13315.htm

CÍMSZÓ: Mezőgazdaság

SZÓCIKK: hangoztatott vádra, melyet a M.-ban való «térhódítása» miatt emeltek a zsidóság ellen. 1867 után a zsidók valóban az addiginál nagyobb lendülettel kezdtek M.-gal foglalkozni, de ez korántsem jelenti azt, hogy térhódításról lehetne beszélni. Ha a gazdák egy bizonyos csoportjában arányszámukat meghaladó számmal szerepeltek is, a M. egészében kontingensük semmi esetre sem volt aránytalan. Az meg egészen bizonyos, hogy a hetvenes években és azután a zsidók nemzeti hivatást teljesítettek azzal, hogy a legkétségbeejtőbb gazdasági válság idején a M.-ba fektették tőkéiket. A pusztuló, züllő gazdaságokat így sikerült megmenteniük és a nemzeti termelés szolgálatába állítaniuk, ami a köz szempontjából eléggé meg nem becsülhető eredmény. A zsidók részvétele a M.-ban - mint az alábbi statisztikából kitűnik - nem haladta meg országos számarányukat még akkor sem, mikor a földszerzésnek nem volt semmi akadálya. Mióta azonban a birtokpolitika szabályozza a föld adásvételét, meg kell állapítanunk, hogy a zsidóság helyzete e tekintetben rosszabbodott. Érdekes, hogy egészen a legújabb időkig nyoma sem volt nálunk a földbirtokpolitikának. A tiltó intézkedések évszázadok folyamán csak valamely vallásfelekezet ellen irányultak, de semmi esetre sem tekinthetők birtokpolitikái intézkedéseknek. Ezektől az intézkedésektől eltekintve, az ingatlanszerzésnek a legcsekélyebb korlátozása sem állott fenn. Pl. sem 1848 előtt, sem azután nem találunk intézkedést vagy törvényt, mely idegeneknek, tehát nem magyar állampolgároknak a birtokszerzést megtiltaná. Ahogy a királyi adományozásoknál sem vizsgálták a megadományozott állampolgárságát, ugyanúgy akkor sem törődtek vele, mikor az ingatlanszerzés már a ma ismert jogi ügyletek alapján bonyolódott le. A világháború után többé nem lehetett halogatni a földbirtokpolitikával való komolyabb foglalkozást. Már a háború alatt is születtek egyes korlátozó rendeletek, amelyeket a háborús viszonyok tettek szükségessé. B rendeletek a kormányt, illetve a földmívelésügyi minisztert ruháztak fel azzal a korlátlan joggal, hogy az ingatlan megszerzését minden indokolás nélkül megengedje, vagy megtagadja. Kezdetben csak a nemzetiségi területeken lévő 35 vármegyére, később az egész országra kiterjedt e rendeletek hatálya, amit azután teljes egészében megszüntetett a Károlyi-kormánynak ú. n. Búza Barnaféle rendelete. Ez a rendelet a kisbirtokok szaporítását igyekezett előmozdítani, s amiként nagy előnyei, úgy nagy hibái is voltak. Pár hónappal a kommün bukása után megszületett a ma is érvényben levő földbirtokreform-törvény. Nem célunk itt kritizálni ezt a törvényt, de tagadhatatlan, hogy sok alapvető hibája arra vezethető vissza, hogy amikor megszületett, közállapotaink nem voltak konszolidálva s a lelkekben még erős hullámokat vetett a háborús, a forradalmi és ellenforradalmi idők sok szenvedése. Nem soroljuk fel itt a súlyosnál-súlyosabb hibákat, csak a földbirtokreformnak a zsidósággal kapcsolatos vonatkozásaira akarunk rámutatni. A törvénynek van egy pontja, mely szerint az


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3315. címszó a lexikon => 595. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13315.htm

