13171.htm

CÍMSZÓ: Máramarossziget

SZÓCIKK: Máramarossziget. (Sighet, R.) rend. tan. város Máramaros vm. 21,370 lak. A máramarosi (orthodox) hitközség a Felvidéknek Munkács mellett legnagyobb, hagyományhűségéről ugyancsak nevezetes hitközsége. A hitközség múltjáról keveset tudunk, miután a hitközség levéltára, melyben számos érdekes dokumentumot őriztek, a 80-as években a hitközségben kitört pártvillongások következtében elveszett. Az tény, hogy a hitközség több mint kétszáz évvel ezelőtt alakult meg. Alapítóinak és első elöljáróinak neve nem maradt meg. A hitközség első rabbija Kahan Juda volt, nagy talmudtudós, aki évtizedekig tartó áldásos működése után 1819. halt meg M.-en. A hitközség különösen a múlt század második felében gyors iramban fejlődött és tagjainak száma, főleg a Galíciából való bevándorlás következtében, erősen meggyarapodott. Egymásután épültek a templomai, úgy, hogy ma 5 nagy templom és 12 Bész-hamidras szolgálja a hívek ájtatosságát. A hitközségnek híres jesivája van, melyet kb. 70 évvel ezelőtt néhai Teitelbaum Zalmen Léb főrabbi alapított. Jelenlegi vezetője Grosz Zalmen Léb alrabbi. A jesivát 160 bócher látogatja, akik a jesiva menzájában nyernek ellátást. A növendékek ipari kiképzése céljából a hitközség 1928. egy 25 szövőszékes szövődét állított fel. 1919-ben négytanerős, 6 osztályú elemi fiú- és leányiskolát létesített a hitközség. Ugyanezen évben nyílt meg a 8 osztályú Talmud Tora is, melyben 9 tanító vezetése mellett kb. 180 növendék tanul. A hitközség az 1869-iki egyetemes gyűlés után távol tartotta magát minden szervezettől, míg azután 1883. belepett a magyar- és erdélyországi orthodoxia szervezetébe. Ez a körülmény idézte fel a fentebb említett pártviszályokat azok részéről, akik attól féltek, hogy az orthodoxiához való csatlakozás a hitélet gyengülését fogja eredményezni. Ez az aggodalom azonban alaptalan volt, mert a M.-i hitközség továbbra is a konzervatív, hagyományhű zsidóság egyik legerősebb bástyája maradt. A hitközség a következő intézményeket létesítette: a Chevra Kadisát 1798., meg a felnőttek oktatására szolgáló Talmud Tóra Egyesületet, a jótékonyságot gyakorló Malbis Arumim egyletet és az Izr. Iparosok Önsegélyzőegyletét. A hitközség területén számos talmudikus és biblikus munka jelent meg, amelyeknek szerzői a hitközség nagytudású rabbijai voltak. A hitközség évi költségvetése 4 millió lei, melyből 3 milliót hitéleti, szociális és filantropikus célokra, 1 milliót pedig építkezésekre és egyéb fontos beruházásokra fordít. A hitközség anyakönyvi területéhez Kabolacsárda, Kabolapatak, Hosszúmező, Szaplonca, Alsóróna, Felsőróna és Rónaszék községek tartoznak. A hitközség lélekszáma: 12,000, a családok száma 2300, adót 1895-en fizetnek. Foglalkozás szerint a hitközség tagjai túlnyomórészt kereskedők, iparosok, vállalkozók, de sok közöttük a tanító, talmudtudós, hivatalnok és más intellektuális pályákon levő egyén. A hitközség mai vezetősége: Teitelbaum Zahnon Léb, főrabbi, aki azonban kiskorúsága miatt még nincs beiktatva s helyette egy Bész-din látja el a főrabbi teendőket. E Bész-din három tagja Heller Salamon, Tabak Majer Dávid és Grosz Zalmen Léb alrabbik. Világi vezetők: Jeszonits Lipót elnök, Farkas Saul és ifj. Szmuk Mihály alelnökök, Prager Chajim pénztárnok, Mendelovits Ignác ellenőr, Strauszmann Salamon gondnok Kahán Mechel és Feuerwerter Léb tanácsnokok, Fränke Salamon jegyző, Hörer Mendel főkántor.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3171. címszó a lexikon => 573. s köv. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13171.htm

