13198.htm

CÍMSZÓ: Marosvásárhely

SZÓCIKK: Marosvásárhely, (Tárgu Muras, R.) tjv. Maros-Torda vm., 25,517 lak. A M.-i hitközség közvetlenül a szabadságharc után alakult. A városi tanács azelőtt nem engedélyezte a zsidók számára a letelepedést. Az alapítók a marosszentkirályi egykor virágzó hitközséghez tartozó hívek utódai voltak: Blumenfeld József, Mestitz Mihály kárpitos, Schwarc János kereskedő és Sámson Sándor vállalkozó. A hitközség megalapításának pontos dátuma nincs feljegyezve, de 1851. már szépen fejlődő hitközségi életet találunk. Az első rabbit is ekkor választották meg Fürst Mózes személyében, aki 1870. bekövetkezett haláláig állott a hitközség élén. Utóda Lipschitz lett,akit Willheim Joakim követett a rabbiszékben. Távozása után 1903 óta Lőwy Ferenc a hitközség nagy tudású főrabbija. A kongresszus után a hitközség egyik párthoz sem csatlakozott és status quo-ante alapon maradt. Nem sokkal később a tagok egy kis része kivált és megalakította az orthodox hitközséget (l. alább). A hitközség első temploma, a jelenlegi orthodox templom 1873. épült. Ezt a templomot egy ízben a tiszaeszlári pör idején a lakosság lerombolta s csak a katonaság segítségével sikerült a rombolókat szétverni és a zsidóságot megvédeni. A templomot ez után az eset után restaurálták. A hitközség jelenlegi temploma 1899. épült és egyike Erdély legnagyobb és legszebb zsidó templomainak. Tervezője Gartner Jakab bécsi műépítész. A hitközség pár évvel megalakulása után egy öt-tanerős, hét osztályú elemi iskolát létesített, melynek Moskovits Jenő az igazgatója. 1907-ben Lőwy Ferenc főrabbi megalapította a Talmud Tórát, melynek jelenleg 78 növendéke van. A hitközség intézményei: a Chevra Kadisa, melynek Schwarc Antal az elnöke, a Malbis Arumim egylet, mely Mittelmann Ármin elnöklete alatt áll, a nőegylet és a Debora női kulturegylet, melynek Simon Mártonné az elnöknője. a Poel Cedek zsidó iparosok szövetsége, mely Schwarc Antal elnöklete alatt áll és egy népkonyha, melyet Schwarc Antalné vezet. A hitközség tagjai közül a társadalmi életben előkelő szerepet visznek Groszmann Rezső ny. törzsorvos és Grünfeld Jakab őrnagy. Nagyobb ipari és gazdasági vállalatokat létesítettek: boroskrakkói Bürger Albert a szenátus tagja, sör- és vegyészeti gyárat, mely 170 munkással dolgozik, a Székely es Réti cég bútorgyárat (40 munkás) és a Nuszbaum Testvérek játékárugyárat és rövidáru nagykereskedést (50 munkás). A hitközségnek van levéltára, azonkívül két értékes ereklyét őriz, két nagyon régi, latinnyelvű táblát, amelyek