13257.htm

CÍMSZÓ: Melamed

SZÓCIKK: "Melamed (tanító), a bibliai korban általában a tanítással foglalkozók elnevezése, a talmudi korban pedig csupán a gyermekek tanítójáé, akit a község alkalmazott, s akinek hatáskörét pontosan előírták. Ezt a későbbi korok is átvették s a M. végig ott található a zsidó történelem folyamán, amikor már nem csupán a község által alkalmazott tanítót nevezték M.-nek, hanem a magántanítót is, aki családoknál oktatott. Ezeknek a Sulchan-Áruch minden más foglalkozást eltilt (u. o. Chósen Mispot 333, 5) s egyébként is meglehetős szigorú rendszabályokat ír elő részükre; így pl., ha a M. megbetegszik, akkor díjazásából az elmulasztott leckék számát levonják, ha azonban a növendék betegedett meg, akkor a M. teljes honoráriumát kapja a Sulchan-Áruch előírása szerint. A M.-nek nem volt szabad a tanítványt szigorúan büntetni, óráit pedig nemcsak nappal, hanem éjjel is köteles volt megtartani (Jóre-Dea 245. 10-11.) őrködnie kellett arra, hogy tanítványa ne maradjon egyedül, s hogy az kötelességét ne mulaszthassa el. A M.-től megkövetelték a vallásosságot és hogy hivatásához értsen. Csupán házas ember lehetett M. Ezek a Sulchan-Áruch előírásai, melyeket azonban egészen rigorózusan nem tartottak be, így pl. a nősülést Magyarországon és általában Közép-Európában elengedték. Azt a helyiséget, ahol a M. tanított, chédernek hívták (l. o.). Úgyszintén különbséget tettek a M. dardeki és a M. gemára közt; az előbbi fiúkat és leányokat tanított héber nyelvre s bibliamagyarázatra az utóbbi csupán fiúkat s általában ifjakat Talmudra és Sulchan-Áruchra. Számos félbemaradt exisztencia a gettókban élete végéig a M.-hivatást töltötte be. (V. ö. Jew. Encycl.). s. R."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3257. címszó a lexikon => 585. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13257.htm

CÍMSZÓ: Melamed

SZÓCIKK: Melamed tanító , a bibliai korban általában a tanítással foglalkozók elnevezése, a talmudi korban pedig csupán a gyermekek tanítójáé, akit a község alkalmazott, s akinek hatáskörét pontosan előírták. Ezt a későbbi korok is átvették s a M. végig ott található a zsidó történelem folyamán, amikor már nem csupán a község által alkalmazott tanítót nevezték M.-nek, hanem a magántanítót is, aki családoknál oktatott. Ezeknek a Sulchan-Áruch minden más foglalkozást eltilt u. o. Chósen Mispot 333, 5 s egyébként is meglehetős szigorú rendszabályokat ír elő részükre; így pl., ha a M. megbetegszik, akkor díjazásából az elmulasztott leckék számát levonják, ha azonban a növendék betegedett meg, akkor a M. teljes honoráriumát kapja a Sulchan-Áruch előírása szerint. A M.-nek nem volt szabad a tanítványt szigorúan büntetni, óráit pedig nemcsak nappal, hanem éjjel is köteles volt megtartani Jóre-Dea 245. 10-11. őrködnie kellett arra, hogy tanítványa ne maradjon egyedül, s hogy az kötelességét ne mulaszthassa el. A M.-től megkövetelték a vallásosságot és hogy hivatásához értsen. Csupán házas ember lehetett M. Ezek a Sulchan-Áruch előírásai, melyeket azonban egészen rigorózusan nem tartottak be, így pl. a nősülést Magyarországon és általában Közép-Európában elengedték. Azt a helyiséget, ahol a M. tanított, chédernek hívták l. o. . Úgyszintén különbséget tettek a M. dardeki és a M. gemára közt; az előbbi fiúkat és leányokat tanított héber nyelvre s bibliamagyarázatra az utóbbi csupán fiúkat s általában ifjakat Talmudra és Sulchan-Áruchra. Számos félbemaradt exisztencia a gettókban élete végéig a M.-hivatást töltötte be. V. ö. Jew. Encycl. . s. R.

13257.ht

CÍMSZÓ Melame

SZÓCIKK Melame tanít biblia korba általába tanítássa foglalkozó elnevezése talmud korba pedi csupá gyermeke tanítójáé aki közsé alkalmazott akine hatásköré pontosa előírták Ez később koro i átvetté M végi ot találhat zsid történele folyamán amiko má ne csupá közsé álta alkalmazot tanító nevezté M.-nek hane magántanító is ak családokná oktatott Ezekne Sulchan-Áruc minde má foglalkozás eltil u o Chóse Mispo 333 egyébkén i meglehető szigor rendszabályoka í el részükre íg pl. h M megbetegszik akko díjazásábó a elmulasztot lecké számá levonják h azonba növendé betegedet meg akko M telje honoráriumá kapj Sulchan-Áruc előírás szerint M.-ne ne vol szaba tanítvány szigorúa büntetni órái pedi nemcsa nappal hane éjje i kötele vol megtartan Jóre-De 245 10-11 őrködni kellet arra hog tanítvány n maradjo egyedül hog a kötelességé n mulaszthass el M.-tő megkövetelté vallásosságo é hog hivatásáho értsen Csupá háza embe lehetet M Eze Sulchan-Áruc előírásai melyeke azonba egésze rigorózusa ne tartotta be íg pl nősülés Magyarországo é általába Közép-Európába elengedték Az helyiséget aho M tanított chéderne hívtá l o Úgyszinté különbsége tette M dardek é M gemár közt a előbb fiúka é leányoka tanítot hébe nyelvr bibliamagyarázatr a utóbb csupá fiúka általába ifjaka Talmudr é Sulchan-Áruchra Számo félbemarad exisztenci gettókba élet végéi M.-hivatás töltött be V ö Jew Encycl s R