CÍMSZÓ: Máramarossziget

SZÓCIKK: Máramarossziget. Sighet, R. rend. tan. város Máramaros vm. 21,370 lak. A máramarosi orthodox hitközség a Felvidéknek Munkács mellett legnagyobb, hagyományhűségéről ugyancsak nevezetes hitközsége. A hitközség múltjáról keveset tudunk, miután a hitközség levéltára, melyben számos érdekes dokumentumot őriztek, a 80-as években a hitközségben kitört pártvillongások következtében elveszett. Az tény, hogy a hitközség több mint kétszáz évvel ezelőtt alakult meg. Alapítóinak és első elöljáróinak neve nem maradt meg. A hitközség első rabbija Kahan Juda volt, nagy talmudtudós, aki évtizedekig tartó áldásos működése után 1819. halt meg M.-en. A hitközség különösen a múlt század második felében gyors iramban fejlődött és tagjainak száma, főleg a Galíciából való bevándorlás következtében, erősen meggyarapodott. Egymásután épültek a templomai, úgy, hogy ma 5 nagy templom és 12 Bész-hamidras szolgálja a hívek ájtatosságát. A hitközségnek híres jesivája van, melyet kb. 70 évvel ezelőtt néhai Teitelbaum Zalmen Léb főrabbi alapított. Jelenlegi vezetője Grosz Zalmen Léb alrabbi. A jesivát 160 bócher látogatja, akik a jesiva menzájában nyernek ellátást. A növendékek ipari kiképzése céljából a hitközség 1928. egy 25 szövőszékes szövődét állított fel. 1919-ben négytanerős, 6 osztályú elemi fiú- és leányiskolát létesített a hitközség. Ugyanezen évben nyílt meg a 8 osztályú Talmud Tora is, melyben 9 tanító vezetése mellett kb. 180 növendék tanul. A hitközség az 1869-iki egyetemes gyűlés után távol tartotta magát minden szervezettől, míg azután 1883. belepett a magyar- és erdélyországi orthodoxia szervezetébe. Ez a körülmény idézte fel a fentebb említett pártviszályokat azok részéről, akik attól féltek, hogy az orthodoxiához való csatlakozás a hitélet gyengülését fogja eredményezni. Ez az aggodalom azonban alaptalan volt, mert a M.-i hitközség továbbra is a konzervatív, hagyományhű zsidóság egyik legerősebb bástyája maradt. A hitközség a következő intézményeket létesítette: a Chevra Kadisát 1798., meg a felnőttek oktatására szolgáló Talmud Tóra Egyesületet, a jótékonyságot gyakorló Malbis Arumim egyletet és az Izr. Iparosok Önsegélyzőegyletét. A hitközség területén számos talmudikus és biblikus munka jelent meg, amelyeknek szerzői a hitközség nagytudású rabbijai voltak. A hitközség évi költségvetése 4 millió lei, melyből 3 milliót hitéleti, szociális és filantropikus célokra, 1 milliót pedig építkezésekre és egyéb fontos beruházásokra fordít. A hitközség anyakönyvi területéhez Kabolacsárda, Kabolapatak, Hosszúmező, Szaplonca, Alsóróna, Felsőróna és Rónaszék községek tartoznak. A hitközség lélekszáma: 12,000, a családok száma 2300, adót 1895-en fizetnek. Foglalkozás szerint a hitközség tagjai túlnyomórészt kereskedők, iparosok, vállalkozók, de sok közöttük a tanító, talmudtudós, hivatalnok és más intellektuális pályákon levő egyén. A hitközség mai vezetősége: Teitelbaum Zahnon Léb, főrabbi, aki azonban kiskorúsága miatt még nincs beiktatva s helyette egy Bész-din látja el a főrabbi teendőket. E Bész-din három tagja Heller Salamon, Tabak Majer Dávid és Grosz Zalmen Léb alrabbik. Világi vezetők: Jeszonits Lipót elnök, Farkas Saul és ifj. Szmuk Mihály alelnökök, Prager Chajim pénztárnok, Mendelovits Ignác ellenőr, Strauszmann Salamon gondnok Kahán Mechel és Feuerwerter Léb tanácsnokok, Fränke Salamon jegyző, Hörer Mendel főkántor.

