13251.htm

CÍMSZÓ: Méir báál há-Nész

SZÓCIKK: Méir báál há-Nész, rabbi, a. m. rabbi Méir, a csodatevő a II. sz. második felében élt. Kisázsiai születésű és a legenda szerint Nero császár leszármazottja. A Méir jelentése a. m. valaki, aki megvilágít. M. R. Ismáelnél, majd R. Akiba jábnei iskolájában tanulta a törvénymagyarázatot. A Bar-Kochba felkelés idején nem követte R. Aki-bát s távol tartotta magát a nagy nemzeti mozgalomtól, melyben mestere és apósa Chanina ben Teradjon mártírhalált haltak. Egy legenda szerint M. a szabadságharc leveretése után Rómába ment, hogy sógornőjét a fogságból kiszabadítsa, ami sikerült is neki. Az üldözések elmúltával az Usába helyezett Szanhedrinnek lett választott chachamja, II. Simon ben Gamaliel pátriárka elnöklete alatt, de főképpen a Tibériás melletti Beth-sánban élt, ahol akadémiát tartott fenn. Nagy hatása volt a Hálácha fejlesztésére s különösen merész dialektikája vált híressé. De döntései nem bírtak törvényerővel. Legnagyobb érdeme, hogy folytatta R. Akiba művet a szóbeli törvény gazdag anyagának tárgyszerinti elrendezésében s így lehetővé tette később Juda ha Nászinak a Misna megszerkesztését. M. haggadája a legnagyobb népszerűségnek örvendett. Glosszáinak és Midrásainak egy része megmaradt a Tóra Sel R. M. és Szifra Sel R. M., továbbá a Midrás Onichi de- R. M. címek alatt (Gen. Rabba 9. 5). Kétségtelen, hogy úgy görögül, mint latinul jól tudott s irodalmukat is ismerte. Háromszáz meséje maradt fenn, amelyek aesopusi hatásra vallanak. Ábót-traktátusban levő s jelentékenyebb aforizmái a következők: Kevés üzleted legyen és a Tórával foglalkozzál; Ha unatkozol a Tóra mellett, akkor téged is unni fognak; Szívedben hordjad a Törvényt. Nem csupán észtulajdonságairól, hanem békeszeretetéről és szerénységéről is híres volt. Csak a tanulatlan embereket nem szerette. Tőle származik ez a mondás: Aki leányát egy ám-hóórechez (tanulatlan emberhez) adja nőül, olyat tesz, mintha az oroszlánok elé dobná (Fesz. 56a). Szociális érzékével és emberismeretével is kimagaslik s a Haggada számos mondását örökíti meg, melyek tanúsítják ezt: Szeresd azt a felebarátod, aki megint téged és gyűlöld, aki hízeleg néked, mert az előbbi az élet és a jövő élet útjához vezet, míg az utóbbi kikerget téged erről a világról; Ne vigasztald felebarátodat a szenvedések órájában; ne vigasztald, amikor halottja kiterítve fekszik előtte; ne kérdezősködj fogadalma órájában és ne kívánd őt látni megalázottsága órájában (Ábót de-R 29, 36 és Áb. 4.18, az utóbbi Simon b. Eliezernek tulajdonítja a gyönyörű mondást); Ha Rómában vagy, élj úgy, mint a rómaiak; Aki nem dolgozik a hétköznapokon, kényszerítve lesz szombaton dolgozni, mert a lustaság nyomorra, nyomor bűnre vezet és ha valaki henyéléséből kifolyólag rabszolgaságba kerül, kényszerítve lesz szombaton is dolgozni (Áb. de R. N. 21.); Az ember csukott kézzel jön a világra, mintha tulajdonjogot igényelne, de kinyújtott tagokkal hagyja el azt, mintha mutatná, hogy semmit sem vihet magával; mégis, ha az ember a legjobb utat keresi az életben, jutalom a síron túl vár rá (Eccl. Rabba 1.) Toleranciáját is több tény bizonyítja. A pogány, aki a Tórával foglalkozik, éppoly méltó a zsidóság becsülésére, mint a főpap. R. Méir a görög-római filozófusokkal is baráti viszonyban állott, különösen a gedarai Eponymosszal. De legjobban bizonyítja megértő türelmességét Eliza ben Abujához, egykori tanítójához való viszonya. Mikor már ezt a máskép Ácher-nek nevezett vallási kétkedőt a rabbik egy része kerülte, M. vitába bocsátkozott vele s amikor meghalt, gyásza jeléül ruháit megszaggatta Ellenben a műveletlen szamaritánusokat nem kedvelte s azok szeparálását előmozdította. Két fiának és feleségének halála után visszament Kis-Ázsiába, ahonnan származott. Erre vonatkozóan több legenda van, de a tény az, hogy ellentétei támadtak a pátriárkával, aki őt exkommunikációval akarta sújtani, M. azonban ezt a jogát sem ismerte el s inkább kivándorolt. A zsidó kegyelet elmúlhatatlan emlékezésébe fogadta és a néphit csodatevőnek tartja. Zsidó házakban Magyarországon is a falon pénzszekrény van elhelyezve, amelybe a Palesztinába küldendő pénzt dobják. Ezt a pénzszekrényt M. Büchse-nek nevezik. M. nek Tibériás mellett van a sírja s az ott emelt templom későbbi eredetű.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3251. címszó a lexikon => 584. s köv. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13251.htm

