13164.htm

CÍMSZÓ: Mándy

SZEMÉLYNÉV: Mándy Sámuel

SZÓCIKK: Mándy Sámuel*, politikus, szül. Kántorjánosiban 1860. Előbb a lipcsei egyetemen tanult a bölcsészeti fakultáson, majd megszerezte a mezőgazdasági doktorátust. Baranyamegyében, ahol birtokai vannak, a törvényhatósági bizottságnak 35 év óta tagja. A szabadelvű-párt idejében megyei pártelnök volt Baranyában. Sok cikket írt a pesti és vidéki sajtóban mezőgazdasági szakkérdésekről. Tagja az OMKE-nek. 1905-ben szabadelvű programmal lépett fel, de kisebbségben maradt. 1910-ben a sásdi kerület, 1927. a dárdai kerület választotta képviselőnek az egységes párt programjával. Baranyamegye közönsége a felsőházba is beválasztotta.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3164. címszó a lexikon => 573. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13164.htm

CÍMSZÓ: Mándy

SZEMÉLYNÉV: Mándy Sámuel

SZÓCIKK: Mándy Sámuel*, politikus, szül. Kántorjánosiban 1860. Előbb a lipcsei egyetemen tanult a bölcsészeti fakultáson, majd megszerezte a mezőgazdasági doktorátust. Baranyamegyében, ahol birtokai vannak, a törvényhatósági bizottságnak 35 év óta tagja. A szabadelvű-párt idejében megyei pártelnök volt Baranyában. Sok cikket írt a pesti és vidéki sajtóban mezőgazdasági szakkérdésekről. Tagja az OMKE-nek. 1905-ben szabadelvű programmal lépett fel, de kisebbségben maradt. 1910-ben a sásdi kerület, 1927. a dárdai kerület választotta képviselőnek az egységes párt programjával. Baranyamegye közönsége a felsőházba is beválasztotta.

13164.ht

CÍMSZÓ Mánd

SZEMÉLYNÉV Mánd Sámue

SZÓCIKK Mánd Sámuel* politikus szül Kántorjánosiba 1860 Előb lipcse egyeteme tanul bölcsészet fakultáson maj megszerezt mezőgazdaság doktorátust Baranyamegyében aho birtoka vannak törvényhatóság bizottságna 3 é ót tagja szabadelvű-pár idejébe megye pártelnö vol Baranyában So cikke ír pest é vidék sajtóba mezőgazdaság szakkérdésekről Tagj a OMKE-nek 1905-be szabadelv programma lépet fel d kisebbségbe maradt 1910-be sásd kerület 1927 dárda kerüle választott képviselőne a egysége pár programjával Baranyamegy közönség felsőházb i beválasztotta

13164.h

CÍMSZ Mán

SZEMÉLYNÉ Mán Sámu

SZÓCIK Mán Sámuel politiku szü Kántorjánosib 186 Elő lipcs egyetem tanu bölcsésze fakultáso ma megszerez mezőgazdasá doktorátus Baranyamegyébe ah birtok vanna törvényhatósá bizottságn ó tagj szabadelvű-pá idejéb megy párteln vo Baranyába S cikk í pes vidé sajtób mezőgazdasá szakkérdésekrő Tag OMKE-ne 1905-b szabadel programm lépe fe kisebbségb marad 1910-b sás kerüle 192 dárd kerül választot képviselőn egység pá programjáva Baranyameg közönsé felsőház beválasztott

13164.

CÍMS Má

SZEMÉLYN Má Sám

SZÓCI Má Sámue politik sz Kántorjánosi 18 El lipc egyete tan bölcsész fakultás m megszere mezőgazdas doktorátu Baranyamegyéb a birto vann törvényhatós bizottság tag szabadelvű-p idejé meg pártel v Baranyáb cik pe vid sajtó mezőgazdas szakkérdésekr Ta OMKE-n 1905- szabade program lép f kisebbség mara 1910- sá kerül 19 dár kerü választo képviselő egysé p programjáv Baranyame közöns felsőhá beválasztot

13164

CÍM M

SZEMÉLY M Sá

SZÓC M Sámu politi s Kántorjános 1 E lip egyet ta bölcsés fakultá megszer mezőgazda doktorát Baranyamegyé birt van törvényható bizottsá ta szabadelvű- idej me párte Baranyá ci p vi sajt mezőgazda szakkérdések T OMKE- 1905 szabad progra lé kisebbsé mar 1910 s kerü 1 dá ker választ képvisel egys programjá Baranyam közön felsőh beválaszto

1316



SZEMÉL S

SZÓ Sám polit Kántorjáno li egye t bölcsé fakult megsze mezőgazd doktorá Baranyamegy bir va törvényhat bizotts t szabadelvű ide m párt Barany c v saj mezőgazd szakkérdése OMKE 190 szaba progr l kisebbs ma 191 ker d ke válasz képvise egy programj Baranya közö felső beválaszt