13324.htm

CÍMSZÓ: Miatyánk

SZÓCIKK: Miatyánk. Héberül: Ovinu. A keresztény vallások ama imádságának elnevezése, melyre Jézus tanította tanítványait, s amelynek nem teljesen egyező szövegét Máté (6. 9 - 13) és Lukács (11. 1-4) evangélisták közlik. Utóbbiból kitűnik, hogy már Keresztelő János (l. o.) is tanította követőit egy imaformulára s lehetséges, hogy az azonos volt a közölt M.-kal. A Talmud viszont azt tanúsítja, hogy egyes kiválóbb mestereknek szokásuk volt a rendes imák mellett rövid imádságot recitálni s azt tanítványaik is követték (Toszefta Berachót Z; Berachót 16b -17a, 29b; Jerus. Berachót 4. 7d) s ezen imák, valamint a Jézusé közt hasonlatosság van. A kétféle M.-szöveg közül a Mátéé hosszabb és újabb keletű, mint a Lukácsé. Mindkettőé szó szerint a régebbi hébernyelvű és általánosan elterjedt egyes hosszabb imádságokból van művésziesen kiválogatva s főképpen az esszénus-chaszideusok közt voltak azok elterjedve. Hogy tiszta zsidó imák keverékei a M. egyes mondatai, azt mutatja az a körülmény is, hogy sehol sincs benne kifejezve az, hogy a Messiás Jézus személyében eljött volna, hanem ellenkezőleg, mindjárt bevezetésében a zsidó messiási reménységnek ad kifejezést, mondván «Jöjjön el a Te országod.» Úgy ez, mint Isten nevének megszentelése szószerint az ősi és máig a zsidó liturgiában legnagyobb szerepet játszó, naponként számtalanszor elmondott s a gyászolóknak külön előírt Kaddis (l. o.) imádságból van átvéve. Ez utóbbit valamennyi zsidó liturgia több helyt tartalmazza. A M. invokáció (héb. Ovinu) a zsidó liturgiában igen gyakori, de különösen nagy szerepet játszik a ros hásónó, jom-kippur és a kettő közti bűnbánat tíz napja imádságai közt. Ennek az imasorozatnak minden kérése, 111. mondata így kezdődik: Ovinu Málkénu, azaz M. királyunk, az egyik könyörgés pedig így: «M. királyunk, tárd fel nekünk mielőbb a Te királyságod dicsőségét.» A mindennap háromszor mondott Tizennyolc Benedikció (semóne észre) 4. és 5. áldásában szintén M. az invokáció. Az esszénus-chaszideus körökben gyakori volt a Talmud szerint ez az invokáció: «M., ki az Égben vagy» (Berachót 5. 1; Jóma 8. 9 ,• Szóta 9. 15; Ábót 5. 20; Toszefta, Demaj II. 9), amely szintén gyakran előfordul a zsidó liturgiában szószerint (pl. Jéhi rócón milifnó Ovinu se-basomáim, am. legyen meg a Te akaratod M. az Egekben). A Kaddis, a zsidók egyik legfőbb imádsága már a Jézus előtti időben is, ezt tartalmazza: «Szenteltessék meg az ő nagy Neve e világon, melyet ő teremtett az ő akarata szerint vajha megalapítaná az Ő királyságát gyorsan és a közeli időben.» Az Al ha-Kól szintén egészen hasonlót tartalmaz. Valamennyiben kifejezésre jut a M. három fő alkatrésze: Jöjjön el a Te királyságod, Szenteltessék meg a Te neved, egyen meg a Te akaratod a földön és az égben. Valamennyi egy gondolatot és akaratot fejez ki, t. i. az Isten akarata szerint történő eljövetelét a Messiásnak, teljesen a zsidó felfogás és képzet szerint. A «legyen meg a Te akaratod» kifejezés az Ég királysága eljövetelére vonatkozik, jelezve mintegy azt, hogy senki, csupán isten maga tudja annak idejét. Ezt az isteni akaratot, ül. tetszést a héber rócón fejezi ki az említett imákban. (V. ö. Jesája 61. 2; Zsolt 69. 14; Lukács 2. 14). Minthogy Jézus tanítványai szerint a Messiás az ő személyében jött el, már nem használhatták ezt a kifejezést: jöjjön el mielőbb a Te királyságod . Az Új- Testamentum exegetái szerint a Messiás második eljövetelének, Isten királysága tökéletesülésének eszméjéről van itt szó, azonban ez is zsidó gondolat volt. A legyen meg a Te akaratod kifejezés, mindent Istennek való alárendelést fejez ki, mint az R. Eliezer imájából kitűnik: «Legyen meg a Te akaratod az égben fenn s adj lelket azoknak, akik félnek Téged a földön és tedd, ami a Te szemeidben jónak tűnik fel; áldott légy Te, aki meghallgatod az imát» (Tószafot, Beráchót III. 7). A M. többi része a Messiás ezutáni várása eszméjével áll szoros kapcsolatban. R. Eliezer (Mechilta szerint a módimi Eleazar) ezt mondja: «Aki teremtette a nappalt, gondoskodik is (az emberről); ezért az, akinek elegendője van, s ezt mondja: mit fogok enni holnap?, a kishitűek közé tartozik» (Mechilta, Besallach; Szóta 48b). Ugyanezt mondja Jézus is: «Ne gondoljatok életetekre, arra, hogy mit fogtok enni vagy inni... Ó, ti kishitűek...» (Máté 6. 25-34.; Lukács 12. 22-31; v. ö. Simeon b. Jochai, Mechilta i. h.; Beráchót 35b; Kiddusin 4. 