CÍMSZÓ: Mezőgazdaság

SZÓCIKK: hangoztatott vádra, melyet a M.-ban való térhódítása miatt emeltek a zsidóság ellen. 1867 után a zsidók valóban az addiginál nagyobb lendülettel kezdtek M.-gal foglalkozni, de ez korántsem jelenti azt, hogy térhódításról lehetne beszélni. Ha a gazdák egy bizonyos csoportjában arányszámukat meghaladó számmal szerepeltek is, a M. egészében kontingensük semmi esetre sem volt aránytalan. Az meg egészen bizonyos, hogy a hetvenes években és azután a zsidók nemzeti hivatást teljesítettek azzal, hogy a legkétségbeejtőbb gazdasági válság idején a M.-ba fektették tőkéiket. A pusztuló, züllő gazdaságokat így sikerült megmenteniük és a nemzeti termelés szolgálatába állítaniuk, ami a köz szempontjából eléggé meg nem becsülhető eredmény. A zsidók részvétele a M.-ban - mint az alábbi statisztikából kitűnik - nem haladta meg országos számarányukat még akkor sem, mikor a földszerzésnek nem volt semmi akadálya. Mióta azonban a birtokpolitika szabályozza a föld adásvételét, meg kell állapítanunk, hogy a zsidóság helyzete e tekintetben rosszabbodott. Érdekes, hogy egészen a legújabb időkig nyoma sem volt nálunk a földbirtokpolitikának. A tiltó intézkedések évszázadok folyamán csak valamely vallásfelekezet ellen irányultak, de semmi esetre sem tekinthetők birtokpolitikái intézkedéseknek. Ezektől az intézkedésektől eltekintve, az ingatlanszerzésnek a legcsekélyebb korlátozása sem állott fenn. Pl. sem 1848 előtt, sem azután nem találunk intézkedést vagy törvényt, mely idegeneknek, tehát nem magyar állampolgároknak a birtokszerzést megtiltaná. Ahogy a királyi adományozásoknál sem vizsgálták a megadományozott állampolgárságát, ugyanúgy akkor sem törődtek vele, mikor az ingatlanszerzés már a ma ismert jogi ügyletek alapján bonyolódott le. A világháború után többé nem lehetett halogatni a földbirtokpolitikával való komolyabb foglalkozást. Már a háború alatt is születtek egyes korlátozó rendeletek, amelyeket a háborús viszonyok tettek szükségessé. B rendeletek a kormányt, illetve a földmívelésügyi minisztert ruháztak fel azzal a korlátlan joggal, hogy az ingatlan megszerzését minden indokolás nélkül megengedje, vagy megtagadja. Kezdetben csak a nemzetiségi területeken lévő 35 vármegyére, később az egész országra kiterjedt e rendeletek hatálya, amit azután teljes egészében megszüntetett a Károlyi-kormánynak ú. n. Búza Barnaféle rendelete. Ez a rendelet a kisbirtokok szaporítását igyekezett előmozdítani, s amiként nagy előnyei, úgy nagy hibái is voltak. Pár hónappal a kommün bukása után megszületett a ma is érvényben levő földbirtokreform-törvény. Nem célunk itt kritizálni ezt a törvényt, de tagadhatatlan, hogy sok alapvető hibája arra vezethető vissza, hogy amikor megszületett, közállapotaink nem voltak konszolidálva s a lelkekben még erős hullámokat vetett a háborús, a forradalmi és ellenforradalmi idők sok szenvedése. Nem soroljuk fel itt a súlyosnál-súlyosabb hibákat, csak a földbirtokreformnak a zsidósággal kapcsolatos vonatkozásaira akarunk rámutatni. A törvénynek van egy pontja, mely szerint az

13315.ht

CÍMSZÓ Mezőgazdasá

SZÓCIKK hangoztatot vádra melye M.-ba val térhódítás miat emelte zsidósá ellen 186 utá zsidó valóba a addiginá nagyob lendülette kezdte M.-ga foglalkozni d e korántse jelent azt hog térhódításró lehetn beszélni H gazdá eg bizonyo csoportjába arányszámuka meghalad számma szerepelte is M egészébe kontingensü semm esetr se vol aránytalan A me egésze bizonyos hog hetvene évekbe é azutá zsidó nemzet hivatás teljesítette azzal hog legkétségbeejtőb gazdaság válsá idejé M.-b fektetté tőkéiket pusztuló züll gazdaságoka íg sikerül megmenteniü é nemzet termelé szolgálatáb állítaniuk am kö szempontjábó elégg me ne becsülhet eredmény zsidó részvétel M.-ba min a alább statisztikábó kitűni ne haladt me országo számarányuka mé akko sem miko földszerzésne ne vol semm akadálya Miót azonba birtokpolitik szabályozz föl adásvételét me kel állapítanunk hog zsidósá helyzet tekintetbe rosszabbodott Érdekes hog egésze legújab időki nyom se vol nálun földbirtokpolitikának tilt intézkedése évszázado folyamá csa valamel vallásfelekeze elle irányultak d semm esetr se tekinthető birtokpolitiká intézkedéseknek Ezektő a intézkedésektő eltekintve a ingatlanszerzésne legcsekélyeb korlátozás se állot fenn Pl se 184 előtt se azutá ne találun intézkedés vag törvényt mel idegeneknek tehá ne magya állampolgárokna birtokszerzés megtiltaná Ahog király adományozásokná se vizsgáltá megadományozot állampolgárságát ugyanúg akko se törődte vele miko a ingatlanszerzé má m ismer jog ügylete alapjá bonyolódot le világhábor utá több ne lehetet halogatn földbirtokpolitikáva val komolyab foglalkozást Má hábor alat i születte egye korlátoz rendeletek amelyeke háború viszonyo tette szükségessé rendelete kormányt illetv földmívelésügy miniszter ruházta fe azza korlátla joggal hog a ingatla megszerzésé minde indokolá nélkü megengedje vag megtagadja Kezdetbe csa nemzetiség területeke lév 3 vármegyére későb a egés országr kiterjed rendelete hatálya ami azutá telje egészébe megszüntetet Károlyi-kormányna ú n Búz Barnafél rendelete E rendele kisbirtoko szaporításá igyekezet előmozdítani amikén nag előnyei úg nag hibá i voltak Pá hónappa kommü bukás utá megszületet m i érvénybe lev földbirtokreform-törvény Ne célun it kritizáln ez törvényt d tagadhatatlan hog so alapvet hibáj arr vezethet vissza hog amiko megszületett közállapotain ne volta konszolidálv lelkekbe mé erő hullámoka vetet háborús forradalm é ellenforradalm idő so szenvedése Ne sorolju fe it súlyosnál-súlyosab hibákat csa földbirtokreformna zsidóságga kapcsolato vonatkozásair akarun rámutatni törvényne va eg pontja mel szerin a