hajdan a marosszentkirályi zsidó templom falát díszítették. A hitközség 1.800,000 leies évi költségvetéssel dolgozik, melyből 40,000 leit fordít szociális és filantropikus célokra. Több alapítványt is kezel a hitközség, melyeknek értéke 40 000 leire zsugorodott össze. A hitközség lélekszáma 3000, a családok száma 650, adót 625-en fizetnek. Foglalkozás szerint: 10 nagykereskedő, 60 szabadpályán levő, 9 tanító, 34 katona, 70 közadakozásból élő, 230 kereskedő, 16 ügyvéd, 3 köztisztviselő, 4 munkás, 7 nagyiparos, 7 orvos, 14 magántisztviselő, 1 vállalkozó, 80 munkanélküli, 24 iparos, 6 mérnök, 1 hírlapíró, 8 magánzó és 45 egyéb. A világháborúban a hitközségnek 280 tagja vett részt, akik közül 48-an haltak hősi halált. Nevüket a temető bejárata előtt felállított díszes emlékoszlop örökíti meg, melyet 1927. nagy ünnepség keretében avatott fel a hitközség. A hitközség mai vezetősége: Lőwy Ferenc főrabbi, boroskrakkói Burger Albert díszelnök, Schwarc Antal tiszteletbeli elnök, Rothmann Mór elnök, Stern Antal és Citrom Lázár alelnökök, Lőte Lajos, iskolaszéki elnök, Traub Mór és Fischer Manó gondnokok, Komjáti Nándor és Robicsek Vilmos ellenőrök, Szűcs Dezső pénztárnok, Gerdt Adolf gazda, Gruber Sándor főkántor, Kohn Henrik jegyző. Az orthodox hitközség 1868. alakult és gyorsan fejlődött Erdély egyik legnagyobb hitközségévé. Régi temploma 50 évvel ezelőtt épült, de most került tető alá új, modern kétemeletes nagy temploma. Talmud Tóra iskoláját, mely ottan erős, néhai Silberschatz Ignác nyárádtói lakos 1918. alapította 200,000 lei összegű alapítványával. Chevra Kadisája 1924. alakult meg. A hitközség 1.600,000 leies évi költségvetéssel dolgozik, melyből 50,000 leit fordít szociális és filantrópikus célra. A hitközség anyakönyvi területéhez az alsó- és felsőmarosi, a mezőbándi és nyárádszeredai járások községei tartoznak. Lélekszáma: 1200, családok száma 400. adófizetőké 315. Foglalkozás szerint: 10 nagykereskedő, 10 gazdálkodó, 60 szabadpályán levő, 10 tanító, 110 kereskedő, 2 köztisztviselő, 40 munkás, 15 magántisztviselő, 25 iparos. A hitközség mai vezetősége: Szófer Manó főrabbi, Gabel Sándor elnök, Diamantstein Dezső és Goldstein Dezső alelnökök, Finger Jakab pénztárnok, Simon Sámuel ellenőr, Kohn Mór, Diamantstein Sándor, Léb Moskovics gondnokok Epstein Izidor, Citrom Hermán, Katzer Jakab és Rosenfeld József tanácsosok.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3198. címszó a lexikon => 577. s köv. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13198.htm