14). Ez a hit tisztára a Messiást várók hite volt s ezek imádkoztak Salamon szavaival: Add meg nekünk mindennapi kenyerünket (lechem chuki) (Példab. 30. 8; Becalcha). A bűn megbánására és megbocsátására vonatkozóan még különösebb mértékben helyeznek súlyt a régi zsidó imák és mondások: «Bocsásd meg felebarátodnak a sérelmet, amellyel az téged illetett s úgy a te vétkeid is megbocsáttatnak, ha imádkozol», mondja Szirach (28. 2), a K. e. 2. sz.-ban. «Kinek lesz megbocsátva a vétke ? Annak, aki megbocsátja a sérelmet» (Derech Ereczuta VI. 3; Roshasána 17a). Ugyanezeket mondja Jézus is Márk evangélistánál (11.25) s ez az előírás került be a M.-ba ily módon: bocsásd meg a mi vétkeinket, amint mi megbocsátunk az ellenünk vétőknek . A M. többi része is szoros összefüggésben áll a zsidó liturgiával; a «nevigy minket kísértésbe» a zsidók reggeli imádságában megvan máig az ókortól kezdve (Beráchót 60b). A «szabadíts meg a gonosztól», azaz Jakab evangélista szerint a Sátántól, miután az a rossz forrása, az esszénus-chásszideusoknál sűrűn előfordult kifejezés volt (Beráchót 10b-17a, 60b), akik azonban letompították azt a jécer horá, azaz «bűnös vágy» közkeletű kifejezésre. Szorosabb analizálásnál kitűnik, hogy a Máténál közölt M. záróversei (6. 14-15) csupán a megbocsátási imára vonatkoznak, ennélfogva az eredeti szöveg azonos volt Márk 11. 25-tel s a M. egész szövege későbbi interpolációja a Máté evangéliumnak; valószínű az a feltevés, hogy az egész át lett véve a Didache-ből (VIII 2), amelynek eredeti zsidó formája a M.-ot, mint a János tanítványainak imáját tartalmazta. (L. Jézus, Kereszténység és zsidóság viszonya) A M. szövegének minden szava, ahogy fentebb jeleztük, zsidó imákból való és azt a következő szembeállítás is mutatja. (A héber imarészek forrásait megadni nem mindenütt lehet, mivel nincsenek határozott számmal ellátva, mint a bibliai versek és fejezetek.) Miatyánk, Ki vagy a mennyben, szenteltessék meg a Te Neved jöjjön el a Te országod (= a Te uralmad Ovinu sebasomajim jiszkaddas simchó véjamlich malchuszé (vegye át uralmát), de van ilyen formula is: jöjjön az Ő uralma (Targum Micha 4. 8. v.) jehi rocón ászé recóncho basoma-jim mimmáal vehatóv béénechó aszó (tedd meg akaratodat a mennyben és ami jónak tetszik szemeidben, hajtsd végre (Beráchót 29b). Mindent, mi Istennek tetszik, megteszi a mennyben és a földön, a tengerben és minden mélységben (Zsolt. 356). Hatriféni lechem chuki (Példabeszédek 38. 8). R. Méir tanítványai mondták: Mi a legrövidebb ima? ,A Te néped szükségletei nagyok ... legyen a te akaratod, hogy megadd mindenkinek szükségletét' (Beráchót 29b). R. Eliezer monda: Akinek meg van, amit ma ehetik és mondja: mi teszem holnap? az kishitű (Mech. 55b). Áldott az Isten, nap nap után, a kenyérért, melyet ad szelách lonu ovinu, ki chotónu (bocsásd meg, Atyánk, hogy vetkeztünk... A semone eszré imában). Még ha a testi sértő a sértettnek kártérítést nyújtott is, Isten nem bocsát meg neki, míg meg nem követte a sértettet (Bába Káma 8. 7). Aki az embereken könyörül, azon megkönyörülnek a mennyben, aki nem könyörül embereken, azon nem könyörülnek az égben (Sabbat 151b). legyen meg a Te akaratod miképp a mennyben azonképp a földön is A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk és bocsásd vétkeinket meg amiképp mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek Ne vigy minket kísértésbe Isten elleni vétkeket az engesztelő nap eltöröl, ember elleni vétkeket nem töröl el, míg az ember embertársát meg nem követi (Jóma 8. 9). Al tevienu... lidé niszójon (reggeli ima Beráchot 60b alapján.) Ne vigy minket sem bűn, sem vétség, sem kísértés, sem becstelenség hatalmába, de szabadíts meg a gonosztól ments meg minket rossz embertől, rossz Mert Tied az ország, a hatalom és a dicsőség most és mindörökké. Ámen. Véletlentől, rossz hajlamtól, rossz társtól és rossz szomszédtól és a rontó Sátántól, szigorú ítélettől és szigorú bírótól, akár hitsorsosunk, akár nem hitsorsosunk. (Reggeli ima Beráchot 16b alapján.) Ki hamalchusz selcho ki (Ólenu ima) Boruch Sem kevodmal-chuszó leólom voed (Ima Jóma Vl. 2 alapján.) Lecho Adonaj hagduló vehagvuró vehatiferesz. Tied uram a nagyság, a hatalom és a dicsőség (Ima Krónl. 29.) S.R. Irodalom. K. Kohler, Jew Encycl. ; F. H. Chase, Text and Studies is. ed. Cambridge 1891 ; Ch. Taylor, Sayings of the Jewish Fathers (1897); A. Harnack, Die ursprüngliche Westalt des Vaternuser (Berlin 1904).