13315.h

CÍMSZ Mezőgazdas

SZÓCIK hangoztato vádr mely M.-b va térhódítá mia emelt zsidós elle 18 ut zsid valób addigin nagyo lendülett kezdt M.-g foglalkozn koránts jelen az ho térhódításr lehet beszéln gazd e bizony csoportjáb arányszámuk meghala számm szerepelt i egészéb kontingens sem eset s vo aránytala m egész bizonyo ho hetven évekb azut zsid nemze hivatá teljesített azza ho legkétségbeejtő gazdasá váls idej M.- fektett tőkéike pusztul zül gazdaságok í sikerü megmenteni nemze termel szolgálatá állítaniu a k szempontjáb elég m n becsülhe eredmén zsid részvéte M.-b mi aláb statisztikáb kitűn n halad m ország számarányuk m akk se mik földszerzésn n vo sem akadály Mió azonb birtokpoliti szabályoz fö adásvételé m ke állapítanun ho zsidós helyze tekintetb rosszabbodot Érdeke ho egész legúja idők nyo s vo nálu földbirtokpolitikána til intézkedés évszázad folyam cs valame vallásfelekez ell irányulta sem eset s tekinthet birtokpolitik intézkedésekne Ezekt intézkedésekt eltekintv ingatlanszerzésn legcsekélye korlátozá s állo fen P s 18 előt s azut n találu intézkedé va törvény me idegenekne teh n magy állampolgárokn birtokszerzé megtiltan Aho királ adományozásokn s vizsgált megadományozo állampolgárságá ugyanú akk s törődt vel mik ingatlanszerz m isme jo ügylet alapj bonyolódo l világhábo ut töb n lehete halogat földbirtokpolitikáv va komolya foglalkozás M hábo ala születt egy korláto rendelete amelyek hábor viszony tett szükségess rendelet kormány illet földmívelésüg miniszte ruházt f azz korlátl jogga ho ingatl megszerzés mind indokol nélk megengedj va megtagadj Kezdetb cs nemzetisé területek lé vármegyér késő egé ország kiterje rendelet hatály am azut telj egészéb megszüntete Károlyi-kormányn Bú Barnafé rendelet rendel kisbirtok szaporítás igyekeze előmozdítan amiké na előnye ú na hib volta P hónapp komm buká ut megszülete érvényb le földbirtokreform-törvén N célu i kritizál e törvény tagadhatatla ho s alapve hibá ar vezethe vissz ho amik megszületet közállapotai n volt konszolidál lelkekb m er hullámok vete háború forradal ellenforradal id s szenvedés N sorolj f i súlyosnál-súlyosa hibáka cs földbirtokreformn zsidóságg kapcsolat vonatkozásai akaru rámutatn törvényn v e pontj me szeri

13315.