CÍMSZÓ: Méir báál há-Nész

SZÓCIKK: Méir báál há-Nész, rabbi, a. m. rabbi Méir, a csodatevő a II. sz. második felében élt. Kisázsiai születésű és a legenda szerint Nero császár leszármazottja. A Méir jelentése a. m. valaki, aki megvilágít. M. R. Ismáelnél, majd R. Akiba jábnei iskolájában tanulta a törvénymagyarázatot. A Bar-Kochba felkelés idején nem követte R. Aki-bát s távol tartotta magát a nagy nemzeti mozgalomtól, melyben mestere és apósa Chanina ben Teradjon mártírhalált haltak. Egy legenda szerint M. a szabadságharc leveretése után Rómába ment, hogy sógornőjét a fogságból kiszabadítsa, ami sikerült is neki. Az üldözések elmúltával az Usába helyezett Szanhedrinnek lett választott chachamja, II. Simon ben Gamaliel pátriárka elnöklete alatt, de főképpen a Tibériás melletti Beth-sánban élt, ahol akadémiát tartott fenn. Nagy hatása volt a Hálácha fejlesztésére s különösen merész dialektikája vált híressé. De döntései nem bírtak törvényerővel. Legnagyobb érdeme, hogy folytatta R. Akiba művet a szóbeli törvény gazdag anyagának tárgyszerinti elrendezésében s így lehetővé tette később Juda ha Nászinak a Misna megszerkesztését. M. haggadája a legnagyobb népszerűségnek örvendett. Glosszáinak és Midrásainak egy része megmaradt a Tóra Sel R. M. és Szifra Sel R. M., továbbá a Midrás Onichi de- R. M. címek alatt Gen. Rabba 9. 5 . Kétségtelen, hogy úgy görögül, mint latinul jól tudott s irodalmukat is ismerte. Háromszáz meséje maradt fenn, amelyek aesopusi hatásra vallanak. Ábót-traktátusban levő s jelentékenyebb aforizmái a következők: Kevés üzleted legyen és a Tórával foglalkozzál; Ha unatkozol a Tóra mellett, akkor téged is unni fognak; Szívedben hordjad a Törvényt. Nem csupán észtulajdonságairól, hanem békeszeretetéről és szerénységéről is híres volt. Csak a tanulatlan embereket nem szerette. Tőle származik ez a mondás: Aki leányát egy ám-hóórechez tanulatlan emberhez adja nőül, olyat tesz, mintha az oroszlánok elé dobná Fesz. 56a . Szociális érzékével és emberismeretével is kimagaslik s a Haggada számos mondását örökíti meg, melyek tanúsítják ezt: Szeresd azt a felebarátod, aki megint téged és gyűlöld, aki hízeleg néked, mert az előbbi az élet és a jövő élet útjához vezet, míg az utóbbi kikerget téged erről a világról; Ne vigasztald felebarátodat a szenvedések órájában; ne vigasztald, amikor halottja kiterítve fekszik előtte; ne kérdezősködj fogadalma órájában és ne kívánd őt látni megalázottsága órájában Ábót de-R 29, 36 és Áb. 4.18, az utóbbi Simon b. Eliezernek tulajdonítja a gyönyörű mondást ; Ha Rómában vagy, élj úgy, mint a rómaiak; Aki nem dolgozik a hétköznapokon, kényszerítve lesz szombaton dolgozni, mert a lustaság nyomorra, nyomor bűnre vezet és ha valaki henyéléséből kifolyólag rabszolgaságba kerül, kényszerítve lesz szombaton is dolgozni Áb. de R. N. 21. ; Az ember csukott kézzel jön a világra, mintha tulajdonjogot igényelne, de kinyújtott tagokkal hagyja el azt, mintha mutatná, hogy semmit sem vihet magával; mégis, ha az ember a legjobb utat keresi az életben, jutalom a síron túl vár rá Eccl. Rabba 1. Toleranciáját is több tény bizonyítja. A pogány, aki a Tórával foglalkozik, éppoly méltó a zsidóság becsülésére, mint a főpap. R. Méir a görög-római filozófusokkal is baráti viszonyban állott, különösen a gedarai Eponymosszal. De legjobban bizonyítja megértő türelmességét Eliza ben Abujához, egykori tanítójához való viszonya. Mikor már ezt a máskép Ácher-nek nevezett vallási kétkedőt a rabbik egy része kerülte, M. vitába bocsátkozott vele s amikor meghalt, gyásza jeléül ruháit megszaggatta Ellenben a műveletlen szamaritánusokat nem kedvelte s azok szeparálását előmozdította. Két fiának és feleségének halála után visszament Kis-Ázsiába, ahonnan származott. Erre vonatkozóan több legenda van, de a tény az, hogy ellentétei támadtak a pátriárkával, aki őt exkommunikációval akarta sújtani, M. azonban ezt a jogát sem ismerte el s inkább kivándorolt. A zsidó kegyelet elmúlhatatlan emlékezésébe fogadta és a néphit csodatevőnek tartja. Zsidó házakban Magyarországon is a falon pénzszekrény van elhelyezve, amelybe a Palesztinába küldendő pénzt dobják. Ezt a pénzszekrényt M. Büchse-nek nevezik. M. nek Tibériás mellett van a sírja s az ott emelt templom későbbi eredetű.