CÍMSZÓ: Marosvásárhely

SZÓCIKK: Marosvásárhely, Tárgu Muras, R. tjv. Maros-Torda vm., 25,517 lak. A M.-i hitközség közvetlenül a szabadságharc után alakult. A városi tanács azelőtt nem engedélyezte a zsidók számára a letelepedést. Az alapítók a marosszentkirályi egykor virágzó hitközséghez tartozó hívek utódai voltak: Blumenfeld József, Mestitz Mihály kárpitos, Schwarc János kereskedő és Sámson Sándor vállalkozó. A hitközség megalapításának pontos dátuma nincs feljegyezve, de 1851. már szépen fejlődő hitközségi életet találunk. Az első rabbit is ekkor választották meg Fürst Mózes személyében, aki 1870. bekövetkezett haláláig állott a hitközség élén. Utóda Lipschitz lett,akit Willheim Joakim követett a rabbiszékben. Távozása után 1903 óta Lőwy Ferenc a hitközség nagy tudású főrabbija. A kongresszus után a hitközség egyik párthoz sem csatlakozott és status quo-ante alapon maradt. Nem sokkal később a tagok egy kis része kivált és megalakította az orthodox hitközséget l. alább . A hitközség első temploma, a jelenlegi orthodox templom 1873. épült. Ezt a templomot egy ízben a tiszaeszlári pör idején a lakosság lerombolta s csak a katonaság segítségével sikerült a rombolókat szétverni és a zsidóságot megvédeni. A templomot ez után az eset után restaurálták. A hitközség jelenlegi temploma 1899. épült és egyike Erdély legnagyobb és legszebb zsidó templomainak. Tervezője Gartner Jakab bécsi műépítész. A hitközség pár évvel megalakulása után egy öt-tanerős, hét osztályú elemi iskolát létesített, melynek Moskovits Jenő az igazgatója. 1907-ben Lőwy Ferenc főrabbi megalapította a Talmud Tórát, melynek jelenleg 78 növendéke van. A hitközség intézményei: a Chevra Kadisa, melynek Schwarc Antal az elnöke, a Malbis Arumim egylet, mely Mittelmann Ármin elnöklete alatt áll, a nőegylet és a Debora női kulturegylet, melynek Simon Mártonné az elnöknője. a Poel Cedek zsidó iparosok szövetsége, mely Schwarc Antal elnöklete alatt áll és egy népkonyha, melyet Schwarc Antalné vezet. A hitközség tagjai közül a társadalmi életben előkelő szerepet visznek Groszmann Rezső ny. törzsorvos és Grünfeld Jakab őrnagy. Nagyobb ipari és gazdasági vállalatokat létesítettek: boroskrakkói Bürger Albert a szenátus tagja, sör- és vegyészeti gyárat, mely 170 munkással dolgozik, a Székely es Réti cég bútorgyárat 40 munkás és a Nuszbaum Testvérek játékárugyárat és rövidáru nagykereskedést 50 munkás . A hitközségnek van levéltára, azonkívül