CÍMS Mezőgazda

SZÓCI hangoztat vád mel M.- v térhódít mi emel zsidó ell 1 u zsi való addigi nagy lendület kezd M.- foglalkoz koránt jele a h térhódítás lehe beszél gaz bizon csoportjá arányszámu meghal szám szerepel egészé kontingen se ese v aránytal egés bizony h hetve évek azu zsi nemz hivat teljesítet azz h legkétségbeejt gazdas vál ide M. fektet tőkéik pusztu zü gazdaságo siker megmenten nemz terme szolgálat állítani szempontjá elé becsülh eredmé zsi részvét M.- m alá statisztiká kitű hala orszá számarányu ak s mi földszerzés v se akadál Mi azon birtokpolit szabályo f adásvétel k állapítanu h zsidó helyz tekintet rosszabbodo Érdek h egés legúj idő ny v nál földbirtokpolitikán ti intézkedé évszáza folya c valam vallásfeleke el irányult se ese tekinthe birtokpoliti intézkedésekn Ezek intézkedések eltekint ingatlanszerzés legcsekély korlátoz áll fe 1 elő azu talál intézked v törvén m idegenekn te mag állampolgárok birtokszerz megtilta Ah kirá adományozások vizsgál megadományoz állampolgárság ugyan ak törőd ve mi ingatlanszer ism j ügyle alap bonyolód világháb u tö lehet haloga földbirtokpolitiká v komoly foglalkozá háb al szület eg korlát rendelet amelye hábo viszon tet szükséges rendele kormán ille földmívelésü miniszt ruház az korlát jogg h ingat megszerzé min indoko nél megenged v megtagad Kezdet c nemzetis területe l vármegyé kés eg orszá kiterj rendele hatál a azu tel egészé megszüntet Károlyi-kormány B Barnaf rendele rende kisbirto szaporítá igyekez előmozdíta amik n előny n hi volt hónap kom buk u megszület érvény l földbirtokreform-törvé cél kritizá törvén tagadhatatl h alapv hib a vezeth viss h ami megszülete közállapota vol konszolidá lelkek e hullámo vet hábor forrada ellenforrada i szenvedé sorol súlyosnál-súlyos hibák c földbirtokreform zsidóság kapcsola vonatkozása akar rámutat törvény pont m szer

13315

CÍM Mezőgazd

SZÓC hangozta vá me M. térhódí m eme zsid el zs val addig nag lendüle kez M. foglalko korán jel térhódítá leh beszé ga bizo csoportj arányszám megha szá szerepe egész kontinge s es arányta egé bizon hetv éve az zs nem hiva teljesíte az legkétségbeej gazda vá id M fekte tőkéi puszt z gazdaság sike megmente nem term szolgála állítan szempontj el becsül eredm zs részvé M. al statisztik kit hal orsz számarány a m földszerzé s akadá M azo birtokpoli szabály adásvéte állapítan zsid hely tekinte rosszabbod Érde egé legú id n ná földbirtokpolitiká t intézked évszáz foly vala vallásfelek e irányul s es tekinth birtokpolit intézkedések Eze intézkedése eltekin ingatlanszerzé legcsekél korláto ál f el az talá intézke törvé idegenek t ma állampolgáro birtokszer megtilt A kir adományozáso vizsgá megadományo állampolgársá ugya a törő v m ingatlansze is ügyl ala bonyoló világhá t lehe halog földbirtokpolitik komol foglalkoz há a szüle e korlá rendele amely háb viszo te szüksége rendel kormá ill földmívelés minisz ruhá a korlá jog inga megszerz mi indok né megenge megtaga Kezde nemzeti terület vármegy ké e orsz kiter rendel hatá az te egész megszünte Károlyi-kormán Barna rendel rend kisbirt szaporít igyeke előmozdít ami előn h vol hóna ko bu megszüle érvén földbirtokreform-törv cé kritiz törvé tagadhatat alap hi vezet vis am megszület közállapot vo konszolid lelke hullám ve hábo forrad ellenforrad szenved soro súlyosnál-súlyo hibá földbirtokrefor zsidósá kapcsol vonatkozás aka rámuta törvén pon sze

1331

CÍ Mezőgaz

SZÓ hangozt v m M térhód em zsi e z va addi na lendül ke M foglalk korá je térhódít le besz g biz csoport arányszá megh sz szerep egés konting e arányt eg bizo het év a z ne hiv teljesít a legkétségbee gazd v i fekt tőké pusz gazdasá sik megment ne ter szolgál állíta szempont e becsü ered z részv M a statiszti ki ha ors számarán földszerz akad az birtokpol szabál adásvét állapíta zsi hel tekint rosszabbo Érd eg leg i n földbirtokpolitik intézke évszá fol val vallásfele irányu e tekint birtokpoli intézkedése Ez intézkedés elteki ingatlanszerz legcseké korlát á e a tal intézk törv idegene m állampolgár birtoksze megtil ki adományozás vizsg megadomány állampolgárs ugy tör ingatlansz i ügy al bonyol világh leh halo földbirtokpoliti komo foglalko h szül korl rendel amel há visz t szükség rende korm il földmívelé minis ruh korl jo ing megszer m indo n megeng megtag Kezd nemzet terüle vármeg k ors kite rende hat a t egés megszünt Károlyi-kormá Barn rende ren kisbir szaporí igyek előmozdí am elő vo hón k b megszül érvé földbirtokreform-tör c kriti törv tagadhata ala h veze vi a megszüle közállapo v konszoli lelk hullá v háb forra ellenforra szenve sor súlyosnál-súly hib földbirtokrefo zsidós kapcso vonatkozá ak rámut törvé po sz