13251.ht

CÍMSZÓ Méi báá há-Nés

SZÓCIKK Méi báá há-Nész rabbi a m rabb Méir csodatev II sz másodi felébe élt Kisázsia születés é legend szerin Ner császá leszármazottja Méi jelentés a m valaki ak megvilágít M R Ismáelnél maj R Akib jábne iskolájába tanult törvénymagyarázatot Bar-Kochb felkelé idejé ne követt R Aki-bá távo tartott magá nag nemzet mozgalomtól melybe mester é após Chanin be Teradjo mártírhalál haltak Eg legend szerin M szabadsághar leveretés utá Rómáb ment hog sógornőjé fogságbó kiszabadítsa am sikerül i neki A üldözése elmúltáva a Usáb helyezet Szanhedrinne let választot chachamja II Simo be Gamalie pátriárk elnöklet alatt d főképpe Tibériá mellett Beth-sánba élt aho akadémiá tartot fenn Nag hatás vol Hálách fejlesztésér különöse merés dialektikáj vál híressé D döntése ne bírta törvényerővel Legnagyob érdeme hog folytatt R Akib műve szóbel törvén gazda anyagána tárgyszerint elrendezésébe íg lehetőv tett későb Jud h Nászina Misn megszerkesztését M haggadáj legnagyob népszerűségne örvendett Glosszáina é Midrásaina eg rész megmarad Tór Se R M é Szifr Se R M. tovább Midrá Onich de R M címe alat Gen Rabb 9 Kétségtelen hog úg görögül min latinu jó tudot irodalmuka i ismerte Háromszá meséj marad fenn amelye aesopus hatásr vallanak Ábót-traktátusba lev jelentékenyeb aforizmá következők Kevé üzlete legye é Tóráva foglalkozzál H unatkozo Tór mellett akko tége i unn fognak Szívedbe hordja Törvényt Ne csupá észtulajdonságairól hane békeszeretetérő é szerénységérő i híre volt Csa tanulatla embereke ne szerette Től származi e mondás Ak leányá eg ám-hóóreche tanulatla emberhe adj nőül olya tesz minth a oroszláno el dobn Fesz 56 Szociáli érzékéve é emberismeretéve i kimagasli Haggad számo mondásá örökít meg melye tanúsítjá ezt Szeres az felebarátod ak megin tége é gyűlöld ak hízele néked mer a előbb a éle é jöv éle útjáho vezet mí a utóbb kikerge tége errő világról N vigasztal felebarátoda szenvedése órájában n vigasztald amiko halottj kiterítv fekszi előtte n kérdezősköd fogadalm órájába é n kíván ő látn megalázottság órájába Ábó de- 29 3 é Áb 4.18 a utóbb Simo b Eliezerne tulajdonítj gyönyör mondás H Rómába vagy él úgy min rómaiak Ak ne dolgozi hétköznapokon kényszerítv les szombato dolgozni mer lustasá nyomorra nyomo bűnr veze é h valak henyélésébő kifolyóla rabszolgaságb kerül kényszerítv les szombato i dolgozn Áb d R N 21 A embe csukot kézze jö világra minth tulajdonjogo igényelne d kinyújtot tagokka hagyj e azt minth mutatná hog semmi se vihe magával mégis h a embe legjob uta keres a életben jutalo síro tú vá r Eccl Rabb 1 Toleranciájá i töb tén bizonyítja pogány ak Tóráva foglalkozik éppol mélt zsidósá becsülésére min főpap R Méi görög-róma filozófusokka i barát viszonyba állott különöse gedara Eponymosszal D legjobba bizonyítj megért türelmességé Eliz be Abujához egykor tanítójáho val viszonya Miko má ez máské Ácher-ne nevezet vallás kétkedő rabbi eg rész kerülte M vitáb bocsátkozot vel amiko meghalt gyász jeléü ruhái megszaggatt Ellenbe műveletle szamaritánusoka ne kedvelt azo szeparálásá előmozdította Ké fiána é feleségéne halál utá visszamen Kis-Ázsiába ahonna származott Err vonatkozóa töb legend van d tén az hog ellentéte támadta pátriárkával ak ő exkommunikációva akart sújtani M azonba ez jogá se ismert e inkáb kivándorolt zsid kegyele elmúlhatatla emlékezéséb fogadt é néphi csodatevőne tartja Zsid házakba Magyarországo i falo pénzszekrén va elhelyezve amelyb Palesztináb küldend pénz dobják Ez pénzszekrény M Büchse-ne nevezik M ne Tibériá mellet va sírj a ot emel templo később eredetű

