13308.htm

CÍMSZÓ: Mezőberény

SZÓCIKK: Mezőberény, nagyk. Békés vm., 13,477 lak. Habár már előzőleg is laktak zsidók a községben, csak 1851. szervezték meg a hitközséget. Az alapítók Lusztig Salamon, Haasz Izrael, Füchsel Adolf, Marmorstein Sámuel, Marmorstein Mór és Hoffer Ignác voltak, akik Füchsel Adolfot és Marmorstein Sámuelt választották elöljáróknak. Ezek a vezetők nagyon intenzíven dolgoztak a hitközség megalapozása érdekében és rövid időn belül több intézményt létesítettek. Még 1851. megalapították a Chevra Kadisát és imahelyiséget béreltek. A hitközségi élet annyira érdekelte a tagokat, hogy már az első években többen versengtek az elnöki tisztség eléréséért, ami ugyan torzsalkodásokat is előidézett - olykor a választásoknál a szolgabíró közbenjárását is igénybe vették - de mindenesetre a hitközségi élet elevenségére vall. Az alapítókon kívül a következők szereztek maguknak nagy érdemeket a hitközség felvirágoztatása körül végzett munkásságukkal: Zoller Lipót, Forscher Jakab, Ziener Márton, Hacker Jónás, Cziegler Jakab és Lusztig Sámuel. 1879-ben elemi népiskola létesült, amelynek első tanítója Haasz Ármin volt. 1881-ben rendszeresítették a magyar nyelvet és mivel akkor a tanulók száma már 43-ra szaporodott, még egy tanerőt alkalmaztak. 1892-ben a második tanítói állást beszüntették és ismét egyedül Haasz Ármin vezette az iskolát haláláig, 1894-ig. Halála után Pollák Jakab került a tanítói székbe. 1914., amikor a községben hét tanerős áll. elemi iskola létesült, a hitközség átadta az iskolát az államnak. 1884-ben Hoffer Károly elnöklése idejében közgyűlésileg elhatározták a templom építését. Az építést még ugyanaz évben befejezték és Kohut Sándor nagyváradi főrabbi jelenlétében nagy ünnepélyességek mellett felavatták az újtemplomot 1880-ban megalakult a Nőegylet, amely ma Strasser Mórné vezetésével működik. 1911-ben Schwartz Ferenc, szülei emlékére 60 hold földet ajándékozott a hitközségnek,; ez az alapítvány a sírkert gondozására szolgál. A hitközség status quo alapon áll és a szegedi községkerülethez tartozik. Lélekszáma 218, családszám 59, adófizető tag 71. Foglalkozásuk: 30 kereskedő, 7 orvos, 4 gazdálkodó, 2 ügyvéd, 2 nagykereskedő, 2 köztisztviselő, 2 magántisztviselő, 1 tanító, 13 magánzó és 8 egyéb. 2 közadakozásból él. A hitközség évi költségvetése 4035 pengő, amely összegből 1200 pengőt filantropikus és szociális célokra fordítanak. Anyakönyvi területéhez tartozik Kőröstarcsa község. A háborúban 46-an vettek részt, közülük öten hősi halált haltak. Megemlítésre méltó üzem Cziegler Mór szövőgyára, amely 128 munkást foglalkoztat. A hitközség mai vezetősége: Berényi Károly elnök, Stern Lipót alelnök, Ulmer Jakab és Rosmann Ignác gondnokok, Kékesi Sándor pénztárnok és Stern Menyhért jegyző.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3308. címszó a lexikon => 592. s köv. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13308.htm

