítette az aggok menházát. Alelnöke a Temesvári Izr. Hitközségnek és mint ilyen, különösen az iskolaügyek fáradhatatlan pártfogója. Nagyrészt az ő buzgalmának köszönhető a három tagozatú zsidó líceum létesítése is.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2982. címszó a lexikon => 535. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12982.htm

CÍMSZÓ: Lindner

SZEMÉLYNÉV: Lindner Ármin

SZÓCIKK: Lindner Ármin, közgazdász, szül. Temesváron 1870. szept. 22. és u.o. végezte középiskoláit is. Államtudományi vizsgát Budapesten tett. Tanulmányainak befejezése után. 1891. Temesvár város szolgálatába lépett. 1902-ben már gazdasági és pénzügyi tanácsnokká választották meg. 1919-ben nyugdíjba vonult és átvette a Városi Takarékpénztár igazgatását és tőkeerős intézetté fejlesztette. Első igazgatója a temesvári Lloyd- Társulatnak, amely kezdeményezésére létesítette az aggok menházát. Alelnöke a Temesvári Izr. Hitközségnek és mint ilyen, különösen az iskolaügyek fáradhatatlan pártfogója. Nagyrészt az ő buzgalmának köszönhető a három tagozatú zsidó líceum létesítése is.

12982.ht

CÍMSZÓ Lindne

SZEMÉLYNÉV Lindne Ármi

SZÓCIKK Lindne Ármin közgazdász szül Temesváro 1870 szept 22 é u.o végezt középiskolái is Államtudomány vizsgá Budapeste tett Tanulmányaina befejezés után 1891 Temesvá váro szolgálatáb lépett 1902-be má gazdaság é pénzügy tanácsnokk választottá meg 1919-be nyugdíjb vonul é átvett Város Takarékpénztá igazgatásá é tőkeerő intézett fejlesztette Els igazgatój temesvár Lloyd Társulatnak amel kezdeményezésér létesített a aggo menházát Alelnök Temesvár Izr Hitközségne é min ilyen különöse a iskolaügye fáradhatatla pártfogója Nagyrész a buzgalmána köszönhet háro tagozat zsid líceu létesítés is

12982.h

CÍMSZ Lindn

SZEMÉLYNÉ Lindn Árm

SZÓCIK Lindn Ármi közgazdás szü Temesvár 187 szep 2 u. végez középiskolá i Államtudomán vizsg Budapest tet Tanulmányain befejezé utá 189 Temesv vár szolgálatá lépet 1902-b m gazdasá pénzüg tanácsnok választott me 1919-b nyugdíj vonu átvet Váro Takarékpénzt igazgatás tőkeer intézet fejlesztett El igazgató temesvá Lloy Társulatna ame kezdeményezésé létesítet agg menházá Alelnö Temesvá Iz Hitközségn mi ilye különös iskolaügy fáradhatatl pártfogój Nagyrés buzgalmán köszönhe hár tagoza zsi líce létesíté i

12982.

CÍMS Lind

SZEMÉLYN Lind Ár

SZÓCI Lind Árm közgazdá sz Temesvá 18 sze u vége középiskol Államtudomá vizs Budapes te Tanulmányai befejez ut 18 Temes vá szolgálat lépe 1902- gazdas pénzü tanácsno választot m 1919- nyugdí von átve Vár Takarékpénz igazgatá tőkee intéze fejlesztet E igazgat temesv Llo Társulatn am kezdeményezés létesíte ag menház Aleln Temesv I Hitközség m ily különö iskolaüg fáradhatat pártfogó Nagyré buzgalmá köszönh há tagoz zs líc létesít

12982

CÍM Lin

SZEMÉLY Lin Á

SZÓC Lin Ár közgazd s Temesv 1 sz vég középisko Államtudom viz Budape t Tanulmánya befeje u 1 Teme v szolgála lép 1902 gazda pénz tanácsn választo 1919 nyugd vo átv Vá Takarékpén igazgat tőke intéz fejleszte igazga temes Ll Társulat a kezdeményezé létesít a menhá Alel Temes Hitközsé il külön iskolaü fáradhata pártfog Nagyr buzgalm köszön h tago z lí létesí

1298

CÍ Li

SZEMÉL Li

SZÓ Li Á közgaz Temes s vé középisk Államtudo vi Budap Tanulmány befej Tem szolgál lé 190 gazd pén tanács választ 191 nyug v át V Takarékpé igazga tők inté fejleszt igazg teme L Társula kezdeményez létesí menh Ale Teme Hitközs i külö iskola fáradhat pártfo Nagy buzgal köszö tag l létes