13322.htm

CÍMSZÓ: Mezumon-bencsen

SZÓCIKK: Mezumon-bencsen (h.). Három emberből álló társaság asztali áldása az étkezés után A jiddis nyelvhasználat mezümen-nek mondja A M.-ben ösak a bar-mieva (l. o.) koron túl levő férfiak vagy ifjak vehetnek részt. A szertartás formája ez: a házigazda, vagy az a vendég, akit az ezzel megtisztel, felszólítja asztaltársait az ima elmondására, a másik kettő az előírt formulával válaszol: Jehi Sem Adonój mevórách meato vead ólom. Legyen az Örökkévaló neve dicsőítve mostantól mindörökké. A felhívó azután megkezdi az imát és végig hangosan mondja, vagy legalább, az «Áldott légy Örökkévaló végződésű strófákat, hogy a többi a szokásos «Áldott Ő és áldott az Ő neve» formulával respondeáljon. Szokás, hogy az előimádkozó boros serleget is ürít az ima végén. Tíz férfi jelenlétében az ima ünnepélyesebb és a bevezető benedikciót állva mondják ilyenkor az imádkozok. A M. szertartása a Talmudnak abból a szentenciájából alakult ki, hogy ha hárman ülnek az asztalnál és nem beszélgetnek a Szentírásról, olyanok azok, mintha halotti áldozatot fogyasztanának. A tórai diszkussziónak minimális mértéke az áhítatos élőimádkozás, amellyel az ember másokat is belevon az áhítatba.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3322. címszó a lexikon => 597. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13322.htm

CÍMSZÓ: Mezumon-bencsen

SZÓCIKK: Mezumon-bencsen h. . Három emberből álló társaság asztali áldása az étkezés után A jiddis nyelvhasználat mezümen-nek mondja A M.-ben ösak a bar-mieva l. o. koron túl levő férfiak vagy ifjak vehetnek részt. A szertartás formája ez: a házigazda, vagy az a vendég, akit az ezzel megtisztel, felszólítja asztaltársait az ima elmondására, a másik kettő az előírt formulával válaszol: Jehi Sem Adonój mevórách meato vead ólom. Legyen az Örökkévaló neve dicsőítve mostantól mindörökké. A felhívó azután megkezdi az imát és végig hangosan mondja, vagy legalább, az Áldott légy Örökkévaló végződésű strófákat, hogy a többi a szokásos Áldott Ő és áldott az Ő neve formulával respondeáljon. Szokás, hogy az előimádkozó boros serleget is ürít az ima végén. Tíz férfi jelenlétében az ima ünnepélyesebb és a bevezető benedikciót állva mondják ilyenkor az imádkozok. A M. szertartása a Talmudnak abból a szentenciájából alakult ki, hogy ha hárman ülnek az asztalnál és nem beszélgetnek a Szentírásról, olyanok azok, mintha halotti áldozatot fogyasztanának. A tórai diszkussziónak minimális mértéke az áhítatos élőimádkozás, amellyel az ember másokat is belevon az áhítatba.

13322.ht

CÍMSZÓ Mezumon-bencse

SZÓCIKK Mezumon-bencse h Háro emberbő áll társasá asztal áldás a étkezé utá jiddi nyelvhasznála mezümen-ne mondj M.-be ösa bar-miev l o koro tú lev férfia vag ifja vehetne részt szertartá formáj ez házigazda vag a vendég aki a ezze megtisztel felszólítj asztaltársai a im elmondására mási kett a előír formuláva válaszol Jeh Se Adonó mevórác meat vea ólom Legye a Örökkéval nev dicsőítv mostantó mindörökké felhív azutá megkezd a imá é végi hangosa mondja vag legalább a Áldot lég Örökkéval végződés strófákat hog több szokáso Áldot é áldot a nev formuláva respondeáljon Szokás hog a előimádkoz boro serlege i ürí a im végén Tí férf jelenlétébe a im ünnepélyeseb é bevezet benedikció állv mondjá ilyenko a imádkozok M szertartás Talmudna abbó szentenciájábó alakul ki hog h hárma ülne a asztalná é ne beszélgetne Szentírásról olyano azok minth halott áldozato fogyasztanának tóra diszkusszióna minimáli mérték a áhítato élőimádkozás amellye a embe másoka i belevo a áhítatba

13322.h

CÍMSZ Mezumon-bencs

SZÓCIK Mezumon-bencs Hár emberb ál társas aszta áldá étkez ut jidd nyelvhasznál mezümen-n mond M.-b ös bar-mie kor t le férfi va ifj vehetn rész szertart formá e házigazd va vendé ak ezz megtiszte felszólít asztaltársa i elmondásár más ket előí formuláv válaszo Je S Adon mevórá mea ve ólo Legy Örökkéva ne dicsőít mostant mindörökk felhí azut megkez im vég hangos mondj va legaláb Áldo lé Örökkéva végződé strófáka ho töb szokás Áldo áldo ne formuláv respondeáljo Szoká ho előimádko bor serleg ür i végé T fér jelenlétéb i ünnepélyese beveze benedikci áll mondj ilyenk imádkozo szertartá Talmudn abb szentenciájáb alaku k ho hárm üln asztaln n beszélgetn Szentírásró olyan azo mint halot áldozat fogyasztanána tór diszkusszión minimál mérté áhítat élőimádkozá amelly emb mások belev áhítatb

13322.

CÍMS Mezumon-benc

SZÓCI Mezumon-benc Há ember á társa aszt áld étke u jid nyelvhaszná mezümen- mon M.- ö bar-mi ko l férf v if vehet rés szertar form házigaz v vend a ez megtiszt felszólí asztaltárs elmondásá má ke elő formulá válasz J Ado mevór me v ól Leg Örökkév n dicsőí mostan mindörök felh azu megke i vé hango mond v legalá Áld l Örökkév végződ strófák h tö szoká Áld áld n formulá respondeálj Szok h előimádk bo serle ü vég fé jelenlété ünnepélyes bevez benedikc ál mond ilyen imádkoz szertart Talmud ab szentenciájá alak h hár ül asztal beszélget Szentírásr olya az min halo áldoza fogyasztanán tó diszkusszió minimá mért áhíta élőimádkoz amell em máso bele áhítat

13322

CÍM Mezumon-ben

SZÓC Mezumon-ben H embe társ asz ál étk ji nyelvhaszn mezümen mo M. bar-m k fér i vehe ré szerta for háziga ven e megtisz felszól asztaltár elmondás m k el formul válas Ad mevó m ó Le Örökké dicső mosta mindörö fel az megk v hang mon legal Ál Örökké végző strófá t szok Ál ál formul respondeál Szo előimád b serl vé f jelenlét ünnepélye beve benedik á mon ilye imádko szertar Talmu a szentenciáj ala há ü aszta beszélge Szentírás oly a mi hal áldoz fogyasztaná t diszkusszi minim mér áhít élőimádko amel e más bel áhíta

1332

CÍ Mezumon-be

SZÓ Mezumon-be emb tár as á ét j nyelvhasz mezüme m M bar- fé veh r szert fo házig ve megtis felszó asztaltá elmondá e formu vála A mev L Örökk dics most mindör fe a meg han mo lega Á Örökk végz stróf szo Á á formu respondeá Sz előimá ser v jelenlé ünnepély bev benedi mo ily imádk szerta Talm szentenciá al h aszt beszélg Szentírá ol m ha áldo fogyasztan diszkussz mini mé áhí élőimádk ame má be áhít