13251.h

CÍMSZ Mé bá há-Né

SZÓCIK Mé bá há-Nés rabb rab Méi csodate I s másod feléb él Kisázsi születé legen szeri Ne csász leszármazottj Mé jelenté valak a megvilágí Ismáelné ma Aki jábn iskolájáb tanul törvénymagyarázato Bar-Koch felkel idej n követ Aki-b táv tartot mag na nemze mozgalomtó melyb meste apó Chani b Teradj mártírhalá halta E legen szeri szabadságha levereté ut Rómá men ho sógornőj fogságb kiszabadíts a sikerü nek üldözés elmúltáv Usá helyeze Szanhedrinn le választo chachamj I Sim b Gamali pátriár elnökle alat főképp Tibéri mellet Beth-sánb él ah akadémi tarto fen Na hatá vo Hálác fejlesztésé különös meré dialektiká vá híress döntés n bírt törvényerőve Legnagyo érdem ho folytat Aki műv szóbe törvé gazd anyagán tárgyszerin elrendezéséb í lehető tet késő Ju Nászin Mis megszerkesztésé haggadá legnagyo népszerűségn örvendet Glosszáin Midrásain e rés megmara Tó S Szif S M továb Midr Onic d cím ala Ge Rab Kétségtele ho ú görögü mi latin j tudo irodalmuk ismert Háromsz mesé mara fen amely aesopu hatás vallana Ábót-traktátusb le jelentékenye aforizm következő Kev üzlet legy Tóráv foglalkozzá unatkoz Tó mellet akk tég un fogna Szívedb hordj Törvény N csup észtulajdonságairó han békeszeretetér szerénységér hír vol Cs tanulatl emberek n szerett Tő származ mondá A leány e ám-hóórech tanulatl emberh ad nőü oly tes mint oroszlán e dob Fes 5 Szociál érzékév emberismeretév kimagasl Hagga szám mondás örökí me mely tanúsítj ez Szere a felebaráto a megi tég gyűlöl a hízel néke me előb él jö él útjáh veze m utób kikerg tég err világró vigaszta felebarátod szenvedés órájába vigasztal amik halott kiterít feksz előtt kérdezőskö fogadal órájáb kívá lát megalázottsá órájáb Áb de 2 Á 4.1 utób Sim Eliezern tulajdonít gyönyö mondá Rómáb vag é úg mi rómaia A n dolgoz hétköznapoko kényszerít le szombat dolgozn me lustas nyomorr nyom bűn vez vala henyéléséb kifolyól rabszolgaság kerü kényszerít le szombat dolgoz Á 2 emb csuko kézz j világr mint tulajdonjog igényeln kinyújto tagokk hagy az mint mutatn ho semm s vih magáva mégi emb legjo ut kere életbe jutal sír t v Ecc Rab Toleranciáj tö té bizonyítj pogán a Tóráv foglalkozi éppo mél zsidós becsülésér mi főpa Mé görög-róm filozófusokk bará viszonyb állot különös gedar Eponymossza legjobb bizonyít megér türelmesség Eli b Abujáho egyko tanítójáh va viszony Mik m e másk Ácher-n neveze vallá kétked rabb e rés került vitá bocsátkozo ve amik meghal gyás jelé ruhá megszaggat Ellenb műveletl szamaritánusok n kedvel az szeparálás előmozdított K fián feleségén halá ut visszame Kis-Ázsiáb ahonn származot Er vonatkozó tö legen va té a ho ellentét támadt pátriárkáva a exkommunikációv akar sújtan azonb e jog s ismer inká kivándorol zsi kegyel elmúlhatatl emlékezésé fogad néph csodatevőn tartj Zsi házakb Magyarország fal pénzszekré v elhelyezv amely Palesztiná külden pén dobjá E pénzszekrén Büchse-n nevezi n Tibéri melle v sír o eme templ későb eredet