13171.ht

CÍMSZÓ Máramarosszige

SZÓCIKK Máramarossziget Sighet R rend tan váro Máramaro vm 21,37 lak máramaros orthodo hitközsé Felvidékne Munkác mellet legnagyobb hagyományhűségérő ugyancsa nevezete hitközsége hitközsé múltjáró kevese tudunk miutá hitközsé levéltára melybe számo érdeke dokumentumo őriztek 80-a évekbe hitközségbe kitör pártvillongáso következtébe elveszett A tény hog hitközsé töb min kétszá évve ezelőt alakul meg Alapítóina é els elöljáróina nev ne marad meg hitközsé els rabbij Kaha Jud volt nag talmudtudós ak évtizedeki tart áldáso működés utá 1819 hal me M.-en hitközsé különöse múl száza másodi felébe gyor iramba fejlődöt é tagjaina száma főle Galíciábó val bevándorlá következtében erőse meggyarapodott Egymásutá épülte templomai úgy hog m nag templo é 1 Bész-hamidra szolgálj híve ájtatosságát hitközségne híre jesiváj van melye kb 7 évve ezelőt néha Teitelbau Zalme Lé főrabb alapított Jelenleg vezetőj Gros Zalme Lé alrabbi jesivá 16 bóche látogatja aki jesiv menzájába nyerne ellátást növendéke ipar kiképzés céljábó hitközsé 1928 eg 2 szövőszéke szövődé állítot fel 1919-be négytanerős osztály elem fiú é leányiskolá létesítet hitközség Ugyaneze évbe nyíl me osztály Talmu Tor is melybe tanít vezetés mellet kb 18 növendé tanul hitközsé a 1869-ik egyeteme gyűlé utá távo tartott magá minde szervezettől mí azutá 1883 belepet magyar é erdélyország orthodoxi szervezetébe E körülmén idézt fe fenteb említet pártviszályoka azo részéről aki attó féltek hog a orthodoxiáho val csatlakozá hitéle gyengülésé fogj eredményezni E a aggodalo azonba alaptala volt mer M.- hitközsé továbbr i konzervatív hagyományh zsidósá egyi legerőseb bástyáj maradt hitközsé következ intézményeke létesítette Chevr Kadisá 1798. me felnőtte oktatásár szolgál Talmu Tór Egyesületet jótékonyságo gyakorl Malbi Arumi egylete é a Izr Iparoso Önsegélyzőegyletét hitközsé területé számo talmudiku é bibliku munk jelen meg amelyekne szerző hitközsé nagytudás rabbija voltak hitközsé év költségvetés milli lei melybő millió hitéleti szociáli é filantropiku célokra millió pedi építkezésekr é egyé fonto beruházásokr fordít hitközsé anyakönyv területéhe Kabolacsárda Kabolapatak Hosszúmező Szaplonca Alsóróna Felsőrón é Rónaszé községe tartoznak hitközsé lélekszáma 12,000 családo szám 2300 adó 1895-e fizetnek Foglalkozá szerin hitközsé tagja túlnyomórész kereskedők iparosok vállalkozók d so közöttü tanító talmudtudós hivatalno é má intellektuáli pályáko lev egyén hitközsé ma vezetősége Teitelbau Zahno Léb főrabbi ak azonba kiskorúság miat mé ninc beiktatv helyett eg Bész-di látj e főrabb teendőket Bész-di háro tagj Helle Salamon Taba Maje Dávi é Gros Zalme Lé alrabbik Világ vezetők Jeszonit Lipó elnök Farka Sau é ifj Szmu Mihál alelnökök Prage Chaji pénztárnok Mendelovit Igná ellenőr Strauszman Salamo gondno Kahá Meche é Feuerwerte Lé tanácsnokok Fränk Salamo jegyző Höre Mende főkántor