két értékes ereklyét őriz, két nagyon régi, latinnyelvű táblát, amelyek hajdan a marosszentkirályi zsidó templom falát díszítették. A hitközség 1.800,000 leies évi költségvetéssel dolgozik, melyből 40,000 leit fordít szociális és filantropikus célokra. Több alapítványt is kezel a hitközség, melyeknek értéke 40 000 leire zsugorodott össze. A hitközség lélekszáma 3000, a családok száma 650, adót 625-en fizetnek. Foglalkozás szerint: 10 nagykereskedő, 60 szabadpályán levő, 9 tanító, 34 katona, 70 közadakozásból élő, 230 kereskedő, 16 ügyvéd, 3 köztisztviselő, 4 munkás, 7 nagyiparos, 7 orvos, 14 magántisztviselő, 1 vállalkozó, 80 munkanélküli, 24 iparos, 6 mérnök, 1 hírlapíró, 8 magánzó és 45 egyéb. A világháborúban a hitközségnek 280 tagja vett részt, akik közül 48-an haltak hősi halált. Nevüket a temető bejárata előtt felállított díszes emlékoszlop örökíti meg, melyet 1927. nagy ünnepség keretében avatott fel a hitközség. A hitközség mai vezetősége: Lőwy Ferenc főrabbi, boroskrakkói Burger Albert díszelnök, Schwarc Antal tiszteletbeli elnök, Rothmann Mór elnök, Stern Antal és Citrom Lázár alelnökök, Lőte Lajos, iskolaszéki elnök, Traub Mór és Fischer Manó gondnokok, Komjáti Nándor és Robicsek Vilmos ellenőrök, Szűcs Dezső pénztárnok, Gerdt Adolf gazda, Gruber Sándor főkántor, Kohn Henrik jegyző. Az orthodox hitközség 1868. alakult és gyorsan fejlődött Erdély egyik legnagyobb hitközségévé. Régi temploma 50 évvel ezelőtt épült, de most került tető alá új, modern kétemeletes nagy temploma. Talmud Tóra iskoláját, mely ottan erős, néhai Silberschatz Ignác nyárádtói lakos 1918. alapította 200,000 lei összegű alapítványával. Chevra Kadisája 1924. alakult meg. A hitközség 1.600,000 leies évi költségvetéssel dolgozik, melyből 50,000 leit fordít szociális és filantrópikus célra. A hitközség anyakönyvi területéhez az alsó- és felsőmarosi, a mezőbándi és nyárádszeredai járások községei tartoznak. Lélekszáma: 1200, családok száma 400. adófizetőké 315. Foglalkozás szerint: 10 nagykereskedő, 10 gazdálkodó, 60 szabadpályán levő, 10 tanító, 110 kereskedő, 2 köztisztviselő, 40 munkás, 15 magántisztviselő, 25 iparos. A hitközség mai vezetősége: Szófer Manó főrabbi, Gabel Sándor elnök, Diamantstein Dezső és Goldstein Dezső alelnökök, Finger Jakab pénztárnok, Simon Sámuel ellenőr, Kohn Mór, Diamantstein Sándor, Léb Moskovics gondnokok Epstein Izidor, Citrom Hermán, Katzer Jakab és Rosenfeld József tanácsosok.

