13121.htm

CÍMSZÓ: Mahler

SZEMÉLYNÉV: Mahler Ede

SZÓCIKK: "Mahler, 1. Ede, egyetemi tanár, assziriológus-egyiptológus, szül. Czifferben (Pozsony vm.) 1857. szept. 28. Atyja M. Salamon a pozsonyi haladó hitközség rabbija volt. Gimnáziumi tanulmányait Pozsonyban, az egyetem filozófiai fakultását Bécsben és Pesten végezte el, az előbbi helyen doktorátust, az utóbbin matematika-fizika tanári oklevelet nyert, majd Oppoltzernek, a bécsi obszervatórium igazgatójának asszisztense lett, egyidejűleg azonban orientalistává képezte ki magát. Budapestre 1896. jött s előbb a háromszögméreti számítóhivatal tisztviselője, majd Wlassics közoktatásügyi miniszter ajánlatára mint a Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárőre működött. U. e. évben egyetemi magántanár lett az assziriológiából és egyiptológiából s ettől kezdve az észak sémi és ó-egyiptomi és kopt nyelvek mellett ókori keleti archeológiát és kultúrtörténetet adott elő. 1914-ben nyilvános rendes egyetemi tanár lett, miután már 1909. a M. Tud. Akadémia és számos külföldi tudományos társaság is tagjává választotta meg. 1928-ban nyugalomba vonult. M. mint gyakorlati archeológus is jelentékeny szerepet töltött be; a Dunapentele melletti római várost éveken át az ő vezetése mellett ásták ki s annak anyagát ő dolgozta fel. Hatalmas tudományos munkássága a matematikai csillagászat és az ókori keleti népek történetét öleli fel a nagy részben általa új alapokra helyezett tudományos ókori kronológia segélyével. Művei német, angol, francia és hébernyelvű folyóiratokban jelennek meg, de több kiváló tanulmánya a Budapesti Szemlében, a Történelmi Szemlében és több könyve a M. Tud. Akadémia kiadásában is meg jelent, így: II. Ramses, az Exodus fáraója (1896. németül: Der Pharao des Exodus, 1896); Babylonia és a Biblia (1903); Babylonia és Assyria (1906); Az assuani és elephantinei arameus papyrusokmányok történeti jelentősége (1911); Ókori kronológiai kutatások (1915); Naptárunk újjáalakítása és a húsvétkérdés (1917); valamennyi megjelent németül is. Egyéb nagy művei: Die Irrationalitäten d. Rabbinen (1889); Zur talmudischen Mathematik (1886); Fortsetzung der Wüstenfeldschen Vergleichungstabellen (1887); Chronologie der Hebräer (1887); Chronologische Vergleichungstabellen nebst einer Anleitung zu den Grundzügen der Chronologie (1889); Maimonides' Kiddus Ha-Chódes (1889); Biblische Chronologie I-II. Főmunkája: Handbuch der jüdischen Chronologie. M. munkatársa volt az IMIT Évkönyvnek, a Magyar Zsidó Szemlének, továbbá ő írta a Beöthy-féle művészettörténetbe és az Egyetemes Irodalom történetbe az ókori keleti népekre vonatkozó részt."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3121. címszó a lexikon => 567. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13121.htm