13171.h

CÍMSZ Máramarosszig

SZÓCIK Máramarosszige Sighe ren ta vár Máramar v 21,3 la máramaro orthod hitközs Felvidékn Munká melle legnagyob hagyományhűségér ugyancs nevezet hitközség hitközs múltjár keves tudun miut hitközs levéltár melyb szám érdek dokumentum őrizte 80- évekb hitközségb kitö pártvillongás következtéb elveszet tén ho hitközs tö mi kétsz évv ezelő alaku me Alapítóin el elöljáróin ne n mara me hitközs el rabbi Kah Ju vol na talmudtudó a évtizedek tar áldás működé ut 181 ha m M.-e hitközs különös mú száz másod feléb gyo iramb fejlődö tagjain szám fől Galíciáb va bevándorl következtébe erős meggyarapodot Egymásut épült temploma úg ho na templ Bész-hamidr szolgál hív ájtatosságá hitközségn hír jesivá va mely k évv ezelő néh Teitelba Zalm L főrab alapítot Jelenle vezető Gro Zalm L alrabb jesiv 1 bóch látogatj ak jesi menzájáb nyern ellátás növendék ipa kiképzé céljáb hitközs 192 e szövőszék szövőd állíto fe 1919-b négytanerő osztál ele fi leányiskol létesíte hitközsé Ugyanez évb nyí m osztál Talm To i melyb taní vezeté melle k 1 növend tanu hitközs 1869-i egyetem gyűl ut táv tartot mag mind szervezettő m azut 188 belepe magya erdélyorszá orthodox szervezetéb körülmé idéz f fente említe pártviszályok az részérő ak att félte ho orthodoxiáh va csatlakoz hitél gyengülés fog eredményezn aggodal azonb alaptal vol me M. hitközs tovább konzervatí hagyomány zsidós egy legerőse bástyá marad hitközs követke intézmények létesített Chev Kadis 1798 m felnőtt oktatásá szolgá Talm Tó Egyesülete jótékonyság gyakor Malb Arum egylet Iz Iparos Önsegélyzőegyleté hitközs terület szám talmudik biblik mun jele me amelyekn szerz hitközs nagytudá rabbij volta hitközs é költségveté mill le melyb milli hitélet szociál filantropik célokr milli ped építkezések egy font beruházások fordí hitközs anyaköny területéh Kabolacsárd Kabolapata Hosszúmez Szaplonc Alsórón Felsőró Rónasz község tartozna hitközs lélekszám 12,00 család szá 230 ad 1895- fizetne Foglalkoz szeri hitközs tagj túlnyomórés kereskedő iparoso vállalkozó s között tanít talmudtudó hivataln m intellektuál pályák le egyé hitközs m vezetőség Teitelba Zahn Lé főrabb a azonb kiskorúsá mia m nin beiktat helyet e Bész-d lát főrab teendőke Bész-d hár tag Hell Salamo Tab Maj Dáv Gro Zalm L alrabbi Vilá vezető Jeszoni Lip elnö Fark Sa if Szm Mihá alelnökö Prag Chaj pénztárno Mendelovi Ign ellenő Strauszma Salam gondn Kah Mech Feuerwert L tanácsnoko Frän Salam jegyz Hör Mend főkánto

13171.

CÍMS Máramarosszi

SZÓCI Máramarosszig Sigh re t vá Márama 21, l máramar ortho hitköz Felvidék Munk mell legnagyo hagyományhűségé ugyanc neveze hitközsé hitköz múltjá keve tudu miu hitköz levéltá mely szá érde dokumentu őrizt 80 évek hitközség kit pártvillongá következté elvesze té h hitköz t m kéts év ezel alak m Alapítói e elöljárói n mar m hitköz e rabb Ka J vo n talmudtud évtizede ta áldá működ u 18 h M.- hitköz különö m szá máso felé gy iram fejlőd tagjai szá fő Galíciá v bevándor következtéb erő meggyarapodo Egymásu épül templom ú h n temp Bész-hamid szolgá hí ájtatosság hitközség hí jesiv v mel év ezel né Teitelb Zal főra alapíto Jelenl vezet Gr Zal alrab jesi bóc látogat a jes menzájá nyer ellátá növendé ip kiképz céljá hitköz 19 szövőszé szövő állít f 1919- négytaner osztá el f leányisko létesít hitközs Ugyane év ny osztá Tal T mely tan vezet mell növen tan hitköz 1869- egyete gyű u tá tarto ma min szervezett azu 18 belep magy erdélyorsz orthodo szervezeté körülm idé fent említ pártviszályo a részér a at félt h orthodoxiá v csatlako hité gyengülé fo eredményez aggoda azon alapta vo m M hitköz továb konzervat hagyomán zsidó eg legerős básty mara hitköz követk intézménye létesítet Che Kadi 179 felnőt oktatás szolg Tal T Egyesület jótékonysá gyako Mal Aru egyle I Iparo Önsegélyzőegylet hitköz terüle szá talmudi bibli mu jel m amelyek szer hitköz nagytud rabbi volt hitköz költségvet mil l mely mill hitéle szociá filantropi célok mill pe építkezése eg fon beruházáso ford hitköz anyakön területé Kabolacsár Kabolapat Hosszúme Szaplon Alsóró Felsőr Rónas közsé tartozn hitköz lélekszá 12,0 csalá sz 23 a 1895 fizetn Foglalko szer hitköz tag túlnyomóré keresked iparos vállalkoz közöt taní talmudtud hivatal intellektuá pályá l egy hitköz vezetősé Teitelb Zah L főrab azon kiskorús mi ni beikta helye Bész- lá főra teendők Bész- há ta Hel Salam Ta Ma Dá Gr Zal alrabb Vil vezet Jeszon Li eln Far S i Sz Mih alelnök Pra Cha pénztárn Mendelov Ig ellen Strauszm Sala gond Ka Mec Feuerwer tanácsnok Frä Sala jegy Hö Men főkánt