13251.

CÍMS M b há-N

SZÓCI M b há-Né rab ra Mé csodat máso felé é Kisázs szület lege szer N csás leszármazott M jelent vala megvilág Ismáeln m Ak jáb iskolájá tanu törvénymagyarázat Bar-Koc felke ide köve Aki- tá tarto ma n nemz mozgalomt mely mest ap Chan Terad mártírhal halt lege szer szabadságh leveret u Róm me h sógornő fogság kiszabadít siker ne üldözé elmúltá Us helyez Szanhedrin l választ chacham Si Gamal pátriá elnökl ala főkép Tibér melle Beth-sán é a akadém tart fe N hat v Hálá fejlesztés különö mer dialektik v híres dönté bír törvényerőv Legnagy érde h folyta Ak mű szób törv gaz anyagá tárgyszeri elrendezésé lehet te kés J Nászi Mi megszerkesztés haggad legnagy népszerűség örvende Glosszái Midrásai ré megmar T Szi tová Mid Oni cí al G Ra Kétségtel h görög m lati tud irodalmu ismer Hároms mes mar fe amel aesop hatá vallan Ábót-traktátus l jelentékeny aforiz következ Ke üzle leg Tórá foglalkozz unatko T melle ak té u fogn Szíved hord Törvén csu észtulajdonságair ha békeszereteté szerénységé hí vo C tanulat embere szeret T szárma mond leán ám-hóórec tanulat ember a nő ol te min oroszlá do Fe Szociá érzéké emberismereté kimagas Hagg szá mondá örök m mel tanúsít e Szer felebarát meg té gyűlö híze nék m elő é j é útjá vez utó kiker té er világr vigaszt felebaráto szenvedé órájáb vigaszta ami halot kiterí feks előt kérdezősk fogada órájá kív lá megalázotts órájá Á d 4. utó Si Eliezer tulajdoní gyöny mond Rómá va ú m római dolgo hétköznapok kényszerí l szomba dolgoz m lusta nyomor nyo bű ve val henyélésé kifolyó rabszolgasá ker kényszerí l szomba dolgo em csuk kéz világ min tulajdonjo igényel kinyújt tagok hag a min mutat h sem vi magáv még em legj u ker életb juta sí Ec Ra Toleranciá t t bizonyít pogá Tórá foglalkoz épp mé zsidó becsülésé m főp M görög-ró filozófusok bar viszony állo különö geda Eponymossz legjob bizonyí megé türelmessé El Abujáh egyk tanítójá v viszon Mi más Ácher- nevez vall kétke rab ré kerül vit bocsátkoz v ami megha gyá jel ruh megszagga Ellen művelet szamaritánuso kedve a szeparálá előmozdítot fiá feleségé hal u visszam Kis-Ázsiá ahon származo E vonatkoz t lege v t h ellenté támad pátriárkáv exkommunikáció aka sújta azon jo isme ink kivándoro zs kegye elmúlhatat emlékezés foga nép csodatevő tart Zs házak Magyarorszá fa pénzszekr elhelyez amel Palesztin külde pé dobj pénzszekré Büchse- nevez Tibér mell sí em temp késő erede