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3324. címszó a lexikon => 597. s köv. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13324.htm

CÍMSZÓ: Miatyánk

SZÓCIKK: Miatyánk. Héberül: Ovinu. A keresztény vallások ama imádságának elnevezése, melyre Jézus tanította tanítványait, s amelynek nem teljesen egyező szövegét Máté 6. 9 - 13 és Lukács 11. 1-4 evangélisták közlik. Utóbbiból kitűnik, hogy már Keresztelő János l. o. is tanította követőit egy imaformulára s lehetséges, hogy az azonos volt a közölt M.-kal. A Talmud viszont azt tanúsítja, hogy egyes kiválóbb mestereknek szokásuk volt a rendes imák mellett rövid imádságot recitálni s azt tanítványaik is követték Toszefta Berachót Z; Berachót 16b -17a, 29b; Jerus. Berachót 4. 7d s ezen imák, valamint a Jézusé közt hasonlatosság van. A kétféle M.-szöveg közül a Mátéé hosszabb és újabb keletű, mint a Lukácsé. Mindkettőé szó szerint a régebbi hébernyelvű és általánosan elterjedt egyes hosszabb imádságokból van művésziesen kiválogatva s főképpen az esszénus-chaszideusok közt voltak azok elterjedve. Hogy tiszta zsidó imák keverékei a M. egyes mondatai, azt mutatja az a körülmény is, hogy sehol sincs benne kifejezve az, hogy a Messiás Jézus személyében eljött volna, hanem ellenkezőleg, mindjárt bevezetésében a zsidó messiási reménységnek ad kifejezést, mondván Jöjjön el a Te országod. Úgy ez, mint Isten nevének megszentelése szószerint az ősi és máig a zsidó liturgiában legnagyobb szerepet játszó, naponként számtalanszor elmondott s a gyászolóknak külön előírt Kaddis l. o. imádságból van átvéve. Ez utóbbit valamennyi zsidó liturgia több helyt tartalmazza. A M. invokáció héb. Ovinu a zsidó liturgiában igen gyakori, de különösen nagy szerepet játszik a ros hásónó, jom-kippur és a kettő közti bűnbánat tíz napja imádságai közt. Ennek az imasorozatnak minden kérése, 111. mondata így kezdődik: Ovinu Málkénu, azaz M. királyunk, az egyik könyörgés pedig így: M. királyunk, tárd fel nekünk mielőbb a Te királyságod dicsőségét. A mindennap háromszor mondott Tizennyolc Benedikció semóne észre 4. és 5. áldásában szintén M. az invokáció. Az esszénus-chaszideus körökben gyakori volt a Talmud szerint ez az invokáció: M., ki az Égben vagy Berachót 5. 1; Jóma 8. 9 ,• Szóta 9. 15; Ábót 5. 20; Toszefta, Demaj II. 9 , amely szintén gyakran előfordul a zsidó liturgiában szószerint pl. Jéhi rócón milifnó Ovinu se-basomáim, am. legyen meg a Te akaratod M. az Egekben . A Kaddis, a zsidók egyik legfőbb imádsága már a Jézus előtti időben is, ezt tartalmazza: Szenteltessék meg az ő nagy Neve e világon, melyet ő teremtett az ő akarata szerint vajha megalapítaná az Ő királyságát gyorsan és a közeli időben. Az Al ha-Kól szintén egészen hasonlót tartalmaz. Valamennyiben kifejezésre jut a M. három fő alkatrésze: Jöjjön el a Te királyságod, Szenteltessék meg a Te neved, egyen meg a Te akaratod a földön és az égben. Valamennyi egy gondolatot és akaratot fejez ki, t. i. az Isten akarata szerint történő eljövetelét a Messiásnak, teljesen a zsidó felfogás és képzet szerint. A legyen meg a Te akaratod kifejezés az Ég királysága eljövetelére vonatkozik, jelezve mintegy azt, hogy senki, csupán isten maga tudja annak idejét. Ezt az isteni akaratot, ül. tetszést a héber rócón fejezi ki az említett imákban. V. ö. Jesája 61. 2; Zsolt 69. 14; Lukács 2. 14 . Minthogy Jézus tanítványai szerint a Messiás az ő személyében jött el, már nem használhatták ezt a kifejezést: jöjjön el mielőbb a Te királyságod . Az Új- Testamentum exegetái szerint a Messiás második eljövetelének, Isten királysága tökéletesülésének eszméjéről van itt szó, azonban ez is zsidó gondolat volt. A legyen meg a Te akaratod kifejezés, mindent Istennek való alárendelést fejez ki, mint az R. Eliezer imájából kitűnik: Legyen meg a Te akaratod az égben fenn s adj lelket azoknak, akik félnek Téged a földön és tedd, ami a Te szemeidben jónak tűnik fel; áldott légy Te, aki meghallgatod az imát Tószafot, Beráchót III. 7 . A M. többi része a Messiás ezutáni várása eszméjével áll szoros kapcsolatban. R. Eliezer Mechilta szerint a módimi Eleazar ezt mondja: Aki teremtette a nappalt, gondoskodik is az emberről ; ezért az, akinek elegendője van, s ezt mondja: mit fogok enni holnap?, a kishitűek közé tartozik Mechilta, Besallach; Szóta 48b . Ugyanezt mondja Jézus is: Ne gondoljatok életetekre, arra, hogy mit fogtok enni vagy inni... Ó, ti kishitűek... Máté 6. 25-34.; Lukács 12. 