13198.ht

CÍMSZÓ Marosvásárhel

SZÓCIKK Marosvásárhely Tárg Muras R tjv Maros-Tord vm. 25,51 lak M.- hitközsé közvetlenü szabadsághar utá alakult város tanác azelőt ne engedélyezt zsidó számár letelepedést A alapító marosszentkirály egyko virágz hitközséghe tartoz híve utóda voltak Blumenfel József Mestit Mihál kárpitos Schwar Jáno keresked é Sámso Sándo vállalkozó hitközsé megalapításána ponto dátum ninc feljegyezve d 1851 má szépe fejlőd hitközség élete találunk A els rabbi i ekko választottá me Fürs Móze személyében ak 1870 bekövetkezet halálái állot hitközsé élén Utód Lipschit lett,aki Willhei Joaki követet rabbiszékben Távozás utá 190 ót Lőw Feren hitközsé nag tudás főrabbija kongresszu utá hitközsé egyi pártho se csatlakozot é statu quo-ant alapo maradt Ne sokka későb tago eg ki rész kivál é megalakított a orthodo hitközsége l aláb hitközsé els temploma jelenleg orthodo templo 1873 épült Ez templomo eg ízbe tiszaeszlár pö idejé lakossá lerombolt csa katonasá segítségéve sikerül rombolóka szétvern é zsidóságo megvédeni templomo e utá a ese utá restaurálták hitközsé jelenleg templom 1899 épül é egyik Erdél legnagyob é legszeb zsid templomainak Tervezőj Gartne Jaka bécs műépítész hitközsé pá évve megalakulás utá eg öt-tanerős hé osztály elem iskolá létesített melyne Moskovit Jen a igazgatója 1907-be Lőw Feren főrabb megalapított Talmu Tórát melyne jelenle 7 növendék van hitközsé intézményei Chevr Kadisa melyne Schwar Anta a elnöke Malbi Arumi egylet mel Mittelman Ármi elnöklet alat áll nőegyle é Debor nő kulturegylet melyne Simo Mártonn a elnöknője Poe Cede zsid iparoso szövetsége mel Schwar Anta elnöklet alat ál é eg népkonyha melye Schwar Antaln vezet hitközsé tagja közü társadalm életbe előkel szerepe viszne Groszman Rezs ny törzsorvo é Grünfel Jaka őrnagy Nagyob ipar é gazdaság vállalatoka létesítettek boroskrakkó Bürge Alber szenátu tagja sör é vegyészet gyárat mel 17 munkássa dolgozik Székel e Rét cé bútorgyára 4 munká é Nuszbau Testvére játékárugyára é rövidár nagykereskedés 5 munká hitközségne va levéltára azonkívü ké értéke ereklyé őriz ké nagyo régi latinnyelv táblát amelye hajda marosszentkirály zsid templo falá díszítették hitközsé 1.800,00 leie év költségvetésse dolgozik melybő 40,00 lei fordí szociáli é filantropiku célokra Töb alapítvány i keze hitközség melyekne érték 4 00 leir zsugorodot össze hitközsé lélekszám 3000 családo szám 650 adó 625-e fizetnek Foglalkozá szerint 1 nagykereskedő 6 szabadpályá levő tanító 3 katona 7 közadakozásbó élő 23 kereskedő 1 ügyvéd köztisztviselő munkás nagyiparos orvos 1 magántisztviselő vállalkozó 8 munkanélküli 2 iparos mérnök hírlapíró magánz é 4 egyéb világháborúba hitközségne 28 tagj vet részt aki közü 48-a halta hős halált Nevüke temet bejárat előt felállítot dísze emlékoszlo örökít meg melye 1927 nag ünnepsé keretébe avatot fe hitközség hitközsé ma vezetősége Lőw Feren főrabbi boroskrakkó Burge Alber díszelnök Schwar Anta tiszteletbel elnök Rothman Mó elnök Ster Anta é Citro Lázá alelnökök Lőt Lajos iskolaszék elnök Trau Mó é Fische Man gondnokok Komját Nándo é Robicse Vilmo ellenőrök Szűc Dezs pénztárnok Gerd Adol gazda Grube Sándo főkántor Koh Henri jegyző A orthodo hitközsé 1868 alakul é gyorsa fejlődöt Erdél egyi legnagyob hitközségévé Rég templom 5 évve ezelőt épült d mos kerül tet al új moder kétemelete nag temploma Talmu Tór iskoláját mel otta erős néha Silberschat Igná nyárádtó lako 1918 alapított 200,00 le összeg alapítványával Chevr Kadisáj 1924 alakul meg hitközsé 1.600,00 leie év költségvetésse dolgozik melybő 50,00 lei fordí szociáli é filantrópiku célra hitközsé anyakönyv területéhe a alsó é felsőmarosi mezőbánd é nyárádszereda járáso községe tartoznak Lélekszáma 1200 családo szám 400 adófizetők 315 Foglalkozá szerint 1 nagykereskedő 1 gazdálkodó 6 szabadpályá levő 1 tanító 11 kereskedő köztisztviselő 4 munkás 1 magántisztviselő 2 iparos hitközsé ma vezetősége Szófe Man főrabbi Gabe Sándo elnök Diamantstei Dezs é Goldstei Dezs alelnökök Finge Jaka pénztárnok Simo Sámue ellenőr Koh Mór Diamantstei Sándor Lé Moskovic gondnoko Epstei Izidor Citro Hermán Katze Jaka é Rosenfel Józse tanácsosok