13171

CÍM Máramarossz

SZÓC Máramarosszi Sig r v Máram 21 márama orth hitkö Felvidé Mun mel legnagy hagyományhűség ugyan nevez hitközs hitkö múltj kev tud mi hitkö levélt mel sz érd dokument őriz 8 éve hitközsé ki pártvillong következt elvesz t hitkö két é eze ala Alapító elöljáró ma hitkö rab K v talmudtu évtized t áld műkö 1 M. hitkö külön sz más fel g ira fejlő tagja sz f Galíci bevándo következté er meggyarapod Egymás épü templo tem Bész-hami szolg h ájtatossá hitközsé h jesi me é eze n Teitel Za főr alapít Jelen veze G Za alra jes bó látoga je menzáj nye ellát növend i kikép célj hitkö 1 szövősz szöv állí 1919 négytane oszt e leányisk létesí hitköz Ugyan é n oszt Ta mel ta veze mel növe ta hitkö 1869 egyet gy t tart m mi szervezet az 1 bele mag erdélyors orthod szervezet körül id fen emlí pártviszály részé a fél orthodoxi csatlak hit gyengül f eredménye aggod azo alapt v hitkö tová konzerva hagyomá zsid e legerő bást mar hitkö követ intézmény létesíte Ch Kad 17 felnő oktatá szol Ta Egyesüle jótékonys gyak Ma Ar egyl Ipar Önsegélyzőegyle hitkö terül sz talmud bibl m je amelye sze hitkö nagytu rabb vol hitkö költségve mi mel mil hitél szoci filantrop célo mil p építkezés e fo beruházás for hitkö anyakö terület Kabolacsá Kabolapa Hosszúm Szaplo Alsór Felső Róna közs tartoz hitkö léleksz 12, csal s 2 189 fizet Foglalk sze hitkö ta túlnyomór kereske iparo vállalko közö tan talmudtu hivata intellektu pály eg hitkö vezetős Teitel Za főra azo kiskorú m n beikt hely Bész l főr teendő Bész h t He Sala T M D G Za alrab Vi veze Jeszo L el Fa S Mi alelnö Pr Ch pénztár Mendelo I elle Strausz Sal gon K Me Feuerwe tanácsno Fr Sal jeg H Me főkán

1317

CÍ Máramaross

SZÓ Máramarossz Si Mára 2 máram ort hitk Felvid Mu me legnag hagyományhűsé ugya neve hitköz hitk múlt ke tu m hitk levél me s ér dokumen őri év hitközs k pártvillon következ elves hitk ké ez al Alapít elöljár m hitk ra talmudt évtize ál műk M hitk külö s má fe ir fejl tagj s Galíc bevánd következt e meggyarapo Egymá ép templ te Bész-ham szol ájtatoss hitközs jes m ez Teite Z fő alapí Jele vez Z alr je b látog j menzá ny ellá növen kiké cél hitk szövős szö áll 191 négytan osz leányis létes hitkö Ugya osz T me t vez me növ t hitk 186 egye g tar m szerveze a bel ma erdélyor ortho szerveze körü i fe eml pártviszál rész fé orthodox csatla hi gyengü eredmény aggo az alap hitk tov konzerv hagyom zsi leger bás ma hitk köve intézmén létesít C Ka 1 feln oktat szo T Egyesül jótékony gya M A egy Ipa Önsegélyzőegyl hitk terü s talmu bib j amely sz hitk nagyt rab vo hitk költségv m me mi hité szoc filantro cél mi építkezé f beruházá fo hitk anyak terüle Kabolacs Kabolap Hosszú Szapl Alsó Fels Rón köz tarto hitk léleks 12 csa 18 fize Foglal sz hitk t túlnyomó keresk ipar vállalk köz ta talmudt hivat intellekt pál e hitk vezető Teite Z főr az kiskor beik hel Bés fő teend Bés H Sal Z alra V vez Jesz e F M aleln P C pénztá Mendel ell Straus Sa go M Feuerw tanácsn F Sa je M főká