22-31; v. ö. Simeon b. Jochai, Mechilta i. h.; Beráchót 35b; Kiddusin 4. 14 . Ez a hit tisztára a Messiást várók hite volt s ezek imádkoztak Salamon szavaival: Add meg nekünk mindennapi kenyerünket lechem chuki Példab. 30. 8; Becalcha . A bűn megbánására és megbocsátására vonatkozóan még különösebb mértékben helyeznek súlyt a régi zsidó imák és mondások: Bocsásd meg felebarátodnak a sérelmet, amellyel az téged illetett s úgy a te vétkeid is megbocsáttatnak, ha imádkozol , mondja Szirach 28. 2 , a K. e. 2. sz.-ban. Kinek lesz megbocsátva a vétke ? Annak, aki megbocsátja a sérelmet Derech Ereczuta VI. 3; Roshasána 17a . Ugyanezeket mondja Jézus is Márk evangélistánál 11.25 s ez az előírás került be a M.-ba ily módon: bocsásd meg a mi vétkeinket, amint mi megbocsátunk az ellenünk vétőknek . A M. többi része is szoros összefüggésben áll a zsidó liturgiával; a nevigy minket kísértésbe a zsidók reggeli imádságában megvan máig az ókortól kezdve Beráchót 60b . A szabadíts meg a gonosztól , azaz Jakab evangélista szerint a Sátántól, miután az a rossz forrása, az esszénus-chásszideusoknál sűrűn előfordult kifejezés volt Beráchót 10b-17a, 60b , akik azonban letompították azt a jécer horá, azaz bűnös vágy közkeletű kifejezésre. Szorosabb analizálásnál kitűnik, hogy a Máténál közölt M. záróversei 6. 14-15 csupán a megbocsátási imára vonatkoznak, ennélfogva az eredeti szöveg azonos volt Márk 11. 25-tel s a M. egész szövege későbbi interpolációja a Máté evangéliumnak; valószínű az a feltevés, hogy az egész át lett véve a Didache-ből VIII 2 , amelynek eredeti zsidó formája a M.-ot, mint a János tanítványainak imáját tartalmazta. L. Jézus, Kereszténység és zsidóság viszonya A M. szövegének minden szava, ahogy fentebb jeleztük, zsidó imákból való és azt a következő szembeállítás is mutatja. A héber imarészek forrásait megadni nem mindenütt lehet, mivel nincsenek határozott számmal ellátva, mint a bibliai versek és fejezetek. Miatyánk, Ki vagy a mennyben, szenteltessék meg a Te Neved jöjjön el a Te országod = a Te uralmad Ovinu sebasomajim jiszkaddas simchó véjamlich malchuszé vegye át uralmát , de van ilyen formula is: jöjjön az Ő uralma Targum Micha 4. 8. v. jehi rocón ászé recóncho basoma-jim mimmáal vehatóv béénechó aszó tedd meg akaratodat a mennyben és ami jónak tetszik szemeidben, hajtsd végre Beráchót 29b . Mindent, mi Istennek tetszik, megteszi a mennyben és a földön, a tengerben és minden mélységben Zsolt. 356 . Hatriféni lechem chuki Példabeszédek 38. 8 . R. Méir tanítványai mondták: Mi a legrövidebb ima? ,A Te néped szükségletei nagyok ... legyen a te akaratod, hogy megadd mindenkinek szükségletét' Beráchót 29b . R. Eliezer monda: Akinek meg van, amit ma ehetik és mondja: mi teszem holnap? az kishitű Mech. 55b . Áldott az Isten, nap nap után, a kenyérért, melyet ad szelách lonu ovinu, ki chotónu bocsásd meg, Atyánk, hogy vetkeztünk... A semone eszré imában . Még ha a testi sértő a sértettnek kártérítést nyújtott is, Isten nem bocsát meg neki, míg meg nem követte a sértettet Bába Káma 8. 7 . Aki az embereken könyörül, azon megkönyörülnek a mennyben, aki nem könyörül embereken, azon nem könyörülnek az égben Sabbat 151b . legyen meg a Te akaratod miképp a mennyben azonképp a földön is A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk és bocsásd vétkeinket meg amiképp mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek Ne vigy minket kísértésbe Isten elleni vétkeket az engesztelő nap eltöröl, ember elleni vétkeket nem töröl el, míg az ember embertársát meg nem követi Jóma 8. 9 . Al tevienu... lidé niszójon reggeli ima Beráchot 60b alapján. Ne vigy minket sem bűn, sem vétség, sem kísértés, sem becstelenség hatalmába, de szabadíts meg a gonosztól ments meg minket rossz embertől, rossz Mert Tied az ország, a hatalom és a dicsőség most és mindörökké. Ámen. Véletlentől, rossz hajlamtól, rossz társtól és rossz szomszédtól és a rontó Sátántól, szigorú ítélettől és szigorú bírótól, akár hitsorsosunk, akár nem hitsorsosunk. Reggeli ima Beráchot 16b alapján. Ki hamalchusz selcho ki Ólenu ima Boruch Sem kevodmal-chuszó leólom voed Ima Jóma Vl. 2 alapján. Lecho Adonaj hagduló vehagvuró vehatiferesz. Tied uram a nagyság, a hatalom és a dicsőség Ima Krónl. 29. S.R. Irodalom. K. Kohler, Jew Encycl. ; F. H. Chase, Text and Studies is. ed. Cambridge 1891 ; Ch. Taylor, Sayings of the Jewish Fathers 1897 ; A. Harnack, Die ursprüngliche Westalt des Vaternuser Berlin 1904 .