CÍMSZÓ: Mahler

SZEMÉLYNÉV: Mahler Ede

SZÓCIKK: Mahler, 1. Ede, egyetemi tanár, assziriológus-egyiptológus, szül. Czifferben Pozsony vm. 1857. szept. 28. Atyja M. Salamon a pozsonyi haladó hitközség rabbija volt. Gimnáziumi tanulmányait Pozsonyban, az egyetem filozófiai fakultását Bécsben és Pesten végezte el, az előbbi helyen doktorátust, az utóbbin matematika-fizika tanári oklevelet nyert, majd Oppoltzernek, a bécsi obszervatórium igazgatójának asszisztense lett, egyidejűleg azonban orientalistává képezte ki magát. Budapestre 1896. jött s előbb a háromszögméreti számítóhivatal tisztviselője, majd Wlassics közoktatásügyi miniszter ajánlatára mint a Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárőre működött. U. e. évben egyetemi magántanár lett az assziriológiából és egyiptológiából s ettől kezdve az észak sémi és ó-egyiptomi és kopt nyelvek mellett ókori keleti archeológiát és kultúrtörténetet adott elő. 1914-ben nyilvános rendes egyetemi tanár lett, miután már 1909. a M. Tud. Akadémia és számos külföldi tudományos társaság is tagjává választotta meg. 1928-ban nyugalomba vonult. M. mint gyakorlati archeológus is jelentékeny szerepet töltött be; a Dunapentele melletti római várost éveken át az ő vezetése mellett ásták ki s annak anyagát ő dolgozta fel. Hatalmas tudományos munkássága a matematikai csillagászat és az ókori keleti népek történetét öleli fel a nagy részben általa új alapokra helyezett tudományos ókori kronológia segélyével. Művei német, angol, francia és hébernyelvű folyóiratokban jelennek meg, de több kiváló tanulmánya a Budapesti Szemlében, a Történelmi Szemlében és több könyve a M. Tud. Akadémia kiadásában is meg jelent, így: II. Ramses, az Exodus fáraója 1896. németül: Der Pharao des Exodus, 1896 ; Babylonia és a Biblia 1903 ; Babylonia és Assyria 1906 ; Az assuani és elephantinei arameus papyrusokmányok történeti jelentősége 1911 ; Ókori kronológiai kutatások 1915 ; Naptárunk újjáalakítása és a húsvétkérdés 1917 ; valamennyi megjelent németül is. Egyéb nagy művei: Die Irrationalitäten d. Rabbinen 1889 ; Zur talmudischen Mathematik 1886 ; Fortsetzung der Wüstenfeldschen Vergleichungstabellen 1887 ; Chronologie der Hebräer 1887 ; Chronologische Vergleichungstabellen nebst einer Anleitung zu den Grundzügen der Chronologie 1889 ; Maimonides' Kiddus Ha-Chódes 1889 ; Biblische Chronologie I-II. Főmunkája: Handbuch der jüdischen Chronologie. M. munkatársa volt az IMIT Évkönyvnek, a Magyar Zsidó Szemlének, továbbá ő írta a Beöthy-féle művészettörténetbe és az Egyetemes Irodalom történetbe az ókori keleti népekre vonatkozó részt.

13121.ht

CÍMSZÓ Mahle

SZEMÉLYNÉV Mahle Ed

SZÓCIKK Mahler 1 Ede egyetem tanár assziriológus-egyiptológus szül Czifferbe Pozson vm 1857 szept 28 Atyj M Salamo pozsony halad hitközsé rabbij volt Gimnázium tanulmányai Pozsonyban a egyete filozófia fakultásá Bécsbe é Peste végezt el a előbb helye doktorátust a utóbbi matematika-fizik tanár oklevele nyert maj Oppoltzernek bécs obszervatóriu igazgatójána asszisztens lett egyidejűle azonba orientalistáv képezt k magát Budapestr 1896 jöt előb háromszögméret számítóhivata tisztviselője maj Wlassic közoktatásügy miniszte ajánlatár min Magya Nemzet Múzeu régiségtárőr működött U e évbe egyetem magántaná let a assziriológiábó é egyiptológiábó ettő kezdv a észa sém é ó-egyiptom é kop nyelve mellet ókor kelet archeológiá é kultúrtörténete adot elő 1914-be nyilváno rende egyetem taná lett miutá má 1909 M Tud Akadémi é számo külföld tudományo társasá i tagjáv választott meg 1928-ba nyugalomb vonult M min gyakorlat archeológu i jelentéken szerepe töltöt be Dunapentel mellett róma város éveke á a vezetés mellet ástá k anna anyagá dolgozt fel Hatalma tudományo munkásság matematika csillagásza é a ókor kelet népe történeté ölel fe nag részbe által ú alapokr helyezet tudományo ókor kronológi segélyével Műve német angol franci é hébernyelv folyóiratokba jelenne meg d töb kivál tanulmány Budapest Szemlében Történelm Szemlébe é töb könyv M Tud Akadémi kiadásába i me jelent így II Ramses a Exodu fáraój 1896 németül De Phara de Exodus 189 Babyloni é Bibli 190 Babyloni é Assyri 190 A assuan é elephantine arameu papyrusokmányo történet jelentőség 191 Ókor kronológia kutatáso 191 Naptárun újjáalakítás é húsvétkérdé 191 valamenny megjelen németü is Egyé nag művei Di Irrationalitäte d Rabbine 188 Zu talmudische Mathemati 188 Fortsetzun de Wüstenfeldsche Vergleichungstabelle 188 Chronologi de Hebräe 188 Chronologisch Vergleichungstabelle nebs eine Anleitun z de Grundzüge de Chronologi 188 Maimonides Kiddu Ha-Chóde 188 Biblisch Chronologi I-II Főmunkája Handbuc de jüdische Chronologie M munkatárs vol a IMI Évkönyvnek Magya Zsid Szemlének tovább írt Beöthy-fél művészettörténetb é a Egyeteme Irodalo történetb a ókor kelet népekr vonatkoz részt