13198.h

CÍMSZ Marosvásárhe

SZÓCIK Marosvásárhel Tár Mura tj Maros-Tor vm 25,5 la M. hitközs közvetlen szabadságha ut alakul váro taná azelő n engedélyez zsid számá letelepedés alapít marosszentkirál egyk virág hitközségh tarto hív utód volta Blumenfe Józse Mesti Mihá kárpito Schwa Ján kereske Sáms Sánd vállalkoz hitközs megalapításán pont dátu nin feljegyezv 185 m szép fejlő hitközsé élet találun el rabb ekk választott m Für Móz személyébe a 187 bekövetkeze halálá állo hitközs élé Utó Lipschi lett,ak Willhe Joak követe rabbiszékbe Távozá ut 19 ó Lő Fere hitközs na tudá főrabbij kongressz ut hitközs egy párth s csatlakozo stat quo-an alap marad N sokk késő tag e k rés kivá megalakítot orthod hitközség alá hitközs el templom jelenle orthod templ 187 épül E templom e ízb tiszaeszlá p idej lakoss lerombol cs katonas segítségév sikerü rombolók szétver zsidóság megvéden templom ut es ut restauráltá hitközs jelenle templo 189 épü egyi Erdé legnagyo legsze zsi templomaina Tervező Gartn Jak béc műépítés hitközs p évv megalakulá ut e öt-tanerő h osztál ele iskol létesítet melyn Moskovi Je igazgatój 1907-b Lő Fere főrab megalapítot Talm Tórá melyn jelenl növendé va hitközs intézménye Chev Kadis melyn Schwa Ant elnök Malb Arum egyle me Mittelma Árm elnökle ala ál nőegyl Debo n kulturegyle melyn Sim Márton elnöknőj Po Ced zsi iparos szövetség me Schwa Ant elnökle ala á e népkonyh mely Schwa Antal veze hitközs tagj köz társadal életb előke szerep viszn Groszma Rez n törzsorv Grünfe Jak őrnag Nagyo ipa gazdasá vállalatok létesítette boroskrakk Bürg Albe szenát tagj sö vegyésze gyára me 1 munkáss dolgozi Széke Ré c bútorgyár munk Nuszba Testvér játékárugyár rövidá nagykereskedé munk hitközségn v levéltár azonkív k érték erekly őri k nagy rég latinnyel táblá amely hajd marosszentkirál zsi templ fal díszítetté hitközs 1.800,0 lei é költségvetéss dolgozi melyb 40,0 le ford szociál filantropik célokr Tö alapítván kez hitközsé melyekn érté 0 lei zsugorodo össz hitközs lélekszá 300 család szá 65 ad 625- fizetne Foglalkoz szerin nagykeresked szabadpály lev tanít katon közadakozásb él 2 keresked ügyvé köztisztvisel munká nagyiparo orvo magántisztvisel vállalkoz munkanélkül iparo mérnö hírlapír magán egyé világháborúb hitközségn 2 tag ve rész ak köz 48- halt hő halál Nevük teme bejára elő felállíto dísz emlékoszl örökí me mely 192 na ünneps keretéb avato f hitközsé hitközs m vezetőség Lő Fere főrabb boroskrakk Burg Albe díszelnö Schwa Ant tiszteletbe elnö Rothma M elnö Ste Ant Citr Láz alelnökö Lő Lajo iskolaszé elnö Tra M Fisch Ma gondnoko Komjá Nánd Robics Vilm ellenőrö Szű Dez pénztárno Ger Ado gazd Grub Sánd főkánto Ko Henr jegyz orthod hitközs 186 alaku gyors fejlődö Erdé egy legnagyo hitközségév Ré templo évv ezelő épül mo kerü te a ú mode kétemelet na templom Talm Tó iskolájá me ott erő néh Silberscha Ign nyárádt lak 191 alapítot 200,0 l össze alapítványáva Chev Kadisá 192 alaku me hitközs 1.600,0 lei é költségvetéss dolgozi melyb 50,0 le ford szociál filantrópik célr hitközs anyaköny területéh als felsőmaros mezőbán nyárádszered járás község tartozna Lélekszám 120 család szá 40 adófizető 31 Foglalkoz szerin nagykeresked gazdálkod szabadpály lev tanít 1 keresked köztisztvisel munká magántisztvisel iparo hitközs m vezetőség Szóf Ma főrabb Gab Sánd elnö Diamantste Dez Goldste Dez alelnökö Fing Jak pénztárno Sim Sámu ellenő Ko Mó Diamantste Sándo L Moskovi gondnok Epste Izido Citr Hermá Katz Jak Rosenfe Józs tanácsoso

13198.