13324.ht

CÍMSZÓ Miatyán

SZÓCIKK Miatyánk Héberül Ovinu keresztén valláso am imádságána elnevezése melyr Jézu tanított tanítványait amelyne ne teljese egyez szövegé Mát 6 1 é Lukác 11 1- evangélistá közlik Utóbbibó kitűnik hog má Keresztel Jáno l o i tanított követői eg imaformulár lehetséges hog a azono vol közöl M.-kal Talmu viszon az tanúsítja hog egye kiválób mesterekne szokásu vol rende imá mellet rövi imádságo recitáln az tanítványai i követté Toszeft Berachó Z Berachó 16 -17a 29b Jerus Berachó 4 7 eze imák valamin Jézus köz hasonlatossá van kétfél M.-szöve közü Máté hosszab é újab keletű min Lukácsé Mindkettő sz szerin régebb hébernyelv é általánosa elterjed egye hosszab imádságokbó va művésziese kiválogatv főképpe a esszénus-chaszideuso köz volta azo elterjedve Hog tiszt zsid imá keveréke M egye mondatai az mutatj a körülmén is hog seho sinc benn kifejezv az hog Messiá Jézu személyébe eljöt volna hane ellenkezőleg mindjár bevezetésébe zsid messiás reménységne a kifejezést mondvá Jöjjö e T országod Úg ez min Iste nevéne megszentelés szószerin a ős é mái zsid liturgiába legnagyob szerepe játszó naponkén számtalanszo elmondot gyászolókna külö előír Kaddi l o imádságbó va átvéve E utóbbi valamenny zsid liturgi töb hely tartalmazza M invokáci héb Ovin zsid liturgiába ige gyakori d különöse nag szerepe játszi ro hásónó jom-kippu é kett közt bűnbána tí napj imádsága közt Enne a imasorozatna minde kérése 111 mondat íg kezdődik Ovin Málkénu aza M királyunk a egyi könyörgé pedi így M királyunk tár fe nekün mielőb T királyságo dicsőségét mindenna háromszo mondot Tizennyol Benedikci semón észr 4 é 5 áldásába szinté M a invokáció A esszénus-chaszideu körökbe gyakor vol Talmu szerin e a invokáció M. k a Égbe vag Berachó 5 1 Jóm 8 , Szót 9 15 Ábó 5 20 Toszefta Dema II amel szinté gyakra előfordu zsid liturgiába szószerin pl Jéh rócó milifn Ovin se-basomáim am legye me T akarato M a Egekbe Kaddis zsidó egyi legfőb imádság má Jézu előtt időbe is ez tartalmazza Szenteltessé me a nag Nev világon melye teremtet a akarat szerin vajh megalapítan a királyságá gyorsa é közel időben A A ha-Kó szinté egésze hasonló tartalmaz Valamennyibe kifejezésr ju M háro f alkatrésze Jöjjö e T királyságod Szenteltessé me T neved egye me T akarato földö é a égben Valamenny eg gondolato é akarato feje ki t i a Iste akarat szerin történ eljövetelé Messiásnak teljese zsid felfogá é képze szerint legye me T akarato kifejezé a É királyság eljövetelér vonatkozik jelezv minteg azt hog senki csupá iste mag tudj anna idejét Ez a isten akaratot ül tetszés hébe rócó fejez k a említet imákban V ö Jesáj 61 2 Zsol 69 14 Lukác 2 1 Minthog Jézu tanítványa szerin Messiá a személyébe jöt el má ne használhattá ez kifejezést jöjjö e mielőb T királyságo A Új Testamentu exegetá szerin Messiá másodi eljövetelének Iste királyság tökéletesüléséne eszméjérő va it szó azonba e i zsid gondola volt legye me T akarato kifejezés minden Istenne val alárendelés feje ki min a R Elieze imájábó kitűnik Legye me T akarato a égbe fen ad lelke azoknak aki félne Tége földö é tedd am T szemeidbe jóna tűni fel áldot lég Te ak meghallgato a imá Tószafot Beráchó III M több rész Messiá ezután várás eszméjéve ál szoro kapcsolatban R Elieze Mechilt szerin módim Eleaza ez mondja Ak teremtett nappalt gondoskodi i a emberrő ezér az akine elegendőj van ez mondja mi fogo enn holnap? kishitűe köz tartozi Mechilta Besallach Szót 48 Ugyanez mondj Jézu is N gondoljato életetekre arra hog mi fogto enn vag inni.. Ó t kishitűek.. Mát 6 25-34. Lukác 12 22-31 v ö Simeo b Jochai Mechilt i h. Beráchó 35b Kiddusi 4 1 E hi tisztár Messiás váró hit vol eze imádkozta Salamo szavaival Ad me nekün mindennap kenyerünke leche chuk Példab 30 8 Becalch bű megbánásár é megbocsátásár vonatkozóa mé különöseb mértékbe helyezne súly rég zsid imá é mondások Bocsás me felebarátodna sérelmet amellye a tége illetet úg t vétkei i megbocsáttatnak h imádkozo mondj Szirac 28 K e 2 sz.-ban Kine les megbocsátv vétk Annak ak megbocsátj sérelme Derec Ereczut VI 3 Roshasán 17 Ugyanezeke mondj Jézu i Már evangélistáná 11.2 e a előírá kerül b M.-b il módon bocsás me m vétkeinket amin m megbocsátun a ellenün vétőkne M több rész i szoro összefüggésbe ál zsid liturgiával nevig minke kísértésb zsidó reggel imádságába megva mái a ókortó kezdv Beráchó 60 szabadít me gonosztó aza Jaka evangélist szerin Sátántól miutá a ross forrása a esszénus-chásszideusokná sűrű előfordul kifejezé vol Beráchó 10b-17a 60 aki azonba letompítottá az jéce horá aza bűnö vág közkelet kifejezésre Szorosab analizálásná kitűnik hog Máténá közöl M záróverse 6 14-1 csupá megbocsátás imár vonatkoznak ennélfogv a eredet szöve azono vol Már 11 25-te M egés szöveg később interpolációj Mát evangéliumnak valószín a feltevés hog a egés á let vév Didache-bő VII amelyne eredet zsid formáj M.-ot min Jáno tanítványaina imájá tartalmazta L Jézus Kereszténysé é zsidósá viszony M szövegéne minde szava ahog fenteb jeleztük zsid imákbó val é az következ szembeállítá i mutatja hébe imarésze forrásai megadn ne mindenüt lehet mive nincsene határozot számma ellátva min biblia verse é fejezetek Miatyánk K vag mennyben szenteltessé me T Neve jöjjö e T országo T uralma Ovin sebasomaji jiszkadda simch véjamlic malchusz vegy á uralmá d va ilye formul is jöjjö a uralm Targu Mich 4 8 v jeh rocó ász recónch basoma-ji mimmáa veható béénech asz ted me akaratoda mennybe é am jóna tetszi szemeidben hajts végr Beráchó 29 Mindent m Istenne tetszik megtesz mennybe é földön tengerbe é minde mélységbe Zsolt 35 Hatrifén leche chuk Példabeszéde 38 R Méi tanítványa mondták M legrövideb ima , T népe szükséglete nagyo .. legye t akaratod hog megad mindenkine szükségletét Beráchó 29 R Elieze monda Akine me van ami m eheti é mondja m tesze holnap a kishit Mech 55 Áldot a Isten na na után kenyérért melye a szelác lon ovinu k chotón bocsás meg Atyánk hog vetkeztünk.. semon eszr imába Mé h test sért sértettne kártérítés nyújtot is Iste ne bocsá me neki mí me ne követt sértette Báb Kám 8 Ak a embereke könyörül azo megkönyörülne mennyben ak ne könyörü embereken azo ne könyörülne a égbe Sabba 151 legye me T akarato mikép mennybe azonkép földö i m mindennap kenyerünke ad me nekün é bocsás vétkeinke me amikép m i megbocsátun a ellenün vétkezőkne N vig minke kísértésb Iste ellen vétkeke a engesztel na eltöröl embe ellen vétkeke ne törö el mí a embe embertársá me ne követ Jóm 8 A tevienu.. lid niszójo reggel im Berácho 60 alapján N vig minke se bűn se vétség se kísértés se becstelensé hatalmába d szabadít me gonosztó ment me minke ross embertől ross Mer Tie a ország hatalo é dicsősé mos é mindörökké Ámen Véletlentől ross hajlamtól ross társtó é ross szomszédtó é ront Sátántól szigor ítélettő é szigor bírótól aká hitsorsosunk aká ne hitsorsosunk Reggel im Berácho 16 alapján K hamalchus selch k Ólen im Boruc Se kevodmal-chusz leólo voe Im Jóm Vl alapján Lech Adona hagdul vehagvur vehatiferesz Tie ura nagyság hatalo é dicsősé Im Krónl 29 S.R Irodalom K Kohler Je Encycl F H Chase Tex an Studie is ed Cambridg 189 Ch Taylor Saying o th Jewis Father 189 A Harnack Di ursprünglich Westal de Vaternuse Berli 190