CÍMSZÓ: Mezőberény

SZÓCIKK: Mezőberény, nagyk. Békés vm., 13,477 lak. Habár már előzőleg is laktak zsidók a községben, csak 1851. szervezték meg a hitközséget. Az alapítók Lusztig Salamon, Haasz Izrael, Füchsel Adolf, Marmorstein Sámuel, Marmorstein Mór és Hoffer Ignác voltak, akik Füchsel Adolfot és Marmorstein Sámuelt választották elöljáróknak. Ezek a vezetők nagyon intenzíven dolgoztak a hitközség megalapozása érdekében és rövid időn belül több intézményt létesítettek. Még 1851. megalapították a Chevra Kadisát és imahelyiséget béreltek. A hitközségi élet annyira érdekelte a tagokat, hogy már az első években többen versengtek az elnöki tisztség eléréséért, ami ugyan torzsalkodásokat is előidézett - olykor a választásoknál a szolgabíró közbenjárását is igénybe vették - de mindenesetre a hitközségi élet elevenségére vall. Az alapítókon kívül a következők szereztek maguknak nagy érdemeket a hitközség felvirágoztatása körül végzett munkásságukkal: Zoller Lipót, Forscher Jakab, Ziener Márton, Hacker Jónás, Cziegler Jakab és Lusztig Sámuel. 1879-ben elemi népiskola létesült, amelynek első tanítója Haasz Ármin volt. 1881-ben rendszeresítették a magyar nyelvet és mivel akkor a tanulók száma már 43-ra szaporodott, még egy tanerőt alkalmaztak. 1892-ben a második tanítói állást beszüntették és ismét egyedül Haasz Ármin vezette az iskolát haláláig, 1894-ig. Halála után Pollák Jakab került a tanítói székbe. 1914., amikor a községben hét tanerős áll. elemi iskola létesült, a hitközség átadta az iskolát az államnak. 1884-ben Hoffer Károly elnöklése idejében közgyűlésileg elhatározták a templom építését. Az építést még ugyanaz évben befejezték és Kohut Sándor nagyváradi főrabbi jelenlétében nagy ünnepélyességek mellett felavatták az újtemplomot 1880-ban megalakult a Nőegylet, amely ma Strasser Mórné vezetésével működik. 1911-ben Schwartz Ferenc, szülei emlékére 60 hold földet ajándékozott a hitközségnek,; ez az alapítvány a sírkert gondozására szolgál. A hitközség status quo alapon áll és a szegedi községkerülethez tartozik. Lélekszáma 218, családszám 59, adófizető tag 71. Foglalkozásuk: 30 kereskedő, 7 orvos, 4 gazdálkodó, 2 ügyvéd, 2 nagykereskedő, 2 köztisztviselő, 2 magántisztviselő, 1 tanító, 13 magánzó és 8 egyéb. 2 közadakozásból él. A hitközség évi költségvetése 4035 pengő, amely összegből 1200 pengőt filantropikus és szociális célokra fordítanak. Anyakönyvi területéhez tartozik Kőröstarcsa község. A háborúban 46-an vettek részt, közülük öten hősi halált haltak. Megemlítésre méltó üzem Cziegler Mór szövőgyára, amely 128 munkást foglalkoztat. A hitközség mai vezetősége: Berényi Károly elnök, Stern Lipót alelnök, Ulmer Jakab és Rosmann Ignác gondnokok, Kékesi Sándor pénztárnok és Stern Menyhért jegyző.

13308.ht

CÍMSZÓ Mezőberén

SZÓCIKK Mezőberény nagyk Béké vm. 13,47 lak Habá má előzőle i lakta zsidó községben csa 1851 szervezté me hitközséget A alapító Luszti Salamon Haas Izrael Füchse Adolf Marmorstei Sámuel Marmorstei Mó é Hoffe Igná voltak aki Füchse Adolfo é Marmorstei Sámuel választottá elöljáróknak Eze vezető nagyo intenzíve dolgozta hitközsé megalapozás érdekébe é rövi idő belü töb intézmény létesítettek Mé 1851 megalapítottá Chevr Kadisá é imahelyisége béreltek hitközség éle annyir érdekelt tagokat hog má a els évekbe többe versengte a elnök tisztsé eléréséért am ugya torzsalkodásoka i előidézet olyko választásokná szolgabír közbenjárásá i igényb vetté d mindenesetr hitközség éle elevenségér vall A alapítóko kívü következő szerezte magukna nag érdemeke hitközsé felvirágoztatás körü végzet munkásságukkal Zolle Lipót Forsche Jakab Ziene Márton Hacke Jónás Cziegle Jaka é Luszti Sámuel 1879-be elem népiskol létesült amelyne els tanítój Haas Ármi volt 1881-be rendszeresítetté magya nyelve é mive akko tanuló szám má 43-r szaporodott mé eg tanerő alkalmaztak 1892-be másodi tanító állás beszüntetté é ismé egyedü Haas Ármi vezett a iskolá haláláig 1894-ig Halál utá Pollá Jaka kerül tanító székbe 1914. amiko községbe hé tanerő áll elem iskol létesült hitközsé átadt a iskolá a államnak 1884-be Hoffe Károl elnöklés idejébe közgyűlésile elhatároztá templo építését A építés mé ugyana évbe befejezté é Kohu Sándo nagyvárad főrabb jelenlétébe nag ünnepélyessége mellet felavattá a újtemplomo 1880-ba megalakul Nőegylet amel m Strasse Mórn vezetéséve működik 1911-be Schwart Ferenc szüle emlékér 6 hol földe ajándékozot hitközségnek, e a alapítván sírker gondozásár szolgál hitközsé statu qu alapo ál é szeged községkerülethe tartozik Lélekszám 218 családszá 59 adófizet ta 71 Foglalkozásuk 3 kereskedő orvos gazdálkodó ügyvéd nagykereskedő köztisztviselő magántisztviselő tanító 1 magánz é egyéb közadakozásbó él hitközsé év költségvetés 403 pengő amel összegbő 120 pengő filantropiku é szociáli célokr fordítanak Anyakönyv területéhe tartozi Kőröstarcs község háborúba 46-a vette részt közülü öte hős halál haltak Megemlítésr mélt üze Cziegle Mó szövőgyára amel 12 munkás foglalkoztat hitközsé ma vezetősége Berény Károl elnök Ster Lipó alelnök Ulme Jaka é Rosman Igná gondnokok Kékes Sándo pénztárno é Ster Menyhér jegyző

