13070.htm

CÍMSZÓ: Maggidusz

SZÓCIKK: Maggidusz, a Bibliának olyan fejtegetése (homiliája), amely külön, művészetté fejlődött ki a zsidóságban. Már a Midrás is él az írásmagyarázatnak ezzel a módszerével, melynek az a legjellemzőbb vonása, hogy a Bibliának egy-egy igéjében nyelvi, vagy értelmi nehézséget derít fel es azt elmésen egy másik megint csak homályosnak tartott bibliai verssel vagy aggadai (talmudi, midrási) hellyel magyarázza meg. A mesterségesen halmozott bonyodalmaknak és ellentmondásoknak az a célja, hogy az összes idézett helyeket egységes értelemben oldja fel. E játékosnak látszó szellemi torna, célzatában nagyon komoly és arra törekszik, hogy a bibliai vers szellemének megfelelő erkölcsös es vallásos gondolatba tisztuljon. A hangulata azonban nem olyan ünnepies és papos, mint a prédikációk, hanem derűs, hogy a hallgatóság érdeklődését el ne nyomhassa a fárasztó egyhangúság. F. M.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3070. címszó a lexikon => 548. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13070.htm

CÍMSZÓ: Maggidusz

SZÓCIKK: Maggidusz, a Bibliának olyan fejtegetése homiliája , amely külön, művészetté fejlődött ki a zsidóságban. Már a Midrás is él az írásmagyarázatnak ezzel a módszerével, melynek az a legjellemzőbb vonása, hogy a Bibliának egy-egy igéjében nyelvi, vagy értelmi nehézséget derít fel es azt elmésen egy másik megint csak homályosnak tartott bibliai verssel vagy aggadai talmudi, midrási hellyel magyarázza meg. A mesterségesen halmozott bonyodalmaknak és ellentmondásoknak az a célja, hogy az összes idézett helyeket egységes értelemben oldja fel. E játékosnak látszó szellemi torna, célzatában nagyon komoly és arra törekszik, hogy a bibliai vers szellemének megfelelő erkölcsös es vallásos gondolatba tisztuljon. A hangulata azonban nem olyan ünnepies és papos, mint a prédikációk, hanem derűs, hogy a hallgatóság érdeklődését el ne nyomhassa a fárasztó egyhangúság. F. M.

13070.ht

CÍMSZÓ Maggidus

SZÓCIKK Maggidusz Bibliána olya fejtegetés homiliáj amel külön művészett fejlődöt k zsidóságban Má Midrá i é a írásmagyarázatna ezze módszerével melyne a legjellemzőb vonása hog Bibliána egy-eg igéjébe nyelvi vag értelm nehézsége derí fe e az elmése eg mási megin csa homályosna tartot biblia versse vag aggada talmudi midrás hellye magyarázz meg mesterségese halmozot bonyodalmakna é ellentmondásokna a célja hog a össze idézet helyeke egysége értelembe oldj fel játékosna látsz szellem torna célzatába nagyo komol é arr törekszik hog biblia ver szelleméne megfelel erkölcsö e valláso gondolatb tisztuljon hangulat azonba ne olya ünnepie é papos min prédikációk hane derűs hog hallgatósá érdeklődésé e n nyomhass fáraszt egyhangúság F M

13070.h

CÍMSZ Maggidu

SZÓCIK Maggidus Biblián oly fejtegeté homiliá ame külö művészet fejlődö zsidóságba M Midr írásmagyarázatn ezz módszeréve melyn legjellemző vonás ho Biblián egy-e igéjéb nyelv va értel nehézség der f a elmés e más megi cs homályosn tarto bibli verss va aggad talmud midrá helly magyaráz me mesterséges halmozo bonyodalmakn ellentmondásokn célj ho össz idéze helyek egység értelemb old fe játékosn láts szelle torn célzatáb nagy komo ar törekszi ho bibli ve szellemén megfele erkölcs vallás gondolat tisztuljo hangula azonb n oly ünnepi papo mi prédikáció han derű ho hallgatós érdeklődés nyomhas fárasz egyhangúsá

13070.

CÍMS Maggid

SZÓCI Maggidu Bibliá ol fejteget homili am kül művésze fejlőd zsidóságb Mid írásmagyarázat ez módszerév mely legjellemz voná h Bibliá egy- igéjé nyel v érte nehézsé de elmé má meg c homályos tart bibl vers v agga talmu midr hell magyará m mestersége halmoz bonyodalmak ellentmondások cél h öss idéz helye egysé értelem ol f játékos lát szell tor célzatá nag kom a töreksz h bibl v szellemé megfel erkölc vallá gondola tisztulj hangul azon ol ünnep pap m prédikáci ha der h hallgató érdeklődé nyomha fáras egyhangús

13070

CÍM Maggi

SZÓC Maggid Bibli o fejtege homil a kü művész fejlő zsidóság Mi írásmagyaráza e módszeré mel legjellem von Bibli egy igéj nye ért nehézs d elm m me homályo tar bib ver agg talm mid hel magyar mesterség halmo bonyodalma ellentmondáso cé ös idé hely egys értele o játéko lá szel to célzat na ko töreks bib szellem megfe erköl vall gondol tisztul hangu azo o ünne pa prédikác h de hallgat érdeklőd nyomh fára egyhangú

1307

CÍ Magg

SZÓ Maggi Bibl fejteg homi k művés fejl zsidósá M írásmagyaráz módszer me legjelle vo Bibl eg igé ny ér nehéz el m homály ta bi ve ag tal mi he magya mestersé halm bonyodalm ellentmondás c ö id hel egy értel játék l sze t célza n k törek bi szelle megf erkö val gondo tisztu hang az ünn p prédiká d hallga érdeklő nyom fár egyhang