13355.htm

CÍMSZÓ: Milkó

SZEMÉLYNÉV: Milkó Izidor

SZÓCIKK: "Milkó, 1. Izidor, író, szül. Szabadkán 1855 febr. 1. A budapesti egyetemen elvégezte a jogi fakultást, aztán szülővárosában árvaszéki ülnök volt, majd leköszönt állásáról és kizárólag az irodalomnak élt. Nagyszerű magánkönyvtárát Szabadka városára hagyományozta még életében. M. fiatal korában már feltűnt hangulatos és finom novelláival és olaszországi útirajzaival, melyek mellett társadalomtudományi problémákkal is foglalkozik. Régebben szerkesztője volt a Bácskai Közlönynek és munkatársa a Hétnek, Kiss József folyóiratának. Tagja a szegedi Dugonics-Társaságnak. Művei: Mindenütt és sehol (1880); Divatok (1883); Egy kritikus albumából (aforizmák, 1886); Egy karrier története (1896); Római mozaik (1895); Mosoly (1897); Un emberek (1899); Firenzei eset és egyéb elbeszélések (új kiad. 1924); A miniszter barátja (1924); Spekuláné és társai (1924); Asszonyok (1924); írók és könyvek (1924); Baedeker írásaiból (1924)."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3355. címszó a lexikon => 605. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13355.htm

CÍMSZÓ: Milkó

SZEMÉLYNÉV: Milkó Izidor

SZÓCIKK: Milkó, 1. Izidor, író, szül. Szabadkán 1855 febr. 1. A budapesti egyetemen elvégezte a jogi fakultást, aztán szülővárosában árvaszéki ülnök volt, majd leköszönt állásáról és kizárólag az irodalomnak élt. Nagyszerű magánkönyvtárát Szabadka városára hagyományozta még életében. M. fiatal korában már feltűnt hangulatos és finom novelláival és olaszországi útirajzaival, melyek mellett társadalomtudományi problémákkal is foglalkozik. Régebben szerkesztője volt a Bácskai Közlönynek és munkatársa a Hétnek, Kiss József folyóiratának. Tagja a szegedi Dugonics-Társaságnak. Művei: Mindenütt és sehol 1880 ; Divatok 1883 ; Egy kritikus albumából aforizmák, 1886 ; Egy karrier története 1896 ; Római mozaik 1895 ; Mosoly 1897 ; Un emberek 1899 ; Firenzei eset és egyéb elbeszélések új kiad. 1924 ; A miniszter barátja 1924 ; Spekuláné és társai 1924 ; Asszonyok 1924 ; írók és könyvek 1924 ; Baedeker írásaiból 1924 .

13355.ht

CÍMSZÓ Milk

SZEMÉLYNÉV Milk Izido

SZÓCIKK Milkó 1 Izidor író szül Szabadká 185 febr 1 budapest egyeteme elvégezt jog fakultást aztá szülővárosába árvaszék ülnö volt maj leköszön állásáró é kizáróla a irodalomna élt Nagyszer magánkönyvtárá Szabadk városár hagyományozt mé életében M fiata korába má feltűn hangulato é fino novelláiva é olaszország útirajzaival melye mellet társadalomtudomány problémákka i foglalkozik Régebbe szerkesztőj vol Bácska Közlönyne é munkatárs Hétnek Kis Józse folyóiratának Tagj szeged Dugonics-Társaságnak Művei Mindenüt é seho 188 Divato 188 Eg kritiku albumábó aforizmák 188 Eg karrie történet 189 Róma mozai 189 Mosol 189 U embere 189 Firenze ese é egyé elbeszélése ú kiad 192 miniszte barátj 192 Spekulán é társa 192 Asszonyo 192 író é könyve 192 Baedeke írásaibó 192

13355.h

CÍMSZ Mil

SZEMÉLYNÉ Mil Izid

SZÓCIK Milk Izido ír szü Szabadk 18 feb budapes egyetem elvégez jo fakultás azt szülővárosáb árvaszé üln vol ma leköszö állásár kizáról irodalomn él Nagysze magánkönyvtár Szabad városá hagyományoz m életébe fiat koráb m feltű hangulat fin novelláiv olaszorszá útirajzaiva mely melle társadalomtudomán problémákk foglalkozi Régebb szerkesztő vo Bácsk Közlönyn munkatár Hétne Ki Józs folyóiratána Tag szege Dugonics-Társaságna Műve Mindenü seh 18 Divat 18 E kritik albumáb aforizmá 18 E karri történe 18 Róm moza 18 Moso 18 ember 18 Firenz es egy elbeszélés kia 19 miniszt barát 19 Spekulá társ 19 Asszony 19 ír könyv 19 Baedek írásaib 19

13355.

CÍMS Mi

SZEMÉLYN Mi Izi

SZÓCI Mil Izid í sz Szabad 1 fe budape egyete elvége j fakultá az szülővárosá árvasz ül vo m lekösz állásá kizáró irodalom é Nagysz magánkönyvtá Szaba város hagyományo életéb fia korá felt hangula fi novellái olaszorsz útirajzaiv mel mell társadalomtudomá problémák foglalkoz Régeb szerkeszt v Bács Közlöny munkatá Hétn K Józ folyóiratán Ta szeg Dugonics-Társaságn Műv Minden se 1 Diva 1 kriti albumá aforizm 1 karr történ 1 Ró moz 1 Mos 1 embe 1 Firen e eg elbeszélé ki 1 minisz bará 1 Spekul tár 1 Asszon 1 í köny 1 Baede írásai 1

13355

CÍM M

SZEMÉLY M Iz

SZÓC Mi Izi s Szaba f budap egyet elvég fakult a szülőváros árvas ü v lekös állás kizár irodalo Nagys magánkönyvt Szab váro hagyomány életé fi kor fel hangul f novellá olaszors útirajzai me mel társadalomtudom problémá foglalko Rége szerkesz Bác Közlön munkat Hét Jó folyóiratá T sze Dugonics-Társaság Mű Minde s Div krit album aforiz kar törté R mo Mo emb Fire e elbeszél k minis bar Speku tá Asszo kön Baed írása

1335



SZEMÉL I

SZÓ M Iz Szab buda egye elvé fakul szülőváro árva lekö állá kizá irodal Nagy magánkönyv Sza vár hagyomán élet f ko fe hangu novell olaszor útirajza m me társadalomtudo problém foglalk Rég szerkes Bá Közlö munka Hé J folyóirat sz Dugonics-Társasá M Mind Di kri albu afori ka tört m M em Fir elbeszé mini ba Spek t Assz kö Bae írás