CÍMS Marosvásárh

SZÓCI Marosvásárhe Tá Mur t Maros-To v 25, l M hitköz közvetle szabadságh u alaku vár tan azel engedélye zsi szám letelepedé alapí marosszentkirá egy virá hitközség tart hí utó volt Blumenf Józs Mest Mih kárpit Schw Já keresk Sám Sán vállalko hitköz megalapításá pon dát ni feljegyez 18 szé fejl hitközs éle találu e rab ek választot Fü Mó személyéb 18 bekövetkez halál áll hitköz él Ut Lipsch lett,a Willh Joa követ rabbiszékb Távoz u 1 L Fer hitköz n tud főrabbi kongress u hitköz eg párt csatlakoz sta quo-a ala mara sok kés ta ré kiv megalakíto ortho hitközsé al hitköz e templo jelenl ortho temp 18 épü templo íz tiszaeszl ide lakos lerombo c katona segítségé siker romboló szétve zsidósá megvéde templo u e u restaurált hitköz jelenl templ 18 ép egy Erd legnagy legsz zs templomain Tervez Gart Ja bé műépíté hitköz év megalakul u öt-taner osztá el isko létesíte mely Moskov J igazgató 1907- L Fer főra megalapíto Tal Tór mely jelen növend v hitköz intézmény Che Kadi mely Schw An elnö Mal Aru egyl m Mittelm Ár elnökl al á nőegy Deb kulturegyl mely Si Márto elnöknő P Ce zs iparo szövetsé m Schw An elnökl al népkony mel Schw Anta vez hitköz tag kö társada élet elők szere visz Groszm Re törzsor Grünf Ja őrna Nagy ip gazdas vállalato létesített boroskrak Bür Alb szená tag s vegyész gyár m munkás dolgoz Szék R bútorgyá mun Nuszb Testvé játékárugyá rövid nagykeresked mun hitközség levéltá azonkí érté erekl őr nag ré latinnye tábl amel haj marosszentkirá zs temp fa díszített hitköz 1.800, le költségvetés dolgoz mely 40, l for szociá filantropi célok T alapítvá ke hitközs melyek ért le zsugorod öss hitköz léleksz 30 csalá sz 6 a 625 fizetn Foglalko szeri nagykereske szabadpál le taní kato közadakozás é kereske ügyv köztisztvise munk nagyipar orv magántisztvise vállalko munkanélkü ipar mérn hírlapí magá egy világháború hitközség ta v rés a kö 48 hal h halá Nevü tem bejár el felállít dís emlékosz örök m mel 19 n ünnep kereté avat hitközs hitköz vezetősé L Fer főrab boroskrak Bur Alb díszeln Schw An tiszteletb eln Rothm eln St An Cit Lá alelnök L Laj iskolasz eln Tr Fisc M gondnok Komj Nán Robic Vil ellenőr Sz De pénztárn Ge Ad gaz Gru Sán főkánt K Hen jegy ortho hitköz 18 alak gyor fejlőd Erd eg legnagy hitközségé R templ év ezel épü m ker t mod kétemele n templo Tal T iskoláj m ot er né Silbersch Ig nyárád la 19 alapíto 200, össz alapítványáv Che Kadis 19 alak m hitköz 1.600, le költségvetés dolgoz mely 50, l for szociá filantrópi cél hitköz anyakön területé al felsőmaro mezőbá nyárádszere járá közsé tartozn Lélekszá 12 csalá sz 4 adófizet 3 Foglalko szeri nagykereske gazdálko szabadpál le taní kereske köztisztvise munk magántisztvise ipar hitköz vezetősé Szó M főrab Ga Sán eln Diamantst De Goldst De alelnök Fin Ja pénztárn Si Sám ellen K M Diamantst Sánd Moskov gondno Epst Izid Cit Herm Kat Ja Rosenf Józ tanácsos

