13115.htm

CÍMSZÓ: Magyar zsidó sajtó

SZÓCIKK: "Magyar zsidó sajtó. Keletkezési ideje a múlt század negyvenes éveire esik. Előzőleg nem volt a magyar zsidóságnak: sajtója, ami több okra vezethető vissza. Mindenekelőtt is a még nem emancipált zsidók kultúrszükséglete még nem volt nagy, a meglevőt pedig kielégítették a külföldi, főleg német felekezeti lapok. Azután hiány volt kezdeményező, de különösen lapvezetésre alkalmas emberekben. Majd pedig a szabadságharc kitörése és az ötvenes évek kényuralma tették lehetetlenné a magyar zsidó időszaki sajtó megteremtését. Azért próbálkozásokat már előbb is látunk. Így 1842. Klein Hermán - az első zsidó, aki Magyarországon lapot szerkesztett - megindította a Der Ungar c. lapot, mely csakhamar megszűnt. A felekezeti sajtó terén a kezdeményezés és úttörés munkáját Löw Lipót (l. o.) végezte, aki Ben Chananja (l. o.) c. világhíressé vált lapját 1844. adta ki Lipcsében, német nyelven. Ugyancsak ő tette az első kísérletet magyarnyelvű folyóirat alapítása iránt; Magyar Zsinagóga (l. o.) c. folyóirata Pápán jelent meg 1847., de csak egy számot ért el. Általában az első lapoknak egyforma a sorsa: vagy első számuk egyben az utolsó is, vagy pedig - anyagi okok és részvétlenség miatt - nagyon rövid ideig élnek. 1848-ban megjelenik a sajtónak egy új formája, az évkönyv. Ez is rövid életű. A szó szoros értelmében vett M. első terméke a Magyar Izraelita (l. o.), melyet éppen hazafias iránya miatt, a Bach-korszakban be is tiltottak. 1865-ben jelenik meg az első szaklap: a Jüdischer Schulbote. Ezután tovább folynak a kísérletek. Budapesten, de vidéken is egymásután jelennek meg rövidebb-hosszabb életű heti és havilapok magyar és német nyelven, amelyek politikai, irodalmi, pedagógiai, társadalmi vagy kizárólag vallási kérdésekkel foglalkoznak. A magyar nyelv térfoglalása, irodalmi színvonal, állandóság és elterjedtség tekintetében fokozatos fejlődést mutatnak e lapok, amelyek között legrégibbek és legnívósabbak az Egyenlőség (l. o.), a Múlt és Jövő (l. o.) és a Magyar Zsidó Szemle (l. o.). A magyarosodással, a kulturális igények fejlődésével lépést tartva egyre nagyobb tömegeket kapcsolnak be olvasókörükbe. Ma sok ezerre rúg a M. olvasó tábora, melynek gondolkodását, zsidó vallási és társadalmi kérdésekben való állásfoglalását gyakran döntően befolyásolja. v. A."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3115. címszó a lexikon => 567. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13115.htm

CÍMSZÓ: Magyar zsidó sajtó

SZÓCIKK: Magyar zsidó sajtó. Keletkezési ideje a múlt század negyvenes éveire esik. Előzőleg nem volt a magyar zsidóságnak: sajtója, ami több okra vezethető vissza. Mindenekelőtt is a még nem emancipált zsidók kultúrszükséglete még nem volt nagy, a meglevőt pedig kielégítették a külföldi, főleg német felekezeti lapok. Azután hiány volt kezdeményező, de különösen lapvezetésre alkalmas emberekben. Majd pedig a szabadságharc kitörése és az ötvenes évek kényuralma tették lehetetlenné a magyar zsidó időszaki sajtó megteremtését. Azért próbálkozásokat már előbb is látunk. Így 1842. Klein Hermán - az első zsidó, aki Magyarországon lapot szerkesztett - megindította a Der Ungar c. lapot, mely csakhamar megszűnt. A felekezeti sajtó terén a kezdeményezés és úttörés munkáját Löw Lipót l. o. végezte, aki Ben Chananja l. o. c. világhíressé vált lapját 1844. adta ki Lipcsében, német nyelven. Ugyancsak ő tette az első kísérletet magyarnyelvű folyóirat alapítása iránt; Magyar Zsinagóga l. o. c. folyóirata Pápán jelent meg 1847., de csak egy számot ért el. Általában az első lapoknak egyforma a sorsa: vagy első számuk egyben az utolsó is, vagy pedig - anyagi okok és részvétlenség miatt - nagyon rövid ideig élnek. 1848-ban megjelenik a sajtónak egy új formája, az évkönyv. Ez is rövid életű. A szó szoros értelmében vett M. első terméke a Magyar Izraelita l. o. , melyet éppen hazafias iránya miatt, a Bach-korszakban be is tiltottak. 1865-ben jelenik meg az első szaklap: a Jüdischer Schulbote. Ezután tovább folynak a kísérletek. Budapesten, de vidéken is egymásután jelennek meg rövidebb-hosszabb életű heti és havilapok magyar és német nyelven, amelyek politikai, irodalmi, pedagógiai, társadalmi vagy kizárólag vallási kérdésekkel foglalkoznak. A magyar nyelv térfoglalása, irodalmi színvonal, állandóság és elterjedtség tekintetében fokozatos fejlődést mutatnak e lapok, amelyek között legrégibbek és legnívósabbak az Egyenlőség l. o. , a Múlt és Jövő l. o. és a Magyar Zsidó Szemle l. o. . A magyarosodással, a kulturális igények fejlődésével lépést tartva egyre nagyobb tömegeket kapcsolnak be olvasókörükbe. Ma sok ezerre rúg a M. olvasó tábora, melynek gondolkodását, zsidó vallási és társadalmi kérdésekben való állásfoglalását gyakran döntően befolyásolja. v. A.

