12987.htm

CÍMSZÓ: Lipschitz

SZEMÉLYNÉV: Lipschitz Lipót

SZÓCIKK: Lipschitz, 1. Lipót, rabbi, szül. H.-Mádon 1840., megh. Budapesten 1904. A Talmudot atyjánál, Izsák Nátán főrabbinál Mádon és később Abaújszántón tanulta, de amellett alapos világi műveltségre is tett szert. Élénk tevékenységet fejtett ki az önálló magyarországi orthodox szervezet megalapítása körül. Az orthodox érdekek propagálására hetilapot indított és annak szerkesztője volt. De állandóan írt cikkeket különböző napilapokba is. Apja halála után megválasztották Abaújszántón rabbinak. Élénk levelezést folytatott nem csak a világ zsidóságának kiváló nagyjaival, hanem Renan, Ebers, Delitzsch és más tudósokkal is összeköttetésben állott. A tiszaeszlári per alkalmából a legkiválóbb keresztény talmudtudósok véleményeit gyűjtötte össze és adta ki. 1896-ban az orthodox központi iroda elnöke lett. Liberális világnézete miatt a chásszideus rabbik működését megnehezítették. Érdemeiért a király a Ferenc József-rend lovagjává nevezte ki. Végső akarata szerint Abaújszántón temették el. Hátrahagyott nagyértékű döntvényei még nem jelentek meg.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2987. címszó a lexikon => 536. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12987.htm

CÍMSZÓ: Lipschitz

SZEMÉLYNÉV: Lipschitz Lipót

SZÓCIKK: Lipschitz, 1. Lipót, rabbi, szül. H.-Mádon 1840., megh. Budapesten 1904. A Talmudot atyjánál, Izsák Nátán főrabbinál Mádon és később Abaújszántón tanulta, de amellett alapos világi műveltségre is tett szert. Élénk tevékenységet fejtett ki az önálló magyarországi orthodox szervezet megalapítása körül. Az orthodox érdekek propagálására hetilapot indított és annak szerkesztője volt. De állandóan írt cikkeket különböző napilapokba is. Apja halála után megválasztották Abaújszántón rabbinak. Élénk levelezést folytatott nem csak a világ zsidóságának kiváló nagyjaival, hanem Renan, Ebers, Delitzsch és más tudósokkal is összeköttetésben állott. A tiszaeszlári per alkalmából a legkiválóbb keresztény talmudtudósok véleményeit gyűjtötte össze és adta ki. 1896-ban az orthodox központi iroda elnöke lett. Liberális világnézete miatt a chásszideus rabbik működését megnehezítették. Érdemeiért a király a Ferenc József-rend lovagjává nevezte ki. Végső akarata szerint Abaújszántón temették el. Hátrahagyott nagyértékű döntvényei még nem jelentek meg.

12987.ht

CÍMSZÓ Lipschit

SZEMÉLYNÉV Lipschit Lipó

SZÓCIKK Lipschitz 1 Lipót rabbi szül H.-Mádo 1840. megh Budapeste 1904 Talmudo atyjánál Izsá Nátá főrabbiná Mádo é későb Abaújszántó tanulta d amellet alapo világ műveltségr i tet szert Élén tevékenysége fejtet k a önáll magyarország orthodo szerveze megalapítás körül A orthodo érdeke propagálásár hetilapo indítot é anna szerkesztőj volt D állandóa ír cikkeke különböz napilapokb is Apj halál utá megválasztottá Abaújszántó rabbinak Élén levelezés folytatot ne csa vilá zsidóságána kivál nagyjaival hane Renan Ebers Delitzsc é má tudósokka i összeköttetésbe állott tiszaeszlár pe alkalmábó legkiválób keresztén talmudtudóso véleményei gyűjtött össz é adt ki 1896-ba a orthodo központ irod elnök lett Liberáli világnézet miat chásszideu rabbi működésé megnehezítették Érdemeiér királ Feren József-ren lovagjáv nevezt ki Végs akarat szerin Abaújszántó temetté el Hátrahagyot nagyérték döntvénye mé ne jelente meg

12987.h

CÍMSZ Lipschi

SZEMÉLYNÉ Lipschi Lip

SZÓCIK Lipschit Lipó rabb szü H.-Mád 1840 meg Budapest 190 Talmud atyjáná Izs Nát főrabbin Mád késő Abaújszánt tanult amelle alap vilá műveltség te szer Élé tevékenység fejte önál magyarorszá orthod szervez megalapítá körü orthod érdek propagálásá hetilap indíto ann szerkesztő vol állandó í cikkek különbö napilapok i Ap halá ut megválasztott Abaújszánt rabbina Élé levelezé folytato n cs vil zsidóságán kivá nagyjaiva han Rena Eber Delitzs m tudósokk összeköttetésb állot tiszaeszlá p alkalmáb legkiváló kereszté talmudtudós véleménye gyűjtöt öss ad k 1896-b orthod közpon iro elnö let Liberál világnéze mia chásszide rabb működés megnehezítetté Érdemeié kirá Fere József-re lovagjá nevez k Vég akara szeri Abaújszánt temett e Hátrahagyo nagyérté döntvény m n jelent me

12987.

CÍMS Lipsch

SZEMÉLYN Lipsch Li

SZÓCI Lipschi Lip rab sz H.-Má 184 me Budapes 19 Talmu atyján Iz Ná főrabbi Má kés Abaújszán tanul amell ala vil műveltsé t sze Él tevékenysé fejt öná magyarorsz ortho szerve megalapít kör ortho érde propagálás hetila indít an szerkeszt vo álland cikke különb napilapo A hal u megválasztot Abaújszán rabbin Él levelez folytat c vi zsidóságá kiv nagyjaiv ha Ren Ebe Delitz tudósok összeköttetés állo tiszaeszl alkalmá legkivál kereszt talmudtudó vélemény gyűjtö ös a 1896- ortho közpo ir eln le Liberá világnéz mi chásszid rab működé megnehezített Érdemei kir Fer József-r lovagj neve Vé akar szer Abaújszán temet Hátrahagy nagyért döntvén jelen m

12987

CÍM Lipsc

SZEMÉLY Lipsc L

SZÓC Lipsch Li ra s H.-M 18 m Budape 1 Talm atyjá I N főrabb M ké Abaújszá tanu amel al vi művelts sz É tevékenys fej ön magyarors orth szerv megalapí kö orth érd propagálá hetil indí a szerkesz v állan cikk külön napilap ha megválaszto Abaújszá rabbi É levele folyta v zsidóság ki nagyjai h Re Eb Delit tudóso összekötteté áll tiszaesz alkalm legkivá keresz talmudtud vélemén gyűjt ö 1896 orth közp i el l Liber világné m chásszi ra működ megnehezítet Érdeme ki Fe József- lovag nev V aka sze Abaújszá teme Hátrahag nagyér döntvé jele

1298

CÍ Lips

SZEMÉL Lips

SZÓ Lipsc L r H.- 1 Budap Tal atyj főrab k Abaújsz tan ame a v művelt s tevékeny fe ö magyaror ort szer megalap k ort ér propagál heti ind szerkes álla cik külö napila h megválaszt Abaújsz rabb level folyt zsidósá k nagyja R E Deli tudós összeköttet ál tiszaes alkal legkiv keres talmudtu vélemé gyűj 189 ort köz e Libe világn chássz r műkö megnehezíte Érdem k F József lova ne ak sz Abaújsz tem Hátraha nagyé döntv jel