13198

CÍM Marosvásár

SZÓC Marosvásárh T Mu Maros-T 25 hitkö közvetl szabadság alak vá ta aze engedély zs szá leteleped alap marosszentkir eg vir hitközsé tar h ut vol Blumen Józ Mes Mi kárpi Sch J keres Sá Sá vállalk hitkö megalapítás po dá n feljegye 1 sz fej hitköz él talál ra e választo F M személyé 1 bekövetke halá ál hitkö é U Lipsc lett, Will Jo köve rabbiszék Távo Fe hitkö tu főrabb kongres hitkö e pár csatlako st quo- al mar so ké t r ki megalakít orth hitközs a hitkö templ jelen orth tem 1 ép templ í tiszaesz id lako leromb katon segítség sike rombol szétv zsidós megvéd templ restaurál hitkö jelen temp 1 é eg Er legnag legs z templomai Terve Gar J b műépít hitkö é megalaku öt-tane oszt e isk létesít mel Mosko igazgat 1907 Fe főr megalapít Ta Tó mel jele növen hitkö intézmén Ch Kad mel Sch A eln Ma Ar egy Mittel Á elnök a nőeg De kulturegy mel S Márt elnökn C z ipar szövets Sch A elnök a népkon me Sch Ant ve hitkö ta k társad éle elő szer vis Grosz R törzso Grün J őrn Nag i gazda vállalat létesítet boroskra Bü Al szen ta vegyés gyá munká dolgo Szé bútorgy mu Nusz Testv játékárugy rövi nagykereske mu hitközsé levélt azonk ért erek ő na r latinny táb ame ha marosszentkir z tem f díszítet hitkö 1.800 l költségveté dolgo mel 40 fo szoci filantrop célo alapítv k hitköz melye ér l zsugoro ös hitkö léleks 3 csal s 62 fizet Foglalk szer nagykeresk szabadpá l tan kat közadakozá keresk ügy köztisztvis mun nagyipa or magántisztvis vállalk munkanélk ipa mér hírlap mag eg világhábor hitközsé t ré k 4 ha hal Nev te bejá e felállí dí emlékos örö me 1 ünne keret ava hitköz hitkö vezetős Fe főra boroskra Bu Al díszel Sch A tisztelet el Roth el S A Ci L alelnö La iskolas el T Fis gondno Kom Ná Robi Vi ellenő S D pénztár G A ga Gr Sá főkán He jeg orth hitkö 1 ala gyo fejlő Er e legnag hitközség temp é eze ép ke mo kétemel templ Ta iskolá o e n Silbersc I nyárá l 1 alapít 200 öss alapítványá Ch Kadi 1 ala hitkö 1.600 l költségveté dolgo mel 50 fo szoci filantróp cé hitkö anyakö terület a felsőmar mezőb nyárádszer jár közs tartoz Léleksz 1 csal s adófize Foglalk szer nagykeresk gazdálk szabadpá l tan keresk köztisztvis mun magántisztvis ipa hitkö vezetős Sz főra G Sá el Diamants D Golds D alelnö Fi J pénztár S Sá elle Diamants Sán Mosko gondn Eps Izi Ci Her Ka J Rosen Jó tanácso

1319

CÍ Marosvásá

SZÓ Marosvásár M Maros- 2 hitk közvet szabadsá ala v t az engedél z sz letelepe ala marosszentki e vi hitközs ta u vo Blume Jó Me M kárp Sc kere S S vállal hitk megalapítá p d feljegy s fe hitkö é talá r választ személy bekövetk hal á hitk Lips lett Wil J köv rabbiszé Táv F hitk t főrab kongre hitk pá csatlak s quo a ma s k k megalakí ort hitköz hitk temp jele ort te é temp tiszaes i lak lerom kato segítsé sik rombo szét zsidó megvé temp restaurá hitk jele tem e E legna leg temploma Terv Ga műépí hitk megalak öt-tan osz is létesí me Mosk igazga 190 F fő megalapí T T me jel növe hitk intézmé C Ka me Sc el M A eg Mitte elnö nőe D kultureg me Már elnök ipa szövet Sc elnö népko m Sc An v hitk t társa él el sze vi Gros törzs Grü őr Na gazd vállala létesíte boroskr B A sze t vegyé gy munk dolg Sz bútorg m Nus Test játékárug röv nagykeresk m hitközs levél azon ér ere n latinn tá am h marosszentki te díszíte hitk 1.80 költségvet dolg me 4 f szoc filantro cél alapít hitkö mely é zsugor ö hitk lélek csa 6 fize Foglal sze nagykeres szabadp ta ka közadakoz keres üg köztisztvi mu nagyip o magántisztvi vállal munkanél ip mé hírla ma e világhábo hitközs r h ha Ne t bej feláll d emléko ör m ünn kere av hitkö hitk vezető F főr boroskr B A dísze Sc tisztele e Rot e C aleln L iskola e Fi gondn Ko N Rob V ellen pénztá g G S főká H je ort hitk al gy fejl E legna hitközsé tem ez é k m kéteme temp T iskol Silbers nyár alapí 20 ös alapítvány C Kad al hitk 1.60 költségvet dolg me 5 f szoc filantró c hitk anyak terüle felsőma mező nyárádsze já köz tarto Léleks csa adófiz Foglal sze nagykeres gazdál szabadp ta keres köztisztvi mu magántisztvi ip hitk vezető S főr S e Diamant Gold aleln F pénztá S ell Diamant Sá Mosk gond Ep Iz C He K Rose J tanács