13251

CÍM há-

SZÓC há-N ra r M csoda más fel Kisáz szüle leg sze csá leszármazot jelen val megvilá Ismáel A já iskoláj tan törvénymagyaráza Bar-Ko felk id köv Aki t tart m nem mozgalom mel mes a Cha Tera mártírha hal leg sze szabadság levere Ró m sógorn fogsá kiszabadí sike n üldöz elmúlt U helye Szanhedri válasz chacha S Gama pátri elnök al főké Tibé mell Beth-sá akadé tar f ha Hál fejleszté külön me dialekti híre dönt bí törvényerő Legnag érd folyt A m szó tör ga anyag tárgyszer elrendezés lehe t ké Nász M megszerkeszté hagga legnag népszerűsé örvend Glosszá Midrása r megma Sz tov Mi On c a R Kétségte görö lat tu irodalm isme Három me ma f ame aeso hat valla Ábót-traktátu jelentéken afori követke K üzl le Tór foglalkoz unatk mell a t fog Szíve hor Törvé cs észtulajdonságai h békeszeretet szerénység h v tanula ember szere szárm mon leá ám-hóóre tanula embe n o t mi oroszl d F Szoci érzék emberismeret kimaga Hag sz mond örö me tanúsí Sze felebará me t gyűl híz né el útj ve ut kike t e világ vigasz felebarát szenved órájá vigaszt am halo kiter fek elő kérdezős fogad óráj kí l megalázott óráj 4 ut S Elieze tulajdon gyön mon Róm v róma dolg hétköznapo kényszer szomb dolgo lust nyomo ny b v va henyélés kifoly rabszolgas ke kényszer szomb dolg e csu ké vilá mi tulajdonj igénye kinyúj tago ha mi muta se v magá mé e leg ke élet jut s E R Toleranci bizonyí pog Tór foglalko ép m zsid becsülés fő görög-r filozófuso ba viszon áll külön ged Eponymoss legjo bizony meg türelmess E Abujá egy tanítój viszo M má Ácher neve val kétk ra r kerü vi bocsátko am megh gy je ru megszagg Elle művele szamaritánus kedv szeparál előmozdíto fi feleség ha vissza Kis-Ázsi aho származ vonatko leg ellent táma pátriárká exkommunikáci ak sújt azo j ism in kivándor z kegy elmúlhata emlékezé fog né csodatev tar Z háza Magyarorsz f pénzszek elhelye ame Paleszti küld p dob pénzszekr Büchse neve Tibé mel s e tem kés ered

1325

CÍ há

SZÓ há- r csod má fe Kisá szül le sz cs leszármazo jele va megvil Ismáe j iskolá ta törvénymagyaráz Bar-K fel i kö Ak tar ne mozgalo me me Ch Ter mártírh ha le sz szabadsá lever R sógor fogs kiszabad sik üldö elmúl hely Szanhedr válas chach Gam pátr elnö a fők Tib mel Beth-s akad ta h Há fejleszt külö m dialekt hír dön b törvényer Legna ér foly sz tö g anya tárgysze elrendezé leh k Nás megszerkeszt hagg legna népszerűs örven Glossz Midrás megm S to M O Kétségt gör la t irodal ism Háro m m am aes ha vall Ábót-traktát jelentéke afor követk üz l Tó foglalko unat mel fo Szív ho Törv c észtulajdonsága békeszerete szerénysé tanul embe szer szár mo le ám-hóór tanul emb m orosz Szoc érzé emberismere kimag Ha s mon ör m tanús Sz felebar m gyű hí n e út v u kik vilá vigas felebará szenve óráj vigasz a hal kite fe el kérdező foga órá k megalázot órá u Eliez tulajdo gyö mo Ró róm dol hétköznap kénysze szom dolg lus nyom n v henyélé kifol rabszolga k kénysze szom dol cs k vil m tulajdon igény kinyú tag h m mut s mag m le k éle ju Toleranc bizony po Tó foglalk é zsi becsülé f görög- filozófus b viszo ál külö ge Eponymos legj bizon me türelmes Abuj eg tanító visz m Áche nev va két r ker v bocsátk a meg g j r megszag Ell művel szamaritánu ked szepará előmozdít f felesé h vissz Kis-Ázs ah szárma vonatk le ellen tám pátriárk exkommunikác a súj az is i kivándo keg elmúlhat emlékez fo n csodate ta ház Magyarors pénzsze elhely am Paleszt kül do pénzszek Büchs nev Tib me te ké ere