13115.ht

CÍMSZÓ Magya zsid sajt

SZÓCIKK Magya zsid sajtó Keletkezés idej múl száza negyvene éveir esik Előzőle ne vol magya zsidóságnak sajtója am töb okr vezethet vissza Mindenekelőt i mé ne emancipál zsidó kultúrszükséglet mé ne vol nagy meglevő pedi kielégítetté külföldi főle néme felekezet lapok Azutá hián vol kezdeményező d különöse lapvezetésr alkalma emberekben Maj pedi szabadsághar kitörés é a ötvene éve kényuralm tetté lehetetlenn magya zsid időszak sajt megteremtését Azér próbálkozásoka má előb i látunk Íg 1842 Klei Hermá a els zsidó ak Magyarországo lapo szerkesztet megindított De Unga c lapot mel csakhama megszűnt felekezet sajt teré kezdeményezé é úttöré munkájá Lö Lipó l o végezte ak Be Chananj l o c világhíress vál lapjá 1844 adt k Lipcsében néme nyelven Ugyancsa tett a els kísérlete magyarnyelv folyóira alapítás iránt Magya Zsinagóg l o c folyóirat Pápá jelen me 1847. d csa eg számo ér el Általába a els lapokna egyform sorsa vag els számu egybe a utols is vag pedi anyag oko é részvétlensé miat nagyo rövi idei élnek 1848-ba megjeleni sajtóna eg ú formája a évkönyv E i rövi életű sz szoro értelmébe vet M els termék Magya Izraelit l o melye éppe hazafia irány miatt Bach-korszakba b i tiltottak 1865-be jeleni me a els szaklap Jüdische Schulbote Ezutá továb folyna kísérletek Budapesten d vidéke i egymásutá jelenne me rövidebb-hosszab élet het é havilapo magya é néme nyelven amelye politikai irodalmi pedagógiai társadalm vag kizáróla vallás kérdésekke foglalkoznak magya nyel térfoglalása irodalm színvonal állandósá é elterjedtsé tekintetébe fokozato fejlődés mutatna lapok amelye közöt legrégibbe é legnívósabba a Egyenlősé l o Múl é Jöv l o é Magya Zsid Szeml l o magyarosodással kulturáli igénye fejlődéséve lépés tartv egyr nagyob tömegeke kapcsolna b olvasókörükbe M so ezerr rú M olvas tábora melyne gondolkodását zsid vallás é társadalm kérdésekbe val állásfoglalásá gyakra döntőe befolyásolja v A

13115.h

CÍMSZ Magy zsi saj

SZÓCIK Magy zsi sajt Keletkezé ide mú száz negyven évei esi Előzől n vo magy zsidóságna sajtój a tö ok vezethe vissz Mindenekelő m n emancipá zsid kultúrszükségle m n vo nag meglev ped kielégített külföld fől ném felekeze lapo Azut hiá vo kezdeményez különös lapvezetés alkalm emberekbe Ma ped szabadságha kitöré ötven év kényural tett lehetetlen magy zsi idősza saj megteremtésé Azé próbálkozások m elő látun Í 184 Kle Herm el zsid a Magyarország lap szerkeszte megindítot D Ung lapo me csakham megszűn felekeze saj ter kezdeményez úttör munkáj L Lip végezt a B Chanan világhíres vá lapj 184 ad Lipcsébe ném nyelve Ugyancs tet el kísérlet magyarnyel folyóir alapítá irán Magy Zsinagó folyóira Páp jele m 1847 cs e szám é e Általáb el lapokn egyfor sors va el szám egyb utol i va ped anya ok részvétlens mia nagy röv ide élne 1848-b megjelen sajtón e formáj évköny röv élet s szor értelméb ve el termé Magy Izraeli mely épp hazafi irán miat Bach-korszakb tiltotta 1865-b jelen m el szakla Jüdisch Schulbot Ezut tová folyn kísérlete Budapeste vidék egymásut jelenn m rövidebb-hossza éle he havilap magy ném nyelve amely politika irodalm pedagógia társadal va kizáról vallá kérdésekk foglalkozna magy nye térfoglalás irodal színvona állandós elterjedts tekintetéb fokozat fejlődé mutatn lapo amely közö legrégibb legnívósabb Egyenlős Mú Jö Magy Zsi Szem magyarosodássa kulturál igény fejlődésév lépé tart egy nagyo tömegek kapcsoln olvasókörükb s ezer r olva tábor melyn gondolkodásá zsi vallá társadal kérdésekb va állásfoglalás gyakr döntő befolyásolj

13115.