13121.h

CÍMSZ Mahl

SZEMÉLYNÉ Mahl E

SZÓCIK Mahle Ed egyete taná assziriológus-egyiptológu szü Czifferb Pozso v 185 szep 2 Aty Salam pozson hala hitközs rabbi vol Gimnáziu tanulmánya Pozsonyba egyet filozófi fakultás Bécsb Pest végez e előb hely doktorátus utóbb matematika-fizi taná oklevel nyer ma Oppoltzerne béc obszervatóri igazgatóján assziszten let egyidejűl azonb orientalistá képez magá Budapest 189 jö elő háromszögmére számítóhivat tisztviselőj ma Wlassi közoktatásüg miniszt ajánlatá mi Magy Nemze Múze régiségtárő működöt évb egyete magántan le assziriológiáb egyiptológiáb ett kezd ész sé ó-egyipto ko nyelv melle óko kele archeológi kultúrtörténet ado el 1914-b nyilván rend egyete tan let miut m 190 Tu Akadém szám külföl tudomány társas tagjá választot me 1928-b nyugalom vonul mi gyakorla archeológ jelentéke szerep töltö b Dunapente mellet róm váro évek vezeté melle ást ann anyag dolgoz fe Hatalm tudomány munkássá matematik csillagász óko kele nép történet öle f na részb álta alapok helyeze tudomány óko kronológ segélyéve Műv néme ango franc hébernyel folyóiratokb jelenn me tö kivá tanulmán Budapes Szemlébe Történel Szemléb tö köny Tu Akadém kiadásáb m jelen íg I Ramse Exod fáraó 189 németü D Phar d Exodu 18 Babylon Bibl 19 Babylon Assyr 19 assua elephantin arame papyrusokmány történe jelentősé 19 Óko kronológi kutatás 19 Naptáru újjáalakítá húsvétkérd 19 valamenn megjele német i Egy na műve D Irrationalität Rabbin 18 Z talmudisch Mathemat 18 Fortsetzu d Wüstenfeldsch Vergleichungstabell 18 Chronolog d Hebrä 18 Chronologisc Vergleichungstabell neb ein Anleitu d Grundzüg d Chronolog 18 Maimonide Kidd Ha-Chód 18 Biblisc Chronolog I-I Főmunkáj Handbu d jüdisch Chronologi munkatár vo IM Évkönyvne Magy Zsi Szemléne továb ír Beöthy-fé művészettörténet Egyetem Irodal történet óko kele népek vonatko rész

13121.