13324.h

CÍMSZ Miatyá

SZÓCIK Miatyán Héberü Ovin kereszté vallás a imádságán elnevezés mely Jéz tanítot tanítványai amelyn n teljes egye szöveg Má Luká 1 1 evangélist közli Utóbbib kitűni ho m Kereszte Ján tanítot követő e imaformulá lehetsége ho azon vo közö M.-ka Talm viszo a tanúsítj ho egy kiváló mesterekn szokás vo rend im melle röv imádság recitál a tanítványa követt Toszef Berach Berach 1 -17 29 Jeru Berach ez imá valami Jézu kö hasonlatoss va kétfé M.-szöv köz Mát hossza úja kelet mi Lukács Mindkett s szeri régeb hébernyel általános elterje egy hossza imádságokb v művészies kiválogat főképp esszénus-chaszideus kö volt az elterjedv Ho tisz zsi im keverék egy mondata a mutat körülmé i ho seh sin ben kifejez a ho Messi Jéz személyéb eljö voln han ellenkezőle mindjá bevezetéséb zsi messiá reménységn kifejezés mondv Jöjj országo Ú e mi Ist nevén megszentelé szószeri ő má zsi liturgiáb legnagyo szerep játsz naponké számtalansz elmondo gyászolókn kül előí Kadd imádságb v átvév utóbb valamenn zsi liturg tö hel tartalmazz invokác hé Ovi zsi liturgiáb ig gyakor különös na szerep játsz r hásón jom-kipp ket köz bűnbán t nap imádság köz Enn imasorozatn mind kérés 11 monda í kezdődi Ovi Málkén az királyun egy könyörg ped íg királyun tá f nekü mielő királyság dicsőségé mindenn háromsz mondo Tizennyo Benedikc semó ész áldásáb szint invokáci esszénus-chaszide körökb gyako vo Talm szeri invokáci M Égb va Berach Jó Szó 1 Áb 2 Toszeft Dem I ame szint gyakr előford zsi liturgiáb szószeri p Jé róc milif Ovi se-basomái a legy m akarat Egekb Kaddi zsid egy legfő imádsá m Jéz előt időb i e tartalmazz Szenteltess m na Ne világo mely teremte akara szeri vaj megalapíta királyság gyors köze időbe ha-K szint egész hasonl tartalma Valamennyib kifejezés j hár alkatrész Jöjj királyságo Szenteltess m neve egy m akarat föld égbe Valamenn e gondolat akarat fej k Ist akara szeri törté eljövetel Messiásna teljes zsi felfog képz szerin legy m akarat kifejez királysá eljövetelé vonatkozi jelez minte az ho senk csup ist ma tud ann idejé E iste akarato ü tetszé héb róc feje említe imákba Jesá 6 Zso 6 1 Luká Mintho Jéz tanítvány szeri Messi személyéb jö e m n használhatt e kifejezés jöjj mielő királyság Ú Testament exeget szeri Messi másod eljöveteléne Ist királysá tökéletesülésén eszméjér v i sz azonb zsi gondol vol legy m akarat kifejezé minde Istenn va alárendelé fej k mi Eliez imájáb kitűni Legy m akarat égb fe a lelk azokna ak féln Tég föld ted a szemeidb jón tűn fe áldo lé T a meghallgat im Tószafo Berách II töb rés Messi ezutá várá eszméjév á szor kapcsolatba Eliez Mechil szeri módi Eleaz e mondj A teremtet nappal gondoskod emberr ezé a akin elegendő va e mondj m fog en holnap kishitű kö tartoz Mechilt Besallac Szó 4 Ugyane mond Jéz i gondoljat életetekr arr ho m fogt en va inni. kishitűek. Má 25-34 Luká 1 22-3 Sime Jocha Mechil h Berách 35 Kiddus h tisztá Messiá vár hi vo ez imádkozt Salam szavaiva A m nekü mindenna kenyerünk lech chu Példa 3 Becalc b megbánásá megbocsátásá vonatkozó m különöse mértékb helyezn súl ré zsi im mondáso Bocsá m felebarátodn sérelme amelly tég illete ú vétke megbocsáttatna imádkoz mond Szira 2 sz.-ba Kin le megbocsát vét Anna a megbocsát sérelm Dere Ereczu V Roshasá 1 Ugyanezek mond Jéz Má evangélistán 11. előír kerü M.- i módo bocsá m vétkeinke ami megbocsátu ellenü vétőkn töb rés szor összefüggésb á zsi liturgiáva nevi mink kísértés zsid regge imádságáb megv má ókort kezd Berách 6 szabadí m gonoszt az Jak evangélis szeri Sátántó miut ros forrás esszénus-chásszideusokn sűr előfordu kifejez vo Berách 10b-17 6 ak azonb letompított a jéc hor az bűn vá közkele kifejezésr Szorosa analizálásn kitűni ho Mátén közö záróvers 14- csup megbocsátá imá vonatkozna ennélfog erede szöv azon vo Má 1 25-t egé szöve későb interpoláció Má evangéliumna valószí feltevé ho egé le vé Didache-b VI amelyn erede zsi formá M.-o mi Ján tanítványain imáj tartalmazt Jézu Kereszténys zsidós viszon szövegén mind szav aho fente jeleztü zsi imákb va a követke szembeállít mutatj héb imarész forrása megad n mindenü lehe miv nincsen határozo számm ellátv mi bibli vers fejezete Miatyán va mennybe szenteltess m Nev jöjj ország uralm Ovi sebasomaj jiszkadd simc véjamli malchus veg uralm v ily formu i jöjj ural Targ Mic je roc ás recónc basoma-j mimmá vehat béénec as te m akaratod mennyb a jón tetsz szemeidbe hajt vég Berách 2 Minden Istenn tetszi megtes mennyb földö tengerb mind mélységb Zsol 3 Hatrifé lech chu Példabeszéd 3 Mé tanítvány mondtá legrövide im nép szükséglet nagy . legy akarato ho mega mindenkin szükségleté Berách 2 Eliez mond Akin m va am ehet mondj tesz holna kishi Mec 5 Áldo Iste n n utá kenyérér mely szelá lo ovin chotó bocsá me Atyán ho vetkeztünk. semo esz imáb M tes sér sértettn kártéríté nyújto i Ist n bocs m nek m m n követ sértett Bá Ká A emberek könyörü az megkönyörüln mennybe a n könyör embereke az n könyörüln égb Sabb 15 legy m akarat miké mennyb azonké föld mindenna kenyerünk a m nekü bocsá vétkeink m amiké megbocsátu ellenü vétkezőkn vi mink kísértés Ist elle vétkek engeszte n eltörö emb elle vétkek n tör e m emb embertárs m n köve Jó tevienu. li niszój regge i Berách 6 alapjá vi mink s bű s vétsé s kísérté s becstelens hatalmáb szabadí m gonoszt men m mink ros embertő ros Me Ti orszá hatal dicsős mo mindörökk Áme Véletlentő ros hajlamtó ros társt ros szomszédt ron Sátántó szigo ítélett szigo bírótó ak hitsorsosun ak n hitsorsosun Regge i Berách 1 alapjá hamalchu selc Óle i Boru S kevodmal-chus leól vo I Jó V alapjá Lec Adon hagdu vehagvu vehatiferes Ti ur nagysá hatal dicsős I Krón 2 S. Irodalo Kohle J Encyc Chas Te a Studi i e Cambrid 18 C Taylo Sayin t Jewi Fathe 18 Harnac D ursprünglic Westa d Vaternus Berl 19

13324.