CÍMS Mag zs sa

SZÓCI Mag zs saj Keletkez id m szá negyve éve es Előző v mag zsidóságn sajtó t o vezeth viss Mindenekel emancip zsi kultúrszükségl v na megle pe kielégítet külföl fő né felekez lap Azu hi v kezdeménye különö lapvezeté alkal emberekb M pe szabadságh kitör ötve é kényura tet lehetetle mag zs idősz sa megteremtés Az próbálkozáso el látu 18 Kl Her e zsi Magyarorszá la szerkeszt megindíto Un lap m csakha megszű felekez sa te kezdeménye úttö munká Li végez Chana világhíre v lap 18 a Lipcséb né nyelv Ugyanc te e kísérle magyarnye folyói alapít irá Mag Zsinag folyóir Pá jel 184 c szá Általá e lapok egyfo sor v e szá egy uto v pe any o részvétlen mi nag rö id éln 1848- megjele sajtó formá évkön rö éle szo értelmé v e term Mag Izrael mel ép hazaf irá mia Bach-korszak tiltott 1865- jele e szakl Jüdisc Schulbo Ezu tov foly kísérlet Budapest vidé egymásu jelen rövidebb-hossz él h havila mag né nyelv amel politik irodal pedagógi társada v kizáró vall kérdések foglalkozn mag ny térfoglalá iroda színvon állandó elterjedt tekinteté fokoza fejlőd mutat lap amel köz legrégib legnívósab Egyenlő M J Mag Zs Sze magyarosodáss kulturá igén fejlődésé lép tar eg nagy tömege kapcsol olvasókörük eze olv tábo mely gondolkodás zs vall társada kérdések v állásfoglalá gyak dönt befolyásol

13115

CÍM Ma z s

SZÓC Ma z sa Keletke i sz negyv év e Előz ma zsidóság sajt vezet vis Mindeneke emanci zs kultúrszükség n megl p kielégíte külfö f n feleke la Az h kezdemény külön lapvezet alka emberek p szabadság kitö ötv kényur te lehetetl ma z idős s megteremté A próbálkozás e lát 1 K He zs Magyarorsz l szerkesz megindít U la csakh megsz feleke s t kezdemény útt munk L vége Chan világhír la 1 Lipcsé n nyel Ugyan t kísérl magyarny folyó alapí ir Ma Zsina folyói P je 18 sz Által lapo egyf so sz eg ut p an részvétle m na r i él 1848 megjel sajt form évkö r él sz értelm ter Ma Izrae me é haza ir mi Bach-korsza tiltot 1865 jel szak Jüdis Schulb Ez to fol kísérle Budapes vid egymás jele rövidebb-hoss é havil ma n nyel ame politi iroda pedagóg társad kizár val kérdése foglalkoz ma n térfoglal irod színvo álland elterjed tekintet fokoz fejlő muta la ame kö legrégi legnívósa Egyenl Ma Z Sz magyarosodás kultur igé fejlődés lé ta e nag tömeg kapcso olvasókörü ez ol táb mel gondolkodá z val társad kérdése állásfoglal gya dön befolyáso

1311

CÍ M

SZÓ M s Keletk s negy é Elő m zsidósá saj veze vi Mindenek emanc z kultúrszüksé meg kielégít külf felek l A kezdemén külö lapveze alk embere szabadsá kit öt kényu t lehetet m idő megteremt próbálkozá lá H z Magyarors szerkes megindí l csak megs felek kezdemén út mun vég Cha világhí l Lipcs nye Ugya kísér magyarn foly alap i M Zsin folyó j 1 s Álta lap egy s s e u a részvétl n é 184 megje saj for évk é s értel te M Izra m haz i m Bach-korsz tilto 186 je sza Jüdi Schul E t fo kísérl Budape vi egymá jel rövidebb-hos havi m nye am polit irod pedagó társa kizá va kérdés foglalko m térfogla iro színv állan elterje tekinte foko fejl mut l am k legrég legnívós Egyen M S magyarosodá kultu ig fejlődé l t na töme kapcs olvasókör e o tá me gondolkod va társa kérdés állásfogla gy dö befolyás