13176.htm

CÍMSZÓ: Marberger

SZEMÉLYNÉV: Marberger Sándor

SZÓCIKK: Marberger Sándor, orvos, a tuberkulózis elleni küzdelem egyik előharcosa Magyarországon, szül. Bácsfeketehegyen 1871. Orvosi tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte. Éveken át a Korányi-klinika alorvosa volt. A világháború alatt Besztercebányán a 2800 ágyas katonai tüdőbeteg-gyógyintézet vezető főorvosa volt. A világháború után a Hadigondozó hivatal németvölgyi-úti gümőkór-kórházában működött, majd az Orsz. Gyermekvédő Liga gümőkóros kórházának főorvosa lett. Irodalmi munkássága főképpen a tuberkulózis megelőzésének és gyógyításának és a szociális higiéniának tárgykörében mozog. 1917-ben adta ki A tüdőbaj otthoni szanatóriumszerű gyógykezelésének módja c. munkáját. Munkáiban az egészségkultúra gyakorlati megvalósítását propagálja.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3176. címszó a lexikon => 574. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13176.htm

CÍMSZÓ: Marberger

SZEMÉLYNÉV: Marberger Sándor

SZÓCIKK: Marberger Sándor, orvos, a tuberkulózis elleni küzdelem egyik előharcosa Magyarországon, szül. Bácsfeketehegyen 1871. Orvosi tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte. Éveken át a Korányi-klinika alorvosa volt. A világháború alatt Besztercebányán a 2800 ágyas katonai tüdőbeteg-gyógyintézet vezető főorvosa volt. A világháború után a Hadigondozó hivatal németvölgyi-úti gümőkór-kórházában működött, majd az Orsz. Gyermekvédő Liga gümőkóros kórházának főorvosa lett. Irodalmi munkássága főképpen a tuberkulózis megelőzésének és gyógyításának és a szociális higiéniának tárgykörében mozog. 1917-ben adta ki A tüdőbaj otthoni szanatóriumszerű gyógykezelésének módja c. munkáját. Munkáiban az egészségkultúra gyakorlati megvalósítását propagálja.

13176.ht

CÍMSZÓ Marberge

SZEMÉLYNÉV Marberge Sándo

SZÓCIKK Marberge Sándor orvos tuberkulózi ellen küzdele egyi előharcos Magyarországon szül Bácsfeketehegye 1871 Orvos tanulmányai budapest tudományegyeteme végezte Éveke á Korányi-klinik alorvos volt világhábor alat Besztercebányá 280 ágya katona tüdőbeteg-gyógyintéze vezet főorvos volt világhábor utá Hadigondoz hivata németvölgyi-út gümőkór-kórházába működött maj a Orsz Gyermekvéd Lig gümőkóro kórházána főorvos lett Irodalm munkásság főképpe tuberkulózi megelőzéséne é gyógyításána é szociáli higiéniána tárgykörébe mozog 1917-be adt k tüdőba otthon szanatóriumszer gyógykezeléséne módj c munkáját Munkáiba a egészségkultúr gyakorlat megvalósításá propagálja

13176.h

CÍMSZ Marberg

SZEMÉLYNÉ Marberg Sánd

SZÓCIK Marberg Sándo orvo tuberkulóz elle küzdel egy előharco Magyarországo szü Bácsfeketehegy 187 Orvo tanulmánya budapes tudományegyetem végezt Évek Korányi-klini alorvo vol világhábo ala Besztercebány 28 ágy katon tüdőbeteg-gyógyintéz veze főorvo vol világhábo ut Hadigondo hivat németvölgyi-ú gümőkór-kórházáb működöt ma Ors Gyermekvé Li gümőkór kórházán főorvo let Irodal munkássá főképp tuberkulóz megelőzésén gyógyításán szociál higiénián tárgyköréb mozo 1917-b ad tüdőb ottho szanatóriumsze gyógykezelésén mód munkájá Munkáib egészségkultú gyakorla megvalósítás propagálj

13176.

CÍMS Marber

SZEMÉLYN Marber Sán

SZÓCI Marber Sánd orv tuberkuló ell küzde eg előharc Magyarország sz Bácsfeketeheg 18 Orv tanulmány budape tudományegyete végez Éve Korányi-klin alorv vo világháb al Besztercebán 2 ág kato tüdőbeteg-gyógyinté vez főorv vo világháb u Hadigond hiva németvölgyi- gümőkór-kórházá működö m Or Gyermekv L gümőkó kórházá főorv le Iroda munkáss főkép tuberkuló megelőzésé gyógyításá szociá higiéniá tárgyköré moz 1917- a tüdő otth szanatóriumsz gyógykezelésé mó munkáj Munkái egészségkult gyakorl megvalósítá propagál

13176

CÍM Marbe

SZEMÉLY Marbe Sá

SZÓC Marbe Sán or tuberkul el küzd e előhar Magyarorszá s Bácsfeketehe 1 Or tanulmán budap tudományegyet vége Év Korányi-kli alor v világhá a Besztercebá á kat tüdőbeteg-gyógyint ve főor v világhá Hadigon hiv németvölgyi gümőkór-kórház működ O Gyermek gümők kórház főor l Irod munkás főké tuberkul megelőzés gyógyítás szoci higiéni tárgykör mo 1917 tüd ott szanatóriums gyógykezelés m munká Munká egészségkul gyakor megvalósít propagá

1317

CÍ Marb

SZEMÉL Marb S

SZÓ Marb Sá o tuberku e küz előha Magyarorsz Bácsfeketeh O tanulmá buda tudományegye vég É Korányi-kl alo világh Beszterceb ka tüdőbeteg-gyógyin v főo világh Hadigo hi németvölgy gümőkór-kórhá műkö Gyerme gümő kórhá főo Iro munká fők tuberku megelőzé gyógyítá szoc higién tárgykö m 191 tü ot szanatórium gyógykezelé munk Munk egészségku gyako megvalósí propag