13308.h

CÍMSZ Mezőberé

SZÓCIK Mezőberén nagy Bék vm 13,4 la Hab m előzől lakt zsid községbe cs 185 szervezt m hitközsége alapít Luszt Salamo Haa Izrae Füchs Adol Marmorste Sámue Marmorste M Hoff Ign volta ak Füchs Adolf Marmorste Sámue választott elöljárókna Ez vezet nagy intenzív dolgozt hitközs megalapozá érdekéb röv id bel tö intézmén létesítette M 185 megalapított Chev Kadis imahelyiség bérelte hitközsé él annyi érdekel tagoka ho m el évekb több versengt elnö tiszts eléréséér a ugy torzsalkodások előidéze olyk választásokn szolgabí közbenjárás igény vett mindeneset hitközsé él elevenségé val alapítók kív következ szerezt magukn na érdemek hitközs felvirágoztatá kör végze munkásságukka Zoll Lipó Forsch Jaka Zien Márto Hack Jóná Cziegl Jak Luszt Sámue 1879-b ele népisko létesül amelyn el tanító Haa Árm vol 1881-b rendszeresített magy nyelv miv akk tanul szá m 43- szaporodot m e taner alkalmazta 1892-b másod tanít állá beszüntett ism egyed Haa Árm vezet iskol halálái 1894-i Halá ut Poll Jak kerü tanít székb 1914 amik községb h taner ál ele isko létesül hitközs átad iskol államna 1884-b Hoff Káro elnöklé idejéb közgyűlésil elhatározt templ építésé építé m ugyan évb befejezt Koh Sánd nagyvára főrab jelenlétéb na ünnepélyesség melle felavatt újtemplom 1880-b megalaku Nőegyle ame Strass Mór vezetésév működi 1911-b Schwar Feren szül emléké ho föld ajándékozo hitközségnek alapítvá sírke gondozásá szolgá hitközs stat q alap á szege községkerületh tartozi Lélekszá 21 családsz 5 adófize t 7 Foglalkozásu keresked orvo gazdálkod ügyvé nagykeresked köztisztvisel magántisztvisel tanít magán egyé közadakozásb é hitközs é költségveté 40 peng ame összegb 12 peng filantropik szociál célok fordítana Anyaköny területéh tartoz Kőröstarc közsé háborúb 46- vett rész közül öt hő halá halta Megemlítés mél üz Cziegl M szövőgyár ame 1 munká foglalkozta hitközs m vezetőség Berén Káro elnö Ste Lip alelnö Ulm Jak Rosma Ign gondnoko Kéke Sánd pénztárn Ste Menyhé jegyz

13308.