CÍMS Miaty

SZÓCI Miatyá Héber Ovi kereszt vallá imádságá elnevezé mel Jé taníto tanítványa amely telje egy szöve M Luk evangélis közl Utóbbi kitűn h Kereszt Já taníto követ imaformul lehetség h azo v köz M.-k Tal visz tanúsít h eg kivál mesterek szoká v ren i mell rö imádsá recitá tanítvány követ Tosze Berac Berac -1 2 Jer Berac e im valam Jéz k hasonlatos v kétf M.-szö kö Má hossz új kele m Lukác Mindket szer rége hébernye általáno elterj eg hossz imádságok művészie kiváloga főkép esszénus-chaszideu k vol a elterjed H tis zs i keveré eg mondat muta körülm h se si be kifeje h Mess Jé személyé elj vol ha ellenkezől mindj bevezetésé zs messi reménység kifejezé mond Jöj ország m Is nevé megszentel szószer m zs liturgiá legnagy szere játs naponk számtalans elmond gyászolók kü elő Kad imádság átvé utób valamen zs litur t he tartalmaz invoká h Ov zs liturgiá i gyako különö n szere játs hásó jom-kip ke kö bűnbá na imádsá kö En imasorozat min kéré 1 mond kezdőd Ov Málké a királyu eg könyör pe í királyu t nek miel királysá dicsőség minden hároms mond Tizenny Benedik sem és áldásá szin invokác esszénus-chaszid körök gyak v Tal szer invokác Ég v Berac J Sz Á Toszef De am szin gyak előfor zs liturgiá szószer J ró mili Ov se-basomá leg akara Egek Kadd zsi eg legf imáds Jé elő idő tartalmaz Szenteltes n N világ mel teremt akar szer va megalapít királysá gyor köz időb ha- szin egés hason tartalm Valamennyi kifejezé há alkatrés Jöj királyság Szenteltes nev eg akara föl égb Valamen gondola akara fe Is akar szer tört eljövete Messiásn telje zs felfo kép szeri leg akara kifeje királys eljövetel vonatkoz jele mint a h sen csu is m tu an idej ist akarat tetsz hé ró fej említ imákb Jes Zs Luk Minth Jé tanítván szer Mess személyé j használhat kifejezé jöj miel királysá Testamen exege szer Mess máso eljövetelén Is királys tökéletesülésé eszméjé s azon zs gondo vo leg akara kifejez mind Isten v alárendel fe m Elie imájá kitűn Leg akara ég f lel azokn a fél Té föl te szemeid jó tű f áld l meghallga i Tószaf Berác I tö ré Mess ezut vár eszméjé szo kapcsolatb Elie Mechi szer mód Elea mond teremte nappa gondosko ember ez aki elegend v mond fo e holna kishit k tarto Mechil Besalla Sz Ugyan mon Jé gondolja életetek ar h fog e v inni kishitűek M 25-3 Luk 22- Sim Joch Mechi Berác 3 Kiddu tiszt Messi vá h v e imádkoz Sala szavaiv nek mindenn kenyerün lec ch Péld Becal megbánás megbocsátás vonatkoz különös mérték helyez sú r zs i mondás Bocs felebarátod sérelm amell té illet vétk megbocsáttatn imádko mon Szir sz.-b Ki l megbocsá vé Ann megbocsá sérel Der Erecz Roshas Ugyaneze mon Jé M evangélistá 11 előí ker M. mód bocs vétkeink am megbocsát ellen vétők tö ré szo összefüggés zs liturgiáv nev min kísérté zsi regg imádságá meg m ókor kez Berác szabad gonosz a Ja evangéli szer Sátánt miu ro forrá esszénus-chásszideusok sű előford kifeje v Berác 10b-1 a azon letompítot jé ho a bű v közkel kifejezés Szoros analizálás kitűn h Máté köz záróver 14 csu megbocsát im vonatkozn ennélfo ered szö azo v M 25- eg szöv késő interpoláci M evangéliumn valósz feltev h eg l v Didache- V amely ered zs form M.- m Já tanítványai imá tartalmaz Jéz Keresztény zsidó viszo szövegé min sza ah fent jelezt zs imák v követk szembeállí mutat hé imarés forrás mega minden leh mi nincse határoz szám ellát m bibl ver fejezet Miatyá v mennyb szenteltes Ne jöj orszá ural Ov sebasoma jiszkad sim véjaml malchu ve ural il form jöj ura Tar Mi j ro á recón basoma- mimm veha bééne a t akarato menny jó tets szemeidb haj vé Berác Minde Isten tetsz megte menny föld tenger min mélység Zso Hatrif lec ch Példabeszé M tanítván mondt legrövid i né szükségle nag leg akarat h meg mindenki szükséglet Berác Elie mon Aki v a ehe mond tes holn kish Me Áld Ist ut kenyéré mel szel l ovi chot bocs m Atyá h vetkeztünk sem es imá te sé sértett kártérít nyújt Is boc ne köve sértet B K embere könyör a megkönyörül mennyb könyö emberek a könyörül ég Sab 1 leg akara mik menny azonk föl mindenn kenyerün nek bocs vétkein amik megbocsát ellen vétkezők v min kísérté Is ell vétke engeszt eltör em ell vétke tö em embertár köv J tevienu l niszó regg Berác alapj v min b véts kísért becstelen hatalmá szabad gonosz me min ro embert ro M T orsz hata dicső m mindörök Ám Véletlent ro hajlamt ro társ ro szomszéd ro Sátánt szig ítélet szig bírót a hitsorsosu a hitsorsosu Regg Berác alapj hamalch sel Ól Bor kevodmal-chu leó v J alapj Le Ado hagd vehagv vehatifere T u nagys hata dicső Kró S Irodal Kohl Ency Cha T Stud Cambri 1 Tayl Sayi Jew Fath 1 Harna ursprüngli West Vaternu Ber 1

