13152.htm

CÍMSZÓ: Mandel

SZEMÉLYNÉV: Mandel Pál

SZÓCIKK: Mandel Pál, politikus, szül. Nyírbátorban 1839. jan. 6., megh. Budapesten. Jogi tanulmányait Budapesten és Bécsben végezte s a fővárosban lett ügyvéd. 1875-ben szülővárosa szabadelvű programmal képviselővé választotta, egymásután négyszer. Mint képviselő élénk tevékenységet fejtett ki s résztvett a gyámsági törvény, a szerzői jogról szóló és a közjegyzői törvényjavaslatok szerkesztésében. 1878-ban Mocsáry Lajos mellett ő is szót emelt a halálbüntetés eltörlése mellett 1880-81-ben a büdzsé vita alkalmával a házassági jog és vallásszabadság érdekében, 1885. pedig az antiszemiták ellen mondott nagy polemikus beszédet. Később az igazságügyi bizottságban fejtett ki jelentékeny törvényhozói működést.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3152. címszó a lexikon => 571. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13152.htm

CÍMSZÓ: Mandel

SZEMÉLYNÉV: Mandel Pál

SZÓCIKK: Mandel Pál, politikus, szül. Nyírbátorban 1839. jan. 6., megh. Budapesten. Jogi tanulmányait Budapesten és Bécsben végezte s a fővárosban lett ügyvéd. 1875-ben szülővárosa szabadelvű programmal képviselővé választotta, egymásután négyszer. Mint képviselő élénk tevékenységet fejtett ki s résztvett a gyámsági törvény, a szerzői jogról szóló és a közjegyzői törvényjavaslatok szerkesztésében. 1878-ban Mocsáry Lajos mellett ő is szót emelt a halálbüntetés eltörlése mellett 1880-81-ben a büdzsé vita alkalmával a házassági jog és vallásszabadság érdekében, 1885. pedig az antiszemiták ellen mondott nagy polemikus beszédet. Később az igazságügyi bizottságban fejtett ki jelentékeny törvényhozói működést.

13152.ht

CÍMSZÓ Mande

SZEMÉLYNÉV Mande Pá

SZÓCIKK Mande Pál politikus szül Nyírbátorba 1839 jan 6. megh Budapesten Jog tanulmányai Budapeste é Bécsbe végezt fővárosba let ügyvéd 1875-be szülőváros szabadelv programma képviselőv választotta egymásutá négyszer Min képvisel élén tevékenysége fejtet k résztvet gyámság törvény szerző jogró szól é közjegyző törvényjavaslato szerkesztésében 1878-ba Mocsár Lajo mellet i szó emel halálbünteté eltörlés mellet 1880-81-be büdzs vit alkalmáva házasság jo é vallásszabadsá érdekében 1885 pedi a antiszemitá elle mondot nag polemiku beszédet Későb a igazságügy bizottságba fejtet k jelentéken törvényhozó működést

13152.h

CÍMSZ Mand

SZEMÉLYNÉ Mand P

SZÓCIK Mand Pá politiku szü Nyírbátorb 183 ja 6 meg Budapeste Jo tanulmánya Budapest Bécsb végez fővárosb le ügyvé 1875-b szülőváro szabadel programm képviselő választott egymásut négysze Mi képvise élé tevékenység fejte résztve gyámsá törvén szerz jogr szó közjegyz törvényjavaslat szerkesztésébe 1878-b Mocsá Laj melle sz eme halálbüntet eltörlé melle 1880-81-b büdz vi alkalmáv házassá j vallásszabads érdekébe 188 ped antiszemit ell mondo na polemik beszéde Késő igazságüg bizottságb fejte jelentéke törvényhoz működés

13152.

CÍMS Man

SZEMÉLYN Man

SZÓCI Man P politik sz Nyírbátor 18 j me Budapest J tanulmány Budapes Bécs vége főváros l ügyv 1875- szülővár szabade program képvisel választot egymásu négysz M képvis él tevékenysé fejt résztv gyáms törvé szer jog sz közjegy törvényjavasla szerkesztéséb 1878- Mocs La mell s em halálbünte eltörl mell 1880-81- büd v alkalmá házass vallásszabad érdekéb 18 pe antiszemi el mond n polemi beszéd Kés igazságü bizottság fejt jelenték törvényho működé

13152

CÍM Ma

SZEMÉLY Ma

SZÓC Ma politi s Nyírbáto 1 m Budapes tanulmán Budape Béc vég főváro ügy 1875 szülővá szabad progra képvise választo egymás négys képvi é tevékenys fej részt gyám törv sze jo s közjeg törvényjavasl szerkesztésé 1878 Moc L mel e halálbünt eltör mel 1880-81 bü alkalm házas vallásszaba érdeké 1 p antiszem e mon polem beszé Ké igazság bizottsá fej jelenté törvényh működ

1315

CÍ M

SZEMÉL M

SZÓ M polit Nyírbát Budape tanulmá Budap Bé vé fővár üg 187 szülőv szaba progr képvis választ egymá négy képv tevékeny fe rész gyá tör sz j közje törvényjavas szerkesztés 187 Mo me halálbün eltö me 1880-8 b alkal háza vallásszab érdek antisze mo pole besz K igazsá bizotts fe jelent törvény műkö