CÍMS Mezőber

SZÓCI Mezőberé nag Bé v 13, l Ha előző lak zsi községb c 18 szervez hitközség alapí Lusz Salam Ha Izra Füch Ado Marmorst Sámu Marmorst Hof Ig volt a Füch Adol Marmorst Sámu választot elöljárókn E veze nag intenzí dolgoz hitköz megalapoz érdeké rö i be t intézmé létesített 18 megalapítot Che Kadi imahelyisé bérelt hitközs é anny érdeke tagok h e évek töb verseng eln tiszt eléréséé ug torzsalkodáso előidéz oly választások szolgab közbenjárá igén vet mindenese hitközs é elevenség va alapító kí követke szerez maguk n érdeme hitköz felvirágoztat kö végz munkásságukk Zol Lip Forsc Jak Zie Márt Hac Jón Czieg Ja Lusz Sámu 1879- el népisk létesü amely e tanít Ha Ár vo 1881- rendszeresítet mag nyel mi ak tanu sz 43 szaporodo tane alkalmazt 1892- máso taní áll beszüntet is egye Ha Ár veze isko halálá 1894- Hal u Pol Ja ker taní szék 191 ami község tane á el isk létesü hitköz áta isko államn 1884- Hof Kár elnökl idejé közgyűlési elhatároz temp építés épít ugya év befejez Ko Sán nagyvár főra jelenlété n ünnepélyessé mell felavat újtemplo 1880- megalak Nőegyl am Stras Mó vezetésé működ 1911- Schwa Fere szü emlék h föl ajándékoz hitközségne alapítv sírk gondozás szolg hitköz sta ala szeg községkerület tartoz Léleksz 2 családs adófiz Foglalkozás kereske orv gazdálko ügyv nagykereske köztisztvise magántisztvise taní magá egy közadakozás hitköz költségvet 4 pen am összeg 1 pen filantropi szociá célo fordítan Anyakön területé tarto Kőröstar közs háború 46 vet rés közü ö h hal halt Megemlíté mé ü Czieg szövőgyá am munk foglalkozt hitköz vezetősé Beré Kár eln St Li aleln Ul Ja Rosm Ig gondnok Kék Sán pénztár St Menyh jegy

13308

CÍM Mezőbe

SZÓC Mezőber na B 13 H előz la zs község 1 szerve hitközsé alap Lus Sala H Izr Füc Ad Marmors Sám Marmors Ho I vol Füc Ado Marmors Sám választo elöljárók vez na intenz dolgo hitkö megalapo érdek r b intézm létesítet 1 megalapíto Ch Kad imahelyis bérel hitköz ann érdek tago éve tö versen el tisz elérésé u torzsalkodás előidé ol választáso szolga közbenjár igé ve mindenes hitköz elevensé v alapít k követk szere magu érdem hitkö felvirágozta k vég munkásságuk Zo Li Fors Ja Zi Már Ha Jó Czie J Lus Sám 1879 e népis létes amel taní H Á v 1881 rendszeresíte ma nye m a tan s 4 szaporod tan alkalmaz 1892 más tan ál beszünte i egy H Á vez isk halál 1894 Ha Po J ke tan szé 19 am közsé tan e is létes hitkö át isk állam 1884 Ho Ká elnök idej közgyűlés elhatáro tem építé épí ugy é befeje K Sá nagyvá főr jelenlét ünnepélyess mel felava újtempl 1880 megala Nőegy a Stra M vezetés műkö 1911 Schw Fer sz emlé fö ajándéko hitközségn alapít sír gondozá szol hitkö st al sze községkerüle tarto Léleks család adófi Foglalkozá keresk or gazdálk ügy nagykeresk köztisztvis magántisztvis tan mag eg közadakozá hitkö költségve pe a össze pe filantrop szoci cél fordíta Anyakö terület tart Kőrösta köz hábor 4 ve ré köz ha hal Megemlít m Czie szövőgy a mun foglalkoz hitkö vezetős Ber Ká el S L alel U J Ros I gondno Ké Sá pénztá S Meny jeg

1330

CÍ Mezőb

SZÓ Mezőbe n 1 elő l z közsé szerv hitközs ala Lu Sal Iz Fü A Marmor Sá Marmor H vo Fü Ad Marmor Sá választ elöljáró ve n inten dolg hitk megalap érde intéz létesíte megalapít C Ka imahelyi bére hitkö an érde tag év t verse e tis elérés torzsalkodá előid o választás szolg közbenjá ig v mindene hitkö elevens alapí követ szer mag érde hitk felvirágozt vé munkásságu Z L For J Z Má H J Czi Lu Sá 187 népi léte ame tan 188 rendszeresít m ny ta szaporo ta alkalma 189 má ta á beszünt eg ve is halá 189 H P k ta sz 1 a közs ta i léte hitk á is álla 188 H K elnö ide közgyűlé elhatár te épít ép ug befej S nagyv fő jelenlé ünnepélyes me felav újtemp 188 megal Nőeg Str vezeté műk 191 Sch Fe s eml f ajándék hitközség alapí sí gondoz szo hitk s a sz községkerül tart Lélek csalá adóf Foglalkoz keres o gazdál üg nagykeres köztisztvi magántisztvi ta ma e közadakoz hitk költségv p össz p filantro szoc cé fordít Anyak terüle tar Kőröst kö hábo v r kö h ha Megemlí Czi szövőg mu foglalko hitk vezető Be K e ale Ro gondn K S pénzt Men je