13324

CÍM Miat

SZÓC Miaty Hébe Ov keresz vall imádság elnevez me J tanít tanítvány amel telj eg szöv Lu evangéli köz Utóbb kitű Keresz J tanít köve imaformu lehetsé az kö M.- Ta vis tanúsí e kivá mestere szok re mel r imáds recit tanítván köve Tosz Bera Bera - Je Bera i vala Jé hasonlato két M.-sz k M hoss ú kel Luká Mindke sze rég héberny általán elter e hoss imádságo művészi kiválog főké esszénus-chaszide vo elterje ti z kever e monda mut körül s s b kifej Mes J személy el vo h ellenkező mind bevezetés z mess reménysé kifejez mon Jö orszá I nev megszente szósze z liturgi legnag szer ját napon számtalan elmon gyászoló k el Ka imádsá átv utó valame z litu h tartalma invok O z liturgi gyak külön szer ját hás jom-ki k k bűnb n imáds k E imasoroza mi kér mon kezdő O Málk király e könyö p király ne mie királys dicsősé minde három mon Tizenn Benedi se é áldás szi invoká esszénus-chaszi körö gya Ta sze invoká É Bera S Tosze D a szi gya előfo z liturgi szósze r mil O se-basom le akar Ege Kad zs e leg imád J el id tartalma Szentelte vilá me terem aka sze v megalapí királys gyo kö idő ha szi egé haso tartal Valamenny kifejez h alkatré Jö királysá Szentelte ne e akar fö ég Valame gondol akar f I aka sze tör eljövet Messiás telj z felf ké szer le akar kifej király eljövete vonatko jel min se cs i t a ide is akara tets h r fe emlí imák Je Z Lu Mint J tanítvá sze Mes személy használha kifejez jö mie királys Testame exeg sze Mes más eljövetelé I király tökéletesülés eszméj azo z gond v le akar kifeje min Iste alárende f Eli imáj kitű Le akar é le azok fé T fö t szemei j t ál meghallg Tósza Berá t r Mes ezu vá eszméj sz kapcsolat Eli Mech sze mó Ele mon teremt napp gondosk embe e ak elegen mon f holn kishi tart Mechi Besall S Ugya mo J gondolj életete a fo inn kishitűe 25- Lu 22 Si Joc Mech Berá Kidd tisz Mess v imádko Sal szavai ne minden kenyerü le c Pél Beca megbáná megbocsátá vonatko különö mérté helye s z mondá Boc felebaráto sérel amel t ille vét megbocsáttat imádk mo Szi sz.- K megbocs v An megbocs sére De Erec Rosha Ugyanez mo J evangélist 1 elő ke M mó boc vétkein a megbocsá elle vétő t r sz összefüggé z liturgiá ne mi kísért zs reg imádság me óko ke Berá szaba gonos J evangél sze Sátán mi r forr esszénus-chásszideuso s előfor kifej Berá 10b- azo letompíto j h b közke kifejezé Szoro analizálá kitű Mát kö záróve 1 cs megbocsá i vonatkoz ennélf ere sz az 25 e szö kés interpolác evangélium valós felte e Didache amel ere z for M. J tanítványa im tartalma Jé Keresztén zsid visz szöveg mi sz a fen jelez z imá követ szembeáll muta h imaré forrá meg minde le m nincs határo szá ellá bib ve fejeze Miaty menny szentelte N jö orsz ura O sebasom jiszka si véjam malch v ura i for jö ur Ta M r recó basoma mim veh béén akarat menn j tet szemeid ha v Berá Mind Iste tets megt menn föl tenge mi mélysé Zs Hatri le c Példabesz tanítvá mond legrövi n szükségl na le akara me mindenk szükségle Berá Eli mo Ak eh mon te hol kis M Ál Is u kenyér me sze ov cho boc Aty vetkeztün se e im t s sértet kártérí nyúj I bo n köv sérte ember könyö megkönyörü menny köny embere könyörü é Sa le akar mi menn azon fö minden kenyerü ne boc vétkei ami megbocsá elle vétkező mi kísért I el vétk engesz eltö e el vétk t e embertá kö tevien nisz reg Berá alap mi vét kísér becstele hatalm szaba gonos m mi r ember r ors hat dics mindörö Á Véletlen r hajlam r tár r szomszé r Sátán szi ítéle szi bíró hitsorsos hitsorsos Reg Berá alap hamalc se Ó Bo kevodmal-ch le alap L Ad hag vehag vehatifer nagy hat dics Kr Iroda Koh Enc Ch Stu Cambr Tay Say Je Fat Harn ursprüngl Wes Vatern Be

1332

CÍ Mia

SZÓ Miat Héb O keres val imádsá elneve m taní tanítván ame tel e szö L evangél kö Utób kit Keres taní köv imaform lehets a k M. T vi tanús kiv mester szo r me imád reci tanítvá köv Tos Ber Ber J Ber val J hasonlat ké M.-s hos ke Luk Mindk sz ré hébern általá elte hos imádság művész kiválo fők esszénus-chaszid v elterj t keve mond mu körü kife Me személ e v ellenkez min bevezeté mes reménys kifeje mo J orsz ne megszent szósz liturg legna sze já napo számtala elmo gyászol e K imáds át ut valam lit tartalm invo liturg gya külö sze já há jom-k bűn imád imasoroz m ké mo kezd Mál királ köny királ n mi király dicsős mind háro mo Tizen Bened s áldá sz invok esszénus-chasz kör gy T sz invok Ber Tosz sz gy előf liturg szósz mi se-baso l aka Eg Ka z le imá e i tartalm Szentelt vil m tere ak sz megalap király gy k id h sz eg has tarta Valamenn kifeje alkatr J királys Szentelt n aka f é Valam gondo aka ak sz tö eljöve Messiá tel fel k sze l aka kife királ eljövet vonatk je mi s c id i akar tet f eml imá J L Min tanítv sz Me személ használh kifeje j mi király Testam exe sz Me má eljövetel királ tökéletesülé eszmé az gon l aka kifej mi Ist alárend El imá kit L aka l azo f f szeme á meghall Tósz Ber Me ez v eszmé s kapcsola El Mec sz m El mo terem nap gondos emb a elege mo hol kish tar Mech Besal Ugy m gondol életet f in kishitű 25 L 2 S Jo Mec Ber Kid tis Mes imádk Sa szava n minde kenyer l Pé Bec megbán megbocsát vonatk külön mért hely mond Bo felebarát sére ame ill vé megbocsátta imád m Sz sz. megboc A megboc sér D Ere Rosh Ugyane m evangélis el k m bo vétkei megbocs ell vét s összefügg liturgi n m kísér z re imádsá m ók k Ber szab gono evangé sz Sátá m for esszénus-chásszideus előfo kife Ber 10b az letompít közk kifejez Szor analizál kit Má k záróv c megbocs vonatko ennél er s a 2 sz ké interpolá evangéliu való felt Didach ame er fo M tanítvány i tartalm J Kereszté zsi vis szöve m s fe jele im köve szembeál mut imar forr me mind l ninc határ sz ell bi v fejez Miat menn szentelt j ors ur sebaso jiszk s véja malc ur fo j u T rec basom mi ve béé akara men te szemei h Ber Min Ist tet meg men fö teng m mélys Z Hatr l Példabes tanítv mon legröv szükség n l akar m minden szükségl Ber El m A e mo t ho ki Á I kenyé m sz o ch bo At vetkeztü s i sérte kártér nyú b kö sért embe köny megkönyör menn kön ember könyör S l aka m men azo f minde kenyer n bo vétke am megbocs ell vétkez m kísér e vét enges elt e vét embert k tevie nis re Ber ala m vé kísé becstel hatal szab gono m embe or ha dic mindör Véletle hajla tá szomsz Sátá sz ítél sz bír hitsorso hitsorso Re Ber ala hamal s B kevodmal-c l ala A ha veha vehatife nag ha dic K Irod Ko En C St Camb Ta Sa J Fa Har ursprüng We Vater B