CÍMS Mah

SZEMÉLYN Mah

SZÓCI Mahl E egyet tan assziriológus-egyiptológ sz Cziffer Pozs 18 sze At Sala pozso hal hitköz rabb vo Gimnázi tanulmány Pozsonyb egye filozóf fakultá Bécs Pes vége elő hel doktorátu utób matematika-fiz tan okleve nye m Oppoltzern bé obszervatór igazgatójá assziszte le egyidejű azon orientalist képe mag Budapes 18 j el háromszögmér számítóhiva tisztviselő m Wlass közoktatásü minisz ajánlat m Mag Nemz Múz régiségtár működö év egyet magánta l assziriológiá egyiptológiá et kez és s ó-egyipt k nyel mell ók kel archeológ kultúrtörténe ad e 1914- nyilvá ren egyet ta le miu 19 T Akadé szá külfö tudomán társa tagj választo m 1928- nyugalo vonu m gyakorl archeoló jelenték szere tölt Dunapent melle ró vár éve vezet mell ás an anya dolgo f Hatal tudomán munkáss matemati csillagás ók kel né történe öl n rész ált alapo helyez tudomán ók kronoló segélyév Mű ném ang fran hébernye folyóiratok jelen m t kiv tanulmá Budape Szemléb Történe Szemlé t kön T Akadé kiadásá jele í Rams Exo fára 18 német Pha Exod 1 Babylo Bib 1 Babylo Assy 1 assu elephanti aram papyrusokmán történ jelentős 1 Ók kronológ kutatá 1 Naptár újjáalakít húsvétkér 1 valamen megjel néme Eg n műv Irrationalitä Rabbi 1 talmudisc Mathema 1 Fortsetz Wüstenfeldsc Vergleichungstabel 1 Chronolo Hebr 1 Chronologis Vergleichungstabel ne ei Anleit Grundzü Chronolo 1 Maimonid Kid Ha-Chó 1 Biblis Chronolo I- Főmunká Handb jüdisc Chronolog munkatá v I Évkönyvn Mag Zs Szemlén tová í Beöthy-f művészettörténe Egyete Iroda történe ók kel népe vonatk rés

13121

CÍM Ma

SZEMÉLY Ma

SZÓC Mah egye ta assziriológus-egyiptoló s Cziffe Poz 1 sz A Sal pozs ha hitkö rab v Gimnáz tanulmán Pozsony egy filozó fakult Béc Pe vég el he doktorát utó matematika-fi ta oklev ny Oppoltzer b obszervató igazgatój assziszt l egyidej azo orientalis kép ma Budape 1 e háromszögmé számítóhiv tisztvisel Wlas közoktatás minis ajánla Ma Nem Mú régiségtá működ é egye magánt assziriológi egyiptológi e ke é ó-egyip nye mel ó ke archeoló kultúrtörtén a 1914 nyilv re egye t l mi 1 Akad sz külf tudomá társ tag választ 1928 nyugal von gyakor archeol jelenté szer töl Dunapen mell r vá év veze mel á a any dolg Hata tudomá munkás matemat csillagá ó ke n történ ö rés ál alap helye tudomá ó kronol segélyé M né an fra héberny folyóirato jele ki tanulm Budap Szemlé Történ Szeml kö Akad kiadás jel Ram Ex fár 1 néme Ph Exo Babyl Bi Babyl Ass ass elephant ara papyrusokmá törté jelentő Ó kronoló kutat Naptá újjáalakí húsvétké valame megje ném E mű Irrationalit Rabb talmudis Mathem Fortset Wüstenfelds Vergleichungstabe Chronol Heb Chronologi Vergleichungstabe n e Anlei Grundz Chronol Maimoni Ki Ha-Ch Bibli Chronol I Főmunk Hand jüdis Chronolo munkat Évkönyv Ma Z Szemlé tov Beöthy- művészettörtén Egyet Irod történ ó ke nép vonat ré

1312

CÍ M

SZEMÉL M

SZÓ Ma egy t assziriológus-egyiptol Cziff Po s Sa poz h hitk ra Gimná tanulmá Pozson eg filoz fakul Bé P vé e h doktorá ut matematika-f t okle n Oppoltze obszervat igazgató asszisz egyide az orientali ké m Budap háromszögm számítóhi tisztvise Wla közoktatá mini ajánl M Ne M régiségt műkö egy magán assziriológ egyiptológ k ó-egyi ny me k archeol kultúrtörté 191 nyil r egy m Aka s kül tudom tár ta válasz 192 nyuga vo gyako archeo jelent sze tö Dunape mel v é vez me an dol Hat tudom munká matema csillag k törté ré á ala hely tudom krono segély n a fr hébern folyóirat jel k tanul Buda Szeml Törté Szem k Aka kiadá je Ra E fá ném P Ex Baby B Baby As as elephan ar papyrusokm tört jelent kronol kuta Napt újjáalak húsvétk valam megj né m Irrationali Rab talmudi Mathe Fortse Wüstenfeld Vergleichungstab Chrono He Chronolog Vergleichungstab Anle Grund Chrono Maimon K Ha-C Bibl Chrono Főmun Han jüdi Chronol munka Évköny M Szeml to Beöthy művészettörté Egye Iro törté k né vona r