13257.h

CÍMSZ Melam

SZÓCIK Melam taní bibli korb általáb tanításs foglalkoz elnevezés talmu korb ped csup gyermek tanítójá ak közs alkalmazot akin hatáskör pontos előírtá E későb kor átvett vég o találha zsi történel folyamá amik m n csup közs ált alkalmazo tanít nevezt M.-ne han magántanít i a családokn oktatot Ezekn Sulchan-Áru mind m foglalkozá elti Chós Misp 33 egyébké meglehet szigo rendszabályok e részükr í pl megbetegszi akk díjazásáb elmulaszto leck szám levonjá azonb növend betegede me akk telj honorárium kap Sulchan-Áru előírá szerin M.-n n vo szab tanítván szigorú büntetn órá ped nemcs nappa han éjj kötel vo megtarta Jóre-D 24 10-1 őrködn kelle arr ho tanítván maradj egyedü ho kötelesség mulaszthas e M.-t megkövetelt vallásosság ho hivatásáh értse Csup ház emb lehete Ez Sulchan-Áru előírása melyek azonb egész rigorózus n tartott b í p nősülé Magyarország általáb Közép-Európáb elengedté A helyisége ah tanítot chédern hívt Úgyszint különbség tett darde gemá köz előb fiúk leányok taníto héb nyelv bibliamagyarázat utób csup fiúk általáb ifjak Talmud Sulchan-Áruchr Szám félbemara exisztenc gettókb éle végé M.-hivatá töltöt b Je Encyc

13257.

CÍMS Mela

SZÓCI Mela tan bibl kor általá tanítás foglalko elnevezé talm kor pe csu gyerme tanítój a köz alkalmazo aki hatáskö ponto előírt késő ko átvet vé találh zs történe folyam ami csu köz ál alkalmaz taní nevez M.-n ha magántaní családok oktato Ezek Sulchan-Ár min foglalkoz elt Chó Mis 3 egyébk meglehe szig rendszabályo részük p megbetegsz ak díjazásá elmulaszt lec szá levonj azon növen beteged m ak tel honoráriu ka Sulchan-Ár előír szeri M.- v sza tanítvá szigor büntet ór pe nemc napp ha éj köte v megtart Jóre- 2 10- őrköd kell ar h tanítvá marad egyed h kötelessé mulasztha M.- megkövetel vallásossá h hivatásá érts Csu há em lehet E Sulchan-Ár előírás melye azon egés rigorózu tartot nősül Magyarorszá általá Közép-Európá elengedt helyiség a taníto chéder hív Úgyszin különbsé tet dard gem kö elő fiú leányo tanít hé nyel bibliamagyaráza utó csu fiú általá ifja Talmu Sulchan-Áruch Szá félbemar exiszten gettók él vég M.-hivat töltö J Ency

13257

CÍM Mel

SZÓC Mel ta bib ko által tanítá foglalk elnevez tal ko p cs gyerm tanító kö alkalmaz ak hatásk pont előír kés k átve v talál z történ folya am cs kö á alkalma tan neve M.- h magántan családo oktat Eze Sulchan-Á mi foglalko el Ch Mi egyéb megleh szi rendszabály részü megbetegs a díjazás elmulasz le sz levon azo növe betege a te honorári k Sulchan-Á előí szer M. sz tanítv szigo bünte ó p nem nap h é köt megtar Jóre 10 őrkö kel a tanítv mara egye köteless mulaszth M. megkövete vallásoss hivatás ért Cs h e lehe Sulchan-Á előírá mely azo egé rigoróz tarto nősü Magyarorsz által Közép-Európ elenged helyisé tanít chéde hí Úgyszi különbs te dar ge k el fi leány taní h nye bibliamagyaráz ut cs fi által ifj Talm Sulchan-Áruc Sz félbema exiszte gettó é vé M.-hiva tölt Enc

1325

CÍ Me

SZÓ Me t bi k álta tanít foglal elneve ta k c gyer tanít k alkalma a hatás pon előí ké átv talá törté foly a c k alkalm ta nev M. magánta család okta Ez Sulchan- m foglalk e C M egyé megle sz rendszabál rész megbeteg díjazá elmulas l s levo az növ beteg t honorár Sulchan- elő sze M s tanít szig bünt ne na kö megta Jór 1 őrk ke tanít mar egy köteles mulaszt M megkövet vallásos hivatá ér C leh Sulchan- előír mel az eg rigoró tart nős Magyarors álta Közép-Euró elenge helyis taní chéd h Úgysz különb t da g e f leán tan ny bibliamagyará u c f álta if Tal Sulchan-Áru S félbem exiszt gett v M.-hiv töl En